Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-08 / 5. szám
Teli mozaik * Az orvosok már leírták ... Nyolc esztendővel ezelőtt Jim Hunter jelentette a kanadaiaknál a nemzetközi élvonalat az alpesi sisportban. Akkor határozták el, hogy a lesiklásban igyekeznek elsősorban kivételes teljesítőképességű versenyzőket nevelni, mivel a szakembereknek úgy tűnt, hogy ebben a számban lesz a legkönnyebb az alpesi országokhoz felzárkózni. Múltak az évek és jelentkeztek az eredmények. Murray, Irwin Read, Podborski névét megismerte a világ. Az utóbbi az idén ért fel a csúcsra: Val'd lsereben a harmadik, Val Gar- denában a harmadik ill. tizedik helyen végzett. St. Moritz-ban, Garmischban és Kitzbühelben győzött, majd Wengenben ismét harmadik lett. Szó ami szó, parádés sorozat. Klammer óta hasonlót senki sem teljesített. A „vad kanadaiak“ között Steve Pod- borskit tartották a legvadabbnak... de csak tavalyig. Most Karl Schranz úgy nyilatkozott a lesiklás új csillagáról; hogy Mégsem vonult vissza Az olimpia után az NDK-ban is több sok sikert elért versenyző jelentette be visszavonulását. Az északi sísport egyes számaiban1 - síugrás, sífutás, északi összetett - jó néhány fiatal került a válogatottba, s csaknem valamennyien szóhoz jutottak már a Világ Kupa-versenyein is, több-kevesebb sikerrel. Akadt azonban olyan is, aki közben meggondolta magát, mint például Barbara Pet- zold, aki Lake Placidben a 10 kilométeres távon, valamint a váltó tagjaként szerzett aranyérmet. Utána bejelentette, hogy abbahagyja a versenyzést. Petzold és Veronika Hesse az NDK női sífutó válogatottjának két erőssége, többször járt a Magas-Tátrában, ahol a hagyományos Tátra Kupa -versenyein értékes győzelmeket arattak és a váltóban is ók játszották a főszerepet. Hessének tavaly fia született, így vele az új idényben nem számolhattak, s valószínűleg ez késztette Petzoldot, hogy eredeti tervéről lemondva tovább versenyezzen. Még január első felében klingenthali sikeres bemutatkozása után nyilatkozta a 25 esztendős Barbara - aki kétségtelenül a világ legjobbjai közé tartozik - a Sportecho munkatársának:- A téli olimpia után komolyan vissza akartam vonulni, de a csapat érdekeit figyelembe véve az illetékesek arra kértek, folytassam a következő olimpiáig. Vállaltam, bár kötelezettségeim szaporodtak, hiszen beiratkoztam a Humboldt Egyetem jogi karára, tehát tanulmányaa világ legjobb lesiklói között a legtechnikásabb. Ez pedig nagy szó, hiszen eddig a kanadai lesiklók elsősorban kockázattal járó, egyenesen nyaktörö versenyzési módjukról voltak híresek Természetesen ók szolgáltatták a leglátványosabb, legsúlyosabb és komoly sérülésekkel járó bukásokat is. Ebben Podborski sem képezett kivételt. Steve 17 évesen otthagyta az iskolát, mert elsősorban síelőként akarta kamatoztatni képességeit. Nemegyszer hangoztatta: mindegy, hogy az élet mely területén ér el az ember sikert, a fontos, hogy becsületes munkáyal, szorgalmas felkészüléssel jusson el a sikerekig. A kitzbüheli - a világ legnehezebb lesik- lópályája - verseny mindig lenyűgözte, de egyúttal rendkívül felcsigázta becsvágyát. Itt szenvedte el első komoly térdsérülését 1976-ban és tavaly is bukott, pedig a legjobb részidővel száguldott a cél felé. Az idén végre sikerült álmait imnak is kellő figyelmet kell szentelnem a jövőben. Ami a női válogatottat illeti, nagyon örültünk a kis Manuel Hesse születésének, de Veronika nagyon hiányzik, és a csapat is megérzi távollétét. A fiatalok- Ftehropp, Messner, Misersky, Jung- nagyon tehetségesek, igyekvők, de hát eltart egy ideig, amíg a nemzetközi élmezőny méltó ellenfelei lesznek. Jómagam továbbra is igyekszem tudásom legjavát nyújtani. Sokan kérdezik, vajon nem hat-e rám nyomasztólag a két olimpiai aranyérem. Nyugodtan elmondhatom: minden versenyemen úgy indulok, hogy utána elmondhassam: ezen a napon a legjobbat produkáltam. Nem ismerem a feltétlenül győzniakarás érzését, mert ez csak szorongást válthat ki az emberben, ami eleve csökkenti a siker lehetőségét. Az erőviszonyok egész esztendőben váltakoznak. Aki decemberben csúcsformában kezdte az idényt, nem biztos, hogy márciusban a világbajnokság főpróbáján Holmenkollenben is ragyogni fog Nekem a világbajnokság színhelyéhez nem fűződnek kellemes emlékeim, mert 1975-ben, amikor első Ízben rajtoltam itt, a vert mezőnyben végeztem. Persze azért mindent megteszek majd, hogy a hat esztendővel ezelőtti kudarcot feledtessem. A kép azonban csak akkor lesz teljes, ha megjegyezzük, hogy Barbara Petzold 1979-ben az olimpia főpróbáján csak a 22. helyen végzett, és egy esztendővel később két aranyéremmel a tarsolyában tért haza Lake Piacidból. Győzött már a múltban Falunban, Lahtiban. Strbské Pleson, Murmanszkban és Kirunában, miért ne történhetne meg hasonló Holmenkollenben. valóra váltani, holott kilenc hónappal ezelőtt, amikor Torontóban térdét megműtötték, az orvosok nem titkolták: csupán 20% esélyt adnak Podborskinak ahhoz, hogy ismét versenyző váljék belőle. S íme, a 23 éves kanadai síző az idény szuper-lesiklójáva vált. Jól tudta, milyen nehéz műtéten esett át, ezért felkészült arra, hogy az új évadban felmerülnek majd problémák Az idén még nem is várt magától rendkívüli eredményeket, de érezte, eljön az az idő, amikor ismét a siker reményében veheti fel a világ legjobbjaival a versenyt. Arról azonban, hogy már az első összecsapásokon legyőzi Readet, Möllert, Weirathert és a többieket, még álmodni sem mert. Az utóbbi időben érthetően sokat beszélnek Podborski sikersorozatáról, és mindenkit az érdekel, minek köszönheti kitűnő formáját, milyen edzéseket folytatott, miként jutott el idáig. A kanadaiak legjobbjának nincsenek titkai, de hangsúlyozta: „sok apróság összhangja adja meg a választ. Nagyon kemény erőnléti edzéseket végzett még az őszi hónapokban is. Utána naponta öt órát töltött sítalpakon, októbertől november közepéig. Csak november végén kezdte a lesiklóedzéseket, amelyekből az idény kezdetéig 26-27-et teljesített. A későbbre várt csúcsforma, már az első versenyeken jelentkezett, amit bizonyára annak köszönhet, hogy az edzések során ismételten olyan érzés lett úrrá rajta: az átütő sikerre nem kell sokáig várnia. Éveken át legnagyobb riválisa Ken Read árnyékában állt, de az idén végre a nagy akarásnak, a lelkiismeretes munkának meglett az eredménye. Nemcsak azért, mert Read megsérült Garmischban és jelenleg otthon kezeli súlyos bukásának következményeit. A kanadai válogatott okos és ragyogó kedélyű versenyzője ismét beiratkozik az egyetem jogi tagozatára, hiszen a következő évadig már nem versenyezhet, tehát a tanulásnak szentelhet majd kellő figyelmet. Podborskinak nincs arra ideje, hogy Ken példáját kövesse, de amióta az iskola padjait elhagyta, szinte falja a könyveket. Legutóbbi sorozatos győzelmei közben például az Iliászt és az Odüsszeuszt tanulmányozta, kiegészítésként pedig politikai müveket olvasott. Kevés szabad idejét tehát nem pazarolja hiábavalóságokra. Barbara Petzold - felvételünkön a Csorba-tónál hagyományosan megrendezésre kerülő Tátra Kupa - versenyen - eredeti elhatározásától eltérően továbbra is az NDK válogatottjának rendelkezésére áll. (CSTK felvételek) Steve Podborski (felvételünkön) az idén élete legjobb formájában versenyez és parádés győzelmeket aratott A versenyzőn legyen a hangsúly Armin Kogler, a tavalyi sírepü- lö- világbajnokság aranyérmese az idén is kitűnő formában szerepel Az elmúlt években valamennyi sportágban több-kevesebb fejlődés volt tapasztalható. Korszerűbbé váltak az edzésmódszerek és természetesen a felszerelés is. A síugróknál e téren elsősorban az osztrákok jeleskedtek. Edzőjük Baldur Preiml újításai (síöltöny, síléc, síkötés) ismételeten meglepték az ellenfeleket, és most utóda, Max Golser is a nyodokaiban halad. A jelenlegi felszerelésen ugyan sokat nem változtathat, de egyéb újításai bizonyára nagy szerepet játszanak abban, hogy védencei az új idényben is ott vannak a világ legjobbjai között. Egyik ilyen ötlete, hogy a sánc közelében álló videobuszban kényelmes környezetben várják versenyzői, amíg sor kerül rájuk, közben korábbi sikeres szereplésükről készült felvételekben gyönyörködhetnek, valamint láthatják ellenfeleik teljesítményét az éppen folyamatban lévő versenyen. Mindez pszichológi- ■ ailag kedvező hatású. Az osztrák síugrók most már jó ideje sikert sikerre halmoznak. Schnabl, Inna- uer, Pürstl a múltban, Neuper, Kogler, Wallner pedig most jeleskedik. Szinte nem is találnak ellenfelekre, illetve az idei évadban eddig csupán Puikkonen, Ruud és Bergerud volt rájuk veszélyes. Mindez azonban nem csupán a korszerűbb felkészülésnek és felszerelésnek tulajdonítható, hanem elsősorban annak, hogy az osztrák „sasok" rendkívül komolyan veszik az edzéseket és lelkiismeretesen végzik igényes munkájukat. így azután senki sem tartja furcsának, hogy évek óta akad köztük nem is egy rendkívüli eredményekre képes ugró. A kitűnő szakember Ewald Roscher - volt nyugatnémet bajnok és 1960 óta Svájc és az NSZK síugró-válogatottjának edzője - mély megnyugvással szögezte le: vége a fölszerelés terén folytatott háborúskodásnak. Lake Palacidben még jelentős szerepet töltött be, de most ott tartanak, hogy a fölszerelésen már nem lehet változtatni. Valóban a versenyző illetve a minél becsületesebb felkészülés került az előtérbe. így megnövekszik a versenyző jó teljesítményének, esetleg győzelmének értéke, hiszen azt nem a különleges síléceknek, öltönynek, stb. köszönheti, hanem annak, hogy tehetségét kiaknázva, tudását szorgalmával mesteri szintre emelve múlta felül ellenfeleit; Az oldalt irta és összeállította: KOLLÁR JÓZSEF # VJ SZÓ Kiadj« Szlovákia Kommuniita Pártja Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zottán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István ás Csető János. Szerkesztőség 893 38 Bratislava. Gorkého 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztősági titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308 Pravda - Kiadóvállalat Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállata - Pravda, 02-es Nyomdaüzeme, Bratislava. Magánszemélyek a következő címen adhatják fel hirdetéseiket: 893 39 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közületek a hirdetéseket erre a címre küldjék: 893 39 Bratislava, Vajanského nábreíie 15/11., telefon: 551-83, 544-51. Az Új Szó előfizetési díja - a vasárnapi számmal együtt - 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hírlapszolgalat Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS - Ustredná expedicia a dovoz tlaőe, 88419 Bratialava. Gottweldovo námestle 6. A SÜTI regisztrációs száma 5/2. Index 48 097