Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-03-15 / 10. szám

A hadi mozgalmak terén jelentékeny szere­pet játszott ez időben Komárom. E várról mindenki tudja és hiszi: hogy természeti és megerősített helyzeténei fogva ostrommal beve­hetetlen; annál érdekesebb leene megtudni: hogy menyiszer állott e vár azon ponthoz közel: hogy a magyar forradalomra nézve veszve le­gyen, mégpedig a legegyszerűbb körülmények miatt, mely körülményeket a császáriak felhasz­nálni nem tudtak vagy nem akartak, vagy azok­ban ismét a legegyszerűbb emberek által meg­gátoltattak. A márciusi napok után, annak garanciájául: hogy a magyar nemzet magát e várnak birtoká­ba helyezé, két ezred nemzetőrség helyeztetett a vár pavilonjaiba. A nemzetőrök Duna melléki városok érdemes polgárai voltak, akik a kényel­met nem utálják, s miután a fortifikáció felügyelői a vár építésekor sokkal több figyelmet fordítottak a sáncok erős külsejére, mint azoknak belső komfortjára, elgondolható: hogy a nemzetőrök erre a nemére a dicsőségnek hamar ráuntak, A nemzetőrök parancsnoka tehát egy reggel mérgesen felkerekedik, s egész ármádiájával együtt ott hagyja a várat, ilyenforma utólagos haditudósítást küldve a hadügyminiszternek: ..Nem lehet abban a várban lakni, hisz tele van az poloskákkal!" A császári várparancsnok azonban, ezen már kétségessé lenni kezdő időkben, jónak látta a kivonult nemzetőrség után nyomban bezáratni a vár kapuit, s hogy azok űjra megnyíltak a magyar kormány előtt, annak ismét nem ö az oka. A benn maradt hét ezred gyalogsággal s kellő számban levő, tüzérekkel védhette volna a várat elképzelhetlen időkig minden külmegtámadás ellen, azonban ezen bent levő ezredek egyikéről nem volt egészen bizonyos: hogy ostrom eseté­ben nem fog-e éppen ő ellene fordulni? Szándéka volt tehát az ezredet lefegyverezni vagy kicserélni, s e végett odarendelő a Vilmos sorezredet, melynek szelleméről biztosabb volt A kérdéses ezred már megérkezett Tatára. s éjjel észrevétlenül a várba lett volna bevonu­landó, midőn hirtelen közönséges polgárembe­rek (két köznemzetőr), e szándékot észrevéve, Komáromba sietnek, a hajóhidat két helyen a révészek segélyével felszedetik úgy, hogy mire az ezred Szőnyre ért, az átjárást elzárva találta maga előtt, s kénytelen volt odább vo­nulni. Ezen éjjel Komáromnak háromnegyed része leégett. A császári várparancsnok, e kísérlet nem sikerülte után, a magyar kormány áltái kénysze- rittetett a parancsnokságot Majthényinak átadni, s a várat elhagyni. Ellent nem állhatott, mert tulajdon katonáiban nem lehetett bíznia. Mikor Majthényi átvette a várat, nem volt több diszpozíciója alatt nyolszszáz rendes katonánál, a többi kaszás népfölkelő és kétséges érzelmű tüzérek A schwechati expedícióra ebből is elrendeltek tőle hatszáz sorkatonát, úgyhogy Komárom vára ekkor csaknem üresen maradt A bekövetkezett események után a kormány azzal a hittel távozott Debrecenbe: hogy Komá­romot a legjobb védelmi karban hagyta háta mögött. Ellátta két évre való eleséggel, kifogyhatlan munícióval és kellő várőrséggel. Volt benne tizenegyezer honvéd, köztük a legjobb zászlóaljak, egypár sorezred töredékei is, ott voltak a Hunyadi huszárok és a legjobb tüzérek. Ott volt Majthényi mint várparancsnok, kinek elég dimenziójú orra volt arra nézve: hogy az embernek bizalma legyen hozzá. Pedig Napóle­on is igen sok hűséget tett fel a nagy orrú emberekről. H ol volt hol nem volt, volt egyszer egy jó varázsló. A homokot cu­korrá, a közönséges vizet meg tejjé tudta változtatni, de nem tette sem ezt, sem azt, mert az volt a meggyőződése, hogy a földön nincsenek csodák. Egyszer elindult a világ végére. Ahogy odaért, lelógatta a lábát, csak ült ott, és nézett lefelé - a holdra, a csillagokra meg a különféle planétákra. A jó varázsló egyszer csak úgy érezte, hogy áll mellette valaki. Arra sandított, és megpillantott egy kakast, aki a világ leg­szélére állt, és igen nyugodtan csipegette a csillagokat.- Mit csinálsz?! - szólt rá izgatottan a jó varázsló. - Hiszen így csillagok nélkül maradunk. A kakas abbahagyta a csipegetést.- Igaz - mondta - Nekem ez valahogy eszembe sem jutott. De beláthatja, hogy itt egyebet ugyan nincs mit csipegetni - De miért bóklásztál el ide, a világ végére? - kérdezte a jó varázsló.- Egyszerűen nem volt számomra más megoldás - felelte a kakas - így alakult az élet, nincs mit tenni. A jó varázsló szerette volna tudni, hogy is alakult az élet kakaséknál, így hát a kakas szívesen elmondta neki. Kiderült, hogy ő egyáltalán nem kakas. Ugyanúgy ember volt, mint a jó varázsló, csak fiatalabb. A kakas még azt is erősít- gette, hogy volt felesége, nagyon szép asszony, akit a világon mindennél lobban Ott volt Mack, kinek szörnyű republikánizmu- sával Debrecenben a flamingók szokták ijeszt­getni a girondistákat, kiről az a legenda cirkulált: miszerint egyszer ilyen szavakat mondott volna a kormánynak: ..Ha ti mindnyájan eláruljátok is a hazát, én mellette maradok, s ha nem lesz egyéb, meg­lesznek Komárom ormai, oda kiállók, egyik ke­zemben a vörös zászló, másikban a kanóc, s ha nem lesz. aki azt védje többé, velem együtt mindenestül a levegőbe röpítem.' Nehogy valakinek ok nélkül ijedséget okoz­zunk, előre megmondjuk: hogy e világromboló szándékát nem vitte végbe Azután ott voltak Komárom körül a megúsz- hatlan vizek, a megmászhatlan sáncok, mikhez még csak közel sem lehet férni, s miknek védelmére több ágyú volt készen, mint szük­séges. Es végre az a hit; hogy Komárom bevehe­tetlen! Debrecenben tehát akármi iránt volt aggoda­lom, csak az iránt nem: hogy Komárommal mi fog történni? I Annál váratlanabb meglepetés volt tehát, mi­dőn alig két hónap múlva futárok érkeznek Debrecenbe egymás után, sürgetve a kormányt: hogy ha még látni akarja Komáromot, siessen azt felszabadítani, mert az ottani állapotok a le­hető legrosszabb karban vannak. Majthényi rendkívül elégedetlen helyzetével, kétségbe van esve: hogy ..a kormány maga elment, s őt vetette oda áldozatul“. Szerinte ,,a várat két hétig sem lehet tartani“ Mack elvesztette az eszét, semmi intézkedést nem tőn az ostromlók ellen, hagyta nyugodtan az ostrom battériákat felállítani, s egyszer elkez­dett várfeladásról beszélni, amikor aztán tiszt­társai elfogták, és börtönbe vetették Ebből aztán cravaill lett, a tisztek egymás között meghasonlottak, civakodtak, nincs, aki parancsolni tudjon nekik Az ostromlók éjjel-nappal lövetik a várost, azon célból: hogy tán a lakosság majd feladja a várost, s akkor az újvár kezökben van. A la­kosság már ki van szorítva a városból a temető­be. a cigánymezőre, ott lakik a tél hidege közt kriptákban, szellös sátorokban Még „ túri a nyomort, de ha soká tart, lehet hogy megunja Egy hónap múlva pedig majd a Vág felöl is lövethetik őket, s akkor éppen nem lesz hova menekülniök. A katonaság ahelyett: hogy a ha­lomra rombolt várost védné, bevonult biztos sáncai közé, a tisztek vigadnak, bálokat rendez­nek a kazamaták belsejében, míg a lakosok a bombák durrogásai közt remegve búnak meg felhányt töltések mögött. A közkatonákra semmi gond, semmi fegyelem A kormány által felhal­mozott élelmiszerek romlásnak indulva, a borok megecetesedtek, a só fogytán van, a szalonna avas, két egész terem, minek liszttel kellene töltve lenni, korpával és fűrészporral van tele Stb. Stb. Stb. Lehet: hogy a híreknek nagy részét a futárok készakarva túlzottan adták elő: hogy a kormányt siettessék operációival; de célt értek vele. A kormány csakugyan komolyan megrettent a Komáromot fenyegető veszélytől; ..ha most - úgy mondanák - a császáriak bombák helyett szép szavakkal ostromolják Komáromot, hama­rább beveszik, mint mi segítségre mehetnénk." És éppen akkor érkezik a hír: hogy az eszéki vár feladatott. Nugent tábornok egy ágyúlövés nélkül vette be azt A példa megdöbbentő volt. Egy vár hétezer főnyi őrséggel, négyszáz ágyúval, mindennel ellátva, a védelem legkisebb kísérlete nélkül feladatva, a többi várak jövendőjére nemigen biztató kilátást nyújthatott. Komáromnak okvetlenül más várparancsno- ' kot kellett adni, mégpedig határozott, megbízha­tó és egyszersmind ahhoz értő embert Ilyen egyéniség azonban nem sok volt a had­seregben, s aki volt, azt nem lehetett onnan elmozdítani. Gondoltak Klapkára. Damjanicsra. de az min- denik a maga helyén volt szükséges.- Nevezzük ki Meszlényiti - szólt Jósika - az éppen jelen van a várban. Meszlényi Kossuthné testvére volt. A bízott- mányi tag azt hitte: hogy az ajánlat által Kos­suthnak valami kedveset fog mondani Azonban Kossuth büszkén utasította vissza az észrevett hízelgést.- Abba nem egyezem -»szólt nem arra való ember. Az is sok, ami eddig rá ván bízva. Ekkor jutott tudomására a kormánynak és igen á propos a Görgei és Guyon közti fe­szültség. Ez a két katona engesztelhetetlen haraggal viseltetett egymás iránt. De mint igazi katonák, úgy el tudták az egymás közti differenciát titkolni, hogy az a kö­zönségnek tudtára nem jött soha. Görgeinek Pozsonytóli visszavonulásakor Guyon Nagyszombatban a császáriak által megtámadtatva, seregéből igen sokat vesztett, s csak a legnagyobb vitézség és lélekjelenlét által sikerült neki a vezényletre bízott jobbszár­nyat megmenthetni. E veszteség miatt a két vezér kölcsönösen egymást okolta, s mintha az ott elesettek mind­egyike testvére lett volna mindenkinél keserűen gyűlölte érte egyik a másikat De az azért nem volt arra ok- hogy a*k; kötelességét ne teljesítse. Azért Guyor nyiszkónál éppúgy vívott és nyert csatát C parancsából, mintha a legjobb barátja lett \ Ez a feszült viszony tehát éppen jók a komáromi eseményekre nézve Az ö kineveztetése által komáromi \ rancsnokká, a fenyegetett vár az elfogla Görgei pedig egy őt nem szerető alve szabadulandott meg. Guyon maga a legnagyobb örömmel fo a kineveztetést, és ígérte, hogy nemcsak K romot meg fogja tartani, hanem legköz adandó alkalommal Budát lependi meg A kormány hivatalos lapja sietett e kinev mint örömhírt tudatni a közönséggel De Guyon nem köszönte meg az ilyen t híreket. Ez elöleges jelentés által figyelmessé a császáriak igen valószínűen oly szoros dönt húzandottak Komárom körül hogy a várba bejutni csak élte és szabadsága ko< tatásával lehetett Azonban amit zsurnalisztikái kotnyele elrontott, azon Guyon sietsége által tudott teni, s mielőtt a hír, melyek szárnyai sz> lenni, elterjedhetett volna, útra kelt Hogy mint magányos ember indult voll Komáromnak, azt a szeleskedést egy anq kivált Guyonról feltenni bajos volna. Előtte és mögötte egy eszkadron huszí járt, az utat rekognirozva, ő maga köz négylovas parasztszekéren, pórruhában; szerszáma úgy volt alkotva: hogy azt egyvá sál el lehete szabadítani a szekértől, s ve: esetében lóháton nyargalni tova Guyon minden baj nélkül eljutott Kómáról Amik azután történtek Komáromtan, azok ismert dolgok, s nem tartoznak feladatorr réhez. Csupán egy anekdotát iktatok még ide: Mikor Guyon Komáromba ért, a tiszt a legkedvezőtlenebb állapotban találta Annyira tekintélyét vesztette az a sok új fegyelemhez nem szokott tiszt miatt: hogy n egy elfogott császári katonától kérde Sind Sie ein Offizier?“ (ön tiszt?) e: felelte rá, egészen lenézőleg: ,,- Ja. und ein - wirklicher.“ (Igen, méghozzá valódi) Guyonnak legelső gondja volt tehát, a ideért, rendet hozni az újoncseregek közé. s alkalommal, tisztjei bátorságát valódi tűzpró teendő, az egész tisztikart meghítta magi ebédre. A Duna-parton voltak terítve a bankettas lók, az ostromsáncokkal éppen átellenben Két zenekar az asztalok mellett kétfelé egész lakoma alatt játszotta a zajos mat dalokat, a forradalmi seregek indulóit; ha e elhagyta, a másik kezdte rá. És átellenber ostromsáncokból az egész lakoma folytán lö döztek a lakmározókra az ostromlók A hars zeneinzultáció felingerlé őket. s míg innen a harak csengtek, túl a tarackok okádták a tü; Egy golyó sem talált oda... És ez időtől fogva a tüzpróbán kereszti komáromi tiszteket bátran lehete a forrad; hadsereg legjobbjai közé számítani Nevezetes még az: hogy Komárom vá lövetését egy bennszülött intézte Egy ingenieur-tiszt, ki ott született, ott ne’ kedett fel. Háborúban nincsen atyafiság. Ö mondá: hogy a lakosokat nem kell ké szeríteni a város feladására, ö ismeri patriot közöttük élt, tudja, hogy nem soká fogják mai kát tartani Amióta azonban nem látta őket, azok megváltoztak, a város nem adta fel magát szeretett. Annyira szerette a feleségét, hogy a barátai kezdték kinevetni.- Aztán az egyikük - mondta a kakas szakképzettségét tekintve varázsló, kakassá változtatott... Úgyhogy nekem most tetszik minden tyúk... - A kakas lesütötte a szemét. - Hát ezért szaladtam én a világ végére. Hej, ha engem vissza­varázsolna-valaki! Visszamehetnék a fe­leségemhez, és megint ember módra él­hetnék ... Felekisz Krivin- Hát igen. . ha. . - mondta sóhajtva a varázsló. - De csodák nincsenek így ültek ott a világ legvégén, így beszélgettek az életről. Aztán a varázsló észbe kapott.- De minek is kuksolunk mi itt? Men­nünk kell, hogy valahol szállást keres­sünk éjszakára. Mentek, mentek a világ végén, mint egy nagy folyó partján. A kakas lépten- nyomon odakiáltott a varázslónak:- Odanézzen, milyen csinos kis jérce! - De azon nyomban szidta is magát: - Ej, hogy milyen is vagyok én!... Semmirekellő, csélcsap fickó... Késő este egy medvebarlangra buk­kantak.- Kerüljenek beljebb - invitálta őket a medve, bár nem nagyon van mivel megvendégeljem magukat. A világ vé­gén, maguk is jól tudják, az élelmiszerrel bizony...- Hát te hogy kerültél a világ végére? - kérdezte a jó varázsló.- Elmondhatom éppen - szólt a ven­dégeket hellyel kínálva a medve. - Egész história. Arról van szó, hogy én nem is medve vagyok, hanem kakas - mondta.- Énekelgettem, és meglehetősen jól kerestem. Volt nekem búzám is, zabom is, kukoricám is bőven... Csodás dolog az: kakasnak lenni - mondta sóhajtva a medve, és együttérzést keresve, a ka­kasra nézett - Ha nincs az a méz, ma is vígan élnék ...- Miféle méz? - kérdezte a varázsló- Hisz a magról beszéltél.- Igen, volt nekem magom bőven. Csakhogy nekem méz kellett Sokat hallot­tam róla, és tudják... sohasem érjük be azzal, amink van... így hát egyszer, ami­kor besötétedett, belopóztam a mé­hesbe . A medve elhallgatott. Resteilte elmon­dani, mi történt azután. De ha egyszer elkezdte, végig kellett mondani- Óvatosan, hogy fel ne ébresszem a méheket, bebújtam egy kaptárba, és kóstolgatni kezdtem a mézet. Egyáltalán nem találtam jóízünek, de hát olyan sokat hallottam róla, hogy már nem bírtam türtőztetni magamat. Két pofára zabáltam a mézet, és már azon törtem a fejemet, hogy cipelhetném el a kaptárt, de egy­szeriben úgy éreztem, hogy történik ve­lem -valami. A medve félrefordult, és belefújta az orrát egy rongyba.- Elképzelhetik - folytatta. - A tolláim, a szárnyaim eltűntek valahová, helyettük megjelent ez a szőr meg ez a mancs És ami a legrosszabb, elvesztettem a han­gomat. Hallgassák csak! A medve elbődült, de úgy, hogy körös­körül minden megremegett.- Nincs semmi baj, hangod mintha még volna, - jegyezte meg szorongva a varázsló, de a medve csak legyintett az egyik mancsával. Eh! Hát hang ez?! Bezzeg azelőtt!... A medve megpróbálta megmutatni, mi­lyen hangja volt azelőtt, de megint csak bődült egyet, és zavarba esett- Sajnos, nem megy. Hej, ha még egyszer kakas lehetnék!- Nem tehetünk semmit - mondta T sóhajtva a csenek- Köszöi - hallatszott kukkantott ­- Hát te ki a medve - ’- Dehogy dász?! - mo Ián nem is születtem, r De aztán vé ember legye könnyebb, í Csak most I: ám emberne lók, kérésén medvének. A varázslc- Csodák Ott tanyáz de egyikük h- Hej, ha reg a kakas- Ha én ki a medve.- Ha én m ember. A jó varáz ta, nem bírta- No jó! Lí akar! És rögtön akart lenni, rr mint a varáz: fii (Részlet Jókai Mór naplójából)

Next

/
Thumbnails
Contents