Új Szó, 1981. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1981-10-02 / 233. szám, péntek

Nyolcvan műsor — nemcsak a Duna-díj ért JEGYZETEK A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TÉVÉALKOTÁSOK NEMZETKÖZI SZEMLÉJÉRŐL Szeptember 16—24 között ha­todik alkalommal rendezték meg Szlovákia fővárosában a gyermek- és ifjúsági televíziós műsorok nemzetközi szemléjét, a Prix Danube-öt. A korábbi rendezvények egyikén sem sze­repelt annyi alkotás, mint ezen a mostanin, bár az országok és a tévétársaságok száma volt már nagvobb is. Műfajok szerint négy csoportba sorolva össze sen 80 publicisztikai és ismeret- terjesztő, zenés és szórakoztató, drámai, valamint animációs mű­vet mutattak be 27 ország 32 tévétársaságának terméséből. Érdekességként említem meg, hogy a legrövidebb műsor hat és fél perces volt, a leghosszabb 97 percig tartott. A kilenc nap alatt 146 külhoni, 300 honi tele­víziós szakember és 62 újságíró fordult meg a szemlén, mely­nek keretében eszmecserére le­hetőséget adó találkozókat, sze­mináriumokat szerveztek a be­mutatott alkotásokról, illetve a gyermek- és ifjúsági műsorok készítésének időszerű kérdései­ről; ezenkívül a gottwaldovi filmstúdió néhány munkáját is megtekinthették a jelenlevők, természetesen a versenyprogra- mon kívül. Ennyi röviden a fryemle jegyzőkönyve. %Iost pedig lássuk részlete­sebben a tartalmat, melyet ma­gától értetődően eleve megha­tároztak az irányelvben megsza­bott feltételek, vagyis az, hogy a versenybe csak olyan műsor nevezhető be, amely alkotó alap­állásból ábrázolja a legifjabb nemzedékek életét, problémáit, vágyait; tevékeny életre, erköl­csös magatartás és humánus emberközi kapcsolatok kialakí­tására serkenti a gyermekeket és az ifjúságot; közelebb hozza őket a békeszerető népekhez; hozzájárul képességeik kibonta­koztatásához, hogy a jövő tu­dományos és műszaki feladatai­val is eredményesen birkózhas­sanak meg. Ezeknek a követelményeknek Igyekeztek eleget tenni a té- vátársaságok. ami persze nem jelentett különösebb tartalmi és tematikai beszűkülést, egyéb­iránt is, a szóban forgó korosz­tálynak szánt műsorok java ré­sze világszerte ezeknek a gon­dolatoknak, céloknak a jegyé­ben készül. Más lapra tartozik, hogy olykor olyan műsorok is a gyermekek elé kerülnek, amelyek helytelen iriányba vi­szik őket, a negatív hajlamokat erősítik, hamis idilli képekkel kritikátlan gondolkodásra ne­velnek, végrehajtókat a gyer­mekből, holott lehet, hogy a szándékban éppen az alkotó ember szerepelt. A szemlén be­mutatott alkotások széles tema­A Bódva völgyének szellemi központjában, Szepsiben (Mol­dava nad Bodvou) járok. A kisváros könyvesboltja a fő­utca töppedt házal között hú­zódik meg. A boltvezető, Orbán István, távollétében felesége, (aki kol­léganője is) fogad, és tájékoz­tat. Orbán Istvánné több mint egy évtizede dolgozik a köny­vesboltban, tehát nem tájéko­zatlan a szakmában. Hétköznap délelőtt van. Le­ülünk, beszélgetünk szerzők­ről, könyvekről, hanglemezek­ről, könyvterjesztésről és eh­hez hasonlókról. Vajon mekko­ra egy Ilyen kisvárosi könyves­bolt évi költségvetése? — 1979-ben 520 ezer, tavaly 540 ezer volt az évi forgalmi tervünk — mondja az eladónő. — Ez sok vagy kevés? — Kevésnek nem mondható. Tavaly az első félévben 136 774 korona értékű szlovák és 104 799 korona értékű ma­gyar könyvet .vásároltak ná­luk. A könyvesbolt árukészletéről Is készséggel tájékoztat az eladónő. Eszerint 1981 márciu­sában 445 750 korona értéket képviselt a bolt készlete. Ebből 387 993 értékű volt a könyv, 21 540 a hanglemez és 36 277 a dekorációs áru. Amint a fentiekből Is kide­rül, egyrészt: a könyvesbolt kevesebb magyar nyelvű köny­tikai és műfaji skálán mozog­tak, egyúttal tanúskodva arról, amit naponta tapasztalhatunk is a képernyőn: hogy a műsor- készítők bátran élnek a gyor­san fejlődő televíziós technika által kínált lehetőségekkel, ha nem is mindig eredményesen. A gyermek és szülő közötti kapcsolat, az otthontalanság, a háború, távoli tájak, néptörzsek élete, balett-táncosok világa, az egymásrautaltság, boldogságke­resés, bányászsztrájk, a gyer­mek kizsákmányolása szülők és munkaadók által, hűség a szü­lőföldhöz és paraszti múlthoz ugyanúgy szerepeltek a témák középpontjában, mint a közle­kedés, űrhajózás, a filmkészítés kulisszatitkai, az ének, tánc és képzőművészet komplex alkal­mazása, az emberi test, a gyer­mek eszmélése, Don Quiote, hí­res emberek példája, Andersen- és Grimm-mesék, a hallássérül­tek világa. Némelyik film leg­alább annyira lehet a felnőtte­ké, mint a kicsinyeké. Egy bá­jos dán alkotás például arról szólt, hogy próbálja apa és kis­lánya leszoktatni egymást a do­hányzásról, illetve az ujjszopás- ról; az egyik svájci sorozat pe­dig a dohányzás veszélyeire hívja föl a figyelmet, a riport- és dokumentumfilm eszközeivel, anélkül, hogy a szokványos di­rekt módszereket alkalmazná. -Megtörtént esetet dolgoz föl az a japán film, melyben az egyik középiskola diákjai megtámad­ják a tanárokat, törnek-zúznak. A szovjet televízió Elektroník kalandjai című filmje viszont már kimondottan gyermekeknek készült, szórakoztató, ugyanak­kor nem kevés tanulsággal szol­gáló. Az Elektroník nevű robot külsőre teljesen olyan, mint Szerjozsa, a hatodikos tanuló, különbség köztük a tehetség­ben van, a robot javára, aki előtt nincs lehetetlen. Ezt Szer­jozsa ki is használja, főként ar­ra, hogy Élik járjon helyette is­kolába, aki ezt meg is teszi, csodákat művelve, amilyenre még a tanítók is képtelenek. Persze, sok mulatságos helyzet után kiderül a turpisság, és Szerjozsa beismeri, hogy helyet­te senki nem dolgozhat, meg hiába is érnek el sikereket, he­lyette, nem az övé a babér. Az egy másik vonulata a filmnek, hogy a robot szeretne emberré válni. Az első kategória győztes al­kotása, a Magyar Televízió Mon­dok nektek vadamit című ani­mációs filmje az emberi kom­munikáció kialakulásáról és fejlődéséről szól sok humorral fűszerezett, ötletes megoldások­kal, pergő ritmusban. Az isme­retgyarapításnak és tanításnak ez a módja a leghatátosabbak közül való. Vajon a téli üdülés­re érkező 6—10 éves gyereke­ket kordában tarthatja-e, visz- szafoghatja-e a játéktól két, sípszóval fegyelmező-parancsol- gató pedagógus vezetőjük? Nem, mert a gyerekek játék utáni vágya, fantáziájuk erő­sebb — sugallja a második ka­tegória fődíjas műsora, a Hóem­berek című ötletes szlovák film, melyben szöveg nélkül dominál a látvány, a némafilm-grotesz- kek eszközeivel is komponált képek meg a zene. Magyar si­ker született a harmadik kate­góriában is, itt a Tessék engem elrabolni! című film kapta a fődíjat. Egy gyermekotthonban nevelkedő kisfiú a főszereplője, aki nem ismeri a szüleit, és családi otthonra vágyik. A von­zó és a tévések körében is di­vatos témában ez a film hiteles és megkapó ábrázolás, és úgy­szintén nem kevés mondaniva­lója van a felnőttek számára. A negyedik kategória győztese a nyugatnémet ARD tévétársa­ság Gyertek velünk kincset ke­resni című, gondos munkával készült, kedves figurákat föl­vonultató rajzfilmje lett, mely mondanivalójának lényege ab­ban van, hogy a boldogságot nem a gazdagság jelenti, hanem az, ami bennünk van, amit csak magunkban kereshetünk és ta­lálhatunk meg. Olyan újdonságról nem szá­molhatok be olvasómnak, ami­lyennel ne találkozott volna már a képernyőn. Nem is célja ennek a szemlének újdonságok, kísérletek fölvonultatása. Ha­nem inkább az, hogy a kölcsö­nös tapasztalatcsere, egymás tevékenységének megismerése és e tevékenység hasznosítható eredményeinek az alkalmazása által pedagógiai és esztétikai szempontból is mind jobb műso­rokat kapjanak a gyerekek, akik nem ritkán már több órát ülnek a tévé előtt, mint ameny- nyit az iskolában. Az informá­ciórobbanás őket talán még job­ban, még több oldalról érinti, mint a felnőtteket, és amilyen gyors ütemben, mennyiségben fogadják be akarva-akaratlanul (olykor ellenőrizhetetlenül) az információkat, úgy bizonytala­nodhatnak el, juthatnak tév- utakra, ha nem teremtünk is­merettárukban rendet, rendszert, amiben a szülőnek és az is­kolának éppen a tévé lehet nagy segítségére. A szüntelenül vál­tozó körülményekhez igazodva szüntelenül keresve a választ a mit és hogyan kérdésre. A gyermekek és az ifjúság szebb életéért, ahogy a feszti­vál jelszava is mondja. BODNÁR GYULA A felújított épület konyhája és a kenyérsütéshez használt eszközök (Kis László felvétele) A PARASZTI MOLT EGY DARABJA Ojabb tájház a Csallóközben Két feljegyzés között a válto­zó történelem. Annak a háznak a mestergerendájába vésték az egyiket, amelyben hároméves gyűjtés után elhelyezték a nagymegyeri (Čalovo) Tájház néprajzi anyagát. A másikat a helyreállított és tavaly decem- bar elsején megnyitott ház te­tejét újranádazó mester írta a vendégkönyvbe. „Ez Házot Épí­tette Nemes Lovas István Fele­ségével N Tót Mikoloi Máriával 1836 Esztendőben“ — szól te­hát a száznegyvenöt esztendős véset. Azóta közel másfél év­század telt el, szabadságharc, háborúk, kenyérharc, földmun­kássztrájkok, felszabadulás és szocialista országépítés formál­ta az itt élőket, változtatta a tájat, s nem utolsósorban az életmódot. Örvendetes jelenség az utób­bi években, hogy tájainkon is igény született, hogy a népmű­vészettel együtt a népi gazdál­kodás, a népi mesterségek esz­közeit, szerszámait is gyűjtsék. Sokszor leírták már, hogy szin­te az utolsó pillanatban teszik ezt. A még alig egy esztendős nagymegyeri tájházat látva, az első pillantások után akár el is könyvelhetnénk, hogy a lel­kes létrehozók befejezték mun­kájukat. Varga László tanár szavai mást bizonyítanak: — A tavalyi megnyitó ünnep­ségen nemcsak a város és a dunaszerdahelyi Csallóközi Mú­zeum vezetői vettek részt, de eljöttek a járás párt és állami szerveinek képviselői is. Ez is bizonyította, hogy milyen fon­tosnak tartják mindannyian az egykor oly küzdelmes paraszti múlt megismerését. Mindazt, ami a maival összehasonlítha­tatlan állapotával megelőzte a nagyüzemi mezőgazdaságot. Tő­lük is kaptunk ösztönzést ah­hoz, hogy az elkezdett munkát ne hagyjuk abba. Az összegyűj­tött tárgyakat a tavalyi honis­mereti tábor résztvevői restau­Kai AZ EGESZSEGES SZELEI ÉHSÉG Látogatás egy kelet-szlovákiai könyvesboltban vet ad el, mint szlovák nyel­vűt, holott a város és környé­ke lakosságának többsége ma­gyar nemzetiségű; másrészt: több hanglemez (főleg magyar nyelvű) is elkelne, de abból nincs elég. Orbán Istvánné becslése szerint az egy év alatt eladott könyvek 65—70 száza­léka szlovák nyelvű, ugyanak­kor a raktárkészlet nagyobb hányadát a magyar nyelvű könyvek teszik ki. A jelenség oka felől faggatom az eladó­nőt, de ő nemigen tud kielé­gítő választ adni az eléggé bo­nyolult kérdésre, mint ahogy nem is könnyű rá egyértel­műen válaszolni. Elég hosszasan böngésztem a könyvesboltban, érdekelt, mi található a kortárs magyar és szlovák Irodalomból a polco­kon. Szépirodalomból mindkét nyelven elég jő volt a válasz­ték. A Slovenský spisovateľ ki­adó Nová próza (Oj termés) sorozatának számos olyan da­rabja kínálta magát, melyet a fővárosban keresnek az olva­sók. De a Smena és a Tatran kiadó Is több jó kiadványa szintén a kezembe került. —■ A szlovák olvasók mit ke­resnek elsősorban? — Főként a szórakoztató irodalmat és a külföldi best­sellereket. A mai értékesebb szlovák irodalom iránt szinte egyáltalán nincs érdeklődés. Úgyszólván magától adódott a kérdés, hogy a mai magyar irodalom iránt vajon van-e. — Ha keveset vásárolnak is, de a mai magyar szépirodal­mat jobban keresik az olvasók, különösen a gyermekkönyve­ket. Persze vannak is igen szép gyermekkönyveink. Többet is el tudnánk adni, ha jönnének a vevők. Esetleg a sajtó is se­gíthetne ... A szlovákiai magyar iroda­lom felől érdeklődve kiderült, hogy Szepsiben kelendőbb a vers, mint a próza. (Az eladó- nő közlése szerint verseskőte- tekből 15—20 példányt, a leg­keresettebb prőzaszerzők, mű­veiből is általában hatvan da­rabot rendel a könyvesbolt.) A bolt könyvpropaganda cél­jából kiállításokat rendez és újságban hirdet. Az újságban való hirdetést a fölöttes szerv takarékosságból évenként csak egyszer engedélyezi, mint aho­gyan a könyvterjesztők része­sedését is öt százalékra csök­kentették. [A vérbeli könyvter­jesztőt ez persze nem riaszt­hatja el, de meg kell gondol­ni, mivel érdemes takarékos­kodni.) A bolt 1979-ben könyvlista segítségével sikeres rendelési akciót bonyolított le. Előfor­dult, hogy számos megrende­lésnek nem tudott eleget ten­ni, mivel a kért könyv elfo­gyott. Paradox módon itt je­lentkezik a könyvesbolt egyik jelentős problémája (ami alig­hanem más könyvesboltoknak Is gond), hogy a Magyar Nép- köztársaságban megjelent köny­vekből nem rendelhet újra és a prágai Magyar Kultúrához sem fordulhat rendeléssel. Fel­merül a kérdés: ezzel az in­tézkedéssel az illetékes fölöt­tes szerv nem rövidíti-e meg a magyar nemzetiségű olvasót és a könyvesboltot egyaránt? A könyv a szellemi kultúra hordozója, e kultúra fejlődésé­nek segítése mindannyiunk kö­zös érdeke. Alapfeltétel azon­ban, hogy a könyv iránt mint a közművelődés egyik legfon­tosabb eszköze iránt Szepsi környékén csakúgy, mint má­sutt meglegyen a kellő érdek­lődés. Hogy ne csak a tanuló Ifjúság, hanem a felnőttek is bemenjenek a könyvesboltba, és ne sajnálják a könyvre köl­tött pénzt. A modern kultúrák­ban a szellem olvasás által való ébren tartása, szakadat­lan csiszolása éppoly fontos, mint az egészséges táplálko­zás. KÖVESD! JÁNOS rálták, tartósították és rendez­ték el. A gimnázium diákjai vé­gezték a munka egy részét. Kö­zülük később Nagy Erzsébet, Pe- tőcz László, Mórocz Iván és Fitos László egy negyven olda- las dolgozatot készített a táj­házban található eszközök hasz­nálatáról és a paraszti háztar­tásban végzett munkafolyama­tokról. Munkájuk eljutott a tu­dományos diákköri pályázat kerületi döntőjébe, ahol a szlo­vákra lefordított dolgozatot ér­tékelte a zsűri. Sajnos a bíráló bizottságban nem volt népraj­zos, így nem is tudjuk mennyit ér a diákok munkája. A CSE­MADOK Központi Bizottságára is elküldtük, s várjuk az ott dol­gozó szakemberek válaszát. Diákokról volt szó, marad­junk ennél a témánál. A gim­názium utódjaként létesített közgazdasági szakközépiskola diákjait is szeretné megnyerni a CSEMADOK városi szerveze­te, hogy valamilyen formában kötődjenek a honismereti ház­hoz. Hiszen a paraszti gazdál­kodást megismerve a mai körül­ményeket is jobban megértik, jobban megbecsülik. Nem tar­tom elképzelhetetlennek, hogy a gimnazistákhoz hasonlóan — persze a választott szakmájuk jellegéből kiindulva — feldol­gozzák egy parasztcsalád gaz­dálkodását, a földművelés ma már történetinek számító ha­gyományait. Hiszen ez is a gaz­daságtörténet része. Varga László szavai egy mindig munkálkodó pedagógust jellemeznek, aki a változó kö­rülmények között is keresi az értékek teremtésére szolgáló le­hetőségeket. Nagy érdemei van­nak abban is, hogy mindaz, ami a házban együtt látható, meg­őrződik a jövő nemzedékeinek. Sokoldalúan támogatja a CSE­MADOK városi szervezetét a vá­rosi nemzeti bizottság és a Csallóközi Múzeum is. Amíg az egyik elsősorban anyagi támo­gatást nyújt, addig a másik a táj­ház fenntartásához szakmai se­gítséget ad. Nem véletlen tehát, hogy Fazekas Mária személyé­ben állandó gondnoka is van a háznak. Alig félszáz lépésnyire a Februári Győzelem utca 14-es számú házában lakik. Az érdek­lődők szinte bármikor — a hi­vatalos nyitvatartási órákon kí­vül Is — megkérhetik: örömmel mutatja meg mindazokat a tár­gyakat, melyek közül néhányat még ő maga is használt. A Ró­zsa utcában álló tájház köny- nyen megtalálható, ám ehhez az is kell, hogy a városon át­haladó nagyforgalmú nemzet­közi útvonal autósturistáit már a város határában informálják. Sajnos a kereszteződés útjelző- táblái között szinte észrevehe­tetlen a hirdetőtábla. Jó lenne ezt megfelelőbb helyen felállí­tani. S hogy a tájházzal folyamato­san törődnek, azt az is bizonyít­ja, hogy elkészült a (sajnos for­májában nem a legmegfelelőbb) kerítés és idén a tetőfedő mes­ter beírhatta a vendégkönyvbe: „Megjavítottam e házat 1981. III. 6-án Bölcs Sándor Csaloköz Nádazsd.“ Építeni, megjavítani, megőriz­ni. A ház két feljegyzésének születése között a történelem és az itt élők életének, munká­jának egy darabja. így terem­tünk jelképeket, bizonyítékokat e tájról, az itt élőkről, munkás életükről. DUSZA ISTVÁN 1981. X. 2.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents