Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)

1981-11-13 / 269. szám, péntek

Argentína—Csehszlovákia H (0:1) ÚJ SZŐr 1981 XI. 13. (ČSTK) — Csehszlovákia labdarugó váloga tottja, amelyben csak három olyan játékos sze­repelt, aki Tbilisziben is ott volt a pályán, meg lepte Buenos Airest. A River Plate stadionban, ahol Argentína világbajnoki címet szerzett, 50 ezer néző előtt döntetlen eredményt ért el. A vezetést az újonc Válek szerezte meg a 14. percben, Argentína a 71. percben egyenlített Gallego révén. Zdenék Hruška, a csehszlovák csapat kapnsa a 76. percben kivédte a csapat­kapitány Passarella tizenegyesét. Az argentinok, akik koráb­ban kikaptak a lengyelektől, nagy lendülettel kezdték a já­tékot, de a csehszlovák véde­lem visszaverte a támadásokat. A 10. percben már vezetést is szerezhetett volna Venglos ed­ző együttese, de Chaloupka nagy helyzetben hibázott. Négy perc múlva Válek eredménye sebb volt: a 16 oson kívülről rálőtt labdája a védők között utat talált Fillol kapujába. A gól meglepte a hazaiakat, en­nek ellenére nagyobb sebes­ségre kapcsoltak, mezőnyfö­lényre tettek* szert, ám nem tudták megtartani kezdeménye­zésüket. Elsősorban azért, mert a csehszlovák védelem és a középpályás sor nagyon figyel­mesen játszott. A hátvédek egymást biztosították, nem hagytak szabad területet az ar­gentin csatárok számára. Leg­jobb teljesítményt Fiala nyúj­totta középhátvéd posztján. A csehszlovák csapat frissebben játszott ellenfelénél, játékosai jól kombináltak és gyors ellen­támadásokat vezettek főleg Kríž révén. Az 55. perctől kezdve Ar­gentína minden erejével táma­dott, a nézők űzték hajtották kedvenceiket, így a csehszí a vák válogatott beszorult saját kapuja elé. Ezekben a percek­ben minden csehszlovák játé­kos maximálisan küzdött, el­sősorban a védők, mert Menőt- ti edző az elmúlt VB gólkirá­lya, Kempes és az 1979-es if­júsági világbajnokság levered ményesebb játékosa, Diaz inel­lett szerepeltette az argentin bajnokság leggólerősebb játé­kosát, Ainuchastequit. A ha­zaiak nyomasztó fölénye köze­pette gyors ellentámadásból Pokluda a kapufát találta el. Venglos edző áj játékosok pályánk küldésével igyekezett megfékezni az argentin roha­mokat. A 70. percben Chaloup- ka és Pokluda helyett Sreiner és Hotový lépett pályára. Egy perccel később egy kapu előt­ti kavarodás során Gallego el­lökte a labdától Vojáčekot és egyenlített. Utána még nagyobb sebességre kapcsoltak a ven­déglátók, de nagy akadályt jelentett számukra a nagy munkabírású Berger és a ka­pus, Hruška, aki szinte csodá­SVÁJC—ROMÁNIA 0:0 (ČSTK) — A Bulgária—Ausztria labdarúgó VB selejtezőn kí­vül szerdán még két találkozót játszottak. Bernben 0:ö-ás ered­mény született, míg az NDK biztosan nyert Málta ellen. Svájc—Románia 0:0. A húsz­ezer néző előtt és fagyos tala­jon lejátszott mérkőzés első já­tékrészében a hazaiak, szünet után a vendégek játszottak me­zőnyfölényben. A IV. selejtező csoport állása: tétje, a csoportból a lengyel válogatott már továbbjutott. A VII. csoport állása: 1. Lengyelország 2. NDK 3. Málta 3 3 00 6:2 8 4 2 0 2 10:6 4 3 003 2:10 0 1. Magyarország 2. Románia 3. Anglia 4. Svájc 5. Norvégia 74 2 1 18:7 10 8 2 42 5:5 8 7 313 12:8 7 8 2 3 3 9:12 7 8 2 2 4 8:15 6 Az első selejtező csoport ál­lása a szerdai Bulgária—Auszt­ria (0:0) mérkőzés után: Hátralevő bér 18-án: mérkőzés, novem- Anglia—Magyaror­NDK—Málta 5:1 (2:1). Gőllö vők: Krause, Streich, Heun, Lie- bers, Gunzi (öngól), illetve Gonzi. A találkozónak nem volt í. NSZK 2. Ausztria 3. Bulgária 4. Albánia 5. Finnország 660021:3 1*2 85 1216:6 M 7 4 12 11:6 9 7 106 4:14 2 8 107 4:27 Z Hátralevő mérkőzések — no­vember 18-án: NSZK—Albánia, november 22-én: NSZK— Bulgá­ria. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ■Ar A naszvadi (Nesvady) Iá-* nyok nyerték a NOSZF tiszte­letére rendezett komáromi nemzetközi ifjúsági kézilabda­tornát, jobb gőlaránnyal a Su- rany és a Šaľa előtt. Legjobb játékosnak a naszvadi Dobosi Editet nyilvánították. ★ Ma és vasárnap is fordu­lót bonyolítanak le az I. jég­korong-ligában. A mai, 16. for­duló műsora: Gottwaldov—Č. Budéjovice, Kladno—-Litvinov, Jihlava—Brno, Vítkovice—Spar­ta, Plzeň—Pardubice, Trenčín— VSŽ Košice. A vasárnapi mű­sor: Trenčín—Gottwaldov, Ko­šice—Plzeň, Pardubice—Vítko­vice, Sparta—Jihlava, Brno— Kladno, Litvinov—Č. Budéjovi­ce. ★ A női teniszezők Tokió­ban folyó Szövetségi Kupája negyeddöntőjének két erednie nye: Ausztrália—Hollandia 3:0, Nagy-Britannia — Szovjetunió 2:1. ★ Magyarország 16 éven alu­li labdarúgó-válogatottja Buda­pesten UEFA-selejtezőn 3:0 arányban nyert Románia ellen. ★ Befejeződött a szovjet lab­darúgó bajnokság. Az utolsó forduló néhány eredménye: Tbiliszi—Krasznodar 2:0, Zenit Leningrád—CSKA Moszkva 1:3, Szpartak Moszkva—Dinamó Ki jev 1:2. A táblázat élcsoport­jának végeredménye: Dinamó Kapuzárás az SZNL-ben A holnap és holnapután le­játszásra kerülő mérkőzések­kel befejeződik a labdarúgó I. Szlovák Nemzeti Liga őszi idénye. A műsor — szombat: DAC—Dubnica (14.00 órakor (Prievidza—Poprad, VSŽ Koši­ce—Senica (13.30). Vasárnap: Púchov—Ružomberok, Humen- né—Matador Bratislava, Trebi­šov—Žilina (13.30), Levice— ZTS Košice (14.00). Kijev 53, Szpartak Moszkva 46, Tbiliszi 42, Dinamó Moszkva 40 pont. ★ Egy fordulóval a Tátra Kupa nemzetközi sakkverseny befejezése előtt az élen Bagi- rov és Dobrovolský áll 5—5 ponttal. ★ A Tegucigalpe ban folyó labdarúgó VB selejtező torna két eredménye: Mexico—Haiti 1:1, Salvador—Kuba 0:0. ★ Pelé, a hajdani brazil lab­darúgócsillag elmarasztalja Maradónál, mert az argentin játékos lemondta a válogatott­ban való szereplését Lengyel- ország és Csehszlovákia ellen. Pelé véleménye szerint egy hi­vatásos futballistának mindig helyt kell állnia. ★ Tele Santana, a brazil labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya európai tapasztalat- szerző körútra indul. Szerette volna megtekinteni az Anglia —Magyarország és a Francia- ország—Hollandia VB selejte­zőt is. Santanának azonban választania kell, mert a két összecsapás egyaránt novem­ber 18-án kerül sorra. A sportfogadás hírei (ČSTK) — A Sazka 47. játék­hetének műsorán a következő mérkőzések szerepelnek: I. labdarúgó-liga 1. Sparta—Prešov, 2. Trnava —Slovan, 3. Nitra—Bohemians, 4. Zbrojovka—Lokomotíva, 5. Vítkovice—Ostrava, 6. Cheb— Petržalka, 7. Dukla—B. Bystri­ca, 8. Inter—Slávia. I. jégkorong-liga kat művelt. A 76. percben egy párharc során Kempes elesett és a játékvezető 11 est ítélt, Passarella lövését azonban Hruška kivédte. Ez a momen­tum elvette a kedvét az ar­gentinoknak és a csehszlovák csapat taktikus játékkal tarta ni tudta az eredményt. Csehszlovákia labdarúgói na­gyon jó teljesítményt nyújtot­tak Buenos Airesben s ezt Menotti edző is nagyra érté­kelte: „Biztos, hogy a cseh­szlovák csapat ott akar lennf a spanyolországi VB-n. Az utol­só selejtező mérkőzésére min den bizonnyal jól felkészül s véleményem szerint továbbjut csoportjából.“ I-Iruskán és Bergeren kívül a középhátvéd Fiala, a középpá­lyás Stambachr és Chaloupka játszott jól, a csatársorban a gyors Kríž és a jól helyezke­dő Válek tűnt ki. Jozef Veng los edző mondta: „Örülök, hogy játékosaim példásan küz­döttek és jó teljesítményt nyúj­tottak. Minden tudásukat latba vetették, nem kímélték magu­kat és az utolsó percig küz döttek.“ Argentína válogatottja sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint Lengyelország ellen, de ez természetesen még meg sem közelítette azt a játékot, ami­vel világbajnokságot nyert. Védelme helyenként „lyukas,- nak“ bizonyult, ám a közép­pályás sora már most jó for­mában van. A két csapat a következő összeállításban [ját­szott — Argentína: Fillol Ölguin, Galvan, Passarella, Ta- rantini — Barbas, Gallego, Hernandez — Amuchastegui, R. Diaz, Kempes. Csehszlová­kia: Z. Hruška — Jakubec, Fiala, Vojačiek, Kukučka >— P. Chaloupka (Sreiner), Berger, Stambachr — Válek, Pokluda {'Hotový), Kríž (Ducký). A Zbrojovka kiesett (ČSTK) — Zbrojovka Brno — Latte Sole Bologna 60:59 (32:25). Óriási meglepetésre a Zbrojov­ka csapata kiesett a Koracs- kupa további küzdelmeiből. Bo­lognában ugyan 18 pontos ve­reséget szenvedtek a brnói ko­sarasok, viszont az itthon ját­szott találkozón behozható volt a hátrány. Ehhez viszont sokkal jobb játékra lett volna szükség, mint amilyet a Zbrojovka játé­kosai nyújtottak. Kezdettől fog­va görcsösen és idegesen ját­szottak, s nem tudtak mit kez­deni a vendégek dinamikus, em­berfogásra berendezett védel­mével. A Zbrojovka teljesítmé­nye a csehszlovák kosárlabda bajnokság gyenge színvonalá­nak tükörképe. A csapatok nagy része a ligafordulókban főként a támadó játékra fekteti a hangsúlyt, a védekezésről vi­szont gyakran megfeledkezik. A dobók nem tudják a kellő pil­lanatban szabaddá tenni ma­gukat, s a kosárra dobásoknál hiányzik a pontosság. Férfi kollégáikkal szemben a brnói KPS női kosárlabdázói si­keresek voltak. A Ronchetti ku­pában az SP Muraltese volt az ellenfelük, s már a két mérkő­zés pontaránya (198:60) ma­gáért beszél. A Csehszlovákia—Svédország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzé­sen Orlowski (balról) 2:Ü-ra verte Appelgrent. (ČSTK-felv.) MIT MUTATTAK AZ ASZTALITENISZEZÍÍK? (ČSTK) —• Hosszú idő után színvonalas asztaliteniszt lát­hattak Bratislavában a sportág kedvelői. A Szuper Liga 3. for­dulójában játszott Csehszlovákia—Svédország valamennyi rész­vevője kitűnő teljesítményt nyújtott. Az európai élvonalba tar­tozó svéd csapat felett aratott egypontos győzelem rendkívül értékes és egyben reális lehetőséget ad a csehszlovák együttes számára, hogy beleszólhasson az elsőség kérdésébe. A cseh­szlovák asztaliteniszezők ez idáig kétszer, mégpedig 1972-ben és 1979-ben nyerték meg a Szuper Ligát. Az idén nagyon fon­tos szerepet kap az a tény is, hogy a győzelemre esélyes má­sik jelölt, a tavalyi győztes Magyarország csapata ellen a cseh­szlovákok hazai pályán, Osti nad Orlicében játszanak. Mit mutatlak szerdán a pa~ sienkyi fedett sportcsarnokban a csehszlovák válogatott játéko­sok? Milan Orlowski igazolta, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik. Amennyiben nagyon komoly edzésmunkát végez a következő időszakban, az 1974- es Európa-bajnok még sok szép sikerrel örvendezteti meg a csehszlovák asztalitenisz sport rajongóit. Küzdőképessége, ki­tűnő erőnléte, s elsősorban gyors tenyeresei még mindig nagyon hatékonyak. Modernebb játékstílust képvisel a 21 éves jindrich Panský, aki finoman helyezett, valamint gyors elöl­ről és oldalról nyesett: tenyere­seivel és fonákütéseivel a jövő­ben még szép sikerekre számít­hat. A fiatal asztaliteniszezőnek még bizonyus technikai, takti­kai elemeket kell elsajátítania, de nyilván nincs messze az az idő, amikor Panskýval a Szuper Liga-mérkőzéseken a párosban is találkozunk. A csehszlovákok edzője, Vla­dimír Miko elégedett lehetett a 18 éves Mária Hrachová telje­sítményével. A fiatal csehszlo­vák lánynak nagy érdeme van abban, hogy a csapat győzni tu­dott. Igazolta: pszichikailag sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, mint a múltban volt, s a döntő pillanatokban a jelenlegi asztalitenisz számára jellemző kockázatos ütésekre képes. Erről győzött meg főleg a fontos vegyes páros mérkőzé­sén. A várakozáson alul csupán a tapasztalt Josef Dvoráček sze­repelt, akiből ezúttal hiányzott a bietonság, a robbanékonyság, valamint a dinamikus mozgás­készség. A találkozó nagyszerű él­ményt nyújtott, ebben nem kis szerepük volt a svédeknek is. Valamennyiük adogatása kitű­nő, jól fogadják a szervákat, rendkívül gyorsak és sokolda­lúak. Bengtsson, az európai ranglista második helyezettje még mindig nagyszerű formá­ban szerepel. A többiek, Ap- pelgren, Carlsson és Lindblad előtt nyilván nagy jövő áll még. A találkozó után Vladimír Mi­ko a következőket mondotta: „Az eredménnyel elégedett va­gyok, talán még nagyobb kü­lönbséggel is győzhettünk vol­na. Orlovský veresége Bengts^ sonnal szemben valóban hajszá­lon múlott. Többet vártam Dvo- ŕáčektoi, aki formáján alul sze­repelt. Hrachová bizonyította, hogy az utóbbi időben egyre felfelé ível formája, Panský pe­dig azt, hogy a párosban kitűnő összjátékra képes.“ A svédek edzője, Johansson a következő véleményen volt; „Sorsunkat a páros mérkőzések döntötték el. A találkozó során nyújtott teljesítményért elsősor­ban Orlowskýt és Bengtssont di­csérném meg.“ Az asztalitenisz Szuper Liga 3. fordulójában a nagy esélyes magyar csapat az NSZK együt­tesével mérkőzött, s értékes, 4:3 arányú győzelmet aratott. Eredmények: Engel—Molnár 0:2 1-11:21, 22:24), Wosik—Klampár 0:2 (11:21, 15:21), Kamizura— Oláh 2:0 (21:19, 21:13), Engel— Klampár 0:2 (10:21, 9:21), Wo­sik—Molnár 2:0 (21:18, 21:17), Stellwag, Rebel—Klampár, Krís- ton 0:2 (16:21, 20:22), Kamizu­ra, Wosik—Urbán, Kríston 2:1 (21:14, 19:21, 2Írl9). További eredmények: Nagy­Britannia—Jugoszlávia 2:5, Fran­ciaország—Lengyelország 2:1. A Szuper Liga állása: 1. Csehszlovákia 2. Magyarország 3. Anglia 4. Svédország 5. Jugoszlávia 6. NSZK 7. Lengyelország 8. Franciaország 3 3 0 15:6 6 '3 3 0 13:8 B 2 1 1 9:5 2 3 1 2 12:9 2 2 11 6:8 2 312 9:12 2 20 2 6:8 0 2 0/2 0:14 0 Az (Jjpest az élen A magyar labdarúgó NB I. 13. fordulója után az Újpesti Dózsa került az élre jobb gólkülönb­ségével. Ugyanis öt csapat egy­forma pontszámmal rendelke­zik. A góllövőlista élén tovább­ra is a debreceni Kerekes áll tíz góllal. Kilencgólos: Pogány (Ferencváros), Dobány (Pécs), Hajszán, Hannich (Rába ETO), Kiss (Újpest). A forduló utolsó mérkőzését, a Zalaegerszeg—Özd találkozót a vendéglátók nyerték meg 2:1 (2:0) arányban. Góllövők: Mi- haiecz, Simon, illetve Dudás. 9. VSZ Košice- Pardubice—Kladno, Č. Budéjovice, 12. nov.-Jihlava, 10. 11. Sparta— Brno—Litví­A bolgár labdarúgó-válogatott csalódást okozott 30 ezer szurko­lójának Szófiában, miután nem tudott gólt rúgni világbajnoki se­lejtezőn Ausztria csapatának. Felvételünkön a sötét mezes ven­dégek veszélyeztetik a bolgár kaput. (ČSTK-felv.) 1. 0. Dózsa 2. Vasas 3. Bp. Honvéd 4. Tatabánya 5. Videoton 6. Rába ETO 7. Haladás 8. Nyíregyháza 9. FTC lOi Pécs 11. Csepel 12. Zalaegerszeg 13. Ózd 14. Volán 15. Békéscsaba 16. Debrecen 17. Diósgyőr 18. Szeged 13 6 5 2 22:12 17 13 6 5 2 27:19 17 13 7 3 3 22:14 17 13 6 5 2 27:21 17 13 7 3 3 21:15 17 13 7 2 4 38:27 16 13 6 2 5 20:18 14 13 5 4 4 13:15 14 13 6 1 6 29:23 13 13 6 1 6 22:19 13 13 4 5 4 12:14 13 13 4 4 5 12:19 12 13 4 3 6 22:21 11 13 2 7 4 17:20 11 13 3 5 5 16:21 11 13 3 4 6 19:23 10 13 2 5 6 16:38 9 13 1 0 12 7:33 2

Next

/
Thumbnails
Contents