Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)

1981-12-30 / 308. szám, szerda

Köztársaságunk elnöke nagyköveteket fogadott /Folytatás az 1. oldalról) vüli és meghatalmazott cseh­szlovákiai nagykövete adta át megbízólevelét köztársaságunk elnökének. A baráti és elvtársi légkörű találkozón a felek nagyra ér­tékelték a két ország együtt­működését, amely a CSKP XVI. és a Bolgár KP XII. kongresszusán elfogadott hatá­rozatok szellemében a szocia­lista társadalom építése, vala­mint a marxizmus—leninizmus és a szocialista internaciona­lizmus elvei alapján fejlődik. Külön kiemelték a társadalmi élet minden területén létreho­zott sokoldalú kapcsolatok szüntelen bővítésének és Ja­vításának, a gazdasági koo­peráció tökéletesítésének és a szocialista közösségen belüli kötelékek erősítésének jelen­tőségét. Végezetül mindkét fél megállapította, hogy a leg­fontosabb feladat a tartós vi- iágbéike megőrzéséért és a társadalmi haladásért folyta­tott küzdelem. A nagykövetek fogadásán részt vett Jaroslav Knižka, e külügyminiszter első helyette­se és František Šalda, a köz­társasági elnök irodájának ve­zetője. Igényes feladatok hárulnak az újságírókra (Folytatás az 1. oldalról) nyék, terjeszteni kell az ezzel kapcsolatos gyakorlati tapaszta­latokat és fel kell tenni a kér­dést, miért viszonyulnak e problémákhoz egyes helyeken felelősen, és miért nem másutt. Ezzel kapcsolatban Jan Fojtík elvtárs hangsúlyozta, hogy je­lenleg a legfontosabb tényező a társadalom feladataihoz való öntudatos, felelős és áldozat­kész viszonyulás. Beszédének végén sok sikert kívánt a csehszlovákiai újság­íróknak további publicisztikai tevékenységükhöz, a CSKP XVI. kongresszusán és a CSKP KB 15 ülésén elfogadott határozatok megvalósításához. BÉKÉBEN AKARUNK ÉLNI Hazánk dolgozói elítélik az imperialista körök fegyverkezési törekvéseit (ČSTK) — A béke a karácso­nyi és az újévi ünnepek alap­eszméje. A szlovákiai dolgozók is békevágyukat fejezik ki a Szlovák Béketanácsnak küldött nyilatkozataikban, amelyekben egyúttal határozottan elítélik az imperialista körök fegyver­kezési törekvéseit. Támogatá­sukról biztosítják a Szovjet­uniónak a béke megőrzésére irányuló erőfeszítéseit, amelye­ket az amerikai televíziónak adott nyilatkozatában Leonyid Brezsnyev fejtett ki. Elítéljük az imperialisták, fő­ként az amerikai imperialisták törekvéseit, miszerint a NATO fegyvertárát új rakétákkal és nukleáris robbanófejekkel akar­ják kiegészíteni, s ezeket Nyu- gat-Európába telepíteni. Síkra­szállunk a békés nemzetközi kapcsolatok stabilizálásáért, azért, hogy e kapcsolatokból kiküszöböljék a faji megkülön­böztetést és a szociális egyen­lőtlenséget. Követeljük a nem­zetközi élet mesterséges aka­dályainak felszámolását és az eltérő társadalmi rendszerű or­szágok békés egymás mellett élése elvének következetes megvalósítását. Teľjes mérték­ben támogatjuk a Szovjetunió és a többi szocialista ország békejavaslatát, hogy rendezze­nek tárgyalásokat a nukleáris és másfajta fegyverek fokoza­tos likvidálásáról — szögezik le nyilatkozatukban a Szlovák Tudományos Akadémia Nemzet' közi Joggal Foglalkozó Szlová­kiai Társasága legutóbbi köz­gyűlésének résztvevői. A Krom­pachy-! Fémkohó Vállalat üze­mi CSSZBSZ-bizottságának tag­jai szolidaritásukról biztosítják a gyár dolgozóinak követelését, hogy az imperialista hatalmak vessenek véget a háborús elő­készületeknek. Európa népei átélték a második világháború borzaPmait, ezért nem nézhetik közömbösen a nemzetközi hely­zet alakulását, amely a nemzet­közi imperializmus, főként az Egyesült Államok hadiipari komplexuma „jóvoltából“ ve­szélyesen kiéleződött. Teljes mértékben támogatjuk az SZKP XXVI. és a CSKP XVI. kongresszusának a határoza­tait, amelyek sürgetően követe­lik az égető nemzetközi prob­lémák tárgyalások útján való rendezését. A Csehszlovák Vöröskereszt Banská Bystrica i Járási Bizott­sága legutóbbi plenáris ülésé­nek résztvevői nyilatkozatban követelik: Szüntessék meg a háborús előkészületeket! Szün­tessék be az emberiség nagy részének elpusztítására tett előkészületeket, akadályozzák meg az olyan emberirtást, amelyre a világtörténelemben még nem volt példa! Ugyancsak nyilatkozatban kö­vetelték a fegyverkezési hajsza leállítását a Giraltovcei Jednota fogyasztási szövetkezet dolgo­zói és a BuCanyi Kapásnövény- nemesítö Intézet munkatársai. KAREL NOVÁK MEGHALT (ČSTK) — Karel Novák, a Szövetkezetek Központi Taná­csának vezetőségi tagja, a Cseh Nemzeti Front KB tagja, az Ipa­ri Szövetkezetek Csehországi Szövetségének elnöke hosszan tartó súlyos betegség után hét­főn, 57 éves korában elhunyt. Tanulmányai befejeztével munkásként több vállalatnál dolgozott. 1952-ben kinevezték az egyik brnói kenyérgyár igaz­gatójává, 1954-ben megválasz­tották a Fogyasztási Szövetke­zetek Brnói Kerületi Szövetsé­gének elnökévé. 1968-tól kezdve a Fogyasztási Szövetkezetek Csehországi Szövetségének al­elnöke, 1970 óta az Ipari Szö­vetkezetek Csehországi Szövet­ségének elnöke volt. Számos párt- és közéleti tisztséget töltött be. 1971 és 1976 között a CSKP KB póttagja, 1970-ben és 1971-ben a Cseh Nemzeti Ta­nács és a Szövetségi Gyűlés képviselője, 1970 óta a Nem­zetközi Szövetkezett Szövetség Központi Bizottságának tagja. A csehszlovákiai szövetkezeti mozgalomban és a szocializmus építésében kifejtett aktív tevé­kenységéért megkapta a Munka Érdemrendet és más kitünteté­seket. Az elhunyt temetése Január 7-én délután két órai kezdettel a Prága-stašnlcei krematórium nagy szertartástermében lesz. ÜLÉST TARTOTT A KÖZÉP-SZLOVÁKIAI KERÜLETI NEMZETI OIZOTTSÁG (ČSTK) — Jozef Poláknak, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnö- kének és Július Hanus szlovák miniszterelnök-helyettesnek a részvételével plenáris ülést tar­tott tegnap Banská Bystricában a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság. Megvitatta a jövő évi végrehatási terv. költ­ségvetés és pénzügyi terv lebon­tását, a mezőgazdasági földalap védelmére foganatosított intéz­kedéseket és a kerületi nemzeti bizottság jövő évi fő feladatait. Vlastimil Petrek, a kerületi nemzeti bizottság alelnöke be­számolójában elemezte a kerület idei gazdasági eredményeit, va­lamint a beruházások és a la­kásépítés területén keletkezett lemaradás okait. Az ezt követő vitában Július Hanus is felszó­lalt. gazdaságosan (folytatás az 1. oldalról) met, hiszen évente mintegy 30 millió korona értékű úszógumit és különféle játékokat készí­tünk. Az idén mintegy 360 ezer koronát takarítottunk meg, s várható, hogy ugyanezt a meg­takarítást jövőre is elérjük. aA napokban ismerkedtünk meg a 7. ötéves tervidőszak második évére szóló kezdeményezőterv­vel, űj kötelezettségeket fogad­tunk el, s reméljük, hogy ter­ven felül 801 ezer korona ér­tékű árut termelünk. Rudolf Vasilčo, a Szocialista Munka Hőse, az Ostrava-karvi- nái Bányaépítő Vállalat 24-es számú üzemének ifjúsági bri­gádvezetője: Ifjúsági munka­csoportunk nagy gondot fordít fűtőanyag- és energiaellátásunk javítására, s ezért minél gyor­sabban igyekszik megnyitni az új széntartalékokhoz vezető utat. A frýdek-místeki járásban levő Staŕíč Bányavállalatnál dolgozunk szovjet gépekkel. Jö­vőre több mint 1100 méter tár­nát kell hajtanunk. 1982-ben három gyorsasági versenyt rendezünk, ebből egyet a nyá­ri hónapokban. Javítjuk a gépi berendezések karbantartását, így akarunk javítási költsége­ket megtakarítani. Miroslav Knot, a Szocialista Munka Hőse, a Karlovy Vary-i Realistic üzem igazgatója: Szükséges, hogy nagy teljesít­ményű elektromos kemencéink továbbra is energiatakarékosak maradjanak. Nem lehet beérni az egyszeri fogyasztáskorlátozó intézkedésekkel, hosszú távon akarjuk követni az ésszerűsítés útját. A legfontosabbnak az ésszerűsítési intézkedések gyors végrehajtását tartom. Tiszta számlával az új évben (Folytatás az I. oldalróll tudatában vannak annak, hogy a sikeres tervteljesítés útja a munka igényesség csökkentése, az anyag- és energiatakarékos­ság, a korszerű termékfelújí­tás, a technika vívmányainak gyakorlati alkalmazása. Mind­ezek a követelmények megta­lálhatók a Sigma dolgozóinak 1982 első negyedévére tett felajánlásaiban is. Ugyancsak sikeresen tel;esí- tétték tervüket a prágai Cseh Hajógyár Nehézgépipari Válla­lat dolgozói. A tervteljesítés itt is szorosan összefügg a dolgozók munkakezdeményezé­sével, a kötelezettségvállalá­sok százszázalékos teljesítésé­vel. A vállalások központjában a Szovjetunióba irányuló szállít­mányok hiánytalan teljesítése áll. Ugyanis a Szovjetunió a hajógyár legnagyobb kereske­delmi partnere. A prágai ha­jógyárban gyártott folyami kotróhajók jó hírnévnek ör­vendenek Szovjetunió-szerte, s ez megnyilvánul az újabb rendelésekben Is. A szovjet partner ebben az ötéves terv­ben összesen negyvenegy mű­szaki vízijármű szállítására kö­tött szerződést. Figyelemre méltó a cseh hajógyár SB 900/1250-es típu­sú szívókotrógépe, amely mű­szaki tulajdonságok és telje­sítmény tekintetében felveszi a versenyt a legjobb szívó­kotrógépekkel. Valóságos fo­lyami gyár ez a vízijármű: óránként 2500 köbméter kavi­csot hoz felszínre a vízfenék- ről. Ez a műszaki vízijármű kiválóan felhasználható a nagy szibériai folyókon vég­zett folyamtisztltó munkáknál. (smj Hóterlaszok keletkeztek (ČSTK) — Megbénult a köz­lekedés a senicai járás közút­jain, december 28-án éjjel. Az erős szélvihar miatt hótorla­szok keletkeztek, s a másod- és harmadosztályú utak járha­tatlanná váltak. A Nyugat-szlo­vákiai Kerületi Nemzeti Bizott­ság közlekedési osztálya főként a pótkocsis teherautók vezetőit kéri, hogy kerüljék a myjavai dombvonulat környékét, más út­vonalakat vegyenek igénybe. Ésszerűen, JÖVŐRE AZ ÁLTALÁNOS MUNKAKÖTELEZETTSÉG BEVEZETÉSÉT TERVKIK Valamennyi bányában ismét normális termeiőmunka folyik LENGYELORSZÁG (ČSTK) — A Lengyel Népköz- társaság Minisztertanácsának gazdasági bizottsága varsói ülé­sén jóváhagyta a következő hónapokra a gazdasági tevé­kenység elveit. Ezek a minisz­tertanácsnak a vállalatok 1982. évi tevékenységéről november 30-án hozott határozatából in­dulnak ki, tekintettel a jelen­legi rendkívüli helyzetre. A gazdasági bizottság ugyancsak jóváhagyta a jövő évi hitel- és pénzügyi politika elveit, továb­bá áttekintette a szükségálla­pot idejére az általános mun­kakötelezettség bevezetéséről szóló minisztertanácsi rendelet javaslatát. A munkakötelezett­ség vonatkozna mindazokra a 18 és 45 éves férfiakra, akik nem tanulnak és nincsenek munkaviszonyban, főként azok­ra, akik nem rendelkeznek bi­zonyítható megélhetési forrás­sal. A keddi lengyel lapok tájé­koztatnak arról, hogy véget ért a megszálló sztrájk a sziléziai Piast bányában. Hangsúlyozzák, hogy ez a sztrájk további vesz­teségeket okozott a népgazda­ságnak a széntermelésben. A „Szolidaritás“ szélsőségesei ak­ciójukba belerántottak egyese­ket akkor, amikor a társada­lomnak nyugalomra, normális munkára, és az élet stabilizáló­dására van szüksége. A lapok ugyancsak tájékoztatnak a sztrájkok kezdeményezői és szervezői, valamint a szükség­állapot kihirdetése óta elköve­tett más büntetendő cselekmé­nyek végrehajtói eílen folyó bűnvádi eljárásokról. Letartóz­tatták egyebek között a Wujek bányában lefolytatott sztrájkok szervezőit, a „Szolidaritás“ ot­tani vezetőit, Jan Wielgust és Adam Skwirát, a Ziemowit bá­nyában tartott sztrájk szerve­zőit, Eugeniusz Krystiant, Adam Opulskit, Miroslaw StroczynšKit és Czeslaw Czamynogát és másokat. A Trybuna Ludu és a Zol- nierz Wolnofcti tegnapi kom­mentárjaikban élesen elítélik azokat a szándékosan téves tá­jékoztatásokat, hazugságokat és rágalmakat, amelyeket a szükségállapottal kapcsolatban a karácsonyi ünnepek alatt is terjesztettek a Szabad Európa és más nyugati diverziós köz­pontok. A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint hétfőn este 20 óráig valamennyi bányász el­hagyta a felső-sziléziai Piast bánya tárnáit. A föld alatti munkahelyeket majdnem két hete tartották megszállva; hét­főn reggel még több mint ezer bányász tartózkodott a mély­ben. Ugyancsak a lengyel rá­dió jelentette, hogy kedden ebben a bányában is megkez­dődött a munka. A Ziemowit bányában már hétfőn rendes műszakot kezdtek, ahol több mint egy héten ét a tárnák­ban tartottak sztrájkot. A Szocialista Internacionálé ülése Párizsban kedden megkezdő­dött a Szocialista Internacio­náli Elnökségének ülése. En­nek fő témája a lengyelországi helyzet s a Szocialista Interna- cionáléban tömörült szocialista és szociáldemokrata pártok kö­zös magatartása a lengyelor­szági szükségállapottal kapcso­latban. Az ülést a francia szocialis­ták javaslatára hívták össze, akik élesen bírálták a Szocia­lista Internacionálé elnökének, Willy Brandtnak nemrég tett nyilatkozatát, amelyben vala­mennyi párt nevében mérsék­letre szólított fel és a lengyel- országi eseményeket az ország belügyének tekintette. Washington magyarázkodása Walter Stoessel amerikai külügyminiszter-helyettes Wa­shingtonban, egy televíziós sajtóértekezleten a genfi szov­jet—amerikai tárgyalásokról és a lengyelországi helyzetről nyilatkozott. Egyebek között kijelentette, az Egyesült Álla­mok fenntartja magának a jo­got, hogy folytassa vagy meg­szakítsa a genfi tárgyalásokat — „tekintettel a lengyelorszá­gi eseményekre“. A lengyel helyzetről szólva megpróbált „magyarázatot adni“ a „szov­jet beavatkozás“ lehetőségét fejtegető saját spekulációira. Azt állította, hogy a szük­ségállapot kihirdetése Lengyel- országban nem hozta meg a várt eredményeket, és ezért szerinte „valószínű“ a szovjet beavatkozás. A Lengyelország belügyeibe való durva beavatkozás vona­lát követve Helmut Kohl, a nyugatnémet parlamenti ellen­zék, a CDU—CSU vezére fel­szólította a nyugati országo­kat, hogy növeljék az erköl­csi nyomást Lengyelország és a Szovjetunió vezetésére. Bon­ni nyilatkozatéban nem átal- lotta azt állítani, hogy a len­gyelországi események alaku­lásáért a Lengyel Egyesült Munkáspárt a felelős, amely szerinte „politikai és gazda­sági káoszba vezette az or­szágot“. Lapvélemények az amerikai beavatkozásról Az Egyesült Államok tartóz­kodik más államok bel- és külügyeibe való bármiféle be­avatkozástól — ez áll a hel­sinki Záródokumentumban, ám Ronald Reagan most ismét lábbal tiporja a népek Jogait, tekintet 'nélkül a hivatalos nyilatkozatokra és a nemzet­közi elvekre — írja tegnapi számában a nyugatnémet kom­munisták lapja az Unseru Zeit. Hogyan cselekedhet az em­beriség nevében az, aki meg­vonja az élelmiszersegélyt at­tól, aki hiányt szenved“. Rea­gannak sem Lengyelország a fontos, hanem a háborús po­litika. Beavatkozik Lengyelor­szágba, hogy megtorpedózhas­sa a genfi leszerelési tárgya­lásokat és megvalósíthassa a Nyugat-Európában a rakétate­lepítési terveit, amelyek a né­meteket, a lengyeleket, az oroszokat és más népeket fe­nyegetnek. Azok, akik Reagan irányvonalát támogatják, „tet­teket" követelnek és azt vár­ják a lengyel katolikus egy­háztól, hogy a konfrontáció további fokozatát jelentő állás­pontra helyezkedjék, s állan­dóan a szovjet beavatkozás rémével akarják elvonni a fi­gyelmet a saját beavatkozá­sukról, fejezi be cikkét a Né- mfit Kommunista Párt lapja. Az Osztrák Kom>rnnfsta Párt lapja, a Volksstimme Írja teg­napi számában: Reagan elnök a mai Lengyelországot nyilván­valóan valamiféle amerikai gyarmatnak tartja, ahol az Egyesült Államok kormánya dönthet belpolitikai kérdések­ben, ahogy azt több latin- amerikai országban teszi. Reagan karácsonyi beszédé­ből a cikk kiemeli a szükség- állapot kihirdetésével kapcso­latban a lengyelországi „meg­torló intézkedésekre“ vonatko­zó kijelentéseit. „£s ezt egy olyan államnak a feje mond­ja, amelynek tábornokai pucs- csokat szerveznek, emberek tízezreit kínoztatják meg és záratják be, sót egyeseket kö­zülük ki végeztetnek. Nevezete­sen pl. Törökországban, amely­nek az Egyesült Államok pénzügyi és katonai segítséget nyújt. Izrael tovább terjeszkedik (ČSTK) — Az izraeli kormány döntést hozott további kél mi- litarizált település létesítéséről a megszállt Ciszjordániában. A megszálló hatóságok szerint az új zsidó települések létrehozá­sának célja, hogy „megszilár dítsa az izraeli jelenlétet ebben a nyugtalan körzetben“. 1981 XII. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents