Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-10 / 161. szám, péntek

Tüntetések Észak-írországban Újabb IRA-fogoly kezd éhségsztrájkot (CSTK) — Az északír An- dersontowban a brit egységek beavatkozása nyomán életét vesztette a 16 éves John Demp­sey. A brit karhatalmi alaku­latokat azt követően vezényel­ték ki a város utcáira, hogy nagyszabású tiltakozó akciókra került sor az újabb Ír éhség­sztrájkoló halálhírének beje­lentése után. A rendőrségi ak­cióban számos tüntető megsé­rült. A rendőrök gumilövedé­keket is bevetettek a tüntetők ellen. A Long Kesh internáló táborban az ötödik önkéntes éhségsztrájkoló, Joseph McDon- nell halálhírének közzététele után a város lakói az ulsteri brit önkény ellen tiltakozva fekete zászlókkal vonultak az utcákra. A zavargások hamarosan Belfastra és Londonderryre is átterjedtek. Másutt a tüntetők autókat, autóbuszokat gyújtot­tak fel, barikádokat emeltek és benzines üvegeket dobáltak a brit megtorló egységek közé, amelyek válaszul fegyverüket használták. 1969 óta az utcai zavargások az északír váro­sokban 2124 emberéletet köve­teltek. Az ír Köztársasági Hadsereg politikai szárnyának szóvivője bejelentette, hogy 48 órán be­lül a Long Kesh internáló tá­borban újabb politikai fogoly, a 25 éves Pat McGeown kezd éhségsztrájkot, mellyel előd­jeihez hasonlóan azt próbálja kikényszeríteni, hogy a brit önkény ellen harcoló fogva tartott IRA-tagokat minősítsék politikai foglyoknak. McGeow- not 1975-ben 15 évi fogságra Ítélték tiltott fegyvertartásért. Manchester továbbra is zavargások színhelye (ČSTK) — Manchester ut­cáin tegnapra virradóan is­mét több ház lángokba borult, az utcákon barikádokat emel­tek. A tüntetők ellen durván fellépett a rendőrség speciáli­san utcai harcokra való fel­szereléssel. A faji és szociális megkülönböztetés ellen tilta­kozó bevándorló kisebbségek­hez csatlakoztak a város fia­tal fehér bőrű munkanélküliéi is. A zűrzavart felelőtlen ele­mek arra használják ki, hogy kirabolják az üzleteket és van­dál pusztítást végezzenek. Thatcher brit kormányfő tegnapelőtt este televíziós be­szédet mondott, melyben „meg­döbbenéssel“ szólt a brit vá­rosokban tapasztalható Kavar­gásokról, és a lakosságot a közrend fenntartására szólítot­ta fel. Ahelyett, hogy ígéretet tett volna a zavargások okai­nak felszámolására, hangsú­lyozta a megtorló alakulatok szerepének fontosságát és kö­vetelte, hogy a lakosok tart­sák meg a törvényeket. Ezzel ismét megerősítette, hogy a brit hatóságok továbbra sem tesznek semmit a zavargásokat kiváltó igazi társadalmi okok felszámolására, és a tüntető akciókat továbbra is „rend­bontó fiatalok vagánykudása- ként“ próbálják leegyszerűsí­teni. Jelentések szerint tegnap reggelre a zavargások Man­chester színes bőrűek által la­kott negyedéből a város to­vábbi negyedeire is átterjed­tek, sőt még a szomszédos Salfordba is. Husszein király elutasítja az ún. jordániai megoldást 1981 VII. 10. Néger szervezet konferenciája (ČSTK) — Chicagóban meg­kezdődött az USA egyik legak­tívabb és legtöbb tagot számlá­ló néger szervezetének, „Az em­beriség megmentéséért egyesült nép“ elnevezésű szervezetnek X. kongresszusa. Az amerikai középnyugat legnagyobb városá­ban tanácskozó kongresszuson részt vesz valamennyi szövetsé­gi állam küldötte. Fő napiren­di pontként szerepel konkrét terv kidolgozása a fajüldözés és a faji megkülönböztetés ellen vívott harcra. Vietnami jegyzék az ENSZ főtitkárhoz (ČSTK) — A Vietnami Szo­cialista Köztársaság Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkárhoz intézett szóbeli jegyzékében hivatalosan is visszautasította részvételét az ún. kambodzsai kérdésben összehívandó nemzetközi kon­ferencián. A tanácskozásra az ASEAN-országok (Délkelet­ázsiai Országok Szövetsége) kezdeményezésére július 13-án New Yorkban kerül sor. A vietnami jegyzék többek között leszögezi, hogy Kam­bodzsában a népellenes Pol Pot- klikk megdöntését követően fo­kozatosan normalizálódik és konszolidálódik az élet. A „kambodzsai általános po­litikai rendezés“ ügyében meg­tartandó konferencia csak ürü­gyet szolgáltat ahhoz, hogy visszaélve az ENSZ tekintélyé­vel lényegében a világszervezet talaján beavatkozzanak a kam­bodzsai belügyekbe — állapítja meg a jegyzék. máz, feltételezi, hogy az Izrael által megszállt területek egy ré­szét Jordániához csatolnák, de elutasítja palesztin állam létre­hozását, és nem ismeri el a PFSZ vezető szerepét a palesztin mozgalomban. Husszein király bírálta az amerikai kormánynak az iraki nukleáris reaktor elleni izraeli támadással kapcsolatos állás­pontját és megállapította, hogy nem valósultak mog egyes arab körök reményei, hogy az új ame­rikai kormány majd változtat politikáján a térségben. Husszein kijelentette továbbá, hogy nem ért egyet azzal az amerikai állítással, hogy a Szov­jetunió jelenti a fő veszélyt a Közel-Kelet számára. Irreális azt várni az araboktól, mondot­ta Husszein, hogy ellenséges álláspontra helyezkedjenek a Szovjetunióval szemben, amely a közel-keleti válság igazságos megoldását szorgalmazza. (ČSTK) — Az iráni parla­mentben abszolút többséggel rendelkező Iszlám Köztársasági Párt és néhány további iszlám fundamentalista szervezet Moj hammed Ali Kadzsai miniszter­elnököt jelölte a július 24 i el­nökválasztásra. Radzsai ugyan nem tagja az Iszlám Köztársasági Pártnak, de hű és következetes végre­hajtója Khomeini imáin politi­kájának. Habár az összes je­lölt jegyzékét csak jövő ked­den teszik közzé, már most nyilvánvaló, hogy a kormány­főnek vannak a legnagyobb esélyei. CIPRUS r I r Tárgyalások (ČSTK) — Nicosiában hat­hetes szünet után tegnap is­mét felújították a török és gö­rög nemzetiségi kisebbség ve­zető képviselőinek tárgyalásait. A szigetország két nemze­tisége tárgyaló küldöttségeit Jorjosz Ioannidisz. illetve Sző- leynian Onan vezeti. A török és görög ciprióták az ENSZ kép­viselője szerint ,.jó szándékú gyakorlati intézkedésekről“ tárgyaltak és megállapodtak abban, hogy legközelebb július 24 én találkoznak. P-2 botrány Lemondott a vezérkari főnök (ČSTK) — Giovanni Torrist tengernagy, az olasz hadsereg vezérkari főnöke tegnap benyúj­totta lemondását. Lépése azzal függ össze, hogy neve szerepel a májusban leleplezett Propa­ganda 2 államellenes szervezet tagjainak névsorán. Az utóbbi hetekben rajta kívül további 14 magas beosztású katonatisztet vádoltak azzal, hogy részt vett a szervezet titkos akcióiban. A vizsgálatok eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy legkeve­sebb kétszáz magas beosztású politikus volt tagja a P-2-nek. A titkos szervezet leleplezése vi­haros reagálást váltott ki az olasz közvélemény körében, és többek között előidézte a For- lani-kabinet bukását. Amerikai radarok Rijadnak (ČSTK) — Az amerikai kor­mány a Kongresszus beleegyezé­sét kérte, hogy 75 millió dollár, értékben radarberendezéseket adhasson el a szaúd-arábiai lég­védelem számára. A Pentagon szerint Washington ezzel a szál­lítmánnyal bizonyítaná készségét azoknak a szaúd-arábiai törek­véseknek a támogatására, me­lyek a fegyveres erők korszerű­sítésére és megerősítésére Irá­nyulnak. Az új radarok nem részel a közelmúltban bejelentett repü­lőgép-szállítmánynak, amelye­ket AWACS-rendszerű felderítő berendezésekkel láttak el. A LIBANONI NEMZETI MOZGALOM VÁLASZA A FALANGISTÁKNAK (ČSTK) — Bejrutban tegnap közzétették az ország baloldali erőit tömörítő Libanoni Nem­zeti Mozgalom végrehajtó bi­zottságának határozatát. A ha­tározat reagál a falangistáknak az ország helyzetével kapcsola­tos írásos álláspontjára, ame­lyet azok hétfőn adtak át Eliasz Szárkisz elnöknek. A baloldali erők határozotukban leszögezik, hogy nem elégsze­nek meg a falangisták bizonyta­lan kijelentéseivel, hanem gya­korlati intézkedéseket követel­nek a falangista párt és az iz­raeli cionisták közti minden­nemű kapcsolat megszüntetésé­re. A falangisták írásos állásfog­lalásukban kifejezték állítóla­gos hajlandóságukat az Izrael­lel való kapcsolatok megszakí­tására, de cserébe egy sor po­litikai követelésük teljesítését szeretnék elérni. Szárkisz elnök mégis felszólította Szíriát, Szaúd-Arábiát és Kuwaitot, hogy az eredeti tervekkel ellen­tétben az arab bizottság még július 25-e előtt vegye fel új­ra a tárgyalásokat a libanoni válság megoldásáról. Az SPD müncheni szervezete a NATO-határozat ellen (ČSTK) — A Német Szociál­demokrata Párt müncheni szer­vezete kongresszusának küldöt­tei szerdán fölszólították a szö­vetségi elnökséget, az SPD par­lamenti csoportját, valamint Helmut Schmidt kancellárt, hogy a Német Szövetségi Köz­társaság mielőbb vonja vissza beleegyezését a NATO-nak az ún. pótfegyverkezésről szóló kettős határozatával kapcsolat­ban. Véleményük szerint az új típusú, közepes hatósávolságú rakéták elhelyezése növeli a háborús veszélyt. A müncheni szociáldemokra­ták felszólítják az egész ország szociáldemokratáit, hogy közö­sen a holland, a belga, a dán és a norvég szocialistákkal emeljék fel szavukat az ameri­kai fegyverek országukban való elhelyezése ellen. . ÉSZAKRÓL TÁMOGATÁS, DÉLRŐL TÁMADÁS A Mongol Népköztársaság ünnepén A hatvan évvel ezelőtti, gyökeres társadalmi vál­tozásokat hozó eseményekre emlékezik ezekben a napok­ban £ Mongol Népköztársaság. 1921. július 11-én — a világon másodízben — győzött a népi forradalom. A hatalom a mun­kások, aratók (földművesek, ál­lattenyésztők) — a dolgozók kezébe került, ami lehetővé tette a Mongol Népköztársa­ság kikiáltását, A forradalom győzelmének eredményeként — a Mongol Népi Forradalmi Párt vezeté­sével és a Szovjetunió támoga­tásával — a mongol nép fel­szabadult a szociális és a nemzeti elnyomás .alól, meg­nyílt előtte a lehetőség a feu­dalizmus felszámolására. Öriási erőfeszítésre volt szükség ah­hoz, hogy a mongol nép le­gyűrje a több évszázados el­maradottságot, s hogy az or­szág fejlesztésében — kihagy­va, úgymond átugorva a kapi­talista korszakot — elindul­hasson a szocializmus felé ve­zető úton. Világos, hogy Mon­gólia nem jutott volna idáig az északi szomszéd, az első szocialista ország, a Szovjet­unió hasznos tapasztalatai és testvéri támogatása nélkül. A Mongol Népköztársaság ma a szocialista országok kö­zösségének szilárd és megbíz­ható tagja. Sikerrel birkózik meg a szocialista társadalom fejlesztésének feladataival. Az ország jelenlegi helyzetéről a Mongol Népi Forradalmi Párt közelmúltban megtartott XVIII. kongresszusa alkotta meg a legátfogóbb képet. Igényesek a kitűzött feladatok. Illusztrálás­képp említsük meg talán a legmarkánsabbat: a hetedik öt­éves tervidőszakban az össz­társadalmi termelésnek 41—45 százalékkal kell növekednie, ami az előző tervidőszakhoz viszonyítva 10 százalékkal töb­bet jelent. A kongresszusi határozatok megvalósításához Mongóliának békére, nyugalomra és jó szomszédokra van szüksége. Az ország déli szomszéda viszont nem így vélekedik, mert szám­talan kellemetlen percet sze­rez a mongol népnek. A mao­ista Kína jogtalan kisebb-na- gyobb „határmódosításokat“ hajt végre, persze saját Javá­ra. Területi követeléseiket lep­lezve a pekingi vezetők elfer­dítik az objektív történelmi té­nyeket, nem titkolják háborús készülődésüket, a mongol ha­tár mentén csapatokat vonnak össze és katonai létesítménye­ket építenek. Mongólia Ilyen körülmények között kénytelen megerősíteni védelmi képessé­gét. Ez viszont jelentékeny összeget von el a gazdaság fejlesztésére szánt pénzből. Nem frázis, ha azt állítjuk, hogy a Mongol Népköztársaság Kínával szemben mindig követ­kezetes elvi politikát folytatott és ma is ilyen politikát foly- tat: a békés egymás mellett élésen alapuló kapcsolatokra törekszik. Bár a reakciós erők agresszív politikája miatt Ázsiában is állandóan romlik a helyzet, a jövőre tekintve is ezt az elvet hangoztatta a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusa. A Mongol Népköztársaság, a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetesen folytatja a har­cot a háborús veszély elhárí­tásáért, a béke megerősítéséért és a népek közötti baráti együttműködés fejlesztéséért. Mongólia a bonyolult nemzet­közi problémák megoldása egyedüli módjának a politikai párbeszédet tartja. E szellem­ben fogant az a javaslat, hogy az ázsiai és a csendes-óceáni országok kössenek meg nem támadási szerződést. Nem kell különösképpen hangsúlyozni, hogy az ilyen szerződés mit je­lentene nemcsak Ázsia, hanem az egész világ népeinek. A népi Mongólia most fejlő­désének olyan szakaszához ér­kezett, amelyben az edeíigi mélyreható társadalmi változá­sok minőségileg magasabb szintre emelkednek. A kong­resszusi határozatok hiányta­lan végrehajtása, az ország gazdaságának újabb nagy ered­ményei csak növelhetik a Mon­gol Népköztársaság nemzetkö­zi tekintélyét, erősíthetik kö­tődését a szocialista közösség országaihoz. Ez az újabb sza­kasz a hatvan évvel ezelőtti eseményekre s az utána elért eredményekre épül. Olyan alap ez, amely a holnap sike­reinek záloga. KOVÁCS ILONA LEONYID BREZSNYEV LEVELE VAN LEHETŐSÉG A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK MEGJAVÍTÁSÁRA (ČSTK) — Leonyid Brezs­nyev levélben válaszolt Joe Nordmann-nak, a Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség elnökének és Sean MacBride- nak, A háború veszélye ellen a béke és a nemzetközi fe­szültség enyhülése érdekében kifejtett kezdeményezésért té­májú nemzetközi jogászkonfe­rencia elnökének. A szovjet ve­zető válaszában megállapítja: egyetért azzal a nézettel, hogy „lehetőség van a Bemzetközi kapcsolatok radikális és hosz- szú távú megjavítására“. Hogy ezt a célt elérjük, szükséges, hogy ne csak a fegyverkezési versenyt állítsuk le, hanem hogy mindenki si­gorúan tartsa szem előtt az ál­lamok politikáját meghatározó elveket és *ormákat, amelye­ket a hetvenes években meg­kötött ismert megállapodások és szerződések rögzítenek. Azokat a szerződéseket, ame­lyek a fegyverkezés témakörét érintik, meg kell tartani, és sorsuk nem függhet ac egyik vagy másik állam kormányá­ban történt változásoktól. A Leonyid Brezsnyevhez in­tézett üzenetben a két jogász rámutat a demokratikus jogá­szok aggodalmaira aszal kap­csolatban, hogy „nyugtalaní­tóan fokozódik a fegyverkezé­si verseny, és romlanak a nem­zetközi kapcsolatoL“, Radzsai elnökjelölt Mongóliában az elmúlt üt év alatt 50 új iskolát, óvodát és bölcső­dét építettek fel, több mint 80 ezerrel megnőtt a férőhelyek szá- ma az általános iskolákban, az óvodákban és bölcsődékben. Gya­korlatilag valamennyi iskola korszerűen berendezett és jól felszerelt. Az utóbbi években lényegesen emelkedett a pedagógu­sok szakmai színvonala is. Felvételünkön: mongol gyerekek (ČSTK-felvételj; (ČSTK) — Husszein Jordániai király szerdai rádiónyilatkoza­tában kijelentette, hogy a iközel- Ikeleti helyzet úgynevezett jor­dániai megoldásának szorgalma­zása csak felesleges időveszte­ség. Hangsúlyozta, hogy szó sem lehet a palesztin kérdés megol­dásáról a palesztin nép részvé­tele nélkül. Az úgynevezett pordániai meg­oldás, melyet az utóbbi Időben az Egyesült Államok szorgal-

Next

/
Thumbnails
Contents