Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-03-01 / 8. szám
Hetven éves. Ebból több mint negyedszázada ismerem közös munkahelyünkről. Már amennyire megismerhetünk olyasvalakit, aki bőbeszédűnek semmiképp sem mondható s ha önmagáról kell vallania - szófukarrá válik. Életsora cseppet sem volt könnyű, ó tudja, hogy mi a gyermekfejjel végzett verejtékes munka. Az éhség, a nélkülözés sem volt számára elvont fogalom. Testén nem egyszer csattant a polgári köztársaság rendőreinek, csendőreinek gumibotja, perzselő, kínzó fájdalommal töltve ki agysejtjeit. A burzsoá rendszer börtöneit sem kerülte el. Megtanulta, hogy milyen nehéz megkeresni a mindennapi kenyeret s mennyivel nehezebb még munkanélkülinek lenni. Egy új rendet álmodott és harcolt is érte. Ritkábban szóval, gyakrabban tettel. Fegyverrel is. A messzi Spanyolországban, a második világháború franciaországi hadjáratában, majd a Kis-Kárpátok partizánösvényein és az illegalitásban is érezte, tudta - az élet elvesztésének kockázatát is vállalnia kell. Száraz József ezt tette. S amikor már föl lélegezhetett, amikor a vörös csillagos katonák meghozták várva várt szabadságunkat, akkor sem lett élete egyszeriben és mindenben fenékig tejfel. A proletárdiktatúra februári győzelme előtt voltak évek, amikor a magyar kommunista joggal mellózöttnek érezhette magát s amikor fojtó bizalmatlanság vette körül a „spanyolosokat“, akik annak idején Madrid határán álltak a vártán. Évekig segédraktámok volt egy halfeldolgozó üzemben, amíg be nem következett az olvadás. Azután fordult élete sora. Munkáját, tisztségeit mindig becsülettel végezte, pedig lassan-lassan jelentkeztek az évek, a betegségek és nemrég elvesztette azt, aki három és fél évtizeden át nemcsak a felesége, három gyermekének anyja volt, hanem harcostársa is. Nem egyszer tettem fel magamnak a kérdést - vajon mindezért olyan szűkszavú? Hosszú ideig tartott, amíg határozott nemmel feleltem rá. Meggyőződtem róla, hogy Jóska becsületes, cselekvő, harcos - teljes életet élt és él. Olyat, amelynek természetszerűen vannak fény- és árnyoldalai, amelyben van siker és kudarc, öröm és bánat, s mindig van cél, melyet szem elöl téveszteni nem szabad és nem is lehet, ha nem akarunk önmagunkkal meghasonlani. Nem megkeseredett és neve ellenére sem száraz ember. S ha néha kissé zárkózottnak is tűnik, ez a pártunk sorkatonáit jellemző, tiszteletet parancsoló szerénységgel magyarázható. sem mondtam meg (elvtársa elárulására akarták rávenni). A járásbíróságon elítéltek háromnapi fogházra vagy húsz koronára, inkább leültem 1930 januárjában. A rendőrséghez azontúl többször is volt szerencsém". Nemsokára Trenőínben már háromhavi börtönbüntetését tölti le egy május 1 -i beszédéért, a világforradalom és a Szovjetunió éltetéséért. S mivel a hatóságok betiltják a Csehszlovák Komszomolt, Jóska fiatal társaival együtt a Proletár Testedző Egyesületben folytatja a munkát. A sport, művelődés, szórakozás szervezése a harmincas évek elején akadozik. S megszületik az elhatározás: a magyar munkásfiatalok felveszik a kapcsolatot a Sarlóban tömörült haladó főiskolásokkal. Kulturális tevékenységünkben, amellyel a munkásfiatalok nagyobb tömegét kívántuk megnyerni, segítségüket reméltük és meg is kaptuk. A sarlósok azt javasolták, hogy munkásfiatalok és diákok együtt szervezkedjünk - Barátság elnevezéssel. Mondtam, ám legyen, de Vörös Barátságnak nevezzük szervezetünket. így is lett. A sarlósokkal együtt szerveztük az ismeretterjesztő előadásokat. Meghívtuk például Balázs Bélát, a neves marxista esztétát is. Közösen segítetJóska jelentést diktált, s én lassan nyomkodtam a betűket...“ (Balogh Edgár: Hétpróba) Egy pillanatra sem hagyta abba a mozgalmi munkát. Közben volt építkezési segédmunkás, kútásó, cipészsegéd, kifutó, lapkiadóban dolgozó munkás. S ekkor tört ki a spanyol polgárháború. Nem habozik. Ott a helyem - ez a gondolat foglalkoztatja. Viszontagságos úton, Ausztrián, Olaszországon és Franciaországon át, 1937 januárjában érkezik a vérző spanyol földre, hogy ott a fasizmus támadásával szemben Madrid alatt, az Ebrónál, Esztramadurában és Zara- gozánál és más frontokon, géppuskásként, a tiszti iskola elvégzése után hadnagyi rangban Prágát is védje a nemzetközi brigádok harcosaként. Véges-végig, amíg csak 1939 februárjában társaival nem volt kénytelen elhagyni a Hitler és Mussolini támogatta trancoisták által elözönlőit országot. Hónapokig internálótábor szögesdrótja zárja el a külvilágtól, amig bevonulhat a Franciaországban szervezett csehszlovák hadseregbe. A németek „blitzkriegjében", villámháborújában a Marnénél és a Loire- nál részt 1981. Ili. 1. „Ha nem éhezem, akkor az András utcában eszem, a népkonyhán. 20 fillér a leves. 1 korona a tészta. Reggelire félliter tej 1 korona 10 fillér, kenyér 50 fillér. Vacsora ugyanaz vagy 1 koronáért töpörtyű a kenyér mellé. Napközben, ha jól megy, veszek fél kiló körtét 1 koronáért vagy még kenyeret 50 fillérért. Kosztom tehát .4-6 korona naponta. Egy ágyban alszom egy építömunkással a Bástya utcában, ezért 20 koronát fizetek egy hétre. Alig tudom ezt a kis pénzt előteremteni, pedig enélkül már igazán elpusztulok. Most kifutófiúnak megyek a Szárazvámra egy villanyszerelőhöz, pedig mindig gyárba szeretnék menni. Talán rendbe jövök egy kissé, keresek heti 100 koronát, de dolgozom reggeltől estig folyton. Külön ágyban szeretnék aludni, és rendbe hoznám a holmimat.“- Egy alig tizennyolc gépelt oldalas Írásból vettem ezt a jellemző kis idézetet. Hogyan is született meg a Egy ifjúmunkás élete, amely első ízben a Munkás és Paraszt Naptár 1932. évi számában látott nyomdafestéket?- Balogh Edgárral, a Sarló mozgalom vezetőjével meghitt barátságban voltam. Ő javasolta nekem, hogy írjam meg önéletrajzomat Számomra ez nehéz feladatnak bizonyult s ez az írás az ő segítségével született meg. Tollba mondtam neki... Jóska Bátorkeszin született. Apja zsellér, ölfavágó, gyári munkás volt. Megjárta az első világháború poklát.- Ezalatt négy testvéremmel havi harminc korona hadisegélyből és jóval idősebb fivéreim Ínséges keresetéből tengődtünk. Ebből az időből főleg arra emlékezem. hogy mindig éhes voltam S nemcsak én A nagyanyámnak nem volt foga már s nekem adta kenyere héját. Egyszer hét évvel idősebb bátyám az erősebb jogán vette el tőlem. Édesanyját hosszú évekre kórházba parancsolta az idegbaj. A nagymama törődött a gyerekekkel. Később mostohaanyja hajtotta munkára Jóskát, akit apja, véznasága, alacsony termete miatt csak „motringnak“ nevezett. Segített a konyhán, a ház körül, a földeken.- Tizenkét és fél éves koromig tanultam. Azt is inkább csak novembertől májusig. A tanév első és utolsó két hónapjában sokat hiányoztam, mert dolgoznom kellett. Nem is voltam a tanítóm kedveltje. Nemegyszer elnáspángolt. mondván: „ Bitang gyerek, nem vagy te hülye, ha tanulnál, tudnál is!" Közben, alig nyolcéves korában, szülőfalujáig is eljutottak a Magyar Tanács- köztársaság vöröskatonái. Apja a helyi direktórium tagja, egyik bátyja pedig beáll a forradalom zászlaja alá - futárnak.- Mit tudtál, mit tudhattál te akkoriban arról, ami körülötted történt? Arról, hogy miért harcol ez a hadsereg a fehér legio- nistákkal szemben?- A falu népe zömmel zsellér, béres, mezőgazdasági munkás volt. Hajnalhasadástól naplementéig dolgoztak s mégis rongyos volt a ruhájuk, mezítláb jártak, sokat nélkülöztek. Köztük éltem, nyitott füllel és így hallottam és gyerekésszel is megértettem, hogy a vöröskatonák, a kommunisták miért harcolnak. Azért, hogy a dolgos, egyszerű embernek legyen földje, tisztességes munkája és bére, rövidebb legyen a munkaidő. Egyszóval, hogy elviselhető legyen az élete. Sokáig kellett még erre várnia. Cipésznek tanult vagy két esztendeig. Tanúja és résztvevője volt a húszas évek második felében a környék gazdasági harcainak. Majd 1928 május elsején - megelégelve az otthoni gondokat, bajokat, hátat fordított falujának és gyalogszerrel elindult- Komáromba. Volt suszter, kőműves, munkanélküli és - itt lett tudatosan kommunista meggyőződésű.- Varga Kálmán cipészsegéd magyarázta meg nekem a szervezettség jelentőségét Sokat beszélt a kommunisták harcáról, céljairól. Ő vitt el a munkásotthonba, ó mutatott be a bőrmunkások szakszervezete városi titkárának. Itt kértem felvételemet a Vörös Szakszervezetbe. A zsúfolt sötét cipészmühely egészségtelen levegője megtámadta a tüdejét. Ezt a munkát, orvosi tanácsra, abba kellett hagynia. S egy napon, ismét gyalogosan, feljött az akkori Pozsonyba. Hol akadt munkája, hol nem. Kocsiszínekben, vagonokban, istállókban húzta meg magát éjszakára vagy - jobb esetben- ágyrajáró volt.- Egy kárpátaljai munkanélküli fiú, Da- vidovicsnak hívták, vitt el magával a Duna utcai munkásotthonba. Itt ismerkedtem meg a kommunista ifjúmunkásokkal Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1929-ben lettem a tagja. Agitál és szervez s ekkor ismeri meg közelebbről a polgári megtorló hatalmat. Egy ilyen esetről írta annak idején: ,,Kaptam vagy háromszáz pofont és nyolcat a pendrekkel, három napig voltam a rendőrségen, de hogy kivel beszéltem, mégA spanyol köztársasági hadsereg hadnagyi egyenruhájában tünk haladó képzőművészek, Lörincz Gyula, Procházka István, Reichentál Ferenc és mások kiállításainak megrendezésében, népszerűsítésében, látogatók toborzásában. Jómagam résztvettem a Sarló gömöri szociográfiai falukutató csoportjának tevékenységében is. Emlékszem arra is, hogy két társammal együtt, a sarlósok határozata alapján, koszorút helyeztünk el a pozsonyi városmajorban bedesz- kázott, széna alá rejtett Petőfi-szoborra. Ezt lefényképeztük és nyilvánosságra is hoztuk. S ott volt Nemeskosúton, 1931 pünkösdjén. Sportegyesületet akartak szervezni s tanúi lettek a csendörsortüznek, amely a földmunkások győzelmesen véget ért sztrájkharca utáni kommunista népgyülés résztvevői közül szedte áldozatait. Látta a halottakat és a sebesülteket ... „Pünkösd hétfőjén késő délután beállított lakásomra Száraz Jóska. Mi az, mi a baj? „Belénk lőttek“ - mondta a fiú. Szaladtunk a párttitkárságra, az is a Duna utcán volt, de én még sohasem jártam benne. Időm sem volt körülnézni (kézirathalmazt nyomtunk félre, itt volt a Munkás szerkesztősége is), s már gépeltünk. Egy zavaros híradás telefonon is érkezett valahonnan, de ott volt a szemtanú. Száraz vesz az utóvédharcokban. Párizsba sodródik, itt kapcsolatot talál az ellenállókkal, de letartóztatják. Hat hetet tölt a hírhedt börtönben, a Santéban. Ideiglenesen szabadlábra helyezik, majd két évi szabadságvesztésre ítélik el, de ekkor már bottal üthetik a nyomát. Szökésben van és Németországon át hazaverqődik.- Mikor és hol kerültél kapcsolatba a hazai illegális pártszervezettel?- Nővérem, Solcz Istvánné és Karol Matych elvtárs segítségével 1942 április végén találkozhattam Ján Osoha elvtárssal, aki akkor a központi bizottság tagja volt. S májusban, kérésére, hogy segítsek egy partizáncsoport szervezésében és kiképzésében, néhány elvtársammal együtt a Kis-Kárpátokban megkezdtük munkánkat a környéken portyázó 13-15 tagú Jánoéík-csoportban, amely később a Jankó Kráí nevet vette fel. A párt utasítására július elején illegálisan átmentem Magyarországra. Ott, sajnos, lebuktam. Előbb Párkányban és Budapesten, bebörtönöztek, majd Nagykanizsára internáltak, ahonnan a következő év őszén visszaszöktem Szlovákiába. Fővárosában ismét felvettem a kapcsolatot a pártszervezettel. Többedmagammal az volt a feladatunk, hogy étellel, kötszerrel és fegyverrel lássuk el a partizánokat. A felszabadulást ebben a városban értem meg... Sok víz folyt le azóta a Dunán. Jóska dolgozott a vnb lakásügyi osztályán, a már említett halfeldolgozó üzemben, majd 1949-től öt éven át, amíg az Új Szó munkatársa lett, a Szlovákiai Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságán a magyar osztályt vezette. Mondanom sem kell, egyidejűleg mindig és mindenütt párt- és társadalmi munkát is végzett. A többi között tíz éven át volt az Új Szó pártszervezetének elnöke. Most már jó ideje nyugdíjas, de azért nap nap után bejár a szerkesztőségbe, rendezgeti levéltári anyagunkat és párt- szervezetünknek is aktív tagja. Az idő múlását érzi, a betegségek néhány ráncot véstek sápadtabbá vált arcára, de azért katonásan egyenes derékkal |ár.' Igen, van tartása. Morális is. Nem a múlt érdemeiből él. Élcsapatunk derékhadának veterán sorkatonája, s - ha talán néha keserűbbé is vált a szája ize, tudja: csak azt tette, amit tennie kellett. Ajkáról számomra hitelesen csendül a szó: - Úgy érzem, emelt fővel tekinthetek vissza elmúlt hetven évemre. Ha ismét elkezdhetném, újra csak ezt vállalnám. .. GÁLY IVÁN 3 liiM HlKBiSil
