Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-08 / 238. szám, csütörtök

Jó útravalóval Látogatás egy magyar tanítási nyelvű alapiskolában >—■ Oktató-nevelő munkánk eredményei érdeklik? A tanú- jók továbbtanulása, elhelyezke­désük és érvényesülésük? Eset­leg iskolánk szakköri tevé­kenysége vagy az új oktatási tervezet bevezetése? — kérdé­sei Szabó András, a Kürti (Stre­kov) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, miután helyet foglalunk irodájában. — Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogyan készítik fel tanulóikat, miként állnak azok bolyt az életben? — Nyugodtan állíthatom, nö­vendékeink jól megállják a he­lyüket — mondja. — Akik ná­lunk kitüntetettek voltak, több­nyire a középiskolákban is azok. Egyébként 1971 óta va­gyok itt igazgató, tehát van né­mi összehasonlítási alapom. A hetvenes évek elején a legtöbb gyermek még ipari tanulónak jelentkezett, aztán a helyzet fo­kozatosan megváltozott: ma már a végzősök ötven százalé­ka továbbtanul, érettségit nyúj­tó középiskolákban. A legvon­zóbb a gimnázium, a közgazda- sági, az elektrotechnikai, az rgészségügyi, a mezőgazdasági szakközépiskola és az óvónő­képző. — Mivel magyarázza a hely­zet javulását? — Az utóbbi években isko­lánkban céltudatosabb lett a pá­lyairányítás, több segítséget kapnak a szülők és a gyerekek. A pályaválasztási előkészülete-* két már az ötödik osztályban elkezdjük és évekig rendszere­sen foglalkozunk növendéke­inkkel. Tájékoztatjuk őket a továbbtanulási lehetőségekről, felkeltjük érdeklődésüket egy- egy pálya iránt, üzemlátogata- tásra járunk velük. Voltunk már a párkányi papírgyárban, a komáromi hajógyárban, az ér­sekújvári Milexben, Elektrosvit- ben és több bratislavai üzem­ben is. Elsősorban osztályfőnöki órákon beszélgetünk a gyerek­kel. hogy ki mi szeretne len­ni. Minden kedden pedig „nyi­tott ajtó napja" van iskolánk­ban; ilyenkor a szülők vagy av tanulók felkereshetik a (pálya­választási felelőst — ezt a tisztséget most Sebők János látja el — felvilágosítást kér­het nek tőle, s megbeszélhetik vele gondjaikat. A tanulók el­helyezését tekintve különösebb nehézségeink nincsenek, gon­dot csupán az okoz: nehéz meggyőzni — főleg a szülőket —, hogy vájárokra is szükség van vagy a katonai pályák is várják a fiatalokat. Talán fa­lunkban nincs múltjuk ezek­nek a pályáknak, ezért vona­kodnak tőlük a szülők. így az­tán aki szakmát választ, az a villamos- vagy a gépiparban helyezkedik eh A lányok meg elárusítónak mennek. — Kapnak-e visszajelzést ta­nulóik érvényesüléséről? — Ösztönzőleg hat növendé­keink továbbtanulására az is, hogy egykori tanítványaink rendszeresen felkeresnek ben­nünket és beszámolnak előme­netelükről. Eredményeik vilá­gosan mutatják: a magyar ta­nítási nyelvű iskolák tanulói is megállják helyüket az or­szág bármely részén. Egyéb­ként több középiskola az első félév eredményeit megküldi az alapiskoláknak és ennek alap­ján is képet alkothatunk volt tanulóink helytállásáról. Gon­dolom, jó útravalót kapnak, amit az is igazol, hogy sike resen felvételiznek a középis­kolákban, hiszen a pályázók kilencven százalékát felveszik oda. ahová jelentkezett, s elé­gedettek velük. Nemegy tanu­lónk felsőoktatási intézménybe is bekerült, s pedagógiai, ve­gyész-, közgazdász-, gépész vagy villamosmérnöki diplomát szerzett. Néhány perccel később már hármasban társalgunk. Rigó Valéria igazgatóhelyettes a szlovák szakos pedagógus sze­mével láttatja a dolgokat, de áttekintése az egész iskolai életre kiterjed. — Tevékenységünkkel iga­zolni akarjuk, hogy a mi isko­lánk tanulói is versenyképesek, mert azon felül, hogy az anya- nyelvükön sajátítják el az alapismereteket, jól megtanul­nak szlovákul — mondja. — És megemlíthetném a matema­tikai, a fizikai, a biológiai olim­pián, a honismereti, a szlovák és orosz nyelvi vetélkedőn va­ló sikeres szereplést is. Pedig nehézségeink nekünk is van­nak. Iskolánk épületét már „kinőttük“, hiszen az ötödik és a kilencedik osztályt kivéve párhuzamos osztályaink van­nak — a tanulók létszáma há­romszáznyolcvanegy —, itt meg csak nyolc tanterem van, mi mégis tizenegyben tanítunk, öt osztályt ezért kénytelenek vol­tunk kihelyezni a szomszédos Fürbe; az ottani iskola a kör zetesítés következtében ugyanis megszűnt, a miénkhez kapcsol­ták, így felszabadult az épület. Ezáltal lehetővé vált, hogy megszüntessük a korábban két- müszakos tanítást, mely nagyon megnehezítette munkánkat. Az étkezdénk sincs helyben, még szerencse, hogy a sportegye­sület kölcsönözte az iskolával szemben levő klubhelyiségét. A járási építőipari vállalat most kezdi meg egy ötosztályos napközi otthon, étkezde és konyha építését, így ez a gon­dunk a jövő tanévben feltehe­tőleg megszűnik. Egyelőre vi­szont nincs kilátás tornaterem­re és tanműhelyre. Ebben az ötéves tervidőszakban közsé­günk Z akcióban óvodát és művelődési otthont épít, más­ra már nem futja. Az iskolákkal szemben tá­masztott egyre nagyobb igé­nyekről folytatva a beszélge­tést, arról érdeklődöm: peda­gógusaik hogyan tesznek legel e követelménynek? — Az ország (Valamennyi alapiskolájához hasonlóan mi is már hatodik éve az iúj ok­tatási terv szerint tanítunk — veszi át a szót az igazgató. ;— Az utóbbi években javult ok­tató-nevelő munkánk színvona­la. Pedagógusaink aránylag fiatalok, mind a huszonhatnak megfelelő a szakképzettsége, s jó közösséggé kovácsolódtak. Többen továbbképző tanfolyam­ra járnak, s valamennyien szem előtt tartják a tanítási mód­szerek állandó megújítását ós az oktatás színvonalának eme­lését. A magyar és a szlovák nyelv, valamint a matematika tanítását kiemelt feladatként kezeljük. A jövőben arra kell törekednünk, hogy eredmé­nyeink ellenére nagyobb figyel­met szenteljünk a tehetséges és gyengébb tanulóknak, s emeljük, főleg pedig egységes­sé tegyük a • követelményeket, mert a mérce nem minden eset­ben azonos. Egyébként isko­lánkban tavasszal egyhónapos széles körű felmérés volt. En­nek alapján a járási szakfel­ügyelők megállapították: az egyes tantárgyak oktatásának színvonala megfelel az elvárá­soknak, iskolánk a járás jobb tanintézetei közé tartozik. — Nem esett még szó a szlo­vák nyelvoktatásról — mondja Rigó Valéria —, pedig fontos­nak tartom, hogy erről részle- * tesebben beszéljünk, hiszen gyermekeinek az iskola falain túl nemigen hallanak szlovák szót, ennek ellenére jól megta­nulják a nyelvet. Iskolánknak sajnos nincs baráti kapcsolata sem, hiába szorgalmazzuk már évek óta, minden próbálkozá­sunk csődöt mondott, pedig jó lenne, ha tanulóink időnként szlovák nyelvű környezetbe ke­rülhetnének. A tanítási órák nyújtotta lehetőségeket viszont h lehető legjobban igyekszünk kihasználni. Jónak tartom, hogy módosították a szlovák társal­gási órák tananyagát; a koráb­bi szakkon verzáció helyett most a hangsúly a beszélge­tésre helyeződött. !Az életből merített témák, a párbeszédek érdekesek, teret hagynak a já- tétékosságnak, a fantáziának. A nyolcadik és kilencedik osz­tályban a matematikai, a fizi­kai és a biológiai szakkifeje­zéseket szlovákul is tanítjuk, s egy-egy témakört a gyerekek szlovákul is összefoglalnak. Ta- - nulóink évről évre jeredménye- sen szerepelnek az Ismerd meg a szlovák beszédet című vetél­kedőn, mely próbára teszi tu­dásukat, rögtönző képességü­ket. Persze, emellett ügyelünk anyanyelvűnk ápolására is. Ko­vács János magyar szakos kol­légánknak szívügye, hogy a gyermekek szépen beszéljenek magyarul. Növendékeink éven­te részt vesznek a vers- és pró­zamondók járási versenyén, jól működik a színjátszó csopor­tunk is, mely korábban eljutott a Dunamenti Tavaszra is. A követelmények egyre na­gyobbak, s ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel, mind job­ban, színvonalasabban koll dol­goznunk még akkor is, ha ehhez nem mindig vannak meg a kel­lő feltételek. TÖLGYESSY MÁRIA Szórakoztatni — ízléssel Karéi Vlach érdemes művész hetvenéves A karlíni Zenés Színház egyik tenyérnyi nagyságú he­lyiségében ültet le Karéi Vlach, majd maga is helyet foglal, de még így ülve is olyan benyo­mást kelt, mintha szüntelenül mozogna. Pedig most már csuk a szavak áradatát zúdítju rám egy röpke perc alatt, az adato­kat mintha géppisztolyból szór­ná ... öt perc múlva elfárad a kezem, kábult fejjel nézem, már csak arra vagyok kíváncsi, mi­kor vesz lélegzetet, s egyálta­lán, hogyan szorulhatott ennyi energia és szó ilyen pöttöm em­berbe. Hetvenéves, a szeme gyermekien kék és huncutul mosolygós. Mindig csak a zene karról beszél, amikor arra ké­rem, mondjon végre önmagáról is pár szót, értetlenül néz rám: „Mit gondol, miről beszéltem eddig?“ — Úgy tudom, amatőrként kezdte pályáját... — Hát persze, hogy amatőr­ként kezdtem, ebben a szakmá­ban alig akad olyan ember, aki másként kezdte volna. Boltban dolgoztam, mint segéd, de min­dig érdekelt a zene. azért is szerettem annyira a rádiót. Az én faitalkoromban még kristály­rádiók voltak, később jött a két- lámpás rádió, az már komoly dolog volt, még Londont is le­hetett rajta fogni. Lemezeket vásároltam, akkoriban még azo­kat a törékeny, nagy lemezeket gyártották ... Közben hangsze­reken tanultam játszani, több­félén is, mikor mi tetszett. A jazzt nálunk általában a diákok játszották, lelkesedésből, no meg, hogy segítsenek magukon egv kis pénzzel. Az iskolákban különféle zenekarok működtek, ez kitűnő dolog volt. Mindig jó, ha a fiatalok zenélnek, de úgy tűnik, hogy azok az egyko ri fiatalok sokoldalúbbak vol­tak. Manapság a zenetanulás, a zenélés csaknem kizárólag egyetlen hangszerre, a gitárra korlátozódik. Nem mondom, gi­táron könnyebb megtanulni ját­szani, mint trombitán, vagy szaxofonon. De az embernek az a benyomása, hogv a mai fia­talok jobban szeretik a gépies ritmust, mint magát a zenét. Mi nagyon szerényen kezd­tük, eleinte kiskocsmákban ze­néltünk, aztán ahogy fejlőd tünk, egyre jobb helyekre ke­rültünk. A harmincas évek vé­gén már komoly zenekarnak számítoltunk. 1939 ben a rádió egyenes adásban közvetítette műsorunkat a Téli Stadion ká­véházából, s ugyanabban az év ben készültek el első lemeze­ink is. Emlékszem, az első szá­mok egyikéből háromezer le­mez fogyott el, ez akkoriban rekordnak, óriási szenzációnak számított. A negyvenes évek elején rohamos fejlődésnek in­dult a hazai tánczene. Egymás után születtek meg az első cseh táncdalok, sokukat mi tűztük először műsorra, a mi előadá­sunkban ismerte meg a nagy- közönség. 1940 ben indultunk első tur­nénkra, először Kutná Horán léptünk fel, aztán egyre gyak­rabban szerepeltünk más váro­sokban is. 1945 ben, a háború Egy ttydv Nohunt-ban BEMUTATÓ A BRATISLAVAI KIS SZÍNPADON Megértem azt, aki várakozás­sal (elve ül be a bratislavai Kis Színpad nézőterére, hogy megnézze Jaroslav Iwaszkie- wicz lengyel író darabját. Az E&y nyár NoJiant-ban című szín­mű ugyanis Fryderyk Chopin (Iván Mistrík) és George Sand (Mária Krátoviöová) kapcsola­tának állít drámai töltetben bővelkedő emléket. S ez ér­dekli a nézőt. Az utclső közös nyaruk áb­rázolásával Iwaszkiewicz be­mutatja a zseniális zeneszerző és zongoraművész, valamint írói álnévnek is férfi nevet vá­lasztó Aurore Dudevant báró­nő, alias George Sand korának körülményeihez képest emanci­pált kapcsolatát. Szerelem és alkotói láz, ragaszkodás és el­viselhetetlen marakodás, szár­nyaló álmodozás és szárnya- szegett emlékezés jellemzik a darab két főhősének életét. Ez a kapcsolat ezen a nyáron már beteljesedett, akárcsak az év­szak, amely szintén a végét Járja. Az Egy nyár Noharit-ban Iwaszkiewicz más drámáihoz hasonlóan, nem éri el az író novelláinak, verseinek, útiraj­zainak színvonalát. Még az is bizonyos, hogy A wilkói kisasz- szonyok, vagy a Mater Johan­na című novellái telítettebbek emberi és társadalmi drámai- sággal, mint ez a darabja. Ezért is érdekes és figyelemre méltó az egy-egy alkalommal színpadra kerülő darab értel­mezése. Tibor Rakovský rende­ző felemás dinamikájú produk­ciót hozott létre a Kis Színpa­don. Az első rész vontatott, oly­kor érzelgős és nosztalgikus jeleneteivel szemben, a máso­dik rész izzott a dinamikától, megmozdult az élet az írónő nohanti birtokán, így érthetően Chopin került a darab közép­pontjába, aki az első részben csak zongorajátékával volt je­len. Ivan Mistrík első színre lépése is inkább az izzó fe­szültségekkel teli művészt jele­nítette meg, mintsem a bemu­tatott {a nohanti udvarház la­kóinak beszélgetéseiből ez de­rült kij beteges, egzaltált fér­fit. Igaz, így érthetőbb, hogy nemcsak az anya, de a Jánya, Solange is szerelmes belé. Saj­nos ez a figura Zuzana Cigá- nová megformálásában nélkü­lözte az árnyalatokat, inkább beteges érzelmi robbanékony- ság, mint kamaszos rapszodi­kusság jellemezte. Juraj Slezá- ček nem tudott azonosulni a fiú, Maurice alakjával. Mintha kívülről szemlélte volna a fiú önző jellemét, s csak rutinnal, szakmai ismerettel formázta meg. Chopin barátját, Wodzinski urat Mikulás Huba alakította, időnként alig hallható és ért­hetetlen szöveg-felmondással. Viera Strnisková de Rosiéres kisasszony, Zuzana Kocúriková Augustína, Vladimír Durdík Teodor Rousseau és Juraj Sarvaš Clésinger szerepében azonos szintű teljesítményt nyújtott. Mintha valamennyien tudatosították volna, hogy sze­repük sok helyen megíratlan, s ezzel együtt nehezen eljátsz­ható. Dušan Taragel, a gazdag szomszéd fiának szerepében parodisztikus hatások elérésére törekedett. Szándékosan maradt a legvé­gére két egészséges karaktert teremtő színész: fudita Vargo vá és Juraj Paška. \ ház asz- szonyának .szolgálója és ven­dégének szolgája gazdáikon kí­vül, a legélőbb, legemberibb alakjai voltak a játéknak. Mária Kráľovičová George Sand-ja sokszínűén erős jelle­mű, a kialvó szerelem tudatá­val küzdő, de méltóságát mind­végig megtartó nőként jelenik meg. Éli a szerepet, s ez az előadás során nemegyszer vér­átömlesztést is jelent. Amikor a színen van, megszabadítja a játékot az unalomtól, s így a néző is kap abból a drámából, amelyet George Sand átél. Kétségtelen, hogy KráíoviČo- vá és Mistrík játéka jelenti az előadás csúcsteljesítményét, s ez szerencsére sokszor elegen­dő ahhoz, hogy percekre feled­tesse a meghatározhatatlan rendezői elképzelést. DUSZA ISTVÁN végén Brnóban még nem jártak a villamosok, amikor én már toboroztam a zenészeket, újra­szerveztem a zenekart. A Lloyd- kávéház lett a törzshelyünk, ott játszottunk rendszeresem Aztán a Fenix-kávéház követ­kezett. Esztrádmüsoraink rövid időn belül roppant népszerűek lettek. — Igaz, hogy az első hazai musical bemutató is az ön ne­véhez fűződik? — Mi már 1948-ban játszót-* tünk musical-darabot, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy ezzel (Jirí Krullš — CT K-felvétel) valami újat csinálunk. Fogalt műnk sem volt a musicalről, mint műfajról, egyszerűen va-« laki talált egy jó zenés dara­bot, s elhatározta, hogy színre viszi. Ez volt a Csodafazék, öt- százszor ment egyhuzamban, mindig telt ház előtt, egy sze­reposztásban. Rettegtünk, ne* hogy valaki megbetegedjen, mert aznap nem játszhattunk volna. Persze, kottáink nem voltak, úgy jegyeztük le a da­rab zenéjét, egyenesen egy kül­földi lemezfelvételről. — Több mint negyven éve áll egy zenekar élén. A zenekar tagsága az évek folyamán bizo­nyára már jópárszor teljesen kicserélődött, a szórakoztató zenében is óriási változások történlek. Az ön és zenekara által képviselt stílus mindezek ellenére egységesnek, változat­lannak hat. Hogyan lehetséges vez? — Úgy tűnik, hogy folyton ugyanazt csináljuk, de ez nem felel meg a valóságnak. A zene roppant bonyolult dolog. Amit mi művelünk, azt szórakoztató zenének hívják. De manapság kezd ez is olyan formát ölteni, hogy felvetődik a kérdés: tu­lajdonképpen kit akar szóra­koztatni ez a zene? Mert néha már az az érzésem, mintha a zenészek kizárólag egymásnak írnák a számokat, nem pedig a közönségnek. Kísérletezésre ter­mészetesen szükség van, de tudni kell a mértéket. Jóízlés nélkül nincs jó zene. A stílus- változásokat ny. sem kerüljük el, követni kell a legújabb áramlatokat, a divatot.'A cseh' zenére azonban a líra és a dal­lamosság a legjellemzőbb, eze­ket igyekszünk érvényesíteni játékunkban is. Azt kell ki­használnunk, amink van. Van például humorunk, nem is akármilyen. Show-műsoraink, olyanok amelyek a fiatalokat is érdekelnék, ellenben nincse­nek. A berlini és a bécsi tele­vízió nagyszabású show-műso­raihoz hasonlókra nincsenek anyagi eszközeink, de nem is hiszem, hogy épp erre lenne szükségünk. Valami kamara- jellegűbbet kellene kitalálni, sok-sok humorral fűszerezve, leginkább ez felelne meg a mi mentalitásunknak. — A filmzene, esztrádműsor, televízió- és rádiófelvételek, hazai és külföldi turnék, ope­rett- és musical-bemutatók mellett jut még ideje valami másra is? — Nem nagyon. Holnap pél­dául este hatig a televízióban dolgozunk, örülhetek, ha utána otthon olvasgathatok egy keve­set. Itt, a színházban bemuta­tóra készülünk, a Don luan cseh változatát próbáljuk. Órájára pillant, ismét vala­hová siet. Szakmai körökben azt mondják, aki a cseh tánc­zene történetét akarja megír­ni, az Karéi Vlach zenekará nak történetét írja meg. VOJTEK KATALIN 1981. X. 8.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents