Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-08 / 5. szám
TUDOMÁNY pc mm TECHNIKA A londoni Nemzeti Orvostudományi Kutatóintézetben 1957 augusztusában két virusszakértő, az angol Alick Isaacs és a svájci Jean Lindenmann a megszokott időben leült egy csésze teához. Beszélgetésük közben kiderült, hogy mindkettőjük érdeklődését felkeltette az ún. vírusos interferencia jelensége. Az említett orvosok ugyanis már egy évtizeddel korábban megállapították, hogy ha valakit vírusos betegség támadott meg, illetve abban szenved ugyanabban az időben más vírusok nem tudják megtámadni a szervezetét, még ha ki is van téve azoknak. Úgy tűnik, mintha a szervezetet elsőként megtámadó vírus nem akarná más vírusoknak is átengedni az áldozatát, nem akarna osztozkodni rajta. Ez bizonyára értelmetlenség. De hát tulajdonképpen mi történik ilyenkor a szervezetben? NEGYED ÉVSZÁZADOS FELFEDEZÉS Isaacs és Lindenmann néhány hónapos kísérletsorozathoz látott. A tojásban található vékony hártyát, amely a tojásfehérjét a héjtól elválasztja, tápoldatba helyezték, majd a hártyadarabkák élő sejtjeit kitették a náthalázvirus támadásának. Ez be is következett - s ahogy azt feltételezték, a megtámadott sejtek a további vírusos fertőzésekkel szemben már ellenállókká váltak. Ezután a tudósok eltávolították az oldatból az összes vírust és a megtámadott sejteket is, majd pedig új egészséges sejteket helyeztek bele. Amikor ezeket újból meg akarták fertőzni a náthaláz vírusával, mint az előző esetben, ezúttal ez nem sikerült nekik. A sejtek immúnisak voltak az elsődleges, fertőzéssel szemben. A következtetés egyértelmű volt: a korábbi vírusos fertőzés előidézte a tojáshártya sejtjeiben azt a képességet, hogy bizonyos anyagot termeljenek, ameiv interferál, vagyis ellenkező hatást fejt ki a további vírusos támadásokkal szemben. Ez az anyag benne maradt a tápoldatban, habár az eredeti sejteket a vírusokkal együtt eltávolították belőle. Ezt a rejtelmes anyagot - kiderült az is, hogy fehérjéről van szó - interferaló képességéből kiindulva interferonnak nevezték el. Eleinte ennek a felfedezésnek nem volt nagyobb visszhangja. Isaacs csupán bejegyezte a laboratóriumi naplóba az „interferonnal kapcsolatos munkák" tényét, Lindenmann pedig később kijelentette, hogy „egészen természetesnek tartotta, hogy ha már elkezdték a kutatást, hát valamit fel is fedeztek". Azóta csaknem negyed évszázad telt el, s az interferon - a komoly tudósok talán megbocsájtják a kifejezést -, a nyolcvanas évek orvostudományi slágerévé vált. Számos szakember ugyanis éppen az interferonban bízik, hogy az elősegíti majd évszázadunk legjobban rettegett betegségének, a rosszindulatú daganatoknak a gyógyítását. Fantázia? Remény? Reális lehetőség? A legutóbbi kutatások eredményei alapján talán azt mondhatnánk - reménykeltő út. NYITÁNY A COMICSBAN Azzal, hogy az interferon a vírusos fertőzések gyógyításában ugyanolyan szerepet játszhat, mint az antibiotikumok a baktériumos fertőzések gyógyításában, számos virológus kezdettől fogva tisztában volt. A közvélemény azonban, amely egyébként nagyon élénken kíséri figyelemmel a vírusok által kifejtett hatásra keletkezik a sejtben. Eddig az interferonnak legalább három típusát azonosították. Az első, a leukoci- ták (fehér vérsejtek) által termelt a leggyakrabban fordul elő. A másik típust a bőr alatti kötőszövet sejtjei termelik. A kutatók a harmadik típust tartják a leghatásosabbnak, azt az interferont, amely a szervezet védekezési rendszeréhez tartozó T típusú lymphocy- tákban (nyirokszövetben képződő fehér vérsejtekben) keletkezik. HÍRNÖK JELZI AZ ELLENSÉG ÉRKEZÉSÉT Az interferon működését, a szervezetben kifejtett hatását leginkább úgy érthetjük meg, ha egy hírvivőhöz hasonlítjuk, aki megCantell finn virológus, s a világ ma éppen neki köszönheti, hogy elegendő interferon áll rendelkezésre legalább az első klinikai kísérletekhez. Cantellnak ugyanis sikerült tíz évi megfeszített munka után kidolgoznia az interferon leu- kocitákból való előállításának a módszerét. Cantell ma Helsinkiben a Központi Egészségügyi Laboratóriumokban naponta feldolgozza a le- ukocitáknak azt a mennyiségét, amit 250-400 liter vérből nyernek. Ennyit adnak át ugyanis az önkéntes véradók a finn Vöröskeresztnek - a vörös vérsejteket és a vérplazmát vérátömlesztésnél használják fel, a fehér vérsejtekkel pedig Cantell rendelkezik. A laboratóriumban a fehér vérsejteket Sendai vírussal fertőzik (ez a náthaláz vírusához hasonló, az emberi egészségre veszélytelen törzs). A lappangási idő eltelte után Cantell centrifugálisan elkülöníti a fehér vérsejteket és a vírusokat; a visszamaradó nagyon vegyes anyagoknak csupán egy ezredrésze az interferon. Cantell így évente 400 milliárd a fele öt év után is él; még a műtéti beavatkozást követően. Strander sikere felkeltette az érdeklődést (például az amerikai Houstonban is próbálkoztak interferonnal a mellrák kezelésénél), de a kétkedés újabb hullámait is felkavarta. A nyitva maradt kérdésekre csak a további kísérletek adhatják meg a választ, amelyekhez azonban minél több interferon szükséges. HAJSZA AZ INTERFERONÉRT Azt a négyszázmilliárd interferon-egységet, amit dr. Cantell 1979-ben termelt Helsinkiben, s ami a világtermelés döntő hányadát képezi, így is jellemezhetjük: ez mindössze 400 milli- grammnyi (0,4_g) anyag, melynek előállításához 45 0Ö0 liter vérre volt szükség. S az ára? A Kaliforniai Műszaki Intézet becslése szerint 1 kilogramm interferon előállítása Cantell módszerével legalább 20 milliárd, de inkább 40 milliárd dollárba kerülne. Nem csoda tehát, hogy az utóbbi időben a kutatócsoportok egész Mit várhatunk az interferontól? az orvostudományi kutatás fejlődését, s hajlamos az új anyagok és eljárások jelentőségének túllici- tálására, az interferon iránt nem tanúsított érdeklődést. Annak ellenére sem, hoqv eqv bizonyos Dán Barry, a Flash Gordon cím alatt futó rajzolt kalandos sci-fi képsorozat szerzője az űrhajó személyzetét már 1960-ban világűrből származó vírusokkal oltatta be, hogy éppen az interferon mentse meg az űrhajósok életét... Egy sor tudós azonban hallani sem akart az interferon lehetőségeiről, s egyszerűen „misinterpre- tonnak" nevezte el, vagyis rosszul értelmezett anyagnak. A kétkedést paradox módon éppen az interferon tökéletessége váltotta ki, az, hogy a vírusoknak milyen rendkívül széles skálája ellen volt hatásos. Hiszen az orvostudományi kutatás történetében oly sok Ígéretes anyagot fedeztek már fel - amelyek végső fokon semmire sem voltak jók. A további kutatás legnagyobb akadályál azonban nem a kétkedés képezte, hanem az interferon abszolút hiánya. Ezt az anyagot jjgyanis csak élő sejtek termelhetik, méghozzá elenyésző mennyiségben . Ráadásul úgy tűnik, hogy az interferon fajilag is specifikus. Amíg például a sertés vagy a borjú hasnyálmirigyéből nyert inzulin az emberi szervezetben is hat, az emberi szervezetben ható interferon csak emberi sejtekből származhat. A hatvanas évek folyamán ennek ellenére sikerült kimutatni, hogy olyan fehérjéről van szó, amely külső hatásra, rendszerint Emlődaganatok elektromos felismerése Izraeli kutatók a Weizmann Intézetben új műszert szerkesztettek az emlő daganatainak korai kimutatására. A műszerrel a daganatos szöveteknek az egészségesekétől eltérő elektromos tulajdonságait mérik. A mai vizsgálati módszerekhez, berendezésekhez hasonlítva az új műszernek számos előnye van. Az orvos tapintása sokszor nem elég érzékeny ahhoz, hogy kis daganatokat észrevegyen. A röntgenes mammagráfiához nagyméretű és költséges készülék szükséges, és a vizsgálat nem ismételhető gyakran. Az új termográ- fiás módszerek pedig - amelyekben a bőr felületének hőmérsékletét mérik nagy pontossággal - nem mutatják ki az egy centiméternél kisebb, illetve a mélyebben elhelyezkedő daganatokat. Az új, mammo-scannernek nevezett műszer az emlő szöveteinek két elektromos tulajdonságát: a vezetőképességet és a dielektro- mos állandót méri, s az eredményeket a készülékben levő számítógép értékeli. A műszer működése azon alapszik, hogy a szövetek kapacitív ellenállását kis frekvenciákon főleg a sejtmembránok okozzák, mivel a sejtek belseje lényegileg vezetőként viselkedik. A daganatos szövetek dielektromos állandója azért nagyobb, mert a vizsgált területre kevesebb sejtmembrán jut. A műszerrel a csupán hétmilliméteres daganatok is kimutathatók. Jelenlegi formájában még nem képes megkülönböztetni a jóindulatú és a rosszindulatú daganatokat, de szerkesztői remélik, hogy továbbfejlesztett változata erre is alkalmas lesz. A készülék klinikai kipróbálása most folyik Svájcban és Izraelben. (Természet Világa) szökött az ellenség által elfoglalt határmenti városból, és most lélekszakadva rohan faluról falura, hogy mindenkinek elvigye a hírt az egész országba: itt az ellenség, fegyverbe kell szállni! Ezt a sejtek és a vírusok mikrovilágában így írhatjuk le: amikor a vírus megtámadja a sejtet, annak mechanizmusa a saját életéhez szükséges fehérjék termelése helyett további vírusokat kezd termelni. Amikor a támadó vírusokkal telített sejt szétesik, a vírusok a környezet további sejtjeit támadják meg. Az első támadás azonban működésbe hozza azt a mechanizmust is, amely előidézi az interferon fehérje képzését. Ez a sejtfalakon átlépve a környező sejteknek is megviszi a hírt a veszélyről. Ezzel egyúttal mozgósítja is azokat, hogy vírusellenes fehérjéket termeljenek, s megakadályozzák a vírusok szaporodásának láncreakcióját. Éppen az interferon működési mechanizmusában rejlik gyógykezelési felhasználásának egyik nagy előnye. Az orvosságot itt nem kívülről kell a szervezetbe juttatni, az interferon csupán erősíti a szervezet1 saját védelmi képességét. RÁK ELLENI ORVOSSÁG? Az interferon rendkívül nehéz előállítási módszere miatt az új anyag iránt érdeklődő tudósok többségének eleinte elment a kedve a további kutatásoktól. Közöttük volt az egyik felfedező, Lindenmann is, Isaacs 1967-ben meghalt. A kitartók között volt Kari interferon egységet állít elő. (Az interferon egysége az a mennyiség, amely egy laboratóriumi csészében megvédi a sejtállomány felét a vírusos fertőzéssel szemben.) Habár ezzel az eljárással csak rendkívül csekély mennyiségű anyagot lehet előállítani, ez a mennyiség mégis lehetővé tette az interferon első gyógykezelési felhasználását. Angol orvosok sikeresen alkalmazták az interferont a közönséges megfázás gyógyításánál, a Szovjetunióban a sömör és a légzőszervi megbetegedések kezelésénél, más kutatók pedig megerősítették az interferon gyógyító hatását a szem kötöhártya- gyulladása és a B típuspú idült májgyulladás esetében. A legnagyobb figyelmet azonban azok a kísérletek keltették, amelyeket a rák egyes típusainak gyógyításánál szereztek, elsősorban azért, mert Sikereseknek bizonyultak. A kifejtett hatás lényege azonban még nem elég világos. Hans Strander svéd onkológus, Cantell egykori munkatársa volt az első, aki az interferont rák gyógyításánál alkalmazta. Strander 1972-ben használta fel Cantell interferonját a rákos csontdaganatban szenvedő gyerekeknél, ami ellen az orvosok egyetlen védekezési módot ismernek: a megtámadott végtag amputálását abban a reményben, hogy a rák még nem terjedt át a szervezet többi részébe. A műtét után a betegeknek csupán 20 százaléka élt két évnél tovább. Strander interferonnal kezelt 44 betegének azonban sora kezdte el az interferon termelési módszereinek a kutatását. A Time amerikai folyóirat közlése szerint a massachusettsi főiskola kutatói 1980 márciusában bejelentették, hogy az eredetinél húszszor olcsóbb eljárást dolgoztak ki az interferon előállítására. Versenybe léptek a nagy gyógyszer- ipari konszernek is: a G. D. Searle and Co., a Merck, az Abbot Lab. és a Werner Lambert. A Biogen S. A. svájci társaság, amely a génsebészet műszaki fejlesztésére szakosodott, elkezdte a mikroorganizmusok által történő interferon-termelés kutatását - mint ahogy $z inzulint és a penicillint is sikerült előállítani az emberi bélrendszerben tenyésző Escherichia Coli baktérium /iltal. A kaliforniai munkacsoport az interferon molekuláris felépítését próbálja feltárni tökéletes berendezések segítségével, abban a reményben, hogy megvalósítható lesz a szintetikus gyártása. Egészen újszerű kísérleteket is folytattak, például vírust helyettesítő szimulátoroknak (mondjuk valamilyen szintetikus ribonukleinsavnak) a szervezetbe való juttatásával, hogy ezzel az interferon-képződés magában a szervezetben elinduljon. Az interferon iránti bizalom mindenesetre fokozódik, a gyógyszeripar milliókat fektet a kutatásba, s az akciók értéke is növekszik. Az orvostudományi kutatásnak ez a területe azonban csak a kezdet kezdetén áll, s hogy milyenek a reális lehetőségek, arra csak a jövő adhatja meg a választ. (T/80) A csehszlovák egészségügy fejlesztésének kiemelt feladatai közé tartozik a rákkutatás, a rosszindulatú daganatok megelőzése és gyógyítása, melynek egyik jelentős központja a brnói Onkológiai Klinikai és Kísérleti Kutatóintézet. Az intézet munkatársai a klinikai gyakorlattal szoros összefüggésben több állami kutatási feladat megoldásán dolgoznak. Figyelmük középpontjában a mellrák kutatása áll. A daganatok immunológiai kutatásában, immunoterápiai és kemoterápiái kezelésében szorosan együttműködnek a Szovjetunió, Magyarország^ és az NDK tudósaival, s részt vesznek a KGST-országok közös rákkutatási programjában. A felvételen Krista Skarbusková, a radiológiai laboratórium munkatársa a betatron vezérlőpultját kezeli. (A ŐSTK felvétele) 1981. II. 8. ÚJ SZÚ
