Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1981-08-25 / 200. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. augusztus 25. KEDD BRATISLAVA XXXIV. ÉVFOLYAM * 200. szám Ára 50 fillér ELLENŐRZÉS Megkezdődött Meghalt Jirina Bejből óvá nemzeti művész- BIZALOM a silókukorica betakarítása A kolíni Tesla vállalat 422-es számú üzemegységében dolgozó szocialista munkabrigád is csatlakozott azokhoz, akik követelik a neutronbomba gyártásáról szóló amerikai döntés visszavonását. A képen: a brigád tagjai tiltakozó nyilatkozatot írnak alá. (Képtávíró — CSTK) Sokak szerint az ellenőrzés és a bizalom két ellentétes fogalom. Valójában azonban az ellenőrzés és a bizalom jól megfér egymással, hisz a bizalom az ellenőrzés során szerzett pozitív tapasztalatoktól megszilárdul. A kommunisták sohasem idegenkedtek az ellenőrzéstől, sőt, a pártmunka nélkülözhetetlen és bevált eszközének tekintették. Az aíapszervezetek például rendszeresen ellenőrzik a határozatok teljesítését és az egyes tagok feladatainak végrehajtását. Ellenőrzés nélkül csupán rögzítenék a feladatokat, de megvalósításuk bizonytalanná válna. Éppen azért kell konkrétan — lehetőleg névre szólónak — lennie minden határozatnak, hogy az ellenőrzés is konkrét személyekre vonatkozhasson. A feladatok teljesítése, az esetleges hibák feltárása növeli az ellenőrzöttek felelősségérzetét, de biztonságot is jelent számukra. Az ellenőrzés elmulasztása vagy nem elég alapos és következetes elvégzése pedig előbb utóbb passzivitást vált ki s a fogyatékosságok halmozásához vezet. A kommunista párt nemcsak vajat tagjaival szemben érvényesíti ellenőrzési jogát illetve kötelességét, hanem a gazdasági vezetéssel, a párton kívüli gazdasági tisztségviselőkkel szemben is. Ez a párt egyik haté kony módszere a gazdasági irányítás, illetve a termelés befolyásolására, azaz a párt gazdaságpolitikájának megvalósítására. Ezért is hangsúlyozta a gazdasági ellenőrzés jelentőségét a CSKP XVI. kongresszusa, mely arra is rámutatott, hogy ott, ahol megfelelőcrn érvényesítik a pártellenőrzést a gazdasági vezetőkkel szemben, általában figyelemre méltó gazdasági eredményeket érnek el. Kivált azokon a helyeken, ahol a pártelnök vagy a pártbizottság tagjai közül valaki rendszeresen részt vesz a gazdasági vezetőség tanácskozásain, hogy a kommunisták idejében tájékozódhassanak minden fontos kérdésről. A dolgok alapos ismerete pedig lehetővé teszi a párt- bizottság illetve az alapszervezet számára konkrét személyek konkrét feladatokkal való megbízását, esetleg határozatok elfogadását, intézkedések foganatosítását. Ma már csaknem minden pártszervezet hatáskörében természetes, hogy a gazdasági vezetők havtfnta beszámolnak a pártbizottságnak vagy az alapszervezetnek a tervteljesítésről, esetleg arról, mi az oka a lemaradásnak, s milyen intézkedéseket tettek a lemaradás behozására. A pártszervezeteket számos helyen (főleg a nagyobb üzemekben, vállalatokban) a gazdasági bizottság is rendszeresen tájékoztatja a feladatok teljesítéséről, a fogyatékosságok okairól. A pártellenőrzés, természetesen, akkor hatékony, ha a szerzett tapasztalatokat hasznosítják is. Ha a feltárt hibákból okulnak; ha azok, akik tévedtek vagy elhanyagolták feladataik teljesítését, az ellenőrzést segítségnek tekintik. Ehhez azonban arra van szükség, hogy az ellenőrzés tárgyilagos legyen. Ez feltétele a bírálat és az önbírálat érvényesítéséhez szükséges légkör kialakításának, a hibák helyrehozásának, annak, hogy az ellenőrzés a bizalom növelésének eszközévé váljon. FÜLÖP IMRE A repce egyharmada már a földbe került (Tudósítónktól) — Földművé seinik augusztus utolsó hetében is jól kihasználják a kedvező időjárást a nyári munkák vég zésére. A déli járásokban uniódén erőt a silókukorica betakarítására, a talajelőkészítési munkákra és a repce vetésére összpontosítanak. Ľudmila TapuSo vá mérnök, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium növénytermesztési osztályának ag- ronómusa arról tájékoztatott, ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK (ČSTK) — Gustáv Husák Köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Apari cio Méndeznek, Uruguay elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból B*i huslav Chnoupek külügyiminiszter üdvözlő táviratot küldött Estanislav Váldez Oterának Uruguay külügyminiszterének. hogy a múlt évhez viszonyítva gyorsabban folynak a munkák. A mezőgazdasági üzemek a hét elejéig 7000 hektárról takarí- tottáik be a silókukoricát. Felhasználva korábbi tapasztalataikat, a szemek érésének állapota szerint határozzák meg a munkák ütemét. Viaszérésű siló- kukoricát takarítanak be, mivel annak a legnagyobb a tápértéke. A konzerválás és tárolás (Folytatás a 2. oldalon/, Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap búcsúlátogatáson fogadta Paul James C. Ndobhot, a Tanzániai Egyesült Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, akinek állandó állomáshelye Moszkva. ¥ » • PRÁGAI DIÁKNYÁR Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök tegnap búcsúláto- gatáson fogadta Milivoj Kova- csevicset, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság bratislavai főkonzulját. A jugoszláv diplomata tegnap ugyancsak búcsúlátogatást tett Miloslav Hruškovičnál, a CSKP KB Elnökségének póttagjánál, az SZLKP KB titkáránál és Viliam ŠalgovíČnál, az SZLKP KIS Elnökségének tagjánál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökénél. MONKALÁTOGATÁS (ČSTK) — Miroslav Čapka, a a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tegnap Prága 4. városkerületébe látogatott. Jirí Brejha, a városkerületi pártbi2J0ttság vezető titkára tájékoztatta őt arról, hogyan teljesítik a városkerület üzemei és más szervezetei a legutóbbi városkerületi párükonle- rencián és a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatokat. Ezután Miroslav Čapka a 4. városikerület tisztségviselőinek társaságában a modranyi Chi- rana vállalatba látogatott. Tájékozódott arról, hogyan alkalmazzák a tudomány ós a kutatás eredményeit az új egészségügyi műszerek gyártása terén. A délutáni órákban Čapka elvtárs a déli városrészbe látogatott, ahol megismerkedett íiz építőipari munkák menetével. (Tudósítónktól) — A nyári hónapokban országszerte diá kok tízezrei dolgoznak építőtáborokban, munkájuk milliós értékekkel gyarapítja népgazdaságunkat. Az építőtáborok jelentős hányadát az idén is Prágában szervezték meg, hisz az állandóan fejlődő fővárosnak szüksége van a fiatalok segítségére. Építőtáborok résztvevői népesítik be a straliovi diákne- gved kollégiumait. Itt működik a SZISZ Prágai Városi Bizottságának az építőtáborok szervezésével megbízott testülete is. A testület vezetőjével, Miloš Netolickývel beszélgetünk az idei diáknyár tapasztalatairól. — A prágai építőtáborok második turnusában még javában folyik a munka. Milyen eredményekkel zárult az első forduló? — Az első turnusban összesen 4300 egyetemi és főiskolai hallgató, valamint 2300 középiskolai tanuló állt munkába a prágai építőtáborokban. Ez a szám 20 százalékkal nagyobb, mint az egyes üzemekkel kötött szerződésekben meghatározott létszám, a kitermelt érték pedig meghaladja a 22 millió koronát. — Hol van a legnagyobb szükség a diákok segítségére? — Az építővállalatok évente sok (főleg igényesebb fizikai munkát is elbíró) diák segítségét igénylik. Egy részük iskolák kollégiumok, diákéttermek építésénél segédkezik pl. — a vegyészeti főiskola kollégiumának épílésén a déli városrészben, a (Folytatás a 2. oldalon) A galántai Medos az egyedüli mézfeldolgozó üzem Szlovákiában. A- első félévben 1560 tonna mézet dolgoztak itt fel, ebből több mint 530 tonnát küldtek exportra, főleg Ausztriába, az NSZK-ba és Franciaországba. A második félévben 540 tonna mézet szállítónak külföldre. A fogyasztói piacra nyolcféle csomagolásban szállítják a mézet. Felvételünkön Anna Bukovská figyeli a mnz csomagolását. (Blažej Palkovič felvétele — ČSTK) ELÍTÉLJÜK AZ AMERIKAI KORMÁNY VESZÉLYES LÉPÉSÉT A Nemzeti Frontba tömörült szervezetek képviselőinek felszólalása m Tiltakozó levelek Prágába (Tudósítónktól) — Szlovákia dolgozói a elmúlt hetekben számtalan levélben, táviratban és gyűlésen fejezték ki felháborodásukat az amerikai kormány legutóbbi békeellenes intézkedése, a neutronbomba gyártásával kapcsolatos döntése miatt. Ehhez a tiltakozási hullámhoz tartozik az a nagygyűlés is, amelyet tegnap az SZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága és a Szlovák Béketanács rendezett Bratislavában. A dolgozók -és a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői határozottan elítélték a Reagan-kormányzat világbékét fenyegető, meggondolatlan tettét. A tiltakozó gyűlést Fedor Gul- • la, a Szlovák Szocialista Köztársaság NF KB alelnöke nyitotta meg, majd Viliam Thurzo akadémikus, a Béke-világtanács elnökségének tagja, a Szlovák Béketanács elnöke mondott beszédet. Részletesen elemezte a nemzetközi helyzetet, rámutatott, hogy az amerikai kormány külpolitikája a lázas fegyverkezés fokozásához vezet. Arcátlan provokációnak nevezte Reagan elnök döntését, aki a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás évfordulójának napján adta beleegyezését a neutron- bomba gyártásába. Felhívta a figyelmet az imperialisták háborús terveinek veszélyességére. „A neutronfegyverek gyártása fokozza a nukleáris háború veszélyét, az emberiséget fenyegető katasztrófa veszélyét“ — mondotta. Kiemelte a Szovjetunió új békekezdeményezésének jelentőségét, rámutatva, hogy a Szovjetunió és a (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) — A Cseh Kulturális Minisztérium, a Csehországi Színművészek Szövetsége és a Prágai Nemzeti Színház közli, hogy lirina Sejbalová nemzeti művész 1981. augusztus 23-án 75 éves korában meghalt. Az elhunyt személyében a csehszlovákiai kulturális élet a színművészet kiváló személyiségét, kiemelkedő művészt veszített el, aki jelentős mértékben hozzájárult a cseh szocialista színjátszás fejlesztéséhez. 1905. szeptember 17-én Prágában született. Az Állami Konzervatórium opera osztályát 1927-ben végezte el, ekkor kezdte színészi pályáját a brnói operaegytittesben, de röviddel ezután végleg a színjátszással kezdett foglalkozni. Kezdetben Jirí Frejka és E. F. Burian vezetésével a Dada Színházban tevékenykedett, majd 1928-ban a Nemzeti Színházhoz került, ahol 43 évig játszott. (Folytatás a 2. oldalon) V 1 L Ä 6 P R 0 l E T Ä Rj A E G V E S 0 L JE T E K 1