Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-11 / 215. szám, péntek

A változatosság öröme Nemcsak gépkocsivezetőknek Közlekedési szabályok, tesztkérdések — magyarul A személygépkocsik és az autózás előnyeiről, hátrányai­ról megszámlálhatatlanul sok cikk jelent meg az utóbbi évek­ben is. Az olajválság űrügyén, az életszínvopal és az élet­szemlélet módosulása kapcsán, környezetvédelem szempontjá­ból még sok más szemszögből fejtették ki a szakemberek és más érdeklődők nemegyszer homlokegyenest ellenkező vé­leményüket. A fellángoló vi­ták és a dráguló hajtóanyagok ellenére egyre inkább növek­szik azok száma, akik a kor­mány mögé akarnak ülni, gép- kocsitulajdonosok szeretnének lenni. Ma világszerte, szinte évről évre korszerűsítik a leendő gépkocsivezetők oktatásának tananyagát, módszereit — szi­gorítják a feltételeket. Ám min­den modernizálás ellenére még­iscsak a közúti közlekedés sza­bályainak az ismerete a kiin­dulópont. Manapság már nem kell hangsúlyozni, mennyivel könnyebb mindezt az anyanyel­ven elsajátítani. Szlovákia ma­gyar lakta városaiban és köz­ségeiben a Honvédelmi Szövet­ség autóközlekedési tanintéze­teiben tulajdonképpen az ötve­nes évek elejétől szerveztek magyar nyelvű tanfolyamokat is, ám hiányoztak a megfelelő kiadványok. A Madách kiadó dicséretes Könözsi István jelvétele A Psrasztbecsiliol - baagiemszen Az olasz RCA hanglemez- gyártó vállalat és az OPUS közös gondozásában került a szaküzletekbe Pietro Mascagni Parasztbecsület című egyfelvo- násos operájának hangfelvéte­le, parádés szereposztásban. Maga a mű érdekes körülmé­nyek közölt keletkezett. Mas­cagni Carignalo-ban, egy kis vidéki városkában volt kar­mester és zeneiskolai tanár, amikor a Sorzogno zeneműkia­dó vállalat pályázatot hirdetett egyfelvonásos dalműre. Mas­cagni ekkor írta meg Giovanni Verga szövegkönyvére Pa­rasztbecsület című operáját, amelynek bemutatója 1890. má­jus 17-én volt Rómában. A ki­váló mű akkor született meg, amikor az olasz opera éppen nagy válságát élte. Az opera­szerzők többsége akkoriban lélektelen Wagner-másolatokat, vagy „moderneskedő“, semmit­mondó műveket készített. Mas­cagni fellelkesülve Bizet Car- menjének példáján a realista törekvéseket igyekezett meg­valósítani az olasz operairoda­lomban, amikor paraszthősöket állított színpadra és lelkivilá­gukat, érzelmeiket, szenvedé­lyeiket kívánta kifejezni a ze­ne eszközeivel. Bár Mascagni stílusát a „verismo“ — a való­ságábrázolás eltúlzása — jel­lemzi, s ezáltal a színpadi ha­tás kedvéért felfokozott drá­mai szenvedélyek a darab tör­téneti hátterét másodrendűvé degradálják, a Parasztbecsület mégis világhírnevet és megér­ik demelt sikert hozott Mascagni- nak, mert a dallam nyelvén be­szélt az opera történetének olyan korszakában, amikor a dallamosságnak nem volt be­csülete, és az olasz népművé­szet hagyományaira támasz­kodva egyszerű embereket vá­lasztott darabja hőseiül. nája. A világ egyik legkiválóbb lírai tenorjának tartott Jussi Björling svéd operaénekes — Turiddu alakítója — ugyancsak a Metropolitan Opera egyik csillaga volt, aki pályáját Stock­holmban, a Királyi Opera szín­padán kezdte, s koppenhágai, prágai, bécsi, budapesti, salz­burgi, londoni és chicagói si­kersorozata után lett New York egyik legnagyobb opera- csillaga. Az Alfiót alakító Mer­rill Robert pedig ugyancsak a Metropolitan kiválósága, az amerikai kontinens legjobb ba­ritonistája, aki főleg Rossini, Verdi és Puccini operáiban nyújtott kimagasló teljesít­ményt. SÁGI TÓTH TIBOR A falu kis iskoláját két évvel ezelőtt körzetesítették, egy évvel ezelőtt az utolsó tanító is elköltözött a faluból, ott vá­lasztott lakhelyet, ahová az is­kolát vitték. Tanító nélkül ma­radt hát a falu, amire az ott élők emlékezete szerint még nem volt példa. És mert nem a világ középpontjában van ez a néhány száz lelket szám­láló falu, a legapróbb változás is másként csapódik le, mint másutt, nagyobb hullámot ver, eredményének vagy következ­ményének más az értéke, illet­ve súlya. így nem túlzás azt mondani, hogy új helyzet állt itt elő, rögtön egy olyan kér­dést dobva felszínre, egyebek között, hogy ki fogja ezután szervezni a kulturális életet, ugyanis eddig a tanítók szer­vezték, el is várták tőlük, hi­szen ők számítottak e téren tanult embereknek. Igaz, az utóbbi évtizedben társultak már hozzájuk ketten-hárman azok közül, akik időközben, más szakmákban magasabb fo­kú képesítést, műveltséget sze­reztek, de végül is a tanítóké maradt a vezető szerep, amiben talán a megszokás hatalma, ta­lán a sokéves tapasztalatuk iránti bizalom játszott közre, vagy talán az, hogy mindenki elismerte: náluknál jobban úgy­sem tudná senki végezni ezt a munkát. De ki fogja ezután? A fiata­lok nagy része is vagy elköl­tözött már, vagy késő délután tér haza és akkor vagy a ház körül tesz-vesz, vagy a család­jának szenteli azt a - néhány esti órát, vagy kevésbé igé­nyes szórakozási formákban igyekszik föloldódni; ritka ki­vétel, aki a munka után, gyű­munkával megpróbálja felszá­molni ezt a fogyatékosságot. Nemrég került a könyvesbol­tokba. A közúti közlekedés sza­bályai és a gépjárművezetői vizsga tesztkérdései című kiad­vány. amely valóban hasznos segítőtárs lehet elsősorban a leendő gépkocsivezetőknek. A már említetteken kívül a könyvben megtalálható a közúti járművek forgalomba helyezé­sének és forgalomban tartásá­nak feltételeit tartalmazó ren­delet, amelyet minden gépko­csivezetőnek ismernie kell. A tesztkérdések természete­sen nemcsak a vizsgára készü­lőknek nyújtanak hasznos se­gítséget, hanem minden gép­kocsivezetőnek, hiszen a rend­szeres ismétlés itt is a jó ve­zetés egyik fontos előfeltétele. A kötet elsősorban a gépko­csivezetők igényeit elégíti ki, ám mások is haszonnal forgat­hatják. Kerekes István, a könyv fordítója hazai magyar vonatkozásban valóban úttörő munkát végzett, mert a szöve­gek átültetésénél az egyetlen járható, ám legnehezebb utat választotta. Deme László egyik mondása szerint ugyanis a for­dítók között legtöbbször nem az a legény, aki kitalál, hanem az, aki megtalál. A fordító nem végzett tükörfordítást, nem kreált szószörnyeket, hanem kitartó munkával, a magyar- országi szakterminológiában megtalálta a szlovák szakkife­jezések és megnevezések helyes magyar megfelelőit. Ez a po­zitívum különben a kiadvány egyik értéke. Ezért ajánljuk a könyvet az autószerelők és más szakemberek figyelmébe is, akik — nagyon kevés kivétel­től eltekintve — a minden na­pi gyakorlatban furcsa keve­réknyelvet beszélnek vagy nem ismerik egy-egy kifejezés ma­gyar megfelelőjét. Ugyancsak jó szolgálatot tesz a könyv a különböző típusú középiskolá­sok pedagógusainak és tanulói­nak. A kiadó hasznos kezdemé­nyezése remélhetően kellő visszhangra talál és ez a könyv eljut azokhoz, akiknek szán­ták: a közúti közlekedés min­den résztvevőjéhez. Sz. J. lések után, egy-két órás buszo­zás után mindjárt rohan kul­turális életet élni, művelődni, közművelni. De a tevékeny kor­ban levő asszonyok, férfiak zöme is ingázó, őket — rész­ben érthető okokból — eddig sem volt könnyű aktivizálni a falu kulturális emelkedéséért, persze, a rendezvényeket öröm­mel fogadták, szívesen vettek részt rajtuk, (ami azért nem kevés, különösen ha azt vesz- szük, hogy központi falvak kor­szerű művelődési házában nem ritkán zajlik színvonalas elő­adás Is — erősen foghíjas né­zőtér előtt). Egy ideje azon­ban nincs rendezvény a falu­ban. Mert nincs, aki vállalná a szellemi irányítást, aki eszt- rádműsort tudna összeállítani, színdarabot rendezni, művész — közönség találkozót, különféle kulturális esteket szervezni, egybetartani a vegyeskart. Te­hát: aktív közösségi életre ser­kenti a kultúrával, kihasználva a kultúrát, mint közösségterem­tő és -megtartó erőt Is. És amióta elment az iskola, már a gyermekek sem szerepelnek itt színpadon, következéskép­pen ezzel is kevesebb a lehető­ség arra, hogy találkozzanak, együtt legyenek nagyobb szám­ban az emberek. A művelődési háznak, amely ha nem is új, de használható, nincs állandó, fizetett vezető­je, sem alkalmazottja, aki van, annak csupán az a feladata, hogy őrizze a kulcsot és oly­kor-olykor takarítson, amiért kap száz. kétszáz koronát. A különböző szervezetek a már fenn jelzett okok miatt elsődleges feladatuknak sem tudnak mindig maradéktalanul, formalizmusmentesen eleget Saját beváltásuk szerint: meglepődtek amikor kihirdet­ték a východnái folklórjeszti- vál szólótánc-versenyének ered­ményét. A bemutatott koreog­ráfia a szlovák szakemberek által nem a legismertebb vál­tozata volt a Felső-Tisza-vidé- ki csárdásnak (Martin György és Pesovár Ernő felosztása). Quittner János Bélyi friss csár­dás és csapás — a Szitásné Tóth Anikó és Berta Barnabás előadásában egyöntetű sikert aratott és első díjat nyert. A laikusnak minden esetben ne­héz különválasztani a táncosok és a koreográfus munkáját. Hogyan vélekednek erről a bé­lyi párostánc előadói, akik a kassai (Košice) Dargov nép­táncegyüttesben táncolnak? Berta Barnabás húszéves, közgazdasági szakközépiskolá­ban érettségizett és az idén műszaki főiskolán szeretne to­vább tanulni. Azt hiszem ő volt nehezebb helyzetben, hi­szen Quittner János koreográ­fiájához hasonlóval közvetle­nül még nem találkozott. — Ki kell mondanom: éve­ken át a stilizált, a táncos technikai tudására, rutinjára épített táncokat táncoltam. Ép­pen ezért számomra egyfajta felszabadultságot hozott, lehe­tőséget arra, hogy megismer­jem az egykori táncolókban felszabadult érzéseket, s fel­töltődhettem alkotói energiák­kal is. Hiszen a bélyi csárdás koreográfusának munkája ugyan kötött, rögzített formát hordoz, ám a tartalmát, a töl­tését nekünk, táncosoknak kellett belévinnünk. A meg­szokott stillzáltság, a táncost gépies mozgásra kényszerítő koreográfiák után ebben nem­csak az egymást követő kar­lendítések, mozdulatok, lépé­sek sorrendjét tanultam meg, de sajátomnak tudtam a ko­reográfia archaizáló, a tánco­sok belső emócióira is építő mondanivalóját. — Azt hiszem ez utóbbin volt a hangsúly — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Tóth Ani­kó, aki a szepsi (Moldava nad Bodvou) zeneiskola tanára. — Quittner Jánossal végzett kö­zös munkánk lényege éppen ez a tartalmi tényező volt. ö nem tanítja, hanem neveli a tán­cost. Persze ez nemcsak az ő számára jelent többlet felada­tot. Pontatlan megfigyelő, belső érzékenység nélküli táncos tenni, a kulturális — vagy an­nak mondott — tevékenységűk jobbára bálok rendezésében merül ki. M indez persze korántsem Jelenti azt, hogy a falu minden lakosa teljesen kultú­ra nélkül él, nem fogad be mű­vészeti értékeket. Vannak há­zak szép könyvtárral, vannak fiatalok és idősebbek, akiknek nem esik nehezükre akár több kilométert is utazni egy kiállí­tásért, színházi előadásért, iro­dalmi találkozóért, utazni azért, hetenként többször is, hogy amatőr művészeti vagy népmű­vészeti csoport tagjaként fe­jezhesse ki önmagát. És hát ott a tévé, amely kulturális forrás is, kínál filmet, zenét verset. Csakhogy a például vá­lasztott faluval kapcsolatban nem erről van sző ezúttal, amint azt bizonyára olvasóm is észrevette. Hanem azon kö­zösségi együttlétek számának a hirtelen csökkenéséről, ame­lyek a faluban, a helybeliek által teremtett kultúra körül szerveződtek, 16 lehetőséget kí­nálva a szórakozásra, művelő­désre, fölüdülésre, gondolko­dásra, az anyanyelvi kultúra ápolására ugyanúgy, mint az egyéni és közösségi élet mi­nőségének javításához, az egész falu előrelépéséhez nélkülöz­hetetlen emberi kapcsolatok kialakítására, illetve szilárdí­tására. És falunkban, mely sok mással egyszerre mozdult ki évszázados nyugalmából, mely átrétegződött, külső formájá­ban is megváltozott rövid né­hány évtized alatt, és zárt egy­sége régen a múlté, már a népszokásokból Is csak kevés él. s ráadásul most nincs, akt gyűjtené, feldolgozná, színre alig-alig tudná megtanulni azt, amit János szeretne. Bemuta­tott egy-egy félsort, s ha nem rögzítettük azonnal, másik al­kalommal már változatot tán­colt elő. Lényegében így kö­zösen alkottuk meg azt, amit szeretett volna. Koreográfus! módszere alkotásra, felszaba­dult táncolási módra ösztö­nöz ... — Ez pedig számomra na­gyon fontos — veti közbe Bar­nabás. — Ne legyek táncoló gép, de érzelmekkel telített táncos. A szakemberek, s Vý- chodnán kétségtelenül azok ültek a zsűriben, ezt észreve­szik és értékelik. — A bélyi csárdásnak a fér­fi és a nő közötti kapcsolat ad­ja a lényegét. — folytatja Ani­kó. — Nem az összefogódzás jelzi a kapcsolatot, hanem a mozdulatok, a tekintetek érzel­mi telítettsége. Örömet az ad, hogy az ilyen láncban érzése­ket, a tánc egykori kapcsolat­teremtő és — őrző funkcióját kell megjelenítenünk. Hozzám közelebb állt mindez, hiszen az egykori Regős együttesben már megismertem ezt a stí­lust. Persze Quittner János Bélyi friss csárdása minden te­kintetben többletet adott. — Valamit a zenéről is szól­nék — szólal meg Barnabás. — Gépzenére táncoltunk, és szerintünk elég rossz volt a felvétel. Ennek ellenére sike­rült a bemutató. S Itt újra csak a koreográfia jellegére utal­nék, ami úgy is jelentkezik, hogy szinte nem lehet elronta­ni, mert az ember hallja a ze­nét, éli a táncot, s ez a vál­tozatosság örömet ad. Szemben a túl stilizált, hatásvadász eszközökre épített koreográ­fiákkal, ahol ha elrontok vala­mit, az egészet elrontottam. A Szitásné Tóth Anikó és Berta Barnabás által bemuta­tott Bélyi csárdás aszimmetri­kus, visszatérően szerkesztett részekből (csárdás, friss, csa­pás, friss, csárdás) áll. Ko­reográfus és táncosok össz- munkájának ritka szép példá­ját hordozza. A szólótáncok versenyének zsűrije Indoklásá­ban többek között az alábbia­kat emelte ki: Eredetiségét megőrző, a tánc férfi és nő kö­zötti kapcsolatteremtő funk­cióját tükröző, a táncosok megjelenítő erejét kihasználó koreográfia. DUSZA ISTVÁN vinné ezeket is, mint korábban, amíg nem mentek el a taní­tók. Tudjuk, a falu, a legeldugot­tabb is, mindenkor megterem­tette a maga kultúráját, kul­túrából mindenkor önellátó volt. De éppen a falu gazda­sági és társadalmi életében bekövetkezett és minden te­kintetben még korántsem be­fejezett gyökeres átalakulások miatt, úgy vélem, a minden­korból ki kell emelnünk, más­képpen kell kezelnünk a mát, még akkor is, ha — nem ál­talánosítható, de nem is egy­szeri helyzet fölvázolására vá­lasztott példánkban — átme­neti állapotról van szó, olyan­ról, mely előbb vagy utóbb megoldódik. Mint már annyi más faluban. Természetesen nem magától. És ezen van a hangsúly. Vagyis azon, hogy a falu kulturális életét ma szer­vezni és irányítani kell, biz­tosítva elsősorban az objektív és szubjektív feltételeket, még­hozzá úgy, hogy a váratlan helyzetek se okozhassanak fennakadást hosszabb távon, ne esetlegesen, az „ahogy esik, úgy koppan“ módjára végezzük a munkát. B ár a falusi közösség föl- emelkedéséért, a közmű­veltség gyarapításáért nemcsak lelkesedni, hanem dolgozni is tudó tanító távozása minden­képpen veszteséget jelent, de azt nem jelentheti, hogy most már megáll a (kulturális) élet, hiszen manapság a több vagy kevesebb Iskolát végzett embe­rek között egyaránt megtalál­ható, aki a tanító helyére áll. És a helyére áll, ha a közös­ség számára — a szocialista kultúra gyakorlatához igazod­va — n»m mindegy az, hogu előbb vagy utóbb oldódik-e meg az átmeneti (Wonnt. BODNÁR GYULA Az RCA-OPUS közös gondo­zásában kiadott, két lemezből álló album a teljes operafelvé- teit tartalmazza a következő szereposztásban: Santuzza — Zinka Milanova, Turiddu — Juss) Björling, Alfio — Robert Merrill, Lucia — Carol Smith, Lola — Margaret Rogger. Köz­reműködik az RCA Szimfoni­kus Zenekara Renato Cellini vezényletével és a Robert Shaw Kórus, karvezető: Robert Shaw. Az opera meghallgatása valódi zenei élményt nyújt, ami Mascagni sajátos művészetén tűi az énekesek ragyogó telje­sítményének is köszönhető. A Santuzza szerepét éneklő Zinka Milanova, horvát opera­énekesnő, aki ia világ számos operaszínpadán aratott sikert, több mint negyedszázadon át volt a New York-i Metropoli­tan Opera ünnepelt primadon­Ha elmegy a tanító 1981. IX. 11. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents