Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-10 / 292. szám, csütörtök
A jövő évi terv célul Uži ki a XVI. pártkongresszus irányvonalának megvalósítását HATÁROZAT A CSKP Központi Bizottsága 1981. december 9-ón megtartott ülésén megvitatta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és szociális fejlesztése 1982. évi állami tervének javaslatát, a hetedik ötéves tervre vonatkozó törvényjavaslatot és azt a jelentést, amelyet e javaslatokkal kapcsolatban Svätopluk Potáfi ■ elvtárs, szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke terjesztett elő. A CSKP Központi Bizottsága I. JÓVÁHAGYJA 1. a CSKP KB 5. ülése által a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és szociális fejlesztése 1982. évi állami tervének javaslatával és a hetedik ötéves tervre vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban elfogadott határozatot; 2. a CSKP KB Elnöksége, Titkársága és bizottságai által a CSKP KB 1981 októberében megtartott 4. ülése óta kifejtett tevékenységről szóló jelentést; II. JÖVAHAGYÖLAG TUDOMÁSUL VESZI 1. a CSKP KB ötödik ülése határozatainak teljesítésére elfogadott politikai és szervezési intézkedéseket; 2. a CSKP KB Elnökségének „A CSKP alapszervezetei 1982 elején megtartandó taggyűléseinek tartalmi irányai és politikai-szervezési előkészületei1* című határozatát. CSEHSZLOVÁKÉ KOMMUNISTA PARTIA KÖZPONTI BIZOTTSÁGA 5. ÜlESEKEK HATAOOZATA a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági és szociális fejlesztése 1982. évi állami tervének javaslatáról és a 7. ötéves tervre vonatkozó törvényjavaslatról (Folytatás az 1. oldalról} konyán elősegítsék a szerkezeti változások végrehajtását, a fűtőanyag- és az energiaellátást és ezen anyagok nagyfokú hasznosítását, továbbá a közélelmezésnek és a kiviteli szükségleteknek a biztosítását. Feltétlenül szükséges határidőn belül és üzemmentesen átadni az 1982 re tervezett kapacitásokat. A CSKP KB 4. ülése által a mezőgazdaság jelenlegi feladataival kapcsolatban elfogadott határozatokkal összhangban gondoskodni kell a mezőgazdaság és az élelmiszeripar igényes teljesítéséről. Nagy figyelmet követel meg a kiviteli feladatok teljesítése. A CSKP Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy az exportnak felül kell kerekednie az ipomporttal szemben, s meg kell teremteni a feltételeket a külgazdasági kapcsolatok egyensúlyának haladéktalan helyreállítására. Ennek érdekében emelni kell a termékek műszaki színvonalát, javítani minőségüket, növelni versenyképességüket, tökéletesíteni kell a szervizszolgáltatásokat és a kereskedelmi munkát, optimális árakat kell elérni a külföldi piacokon. Határozottabban kell végrehajtani a behozatalt korlátozó intézkedéseket, és meg kell szigorítani az import szabályozását a tőkés országokból. Fontos politikai feladat, hogy gondoskodjunk a belpiaci szál* lításokról megfelelő választékban, gyorsabban módosítsuk a termelés szerkezetét a belső piac szükségletei szerint, javítsuk a termékek minőségét, és emeljük műszaki színvonalukat. Az 1982. évi állami terv feladatainak teljesítése az állami és gazdasági szervek dolgozóitól mindenekelőtt megköveteli az irányítás hatékonyságának növelését, munkastílusuk és -módszereik javítását. Szigorúan tiszteletben kell tartani a terv-, a pénzügyi, az ár-, a munka- és a bérfegyelmet, a bérezésben érvényesíteni kell az érdemek szerinti jutalmazást. Következetesen végre kell hajtani a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedéseket. Gazdasági és szociálpolitikánk megmagyarázása és az embereknek az állami terv feladatainak teljesítésére való megnyerése terén fontos szerep hárul a társadalmi szervezetekre, az egész Nemzeti Frontra. Különösen a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom és a Szocialista Ifjúsági Szövetség nagyon fontos feladata, hogy széleskörűen mozgósítsa az embereket minél nagyobb megtakarítások elérésére fűtőanyagokból, energiahordozókból, üzemanyagokból, fémekből, takarmányokból, valamint más nyersanyagokból és anyagokból. A szakszervezeti szervezetek fontos feladata, hogy a gazdasági vezetőségekkel együttműködve emeljék a szocialista munkaverseny színvonalát, kiküszöböljék a formalizmust a kötelezettségek vállalásából és értékeléséből, a versenyt az állami terv kiemelt feladataira összpontosítsák, és sokoldalúan terjesszék a progresszív tapasztalatokat és munkamódszereket. * A CSKP Központi Bizottsága utasítja az összes pártszervet és -szervezetet, az állami, a gazdasági, a társadalmi szervekben és szervezetekben dolgozó kommunistákat, hogy gondoskodjanak az egységes eljárásról az 1982. évi terv feladatainak lebontása és teljesítése, a feladatok megvalósításáért és túlteljesítéséért folytatott küzdelem során. Gazdaság- és szociálpolitikánk következetes megvalósítása végett el kell mélyíteni a párt vezető szerepét és főként növelni kell a pártellenőrzés hatékonyságát. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága kifejezi azt a meggyőződését, hogy a kommunisták és velük együtt a többi dolgozók erejüket és tapasztalataikat a gazdasági és a szociális fejlesztés 1982. évi terve feladatainak teljesítésére fordít“ ják népünk boldog és békés élete javára. (Folytatás az 1. oldalról) külgazdasági kapcsolatok feladatai és céljai. A szocialista országokkal lebonyolított külkereskedelmi forgalom megközelítőleg 9 százalékkal növekszik. A külgazdasági kapcsolatok fejlesztésének alapja továbbra is a gazdasági együttműködés a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval, amely legnagyobb gazdasági és kereskedelmi partnerünk. A KGST-tagországokkal lebonyolított kereskedelem és gazdasági együttműködés további bővítése megköveteli, hogy már 1982-ben lényegesen aktívabban viszonyuljunk a szakosítás és a kooperáció fejlesztéséhez. A bonyolult külső feltételek miatt a Jövő évi terv legigényesebb feladatai közé tartoznak a nem szocialista országokkal való külkereskedelmi forgalom és fizetési mérleg feladatai. A központi bizottság 4. ülése értékelte az e téren fennálló helyzetet és feladatul tűzte ki, hogy törekedjünk a tőkés országokkal való gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozottságára. A terv a nem szocialista országokba irányuló kivitel 7,5 százalékos növelését irányozza elő. A világgazdaság és a nemzetközi kereskedelem fejlődésének lelassulása következtében ezek a bonyolult és nagy feladatok megkövetelik, hogy aktívan keressük az új eladási lehetőségeket, energikusabban alkalmazkodjon a termelés és a kereskedelmi munka a külföldi piacok igényes követelményeihez. A helyzet — amelyre a következő években Ls számítani kell — megköveteli, hogy az eddiginél sokkal nagyobb mértékben, céltudatosabban hajtsuk végre a behozatali szükségletek csökkentését vagy a behozatalnak hazai forrásokkal való teljes helyettesítését célzó intézkedéseket, és ne engedjük meg a gazdaságilag indokolatlan behozatalt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran nem eléggé és nem elég felelősséggel fontolják meg és ellenőrzik a behozatali eszközök kiadását, keveset törődnek a devizaeszközök célszerű hasznosításával. A CSKP KB Elnöksége és a kormány utasította az illetékes szerveket, hogy bontsák le a behozatal devizaszabályozásának megszigorítását és minden nyugati valutáért történő behozatal alapos megindokolását célzó intézkedéseket. Potáč elvtárs a továbbiakban megállapította, hogy az ipari termelést négymilliárd koronával kell növelni, s nagy gondot kell fordítani a termékszerkezet azon változásaira, amelyek nem a nagyobb beruházásoktól, hanem az adott műszaki alapból, az anyagi lehetőségekből s a konstruktőrök, a technikusok, a tervezők és a munkások alkotóképességeiből kiinduló termékfejlesztéstől függnek. Az iparfejlesztésben és a népgazdasági szükségleteknek, különösen a kivitel, a beruházások és a belpiaci szállítások szükségleteinek fedezésében döntő szerepet tölt be a gépipar. A gépipari termelés háromszázalékos növelését irányozzuk elő, ezen belül gyorsabban kell növelni az elektrotechnikai ipar termelését, s különösen a gyengeáramú technikát kell progresszívan fejleszteni. Ezzel kapcsolatban Potáč elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy a gép-, a kohó- és az építőipari vállalatok lebecsülik a fémtakarékossági program teljesítésének sürgősségét. Ezért ahhoz, hogy a jövő évben teljesíteni tudjuk a XVI. pártkongresszus tervezetét, miszerint évente átlagosan 4,5—5 százalékos megtakarítást kell elérni, további konkrét és hatékony intézkedésekre van szükség a tervezésben, a gépszerkezetekben, a fogyasztási normák szigorításában, keresni kell és végre kell hajtani minden lehetséges takarékossági intézkedést. A mezőgazdaság a jövő évben 3,2 százalékkal növeli termelését. Az ágazat fő feladatait a CSKP KB 4. ülése vitatta meg. E tanácskozás határozataival összhangban a növénytermesztés fejlesztésével meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy fokozatosan megszűnjön az aránytalanság a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Minőségileg űj igényeket támasztunk a közlekedéssel szemben. A szállítási igényesség csökkentésén kívül a közlekedés szerkezetésnek változásaival kell hozzájárulni az üzemanyag-fogyasztás lényeges csökkentéséhez. Az idei év tapasztalataiból kiindulva — amikor nem sikerült elérni a tervezett üzemanyag-megtakarításokat — 1982- ben megszigorítjuk e fogyasztás tervezésének és mérlegének egész rendszerét. Feltétlenül el kell érnünk, hogy 1980-hoz képest több mint félmillió tonna, vagyis 10 százalék üzemanyagot takarítsunk meg. Ezért számos intézkedést vezetünk be a jobb üzemanyaggazdálkodás érdekében, beleértve az anyagi ösztönzést és a szükséges szankciók érvényesítését az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban és a nem termelő szférában. Az 1982. évi állami terv azzal számol, hogy a műszaki fejlesztés állami terve megvalósításának első három éve során megoldott fejlesztési feladatokból a termelésnek több mint 11 milliárd korona haszna lesz. A terv ezen kívül külföldi licen- cek alapján 2,5 milliárd korona értékű termelést irányoz elő. A beruházások tervének legfontosabb céljai abból a gazdasági szükségszerűségből indulnak ki, hogy jobban kell hasznosítani a beruházásokra fordított eszközöket és gondoskodni Ikell a népgazdaság hatékony fejlesztéséről a következő években. A beruházások és a népgazdasági arányok javítása érdekében a beruházások terjedelmét 3,3 százalékkal csökkentjük. Ezen a területen a jövő év elsőrendű feladatának tartjuk a befejezetlen beruházások aránytalanul nagy számának csökkentését, a beruházások sokrétűségének leszűkítését, a létesítmények' építési határidőinek lerövidítését és az új kapacitások átadását a tervezett határidőkön belül. Az építőiparban és a technológiai szállítóknál fellelhető jelenlegi fogyatékosságoknak az egyik oka a befejezetlen beruházások aránytalanul nagy száma. A jelentés további részében Potáč elvtárs az életszínvonal kérdésével foglalkozott. Leszögezte, hogy a lakosság pénzbevételei csaknem tízmilliárd koronával, vagyis 2,6 százalékkal növekedtek. A bérekből származó bevételek — azon elv megtartása alapján, hogy a bér eszközök képzését közvetlenül a teljesítményektől kell függővé tenni — nagyjából 2 százalékkal, a lakosság szociális ellátásból eredő bevételei — a törvényes igények alapján — három százalékkal nőnek. A népgazdaság tervszerű Irányítási rendszeréit tökéletesítő intézkedésekkel összhangban a jövő évben a teljesítményektől, a munkaerők számától és a munkatermelékenységtől függően növekszik a béreszközök képzéséhez és az átlagbér emeléséhez fűződő gazdasági érdek. Ezt kell elősegítenie an- nak, hogy a gazdasági szervezeteknél megszüntetik a munkaerők számának kötelező meghatározását. A gazdasági teljesítőképességgel szemben támasztott növekvő igények szükségessé teszik, hogy következetesebben érvényesüljön az elért munkaeredmények szerinti jutalmazás elve. Az a cél, hogy minden kollektíva és egyén jutalmazása nagyobb mértékben függjön munka- és gazdálkodási eredményeiktől, s emeljék azon dolgozók bérét, akik ezt kiérdemlik. A belső piac helyzete a népgazdaság! eredményektől és attól függ, mennyire siikerül a béreket függővé tenni a teljesítményektől, a termelés szükséges mennyiségétől és minőségétől. A kiskereskedelmi forgalom terve 2,8 százalékos növekedést Irányoz elő. A szállítóknak és a belkereskedelmi vállalatoknak, egyaránt fontos gazdasági, egyszersmind jelentős politikai feladata, hogy ezt a célt a kellő áruszállításokkal és a termelés azon szerkezeti változásaival érjék el, amelyek célja a nagyobb árú- bőség és a termékek fejlesztése. Beszámolójának további részében Poíáč elvtárs az 1982. évi állami költségvetésekkel és a hetedik ötéves tervre vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozott. A népgazdaság gazdálkodási rendszerének szilárdítása érdekében olyan Intézkedéseket dolgozunk ki, amelyek célja további megtakarítások elérése az államigazgatási szervek, a termelő és a nem termelő szervezetek tevékenységében. Mindenekelőtt fokozatosan korlátozni kell az adminisztrációs dolgozók számát, csökkenteni kell ez állami és a gazdasági szervezetek gép- kocsiparkját, a propagácíós költségeket stb. Végezetül Potáč elvtárs hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy a reszortok, a konszernek, a trösztök, a vállalatok és a nemzeti bizottságok megértsék a jövő évi terv Igényes feltételeit és megbirkózzanak velüik. A gazdasági tervek átfogó lebontása céljából a konszernekben, a trösztökben, a vállalatoknál és a nemzeti bizottságokban felelős munkát kell végezni. Elsőrendű feladat, hogy minden szinten úgy dolgozzák iki a gazdasági terveket, hogy összhangban álljanak a jóváhagyott állami terv, az állami költségvetések és pénzügyi terv feladataival. Egyes termelési ágakban és ágazatokban ez azt jelenti, hogy módosítani kell az eredeti elképzeléseket és meg kell változtatni a már előzetesen megkötött gazdasági szerződéseket. Gazda ságpolitikánk sikeres teljesítésének előfeltétellé, hogy a XVI. pártkongresszus irányvonala, a CSKP KB 4. ülésének határozatai! és az 1982. évi lebontott terv minden munkahelyen nemcsak szavakban, hanem konkrét mennyiségi és minőségi feladatok formájában és következetes teljesítésükben is visszatükröződjenek. A tervteljesítés függ a meglevő tarta lék óik következetesebb feltárásától és felhasználásától. A konszernek, trösztök, vállalatok és szervezetek vezetőségeitől elvárjuk, hogy pontosítsák az állami terv feladatait, olyan kezdeményező intézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek garantálják a tervfeladatok rendszeres és kiegyensúlyozott teljesítését, a termelési folyamat hatékonyságának növelését és intenzívebbé tételét. Ezzel kapcsolatban a kor mány úgy döntött, hogy azok a trösztök, konszernek és vállalatok, amelyek 1982. február 15-éig az állami tervben foglaltaknál igényesebb feladatokat iktatnak terveikbe, teljes mértékben elnyerik a kezdeményező tervezéssel kapcsolatos összes előnyt. Az 1982. évi állami népgazdaság-fejlesztési terv következetes teljesítésére teendő erőfeszítésükben konlkrét feladatok hárulnak minden állami, gazdasági és társadalmi szervre és szervezetre. A kommunistáknak élen kell járniuk ebben a mozgalomban, meg kell nyerniük a dolgozók széles rétegeit, egységesíteni kell a tervteljesítésre irányuló törekvésüket. Ma ez elsőrendű politikai feladat, alapvető követelmény a pártmunkával és minden kommunista tevékenységével szemben. (A jelentést vita követte, melyet lapunk holnapi számában ismertetünk) (ČSTK) — Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap Prágában fogadta a Német Szocialista Egységpárt pártmun- kásküldöttségét, amelyet Hanes Hornig, az NSZEP tagja, a KB tudomány- és felsőoktatásügyi osztályvezetője vezet. A baráti légkörű találkozón tájékoztatták egymást a CSKP XVI. és az NSZEP X. kongresszusán a tudománnyal és a felsőoktatással kapcsolatban kitűzött feladatok teljesítéséről. Ezen kívül tanácskoztak az e téren kifejtendő további együttműködésről. A fogadáson részt vett Jan Majcharčík, a CSKP KB oktatási és tudományügyi osztályvezetője és Helmut Ziebart, az NDK csehszlovákiai nagykövete. Baráti légkörű találkozó