Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1981-08-27 / 202. szám, csütörtök

■, ■\YjKr. ■■’n TANÉVKEZDÉS ELŐTT V an még pár napunk szep­tember harmadikéig, gondoljuk végig, megtetttink-e mindent, hogy gyermekeink 10 hónapos munkája zavartalan legyen Mert hogy keményen dolgoznak, azt ma már senki­nek sem kell magyarázni. És nem csak szellemileg. Kezdjük azzal, hogy naponta cipelik ut­cán és buszon a tömött, ólom­nehéz táskát. Hetente kétszer a sportfelszerelést. Reggelente korán kelnek mert ma már kevesebbnek adatik meg. hogy helyben látogassák az iskolát. Nemcsak cipekednek, utaznak és tülekednek is a tudásért. Tanulják az életet. Reggeltől végigülnek, figyelnek vagy unatkoznak, 6—7 tanítási órát. jól belenyúlik az idő a dél­utánba, amikor hazafelé viszi őket a túlzsúfolt autóbusz. Bi­zony elpillednek, elfáradnak még a túlmozgásos gyerekek is. Hát még ha a kisgyerek­nél mozgászavarok is vannak. Akkor fokozottan kímélni kell őket, mert a logopédusok meg­figyelése szerint a mozgásza- var gyakran párosul beszédhi­bával. Nagyon fontos tehát számukra az otthon nyugalma. Gyermekünk célokkal, vá­gyakkal, gondokkal indul az iskulába. Tanuláshoz való vi­szonyát a családi hagyomá­nyok. elképzelések, Ideálok is motiválják. Ha a család hatá­sa pozitív, a gyerek célja az lesz, hogy minél több ismeret­re, készségre tegyen szert, vagyis azonosul családja cél­jaival. Fejlődő gyermekeinkben rop­pant szellemi és testi energiák feszülnek, csak értő kézzel kell irányítani, helyes irányba terelni. Mert a gyerek minde­nütt megfigyel, adatokat, él­ményeket gyűjt és minden esetben meg akarja valósítani céljait. Ha velünk nem megy, nélkülünk. Csakhogy ha ma­gára marad, fennáll annak a veszélye, hogy téves következ­tetésekre jut, vagy túlértékeli erejét. Lesz egyéni véleménye, de nem biztos, hogy helyes. Az osztályok mostanság túlzsú­foltak. Kevés az az idő, ami egy-egy tanulóra jut. A peda­gógusok az óra keretei közt módszeresen irányítják ugyan a gyerekek gondolkodását, de a gyerekek rendszerint to­vábbgondolják a dolgokat. S az eredményt meg kell be­szélni valakivel. Ahol több testvér van a családban, rend­szerint nem a szülőkkel, ha­nem együtt tárgyalják meg gondolataikat, megfigyelései­ket, iskolai problémáikat. Vagy a barátokkal. A baráti kör véleménye lényegesen be folyásolja a gyerek magatar­tását, tanuláshoz való viszo­nyát, végső soron munkája eredményét is. Ezért kell ré­sen lennie a szülőnek. A kis­gyerek még csak a legritkább esetben tanul belső meggyő­ződésből. Betanulja ugyan a tanító néni által megkövetelt anyagot, de csak azért, hogy otthon Is, az iskolában is bé­kesség legyen, miközben belül passzív marad. Ez pedig — tekintettel arra, hogy a mai ember életének Jelentős része telik el tanulással — későbbi nagy lemaradások forrása le­het. Minden szülő szeretné, ha A Cirill és Metod könyvtár új szerzeményei A Cirill és Metód bolgár nem­zeti könyvtár kézirattára jelen­tős anyaggal gazdagodott a kö­zelmúltban. Ezek egyike a Szredna Gora vidékéről szárma­zó, 1640-ben keletkezett kéz­irat, amelynek szerzője az et- ropolei Danaíl. A mű értékét növeli, hogy a Szredna Gora vidékéről eredő kéziratok kö­zött ez a legrégebbi. A könyvtár legújabb szerze­ményei közé tartozik a pavliké- ni tudós, Dimitre Carszki 1793- ból származó, ..Beszédek és Cso­dák“ című. 160 lapót tartalmazó írása: Rilszkinek, a XIX. század eleiéről eredő zsoltároskönyve; valamint egy, a szentek életé­ről <?zóló kis gyűjtemény, ugyan­csak « xix századból. (BUDAPRESS—SOFIAPRESS) gyermeke elkerülné a bukta­tókat, ezért sokszor teszik fel maguknak Is, a pedagógusok­nak is a kérdést: hogyan ta­nuljon a gyerek? Tanuljon tervszerűen, céltu­datosan és rendszeresen. Csak­hogy ehhez meg kell teremte­ni a feltételeket, s ügyelniük kell — különösen az iskolaév első hónapjaiban, hogy helye­sen osztja-e be idejét, érti-e a lényeges fogalmakat és lát­ja-e az alapvető összefüggé­seket. Erre Időt, energiát kell áldozni. Igaz, hogy minden szülő szereti a gyermekeit, de nem mindenkinek van türelme velük foglalkozni, s ezért nem fordít elég gondosságot neve­lésükre. Pedig ma mind több szülő rájön arra — ami a pe­dagógusok előtt rég világos — hogy a gyerek Iskolai sikere jórészt annak a szociális kör­nyezetnek a függvénye, amely­ben él. Szociális környezet alatt nem azt értem, hogy Palkó a bátyjától örökölt nad­rágban koptatja az Iskolapa­dot, Juliska pedig ruhakölte­ményekkel kápráztatja el ta­nítóit és osztálytársait. A csa­ládi nevelés minősége a fon­tos, nem a család pénztárcá­jának tartalma. Ha a szülő és a rokonság értékeli a tudást és a műveltséget, szemléletük átragad a gyermekre is. Ha semmibe veszik, ez is meg­látszik a gyerek magatartá­sán, tanuláshoz való viszo­nyán és iskolai eredményein. F igyeljünk hát gyermeke­inkre, támogassuk tö­rekvéseiket! Ne csak szóval, a helyes légkör, a zavartalan tanulás feltételeinek kialakítá­sával is. Egy téli délutánon családlá­togatóba mentem. Probléma volt a jó eszű, értelmes Pal­kóval. Nem csak vele, a fel­sőbb osztályba járó bátyjával is. Tudtuk, a gyerekek az át­lagosnál jobb anyagi körülmé­nyek közt élnek, szüleiknek nincs káros szenvedélyük, munkájuknak, családjuknak élő emberek. Négyszobás új családi házukban rend és jó légkör uralkodik. Hol hát a baj? A kopogtatásra elősiető anyuka nagyon szépen, mond­hatnám fényűzően berendezett szobába vezet. Drága külföldi márkájú szőnyeg, magas, gó­tikus támlájú ülőgarnitúra, a szekrényfal vitrinjében kris­tálykészletek sokszorozzák a hatalmas kristálycsillár fé­nyét. Valahol távolabb zúg a televízió, de minket nem za­var. A nagymama fionm süte­ményt, kávét tesz az asztalra. Aztán eltűnik. Nem kerül elő az édesapa sem. Kínos Ilyen szíves vendéglátónak elmonda­ni, hogy a kisfiúkkal nincs valami rendben. De anyuka egyetértően bólogat. Látják ők a Jegyek alapján, hogy baj van a két betyárral, pedig igazán mindent megadnak ne­kik. Külön szobájuk van. — Hol van most a két fiú? — kérdezem. — A szobájukban tanulnak, tessék megnézni. Vezet a tá­gas halion át az egyik szoba felé. Nyílik az ajtó, az ablak előtti tévé sportközvetítést su­gároz. A szobában ég a vil­lany is, jól megvilágítja a nagy asztalt. Mellette „tanul* a két fiú. Egyik szemük a könyvön, másik a képernyőn. A karosszékekben nagymama és apuka figyelik és kommen­tálják a közvetítést. Torkomon akadt a szó. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Vendég vagyok. Se a televí­ziót nem kapcsolhatom ki. se a gyerekeket nem küldhetem át egy másik szobába tanulni. Pár perces kölcsönös feszen­gés után Indulunk vissza a szülőkkel a „szalonba“. Próbá­lom megmagyarázni, hogy a kettő egyszerre nem megy. Mármint a tévénézés és a ta­nulás. — Lehet, vélekednek, de hát hová tegyék a készü­léket? A nagymamát zavarja a késői adás. A szülők hálója kicsi, oda székek, fotelek nem férnek. Ezt a szobát pedig nem tehetik tönkre. Mert ugye, ahol a tévé van, ott tartózkodik az egész család. Hamar tönkremenne a drága szőnyeg, a bútorok. — És a gyerekek? Nem fél­nek, hogy hézagos tudással ők mennek tönkre? Őszinte megrökönyödéssel néznek rám. Erre nem is gon­doltak. — Tényleg árthat, ha tanu­lás közben néha a képernyőre sandítanak? — Biztosan. A tanuláshoz koncentrálni kell. Arra pedig csak nyugodt körülmények közt képes a gyerek. Ez tény. Ha csnk a tanulásra figyelné­nek, biztosan alaposabb lenne a tudásuk. Hogy a négy szoba melyi­kébe, netán a hallba került-e a készülék, ma sem tudom. A kis Palkó pár napig dühösen méregetett, de nem szólt. A rendes füzetek, sikeres sze­replések óráról-őrára bizonyí­tották, vége a tévénézéssel összekapcsolt tanulásnak. T udom, nincs mindenütt négy szoba, de tanulni a konyhaasztal mellett Is le­het (generációk bizonyítják), -de az is megoldás, hogy a család lemond a tévénézésről, míg az egyetlen szobában ta­nul a gyermek. Mert a tanu­láshoz elsősorban nyugalom kell. Ne zavarja a gyereket se a kisebb testvérek ricsaja, se a szomszédasszony beszámoló­ja. Ha nehezen ís, meg kell oldanunk, hogy a tanulás Ide­je a nyugalom Ideje legyen gyermekeink számára. TÜRÜK ZSUZSANNA Segíteni a serdülőket AZ ÖNISMERET FEJLŐDÉSE Az emberismeret készsége nem születik velünk, meglehe­tősen lassan alakul és későn bontakozik ki. Már az óvodás korú gyer­mek is sokat tud a világról, megismeri a tárgyak számos tulajdonságát, de ha környeze­tének tagjairól van szó, akkor nem az értelem, hanem az ér­zelem sugallja megítéléseit. Amikor a pozitív vagy ne­gatív érzelmek keltette benyo­mások abszolutizálása apadni kezd, akkor is nehezen tudja tapasztalatilag fejleszteni em­berismereti készségét. A 7—8 éves kisiskolás tájékozódási ismeretei a környezet tárgyai­ról megközelíti a felnőtt szint­jét (hogy ne is emlísük, ml mindent tud a mai gyermek az új matematikaoktatás ré­vén a számok világáról, ami a felnőtt számára mind ez ideig ismeretlen maradt...). Mi­helyt azonban környezetének élő tagjait kell meghatároznia, figyeljük meg: szajkózott meg­állapításokat közöl, azt, amit a kérdezett személyről neki mondani illik. Ha azt kérjük, saját tapasztalatai alapján be­széljen pajtásairól, többnyire külső vonásokkal Jellemzi őket: „nálam kisebb, de erős, jól tud fára mászni". Azt, hogy okos valamelyik osztály­társa, rendszerint csak akkor mondja, ha ezt már a tanító nénitől is hallotta. A társakról, az emberekről való saját benyomást átfordí­tani és ismeretként kezelni 10 éves kor alatt alig képes a gyermek. Az emberismereti készség fejlődésében a prepu- bertás idején, megközelítően a 11—12 éves korban áll be fi­gyelemreméltó változás. Ez az értékrendszer, az ehhez kap­csolódó emlékanyagok gazda­godásával függ össze. Spontán önismereti megnyil­vánulásokkal természetesen már ezt megelőzően is talál­kozhatunk, de ez még távolról sem a saját tapasztalataiból kiszűrt mondanivaló, hanem — a pszichológia nyelvén — a felnőtt környezet reá vonat­kozó megnyivánulásalnak ver­bális maradványa. Egy ara­nyos, okos, talpraesett 6 éves kisfiú például azt mondta ma­gáról, hogy ő nagyon „gonosz lélek“. A jelenlevő ővónénl óvatosan kikérdezi erről a vé- léményéről, s kiderül, hogy a nagymama mondta, amikor kistestvérétől elvett egy játé­kot, hogy „de gonosz vagy", s ő ennek ellenére mégis el­vette. Ez a példa azt szemlél­teti, hogyan ékelődnek be a környezet megnyilvánulásai az ember ítéleti rendszerébe, hogy az önismeret fejlődésé­ben a mások érzelmi reakciói, ítéletei Igen fontos szerepet játszanak. Az önismereti igény a ser­dülőkorban ébred fel Igazán. Érlelődésében jelentős ténye­ző az érdeklődés vezérelt, ren­dezett és szervezett tevékeny­ség. Már 8—10 éves kortól kezdve szinte minden gyer­meknél megfigyelhetünk vala­milyen folyamatos tevékenysé­get, amely hasonló a felnőtt hobby tevékenységére, de a gyermek életében mélyebb és szerteágazóbb funkciót tölt be, mnt a hobbyk a felnőtteké­ben. Ide tartoznak a gyűjtés különböző változatai, a model­lezés, a különféle technikájú művészkedések (gyöngyfűzés stb.), a tréningszerű sportolás és egyebek. A folyamatosság mellett igen fontos mozzanat, hogy a gyermek Igyekszik al­kalmazni ezekben a tevékeny­ségekben a legkülönbözőbb forrásból merített ismereteit. Ahol valami olyant tanul meg, amelyet ebben a folyamatos tevékenységben felhasználhat, azt kiegészítő vagy díszítő elemként bevonja játékába, művészkedésébe. Ezek a tevékenységek fon* tos kötődési-kapcsolódási lehe­tőségek. Például, az egyforma dolgokat gyűjtők barátkoznak, kiscsoportokat alkotnak, kö­zös vállalkozásba kezdenek, több az együttes élményük. Fontos értékké válik a tel* jesítmény. A közös tevékeny­ségben résztvevők szakértői a tevékenységhez tartozó műve­leteknek. Hozzáértőként bírál­ják, hogy egy gyűjtemény jól van-e elrendezve vagy nem. A gyermek elé a kisközösség mintegy tükröt tart, amelyben megláthatja, kicsit megmérheti a közösség számára fontos készségeinek és eredményei­nek a szintjét. Persze a folyamatos tévé* kenység során kialakult kiskö­zösség hátrányosan is befolyá­solhatják az önismeret fejlő­dését. Az indulatilag fűtött kisközösségi versengésben olyan fordulatok is megfigyel­hetők, amelyek csökkentik a szolidaritást, féltékenység, irigység, pletyka is felütheti a fejét. Ennek ellensúlyozása a 13, életév táján a tapasztaltabb felnőttek vagy nagyobb gyere­kek beavatkozásával lehetsé­ges. A teljesítmény meghatá­rozásában, a készségek felmé­résében még szükség van olyan tekintélyre, aki járatos az adott tevékenységben (spor­toló gyerekeknél az edző, gyakran a szakköri vezetőd eseleg maga a pedagógus). Az önismeret a hatékony önszabályozás eszköze, előse­gíti, hogy választási, döntési helyzetekben esetleg mérlegel­ni tudjunk, hogy mi az, ami a sajátunk, és mi az, ami Ide­gen hatásként, manipuláció­ként érvényesül. Egyéni és csoportos önismereti beszélge­tések során a család és az is­kola sokat segíthet a serdü^ löknek, akik különösen nyitot­tak az önismeretre. SZEBERENYI Z. JUDIŤ Kazinczy olvasása közben Megvallom, régen olvastam Kazinczyt, utoljára több órát talán akkor szenteltem neki, és csak neki, amikor vizsgatétel volt a főiskolán. Ennek idesto­va tíz esztendeje. Róla vagy ró­la Is szóló munkákkal persze találkoztam, hisz amivel össze­forrott a neve, sőt. amit jelent a neve, az gyakori és mindig időszerű témája az anyanyelvi kultúránk őrzésének, ápolásá­nak és fejlesztésének szép fel­adatát fölvállaló írástudóknak. De más róla olvasni, és más őt olvasni, döbbenek rá újfent er­re a közhelyes megállapításra, mint már annyiszor mások ese­tében. Most, amikor halálának 150. évfordulója feléje fordította fi­gyelmemet és a könyvespolcról levétette vel:m verseinek, mű­fordításainak, szépprózai mun­káinak. tanulmányainak és bá­mulatosan gazdag levelezésének kétkötetes gyűjteményét, meg­lepődve veszem észre magamon, h„gv minél tovább olvasom őt, annál nagyobb Izgalommal tölt el. A Pályám emlékezete vagy a Fogságom naplója ugyanúgy, mint például a Kölcsey Ferenc­nek írott levelei vagy a Mis- kocról Kassára című útleírása, epigrammái vagy az Ortológus és neológus nálunk és más nem­zeteknél című ugyancsak híres tanulmánya, melyben nyelvújí- tá: és az új iránt érzékeny íz­léséhez kötődő alapelveinek n fejtegetése közben ezeket írja: „az élő népek nyelve minden nyomon változik, s örökké fog változni, hasonló a Horác fo­lyamjához, melynek elfutását a paraszt csak várja, s az mégis jut, változik, s az marad, ami volt. Kezdetben szegény és csak tulajdon termesztéseivel bíró, aszerint bővül és szépül, ahogy az azt beszélő nép isméretek- ben gazdagodik s a magánál qazdagodni elébb kezdett nem­zetekkel szövetkezésbe jut, mindaddig gyűjt és szépít még minden gondolatialt s érzéseit híven és teljesen kifejezheti*. Nemcsak mondta, cselekedte is ezt Kazinczy Ferenc, íróként is, költőként is, mert azt úgyszin­tén vallotta, hogy a nyelvet az író viszi előre, nem a gramma­tikus, a lexikográfus. Példát adott ebből, vagyis amellett, hogy hirdette és gyakorolta a fordításelvét, „origináli“ is te­remtett. Gondolatait, legbenn­sőbb érzéseit — szenvedéseit és örömeit — ma is elevenen ha­tó nyelven, érzékletes nyelvi fordulatokban fejezte ki, ugyan­így ábrázolt tájat, várost, em­bert — kortársait, köztük jeles történelmi és irodalmi szemé­lyiségeket, akik a XVIII. szá­zad végén és a XIX. század el­ső évtizedeiben a felvilágosodás majd a reformkor eszményeinek jegyében vívták meg harcukat a nemzeti függetlenségért, a magyyar nyelvért, színházért, általános szellemi fölemelke­désért. Pezsgő, új és szilárd alapokat lerakó korszaka volt ez a magyar irodalomnak, mely­nek centruma éppen Széphal­mon volt, Kazinczy dolgozószo­bája. Egy jellemző mondat cseng vissza bennem még az iskolásévek tananyagából: „le­velezése — mint testet az erek — hálózták be a zsendülő iro­dalmi életet“. Kazinczyt olvasva nemcsak az akkori idők szellemi, politikai zajlásairől kapunk képet, mely szinte a teljesség képzetét kel­ti bennünk, hanem a társadal­mi valóságról, Kassa és más helységek akkori állanotáről, az akkori élet mindennapi, ap­ró dolgairól. A jeles személyi­ségek pedig, akiknek legföljebb az életrajzát tanították velünk, néhány „nagy“ jelzővel, és ta­lán éppen ezért övezik őket bennünk lényegüket elfedő le­gendák, mítoszok — egyszerű emberi mivoltukban jelennek meg, természetessé válnak hir­telen. Eltűnik a megszépítő tá­volság, mely az általunk meg nem élt korok bennünk történő kialakulásába is oly erővel játsszik bele. Ezért is kell és érdemes ol­vasni Kazinczyt — a tisztánlá­tás végett, a korabeli összefüg­gések megismerése, no meg múlt- és önismeretünk gyara­pítása végett. Mert amikor Ka­zinczyt olvassuk, tájaink egy­kori képe elevenedik meg előt­tünk. Amikor őt olvassuk, ter­mészetesen a nyelvről, édes anyanyelvűnkről is olvasunk. Lépten-nyomon rávezeti gondo­latainkat, még akkor Is ha nem az a témája. Mindezek okán kívánkozik ki belőlem: gyakrabban kellene Kazinczyhoz nyúlnunk. Nemcsak a nevéhez, melyet diákklub is, nyelvművelő rendezvény Is visel nálunk. Kazinczy szellemé­ben Is csak úgy cselekedhetünk, ha ismerjük őt. Nem az iskola­padból, nem mások révén — hanem műveiből BODNÁR GYULA Etem 1981. VIII. 27. 6 j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents