Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-01 / 284. szám, kedd

AZ ÉRTÉK A MÉRTÉK II. A nyolc brigád közül nem volt könnyű kiválasztani a be­mutatásra legérdekesebbet. Vé­gül Is arra kértem Viliam Mi- chalovič mérnököt, a Prievidzai Bányaépítő Vállalat koši üze­mének igazgatóját, ő jelölje ki az általa a legjobbnak tartott kollektívát. Nehéz feladat — mondta —, de most nem sok­kal a nők VIII. világkong­resszusa után, gondolom, az asz- szonyok és lányok ügye még mindig időszerű. Látogassa meg hát a vasazó műhelyben dolgo­zó női munkabrigádot. Meglát­ja, megéri. így hát most itt állok Anna Bieliková mellett, aki a kollek­tíva vezetője. Figyelem mint járnak kezei, hogyan erősíti egymáshoz a bordásacél kö- tegeket, és ámulva hallgatom, milyen elméleti tudással bír a munkakollektíva szervezése te­rén. — Gondolom, az nem csupán az én tapasztalatom, hogy a dolgozók szocialista munkabri­gádokba való tömörítése nagy­ban hozzájárul az egyén tehet­ségének felszínre hozásához is. Ilyen körülmények közt javul­nak a kollektív eredmények, nem beszélve az emberi kapcso­latok minőségének javulásáról — mondja. — De kialakul egy meghittebb kapcsolat az ember és az általa létrehozott érték között is. Nem titok az sem, hogy a brigádmozgalom egyik célja az egységre nevelés is, pontosabban, hogy mindenki tu­datosítsa, a közös cél: a jó gaz­dálkodás. Döntő szerepe van itt tehát az egyéni és kollektív kezdeményezésnek. Ha ennél többet már nem mondana Anna Bieliková, eny- nyiből is megérteném, milyen úton érték el a brigádmozgalom­ban elérhető csaknem legmaga­sabb kitüntetést. De mert eny- nyivel azért mégsem érem be, most már én faggatom a bri­gád múltjáról, jelenéről. — A kollektíva 1972-ben ala­kult, és a Februári Győzelem nevet vette föl. Akkor még ve­1981. XII. 1. Huszonhármán vagyunk — mondja Anna Bieliková [A szerző felvételei) gyes fölállításban dolgoztunk, férfiak, nők közösen. 1974-ben váltunk meg az erősebb nem csaknem összes tagjától. Hu­szonhármán maradtunk, ebből 19 a nő. A munka, amit vég­zünk, láthatja elég nehéz. Majdnem azt mondtam, férfi­nak való. Mit mondjak még, jól megvagyunk egymással. Az egyéb gondok mellett itt az üzemben is helyt kell állnunk. Eddig még nem fordult elő, hogy átjöttek volna a férfiak a szomszéd műhelyből, ahová a kész vasazást szállítjuk, hogy „na mi van lányok, nincs vas, nem tudunk dolgozni“? Ahhoz, hogy többet is meg­tudjak a vasazó műhelyben dolgozó nőkről, segítségül hí­vom Ľudovít Funtíkot, a mű­helyvezetőt. — Hozom a brigádnaplót, át­lapozhatja. Rengeteg értékes feljegyzés van benne — mond­ja s egy pillanat múlva hatal­mas, bordó műbőrkötésű könyv­vel tér vissza. Egymás után for­gatom a nagyméretű lapokat, figyelmemet mégis az köti le, amit a műhely első embere mond el beosztottjairól. A ke­zemben a brigád múltja, de ő a jelenéről beszél. — Már évek óta a lányoké az elsőbbség a munkaverseny­ben, mind az üzem, mind a vál­lalat szintjén. Az üzemi tervből reájuk háruló részt 105—110 százalékra teljesítik, alább egy esetben sem adták. Olyan a több éves tapasztalat is, hogy a műhely átlagosan egy hónap­pal korábban zárja az évet. A ráadás, amit aztán még kiter­melnek, 1 millió 300 ezer koro­Ludovít Funtík, a műhelyvezető na érték körül mozog. Innen havonta 5—6 ezer darab kész vasazás kerül ki, és ez súlyra sem kevesebb, mint 120 tonna, amit ha tetszik, ha nem, meg kell mozgatni. Naponta 5 tonná­nyi acélt használnak föl. Meg­győződésem, hogy ezt a mun­kát hafhlmas adag munkaszere­tet nélkül végezni sem lehet. Én például nem győzöm dicsér­ni azt a rendet, amit a mű­helyben szinte ápolnak az asz- szonyok. Nyilván ennek köszön­hető, hogy eddig nálunk még komolyabb baleset nem volt, és ezt lekopogom. Hasonlóan di­csérni tudom, ahogyan a fel­dolgozandó anyaggal bánnak. Minden darabot igyekeznek ki­használni úgy, hogy a hulladék- gyűjtők innen üres kézzel tá­vozzanak. — A kép, amit most az asszo­nyokról lefestett, annyira pozi­tív, hogy az szinte zavaró. Nők között mégis csak gyakrabban előfordul, hogy egymás hajá­nak esnek. Ilyesmi itt még nem történt meg? — A brigádvezető már el­mondta elméletét arról, hogy szerinte milyen szabályok alap­ján kéne megszervezni egy kol­lektívát. Ö ezt a receptet a gyakorlatban is alkalmazza, így az ellenségeskedés itt kizárt. Meg aztán, nálunk már nem ti­zenéves kamaszok dolgoznak, hanem gyakran nagymamakorú asszonyok, akiket csupán meg­szokásból becézünk lányoknak. Ők már koruknál fogva is meg­fontoltan cselekszenek, és meg­felelő fokon természetükké vált a munka becsületes végzése. Jól ismerem a kollektíva szabad ideji tevékenységét is, hiszen mindnyájan innen, a környék­ről valók vagyunk. Félre né értsen, problémák itt is előfor­dulnak bőven, de oly módon oldjuk meg őket, ahogy az ér­telmes emberekhez illő. Mert más-e a munka szeretete az élet szereteténél? Teljes biz­tonsággal állíthatom, hogy nem. Ha pedig így van, akkor nem lehetnek határok a munkahe­lyen kifejtett tevékenység és a szabad időben vallott néze­tek között sem. Csupán így, az emlékezetemre hagyatkozva is fölsorolhatnék önnek egy pár olyan közös rendezvényt, ami­vel a lányok figyelemre méltót alkottak. Például az ingyenes véradásban is elsők közt sze­repeltek évekig a vállalatban, és ma is így van. Védnökséget vállaltak a helyi iskola fölött, minden évben közös kirándulá­sokat szerveznek. Mit sem ve­szít ez a tevékenység az érté­kéből, ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy tulajdonképpen so­kuk esetében saját gyermeke­ik, illetve unokáik járnak ebbe az iskolába. Most, hogy így be­lejöttem, még szólnék asszo­nyaink idei felajánlásáról: en­nek értelmében bérmentesen ledolgoznak egy műszakot, ke­zük alól nem kerül ki egy se­lejt sem stb. A brigádnaplót visszatesszük a helyére, és Ľudovít Funtík vállalja, hogy végigkalauzol az üzemen. Körülöttünk búgnak a vibrátorok, siklanak az elemek­kel megrakott szalagok. Pár méterrel előbbre utunkat ke­resztezi egy emelő-rakodó ko­csi. Különleges markoló beren­dezésével két darab hatalmas patkóra emlékeztető vasbeton elemet szállít. — Ha a szükség úgy kívánja, újítónak is fölcsapok — mond­ja kísérőm. — Az a hidraulikus fogó is az elképzeléseim sze­rint készült — mutat a terhével távolodó kocsi után. — Tudja, előfordul, hogy amikor a terve­zők egy nagy gépsort tervez­nek, a hatalmas vállalkozás he­vében megfeledkeznek egy-egy részletkérdésről. A baj akkor kezdődik, amikor beindítják a kész gépsort, és kiderül, ez hiányzik, az nincs megoldva. A patkós elemek szállításának ügye az első években nálunk csak azért nem volt annyira szembeötlő, mert akkoriban még viszonylag sokan dolgoztak itt, tehát erre a munkára is akadt ember. Csakhogy idővel ez a probléma is égetővé vált, ek­kor kezdtem el jobban foglal­kozni az üggyel. Rövid időn belül el is készültem a minta­darabbal. Most egy ember köny- nyedén fölrak még két méter magasba is egyszerre két darab ilyen több száz kilós elemet. A megoldás előnye, hogy csök­kent munkabírásúak is dolgoz­hatnak a géppel. — Milyen haszna származik az üzemnek az említetteken túl ebből a megoldásból? — Évente úgy 100 ezer koro­nát takarítunk meg oly módon, hogy ezzel az eljárással szinte egyetlen elem sem vész kárba. Míg kézzel mozgattuk őket, köszönet az elem különleges formájának és nagy súlyának, itt a közepében törtek el a pat­kók — mutatja a lerakatom — A hidraulikus, fogónak olyan si­kere volt, hogy az ország túlsó részébe is eljutott a híre. így került belőle még Kladnóba is. Távozóban az üzem előtt még figyelmem leköti a szépen ápolt fű. Csak közelebb érve veszem észre, hogy az említett lyukacsos lapokon járok. így a gyakorlatban is megállapít­hatom: valóban szép, ha visz- szaáll a természetes rend. KESZELI BÉLA AZ BttTTlMdKS ELŐNYEI Ma még valószínűleg csak az útépítéssel, nagy földmunkák­kal foglalkozó szakemberek, il­letve a Dubnicai Nehézgépgyár dolgozói ismerik közelebbről is ezt a kifejezést: axiáldugattyús sebességváltó. A közönséges halandó csak sejti, hogy vala­milyen érdekes műszaki újdon­ságról van szó. A földgépek — pl. a rakodó­gépek — munkáját figyelembe véve bizonyára sokaknak fel­tűnt már, hogy a gépész egyet­len karral irányítja, szabályoz­za az előre-, illetve hátramoz- gást. A kar előre nyomásával folyamatosan gyorsul az egész berendezés, és a hátrafelé ha­ladás is ugyanígy történik, még pedig anélkül, hogy a gépke­zelő tengelykapcsolót, illetve se­bességváltó kart is igénybe vett volna. Az ilyen gépek nem ha­gyományos sebességszekrénnyel vannak ellátva, hanem axiáldu­gattyús sebességváltóval, amely lényegesen könnyíti, sokkal gyorsabbá teszi a munkát. Persze, az ilyen korszerű részegység mind műszaki, mind gyártási szempontból sokkal bonyolultabb a hagyományos se­bességszekrénynél. De megéri a fáradságot, érdemes többet köl­teni az ilyen berendezésekre, mert beiktatásukkal teljes ter­melésnél is folyamatosan vál­toztatható a motor fordulatszá­ma, az egész gép sebessége és haladásának iránya. Nyilvánva­ló, hogy ilyen körülmények kö­zött növekszik a földgép (vagy más hasonló berendezés) telje­sítménye, és csökken fajlagos üzemanyagfogyasztása. A rend­kívül progresszív termék kedve­zően befolyásolja a gépüzemel­tetés gazdaságosságát. Jelentős mennyiségű nehéz földgépet gyártunk, így egyre több axiáldugattyús sebesség- váltóra van szükség. De nem­csak földgépekbe szerelhető be ez a korszerű, részegység, ha­nem — ahogy ezt a hazai és szovjet tapasztalatok mutatják — pl. a gabonakombájnokba is. Közismert tény, hogy egy ter­mék gyártása annál gazdaságo­sabb, minél nagyobb sorozat­ban folyik a termelés. Ebből az alaptételből kiindulva a dubni­cai gépgyártók kapcsolatba lép­tek a Kirovográdi Traktorhid­raulika Üzemmel, és végül koo­perációs egyezményt kötöttek, amelynek értelmében a szovjet vállalat bizonyos sebességszek- rény-részeket szállít a szlová­kiai üzemnek, amely viszont szelepblokkokat, szervószelepe- ket és szivattyúkat szállít a partnervállalatnak. ­A termelési kooperáció rend­szerint mindkét fél számára előnyös. Nagy előnyt jelent például, hogy az eddiginél sok­kal nagyobb sorozatban lehet gyártani az axiáldugattyús se­bességváltót, hogy összpontosí­tani lehet a termelést. Az együttműködésnek köszönhető­en mindkét vállalat számára jelentős kapacitás szabadult fel, hiszen a Szovjetunióban nem kell berendezkedni a szükséges szivattyúk, szelep­blokkok és szervószelepek gyár­tására, számunkra pedig szov­jet üzemben állítják elő a se­bességszekrények gyártásában oly fontos öntvényeket. Abban az esetben, ha nem aknázzák ki a kétoldalú együttműködésben rejlő lehetőségeket, a dubnicai gyárnak — kb. 200 milliós költ­séggel — öntödét kellett vol­na építeni a termelés felfutta­tása érdekében. Az öntvény­tisztító részleg építése további milliókba került volna. Az együttműködés hasznos és eredményes volt, ami a kooperáció kiterjesztésére ösz­tönzi a dubnicai gépgyártókat. A kidolgozott modell értelmé­ben a jövőben a szovjet fél a gyártmányfejlesztés technoló­giai problémáinak megoldására összpontosítja igyekezetét, mi pedig — kutatási-fejlesztési bá­zisunk latba vetésével az axiál­dugattyús sebességváltó további tökéletesítését, ínnoválását old­juk meg. Az ilyen munkameg­osztás mellett kiküszöböljük a kutatásokból és a fejlesztésből a kettősséget, és hatékonyabbá tesszük az egész kutatási-fej- lesztési-gyártási folyamatot. Az együttműködés tárgya, az axiáldugattyús sebességváltó — a továbbiak során is lépésről lépésre fejlődik. Az ilyen rész­egységek nélkül a jövőben el sem lehet képzelni az útépítő, föld-, építőipari, erdőgazdasági, bánya- és mezőgazdasági gépe­ket. Az ilyen progresszív ter­mékek gyártásában való együtt­működés a jövőben felmérhetet­len lehetőségeket tár még fel. A kooperáció a termelés meny- nyiségi fejlesztéséhez, gazdasá­gosabbá tételéhez és a gyárt­mányfejlesztéshez egyaránt hozzájárul, ezért a közös fela­datmegoldás e formájának ki- terjesztésére elsősorban a ter­melési-gazdasági egységeknek kell nagy figyelmet fordítaniuk a csehszlovák—szovjet gazda­sági kapcsolatok ápolása so­rán. MARIÄN FUSEK KETTEN A GYŐZTESEK KÖZÜL A gazdaság hatékonyságának növelése napjaink legfontosabb feladatai közé tartozik. Nép­gazdaságunk irányításának min­den fokán arra törekszünk, hogy ezeket a feladatokat a le­hető legjobban oldjuk meg. Eh­hez a munkához nagyban hozzájárulnak az egyetemisták és a főiskolások; erre a közel­múltban véget ért nemzetközi tudományos diákkonferencia a legjobb példa. A bratislavai Közgazdasági Főiskola idén im­már tizenkettedszer rendezte meg ezt a konferenciát, amely kilenc ország 140 diákjának versenye volt. A vetélkedő négy szakterületen folyt: a politikai gazdaságtan és a népgazdaság irányítása, a matematikai mód­szerek és a számítástechnika szerepe az irányításban, bel- és külkereskedelem valamint a ter­melési ágazatok irányítása te­rén. A konferencián nemcsak egyéni, hanem nemzetközi alko­tóközösségek munkáit is érté­kelte a zsűri. Az egyik legértékesebb mun­kát Nyikolaj Szadovoj, a kije­vi Állami Egyetem hallgatója dolgozta ki. Elsőként vele be­szélgettem. — Mivel tagja vagyok a Kom- szomolnak, nagyon érdekelnek az ifjúság gondjai — mondja Nyikolaj. — Munkámban is a fiatalság szociális-gazdasági gondjait vizsgáltam a fejlett kapitalista országokban. De nem elégedtem meg a puszta tények megállapításávaL Két különbö­ző társadalmi renszer fiatal­jainak gondolkodásmódját, élet­körülményeit hasonlítottam össze. — Mi a munkatermelékenysé­get boncolgattuk a nyugat-szlo­vákiai kerületben és Magyaror­szág négy kiválasztott megyé­jében — veszi át a szót Pál- Szabó Klára, a csehszlovák- magyar alkotóközösség egyik tagja. — A területeket úgy vá­lasztottuk meg, hogy nagysá­guk, termelési szerkezetük és természeti viszonyaik a lehető legkevésbé térjenek el egy­mástól. — A szakdolgozat megírása során, gondolom, több említés­re méltó megállapításra buk­kantak. — Én több szovjet és külföl­di tudományos dolgozó munká­ját tanulmányoztam — mondja Nyikolaj — és sok anyagot me­rítettem a hazai sajtóból is. Ezekből tudtam meg, hogy az ifjúság a produktív dolgozók csaknem kétharmadát képezi a kapitalista országokban. Ezzel ellentétben a fiatalokról való gondoskodás távolról sem olyan sokoldalú, mint azt az említett arány alapján gondolnánk. Míg a szocialista országok nagy le­hetőséget nyújtanak a fiatalok­nak a kultúra, a sport terén, a kapitalista országokban jóval kisebb az ifjúság érvényesülési lehetősége. Mostanában egyre több ifjúsági szervezet alakul a tőkés országokban, céljuk a fia­talság helyzetének javítása. A fiatalok különböző fórumokon tiltakoznak a fegyverkezés és a munkanélküliség ellen és amíg a hatvanas években szervezet­lenül harcoltak az említettek ellen, ma már szervezetten küz­denek céljaikért. — Szakdolgozatomban a mun­katermelékenységben mutatko­zó különbségek okait vizsgál- gattuk és megállapítottuk, hogy a négy magyarországi megye a kukoricatermesztés­ben jobb eredményeket ért el, mint a nyugat-szlovákiai kerü­let, hiszen jobb volt a hektár- hozamuk. A jövedelmezőség en­nek ellenére mégis egyforma — szögezi le Pál-Szabó Klára. — A búzatermesztésben is rábuk­kantunk néhány érdekességre. Csehszlovákiában például jobb a búza termésátlaga, mint ná­lunk, s ennek okát abban lá­tom, hogy Csehszlovákiában ma­gasabb a munkatermelékenység, mint Magyarországon. Megis­merkedtünk két érdekes nö­vénytermesztési technológiával is: a bábolnai iparszerű kuko­ricatermesztési rendszerrel és a szántás nélküli vetéssel. Ez az új vetési forma csökkenti a munkaerő- és az energiaszük­ségletet, a terméshozam viszont növekszik. Mondhatom, nem volt könnyű dolog a munka­termelékenység nemzetközi ösz- szehasonlítása. Leginkább az el­térő természeti viszonyok és a különböző termelési szerkezet nehezítette a dolgomat. Mate­matikai és más módszerekkel igyekeztünk csökkenteni a ne­hézségeken, hogy a kiszámított eredmények minél reálisabbak legyenek. KOVÄCS EDIT

Next

/
Thumbnails
Contents