Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-18 / 299. szám, péntek
IZVESZTYIJA DÍJA: H H1LVTATASRA VÁRVA Felesleges volt attól tartaniuk a jégkorongszakemberek- nek, hogy a tengeren túli együttesek ezúttali távolmaradása miatt nem lesz eléggé érdekes a hagyományos nemzetközi torna az Izvesztyija Díjáért. A részvevő négy európai csapatban a fiatal tehetségek egész sora kapott bizonyítási lehetőséget és elsősorban nekik köszönhető, hogy nem lett előre lefutott találkozó, akadt meglepetés, legalábbis azon a téren, ami az erőpróbák lefolyását illeti. A házigazda együttese uein mutatkozott olyan magabiztosnak, mint azt előbb egészen természetesen és egyhan gúan szokták róla megállapítani. A szívós finnek szinte a legutolsó pillanatig kétessé tudták tenni amúgyis szerény arányú győzelmét. A hazai igyekezetből jottányi sem hiányzf tt, de <a támadásvezetés nem volt a szokott- begyakorolt, hiányzott a több meglepő elem. Az pedig már régen nem fordult elő a szovjet csapattal, hogy fontos mérkőzésen egyetlen emberelőnyét sem tudja gólra váltani. A legtöbb hibát védői vétették, Tretyak kapus szokott jó formáján, tneg a finnek balszerencséjén is múlott, hogy nem lett döntetlen a végeredmény. Jól kezdett a csehszlovák csapat, amíg erejéből, ötletéből és gyorsaságából futotta, olyan előnnyel vezetett, amelyet más körülmények között biztos győzelemre vált. A nálunk még tôtob fiatalt bevető svédek csakhamar észrevették, hogy gyorsaság, határozottság terén nincs mitől tartaniuk, észrevették védelmeinkben a ikihagyásokat, s azo'kéft csapatunknak gólokkal kellett lakolnia. Ma előbb a skandináv rangadó kerül sorra, amelynek az előzmények után semmilyen eredménye sem lenne túlzottan meglepő. Nyílt játékra lehet számítani, s ezt igényli a hozzáértő, s az ilyen eseményeken mindig szépszámú moszkvai közönség. Az Újpest vezet A magyar NB I. legutóbbi forduló ján az Üj pesti Dózsa ismét győzött és továbra is az élen maradt. A táblázaton lényeges változások történtek, a legnagyobb ugrást a Diósgyőr hajtotta végre, az utolsó előtti helyről a 14.-re jött bravúros ózdi győzelmével. További két pontjával a Pécs is feljött tizenegyediknek. Az elmaradt Vasas Volán mérkőzés nélkül az NB I. állása: 1. Ojpest 2. Rába ETO 3. Videoton 4. Tatabánya 5. Ferencváros 6. Vasas 7. Honvéd 8. Haladás 9. Csepel 10. Nyíregyháza 11. Pécs 12. Békéscsaba 13. Zalaegerszeg 14. Diósgyőr 15. Debrecen 16. Volán 71. Özd 18. Szeged 20 10 8 20 12 3 20 12 3 20 9 8 20 11 1 19 8 6 20 20 20 20 20 20 20 20 20 19 20 20 2 37: 5 62: 5 30: 3 35: 8 40: 5 36: 7 32: 7 28: 7 22: 7 20: 10 29: 7 26: 8 20 8 31: 9 26: 7 21: 10 27: 16 15: A nap második találkozója is rangadó lesz a maga nemében. A Szovjetunió és Csehszlovákia válogatottjának mindenkori találkozója osztatlan érdeklődésre tarthat számot. Most a tv jóvoltából láthatjuk egyenes adásban ezt a mérkőzést, melyen mindkét fél feledtetni akarja azt a mérsékelt szereplést, amelyre az első nap után a tornát megelőző közlekedési nehézségekre, s az elmaradt edzésekre hivatkozva csak részleges magyarázatot 'kaptunk. Feltehetően okultak csapatunk szakvezetői és játékosai abból, hogyan állták a nyílt küzdelmet a finnek a nagy esélyesnek kikiáltott szovjet csapat elleni mérkőzésen, s tartjuk őket annyira tanulékonynak, meg gyakorlatiasnak ahhoz, hogy ,,menet(i közben lépésit tudjanak váltani“. Erre várunk nxa választ a tv-adás szemlélése közben. ZALA JÓZSEF Baráti találkozó (ČSTK) — Antonín Him), a CSSZTSZ KB elnöke Prágában baráti találkozón látta vendégül a csehszlovák sportsajtó vezető dolgozóit. A beszélgetés során Antonín Himl szólt a sport és a testnevelés előtt álló fontosabb feladatokról. A csapatsportok (közül kiemelte a (kosárlabda, a jégkorong és a labdarúgás sikereit. Elmarasztalta a tornászokat, az öttusát és további sportágaikat. Hangsúlyozta, hogy a javulás érdekében, elsősorban a versenysport területén, változtatnunk kell az eddigi gyakorlaton. Asztalitenisz Szuper Liga Csehszlovákia—Anglia 3:4 Az asztalitenisz Szuper Liga eddigi csatározásai a csehszlovák és a magyar csapat versenyfutásának jegyében zajlottak. Eddig a két csapat vereség nélkül állt az élen, Csehszlovákia jobb pontarányával vezetett a magyar csapat előtt. Most megváltozott a sorrend, és a csehszlovák csapat a második helyét jobb mérkőzésarányának köszönheti. A Náchodban lebonyolított mérkőzésen meglepetésre angol győzelem született. A szigetországiak győzelméből oroszlán- részt vállalt a fekete bőrű asztaliteniszező, Douglas. A jamaicai származású 26 éves játékos, az európai ranglista jelenlegi negyedik helyezettje, a szerdai mérkőzésen csak a férfipárosban nem szerepelt. Három győzelmével így is ő döntötte el a mérkőzést az angol együttes javára. Mindjárt meglepetést hozott az első találkozó, hiszen Oriowski három játszmában nem várt vereséget szenvedett Johnsontól. A két, támadóstílusú játékos, Panský és Douglas csatája gyorsan eldőlt az angol fiú javára, elsősorban Douglas közismerten félelmetes tenyeres pörgetéseivel. Ezután meglepetésre Hrachová szépített, három játszmában legyőzte Hammersleyt. Az Oriowski, Panský férfipáros * ■ / / • Fiséra az év kerékpározója 18 28 33 27 23 27 26 26 28 23 26 22 25 22 27 20 23 19 27 19 29 18 32 18 33 18 37 17 34 17 25 15 41 15 52 7 1981 XII. 18. Hille: 2:16,57 (ČSTK) — Brnóban tizenharmadik alkalommal rendezik az RH Brno Nagydíját, amelyen számos jó képességű külföldi úszó is szerepel Az NDK-beli Hille a 200 m-es női pillangóúszásban elért 2:16,57 perces eredménye és a román Bunaciu 1:04,43-as ideje a 100 m-es hátúszásban emelkedik ki. Néhány eredmény — nők 200 m vegyes: Nord (NDK) 2:24,21, Férfiak — 100 m pillangó: Géry 57.97, 400 m vegyes: Hladký 4:34,75. A sportfogadás hírei A Sportfogadási Iroda közleménye szerint az 1981. 52. és 1982. 1. fogadási hetére nem lesz Sazka-szelvény, tehát nincs tippelési lehetőség. A SPORTKA 52. játékhetének szelvényeit e hó 21-től 23-ig bezárólag kell föladni. Az 1981. 1. játékhetére a szelvényeket december 28-tól 30-ig fogadják el a gyűjtőhelyeken. A MATES 51. és 52. fogadóhetére december 22-ig, 1982. 1. és 2. játékhetére pedig 1981. december 28-tól 1982. Január 6-ig lehet tippelni. (ČSTK) — A Československý šport szerkesztősége által szervezett ankéton kihirdették az év legjobb kerékpározóit. Az első helyen Miloš Fišera a terepkerékpár világbajnoka került 307 ponttal. Második lett Ivan Ku- öírek és Pavel Martinék, a kétüléses pályakerékpár világbajnokai, s harmadik helyen a kerékpárlabda tizenötszörös világbajnoka Jan és Jindrich Pospí- šil végzett. Az idei fair play díjat az országúti kerékpárcsapat edzőjének, Pavel Doleželnek ítélték. Az ez évi Békeversenyen balesetet szenvedett a csehszlovák újságírók gépkocsija, s ő elsőként sietett a szerencsétlenül járt újságírók segítségére. Az ankét végeredménye: 1. Fišera (TJ Kolín) 307, 2.Kučírek, Martinék (Favorit Brno) 219,5, 3. Pospíšil fivérek (KPS Brno) 214, 4. Jiŕí Škoda (a világbajnokságon bronzérmes kerékpár- csapat tagja — Dukla Brno) 89, 5. Aleš Trčka (pályakerékpá- ros — Du. Praha) 67, 6. Michal Klasa (az országúti kerékpárcsapat tagja — Du. Brno) 66, 7. Milan Jurčo (országúti kerékpárcsapat tagja Inter Bratislava) 38, 8. Martin Penc (pályakerékpáros — Du. Praha) 24. 9. Alipi Kostadinov (országúti kerékpárcsapat tagja — RH Plzeň) A legjobbak Davosba (ČSTK) — A davosi nagy nemzetközi sífutóverseny rendezői bejelentették, hogy eddig 18 ország 83 férfi és 53 női versenyzője nyújtotta be nevezését. Annak ellenére, hogy a versenyt az idén nem soroltáik a Világ Kupa rendezvényei közé, mind a férfiaknál, mind a nőknél a rajtnál megjelennek a legjobbak. Erős csapattal érkezik a szovjet válogatott, csak az olimpiai bajnok Zimjatov és Beljajev hiányzik majd. A norvégok közül Braa és Mikkelsplass nem tart a csapattal. A nők 5 km-es versenyében a finn Takalo és a szovjet versenyzők párbaját várják. A csehszlovák női csapat szintén ott lesz Davosban, a férfiak pedig Itthon készülődnek az idényre. Miloš Fišera (ČSTK-felv.) 20, 10.—11. Ladislav Ferebauer (országúti kerékpározó — RH Plzeň) és František Raboň (pályakerékpáros — Du. Praha) 17 pont. Újabb ranglista (ČSTKJ — Párizsban nyilvánosságra hozták az Agence France-Presse francia hírügynköség által ösz- szeállított világranglistát. Ezek szerint a világ iegjobb férfisportolójának ismét a brit középtávjutó Coe-t nyilvánították, a nőknél a legjobbnak az amerikai vágtázó Ashford bizonyult. Jarmila Kratochvílovát ez a ranglista is nagy elismerésben részesíti — a harmadik helyre rangsorolja. Eredmények — férfiak: 1. Coe, 2. McEnroe (amerikai-tenisz), 3. Ja- masita (japán — judóf, 4. Leonard (amerikai — ökölvívás j, 5. Lewis (amerikai — atlétika). Nők: 1. Ashford. 2. Biellmann (svájci — műkorcsolyázó), 3. Kratochvílová, 4. Szmetanyina (szovjet — síző), 5. Meagher (amerikai — úszó). egyenlített, de a Douglas, Jarvis vegyespáros újra az angoloknak szerzett vezetést, majd Douglas ismét brillírozott és Orlowskit győzte len 2:0-ra. Eredmények: Oriowski—Johnson 1:2 (17:21, 21:13:, 19:21), Panský-—Douglas 0:2 (15:21, 14:21), Hrachová—Hammersley 2:1 (19:21, 21:11, 21:16), Oriowski, Panský—Johnson, Sandley 2:0 (21:18, 21:12). Panský, Hrachová—Douglas, Jarvis 0:2 (16:21, 18:21), Oriowski—Douglas 0:2 (14:21, 18:21), Panský— Johnson 2:1 (21:9, 17:21, 21:9). Magyarország a francia csa pat vendégeként ért el nagyarányú, 6:l-es győzelmet a tártaié- liosan kiálló vendéglátók ellen. A franciáiknál hiányzott Secretin, Martin és Bergeret... Az eredményeik alapján úgy tűnik, tovább tart Jónyer gyengélkedése és a Jónyer, Klampár egykori világbajnok páros sem remekelt, a Jőnyer, Szabó vegyespáros pedig kikapott! Eredmények: Birocheau—Jónyer 1:2, Parietti—Klampár 0:2, Daviaud —Oláh 0:2, Birocheau,. Parietti —Jónyer, Klampár 1:2, Parietti, Daviaud—Jónyer, Szabó 2:1, Birocheau—Klampár 0:2, Parietti —Jónyer 1:2. Jugoszlávia otthonában fogadta az NSZK együttesét és azt 6:1 arányban fölényesen legyőzte. Göteborgban került volna sorra a Svédország—Lengyelország összecsapás, ezt a mérkőzést azonban későbbi időpontra halasztották. A következő fordulóra január 13-án kerül sor. A párosítás: Magyarország—Svédország, NSZK—Franciaország, Lengyel- ország—Anglia, Jugoszlávia— Csehszlovákia. A Szuper Liga állása a 4. forduló után 1. Magyarország 4 4 0 19:9 8 2. Csehszlovákia 4 3 1 18:10 6 3. Jugoszlávia 4 3 1 17:11 6 4. Anglia 4 2 2 15:13 4 5. Svédország 3 12 12:9 2 6. Lengyelország 3 12 11:10 2 7. NSZK 4 13 10:18 2 8. Franciaország 4 0 4 3:25 0 (mé) Edzők, vélemények Alig ért véget az országos egyéni ökölvívó-bajnokság, amikor még a sportcsarnokban a folyosón, majd az öltözőben rövid véleményt kértünk az egyes csapatok edzőitől. Bőgi Sándor, a Dukla Olomouc vezető edzője: — Természetesen elégedett vagyok, négy győzelmet szereztek a fiúk és ez a csapatverseny győzelmét is jelenti számunkra. Egyénileg nagyon tetszett Sándor erőtől duzzadó öklözése, bár csak végre nemzetközi szinten is így tudna szerepelni. Ha olyan szíve volna, mint Maron Jóskának, akkor semmi sem lehetne elérhetetlen számára. Puha technikás öklözésével semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy „bérelt" helye lesz a válogatottban, ha továbbra is így viszonyul a munkához. Gondának bátorsága és szíve hozta meg az újabb bajnoki aranyat. Jó kis bajnokság voltl Porozsnyák László, OSP Galanta: — Négyen jöttünk, három érmet viszünk ... Nagyon elégedett vagyok, hiszen a legnemesebb fém sem hiányzik a gyűjteményből. Ezt Paszterkó végre olyan öklözéssel szerezte, amilyet régen vártunk tőle. Remélem nem ez az utolsó bajnoki győzelmeI Vajda és Jucha bronzérme is szép fegyvertény. Kovács sem vallott szégyent. Kétmenetes csatája Pavlovval elismerést váltott ki a szakemberek körében és a československý Sport ilyen főcímben hozta a mérkőzés jellemzését: „Nagy csata: Kovács — Pavlov". Bohuš Némeček, RH Üstí: — Elégedetlen vagyok. Nyolc versenyzőnknek hét aranyszerzési lehetősége volt a döntőben, de ebből csak kettő valósult meg, részben a bírák jóvoltából is. Szerintem Bohuš, a fiam is nyer Gombos ellen, de a bírák 3:2-re Gombosnak adták a meccset. A döntök előtt azt reméltem, mi nyerjük a csapat- versenyt. Ilyen az ökölvívás ... Jády Károly, Spartak Komárno: — Szerencsétlen volt már a sorsolásunk is. A légsúlyban Chochula nem nyerhetett Lazo ellen, Solčianský kifogta a könnyűsúly egyik legképzettebb öklözőjét, Očkajt, Lopušan a váltósúlyban a dubnicei Bačí- kot. Boíanskýt a nagyváltósúlyban meggyőződésem szerint lepontozták, Bakonyi pedig Fra- nekkel került szembe... A középsúlyú Tomčík balszerencséjére a nagyszerűen fejlődő Csa- dytól kapott ki. Egyedül a ne- házsúlyú Subák szerzett bronzot. Tőle aranyat reméltem, hiszen eddigi hét mérkőzésükön mindig megverte Paszterkót. Persze, minden nagy sorozatnak az a legfőbb tulajdonsága, hogy egyszer végeszakad ... Szirty Gábor, SpartaT; Liberec: — Mindössze egy versenyzőm volt itt — Sugár. Ha nem szabálytalankodik, érmet szerez, hiszen a martini Valkovi- čot érzésem szerint megverte. Az is igaz, hogy ismertebb versenyzőt nem intenek meg kétszer olyan szabálytalanságért, amilyet Sugár elkövetett. Kár. Az érem nagyon sokat ért volna olyan kis egyesületnek, mint a miénk. I mészáros ) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK © Barátságos labdarúgó-mérkőzésen Haszkovban Bulgária válogatottja 5:2 (3:1) arányban győzött Portugália ellen. © A francia Noah a Sydneyben folyó tenisztornán 6:3, 4:6, 7:6 arányú vereséget szenvedett Alexandertől, így elvesztette reményét, hogy a január 12-én New Yorkban kezdődő Mesterek Tornájára jusson. Borg távollétében a világ legjobb nyolc teniszezőjének mezőnyét a jelenlegi ranglista-kilencedik — Gerulaitis egészíti ki. © Spanyolország—Belgium 2:0 (1:0). Valenciában nemzetközi válogatott labdarúgó-mérkőzésen Satrustegul két góljával győzött a spanyol csapat. © Rostockban nemzetközi férfi kézilabdatornán a csehszlovák válogatott súlyos vereséget szenvedett az NDK B-vá- logatottjától. Az eredmény 22:14 (7:6). A második mérkőzésen: Svédország—Dánia 19:15. © A Frunzében folyó szovjet sakkbajnokságon továbbra is a junior világbajnok Kaszparov vezet 10,5 ponttal Pszahisz (10) és Tukmakov (7,5, egy függő) előtt. © Ilié Nastase újra hallatott magáról. A Sydneyben folyó Grand Prix-tornán az ausztrál tv kamerái előtti helytelen viselkedéséért 3400 dollár biin^p tést róttak ki rá. © Az Obertsdorfban folyu junior műkorcsolyázó-világbajnok ságon a párosoknál az első három helyen szovjet kettős áll. Vezet a Bekerova—Lihanszkij duó. A férfiaknál: 1. Williams, 2. Guerrero (amerikaiak), 3. König (NDK). Jégtáncban a szovjet Annyenkova—Karkasev páros áll az élen. © A kanadai—amerikai jégkorong profi liga eredményeiből: Pittsburgh—Los Angeles 7:6, New York Rangers—Philadelphia 3:7, Hartford—Montreal 1:6, ChicagÓ—Winnipeg 3:3, Vancouver—Toronto 6:6, Colorado—Edmonton 4:7. Nem sikerült a bemutatkozás a csehszlovák jégkorongválogatottnak az Izvesztyija Díján. Felvételünk a svédek elleni mérkőzésen készült: Hrdina támadásba lendül, mögötte Černý csatázik egy svéd játékossal (ČSTK-felv.)