Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-23 / 303. szám, szerda
A SZÜKSÉGÁLLAPOT FELOLDÁSA AZ ORSZÁG BELSŐ HELYZETÉNEK STABILIZÁLÓDÁSÁTÓL FÜGG LENGYELORSZÁG 19111 XII. 23. (ČSTK) — Lengyelországban a tegnapi nap Is a normalizálódás jegyében telt el, eltekintve az ellenforradalmárok néhány szórványos felforgató akciójától. A LEMP vajdasági és kerületi bizottságai mellett önvédelmi munkásalakulatok jönnek létre, melyek a rendfenntartó szerveknek aktív támogatást nyújtanak a társadalmi élet normalizálása terén. A Honvédelmi Liga Elnöksége, amely több mint 2,5 millió tagot tömörít, felhívással fordult tagjaihoz, hogy teljes mértékben támogassák a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának intézkedéseit. Az illetékes minisztérium hivatalos jelentése szerint a szénbányák és üzemek szinte kivétel nélkül normálisan termelnek. Lengyelországban a feketeszénfejtés az utóbbi 24 órában lényegében elérte a tervezett szintet. Az elmúlt hét végén bejelentett kijárási tilalom időtartamának lerövidítése nem vonatkozik Elblag, Katowice, Lublin, Szczecin és Wroclaw vajdaságokra, ahol a „Szolidaritás“, az ún. társadalmi és politikai önvédelmi bizottság, valamint az ún. Független Lengyelország Konföderációja tagjai és más felforgató elemek továbbra is szembeszegülnek a szükségállapot-intézkedések következetes végrehajtásával. A katowi- cei kohóban a „Szolidaritás" provokátorai elbarikádozták magukat és azzal fenyegetőznek, hogy oxigénnel és acetilénnel felrobbantják a magaskemencét. A lengyel televízió rámutatott Leszek Moczulskinak, az ún. Független Lengyelország Konföderációja ellenforradalmi felforgató szervezet vezetőjének a közvetlen együttműködésére a washingtoni kormánnyal, illetve más nyugati felforgató központokkal és a revizionista körökkel. A televízió idézte azt a kijelentését, hogy elkerülhetetlen a kommunisták likvidálása Lengyelországban. Az is beigazolódott, hogy az említett szervezetnek több fegyverraktára volt, s az Itt tárolt fegyverek a LEMP-tagok fizikai megsemmisítését lettek volna hivatottak lehetővé tenni. Azt Is megállapították, hogy a szervezet központja Sziléziában volt. Mieczyslaw Debicki tábornok, a lengyel önvédelmi bizottság titkárságának vezetője a Trybuna Luduban közzétett nyilatkozatában kijelentette, hogy a A kormányfő kudarca (ČSTK) — Anker Jorgensen ügyvivő dán miniszterelnököt az új kormány megalakításával bízták meg, de nem sikerült teljesítenie ezt a feladatot. Jör- gensen a december 8-án tartott, idő előtti szavazáson megválasztott parlament alakuló ülésén közölte kudarcát. Mint Ismeretes, a parlamenti választások során Jörgensen szociáldemokrata pártja szavazatainak több mint öt százalékát elveszítette. A dán királynő ismét Anker Jörgensent bízta meg a kormányalakítással. „Ajándékok" A római Via Condottin levő legexkluzívabb ötvösüzlet a gazdag sznoboknak eredeti karácsonyi ajándékot kínál: ezüst levelezőlapot aranybélyeggel. A szöveget az ügyfél a helyszínen bevésetheti. A római felső tízezer a hagyományos ékszereken kívül az üzletben aranyból készült burkolatkockát is vásárolhat, s azt például nehezékként használhatja. Az üzlet- tulajdonos természetesen nem feledkezett meg a szegényebb gazdagokról sem, s nekik ezüstből öntött burkolatkockát kínál. Míg minden tizedik olasznak a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatos elképzeléseit drasztikusan korlátoznia kell, mert munkanélküli, az ilyen hivalkodó „ajándékok“ már szinte provokációnak számítanak... (ČSTK) rendkívüli állapot mindaddig érvényben lesz, amíg ezt az országban kialakult belső helyzet megköveteli, vagyis mindaddig, amíg nem jönnek létre a közigazgatási és képviseleti szervek normális tevékenységéhez szükséges feltételek. A továbbiakban hozzáfűzte: lehetséges, hogy a szükségállapotot feloldják egyes olyan vajdaságokban, melyekben olyannyira Javul a helyzet, hogy normális lesz a társadalmi és a gazdasági élet. Aszerint, hogy milyen ütemben folytatódik a belső helyzet stabilizálódása, az egyes vajdaságokban vagy területeken fokozatosan enyhítik, vagy visszavonják a szükségállapot-intézkedéseket. A Katowicében megjelenő Trybuna Rabotnicza tájékoztatott Roman Paszkowski tábornoknak, a ka- towlcei vajdaság vezetőjének és a General Zawadzki Bánya bányászainak találkozójáról. A nyílt légkörben lezajlott találkozón a tábornok rámutatott a katowicei vajdaságban állandósult helyzet bonyolultságára. Hangsúlyozta, hogy a vajdaságban továbbra Is robbanásveszélyes helyzetek alakulhatnak ki, mivel az ellenforradalmárok nem hagytak fel akcióikkal. Egyidejűleg sajnálkozását fejezte ki a Wujek Bányában történt tragédiával kapcsolatban és hangsúlyozta, hogy a nyugalom és a rend helyre- állítása végett hasonló eseteknek elejét kell venni. A katowicei vajdaságban levő Ziemo- wit Bánya mélyéből a lengyel rádió Jelentése szerint sikerült mintegy 900 bányászt a felszínre hozni a lent tartózkodó 1300 közül, akiket a „Szolidaritás“ helyi szervezetének szélsőségesei úgy akartak demonstratív megszálló sztrájkra kényszeríteni, hogy elaknásították a bánya egyik kijáratát. A szomszédos Piast Bányában mintegy 1700 bányász rekedt a föld alatt, akiket a bánya „Szondarltás“-szervezetének vezetői kényszerltettek a sztrájkakcióra. A provokatív sztrájk szervezői a megfélemlítés legkülönfélébb válfajait alkalmazzák a bányászokkal szemben, pl. teljesen lehetetlenné tették bármiféle tájékoztatás továbbítását családjukról, Illetve valóságnak nem megfelelő híreket Juttatnak el hozzájuk. A minisztertanács több Intézkedést hagyott jóvá, melyek a mezőgazdasági termelés fokozását és a mezőgazdasági termékfelvásárlás növelését célozzák. December 17-1 hatállyal például 50 zlotyval emelték a gabona felvásárlási érát métermázsánként. A TASZSZ kommentárja Haig, az Egyesült Államok külügyminisztere a CBS televíziós társaságnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy a Szovjetuniónak része van azoknak az intézkedéseknek a foganatosításában, melyeket az utóbbi napokban a lengyel vezetés hagyott jóvá, és ezért „felelősség terheli“ a Lengyel- országban kialakult jelenlegi helyzetért. Hasonló állítással lépett fel az amerikai televízióban Weinberger amerikai hadügyminiszter is — írta a TASZSZ hírügynökség kommentátora. A washingtoni vezetőknek tudniuk kellene, hogy a szükségállapot elrendeléséről, valamint a polgárháború ^megelőzését célzó további intézkedésekről a Lengyel Népköztársaság vezetésének szuverén Joga van dönteni, s az intézkedések a független lengyel állam bel- ügyét képezik. Waldheim sajtóértekezlete (ČSTK) — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár, akinek megbízatása december 31-én lejár, hétfőn New York-1 sajtókonferenciáján figyelmeztetett a nagyhatalmak közötti fokozott feszültségre, és a párbeszéd felújítására szólított fel. Ezzel összefüggésben üdvözölte a genfi szovjet—amerikai tárgyalások megkezdését. Waldheim értékelte azt a tíz évet, amelyet a világszervezet legmagasabb funkciójában eltöltött. Legnagyobb sikerének mindenekelőtt azt minősítette, hogy megőrizte a világbékét, s hogy több gyarmati ország békés úton megszerezte függetlenségét, továbbá hogy megteremtette az iparilag fejlett és fejlődő országok közötti párbeszéd alapját. A leköszönő ENSZ-főtitkár aggodalommal szólt a Golan- fennsík Izrael által történt bekebelezéséről és hangsúlyozta, hogy ez az akció ellentétben áll az ENSZ-határozatokkal, és akadályozza a közel-keleti békére irányuló erőfeszítéseket. Szólt még a salvadori helyzetről, s Lengyelországgal kapcsolatban Ismételten hangsúlyozta: a válság megoldása érdekében maximális mértéktartásra van szükség. A legfontosabb feladat a függetlenség megvédése (ČSTK) — Phnom Penhben kedden befejeződött a Kambodzsai Nemzeti Ojjáépítési és Védelmi Egységfront III. kongresszusa. A tanácskozáson elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy a front legfőbb feladatának az ország függetlenségének a megvédését tekinti, és minden erejét az országépf- tésre összpontosítja. A kongresszus küldöttel héttagú tiszteletbeli elnökséget választottak, s élére Heng Samrin, az államtanács elnöke, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára került. A front országos bizottságának elnöke Chea Sim, a parlament elnöke lett SALVADOR AZ FMLN NYILATKOZATA A „VÁLASZTÁSOKRÓL” (ČSTK) — A salvadori Junta hétfőn törvényt hagyott Jóvá a Jövő év márciusára tervezett „választásokról“. Amint azt a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) nyilatkozata hangsúlyozza, a választási komédia célja, hogy törvényesítse az egyre erősödő amerikai beavatkozást a salvadori ügyekbe. Míg az országban terror uralkodik, a hazafiak folytatják fegyveres harcukat, tekintet nélkül a Junta által szervezett bármiféle „választásokra“ —< hangsúlyozza az FMLN nyilatkozata és leszögezi: a front továbbra is hajlandó a salvadori konfliktus Igazságos politikai rendezésére. A Romániába utazók figyelmébe (ČSTK) — A Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa dekrétumot adott ki az új vámelőírásokról. Eszerint 1982. január 1-től külföldi turisták Romániából nem vihetnek ki semmilyen mennyiségben húst, olajat, lisztet, cukrot, rizst, kávét, kakaót, mézet, szeszes italt, zöldséget, gyümölcsöt. A külföldi turisták emellett nem vihetnek be Romániába semmiféle élelmiszert, illetve csak annyit, amennyit maguk elfogyasztanak. A szeszes Italokat illetően az államtanács dekrétuma kimondja, hogy az országba a külföldi turista 2 liter szeszt, 4 1 bort vagy sört és 200 darab cigarettát vihet be. A behozott ajándékok értéke nem haladhatja meg a 2000 lejt, a kivitt ajándékok értéke az 1000 lejt. A gépkocsltulajdo- nosok nem vihetnek se be, se ki üzemanyagot azon felül, amennyi gépkocsijuk üzemanyagtartályában van. Papandreu a görög—török párbeszédről JEGYZET Ronald Reagan amerikai elnök múlt héiten kifejtette álláspontját a szükségállapot kihirdetése utáni lengyel helyzetről. A nyugati hírügynökségek ezt a nyilatkozatot a „legerősebbnek“ minősítették. Bizonyára csak az erős szavakra gondoltaik, amelyeket Reagan egyébként szívesen használ, csakhogy az erős szavaknak csupán akkor van hatásuk, ha van létjogosultságuk és logikájuk. Az előbbi és utóbbi egyaránt hiányzott Reagan nyilatkozatából. Inkább csak szónoki bukfenceket tartalmazott. Nemrég még, amikor Lengyelországban a (káosz és az anarchia volt az úr, amikor az ország gazdasága a szakadék felé tartott, Washington arra szólított fel, hogy Lengyelország önállóan oldja meg problémáit. A lengyel kormány erre Is törekedett, ám a „Szolidaritás“ vezetőségével nem lehetett megállapodni. Sőt ml több, a „Szolidaritás“ elvből az ellenzék szerepét vállalta magára, hogy lehetetlenné tegyen bármiféle rendezést. Reagan akkor nem bíztatta a „Szolidaritás“ ellenforradalmár képviselőit arra, hogy tartsák tiszteletben a demokratikus elveket a problémák megoldása során. Most, amikor a felforgató és népellenes elemek tevékenységének nem lehetett másképp gátat vetni, csiak a szükségállapot kihirdetésé vei, az amerikai elnök a lengyel államhatalmat „az emberi jogok megsértésével“ vádolja, és a „Szolidaritás“ „törvényes jogait“ védelmezi. Ha valaki beReagan bukfencei avatkozik Lengyelország belügyeibe, akkor az Washington. A lengyelországi események alakulásának új iránya a Reagan -a d m in iszt nat í va szempontjából egy dolgot Illetően hibás, nevezetesen, hogy nem felel meg Washington elvárásainak és ezért Reagan a szélsőséges erőket közvetve olyan tettekre buzdítja, amelyek vérontással Járnának. Ha az amerikai elnölk valóban tiszteletben akarná tartani a szakszervezetek törvényes jogait, ezt megtehette volna akkor, amikor az amerikai repülésirányítók csupán munkakörülményeik Javítását követelték. És mit tesz akkor Reagan? Az összes diszpécsert elbocsátotta, pénzbüntetést rótt ki rájuk, bíróság elé vitte az ügyet, és semmibe sem vette a szakszervezeti szövetséget Az amerikai demokráciának, a szabadságnak, az emberi jogoknak akkor el kellett takarniuk a szemüket, hogy ne sírják el magukat az Egyesült Államokban sajnálatos sorsuk miatt. A Ny ugat a lengyel helyzet alakulásából rendikívüli nemzetközi jelentőségű eseményt kíván csinálni. Ogy, mint más világjelenségek esetében Washington a lengyel vezetők, döntésében is a Szovjetunió által szervezett akciót lát. Ez természetesen csak ürügy a lengyelországi és nemesük a lengyelországi helyzet további elmérgesítésére, s azt hivatott igazolni, hogy Washington militarista és hegemoinista tervei Jogosak. Ez azonban átlátszó taktika, s a világ egykönnyen nem fogadja el. Nemcsak a nemzetközi közvélemény, hanem Reagan számára is világosnak kell lennie: a szükség- állapot kihirdetésével Lengyel- országban az államcsínyt előzték meg, amely az országot polgárháborúba sodorta volna. Valamennyi józanul gondolkodó ember a Nyugaton Is megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor megtudta, hogy a lengyel események alakulását szilárdan kézbe vették. Ez csak azoknak nem tetszik, akik rosszat akarnak a lengyel nemzetnek. (P) (ČSTK) — Ciprus független* sége a görög—török együttműködés feltétele — hangsúlyozza az a nyilatkozat, amelyet And- reasz Papandreu görög miniszterelnök adott ki Athénban. Papandreu ezzel összefüggésben javasolta valamennyi görög és török katona kivonását a szigetről, s így lehetővé válna, hogy a ciprusi politikai viszonyokat közvetlenül a két nemzetiségi csoport oldja meg. A görög kormányfő a Törökországgal folytatott konstruktív tárgyalások mellett szállt síkra, amelyek biztosítanák a vitás kérdések rendezését és a térség tartós békéjét. A Közös Piac költségvetéséről (ČSTK) — A Közös Piac Jövő évi költségvetése — tekintet nélkül az egyes tagországok pénzügyminisztereinek ellenvetésére — érvénybe lép, — közölte Brüsszelben Simoné Vel- le, az ún. Európa Parlament elnöke. A pénzügyminiszterek korábban azt követelték, hogy napolja el a költségvetés aláírását, ellenkező esetben végzetes következményekkel fe« nyegetőztek. A kérdésben a döntő szót a parlament mondhatja ki. A költségvetési viták az elmúlt héten újultak ki, amikor a. parlament azt ajánlotta, hogy az eredeti tervezet* hez viszonyítva több mint 220 millió dollárral emeljék a költségvetést. Közöspiaci körökben általános a vélemény, hogy a tagországok többsége várhatóan nem lesz hajlandó befizetni a nagyobb összegfl hozzájárulást a közösség költségvetésébe. A Pol Pot-rezsim bukása után a kambodzsai népi kormány nehéz körülmények között kezdte meg az ország újjáépítését. Az oktatás terén is óriási nehézségeket kellett leküzdeni, ennek ellenére számos főiskola és egyetem megnyitotta kapuit. Képünkön: a phnom- penhi orvostudományi egyetem hallgatói (ČSTK felvétele)