Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)

1981-11-19 / 274. szám, csütörtök

Közös dolgainkról — a művészi szó erejével A Szovjet Irodalom élő mellékletének művészgárdája Szlovákiában Nem először — 1976 januárja óta — hanem immár tizenket­tedik alkalommal látogatott Dél-Szlovákiába Budapestről a Szovjet Irodalom élő mellékle­tének művészgárdája, hogy ki­tűnő műfordítók tolmácsolásá­ban ízelítőt adjon a kortárs szovjet irodalom legjavából. Ezeken a hasábokon majd minden alkalommal megjel’ent valamiféle híradás a Radnóti Miklós Színpad ebbéli kulturá­lis és internacionalista tevé­kenységéről. Engem, személy szerint pedig az a megtisztel­tetés ért, hogy az Oj Szó 1976. április 29-i számában „A szel­lemi kölcsönhatás példája“ cím­mel háromhasábos összefogla­lót írhattam a Szovjet Irodalom magyar nyelvű kiadásának egy- esztendős eredményeiről. Puszta fölsorolás is követ­kezhetnék itt, a 74 nyelvű Szov­jetunió költőinek, íróinak ne­vei és művei, amelyek az elmúlt hat-hét esztendőben magyar nyelven megjelentek a folyóirat hasábjain s amelyek egy része az élő melléklet előadásain is elhangzott. A szovjet és a ma­gyar Irodalom az utóbbi hat esztendőben még közelebb ke­rült egymáshoz. Az orosz, az ukrán, a litván, az örmény, a baskír, a lett, a grúz, a tadzsik, az észt, a tatár, a belorusz, és a kalmük — hogy a példa ked­véért egy tucatnyi nemzetisé­get említsek — irodalom és más szovjet irodalmak képvise­lői nemcsak a folyóiratból' is­merik meg egymást, hanem sze­mélyesen is. írócserék — ko­rábban is voltak. Az 1945-ös felszabadulással megindult' és szélesedett ez az ismerkedési folyamat. Ilyen rendszeressé és gyakorivá azonban azelőtt soha nem válhatott. A fogódzó: maga a folyóirat. Ennek első lépcsőfoka a fordítás, a megje­lenés lehetősége, amelynek, a havi megjelenési alkalma már sűrűnek mondható. A ma­gyar írók sokszor a Szovjet Iro­dalom-bői ismerik meg a műve­ket és a műveken át magát az embert. Vagy úgy, hogy olvas­nak, vagy úgy, hogy a szerkesz­tőség fölkérésére — fordíta­nak. Az ismerkedés következő lép­csőfoka a magyar író számára: a tanulmány valamely szovjet író müvéről esetleg életútjáről vagy alkotómunkájának egy te­rületéről. A következő lépés: a személyes ismerkedés és véle ménycsere irodalomról, művé­szetekről, az élet dolgairól, sőt a politikáról. a szocializmus eszméjéről, mint az irodalmi lét és tevékenység alapjáról. Számunkra, a Szovjet Iroda­lom élő mellékletének gárdája számára ugyancsak meghatáro­zó volt, hogy találkozhattunk Budapesten Valentyin Azernyi- kov orosz drámaíróval, akinek vígjátéka pódiumváltozatát ak­kor már vagy negyvenszer elő­adtuk. Mindezt most azért is mondom el, mert a vígjátékkal, illetve ennek a „Minden meg oldás érdekel“ című vígjáték­nak pódiumváltozatával mutat­koztunk be ezúttal1 a bratisla­vai, a somorjai (Samorín] és a szenei (Senec) közönség előtt négy előadásban. Azért is tetszett meg ez a víg­játék (megjelent a Szovjet Iro­dalom 1979. évi 6. számában, 107.—141. oldal}, mert közös problémáinkról szól. Ha csak annyit mondanék róla, hogy la­kásproblémákat feszeget, nem járnék messze a tényéktől. De hát nem ez a lényeg. Sokkal in­kább az: milyen ma a Szovjet­unióban a családok élete, mi­lyen nemzedéki ellentétek fe­szülnek a gyermekek, a szülők és a nagyszülők között, milyen rugók mozgatják ma a nagy­családok fölbomlását és a kér­dések: van-e visszaút, helyes-e, ha a szülőkkel együtt él'nek a fiatalok stb. És míg jóízűt nevetünk és tapsolunk egyik-másik jelene- ten, — magunkra ismerünk. Mintha Valentyin Azernyikov nekünk írta volna darabját! S ráébredünk, ez a vígjáték pe­reghetne akár Budapesten vagy akár Bratislavában is. Mármint a cselekménye, bármelyik ma­gyar, szlovák vagy cseh csa Iádban. Visszatérve a „Minden meg­oldás érdekel“ című pódium­vígjátékra, a moszkvai szer­kesztőség tagjai és a folyóirat köré csoportosuló írók közül többen látták s véleményük nem csupán az udvariasságból táplálkozott. November 21-én Karcagon, a Déryné Művelődési Házban tartja az ölt" melléklet művészgárdája a 350. előadá­sát, amelyre bejelentette láto­gatását Oleg Gromov szerkesz­tő, Viktor Tyeľpugov novellista és Danyil Granyin író. A mű­vészek ugyanazok lesznek, akik itt Szlovákiában szerepeltek: Kohut Magda, érdemes művész, a budapesti Nemzeti Színház tagja, Keres Emil, Kossuth-dí- jas, érdemes művész, a Radnóti Miklós Színpad igazgatója, Som­hegyi György, Thirring Viola, Rab Edit és Verdes Tamás, a Radnóti Miklós Színpad tagjai. BÍRÓ ANDRÄS Bemutató előtt a Diótörő A BALETTMESTER: EGON BISCHOFF Harmadszor is felkerül a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház repertoárjára Csajkovszkij Diótörője, amelyet vendégként az NDK-beli Egon Bischoff állít színpadra, aki pályakezdő éveit Lenigrádban töltötte, majd a berlini Staatsoperben szólótán­cosként aratta legnagyobb sikereit. Pályafutását balettmester­ként folytatja, ugyanakkor művészeti igazgatóként és pedagó­gusként is működik* Kevés táncosnak adatott meg a szerencse, hogy együttdol- gozhasson Olga Lepesinszkajá- val, a híres szovjet pedagógus­sal; ön közéjük tartozik. — Jó pár évvel ezelőtt, ami­kor gyakorlatvezető balettmes- térként dolgozott nálunk, az volt a legnagyobb örömöm, hogy ott lehettem a közelében. Mert nem is olyan természetes, hogy egy táncos találkozzon a nem­zetközi balettvilág egyik leg- virtuózabb táncosnőjével. És az sem biztos, hogy minden nagy egyéniség képes annyit átadni is tudásából, mint Lepesinszka- ja. Ma is pontosan emlékszem a szavaira; azt mondotta: min* den mozdulatnak megvan a ma­ga jelentősége és ezt egy tán­cosnak tudatosítania keli. Arra is ő hívta fel a figyelmet, hogy arabeszk és arabeszk között óri­ási különbség lehet; mindig á szereptől függ a kéztartás. Per­sze csak a szólótáncosoknál, hi­szen a kar esetében más a hely­zet. Lepesinszkajától tudom azt is, hogy egy-egy variáció beta-, nítása során mindig a táncos testfelépítéséből kell kiindulni. És táncosként ugyanolyannak találtam, mint balettmesternek. Ö még azt is érzékeltetni tudta a mozdulataival, hogy Giselle vidéki lány. — A haítyúk tava hercegét, úgy tudom, az ő irányításával formálta meg. Nem volt nehéz? — Nem, sosem éreztem, hogy nehéz lett volna. — Ezt azért kérdeztem, mert a nagy művészekről közisipert, hogy mindig határozott elkép­zelésekkel állnak elő, amelye­ken a táncosok itt-ott módosíta­ni szeretnének. — Csakhogy Lepesinszkaja nem hozott új koncepciót ma­gával. o régit meg ismertem, így nem volt elakadásom. Eset­leg azzal, amit ma is furcsának találok A hattyúk tavában, hogy <bl herceg beleszeret egy madár­ba. Mert azt, hogy az egy elva­rázsolt szépséges lány, csak ké­sőbb tudja meg. De így szól a mese, hát így kell elfogadni. Egyébként a kivételes egyéni­ségekkel szemben elnézőbbek vagyunk, nekik többet megbo­csátunk. — Ahogy átnéztem szerepei­nek hosszú sorát, A hattyúk ta­va hercegét csupa nagy klasszi­kus szerep követte. Olyan sze­repek, amelyekbe a táncos az egyéniségén kívül semmi újat nem vihet. — Számomra nincs ebben semmi különös, hiszen egy klasszikus darabhoz csak úgy foghatunk hozzá, ha értjük a kort, amelyben a zene és a lib­retto született és szem előtt tartjuk azt is, hogy kilencven évvel ezelőtt más volt a tánc­mozdulatok szótára, mint ma. A Diótörő is egészen más mozgás­variációkból állna, ha a zené­hez ma készülne koreográfia. Viszont akkor a zenének is új­nak kellene lennie. — Ennek ellenére — éppen Berlinben — mégis új koreográ­fia született A hattyúk tavára. — Tom Schilling művére gon­dol a Komische Operben. igaz? Meg a sötét színpadra, a zöld arcokra... bukott is jó nagyot az előadás. — És a Diótörőnek milyen si­kere van önöknél? — Mi akár minden nap műsor­ra tűzhetnénk a darabot, akkor is megtelne a színház. Hogy miért? Gyerekek táncolják és idősek, fiatalok egyaránt kí­váncsiak rájuk. Azt hiszem, mindenütt, még Bratislavában is elsősorban a balettiskolák nö­vendékeire gondolnak, amikor színpadra állítják a művet. A zsenge tácosok továbbfejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy mielőbb igazi színpadra léphessenek, és erre leginkább a Diótörő nyújt lehetőséget. És ma, amikor egyre többet beszé­lünk a gyermekszínházak jelen­tőségéről, az sem lehet másod­lagos szempont, hogy a balett­színházak is repertoáron tart­sanak néhány gyermekhez szó­ló előadást. Főleg napjainkban kell fokozott figyelmet szentel­ni ennek a műsorpolitikának, amikor a gyermekek képzeleté­ben egyre inkább háttérbe szo­rulnak az igazi mesehősök. — Utolsó kérdésem a művé­szeti igazgatótóhoz szólt: mit tart a legfontosabbnak a Staats- oper balettegyüttesnél? — Azt, hogy a társulat meg­tartsa sajátos arculatát és szín­vonalát, jó előadásokat mutas­son be és a lehető legkülönbö­zőbb koreográfiákkal találkoz­zon, SZABÓ G. LÁSZLÓ m Összefogással Egy huszonöt éves mezőgazdasági szakközépiskoláról Az ötvenes évek derekán je­lentős változások mentek végbe hazánkban. Gyors ütemben ha­ladt a falu szocializálása, a me­zőgazdaság gépesítése. A meg­változott körülmények új mun­kamódszereket követeltek és űj, szakmailag és politikailag fej­lett káderek nevelését tették szükségessé. A szocialista me­zőgazdaság fejlesztése érdeké­ben hozták létre a mezőgazda- sági szakközépiskolákat. 1956- ban Szepsiben (Moldava nad BodvouJ tervezett mezőgazdasá­gi szakközépiskolt helyhiány miatt Bócsárdon (Bocard) hoz­ták létre, régi irodaépületekben. Előtte már voltak szaktanfolya­mok és mezőgazdasági mester­iskola is működött. Ezekből fej­lesztették ki a négyéves, érett­ségit adó szakközépiskolát, mely 1960-ban költözött át ere­detileg tervezett székhelyére, Szepsibe. Ettől az évtől kezdve áll az iskola élén Tóth János igazgató. — Hogyan emlekszik az indu­lásra? — Hősi korszak volt az, de nem könnyű. A traktorállomás­tól örökölt barakkokban kezd­tük meg a munkát. Nem voltak gépeink, műhelyeink, tanterme­ink. A délutáni és esti órákban tanítottunk a gimnáziumtól köl­csönkapott tantermekben. Majd a járások átszervezése után megkaptuk a járási nemzeti bi­zottság volt épületét. Ma már a modern pedagógia követelmé­nyeinek megfelelően folyik az oktatás. Segédeszközökkel jól fel vagyunk szerelve. Nagy se­gítséget nyújtanak a tananyag elsajátításában az audovizuális segédeszközeink. A műhelyeket átépítettük és felszereltük, a közelmúltban újak építését kezdtük meg, tízmillió korona értékben. Egyedül a mezőgépek tanításával vannak problémá­ink. Nincsenek nagy gépeink, ezért a patronáló üzemekbe, szövetkezetekbe, állami gazda­ságba járunk ki diákjainkkal s ott ismertetjük meg őket ezzel a tantárggyal. — Mit tudnak a volt diákjaik­ról? — Az eltelt huszonöt év alatt iskolánkban több mint 2400 diák szerzett szakképzettséget. Több mint 250-en végeztek főiskolát vagy egyetemet s szereztek mérnöki diplomát. Nálunk száz- százalékos a tanári kar szak­képzettsége. A mérnökök peda­gógiai szakképzettséggel is rendelkeznek, a szakoktatók úgyszintén. A szakismeretek el­sajátítása mellett nagy gondot fordítunk a szocialista hazafi­asságra és internacionalizmusra való nevelésre. Ezt a célt szol­gálja a karcagi mezőgazdasági technikummal és a krmovi szak- középiskolával immár több mint tíz éve tartó szoros barátságunk is. Kilenc osztálya van az iskolá­nak s ebből négyben magyar nyelven folyik a tanítás. Régeb­ben növénytermesztési szak is volt, most azonban kizárólag gépesítőket képeznek a mező- gazdasági üzemek részére. Szlo­vákiában ez az egyedüli ilyen jellegű magyar tanítási nyelvű iskola. A kelet- és közép-szlo-- vákiai kerülettel jó a kap­csolatuk, a nyugat-szlová­kiai kerületben azonban, ahogy az igazgató mondotta, valahogy nem akarnak tudomást venni az iskoláról. Az előirány­zott tervet nem teljesítik s ez a felvételi vizsgáknál sok gon­dot okoz. Jelenleg 285 diákjuk van, ebből 55 lány. Tizenöt szakkör működik az iskolában. Különösen atlétiká­ban és honvédelmi játékokban érnek el kimagasló eredménye­ket. Bekapcsolódnak a város po­litikai és kulturális életébe s természetesen gyakran segíte­nek társadalmi munkával a patronáló mezőgazdasági üze­mekben is. Az iskola legrégibb pedagógu­si! Lengyel Zoltán, magyar—tör­ténelem szakos tanár, az iskolai pártalapszervezet elnöke. 1958- ban került az iskolába. — Szinte észrevétlenül sza­ladt el az idő •— mondja. — Vé* geztiik a munkánkat s igyekez­tünk minden évben jobban dol­gozni. Nem is vettük észre a* idő múlását. Az évforduló azon* ban visszapillantásra, mérlege­lésre késztet. A széljárta barakk­ban való tanítás, nagykabátban* könyv nélkül, ma már csak em­lék, amelyben mi átélők is ké­telkedünk. Pedig valóság volt* és mi fiatalok, tele ambícióval* tenniakadással. Iskolánkon min* dig összetartó, jó kollektíva dolgozott. Tanárok, mesterek* diákok magunk készítettük á segédeszközöket, gyarapítottuk* szépítettük az iskolát. Ez at összefogás ma is megvan. Az isc kola és a pártszervezet munká* ja egységes, hiszen egy a cé«- lünk. Fő feladatunk a nevelés* diákjainak jó felkészítése až életre. Vannak gondjaink, nehéz*- ségeink, de az eredmények ezek leküzdésében is ösztönzőleg hat1 nak. Az ifjúsági szervezetünk jól dolgozik. Elméleti és gyakor­lati síkon egyaránt. Jó a közös­ségi szellem, s a diákok társa­dalmi tudata. Mezőgazdasági szakembereket nevelünk. Itt sem mi, sem ők nem feledkez­hetnek meg arról, amivel a tár­sadalomnak tartozunk. A mező- gazdaság fejlesztése ma párt- feladat, társadalmi követelmény. Minél több elméleti és gyakor­lati tudásra tesznek szert, an­nál eredményesebb lesz a mun­kájuk. Ezzel tisztában van neve­lő és tanuló egyaránt. FECSÖ PÄE ORSZÁGOS SZEMINÁRIUM Költészetről, nyelv járásgyüjtésről Irodalomnépszerűsítők és nyelvjárásgyűjtők részvételével háromnapos országos szeminá­rium kezdődik holnap délután két órakor Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), a városi művelődési házban. Az első napon Nagy Viola előadása hangzik el Kazinczy Ferencről, akire nemrégiben em­lékeztünk, halálának 150. évfor­dulója alkalmából. Ezután játé­kos nyelvi vetélkedő követke­zik, majd egy irodalmi össze­állítás Ny elv édesanyánk cím­mel. Szombaton délelőtt Rácz Olivér tart előadást a hetvenes évek költészetéről; délután pe­dig két szekcióban folytatódik a szeminárium. Az irodaloranép- szerűsítők előbb Szeberényi Zoltán előadását hallgatják meg Peter Jilemnickýrôl és Pavol Országh Hviezdoslavról (úgy­szintén évfordulók kapcsán), majd az Oj Szó kulturális rova­tának munkatársaival találkoz­nak. A nyelvészeti szekciókban Kovács László és Gágyor József tart előadást a nyeívjárásgyűj­tés módszertani kérdéseiről. Va­sárnap csak délelőtt lesz műsor, ennek első részében Balla Kál­mán elemzi-értékeli Zs. Nagy Lajos költészetét, második ré­szében magával a költővel be­szélgethetnek a jelenlevők. Valamennyi előadást, találko­zót vita követ, és lesz gyakor­lati foglalkozás is ezen az or­szágos szemináriumon, melynek rendezője a CSEMADOK Közpon­ti Bizottsága és dunaszerdahe­lyi járási bizottsága. —bor Két bemutató a MATESZ Thália Színpadán Jelenleg több mint százötven színházban játszanak örkény- darabot a Szovjetunióban, ha­zánkban és más országokban is. A két éve elhunyt Örkény Istvánt a kortárs világszínház legjelentősebb szerzői között tartják számon. Egyrészt mert a közép-kelet-európai ember vi­lágát Örkényien groteszk világ­irodalommá avatta, másrészt, mert a huszadik századi embert többszólamúságában szólaltatja meg. A Tóték máig emlékezetes si­ker^ után a MATESZ Thália Színpada ezúttal a Kulcskereső­ket mutatja be Gágyor Péter rendezésében, Kövesdi Szabó Mária, László Géza, Csendes László, Kovács József, Kiss Ágnes, Murányi Anikó, Krausz Tivadar, Hizsnyai Zoltán és Mi­hályi Mária közreműködésével. Színházi ünnepnek ígérkezik a pénteki nap is, hiszen ekkor a Thália Színpad stúdiójának má­sodik bemutatójaként f—■ a Slovkoncert szervezésében —■ Csendes László lép színre, aki Kocsis István: Bolyai János estéje című monodrámáját mu­tatja be ugyancsak Gágyor Pé­ter rendezésében. A bemutató­kon kívül megtekinthető Né­meth Ilona Örkény István Kulcskeresőkjéhez készült gra­fikai tárlata, valamint Hrapka Tibor kiállítása, amelyen a fia­tal fotós két ciklusban mutatja be a próbákon készült fotográ­fiát. —sze.7— űj szó 1981. XI. 19.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents