Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1981-08-31 / 205. szám, hétfő
TÁBORTŰZ A BRATISLAVAI PARTIZÁN RÉTEN (CSTK) — Ünnepi gyűlést tartottak szombaton Bratislavában a Partizán-réten a Szlovák Nemzeti Felkelés 37. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vett Elena Litvajová, az SZLKP KB elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség KB elnöke, Gejza Slapka, az SZLKP KB elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára, Anna Kretová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnök« és az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottság'ának küldöttsége Peter Dudáinak, a szövetség KB alelnökének vezetésével. Ott volt Szergej Marysev, a bratislavai szovjet főkonzulátus konzulja és Anatolij Tomin ezredes, a bratislavai szovjet katonai parancsnokság képviselője. Jelen volt Inna Szaburova, a legendás szovjet partizánparancsnok özvegye. A felkelés történelmi jelentőségét Viliam Pokorny, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Bratislavai Városi Bizottságának elnöke méltatta. Bratislava dolgozói és fiataljai a béke és az élet nevében határozottan tiltakoztak az amerikai kormány azon döntése ellen, hogy megkezdik az emberiség jövőjét veszélyeztető neutronbomba gyártását. Az ünnepi gyűlés tábortűz gyújtásával ért véget. Elutazott hazánkból a japán parlamenti küldöttség (CSTK) — A japán parlament felsőháza Japán—Csehszlovák Baráti Társaságának küldöttsége Sintani Toraszaburónak, a társaság elnökének vezetésével szombaton délelőtt megtekintette a prágai óvárost és a várat. A délutáni órákban a Japán küldöttség befejezte csehszlovákiai baráti látogatását és elutazott hazánkból. A repülőtéren a vendégeket Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke, az Interparlamentáris Unió csehszlovák csoportjának elnöke búcsúztatta. Jelen volt Ihiro Josioka, Japán csehszlovákiai nagykövete. Elindulása előtt Sintani Toraszaburó a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának adott interjújában egyebek között kijelentette: Megkezdték a burgonya betakarítását /Folytatás az 1. oldalról) A kerületben megkezdődött a burgonya begyűjtése. Kelet-Szlovákiában az idén több mint 18 500 hektáron termesztenek burgonyát. A felmérések szerint 17,2 tonnás hektárhozammal számolnak, anIi feltehetően elegendő a felvásárlási terv teljesítéséhez. Szeptember 5-én megkezdik tevékenységüket a cukorrépa felvásárló (központok, 15-én pedig az eddiginél korábban — beindul a répakampány Kelet-Szlovákiában, ahol 8353 hektárról 26 ezer tonna cukorrépa begyűjtésére számítanak. Az eddigi megállapítások szerint a várható cukortartalom 1,25 százalékkal kisebb lesz, mint a korábbi években, viszont a répák nagyobbak. Vasárnap Kelet-Szlovákia több részén szemerkélt az eső, de ahol lehetett, tovább dolgoztak, lankadatlanul folyt a munka. (kulik) Másodszor jártam Csehszlovákiában. Első ízben 1971-ben látogattam országukba. Megállapíthatom, hogy országaink kapcsolatai azóta jelentős mértékben bővültek. Ezt bizonyítja Lubomír Strougal miniszterelnöknek és Alois Indrának, a Szövetségi Gyűlés elnökének Japánban tett látogatása. Japán részről Csehszlovákiában Járt például a parlament felsőházának volt elnöke. Kapcsolataink fejlődése mostani látogatásuk során is visszatükröződött. Mindenütt igazi barátként fogadtak bennünket. Japánt és Csehszlovákiát ugyan sok ezer kilométer választja el, de feltételeink hasonlóak. Mindkét országnak elsősorban a technikát és a technológiát kell fejlesztenie. Ezért tovább kell fokozni az együttműködést, a műszaki Információk cseréjét, s ennek alapján kell törekedni országaink felvirágoztatására. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk említetlenül Reagan amerikai elnöknek a neutronbomba gyártásával kapcsolatos döntését. Japán az egyedüli ország, amely közvetlenül megismerte az atombomba borzalmait. Népünk álláspontja a neutronbombával kapcsolatban egyértelműen elutasító. Azt hiszem, számos országban vallják ugyanezt a nézetet. Ezért természetes, hogy a világ összes haladó erőinek közösen kell törekedniük a világbéke megőrzésére. Megindították a próbaüzemelés (CSTK) — A ruzomberoki Észak-szlovákiai Cellulóz- és Papíripari Vállalat épülő új kombinátjában szombaton próbaüzembe helyezték a szulfáttartalmú fehérítetlen, cellulózt gyártó gépi berendezést, s elkészítették az elsó 30 tonna cellulózt. Egyidejűleg beindították az új főző-, mosó- és osztályozó gépsort. Egységben az atom veszély ellen Pellengéren az amerikai nukleáris tervek (CSTK) — Miközben Washingtonban, illetve Reagan kaliforniai nyári üdülőjében újabb és újabb militarista terveket szőnek, addig világszerte felelős politikusok, befolyásos társadalmi szervezetek, tekintélyes lapok és a békeszerető közvélemény akciói állítják pellengére az amerikai nukleáris terveket. BONN — Legkevesebb 70 ezer résztvevőre számítanak a szervezők október 10-én, amikoris Bonnban békenagygyűlésre kerül sor. Az NSZK-ban ezzel az akcióval éri el tetőpontját az új típusú közepes hatótávolságú amerikai rakéták nyugateurópai telepítése ellen kibontakozott tömegméretű kampány. Bonnban sajtóértekezleten bejelentették, hogy az „Egységben az atomveszély ellen — az európai enyhülésért" jelszó jegyében megrendezésre kerülő akcióhoz már 515 politikai, egyházi, ifjúsági és szakszervezet csatlakozott. STOCKHOLM — Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke ismét sürgette a skandináv atommentes övezet megteremtését. Stockholmban elhangzott beszédében hangúlyozta, hogy az észak-európai atommentes térség létrehozása összhangban van Svédország létrédekeivel. Hozzáfűzte, hogy a skandináv országokban fokozódik az amerikai atomfegyverek telepítése elleni közhangulat. ATHÉN — A Görögország területén működő amerikai katonai támaszpontok felszámolását követelték Solun és Kavala városok békebizottságainak képviselői. Figyelmeztettek arra a veszélyre, hogy a görögországi amerikai támaszpontokon elhelyezett fegyvereket bármikor atom- vagy neutron robbanófejjel láthatják el. DELHI — Narasimha Rao indiai külügyminiszter a parlamentben élesen bírálta azt az amerikai gyakorlatot, hogy számos országba fegyvereket exportálnak, ami azt eredményezi, hogy a világ különböző térségeiben felhalmozódnak a halált hozó amerikai fegyverek, s ez a nemzetközi feszültség éleződéséhez vezet. Rámutatott arra, hogy a Fehér Ház a fegyverszállításokat külpolitikája egyik tő eszközének tekinti. IRÄN Bombamerénylet a kormányfői rezidencia ellen (CSTK) — A PARS iráni hírügynökség jelentette, hogy Teherán központjában, az Iráni miniszterelnök hivatalának épületében tegnap időzített bomba robbant. Első jelentések szerint a merényletnek több sebesültje van és az épület lángba borult. Lapzártakor érkezett jelentés szerint a merénylet időpontjában a miniszterelnöki hivatal épületében tartózkodott Radzsai iráni elnök és Bahonar kormányfő is. A Reuter hírügynökség az iráni rádióra hivatkozva közölte, hogy mindketten megsebesültek és kórházba szállították őket. A „Szolidaritás" egyhetes nyomddszsztrájkkal fenyegetőzik A kormány újabb engedménye TODOR ZSIVKOV, a BKP KB főtitkára Szófiában fogadta Khaled Bagdast, a Szíriai Kommunista Párt KB főtitkárát, aki a szabadságát tölti Bulgáriában. HAFEZ ASSZAD szíriai elnök Damaszkuszban fogadta a hivatalos szíriai látogatáson tartózkodó Doszt afgán külügyminisztert. CLAUDE CHEYSSON francia külügyminiszter közel-keleti körútja során Jordániából Bejrútba utazott. Ammanban úgy nyilatkozott, hogy hajlandó találkozni Jasszer Arafattal, a Palesztin Felszabadltási Szervezet vezetőjével. (CSTK) — A lengyel kormány szóvivője határozottan elítélte a „Szolidaritás" újabb akcióját, miszerint a szakszervezet a rádió és a televízió dolgozóinak sztrájkjával fenyegetőzik, melynek célja a tömegtájékoztatási eszközök normális adásának a megakadályozása. A kormány szóvivője aggodalommal szólt e felettébb felelőtlen akció előkészületeiről, amely az állami szervek és a társadalom közötti alapvető kommunikációs, rendszer ellen irányul. A -rádió és a televízió adásának a megakadályozása egyúttal a lengyel jogrend ellen is irányul. A kormány az említett igyekezetek ellen kész minden törvényes eszközt bevetni. A rendfenntartó erők utasítást kaptak arra vonatkozóan, hogy a rádiós és a televíziós bizottságnak adják meg a szükséges segítséget a zavartalan tevékenység biztosításához, hangsúlyozta q kormányszóvivő. A lengyel kormány a hét vé-: gén újabb figyelmeztető sztrájk kok fenyegetésének légkörében további engedményt tett a Walesa-féle szakszervezetnek: beleegyezett abba, hogy nagyobb teret kapnak a tömegtájékoztar tási eszközökben és ígéretet tett arra, hogy sugározzák a szakszervezet néhány elkészített műsorát. A „Szolidaritás" a szombat} tárgyalások során újabb követeléssel állt elő, hogy a rádió a televízió egyenes adásban köZT vetítse a szervezet jövő héten megtartandó I. kongresszusát. Ha a kormány a követelést néni teljesíti, a „Szolidaritás" újabb sztrájkokat szervez, s ezúlttal hatnapos nyomdászsztrájkkai fenyegetőzött. További részletekben ma álla? podnak meg. Afganisztán változatlanul kész a tárgyalásokra (CSTK) — Az afgán kormány augusztus 24-i nyilatkozata Afganisztán jó szándékának, tárgyalási készségének és egyúttal annak a bizonyítéka is, hogy az ország népe békét akar, hogy a kabuli kormány külpolitikája elvszerü, rugalmas és kezdeményező, — hangsúlyozta Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkára, állam- és kormányfő kabuli sajtóértekezletén. HAIG KÜLÜGYMINISZTER ISMÉT MEGERŐSÍTETTE AZ EROPOLITIKA FOLYTATÁSÁT (CSTK) — Alexander Haig, az Egyesült Államok külügyminisztere washingtoni sajtóértekezletén védelmébe vette a dél-afrikai fajüldöző rezsimet, melynek Angola elleni agresszióját világszerte elítélik, ugyanakkor megbélyegezte a namíbiai hazafias erőket azért, hogy fegyveres harcot folytatnak hazájuknak a dél-afrikai törvénytelen megszállása alóli felszabadításáért. Haig a továbbiakban megerősítette, hogy Washington továbbra is sokoldalúan támogatja a salvadori rezsimet. A szobadségukért küzdő salvadori hazafiakat valamiféle „terroristáknak" minősítette. Éles kirohanásokat intézett a szocialista Kuba ellen, azzal vádolva, hogy állítólag beavatkozik a salvadori belügyekbe, habár erre vonatkozó bizonyítékokat nem említett, de bejelentette, hogy az USA új akciókat készít elő Kuba ellen. Az amerikai diplomácia vezetője is megerősítette, az amerikai vezetésben teljes a nézetazonosság a tekintetben, hogy „szükséges a stratégiai erők korszerűsítése". Ezt azzal indokolta, hogy az USA válsághelyzet esetén „közbe tudjon lépni." Washington tehát Ismét megerősítette, hogy külpolitikai irányvonalát a durva erőszak kultusza jellemzi. A TASZSZ washingtoni tudósítója Haig kijelentéseit értékelve megállapította, hogy a Fehér Ház nemcsak hogy nem próbálja továbbfejleszteni az utóbbi 10 évben a szovjet—amerikai kapcsolatokban elért pozitívumokat, hanem felül kívánja vizsgálni e kapcsolatok alapjait, és a fegyverkezés újabb fordulójában katonai erőfölényre akar szert tenni a Szovjetunióval szemben. Hangsúlyozta, hogy miközbeij az amerikai és brit tömegtájé? koztatásl eszközök úgy tájékoz? tattak, hogy Pakisztán vissza? utasítja az új afgán kezdemé? nyezést, a valóságban a pas kisztáni vezetők lényegében po? zitivan reagáltak az afgán ja» vaslatokra. A nyugati tömegtájékoztatási eszközök kezdettől fogva hamis információkat közölnek Afga. nisztánról, nem hajlandók a realitások elismerésére, és el* hallgatják az igazságot az aN gán forradalomról. Afgán küldöttség érkezik hazánkba (CSTK) — A CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának meghívására Kabulból elutazott az Afgán Nemzeti Hazafias Front Országos Bizottságának küldöttsége. A hazánkba érkező delegációt Muammad Joya, a bizottság titkára vezeti. AZ USA A FAJÜLDÖZŐK ANGOLA-ELLEHES AGRESSZIÓJÁNAK ÉRTELMI SZERZŐJE Kambodzsai—indiai tárgyalások (CSTK) — Az indiai hivatalos látogatáson tartózkodó Hun Sen kambodzsai külügyminisztert szombaton fogadta Reddi indiai államfő. A kambodzsai vendég átadta az indiai államfőnek Heng Samrin kambodzsai elnök személyes üzenetét. Az üzenet köszönetet mond az indiai kormánynak azért a támogatásért, melyet az a kambodzsai népnek nyújtott az imperializmus és az expanzionizmus erői ellen, Kambodzsa függetlenségének megvédéséért vívott igazságos harcában. Bécsi merénylet (CSTK) — Bécsben szombaton három fegyveres férfi több kézigránátot dobott a zsinagóga bejáratához. A terrorista akció következtében ketten meghaltak, tizennyolcan pedig megsebesültek. A tettesek közül kettőt az osztrák rendőrségnek sikerült letartóztatnia. '(Folytatás az 1. oldalról) Ha Van Lan vietnami küldött hangsúlyozta, hogy a dél-afrikai fegyveres támadás célja Namíbia törvénytelen megszállásának a meghosszabbítása és a vele határos ún. frontországtík, köztük Angola destabilizálása. Raul Roa Kuori kubai küldött kiemelte, hogy az Angola-ellenes akciót az USA kivételével a Biztonsági Tanács valamennyi tagja elítélte. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a dél-afrikai agresszió értelmi szerzője és a történtekért teljes mértékben őt terheli a felelősség. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, ha a dél-afrikai agreszszor behatol Angola azon területeire, ahol kubai katonák állomásoznak, a kubai egységek minden eszközt bevetnek visszaverésük céljából. Charles Lichtenstein, az USA' delegátusa „sajnálkozását" fejezte ki afelett, hogy a „Dél-afrikai Köztársaság eröszakot alkalmazott", de ahelyett, hogy elítélte volna az agressziót, bírálta azt a támogatást, melyet a szocialista országok és a harmadik világ államai a Namíbia felszabadításáért küzdő Délnyugat-Afrikai Népi Szervezetnek (SWAPO) nyújtanak. Világosan a résztvevők értésére adta, hogy Washington a fajüldözőkkel rokonszenvez. A BT-vita számos felszólalója, többek között a francia, a mexikói, a nigériai, tunéziai, jugoszláv és líbiai delegátus elítélte a fajüldözőik akcióját és követelte a csapátok azonnali visszavonását. Luanda! kormányülés Luandában rendkívüli ülést tartott a Minisztertanács, melyen a kormány határozottan elítélte az Angolát ért dél-afrikai fegyveres támadást és feltétlen támogatásáról biztosította a Namíbia szabadságáért és függetlenségéért küzdő SWAPO t. A minisztertanács ugyanakkor felszólította az Afrikai Egységszervezetet, hogy nyújtson sokoldalú támogatást az angolai népnek, és szorgalmazza a fajüldöző csapatok feltétlen visszavonását. Az el nem kötelezettek álláspontja A New York-1 ENSZ-központban közleményt adtak ki az el nem kötelezett országok koordinációs irodájának rendkívüli üléséről, melyen a dél-afrikai agressziót vitatták meg. Az el nem kötelezett országok határozottan elitélték az barbár agressziót és azt az állami politika szintjére emelt terrorizmusnak minősítették, amely veszélyezteti a világbékét és a nemzetközi biztonságot. Felszólították a Biztonsági Tanácsot, hogy az agresszort szólítsa fel csapatainak azonnali kivonására, ugyanakkor sürgette Dél-Afrikaellenes szankciók megszavazását. Tiltakozások világszerte Az algériai külügyminisztérium nyilatkozatban Ítélte el a dél-afrikai egységek behatolását angolai területre és azonnali büntető intézkedéseket követelt Pretoria ellen. A Béke-világtanács Helsinkiben kiadott nyilatkozatában megbélyegezte a dél-afrikai fegyveres inváziót Angola ellen. Az agresszió ismét annak bizonyítéka, hogy a fajüldözők háborúra készülnek Angola ellen. A BVT ezért felhívja a világ közvéleményét, hogy vállaljanak fokozott szolidaritást az agresszió áldozatává lett angolai néppel, és sürgessék a dél-afrikai egységek távozását. A fajüldözők barbár agresszióját határozottan elítélte az Afro-ázsiai Szolidaritási Szervezet A szervezet követeli, hogy Pretoria azonnal vonja kl csapatait Angolából, ugyanakkor támogatásáról biztosítja Namíbia népét igazságos harcában.