Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-15 / 10. szám
■ 'fJBf , —Aiifiiii-sorról ® Miből lehet vulgarizátor“ a m,unk® Nemsokára huszonhatmilRonaid Reagan, a „nagy “álságára • Nemsokára buszon s—sa —**" • ■ • ■ Február második hetében, amikor a világsajtó - és egyáltalán nemcsak a gazdasági lapok - elemezni kezdte Reagan amerikai elnök 24 perces televíziós beszédét, szinte mindenütt ugyanazzal a jelzővel jellemezték a gazdasági problémákról szóló beszédet. ,, Drámai" - mondták az elnöki megnyilatkozásról. A dráma szóval nemcsak párbeszédes formában Írott színpadi bemutatásra szánt irodalmi müveket jelöljük, drámainak mondjuk azt is, ami izgalmas, megrázó, váratlan. Tényleg drámai volt, tényleg váratlan volt a Fteagan-beszéd? Drámai volt, de tulajdonképpen nem váratlan. Mindenki tudta, hogy a tőkés, világban már nem egyszerű recesszió, azaz visszaesés, hanyatlás van, hanem válság kezdődött. Ám mélységéről, súlyosságáról kevesen merték kimondani az igazat. Az persze nem bizonyos, hogy Reagan elnök mindent elmondott, de sokkal többet árult el a bajból, mint előtte sokan mások. Ö persze csak az Egyesült Államokról beszélt. Az elnök a Fehér Házban lévő dolgozószobája asztalánál ülve elmondott beszéde azzal a meghökkentő megállapítással kezdődött, hogy ,,az ország a nagy válság óta nem volt akkora gazdasági pácban, mint most". A „nagy válság" elnevezés az 1929-30. évi világgazdasági válság, amely elsöpörte az USA akkori konzervatív elnökét, Herbert Hoovert is (azóta Reagan az első konzervatív a Fehér Házban) és úgy megrázta az USA gazdasági életét, hogy szinte évtized kellett a helyreállításhoz... A jelen r- Reagan által összefoglalt- tényei: az infláció két egymást követő évben kétszámjegyű volt, most több mint 12 százalék. Ez legutóbb az első világháború idején fordult elő Amerikában. A munkanélküliség nőtt - ez most több mint hétmillió embert jelent; ez a szám is nagyon régen volt már ekkora. (Reagan, szinte igazolva azokat, akik rossz véleményüket az elnökről abban is ki szokták fejezni, hogy ,,nagy vulgarizátornak ‘ nevezik, kijelentette: ,,annyi a munkanélküli, hogy ha sorba állítanánk őket, a sor az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig húzódna ‘'.) A költségvetési hiány 80 milliárd dollár, pontosan annyi, mint 1975-ben az egész költségvetés volt, az államadósság pedig már ezer milliárd dollár körül jár. Mindezt csak azért volt érdemes már bevezetőben is elmondani, mert a nyugat-európai tőkés országok vezetői úgy tekintettek Washington felé a Reagan- beiktatás előtt, mint olyan fővárosra, ahonnan talán - a csupa cikcakk, zavaros Carter-évek után — a gondok megoldásának használható receptjét kapják, hiszen az amerikai gondokat az új elnöknek meg kell oldania. Kiderült, hogy Rea- gannek nincs biztos gyógymódja, receptje. ,, Ideje felismerni, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Döbbenetes méretű gazdasági katasztrófa fenyeget bennünket“ — mondta az elnök, de a problématömeg megoldását csak abban foglalta össze, hogy három év alatt 10-10 százalékkal, összesen 30 százalékkal leszállítják az adókat, hogy ezzel ösztönözzék a beruházásokat. Ezzel egyidejűleg ,,/e kell faragni a szövetségi kiadásokat" - mondta. A szöveget úgy kell a köznyelvre lefordítani, hogy a tőkések adóját csökkentik, és az állam szociális kiadásait is alaposan lecsökkentik. Bár részletek még nincsenek, gyakorlatilag a munkanélküli-segélyek, a legelesettebbeknek adott támogatások, az 4wm*í~ Reagan elnök veszedelmes rodeó-helyzetbe került, a lasszó, a költségvetés bikának ábrázolt szörnyénél van. A Chicago Tribune karikatúrája mögött ezermilliárd dolláros államadósság van egészségügyi, az oktatási, a kulturális programok csökkentése következik és olyan közérdekű állami kiadásokból vesz majd el az elnök, mint a tejtermékek árának állami támogatása... Ha az Egyesült Államokban efféle drámai bejelentések meglepetésszerűen érik a közvéleményt, Nyugat-Európában jóval előbb, már a múlt év végén nagyon sok vezető közgazdász és néhány politikus megjegyezte: következik a ..hét szűk esztendő“. A legfejlettebb tőkés országokat tömörítő OECD-országok év végi jelentései 1980-ban ezt már határozottan kimond-. ták. (Az OECD a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet angol nevének rövidítése, az OECD tömöríti a legfejlettebb tőkés országokat és néhány gyengébb padnerüket, azaz az USA-tól Írországig és az NSZK-tól Japánon át Portugáliáig mintegy húsz országot.) 1981 január elején az OECD-országok- ban huszonhárommillió ember volt munka nélkül, ez az aktív lakosság hat és fél százaléka... Ez az átlag meglehetősen nagy különbségeket takar A sorrendben az első Anglia, itt 10 %> a munkanélküli arány. A továbbiak: Olaszország 8,3; USA 8, Franciaország 7,5; NSZK 4 Százalék. Egyetlenegy olyan vezető tőkés ország van, ahol 1980 nehéz hónapjaiban nem nőtt a munkanélküliek száma: Japán - az ázsiai szigetországban változatlanul csak 2,2 % a munkanélküliek aránya az aktív lakossághoz képest. A jóslás nem tudományos módszer, de bizonyos tudományos eszközökkel előre lehet jelezni, prognosztizálni egyes folyamatokat a tőkés gazdaságban. A szakemberek kiszámították, hogy 1982 derekáig a fejlett tőkés országokban a munka- nélküliek aránya 6,5 ’/o -ról 7,5 %> -ra növekszik majd. Ez nem mást jelent, mint azt, hogy másfél év múlva a vezető tőkés országokban a munkanélküliek száma huszonhatmillióra nő! Ez a többi között azt jelenti, hogy bár az USA-ban és Japánban nő - körülbelül négymillióval — •az új munkahelyek száma, ám a négy legnagyobb nyugat-európai tőkés országban mintegy egymillióval csökken. A legnagyobb gond még ott is, ahol nő az új munkahelyek száma, az a tény, hogy a növekedés egyszerűen nem elég ahhoz, hogy lépést tartson az aktív lakosság lélekszámnövekedésével. . Egyszóval a fiatalokat fenyegeti leginkább a munkanélküliség. Másfél év múlva, 1982 nyarán Olaszországban például minden harmadik 24 év alatti fiatal munka nélkül lesz; Angliában minden ötödik fiatalt fenyeget ez. Igen magas lesz ebben a korcsoportban a munkanélküliség Franciaországban (19 %), az USA-ban (14 y„ ) és az NSZK-ban (6 X>). A gyógymód, a gazdasági bajok orvoslásának módja most a tőkés világ legtöbb országában vagy a Reagan-féle előbb már ismertetett recept, másutt, például Angliában is nagyon hasonló. Deflációs, megszorító gazdaságpolitikát folytatnak, mert azt állítják, hogy a tőkés világot fenyegető legnagyobb veszély az infláció. A deflációs, az infláció leküzdését szolgáló gazdasági intézkedések között ott van a béremelések korlátozása, a magas hitelkamatláb - olyan intézkedések, amelyek segítenek ugyan a tőkéseken, vagy a tőkések egy csoportján, ám törvényszerűen tovább növelik a munkanélküliek számát. A világpolitika és világgazdaság tőkés szakértői szerint a munkanélküliek száma jelenleg még ,,a tűrési határon belül" van - de akadnak olyan szakértők, akik szerint ez már nem sokáig lesz így, következnie kell gazdaságpolitikai módosításoknak. Ami Ronald Reagan drámai felhívását illeti, a Time című hírmagazin februárban azt írta, hogy ,,Reagan kritikus próbája lesz az, miképp nyúl a társadalombiztosítási rendszerhez... Sok változtatást sürgetett: a teljes juttatásban részesülök korhatárának visszaállítását 65-ről 68 évre vagy még tovább, az évi 15 milliárd dolláros rokkantsági segélyprogram megszorítását... “ Amikor a Time azt írja, hogy „a szociális és egészségügyi szolgáltatások terén bizonyos költségvetési csökkentések elkerülhetetlenek lesznek", már azt is kimondja: nemcsak a növekvő munkanélküliséggel, hanem a dolgozók pénztárcájába nyúlással is megkísérlik enyhíteni vagy késleltetni azt a válságot, amelyet az Egyesült Államok elnöke hasonlít az 1929-1930-as világgazdasági válsághoz. Ahhoz a válsághoz, amelynek jeleit a tőkés országok gazdasági szakemberei és lapjai most még csak az infláció növekedésében és a munkanélküliek számának növekedésében vesznek észre. GÁRDOS MIKLÓS Munkanélküliek sorbanállás közben London egyik utcáján. Angliában másfél év múlva minden ötödik fiatalt fenyeget ez ■i
