Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)

1981-11-17 / 272. szám, kedd

Melogyija ’81 Szovjet hanglemezkiállítás Bratislavában A Csehszlovák—Szovjet Bará­ti Szövetség bratislavai szék­házának kiállítótermében no­vember 4-től ismét megtekint­hették a hanglemezbarátok a Melogyija szovjet hanglemez- gyártó vállalat legfrissebb ter­mésének figyelemre méltó da­rabjait. Immár többéves hagyo­mány, hogy a csehszlovák— szovjet barátság hónapjában országos kiállításon mutatják be a Melogyija márkájú szov­jet hanglemezeket. A kiállítás színhelye minden évben más­más csehszlovákiai nagyváros. Az előző országos jellegű szov­jet hanglemezkiállításokat — a mostanihoz hasonló, formá­ban — Prágában, Karlovy Va- ryban, és Brnóban rendezte meg a Moszkvai Melogyija, a prágai Supraphon és Pánton, a bratislavai Opus hanglemez- és zeneműkiadó, valamint a moszkvai Mezsdunarodnaja Knyiga, a prágai Artia, a bra­tislavai Slovart külkereskedel­mi vállalat. A jelenlegi kiállításon mint­egy ötszázféle hanglemezt mu­tatnak be abból a 185 ezer da­rab hanglemezből, melyet éven­te behoznak külkereskedelmi vállalataink a Szovjetunióból. Mielőtt képet adnánk a kiál­lításról, ismerkedjünk meg ma­gával a' kiállító céggel. A Me­logyija össz-szövetségi hangle­mezvállalat 1964-ben jött létre a hanglemezgyártó vállalatok, a felvevő stúdiók és a Hang­lemezház boltjának egyesítése révén. Jelenleg 8 felvevő stú­diója van Moszkván, Leningrád- ban, Vilniusban, Tallinnban, Taskentben és Alma-Atában. Évenként 1300 új felvételt készít. A Melogyija a világ legnagyobb hanglemezgyártó vállalata. Hét üzemében éven­ként több mint 200 millió hanglemezt és csaknem 4 mil­lió magnókazettát állít elő. Központi katalógusában 30 ezer, a legkülönbözőbb műfa­jokban készült gramocímszót tart nyilván több mint 70 nyel­ven. A Szovjetunió népeinek nyelvén kívül számos más nem­zet nyelvén is. Hazai hangle­mezértékesítő hálózata rendkí­vül kiterjedt. De figyelmet ér­demlő tény, hogy a Melogyija nemcsak sok, de jó minőségű, az egész világon keresett hang­lemezeket gyárt. Nem véletlen tehát, hogy ezidáig ezernél több felvételéért kapott díjat, tekintélyes nemzetközi verse­nyeken. Kiadványaink iránt nemcsak Csehszlovákiában, hanem más országokban is nagy az érdek­lődés. A Melogyija a Medzsdu- narodnaja Knyiga külkereske­delmi vállalat révén évenként 4 millió hanglemezt szállít, 82 országba. Aki megtekintette a kiállí­tást, reprezantatív válogatást láthatott az utóbbi években ké­szült szovjet hanglemezekből. A bemutatott felvételek arról tanúskodnak, hogy a Melogyi­ja műfajokban igen gazdag ki­adói tevékenységet folytat. Mo­no és stereo kivitelű hangle­mezeken ott sorakoznak a ki­állításon a klasszikus orosz ze­neirodalom olyan kiváló kép­viselőinek művei, mint például Alekszandr Dargomizsszkij, Ivan Glinka, Rimszkij-Korsza- kov, Rahmanyinov, Muszorgsz­kij, Borogyin, Csajkovszkij és mások. De a szovjet komolyze­ne kiemelkedő alkotóinak mű­veivel is megismerkedhettek a látogatók. Grafikailag ízlésesen és ötletesen megoldott magas tipográfiai színvonalat képvi­selő (többnyire orosz és angol nyelvű címmel és kiváló ismer­tető szakszöveggel ellátott) ta- sakokban láthatták a zeneked­velők Dmitrij Sosztakovics (pl. 7., Leningrádi szinfóniájának) Szergej Prokofjev (pl. Háború és béke című operájának), Aram Hacsaturján, Georgij Szviridov, K. Scsedrin és más neves szovjet zeneszerzők is­mert és kevésbé ismert, külön­féle műfajú alkotásainak hang­lemezváltozatát. Persze a nagy­szabású kiállítás nemcsak a Szovjetunióban élő nemzetek kiemelkedő zeneköltőivel is­mertette meg a látogatót, hanem a zenei világirodalom olyan óriásaival is, mint pl. Bach, Beethoven, Brahms, Liszt Fe­renc, Bartók Béla, Antonín Dvorak, Bedrich Smetana, Leoš Janáček, Eugen Suchoň, Ján Cikker stb. A látogatóknak ar­ra is alkalmuk nyílott, hogy számos kiváló előadóművész­szel megismerkedhessenek, mégpedig olyan neves zongora- és hegedűművészekkel, dal- és operaénekesekkel, mint pl. Szvjatoszlav Richter, David és Igor Ojsztrah, Emil Gilelsz, Je­lena Obrazcova, Ljudmila Zim- kina, Liana Iszakadze, Alek­szandr Szlobodnyik és mások, Al E PÉNZT — IDŐT Egy kisfiúról olvastam, aki elindult, hogy időt vegyen szü­leinek, mert azoknak soha sincs idejük vele foglalkozni. A tör­ténet kissé naiv, de a benne fel­vetett kérdés, az időhiány, ma is időszerű. Az egyik IX. osztályban an- kétot szerveztem a szülők és a gyermekek kapcsolatáról. Na­gyon sok tanuló panaszkodott, hogy szüleik nem értik meg őket, meg sem hallgatják gond­jaikat. Ä vita során azonban az is kiderült, hogy ők is alig tudnak valamit szüleik munká­járól, nehézségeiről. A legtöbb­jüket még csak nem is foglal­koztatta ez a gondolat. Az egyik kislány megjegyezte: „Mit érdekel engem, hogy apám honnan veszi a pénzt, csak adja ide, amennyi nekem kell, és kész!" Az osztály be­csületére legyen mondva, hogy csak páran osztották ezt a vé­leményt. Ekkor szót kért egy fiú: „Szüleimtől mindent meg­kapok, amire csak szükségem van, sőt többet is. Nagyon so­kat dolgoznak, nemcsak a mun­kahelyükön, hanem otthon is, csak hogy nekem mindenem meglegyen. Én pedig azt mon­dom, ■hogy inkább ne hajszol­nák agyon magukat, inkább ne legyen meg mindenem, de ül­nének le mellém többször be­szélgetni. De erre már nem jut idő. Ha nekem egyszer gyere­kem lesz, biztosan több időt fogok vele tölteni, még ha jó mellékkeresetet is szalasztók el. Azt hiszem, ez a fiú akarat­lanul is jól jellemezte korunk felnőtten. Különösen falun le­het jól megfigyelni a versen­gést: új autó, emeletes ház, modern lakberendezés stb. Ezek megszerzéséhez pénz, pénz és még több pénz kell. Nem elég a két kereset? Ott a különmunka, fusizás. Az órák rohannak, a nap pedig csak 24 órából áll. Megállás nincs, pi­henésre sincs idő. Nem csoda, hogy ilyen életmód, munka­tempó mellett idegessé válnak az emberek. Egyik tanítványom találóan megjegyezte: „Szülé­ink nem tudnak élni.“ Otthon mindenki kapkod, ideges. Ki ér rá ilyenkor a gyereket meg­hallgatni? A gyerek pedig ta­nácstalan. Hová forduljon? Sokszor nem a legmegfelelőbb helyre. Mindenesetre leszokik arról, hogy problémáival a szü­leihez forduljon. Egyre mélyül a szakadék. A szülőt bántja a lelkiismeret, de idő helyett megint csak pénzt meg ajándé­kot ad a gyerekének, mond­ván: „Azt akarom, hogy neked mindened meglegyen, ne úgy, mint nekünk gyerekkorunk­ban." Pótolhatja-e a pénz, ajándék a meghitt órákat, amelyeket együtt tölt a család? Mi lesz, ha csak a pénz marad az ösz- szekötő kapocs a szülő és a gyermek között, ha érzelem- mentes, hideg, számító gyere­keket nevelünk? Az egyik iskola VIII. osztá­lyában „hajnalig tartó banket­tet" tervezlek a tanulók, „ter­mészetesen“ szülők nélkül. Mint mondták: „Mi keresniva­lójuk van a szülőknek a mi bankettünkön? Inkább ne le­gyen bankett, ha ők is ott akar­nak lenni.“ Ebben az osztály­ban egyetlen „gyermek" sem kelt a szülők pártjára, mind kényelmetlen tehernek érezte megjelenésüket. Hiába, pénzen nem lehet sze- retetet vásárolni. Talán mégis csak több időt kellene gyer­meknevelésre, az érzelmek ápo­lására fordítani? JÔNÄS ILONA akik olyan neves karmesterek vezényletével nyújthattak csak maradandó értékű művészi tel­jesítményt, mint Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Jevgenyij Szvetlanov, Borisz Hojkin, Jev­genyij Mravinszkij, Fjodor Manszurov és mások. A NOSZF 64. évfordulója je­gyében megrendezett kiállítás­nak nagy mértékben emelték jelentőségét a politikai és do- kumentáris jellegű hangfelvéte­lek. Lenin hangját például kö­rülbelül száz hanglemezen örö­kítette meg a Melogyija, e fel­vételek közül tizenötöt láthat­tak a kiállítás vendégei. Az ilyen jellegű felvételek hagyo­mánya a szovjet hanglemez­gyártás kezdeteiig nyúlik visz- sza. Az első dokumentumhang­lemez Lenin Mi a szovjethata­lom című beszédét tartalmaz­za. A dokumentumfelvételeken megtalálhatók a szovjet állam életének legemlékezetesebb ese­ményei, mint például a NOSZF legfontosabb tényei, A Nagy Honvédő Háború legfontosabb történései, a Szovjetunió Kom­munista Pártja kongresszusai­nak dokumentumai, Leonyid Brezsnyev politikai beszédei és szépirodalmi művei. Több dokumentumfelvétel őrzi a szov­jet űrhajózás kezdeteinek ese­ményeit is (pl. Jurij Gagarin beszédeit és visszaemlékezé­seit). A Melogyija tevékenységé­ben nagy súlyt helyez a Szov­jetunióban élő nemzetek nép­művészetének megörökítésére is. Ezek sorában említjük meg, hogy a kiállításon tíz hang­lemez dokumentálja a világhí­rű Borisz Alekszandrov nevét viselő katonaegyüttes művésze­tét. Dicséretes, hogy a szovjet hanglemezkiadó nagy figyelmet szentel az ifjúsági és gyermek- műsorok, valamint a szovjet irodalom hangfelvételeken tör­ténő kiadásának, ami e kiállí­táson is tükröződött. A Melogyija ’81 elnevezésű kiállítás kellő teret szentelt a könnyű múzsának is. A látoga­tók találkozhattak többek kö­zött Álla Pugacseva, Marija Pa- liomenko, Zsanna Bicsevszkaja, Dean Reed, Karel Gott, Helena Vondráčková és mások népsze­rű hanglemezeivel is. Jövőre az országos szovjet hanglemezkiállítást Prágában rendezik meg. Érdekességkép­pen megemlíthetjük, hogy a Melogyija 1981/82. évi kiadói tervében körülbelül 2500 új fel­vétel szerepel. A mostani kiál­lítás sokban hozzájárul a szov­jet kultúra mélyebb megisme­réséhez. KÖVESDI JÁNOS- ÜJ FILMEK ­■■Bil 1MBÄ SI BíB HU RRH SflSH HSB 89 MOSZKVA NEM HISZ A KÖNNYEKNEK (szovjet) Már több mint egy órája néztem a filmet, a nézőtéren ülőkkel együtt örömünk tellett benne, jól szórakoztunk. A ki­tűnő film első felét látva egy­re azon töprengtem, honnan, milyen irányzatból, melyik szovjet filmiskolából került ki ez az őszinteségével, vallomá­sosságával megkapó, a képiség gondolattömörítő lehetőségeit jól alkalmazó alkotás. Vlagyi­mir Menysov rendező látszó­lag hétköznapi karriertörténe­tet forgatott. S ha megnézzük a filmsztori vázát, valóban erre a megállapításra jutunk. De mily távol van a film ettől a történettől? Mennyivel több? Milyen erős rendezői invenciók működtek Menysovban? íme a történet: Munkásszál­láson lakó lányok szerelemről házasságról álmodoznak. Van olyan közöttük, akinek elsőre sikerül, mások a „nagyhalat“ várják, keresik; de van olyan is, aki már fiatalon a tanulás­ban látja a menekülés útját. Mert a film hősei — a három lány — menekülni akar a mun­kásszállás idillinek egyáltalán nem mondható környezetéből. Kátya, a főhős a legtudato- sabb, mégis egy kalandvágytól fűtött pillanatban odaadja ma­gát az ötvenes évek televíziójá­ban operatőrködő fiúnak. Szo­kás szerint, a férfi nem akar nősülni. Megszületik a kislány, akit egyedül Kátya nevel. Itt vált a kép, s a történet húsz évvel később folytatódik. Kátya egy üzem igazgatóhelyettese lett, kislánya már gimnazista. Anyja egy baráti látogatásból hazafelé utazva találkozik Go- sával, azzal a férfival, aki ma­ga sem ártatlan és nem is fia­tal. Anélkül, hogy többet is tud­nának egymásról, összemele­gednek. Ám az első komolyabb szóváltás után Gosa elmegy, nyolc napon át iszik. Kátya barátnőjének férje hozza vissza és újra helyreáll az idill, pedig közben az ilyen történetek sab­lonjaihoz méltó pontossággal az igazgatóvá előléptetett Ká­tya irodájában megjelenő té­véstábban felbukkan Alek- szandra biológiai papája is. Igazán nagy rendezői egyé­niségnek kell lennie annak, aki ezt a történetet a látott filmmé formálta. Honnan ez a műyészi erő, amely ilyen biz­tonsággal adagolta a szociogra­fikus elemeket, az intellektuá­lis humort, az iróniát, a test­meleget is éreztető lelki közel­séget. a lányok szobájának tár­gyaiba rejtett álmokat, az epi­zódok hőseinek társadalmi raj­zot adó életvitelét, az utca for­gatagából kiragadott pillanatba sűrített társadalmi légkört? Kerestem a választ. Említet­tem, hogy már több mint egy órája örültem ennek a rejtély­nek. Már-már katarzis-szerű ál­lapot uralta a nézőteret. Per­sze ha bekövetkezik a katarzis, ez is a történet sablonosságát húzta volna alá. De megjelent a vásznon Gosa szerepében Alekszej Batalov. Felejthetetlen, Szállnak a darvak-beli filmsze­repének emléke egyszerre megadta a választ a bennem tornyosuló kérdésekre. Igen, a Moszkva nem hisz a könnyek­nek nemzedéke a Szállnak a darvak nemzedéke is. Az ő há­ború dúlta életük folytatódik itt, nem kisebb emberi drámák­kal, megpróbáltatásokkal. Alek­szej Batalov arca (tudom, ez előítélet, de vállalomj az egy­kori cannes-i nagydíjas filmhez kapcsolódik. Nem véletlen, hogy az emlékezetes háborús történet folytatásának láttam ezt az új filmet — az élet-ha­lál drámáját, felváltotta benne az élet drámája, amely sokkal bonyolultabb. S benne bonyo­lultabb az emberként való helytállás is. A hősi halál a Szállnak a darvakban szinte a véletlen kegyetlenségeként kö­vetkezik be. Ám a nemzedék háborút túlélő tagjainak ebben a filmben már békeidős gond­jaik vannak. Ki állíthatja, hogy ezek a gondok-Jsevésbé fonto­sabbak? Ki bizonyíthatja, hogy az országépítés gondjaival együtt a maguk egzisztenciális problémáit megoldó nemzedék­nek az „élet-halál“ kérdése nem éppen ebben a formában je­lentkezik? Mai filmet, igaz mai filmet láttam a teltházas moziban, amely — merem remélni — nemcsak az Oscar-díj okán telt meg. Vera Aljontova és Alek­szej Batalov játéka az emberi tettek, szándékok nagyszerűsé­gében is a gyámolításra szo­ruló, az emberi szóra, a szere- tetre vágyó, az örök és igaz emberi esendőségnek állít em­lékművet. Boldog vagyok, hogy láthattam ezt a filmet. DUSZA ISTVÁN f krumpliorr és egy lég- lOV &ömb, ennyi csak a “SJJ tárgyi kellék; és a szerepük sem tart tovább két-három perqnél a negy­venperces műsorba*, melyet a Magyar Területi Színház két művész-nője, Varsányi Mari és Petrécs Anni készí­tett gyermekeknek, gyer­mekversekből és dalokból. Nézem az előadást renge­teg hat-hét éves csöppség között, és úgy látom, nem is szükségeltetik ide más rek- vizitum, különösebb jelmez, bőven elegendő az a játék, melyet a két színésznő nyújt, ad a versekhez, dalokhoz hangban, mozgásban. A gyer­mekek benne vannak a mű­sorban, élik, élvezik, és bi­zonyára akkor is mondanák a verseket, akkor is énekel­nének, ha történetesen nem kérik föl őket közreműkö­désre. Merthogy nagyobb­részt ismerős és népszerű darabok fűződnek egymás­ba Weöres Sándortól, Sim- kó Tibortól, Gazdag Erzsi­től, Devecseri Gádortól. Zeng a nagy terem, csupa ritmus. Játék, melyben már a gye­rekek a főszereplők. Varsá­nyi iMariék részéről olykor elegendő megadni a kezdő­hangot, néhány keresetlen szóval bevezetni a követke­ző tételt, és akkor már nem hallani mást, mint a gyer­mekek fölszabadult kórusát. Bizonyítva van újfent, hogy a szülők otthon, a pe­dagógusok az óvodában és iskolában, a tévések a tévé­ben tettek már valamit az utóbbi esztendőkben azért, hogy a didaktikai túlkapá­soktól mentes, pompás nyel­vi játékokban és csodás tar­talmakban gazdag korszerű gyermekversek, dalok eljus­sanak a címzettekhez. Bizo­nyítva van, hogy nincs rossz gyermekközönség, csak rosszul megcsinált műsor. Mert teszem azt, ha a két közül, mely fellépésről fel­lépésre tovább építhető, ala­kítható, aszerint is, hogy kisebbek vagy nagyobbak elé állnak vele. Az elmúlt tanév végén mutatták be először, az új tanévben már több óvodában, iskolában, illetve művelődési házban szereztek élményt a gyerekeknek, teremtettek versben, dalban, Zeng a terem SZÍNÉSZEK — GYERMEKEKNEK színésznő csak arra vállal­kozik, hogy kiáll a pódium­ra, meghajlik és egy hely­ben állva, összekötő szavak és gesztusok nélkül szaval- ja-énekli el ugyanezeket a szövegeket, a tanító nénik és bácsik győzhették volna fegyelmezni vagy éppen éb- resztgetni a nebulókat, mint olyan esetekben, amikor a gyerekeknek semmi közük a műsorhoz, mert az vagy a tartalmával, vagy a formá­jával távol áll az ő világuk­tól. Itt most szó sincs ilyes­miről. És ebben annak is szerepe van, hogy Petrécs Anni és Varsányi Mari nem ment föl a színpadra, nem akart a közönség fölé emel­kedni, hanem a széksorok között, gyermekekkel egy szinten talált helyet a já­tékra. összeállításuk egy olyan változat a sok lehetséges játékban eggyé való eleven közösségeket. Ogy gondolom, nem va­gyok egyedül azzal a véle­ményemmel, jó lenne, ha a Magyar Területi Színház és Thália Színpadának mű­vészei nemcsak alkalomsze­rűen készítenének ilyen mű­sorokat, hanem, a lehetősé­gekhez mérten, rendszere­sebben, és úgy megosztva az erőket, hogy ne csak a színház székhelyéhez közeli falvakba, városokba juthas­sanak el, hanem valamennyi magyarlakta terület óvodái­ba, iskoláiba. Ehhez persze nagyobb lehetőséget, fel­tételeket kell teremteni a számukra. De már csak azért is megérné, mert így a színház állandó kontaktus­ban lehetne a gyermekek­kel, akikben ott van, ott le­het a íjövő közönsége. BODNÁR GYULA Új SZŐ 1981. XI. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents