Új Szó, 1981. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)

1981-08-18 / 194. szám, kedd

Irodalomkritikánk eszmeiségének elmélyítéséért

ĽUDOVÍT PEZLÄR ZÄRSZAVA AZ IRODALOMKRÉTtKA FELADATAIVAL FOGLALKOZÓ ÉRTEKEZLETEN

Az elmúlt napokban neves szakemberek részvételével országos tanácskozást rendeztek, amelyen behatóan foglalkoztak az irodalomkritika feladataival a CSKP XVI. kongresszusa utáni időszakban. A tanácskozáson Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB titkára mondott zárszót. Beszédének rövidített változatát az alábbiakban közöljük.

Társadalmunk további fejlődé* Kének programja, amelyet a CSKP XVI. kongresszusa hagyott jóvá, életünk valamennyi területén iránytűként, ösztönzésül szolgál mindnyájunk számára. Ha hazánk szocialista fejlődésének mostani szakaszában helyesen akarjuk meghatározni az itrodalom és az irodalomkritika szerepét és feladatait, akkor mindenképpen szükséges, hogy legalább főbb vonalaiban ele* mezzük a csehszlovákiai kommunisták legmagasabb fóruma legutóbbi tanácskozásának leg fontosabb jellemző vonásait.

Pártunk XVI. kngresszusa tovább gazdagította és építette fejlett szocialista társadalmunk további felvirágoztatásának azt a fő irányvonalát, amelyet a CSKP XIV. és XV. kongresszusa hagyott jóvá. Fejlett szocialista társadalmunk további építése eleddig soha nem tapasztalt igényeket támaszt az emberek nevelésével, politikai, eszmei és erkölcsi arcélük formálásával! szemben. A nevelés jelentőségének szüntelen növekedése társadalmi fejlődésünk jelenlegi

szakaszának egyik törvénysze rüsége. Ez azt is jelenti, hogy egyre inkább növekszik minden művészeti ágazat nevelői funkciója is. Szocialista társadalmunkban az irodalmat megbonthatatlan, szoros szálak fűzik a társadalmi élethez. Irodalmunk és irodalomkritikánk feladatai is ebből adódnak.

A CSKP XVI. kongresszusán megszabott társadalmi célok elemzése alapján a teljesség igénye nélkül megállapíthatjuk, hogy irodalmunkra és irodalom- kritikánkra ezekből két komplex feladat hárul:

Elsősorban arra kell törekedi niink, hogy a kultúra és a művészet sajátos eszközei révén egyre fontosabb szerepet játsz szék népünk lársadalomépítő munkájában. E történelmi jelentőségű harc résztvevője és célja az ember, a dolgozó tömegek. Az irodalomnak nemcsak az a feladata, hogy megfelelően ábrázolja az újért, a szebb holnapért vívott küzdelmet. Fontos az is, hogy sajátos eszközeivel aktívan befolyásolja ezt a harcot;

az irodalomban és az iroda lomkritikában érvényesíteni kell a nagyfokú igényességet és a műszaki kritériumokat, amelyek dialektikus egységet alkotnak az eszmei szempontokkal.

Szükségesnek tartjuk felhívni a figyelmet, hogy irodalmunkban és irodalomkritikánkban szüntelenül érvényesíteni kell a társadalmi szempontokat, nem nyugodhatunk bele abba, hogy művészetünkben tért nyerjenek az öncélú próbálkozások és kísérletek. Természetesnek tartjuk, hogy bizonyos kérdésekről vitatkozni kell, a nézetek, felfogások ütköztetése előbbre viheti az irodalom, a művészet dolgait is, ám nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a termékeny vitának jobbító szándéka, a kibontakozást és a fejlődést elősegítő célzata van. Természetes, hogy más területekhez hasonlóan az irodalom és az irodalomkritika problémáit is a szakembereknek kell megoldaniuk. Az amatőrök minden bizonnyal e téren is sok kárt okoznának. Am hiba az is, ha a szakemberek egy része öncélúan cselekszik, s ezzel tulajdonképpen elszakítja a kritikát a társadalmi valóságtól, népünk, életétől.

Irodalomkritikánk egyik jelenlegi legfontosabb feladata az, hogy ösztönzze és mobilizálja az alkotókat azoknak a társadalmi céloknak a valóra váltására, amelyeket a kongresszusok, a központi bizottsági ülések során társadalmunk vezető ereje, Csehszlovákia Kommunista Pártja kitűzött. Ezekben a dokumentumokban megtalálható kultúránk és művészetünk — beleértve az irodalomkritikát is — hosszú távú fejlesztésének célirányos és alaposan átgondolt programja is. Csak erre az alapra épülhet minden

pozitív kezdeményezés, csak e programból kiindulva érhetünk el társadalmi szempontból jelentős eredményeket. Úgy vélem, nem árt megjegyezni, hogy e pártdokumentumokat komplex módon kell értelmezni. Megtörténik ugyanis — és nem is olyan ritkán —, hogy egyesek csak azt idézik belőlük, ami nekik megfelel, s ezért ezek az öncélúan kiragadott idézetek úgy néznek ki egyes cikkekben, tanulmányokban, mint a mazsolák olyan kalácsban, amely rossz lisztből készült.

Az eszmei és esztétikai kritériumok egysége

A marxista irodalomkritikának fontos jellemzője mindig is az, hogy komplex módon értékelte és értékeli a művet: dialektikus egységben érvényesíti az eszmei, esztétikai, etikai és •szociológiai szempontokat. A színvonalas maexista kritikának csakis az ilyen komplex értékelés lehet az alapja.

A CSKP XVI., valamint az SZLKP kongresszusán is rámutattunk arra, hogy bizonyos nyugati imperialista körök rágalmazásai és híresztelései ellenére az elmúlt években kultúránkban, így irodalmunkban is, számos figyelemre méltó eredményt értünk el. Kétségtelen, hogy e sikerekben tontos szerepe van az irodalomkritikának ís. Ezek a sikerek, az eredmények azonban nem kendőzhetik el a hibákat.

Vasil Bifak elvtárs a CSKP KB 15. ülésén tavaly március- bán többek között a következőket mondta: „A szocialista művészet új értékeiért, az alkotók felelősségérzetének és igényességének elmélyítéséért vívott harcban a művészeti kritika nem áll feladata magaslatán. Ment segít megfelelő mértékben abban, hogy megismerjük és kellőképpen értékeljük a műalkotásokat, kevésbé járull hozzá a fiatal művészek orientálásához, és a művészi ízlés formálásában! sem tölti be a kívánt szerepet.“

Az üj feladatok minősége és igényessége minden kritikustól a társadalom és a párt iránti viszonyában feltétlenül megköveteli a nagyobb felelősségérzetet. E téren valóban nem kis hiányosságok mutatkoznak. Jóval többet kell tennnük, célti*> datosabb munkát kell végeznünk e téren is a színvonalasabb müvek születése, az irodalomkritika hatékonyságának növelése érdekében. A felületesség és a formális munka Itt i* nagyon káros hatású. Talán elegendő, ha megemlítjük, hogy például a kiadók számára készült, a kéziratokat elbíráló lektori jelentések többsége szinte teljesen formális, nem szolgálhat alapul egy-egy alkotás színvonalának a megítéléséhez. Ilyen bírálatok elolvasása után sokszor az embernek az a benyomása, hogy a szerzőjük csak azért tákolta össze, mert valamit írni kellett. Számos tanulmány, recenzió és kritika sem tájékoztatja az embert, hanem egyenesen félrevezeti.. Léteznek „megkritizálhatatlan“ szerzőink ís, s bizony ez a tény sem vet jó fényt kritikánk elvszerűségére és tárgyilagosságára, másrészt viszont ez a helytelen gyakorlat a legtehetségesebb alkotóknak is árthat.

Tovább szilárdítani művészetünk szocialista jellegét

Az Irodalomkritika színvonalának emeléséért kifejtett jelenlegi erőfeszítések megkövetelik, hogy előre tekintsünk, az új feladatok megoldására összpontosítsunk. Ezért gátat kell vetnünk olyan egyéni próbálkozásoknak is, amelyek igyekeznek a marxista esztétikában és kulturális politikánk gyakorlatában már megoldott problémákat újra és újra az előtérbe helyezni. Például ilyen problémakör szerintük az, hogy a szocialista realizmuz „nyitott“ vagy „zárt“ rendszer e. Annak ellenére, hogy nálunk és a baráti országok elméleti szakirodalmában ez már rég megoldott kérdés, és függetlenül attól, hogy

nincs olyan pártdokumentum, amelyben a szocialista realizmust mint egyszer és mindenkorra érvényes normák és tanok gyűjteményének tartanák, akadnak olyanok, akik visszatérnek ehhez a kérdéshez, holott ez irodalmunk és irodalomkritikánk fejlődésének jelenlegi szakaszában már távolról sem jelent problémát.

Senki sem szándékozik visszatérni a múlt hibáihoz. Ugyanakkor azonban nem engedjük meg, hogy a szocialista realizmus „nyíltsága“ vagy „zártsága“ körüli látszólagos vitának leple alatt ennek az alkotói módszernek a rendszerébe a marxizmus —leninizmustól és a szocializmustól merőben idegen elméleteket és módszereket csempészszenek be. Például az úgynevezett esztétikai pluralizmus elméletét. Az esztétikai pluralizmus az eszmei és a politikai pluralizmus elméletének szerves része. A mi 1968-as és 1969- es tapasztalataink, valamint a jelenlegi lengyelországi események egyértelműen igazolják az ilyesfajta elméletek eszmei- felforgató és ellenforradalmi jelle gét

Gustáv Husák elvtárs a CSKP XVI. kongresszusán elhangzott előadói beszédében hangsúlyozta, hogy „pártunk a jövőben is nagy figyelmet fordít a művészek sorainak erősítésére és sokoldalúan elősegíti a szociális ta realizmus és annak gazdag kifejező eszközeinek teljes mértékű alkotó érvényesítését.“

Az imperializmus ideológusai minden erejüket latba vetve éppen azért akarják lejáratni a szocialista realizmus alkotó módszerét, mert nagyon is tisztában vannak annak jelentőségével és a szocialista művészet értékeivel. A szocialista realizmus a művész meggyőződésének, világnézetének és tehetségének kifejezője. Ennek a módszernek ma már történelmi jelentősége van, szinte minden művészi ágazatban sok kiváló alkotás és alkotó igazolja élet- képességét valamint páratlan lehetőségeit. Osztály- és ideológiai ellenségeink mesterkedése arra irányul, hogy a szocialista réalizmus lejáratásával és háttérbe szorításával teret nyissanak a burzsoá álkultúra elterjedésének, amely fondorlatosán hat az emberek gondolkodásmódjára és érzelmeire, az anyagias szemléletet, az önzést és az erőszakot népszerűsíti, eszmeileg megtéveszti a tömegeket és elvonja a figyelmüket a haladásért, a békéért, a világ forradalmi átalakulásáért, a szocializmus és a kommunizmus ügyének győzelméért vívott harcunktól.

Éppen ezért irodalomkritikánk egyik legfontosabb feladata jelenleg: széles körű feltételeket teremteni a szocialista realizmus alkotó módszerének sokrétű érvényesítéséhez.

Irodalmunk és irodalomkritikánk színvonaláért vívott harcunknak egyik fontos feltétele, hogy megszilárdítsuk művészetünk szocialista jellegét, küzd- fűnk művészetünk és kritikánk eszmeiségének elmélyítéséért. Tapasztalataink és tanaink azt bizonyítják, hogy az eszmeiség szempontjának érvényesítése nélkül egyáltalán nem beszélhetünk a műalkotás társadalmi jelentőségéről. A pártosság és az eszmeiség a műalkotás értékelésének fontos és mellőzhetetlen része. Brezsnyev elvtárs az SZKP XXVI. kongresszusán nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „a tehetséges művészek alkotásai is értéktelenné válhatnak, ha szerzőjüknek világnézete és eszmei alapállása nincs kikristályosodva, vagy ha az egyes történemi személyiségeket és eseményeket nem világos nsztályszempont alapján ítéli meg.“ Uustáv Husák elvtárs pártunk XVI. kongresszusán egyértelműen leszögezte: „Nem tűrhetünk meg semmi olyat, ami árt a szocialista művészetnek, társadalmunknak és a szocialista humanizmus eszményeivel ellentétes. Senkinek sem engedjük meg, hogy befeketítse népünk alkotó munkáját, forradalmi múltunkat és szocialista jelenünket.“

Az ideológiai harc középpontjában

Nyilvánvaló, hogy olyan bonyolult területen, mint az irodalom, előfordult és minden bizonnyal még elő is fordul, hogy az írók eszmei szempontból kisebb vagy nagyobb tévedésbe esnek, megszegik a pártosság és a népíség elvét. Ezek ' akkor válnak veszélyes jelenséggé, ha nem találjak magukat szembe az irodalomkritika határozott eillenkezésevel. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy eszmei és osztály- szempontból megosztott világunkban élesedik az ideológiai harc. az antikommunista központok frontális támadásokat szerveznek irodalmunk, művészeti szövetségeink és jeles művészeink ellen. Nem válogatnak az eszközökben: rágalmazásokkal, lefizetésekkel és más hasonló eszközökkel igyekeznek elérni, hogy az eszmeileg es erkölcsileg ingatag egyéneket a maguk oldalára állítsák.

Ma sukkal inkább érvényes, mint bármikor ezelőtt: až. irodalom nincs háttérben vagy a periférián, hanem az eszmei harc örvényléseinek kellős közepén található. Irodalomkritikánk egy pillanatra sem feledkezhet meg erről a tényről. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az irodalomba és az irodalomkritikába számos olyan nemzedék lépett be, amelynek képviselői saját tapasztalataik alapján nem ismerik az osztályharcot, sőt az 1968-as válságos időszak eseményeit és tanulságait csak közvetve ismerik. Ezért különösen időszerű feladat, hogy kellő figyelmet szenteljünk e nemzedék eszmei és politikai nevelésének.

Egyre inkább előtérbe kerül az az igény is, hogy a szocialista országok alkotói és irodalomtudósai összefogva, közös és kellően összehangolt, határozott harcot vívjanak az imperialista körök mesterkedései, eszmei-felforgató tevékenysége el lan.

Irodalmunk eszmeiségével összefüggő kérdés a pozitív hős problémaköre is. Vannak olyanok, akik még ma is idegenkednek ettől a típustól és e fogalomtól, holott a pozitív hősnek megvan a maga jelentősége. Georgij Markov a Szovjet írók Szövetsége nemrég lezajlott VII. kongresszusán hangsúlyozta, hogy „e fogalom olyan jellemvonásokat testesít meg, amelyek megfelelnek a nép történelmi tapasztalatainak, s a párt által megszabott legmagasabb eszmei és művészi követelményeknek.“

Az SZKP XXVI. kongresszusán felhívták a művészek figyelmét arra, hogy „az alkotások hősei ne zárkózzanak be a jelentéktelenségek odúiba, hanem azonosuljanak az országépítők örömeivel és gondjaival, kellőképpen tükrözzék az igazság és a jóság diadaláért vívott nagyszabású harcot.“

Az irodalomkritika egyik további feladata, segíteni az alkotókat olyan módszer érvényesítéséhez, amely a reális szocializmus társadalmát esz-- mei és művészi szempontból egyaránt hitelesen ábrázolja, művészi szempontból is kiválóan tükrözi a dolgozók és munkáskollektívák örömeit és gondjait, társadalmunk előrehaladása érdekében kifejtett erőfeszítéseit.

Akadnak olyan írók és kritikusok, akik óvnak bennünket az irodalom szektás és dogmatikus megközelítésétől. A leegyszerűsített szemléletekről, a sokrétű és sokszínű életet merev sémákba kényszerítő szemléletekről valóban nincsenek jó tapasztalataink. Nem lenne helyes az sem, ha a szektás módszereket lebecsülnénk. Ugyan akkor azonban nehéz egyetérteni azokkal, akik ezt a szélsőséges módszert bírálják, am gyakran megfeledkeznek egy más, az előbbinél sokkal nagyobb veszélyről, a jobboldali revizionizmusról és opportunizmusról. Amint azt a Tanulságok dokumentum is megállapítja, pártunk hat évtizedes történelem sorár ez a másik veszély volt a legfőbb. „Állandó feladatunk — állapította meg Gustáv Husák elvtárs a CSKP XVI. kongresszusán — elvi harcot folytatni a jobboldali opportunizmus, a revizio- nizmus minden válfaja, a kis- polgáriság különböző megnyilvánulásai, s népünk egy részének tudatában még meglevő, káros csnkevények ellen.“

Irodalomtudósaink még nem készítettek olyan ailapos monográfiát, amely tudományos igénnyel és kellő eszmei szinten elemezné a jobboldali opportunizmus káros és veszélyes szerepét a művészetben és a művészeti kritikában az 1968-as válságos időszakban. Nagy szükségünk van ilyen alapozó tanulmánykötetre s a mai napig tartozunk vele főleg a már említett Ifjú nemzedéknek. Nemcsak a mi tapasztalataink igazolják, hanem a nemzetközi kommunista mozgalom eddigi története is nyilvánvalóvá teszi, hogy a jobboldali opportunizmus és revízión izmus soha sem volt és nem is tesz gyógyszer a dogmatizmus es a szektás tendenciák ellen. A jobboldali opportunzimus és re- vizionizmus képviselői egyetlen területen sem tudtak a problé mák megoldásához pozitív programot kidolgozni. Az ilyen tendenciák érvényesülése legyei jelent a burzsoá eszme előtti kapitulációval.

Irodalmunkba, művészeti éle lünkbe többen visszatérhettek azok közül, akik a válságos időszakban tévedtek vagy hűtlenek lettek a szocialista művész magasztos küldetéséhez, Néhányan visszatérhettek a párttagok sorai közé is. Eddigi tapasztalataink teljes mérték ben igazolták e kérdésben is differenciáló politikánk helyes ségét.

Társadalmi életünk vala- mennyi területén előtérbe kerül a különböző hibák elten vívandó határozott harc. A szocialista realizmus módszere lehetővé teszi életünk teljes áb rázolását a maga bonyolultságában és ellentmondásaiban. Ez a módszer nem zárja ki, sőt feltételezi a valósághoz való kritikai viszonyt.

Természetesen a bírálatnál figyelembe kell venni, hogy létezik olyan határvonal, amely szétválasztja a hibák ellen szót emelő pozitív kritikát a reális szocializmus társadalmát lejá ratni igyekvő mesterkedések tői. Mindig az a lényeges, hogy a bíráló milyen célból és kinek a nevében bírál.

Irodalomkritikánk a továbbiakban sokat meríthet az SZKP 1972-es határozatából is. Ez a fontos és ma is időszerű pártdokumentum négy fontos komplex feladatot szabott meg az irodalomkritika számára:

mélyrehatóan elemezni b művészi alkotó folyamat törvény- szerűségeit;

sokoldalú munkával elősegíteni a pártosság és népiség lenini elveinek megszilárdítását; harcolni az alkotások mind magasabb esztétikai színvonaláért;

határozottan szembeszegülni a burzsoá formalista és más, esztétikai koncepciókkal.

Irodalmi életünk további fejlődése, irodalmunknak a nép társadalomépítő munkáját meghatározó szerepe elsősorban attól függ, miképpen sikerül a gyakorlatban érvényesítenünk irodalomkritikánkban a CSKP XVI., valamint az SZLKP kongresszusán jóváhagyott elveket.

(Alcímek: Gj Szó)