Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-29 / 307. szám, kedd
NÉGY SZAKMÁRA MezŐgcudasági szakembereket képeznek Mezőgazdasági szakmunkás- képző intézeteink különleges helyet foglalnak el oktató-nevelő rendszerünkben. 1970-ig az oktatási minisztérium hatáskörébe tartoztak, fölérendelt szervük tehát a Nyugatszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság oktatási osztálya volt. Az iskolák irányítását az 1978/77-es tanévtől átvette a földmüvelődésügyi minisztérium alá tartozó Oktatási és Nevelési Intézet. A kormány és az oktatási, valamint földművelésügyi szervek rendelkezéseinek megfelelően az 1980— 81-es tanévben megkezdődött a középfokú mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek hálózatának kiépítése. Járásunkban két ilyen intézmény működik: Karván (Kra- vany nad Dunajom), gyümölcsös szőlőtermelési, valamint Ógyallán (Hurbanovo), mező- gazdasági gépjavító-szerelői és hűtőberendezés- javító-szerelői szakkal. Iskolánknak, az ógyal- lal szakmunkásképzőnek ezenkívül Komáromban (Komárno) van egy kihelyezett részlege gépész (azelőtt: trakloros-gépe- sítői) és állattenyésztői szakkal Az alábbiakban az üj oktatónevelő programnak az iskolánkban történő bevezetéséről szeretnék néhány szót ejteni. A tananyag átrendezése, az új, modernebb szakmák okta* tására való áttérés, az elméleti anyag bővítése és mélyítése nagyban előmozdította a szakmunkásképző Iskolák és a többi szakközépiskola színvonalkülönbségének kiegyenlítésére irányuló törekvéseket. A szakmunkásképzőkben ma már lényegében minden tantárgyat középiskolai szinten és terjedelemben oktatnak. Ezzefl a múlthoz képest jelentősen emelkedett az itt végzettek tudásszintje. Az elméleti ismereteket a tanulók műhely- és laboratóriumi gyakorlatok, során egészítik ki, tanulmányaik utolsó évében pedig maguk is bekapcsolódnak a termelésbe. Az így felkészített szakemberek bi« zonyára képesek lesznek eleget tenni a mezőgazdaságunk által támasztott egyre igényesebb követelményeknek. Iskolánkban is áttértünk az új tervezet szerinti oktatásra. Pedagógusaink szakmai és pedagógiai képzettségének szintje számottevően nőtt az utóbbi években. Tanáraink, gyakorlati oktatóink és kollégiumi nevelőink h>l százalékának megvan az adott munkakör betöltéséhez szükséges képesítése. Az új oktatási rendszerre való áttérés jelentős anyagi és egyéb megterhelést is jelent. Kevés a rendelkezésünkre álló tanterem, ezért a szaktantermeket és laboratóriumokat is kénytelenek vagyunk tanteremként használni. Mindez megne- hezíti a szakoktatást és szervezési gondokat okoz. Hasonló nehézségekkel küszködünk komáromi részlegünkben is: ott szintén tanteremhiány van. A szakmai oktatás ezért a Komáromi Állami Gazdaság korszerű műhelyeiben történik. A jövőben ezt a kérdést kell elsősorban rendeznünk: jobb feltételeket kell teremtenünk, és fokozott figyelmet kell szentelnünk az ottani tanulóknak. Intézetünk diákjai szabad idejükben sokrétű tevékenységet fejthetnek ki. Kollégiumi elhelyezésük nyomasztó gondját egy tízmillió korona költséggel épülő új diákotthon oldja majd meg. Építése 1982-ben kezdődik és a tervek szerint 1983-ra már be Is fejeződik. Elkészülésével iskolánk befogadóképessége is nőni fog. Az új oktató-nevelő rendszer lehetővé teszi diákjaink továbbtanulását is. Intézményünkben már működik egy, a dolgozók (köztük az iskolánkat jó eredménnyel elvégzők) számára létesített kétéves szakközépiskolai osztály, mezőgazdasági és erdészeti gépesítő! szakkal. A szakosító tagozat teljes középfokú szakképesítést nyújt, azonkívül képesít a mező- és erdőgazdasági gépek igényesebb javítási munkáira is. Több vállalattal együttműködve minden évben tanfolyamokat indítunk a mezőgazdasági dolgozók számára, hogy szakmunkásképesítést szerezhessenek. Az idén 120-an szereznek majd traktoros-gépesí- tői, 150-en pedig állattenyésztői szakképesítést. A fentiekből is kiderül, milyen igényes feladatok várnak ránk a szakmunkásképzés átszervezésével; a követelmények azonban az oktató-nevelő munka színvonalának emelését, az ifjúságnak az életre és munkára való megfelelő felkészítését célozzák. Ezért felelősen és lelkiismeretesen igyekszünk nekik eleget tenni. Munkánk minőségi szintjének emelkedése azt mutatja, hogy képesek vagyunk megfelelni a velünk szemben támasztott követelményeknek. Iskolánk négy szakmára nyújt képesítést: mezőgazdasági gépjavító-szerelő (190 tanulónk van a komáromi, a dunaszer- duhelyi — (Dunajské Streda) —, a lévai — (Levice) — és az érsekújvári — (Nové Zámky) — járásból); hűtőgépjaví- tó-szerelő (34 tanuló az egész nyugat-szlovákiai kerületből); mezőgazdasági gépész (70 tanuló a komáromi járásból). Intézetünk 19 osztályos, 55 pedagógust alkalmaz — tanárokat, gyakorlati oktatókat, nevelőket. Tanulóink az iskola elvégzése után a mezőgazdaság bármely ágazatában érvényesülhetnek, hiszen olyan tudásra tesznek szert, amely a legbonyolultabb feladatok megoldására is képessé teszi őket. JOZEF HOMOLA mérnök, az Ögyallai Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Iskola igazgatója Dallal is harcolt MARLENE DIETRICH NYOLCVANÉVES Mint minden a világon, a színészi kifejezőeszközök, játékstílusok js korszakról korszakra változnaík. Változnak a típusok is. Arcok, amelyeket még néhány évtizede szépnek tartottak, a következő nemzedék számára elvesztik vonzerejüket, kikészítésük, mimikájuk gyakran mesterkéltnek, olykor már-már komikusnak tűnik. Különösen vonatkozik ez a film világára. Ma már aligha ájuldoznának a gyönyörűségtől a mozinézők Rudolph Valentino brillantinnal simára nyalt frizurája, ikifestett szeme, túlzott gesztusai, vagy Gloria Swanson kerekded bájai láttán. Mégis akadnak olyan filmcsillagok, akiknek vonzereje az évek múlásával sem csökken, személyes varázsuk, kivételes színészi adottságaik átragyognak a régi, gyakran gyenge, naiv meséjű filmeken, és a ma nézője számára is érthetővé és elfogadhatóvá teszik a nevükhöz fűződő mítoszt. Ilyen tartós ra- gyogású csillag Marlene Diet- rich is. » A porosz családból származó fiatal lány eredetileg hegedű- művésznek készült, naponta nyolc órát gyakorolt, míg végül az ujjait megtámadó makacs Ínhüvelygyulladás véget vetett a koncertdobogóí sikerekről szőtt álmoknak. A nyilvános szereplés lehetőségéről mégsem tudott lemondani — elhatározta, hogy színésznő lesz. Mivel szigorú családja ellenezte ezt a lépését, megszökött weimari otthonukból és Berlinbe ment, hogy Max Reinhardt, a világhírű rendező társulatánál Jelentkezzen. Színészi pályájának kezdeti nehézségei eléggé elkeserítették. „Folytatom a ■ színészkedést, de nem nagyon reménykedem benne, hogy sokra viszem. Nem hiszem, hogy valaha is jó színésznő lesz belőlem. Olyan reménytelen ez, mint az, hogy valaha is felrepüljek a Holdba" — IrUs egy alkalommal barátnőjének. A társulatnál csak kis szerepeket kapott, s a filmnél sem Járt több szerencsével. Karrierje akkor lendült fel, amikor egy zenés vígjátékban felfigyelt rá Sternberg, a magyar-lengyel származású bécsi rendező, aki épp főszereplőt keresett Kék angyal című filmjéhez. Az először vonakodó Dietrich kirobbanó sikert aratott Lola Lola szerepében, s egyúttal új típust teremtett a filmvásznon: a velejéig érzéki, ellenállhatatlan, mégis hideg, végzetes nő típusát. Fátyolos, rekedt hangja is iskolát alapított. A harmincas évek dizőzei mind ezt a fáradt, mély, érzéki hangot utánozták, s mozgásuk is olyan volt, mint Lola Loláé a Kék angyalbun — merészen kihívó, nemtörődömségében is agresz- sziv. Sternberg, aki saját felfedezettjének, sőt, bizonyos mértékig, saját „alkotásának“ tekintette Marlenét, nem elégedett meg az európai sikerrel. Elhatározta, hogy védencéből hollywoodi sztárt csinál. „Első amerikai filmje e Marokkó volt — írta Arthur Meyer, aki annak idején a Paramountnál dolgozott —, amelyben Sternberg ezt a „sajtig*, egyszerű német Müdchent karcsú és szenvedélyes csábtündérré változtatta... Sternberg azt akarta, hogy Marlenének egyetlen önálló gondolata se tegyen, mindenben az ő elgondolásait kövesse ... A Marokkót... egy sor hitvány jilm követte, amelyekben a tolldíszek és ékszerek súlya alatt roskadozó Marlene játéka mindössze annyiból állt, hogy bágyadtan hevert egy pamlagon, és bájaiból mindazt jeltárta, amit csak büntetlenül lehetett a cenzúrától.“ Meyer soraiban már felbukkannak azok az elemek, amelyek gyakran ellentmondásos színben tüntették fel Diet- richet, a filmszínésznőt. Sokan ugyanis azt állították, hogy nincs önálló egyénisége, színészi képességeit is kétségbe vonták, mondván, hogy minden mozdulata, arcának minden rezdülése előre betanult, csak azt ismétli el, amit Sternberg előjátszik neki. Marlene alaposan rácáfolt az utóbbi híresztelésre, amikor más rendezőkkel, teljesen más szerepkörben ugyanolyan remek figurákat keltett életre, mint Sternberg filmjeiben. Aki pedig olvasta szellemes, sziporkázó, fanyar humorú aforizmáit, nem tagadhatja, hogy egy rendkívül határozott, önálló egyéniség szellemi megnyilvánulásai. Jellemszilárdsága, rendíthetetlen igazságérzete, emberi nagysága a háború éveiben mutatkozott meg. Hazai népszerűségét kockáztatva szilárdan visszautasította a náci Németország ajánlatait hazatérésére vonatkozóan. Nyilatkozataiban élesen elítélte Hitler politikáját, hosszú, fárasztó, gyakran veszélyes utazásokra indult a kontinensek és a frontok között, hogy dalaival buzdítsa a katonákat. Járt Afrikában és az Ardennekben, ahol 1944-ben, alig néhány méterrel az első vonalak mögött, egy hitlerista ellentámadás hetében a hidegben megfagyott a keze és a láb®. Helytállásáért hivatalos elismerésben részesült: 1945-ben, a győztesek párizsi felvonulásán köpenyén a Becsületrenddel vonult fel. Egyik Interjújában kijelentette, hogy a filmkarriereknek csak addig szabad tartaniuk, amíg a fiatalság tart. Az idősödő Dietrich maga cáfolt rá állítására kitűnő filmjeivel. Amikor pedig végleg búcsút mondott a stúdiónak, énekesnőként aratta sikereit. Még nagymamakorában is illett rá Coateau jellemzése: ö a legiz: gatóbb nő, akit valaha is is- mértanik ffiOjTEK KATALIN- UJ FILMEÉK ÉGIGÉRÖ FÜ (magyar) Karácsonyi mozidarab ez a magyar film, s ezzel talán azt is jeleztük, kinek készült. Mert a karácsony valójában gyermekünnep, a gyermekeknek, a gyermekekért van. És nekik készült Palásthy György rendező és Janikovszky EvQ író Égigérő jü című filmje te. A kedvesen kopott ház, amelyben a meglehetősen bonyolult cselekmény játszódik, korántsem mesebeli építmény. A porolón mégis, cirkuszi világszám látható, a szűk, levegőtlen udvaron a nap sugarait árasztja... és Misu, a magányos kisfiú képzeletéből még különb csodákra is telik. E fentáziabirodalomban minden megoldható, csak a nyugdíj előtt álló parkőr kívánsága nem: a csupa kő udvaron aligha nő fű. A kisfiú a lehetetlenre szánja el magát: határidőre gyeptéglákkal telepíttetné be a térséget. Ez az éles szemű, mindent pontosan meglátó és kimondó rüvidnadrágos gyerek annyit már megtanult az életből, hogy a felnőttek valahogy irtóznak a határidőktől s a kartotékok akadályozzák őket az emberségben. Szerencsére a mese klasszikus szabályai szerint a kezdeményezés sikerrel jár: Poldi bácsi, az immár nyugdíjazott parkőr otthon is kedvére szedegetheti a gyepre szórt papír- hulladékot, s a kisfiú felnőtt segítőtársai js készségük arányában részesülnek a boldogságban. Ötletes, kedvderítő vállalkozás ez a film, melynek sikerében az Író és e rendező mellett nagy részük van a szerep- töknek is: a két gyereket alakító Hintsch Gyurinak és Ull- mann Mónikának, s a felnőtt színészeknek, köztük Dajka Margitnak, Fónay Mártának, Rajz Jánosnak és Üjlaky Dénes- nek. S ha a cselekmény a kelleténél olykor vontatottabb, a fordulatok kíszámíthatóbbak is, fenntartásainkat feledteti a nézőtér nevetése, a gyerekek tiszta öröme. Jelenet a nyári moszkvai filmfesztivál egyik dijával kitüntetett magyar filmből AZ ELNÖK EMBEREI (amerikai) Minden kriminél izgalmasabb film Az elnök emberei, mely ismételten igazolja: a legérdekesebb és leghitelesebb témát ez élet, maga a valóság szolgáltatja. A film ugyanis a hírhedt Watergate botrány leleplezésének története. Talán vannak, akik még emlékeznek 1972 Júniusának arra az éjszakájára, amikor a demokrata párt épületében a washingtoni Wa- tergate-ben öt férfit letartóztattak, mert lehallgató készüléket találtak náluk és kiderült róluk, hogy a republikánusok szolgálatában állnak, s a Nixon elnök újraválasztására alakult bizottság tagjai, a legfelsőbb körök pénze'ik őket. Két, addig ismeretlen újságíró Carl Bernstein és Bob Woodward nyomozta ki Nixon, volt amerikai elnök üzelraeit, amelyek aztán bukásához vezettek. A Washington Post két kitűnő újságírója oly hitelesen derített fényt az ügyre és összefüggéseire, hogy leleplező cikkeik szinte sokkolták a közvéleményt. A két újságírónak több mint egymillió példányban megjelent bestseller jéből 1975-ben Alan J. Pakula rendezésében készült film. Az alkotó publicisztikai stílusú filmjében szinte lépésről lépésre figyeli a két újságíró nyomozását, a háttérben meghúzódó erők és a tényleges okok felfedésére irányuló munkáját. Alan J. Pakula éles szemű megfigyelőnek és kitűnő dokumentaristá- nak bizonyul: szigorúan csak a tényekre koncentrál, a cselekmény középpontjába a kél újságírót helyezi, de nem csinál belőlük hősöket; ízig-vérlg új denre elszántan és semmitől, senkitől sem félve dolgoznak, hogy kiderüljön az igazság, és persze meglegyen a lap szenzációja, a „headline", a főcím, az első oldal. Olyannyira e két megszállott riporter tevékenységének ábrázolására szoságírókat mutat be, akik minDustin Hojjman az amerikai jilm egyik főszereplője rltkozik, hogy nem enged bepillantani a ‘ magánéletükbe sem, sőt, a botrány szereplőit sem láttatja, csupán telefonbeszélgetéseik egy-egy foszlánya hallható a filmben. Ennek ellenére Alan J. Pakula alkotása egy cseppet sem vontatott, mindvégig képes tempót tartani, s a néző figyelmét ébren tartani. Ehhez kétségtelenül hozzájárul Dustin Hoffman és Robert Redjord is, aki ragyogóan élettelien formálja meg a két szemfüles újságírót. Ha valamit mégis kifogásolhatunk a filmben, akkor talán az információözönt, mely a külpolitikai kérdésekben kevésbé tájékozott nézőt akadályozza a történet követésében. S bár nem a rendező számlájára írandó, de Itt kell megjegyezni: a film megkésett igái. forgalmazása miatt sokat veszített értékéből, főleg frisse- ,g sédéből, hiszen napjaink ese- n lyáradatában ugyan ki emlékszik a csaknem tíz évvel ezelőtt történtekre. —ym— 4
