Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-15 / 10. szám
Színházi előadásnak mifelénk régen kélt már olyan hamar olyan nagy visszhangja, mint A búsképú lovagnak, melynek február elején Kassán (Kosice) volt a bemutatója. Most még olyanok is igyekeznek jegyet biztosítani maguknak. akik évek óta nem láttak színházat. És ez jó. Jó ez vonni a csehszlovákiai magyar szellemi és művészeti élet fiatalabb és idősebb képviselőit. Persze, ahhoz hogy megszülessen ez a harmincöt oldalas lap, ötlet, fantázia, akarat is kellett; utánajárást is, munkát is szükségelt, nem keveset. Visszakanyarodva: tehát már a premier előtt volt mi keltegesse az érdeklődést, ha egyelőre csak szőkébb körben is. Magán a premieren a törzs- közönségen kívül jelen voltak bodrogközi gömöri diákok, és ami talán még nem volta Tháli- ában, sokan a Csallóközből barátok, ismerősök, akiknek a négyszázötven-ötszáz kilométer távolság nem volt akadály. Hozták-vitték aztán ők is a hírt a Gágyor-Szigeti kettős Don Quijoté-járói, illetve hát az egész társulatéról, hiszen, ahogy a rendező is mondta, csapatmunkáról van szó, melynek során mindenkinek egyformán fontos alkotó szerepe van a saját posztján, a rendezőtől a szinpadmesterig. Ami kicsit hiányzott a bemutaVÉGRE - VISSZHANG a visszhang, ez az élénk és hangos mozgás színházunk körül. Régóta hiányoltuk. Szüksége van rá a színháznak. Hogy beszédtéma lett Don Quijote itteni és mostani története, abban sok minden közrejátszott: emberi, baráti, színházi kapcsolatok ugyanúgy, mint azok a művészi törekvések, melyek már a próbákról,,kiszivárgó“ hírekben szerepeltek. Ezekre a hírekre most talán jobban is figyeltünk, mint máskor, legalábbis a színházhoz közelebb állók', hiszen a rendezőnek, Gágyor Péternek, és a dramaturgnak. Szigeti Lászlónak felfigyeltető amatőr színházi teljesítmények után első munkája volt ez hivatásos színpadon. És többeknek még. A műsorfüzet összeállítása során a dramaturg csehszlovákiai magyar költőket és képzőművészeket is mozgósított, ösztönzött új müvek alkotására a Don Quijote témában. És akkor itt írjam le mindjárt: így született meg egy olyan műsorfüzet, amely - a hibáktól, túlzásoktól eltekintve most - mind külalakjával, formai megoldásaival, mind a tartalmával kiugrik az eddigi szokványos és bizony gyakran igénytelen MATESZ-füzetek sorából, jelezvén egyben, hogy így is lehet, ezt is lehet: műsorfüzettel is aktivizálni, a színház körébe tón, a komáromi társulat jelenléte. De ez nem új jelenség. A komáromi premiereken sincsenek jelen a kassaiak. Úgy gondolom, a jövőben jó lenne úgy tervezni-szervezni a Magyar Területi Színháznak és Thália Színpadának életét, hogy a két társulat kölcsönösen jelen lehessen egymás bemutatóin, melyek végül is - mindegy, hogy Komáromban vagy Kassán zajlanak - az egész csehszlovákiai magyar színházkultúrában eseményt jelentenek. Legalábbis kellene, hogy jelentsenek. Nem mindegy ugyanis - a közönség, a külső fogadtatás szempontjából sem hogy maga a színház hogyan viszonyul egy-egy bemutatóhoz. A mostani így is beszédtéma lett. A honi és a magyarországi sajtóban néhány nap múlván megjelentek az első kritikák, a Magyar Televízió Hét című műsorában részletet láttunk az előadásból, majd a rendező és a dramaturg nyilatkozott, ez utóbbi a Táskarádióban is. Hogy a visszhang keletkezésében, a mozgás megélénkülésében ezek is szerepet játszottak, nem vitás. De elsősorban maga az előadás. Ahogy hallom, mindenütt szép számú közönség előtt játsszák. És, ami ugyancsak lényeges: veszik az emberek a lapot. BODNÁR GYULA Oleg Jefremov és Alekszandr Gelman beszélgetése A szovjet sajtóban különösen az utóbbi években számos figyelemre méltó, számunkra is számos tanulsággal szolgáló vallomásokat, beszélgetéseket olvashatunk a mai színház és színjátszás feladatairól. Ezek között is kiemelkedik Oleg Jefremov neves rendező és Alekszandr Gelman ismert drámaíró párbeszéde, amelyet az alábbiakban közlünk. Jefremov: Az életnek mégvan a maga sajátos ritmusa, ezt mondta Konsztantyin Sztanviszlavszkij, a Művész Színház megalapítója. A művésznek éreznie kell ezt a lüktetést, noha neki is megvan a maga belső időjelzése. Ez az ,,óra“ néha siet, néha késik, s ilyenkor a művész szembekerül a környező világgal. Hazánk gazdasági, társadalmi és kulturális élete az ötéves tervidőszakok ritmusa szerint formálódik Az iparban, az építőiparban, a gazdasági tevékenységben ez szemmel látható. A művészetben ez talán nem ennyire nyilvánvaló. Mégis, mind számadást készítünk magunkban az elmúlt ötéves időszakunkról. A vezetésem alatt álló Művész Színház és jómagam számára az elmúlt öt év Alekszandr Gelman drámáírói munkásságához kapcsolódik Ez az író éles megvilágításban vitte színpadra a társadalmi problémákat. Hősei vállalják a felelősséget azért, amit tesznek. „Aki becsületes, az adósa a közösségnek" - ez Gelman darabjainak fő gondolata. A legfontosabb, hogy az író sajátos módon ragadja meg a valóságot. Egyetértesz? Gelman: Nem egészen. Szerintem a termelési dráma elnevezés teljes mértékben helytálló. A tudományos-technikai forradalotn korában élünk, amely eddig példátlanul álló termelőerőket tár fel és hoz mozgásba. Irányításuk problémáit szemléltetően kell megvilágítani, mivel a ma élő és az utánunk következő nemzedékek sorsa ezek megoldásától függ. Szerintem van jövője annak a művészeti irányzatnak, amely témáját az irányítás és a termelés területéről meríti. A művész legalább annyira köteles az életnek a munkahelyen töltött idejét ábrázolni, mint a magánéletet. A színdarabok és filmek hősei természetesen nem azért jelennek meg a termelés területén, hogy egy csapásra megoldják az életben jelenke- zö gondokat. Más a feladatuk: arra vannak hivatva, hogy pozitív irányba befolyásolják a nézők gondolatait és érzelmeit, s ezáltal elősegítsék a társadalmi aktivitást. Jefremov: Vitathatatlan, hogy Gelman színdarabjai színházunk társadalmi és politikai iránya jelentős részét képezik. Lényegében mi valamennyien ugyanazokkal a problémákkal birkózunk. A darabokban nagy súlyt kap a vita, s ilyenkor a gondolat drámaisá- ga felülkerekedik az érzelmek drámaiságával szemben. Formájuk művészi, mivel e drámák művész alkotásai. Mindig az volt a véleményem, hogy a Művész Színház müsorpolitikájának ilyennek kell lennie. Gelman: Hazánkban a gazdasági mechanizmus állandó fejlődésben van. Kicserélődnek a már meg nem felelő kormánykerekek, s a gazdasági haladásért vívott harcot alapvetően a különböző pozíciókban levő emberek egymással vívott küzdelme határozza meg. Ennek lényege igen bonyolult, nem merül ki a szakmai kérdések megítélésében jelentkező különbségben. Magába foglalja az életszemléletet, az erkölcsöt, a becsületet, a lelkiismeretet, a kötelességérzetet. Egészen más dolog egy saját gyárat vezetni, mint egy államit. Más a felelősség mértéke. A szocialista vállalat vezetője a társadalomnak tartozik számadással. Meggyőződésem gazdasági életünknek egyik legfontosabb tartaléka, hogy emeljük a munkaerkölcs színvonalát. Hiszen mi nemcsak közvetlenül függünk egymástól, hanem közvetve is kapcsolatban állunk egymással. A közvetett kapcsolatok kutatása - ezt nevezte Lenin a távolállókról való gondoskodásnak - jelentős szerepet kell hogy kapjon a művészetben. Jefremov: Ehhez kapcsolódva, úgy vélem, hogy az irodalom és a színház nálunk gyakran a társadalmi ellenőrzés szerepét játssza, ha ezen a visszásságok feltárását értjük. A drámaíró a társadalom szószólója. Mindegyiknek megvan a sajátos hangszíne, hangterjedelme, irányvonala, és valamennyien egy bizonyos magatartást alakítanak ki az általuk ábrázolt problémákkal kapcsolatban. Engem, például az érdekel, hogy miképpen jut valaki egy létfontosságú elhatározásra. Ezeket az okokat.és körülményeket vizsgálom, amelyek ezt a döntést befolyásolják, azt a határvonalat, ahol a hős igent vagy nemet mond. Egyszóval, az erkölcs, a tisztesség problémáit kutatom. Gelman: Húsz éve vagyok a kommunista párt tagja, és világosan látom, hogy az utóbbi évtizedben a párt az eddiginél méginkább figyelembe veszi az emberi lét erkölcsi oldalát. Meg vagyok győződve róla, hogy a párt tekintélye jelentős mértékben az egyes kommunisták erkölcsi magatartásától függ. Meg kell mondanom, hogy ebben a tekintetben még korántsem vagyok tökéletesen elégedett. Véleményemet a pártsajtó is igazolja. Ez nem természetellenes jelenség. Az életben sokszor tapasztalhatók ellentmondások, a fejlődés nem képzelhető el akadályok és harc nélkül, mivel állandóan vannak konfliktusok és bonyolult helyzetek. Megkeresni és elemezni ezek alapján, szintén a művészet feladatai közé tartozik. Nem véletlen tehát, hogy a párt egyre többet foglalkozik az erkölcsi problémákkal, s a társadalom erkölcsi tisztaságáért folyó harc határozza meg egész tevékenységét Ez a kérdés jelentős helyet kapott a XXVI. kongresszuson. Jefremov: Az erkölcsiséget azonosítod az igazságossággal? Gelman: Nem teljesen. Ide tartozik a tisztesség, a lelkiismeretesség, a kötelességérzet is Továbbá az a képesség, hogy kimondjuk az igazságot, bármilyen keserű is legyen az. Hiszen a hallgatás egyenlő lehet a hazugsággal. A jogtudományban van egy olyan nézet, mely szerint a tétlenség bűn Jefremov: Sokat elmélkedünk a művészet pártosságáról. Azt hiszem, most igen közel kerültél ehhez a témához. Gelman: Véleményem szerint a művészet akkor pártos, ha a társadalomban jelentkező legbonyolultabb jelenségekkel is bátran foglalkozik. Minden erővel arra törekszik, hogy ezeknek a problémáknak a megoldásához hozzájáruljon. Nehézséget okoz az írónak, hogy olyan emberekkel kell gyakorta harcolnia, akik szavakban ugyanazt az álláspontot vallják, mint ő. Nagy a mi felelősségünk, mert mint már említettem, az író a társadalom szószólója. Amikor azt látja, hogy némelyeknél a felelős magatartás teljes mértékben hiányzik, akkor szembefordul ezzel a magatartással, mert a lényeg éppen az, hogy gondoskodjunk a társadalom jólétéről, törődjünk az emberek erkölcsi és szellemi beállítottságával. Eredményeink attól fügnek, hogy mennyi nálunk a becsületes, igaz, elvhü, lelkiismeretes ember. A művészet legfőbb feladata, hogy a probléma megoldásában segítse a társadalmat. r „Idő! te bontod ezt ki majd, nem én Mert nékem ez a csomó túl kemény. “ (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok. Radnóti Miklós fordítása) Az anyag a-teljesség, s a teljesség tökélye a mozgás. Ez a mozgás térben és időben van jelen a végtelenségtől, a végtelenségig. Mindvégig őrizve és hordozva a természet szülte drámaiságot, amely az ember öntudatra ébredésekor vált érzékelhetővé. Objektív jelenléte addig is megvolt, hiszen az anyagi világ totalitása ezt feltételezi. Az anyagi világé, amelynek végtelenbe érő változásai adják önmaga drámaiságát. De az embernek csak tudata tükrözésre képes fejlettségi fokán lett vizsgálható kísérője. Kitöltve az emberi szubjektumot a térben és időben zajló objektív anyagi változással, amelynek elsajátítására, kifejezésére, tükrözésére és megváltoztatására létrehozta legsajátosabb társadalmi megnyilvánulását: a művészetet. S miután a totemjét, a mágiát, az önmagára hasonlító isteneit megalkotta az ember, - így haladva a történelemben - megteremti ezek köré a mítoszt, a misztériumot. Gyakorlatilag ezzel egyszerre született meg a dráma, amelynek lényege a változás, a cselekvés, a mozgás követése. Mindaz, amit a természetben élő ember a legkevésbé értett, a leglassabban tudott elsajátítani. Ez a térben és időben zajló anyagi változás, (társadalmi) adja a dráma, a színház örök témáját. Szüntelenül összecsap benne a világ és az ember, a jó és a rossz, a tisztaság és a tisztátalanság, az erkölcs és az erkölcstelenség, a születés és a halál, az alkotás és a rombolás. Mindezt az időben, amelynek múlásával növekszik Odüsszeusz bolyongásának tragédiája, és Pénelopé öregségének fájdalmát egyre közelebb hozza. Ehhez hasonlóan van jelen a homéroszi eposzt követő drámai alkotásokban. Hiszen a vak költő-történetíró müvei óta szinte csak önmagát ismételi az emberiség - önmagát keresi a változásban. A homéroszi eposzok mintegy anyanyelvet teremtettek a drámának. A görög drámának, amelyből kinőtt a shakespeare-i világmindenség, amelynek első kétségbevonására csak századunkban kerülhetett sor. A Shakespeare teremtette időfogalom lényege az DRÁMA ÉS IDŐ igazság, amely az angol drámaíró filozófiája szerint előbb vagy utóbb, de mindig napvilágra kerül. S ezt az idő múlására épített kiteljesedést adó várakozást cáfolta meg - legelőször a drámairodalomban - Beckett, a Godot-ra várva abszurd játékában. Shakespeare időfogalma, amelyet a Téli regében a megszemélyesített Idő szövege is hordoz, szinte valamennyi drámájában felismerhető. Nála az idő - élje azt az agg Lear, vagy a létről elmélkedő Hamlet - mindig a megoldást, a gyógyírt, a feloldozást, a bosszú beteljesedését, a szerelem kiteljesedését vagy halálát - hozza, legtöbbször a dráma tökéletes formájában, a tragédiában. A görög drámákban nagykorúsodott ember istenek szabta időkből kitörve, nála már önmaga sorsát vezérli, hite, meggyőződése, erkölcse, bölcsessége szerint. S a mai modern drámák hőse dacolni is mer az idővel. Célja már nem az istenek kegyeinek a keresése, nem is a sors kiszámítása, de a szembeszegülés az elmúlással. Ennek a szembeszegülésnek formáját és tartalmát az ember legsajátosabb képességében - az értékteremtésben látja. Csak így küzdhető le az. idő, a felette aratott győzelem lényegében egyik sajátosságával érhetők el - a változással, a változtatással, vagyis a mozgás birtokbavételével. Ezt teszik Beckett hősei, Estragon és Vladimír is, akik a látszólag kétségbeejtő létbizonytalanságban is megkeresik saját értékeiket, s ha nem is találnák meg, képesek a teremtésre - kifogva így az időn. ,,Hiszen más esélyünk nincs, csak az alkotás. Minden ami önmagunkká tesz. És csak az tesz önmagunkká, amivel hozzájárulunk korunk arcának kialakításához. Ami összekapcsol bennünket a világgal, azokkal, akik a tettben túlmutatnak a habzsoláson, telhetetlen önösségeken, akik a teremtésben összekapcsolódnak, mert nemcsak a mát akarják, hanem mérhetetlenül többet. "A jövőt - folytathatjuk Bretter György idézett gondolatait - amely az időnek a legváltozékonyabb állapota, kitöltetlen és ilyen állapotában ma teremtett értékeket váró. Értékeket, melyekben benne a teremtő ember, a teremtés drámája, az ehhez szükséges tapasztalás, egyetemes tudás. Ez utóbbi pedig mága hordozza a történelmet, az egyre teljesebben ismert és befolyásolt objektív valóságot (az anyagot, annak létformáit - a teret és az időt). És mit tükrözhet mást a dráma, mint a térben és időben e Földön élő emberek sorsát? A homéroszi anyanyelv végtelen sok variánst kínál, s az idővel szembeszálló ember (a ma drámaírója is) kell, hogy éljen vele. DUSZA ISTVÁN 1981. III. 15. ÚJ SZÓ
