Új Szó, 1981. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1981-12-15 / 296. szám, kedd
ma mm EGY KIS SUTODÉ NAGY HIRE Tolonganak az emberek az üzletek előtt, amelyekbe a feledi (Jesenskéj péküzem termékeit szállítja a krémszínű „kenyeres* autó. És sokszor. nem is csupán a helybeli lakosok okoz-* zák a tolongást, hanem a környékbeliek és a távolabbi vidé- kékről érkezők. Szinte pillanatok alatt gazdára talál a barnára sült, ropogós, ínycsiklandozó illatot árasztó egy és kétkilós kenyerek. Szűkre méretezett dolgozószobájában barátságosan fogadott a íaluszéli domboldal hátára épített kis péküzem vezetője, Cijrus István, de bizony nem lelkesedett, amikor tudomást szerzett a krónikás szándékáról. Ez érthető is volt számomra, hiszen az adott helyzetben semmi szüksége nincs arra, hogy egy népszerűsítő cikk esetleg tovább gyarapítsa azok számát, akik kenyérért ostromolják majd az üzem dolgozóit, s talán a körzet boltosait is. Mert ha valaki, ő bizonyára tudja, hogy a kis pékség már réges-régen elérte teljesítőképességének fia-* tárát. Viszont kiről, miről írjon az újság, hanem éppen az élenjárókról, a legjobbakról? ÉJJEL-NAPPAL SÜL A KENYÉR — Nagyon keményen kell itt öolgozni ahhoz, hogy naponta kisüljön az öt tonna kenyér, amivel úgy ahogy el tudjuk látni községünk és közvetlen környékének üzleteit. Hiszen ha legalább háromkilós kenyereket süthetnénk, akkor mégiscsak jobban elboldogulnánk! A választék bővítése azonban úgy kívánja meg, hogy mi naponta egykilós kenyérből 1500 kilogrammot készítsünk, emellett 3,5 —4 tonna körüli mennyiséggel kell kitenni a kétkilós nógrádi fehérnek. Tudni kell, hogy nálunk az anyagmozgatástól kezdve a kelesztésen keresztül egészen a kenyérnek a kemencéből való kiszedéséig minden munkafolyamatot kézi erővel végzünk. — Talán éppen ezért jó a kenyér minősége — fjátorkodom megjegyezni. ■— Részben igen, bár ezzel nem akarom azt állítani, hogy a teljesen automatizált, korszerű kenyérgyárakban már süthe* tő igazán jó kenyér. A hagyományos sütésmódon kívül, persze, számos egyéb tényező befolyásolja még a minőséget. A legelső helyre én a szakemberkérdést helyezném. Nézze, amellett, hogy jómagam harminc évet töltöttem el a szakmában, Illés István és Kisantal Zoltán műszakvezető is sokéves alapos ismerője a szakma fortélyainak. Mi a kapacitás teljes kihasznál lása érdekében három műszaka jó kenyér sütésének. Hogy mást ne említsek: a liszt és az élesztő minősége. A rimaszombati új malom átadása után sokáig bizony baj volt a liszt minőségével, sőt, a tisztaságával is. Az utóbbi időben már nem érheti a molnárok munkáját túl sok kifogás, de akad még náluk is javítanivaló. Ugyancsak sok gondunk van — különösen az utóbbi időben •— a Michalovcéről kapott élesztővel. Nagyon jól kel a tészta a szárított élesztővel — sajnos ritkán jutunk hozzá — emellett kell állni, bizony nem vagyunk túlfizetve. Az iparilag fejlett vidékeken ezért küzd munkaerőgondokkal a sütőipar. Nálunk szerencsére más a helyzet, mert különösen a nők teljes foglalkoztatása még megoldatlan. Az elmúlt évek során többen megragadtak nálunk, akik időközben megszerették ezt a szép munkát. MINDENKI BRIGÁDTAG A miénkhez hasonló kis üzemek, kis közösségek sok tekintetben hátrányos helyzetben vannak a sütőiparban, de kétségtelenül vannak ennek a „félre- esettségnek“ előnyei is. Mindenekelőtt kiemelném a családias légkört, mely egyik alapfeltétefíogy a vásárló sem reklamálhasson. Kisantal Zoltán mérlegre helyezi a nyerstésztát (A szerző felvételei) túlságosan drága is. S még egy dologról feltétlenül szólnom kell: ez pedig a fűtőanyag minőségének kérdése, illetve hiánya. De talán nézzen egy kicsit széjjel, győződjön meg róla személyesen, hogy milyenek a műszaki feltételeink. NEHÉZ KENYÉR A parányi irodahelyiségből a sütőházon keresztül csupán néhány lépésnyire van a tüzelő- anyag-lerakat. Kisantal Zoltán pékmester éppen a szénkészletet szemrevételezi. Ma többek között ő az ügyeletes kemencefűtő is. — Ennyi az összes tüzelőMegbecsült tagjai a munkaközösségnek: Czetner Sándor és Berki Mária 1981. XII. 15. 5 ban dolgozunk, s úgy szervezzük a munkát, hogy minden csoportban legyen egy tapasztalt szakember. Ezzel, persze, nem akarom azt mondani, hogy az itt dolgozó asszonyok nem értik a dolgukat, csakhát a rutin, a tapasztalat hiányzik még belőlük. A pékség dolgozói közül többen például a közeli Serke községből járnak be naponta, tehát olyan községből, ahol a szülők vagy nagyszülők többsége maga sütötte meg a család kenyerét. Tehát van becsülete a szakmának, érezni lehet valamennyiüknél a természetes vonzódást. — Az emberi tényezőktől független feltételei is vannak ám anyagunk — mutat a valóban nem nagy szénkupacra —, s ha napokon belül nem kapunk legalább egy autóval, nagy bajba kerülünk. Hogy a minőséget ne is említsem, mert nézze; tiszta por, amitől csak pislákol a tűz, márpedig a jó kenyérsütéshez megfelelő hőfokú kemence kell. Higgye el, nehéz ma péknek lenni... Nem is csodál- gozom, hogy a fiatalok kerülik a szakmát. — Az itt dolgozók nem keresnek rosszul — mondja kísérőm —, ha viszont figyelembe vesz- szük a nehéz fizikai munkát, s hogy nálunk jóformán se vasárnap, se ünnepnap nincs, és még éjszakai műszakokban is helyt le a jó közösségi szellemnek, az eredményes munkának. Látja ezeket a díszokleveleket? — mutatott a dolgozószoba falain függő kitüntetésekre. — Valamennyit a közelmúltban kaptuk jó munkánk elismeréséül. A péküzemben négy éve alakult meg a szocialista munkabrigád, ennek kivétel nélkül minden dolgozó tagja lett. Azóta — bár a követelmények évről évre nagyobbak — a terv teljesítése soha nem forgott még veszélyben. Ami pedig a családias hangulatot illeti: éppoly megbecsült tagja itt a munkaközösségnek Berki Mária, az igyekvő cigánylány, mint nyugdíjasán még aktívan dolgozó Czetner Sándor. Nem is meglepő hát, hogy 1980- ban a kispékségek közötti szocialista versenyben az első helyen végeztek, az idén pedig átvették a brigádmozgalom bronzjelvényeit. HOGYAN TOVÁBB? Ettől függetlenül a kisüzemek ideje — legalábbis a rimaszombati járásban — a sütőiparban is lejárt. Épül már a korszerű kenyérgyár a járási székhelyen, melynek üzembehelyezése után Feleden is megszűnik a kenyérsütés. Ezután mihez kezdenek majd a kis vidéki pékségek dolgozói? — kérdezem a jelenlevő Viszt Lajostól, a vállalati felügyelőtől. — Vállalatunk minden egyes dolgozójáról gondoskodik majd — mondotta. — A nagyüzemben is szükség lesz a hozzáértő, jól dolgozó szakemberekre és a segédmunkásokra. Tudjuk, persze, hogy Ajnácskőről — ahol mellesleg szintén igen jó minőségű kenyeret sütnek — a nagy távolság miatt gondot okoz majd az ingázás. Meggyőződésem azonban, hogy sokan vállalják a napi beutazást, hiszen a nagyüzemben lényegesen jobb körülmények között folytathatják majd mesterségüket, munkájukat. S ami szintén nem mellékes: a jelenleginél jóval több ember számára süthetik majd a feledihez hasonló, finom kenyeret. Reméljük, így lesz! HACSI ATTILA Számvetés előtt Itt a tél, az időszerű határi munkák is a vége felé járnak, tapasztaljuk a Felső-csallóközi mezőgazdasági üzemekben. Már csak az őszi mélyszántást végző erőgépeket találunk itt-ott a határban, de ezek is a befejező szakaszban járnak. — Az idejében elvetett őszi repce és búza a kedvező időjárásnak köszönhetően mindenütt szépen fejlődik, s így a megerősödött tőállomány bizonyára jobban elviseli majd a téli időjárás megpróbáltatásait — halljuk a szakemberek véleményét. — Azonban jó lenne már egy bő terméssel járó jobb gazdasági évet is megérni — mondják —, hiszen az utóbbi évek gazdasági eredményei egyáltalán nem kényeztettek el bennünket. Valahogy ez a gondolatmenet csendült ki abból a beszélgetésből is, amelyet az elmúlt napokban folytattunk Andrássy Sándor mérnökkel, a légi (Lehnice) Csehszlovák—NDK Barátság Efsz elnökével. De mielőtt még mélyebb elemzéshez fognánk, elöljáróban Veszprémy Imre mérnök, az Efsz főagronó- musa tájékoztat az időszerű munkák állásáról. Megtudjuk, hogy a napokban fejeződött be 1860 hektáros területen a kilenc nagy teljesítményű erőgép bevonásával az őszi mélyszántás. Ezenkívül, már a tavaszra készülve — 300 hektár cukorrépa és 300 hektár lencse alá készítették elő a talajt. Ebből az is látszik, hogy nem a véletlenre bízzák, hanem tervszerűen gon*1 doskodnak az agrotechnikai teendők idejében történő elvégzéséről, és ez egyben a jövő évi jobb terméseredmények megalapozását is szolgálja. Az is jő jel, hogy kielégítően fejlődnek az őszi vetemények — így a 835 hektár búza és 100 hektár repce —, amelyeket agrotechnikai határidőn belül vetettek el a jól előkészített magágyba. Viszont az is megnyugtató, hogy az ősz folyamán 1530 vagon jó minőségű tömegtakarmánynak valót sikerült előkészíteniük, s így a szakszerű és gazdaságos takarmányozási technológia módszeres alkalmazásával a tél folyamán is biztosítható lesz a jelenlegi viszonylag magas állatállomány fenntartása. Ezután a szövetkezet elnöke kapja vissza a szót. Első kérdésünkre, hogy hogyan értékeli a három korábbi szövetkezet múlt év decemberi egyesüléséből létrejött „nagy szövetkezet“ első közös évét, így válaszolt: — Bár végleges adatok még nincsenek, hiszen az üzemgazdasági ágazat dolgozói Kovács László mérnök irányításával most összegezik az egyes ágazatokban elért eredményeket, annyi már kivehető, hogy globálisan teljesíteni fogják a tervelőírásokat. Azonban azt iS el kell mondani, hogy ez az esztendő a rendkívül szélsőséges időjárásával nagyon komoly feladatok elé állította a szövetkezet vezetőségét és tagságát. Éppen ezért azok az eredmények, amelyek az „új feltételek“ közötti gazdálkodás során születtek, vitathatatlanul a tagság közös, kitartó erőfeszítéseinek legékesebb bizonyítékaként szolgálnak, és csak a dicséret hangján szólhatunk róluk. A továbbiakban e nagy közösség szervezési és irányítási gyakorlatáról hallottunk néhány szót. A szövetkezet elnöke megjegyezte: az eredményesség zá loga a szervezésben és az irányításban rejlik, ezért nagy gondot fordítanak a káderek kiválasztására, mert csak azok a vezetők tudnak megbirkózni az egyre növekvő igényes feladatokkal, akik szakmai és politikai szempontból egyaránt felkészültek. Ha pedig összegezni akarjuk az elhangzottakat, elmondhatjuk: nehéz feltételek között is az eredményességre törekedve bizonyították be, hogy közös erővel, összefogva, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakult módszereit alkalmazva teljesítik a felsőbb párthatározatokból eredő termelési feladatokat. MÉRI ISTVÄN HOZZÁJÁRULT A GAZDASÁG SIKEREIHEZ Bálványszakállason (Balvany) 1960-ban létesült az állami gazdaság igazgatósága, amikor a hatalmas területen fekvő és gazdálkodó Komáromi (Komárno) Állami Gazdaságot kettéosztották az akkori irányító szervek. Az új állami gazdaság egyik alapítója Németh István volt, akinek a neve és személye nélkül ma senki sem tudja elképzelni a későbbiek során magtermesztésre szakosított mezőgazdasági vállalat tevékenységét. A 21 éve kinevezett főag- ronómus kulcsemberré vált, hiszen az itt termesztett vetőmagok minősége döntően befolyásolja más gazdaságok következő évi eredményeit. Németh István főagronómus nagyszerű emberismerő, és nagyon kíváncsi természetű. De — mint mondja — a tények ismerete a jó irányító munka fő feltétele. Annak idején — 1960-ban —, az újonnan létesült állami gazdaság bizony nagyon silány talajú szántóterületen kezdett gazdálkodni. Nagyon nehéz utat kellett megtenniük az állami gazdaság vezetőinek ahhoz, hogy az 1,4—1,5, gazdagabb években a 2 tonnás hektáron kénti gabonahozamokból csaknem 6 tonnás hozamok legyenek. Sok munkába került az is, hogy a talaj 0,9 százalékos humusztartalmát 4,5 százalékosra növeljék. Márpedig ilyen nagy változásokon ment keresztül a Bálványszakállasi Magtermesztő Állami Gazdaság a 21 év alatt és ebben nagy része van Né* meth Istvánnak is. A főagronómus szerelmese a földművelésnek. Nem csoda, hiszen a hajdani majori cselédgyerek már kiskorától hozzánőtt a földműveléshez. A volt burzsoá rendszerben elvégezte ugyan a kétéves mezőgazdasági iskolát, az egyházi birtokok irányítói el is ismerték tehetségét, mondván „ügyes, de kár, hogy béres gyerek“. A kibontakozást a felszabadulás, majd a dolgozó nép győzelme hozta meg számára. — A vetőmagtermesztés igé* nyes feladat — mondja. — A mi ökológiai feltételeink között különböző speciális növényeket termesztünk már több mint másfél évtizede, ami különös szakértelmet igényel. Azon iparkodtam, hogy gyarapítsam is szaktudásomat. Ennek érdekében 1960-ban elvégeztem a mező- gazdasági technikumot, majd 1967-ben a mezőgazdasági ka* ron diplomát szereztem. Az ilyen akarattal rendelkező ember csak elismerést érdemel, ő ugyanis 47 évesen szerezte meg diplomáját. Szaktudását jól kamatoztatta. Sok fiatal szakembert nevelt a szocialista mezőgazdaságnak. A vetőmag- termesztésnél — mint mondotta — pedig különösen fontos az agrotechnikai fegyelem megtartása. Az ellenkezője milliós károkat okozhat. A főagronómus napkeltétől napnyugtáig megtalálható az állami gazdaság valamely részlegén. Szeret mindenről meggyőződni és a munkafegyelemben jó példát mutatni. Munkája mellett még talál módot arra is, hogy politikai és egyéb társadalmi tevékenységet is végezzen — méghozzá eredményesen. Többek között tagja a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség járási bizottsága elnökségének, a szövetség üzemi bizottságát már évek óta irányítja, szak- szervezeti mühelybizottsági elnök és még sorolhatnám. A munkában és a társadalmi életben elért tevékenységéért számtalan elismerésben részesült. Legutóbb 60. születésnapja alkalmából magas ágazati kitüntetést kapott: „A Szlovák Szó* cialista Köztársaság Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztériumának érdemes dolgozója* kitüntetést. Ügy vélem, méltó kezekbe került. KOLGZSI ERNŐ
