Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-23 / 225. szám, szerda

'wmmmm­Még csak egy járásban r A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÁRÓL Az SZSZK kormánya 1978-ban határozatot hozott, melyben megbízta az Egészségügyi Mi­nisztériumot: kísérletként egy járásban teremtse meg a mező­gazdasági dolgozók üzemi egészségügyi ellátásának felté­teleit, s értékelje az új módszer eredményeit. A kísérlet a komá­romi járásban (Komárno) való­sult meg, tapasztalatait a továb­biakban szlovákiai méretben is hasznosítják majd. A járás ki­választásakor figyelembe vették, bogy a komáromi járás lakossá­gának nagy része mezőgazdasá­gi dolgozó, s a járási egészség- ügyi intézetnek is megvannak a feltételei a feladat megvalósítá­sához. A kísérlet gyakorlat! megvalósítását 1980-ban kezd­ték el. Az Egészségügyi Minisz­térium igyekezetét a járás illeté­kesei s a mezőgazdasági válla­latok kedvezően fogadták. A Komáromi Járási Egészség- ügyi Intézet az üzemorvosi ren­delők létrehozásakor a mező­gazdasági dolgozók számára két módot alkalmazott: összevont üzemegészségügyi körzeteket lé­tesített mezőgazdasági üzemek és néhány ipari üzem számára. Ezt a formát a 800—1200 dolgo­zót foglalkoztató mezőgazdasá­gi üzemekben alkalmazták. így jött létre az ógyallai (Hurbano­vo) Efsz valamint a sörgyár, to­vábbá a gútal (Kolárovo) Efsz és a Vágmenti Gépgyár egész­ségügyi körzete. A másik mód pedig: a körzeti orvosok számá­ra megszabta, hogy a rendelé­sek során a mezőgazdasági dol­gozókat előnyben részesítsék. Az üzemi egészségügyi köz­pontok létrehozását megelőzően a járási egészségügyi intézet megegyezést kötött az illetékes mezőgazdasági üzemekkel a dol­gozók egészségügyi ellátásáról, melyben rögzítette: az üzemor­vos kötelességeit, a rendelési időt, a szövetkezet kötelességeit az ellátással kapcsolatban, az üzemorvos és a szövetkezet szo­ciális bizottsága közötti együtt­működés módját. A kísérletet a komáromi járás 14 szövetkezetében vezették be, többek közt: a csallóközaranyo- si (Zlatná na Ostrove) Szovjet Hadsereg Efsz-ben, az alsópéte- ri (Dolný Peter), a búcsi (Búč), a marcelházi (Marcelová), a esi- csói (Cičov) efsz-ben. A nem kis megerőltetést jelentő munkát a járási egészségügyi intézet dol­gozói számának növelése nélkül, a munkaszervezés ésszerűsítésé­vel — az orvosok megterhelését felülvizsgálva, az egészségügyi dolgozók időrendi tervének pon­tosításával végezte el. A kísérlet eddigi eredményeit értékelve megállapítható, hogy a mezőgazdaságban dolgozók egészségügyi ellátásának új formája bevált. Különösen elő­segítette ez az üzemorvosok és a mezőgazdasági vállalatok ve­zetőségei közötti együttműkö­dést, elsősorban a munkakörül­mények elbírálása és állandó fi­gyelemmel kísérése terén, a szűrővizsgálatok színvonalának és számának emelése terén, nagy pozitívuma az is, hogy az orvosi ellátásra szorulók várako­zási ideje is számottevően lerö­vidült. Ez utóbbi annak köszön­hető, hogy a mezőgazdasági dol­gozók a reggeli rendelési órákat vehették igénybe, s ezáltal mun­kahelyükről is rövidebb ideig hiányoztak. Az is nagy előnyt jelent, hogy az egyes mezőgaz­dasági üzemek dolgozóinak egészségügyi ellátása egy he­lyen összpontosul. Ez pedig azt is jelenti, hogy ugyanaz az or­vos kíséri figyelemmel az üzemi bilieseteket is, s könnyebben fel­derítheti, illetve felszámolhatja a balesetek okait. A munkaképtelenség alakulá­sa az 1979—1981-es években ja­vulást mutat, az egyes szövet­kezetek között azonban a hely­zet mégis eltérő. Jó példaként a keszegfalusi (Kameničná) szö­vetkezetei hozhatjuk fel, ahol a munkaképtelenség alakulása lé­nyegesen jobb, mint a kísérletet alkalmazó többi összes szövet­kezetben. A lakszakállasi (So- kolce] szövetkezettel összeha­sonlítva például az arányszám 1,32 százalékkal jobb. A legma­gasabb a munkaképtelenség aránya — 6,27 százalék — a Modrany! Efsz-ben. Amíg a be­tegség és az üzemi balesetek okozta munkaképtelenség a "há­rom év — 1979—1980—1981 — egyes megfelelő negyedévi mér­legeit összehasonlítva csökke­nést mutat, a munkahelyen kí­vüli balesetek okozta kiesés aránya továbbra sem változik számottevően. A kísérlet pozitív eredmé­nyein kívül rá kell azonban mu­tatni néhány olyan tényre is, mely csökkenti az egészségügyi dolgozók igyekezetének haté­konyságát. A mezőgazdasági szervek ez idáig nem foglalkoz­tak elég mélyrehatóan a dolgo­zók egészségügyi ellátása új formájának problematikájával. A szövetkezetek például nem vesznek részt megfelelően az üzemi egészségügyi központok anyagi-műszaki alapja fejleszté­sében, habár az ellátás kiszéle­sítését igénylik. Szeretnék pél­dául, ha már nem aktív nyugdí­jasaikat is ellátná az üzemi or­vos, s a fogorvosi rendelést is szorgalmazzák. Az aránylag rövid ideje beve­zetett kísérlet eredményei azon­ban mindenképpen arra utal­nak, hogy a mezőgazdasági dol­gozók egészségügyi ellátásának új formáját érdemes kiterjeszte­ni Szlovákia más járásaira is. F. m. in A volán mögött is gondolkozzunk Örömmel és nem csekély büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy szépülő hétköznapjaink egyik meggyőző bizonyítéka a lakosság tulajdonában levő mo­toros járművek, elsősorban a személygépkocsik számának rohamos növekedése. Helyeslően bólogatunk, vala­hányszor az országútjainkon száguldozó személygépkocsik százezreiről — de napjainkban már millióiról ír a statisztika, a napisajtó — s főleg annak örülünk, hogy ezeket a jármű-' veket a lakosság kulturális színvonalának növelésére, a pi­henésre, a családi kapcsolatok' elmélyítésére hasznosítja. Ez így. jó, így helyes, így egyezik elveinkkel és néze­teinkkel. Csak azok a fekete króni­kák ne lennének az újságok hasábjainl Csak arról ne kel­lene naponta olvasni, hogy ott is, amott is könnyeket fakasz­tanak a rohanó járművek, vagy pontosabban, e járművek kormánykerekei mögött ülő fe­lelőtlen és felületes vezetők Mert —• sajnos — ilyenekben sem szűkölködünk. Ezt bizonyítja az a járási statisztika is, amely a nagykür- tősi (Veľký Krtíš) járás Idei első félévi közlekedési balese­teiről ad nem éppen vigaszta­ló képet. Az első elgondolkoztató — s mondhatnók — megdöbbentő adat. hogy a közbiztonsági szervek közlekedési felügyelő­ségének sokirányú és igen igé­nyes felvilágosító —• megelőző intézkedései ellenére az Idén a múlt évhez viszonyítva növe­kedett a közlekedési balesetek száma. Míg 1980 első felében 102 közlekedési balesethez kel­lett kivonulniuk a közbiztonsá­gi szerveknek, ez a szám az idei év hasonló időszakához viszonyítva 19-cel nőtt. Az anyag! károk Is Jelentősebbek: egy évvel korábban 575 ezer korona kárt jegyeztek fel az állami biztosító szakemberei, az időn már a háromnegyed millió korona feló jár ez az ér­ték. S ami a legszörnyűbb, a tavalyi egy halálos áldozattal szemben az idén már két csa­ládban siratják az örökre el­távozott családtagot. A közlekedési balesetek okait kutatva csaknem minden eset­ben domináló jelenség az em­beri kötelességmulasztás: vala­hol valaki felelőtlenül ült a volán mögé, valahol valakik a közutak korlátlan urainak kép­zelték magukat s eszerint is viselkedtek. Hogyan lehet másképpen ér- íelmeznl azt a tényt, hogy a közlekedési baleseteknek csak­nem a felét a felelőtlen gyors­hajtás okozta. Ebben az eset­ben is igazolódik az az újkele­tű mondás, hogy ülj kormány­kerék mögé és megmondom, ki vagy, milyen a jellemed, az egyéniséged. Számos gépkocsi- vezető nem tudatosítja eléggé, hogy a gép nem gondolkodik, vakon engedelmeskedik az em­ber akaratának. S ha ez az em­beri akarat rosszirányú, ha az egyén téves ítélőképességéből ered, ha a felelőtlenség a telt rúgója, akkor a következmény nem lehet más, csak a törvé­nyek, az előírások megsértése. Meglehetősen népes csoportot al'kotnak azok a gépjárműveze­tők, akik szakmailag felkészü­letlenül indítják be járművüket. Ök azok, akiik talán szívesen meg is tartanák a forgalmi sza­bályokat, ha ismernék azokat, ha tudnák, mikor milyen módon kell és lehet vezetni, s ha res­pektálnák az útjelzőtáblák és egyéb információs rendszerek jelentőségét. A járásban az első félévben 47 gépjárművezető hagyta figyelmen kívül ezeket a táblákat oly módon, hogy köz­lekedési balesetet okozva, hosz- szú ideig emlékezni fognak fe­gyelmezetlenségükre. Gyakran okoz közlekedési bal­esetet a követési távolság meg nem tartása, a helytelen, sok esetben a gépkocsi márkáját vagy erejét demonstráló kocká­zatos előzés (ezeket az előzése­ket az előző gépjárművezető ré­széről nem egy esetben fölényes mosoly is kíséri), de nem kevés azoknak a gépjárművezetőknek a száma sem, akik nem szívesen respektálják az „adj elsóbbső- get * forgalmi táblákat. Külön fejezetet érdemelnek azok a gépjárművezetők, akik az érvényes rendelkezések elle­nére szeszes italt fogyasztottak: az ilyen rózsás hangulatban megtett út 21 esetben közleke­dési balesettel, azaz a (közbiz­tonsági szervek előtt végződött. Ugyancsak elgondolkoztató je­lenség, hogy az idei év első fe­lében rosszabbodott a helyzet, vagyis növekedett a ,.szomjas“ gépjárművezetők száma. Természetes, hogy a lényegé­ben kedvezőtlen közlekedési helyzetet megállapítva, aligha lehetne elérni lényeges javu­lást, ha ezt nem követnék konk­rét és célravezető intézkedések mind a közbiztonsági szervek forgalmi felügyelősége, mind pedig a gépjárművezetők részé­ről. Megállapított tény, hogy a bírságolás csak egyik és a jelek szerint nem is a leghatásosabb módja a tközlekedés biztonságo­sabbá tételének. Hatékonyabb, átgondoltabb és célravezetőbb tömegpolitikai munkát kell vé­gezni a gépjárművezetők sorai­ban, akár hivatásos, a'kár pedig amatőr sofőrökről van szó. A közbiztonsági szervek nagy­kürtösi (Velký Krtíš) forgalmi felügyelősége az ide! év első fe­lében Is már több tucatnyi fel­világosító előadást szervezett: a Honvédelmi Szövetség autóklub­ja keretében, de nem feledkez­tek meg az alapiskolák tanulói­ról sem. Az egységes földmű- vesszövetkezetekben, az isko­lákban különböző kiállításokat rendeztek, amelyek meggyőzően bizonyították a közlekedési elő­írások és szabályok következe­tes megtartásának fontosságát. Elmondható, hogy a közbizton­sági szervek a nagykürtösi 1á- rásban is sokat tettek az ország­utak kalózainak átnevelésére. Meg kell azonban mondani azt, hogy ez nemcsak az ő felada- tukl A gépjárművezetők neve­lésével többet kellene törődniük például a szolgálati gépjármű­veket üzemeltető gazdasági szerveknek és intézményeknek is, elsősorban járművek mű­szaki állapotának fokozottabb ellenőrzésével. A személygépkocsik növekvő száma gazdagodó szocialista életünk bizonyítéka. De azért a volán mögött sem szabad meg­feledkezni a gondolkodásról. AGÚCS VILMOS APDlNIRlEltS VEGYES ÁLLAS ■ A DATEX kisipari szövetkezet somorjai (Samorín) részlege azon­nali belépéssel felvesz: •­— kazánfűtői és -karbantartót (kisnyomású és széntüzelésű kazánhoz). Érdeklődni és jelentkezni a kővet­kező címen lehet reggel 7.00 órá­tól 15.30 óráig. DATEX, v. d., závod Samorín. Ka­sárenská ut. č. 23, első emelet. ÚF 101 ■ A PROTETIKA egészségügyi cik­keket gyártó nemzeti vállalat hősi (Gabčíkovo) üzemébe felvesz: — műhelyvezetőt PVC műanyag kesztyűk gyártására (tel|es ve­gyészeti szakközépiskolai vég­zettség). Fizetés az érvényes előírások sze­rint. Lehetőség van lakáskiutalás­ra. Jelentkezni személyesen vagy te­lefonon a következő címen lehet: PROTETIKA, n. p.. Bojnická 10, 897 04 Bratislava, telefon: 626-66, 326-os mellék. 0F-103 ■ A bratislavai NYUGAT SZLO­VÁKIAI BÚTORGYÁR azonnal! be­lépéssel felvesz: — elektrotechnikust (főiskolai vagy teljes szakközépiskolai végzettség az erősáramú sza­kon). Jelentkezni és érdeklődni a sze­mélyzeti osztályon lehet a követ­kező címen: Západoslovenské ná­bytkárske závody, n. p., Rožňav­ská 1, 893 45 Bratislava, telefon­szám: 202-51. ÚF 104 ■ Kérjük volt osztálytársainkat, akik 1956-ban érettségiztek a ga­lántai gimnáziumban, Jelentkezze- nek e hó 28-ig az alábbi telefon- számon a 25 éves érettségi talál­kozó megrendezése céljából, me­lyet * 1981, október 17-én tartunk. Telefonszám Galanta: 39-49. 0 1542 ■ Elcserélném szövetkezeti gar­zonlakásomat 3- vagy 4 szobásért Dunaszerdahelyen (Dunajská Stre­da). Cím: Ráczová Helena, nám. SNP 191 22, 929 01 Dunajská Stre­da. 0 1562 MEGEMLÉKEZÉS ISMERKEDÉS ■ 30 éves. szőke, elvált, 2 gyer­mekes anya szeretne megismer­kedni becsületes férfival. Jelige: Csak komolyan, 0 1537, ■ 29/157, elvált asszony 9 éves kislányával gyermekes apa komoly ismeretségét keresi. Jelige: Kará­csony. 0-1548 ■ Egy éve an* nak, hogy a ke­gyetlen halál 1980. szeptember 24-én, 26 évei korában kiragad­ta szerettei köré­ből a felejthetet­len férjet, édesapát, fiút és test­vért, Snmndl Györgyül Akik Ismerték és szerették, szen­teljenek emlékének egy néma piN lanatot ezen a szomorú, első év­fordulón. Örök emlékét őrző felesége, leánya, szülei, testvérei és at egész rokonság 0-1512 ■ Fájó szívvel és soha el nen* múló szeretettel emlékezünk a drága jő testvé­rünkre, Seben Juditra, (Pribojská), akit a kegyetlen halál 1980. szep­tember 22-én, 45 éves korában váratlanul, búcsúszó nélkül kisza­kított közülünk. Akik ismerték és szerették, gon­doljanak rá és szenteljenek emlé­kének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Emlékét őrző testvérei és a rokonság 0-1528 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ADÁSVÉTEL ■ Eladó Renault 8-as, jó állapot­ban. Telefonszám Kolárovo: 941-846, este 18.00 órától — 20.00 óráig. 0-1493 ■ Eladó fehér színű, garázsolt P Fiat 1500-as és egy piros színű Skoda 100-as új karosszériával. Ár megegyezés szerint. Cím: Bar* tos István, 946 38 Radvaň nad Du« nájom 132. sz., komárnól járás. 0 1549 ■ Fájó szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak. Is­merősnek, a helyi óvodának és a falu lakosainak, akik elkísérték utolsó útjára a perbetel (Prlbeta| temetőbe 1981. augusztus 11-én Répás Dezsőt, a szerető férjet, édesapát és nagy« apát, akit 1981. augusztus 8-án, 8 évi, hosszú betegség után, 47 éves korában ragadott ki a halál szerettei köréből. Ezúton köszönjük a sok virágot, a koszorúkat és a vigasztaló sza« vakat, melyekkel enyhíteni Igye­keztek mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, kis árvája, Szilviké, leánya Sarolta, v&ja és kis unokája, Sárika, 0-1557. Tippeljünk a kupamérkőzések eredményeire. PM 4 . ,:SM; W Az 1981. 9. 30-án lejátszódó mér­kőzésekre 1981. 9. 21-től 1981. 9. 28-ig terjedő időközben kell le­adni a szelvényeket. ÜF-89 1981. IX. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents