Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-09 / 160. szám, csütörtök

TENISZ DAVIS KUPA A REMENY KAI MEC UTOUARA... Kupaellenfelek Nincs hálátlanabb dolog a jóslásnál. Így volt ez •’a wimble­doni tenisztorna előtt is. hiszen a francia nemzetközi bajnok­ság után aligha akadt volna olyan, aki le merte volna fogadni, hogy a csehszlovák férfiteniszezők kiesnek már az első fordu­lóban. Wimbledon után jósolni pedig túlságosan egyszerű len­ne, ha csak az ottani eredményt vennénk alapul, de éppen a Roland Garros eredményei intenek józan mértéktartásra. Nézzük tehát, mit remélhet a csehszlovák teniszsport a wimbledoni lecke után az ame­rikaiak elleni Davis Kupa-mér­kőzéstől? Hosszú idő után az idei Davis Kupára az ameri­kaiak valóban legjobbjaikat in­dítják. Nem tudni, ebben mi­lyen szerepet játszik az a tény, hogy az idei kiírás sorrendben a hetvenedik. Annyit azonban minden bizonnyal tudtak, hogy ha a jubileumi évben komolyan megpályázzák a „salátástálai“, akkor a tavalyi győztes cseh­szlovák csapat ellen semmit sem lehet a véletlenre bízni. !gy tehát a két egyesben: Mc­Enroe, Connors ... Lendl mind­kettőjüket legyőzte már hazai pályán is, de ezúttal csak szél­sőséges optimizmus árán lehet­ne úgy kezdeni a számolást, hogy Lendl — biztos két pont... Talán, ha Prágában lenne a mérkőzés. De a Flu­shing Meadow fölér egy orosz­lánbarlanggal. Ha pedig Con­nors és McEnroe úgy küzdenek, mint Borg ellen __ Šm íd is távol állt a remek­léstől Wimbledonban, de azt kö­vetően Fürthben igaz a döntőbe került, ott azonban Taróczy Ba­lázs verte. Azt ugyan figyelem­be kell venni, hogy Šmíd igazi csapatjátékos, aki sokszor ön­magát is felülmúlja. Jelen eset­ben erre nagyon nagy szükség lenne egyéniben és párosban is, hiszen az amerikaiaknak nem kevesebb, mint három világ- klasszis párosuk van, és a mérkőzés idején kettőből vá­laszthatnak, melyiket küldik pá­lyára. A harmadik páros — a J. Mayer, G. Mayer — az egyik fivér sérülése miatt nem jön számításba. A másik kettő dön­tőt játszott Wimbledonban. Ott a McEnroe, Fleming pár győ­zött, de úgy hírlik, az ameri­kaiak mégis a Stan Smith, Bob Lutz párost részesítik előnyben, akik szinte „csukott szemmel“ is tudnak párost játszani egy­más oldalán. Wimbledonban ugyan ők húzták a rövidebbet, de közben olyan párost ütöttek el a továbbjutástól a döntőbe vezető úton, mint a Taróczy, Günthardt duó, amely pedig a francia nemzetközi bajnokságon diadalmaskodott. Ha tehát a papírformát néz­zük, akkor ez nem sok jót sej­tet, bár a teniszlabda is gömbö­lyű ... A tények ismeretében eléggé mértéktartónak és reá­lisnak látszanak Korda edző szavai, aki szerint az adott helyzetben minden megszerzett pont már sikernek számítana. -Azzal a véleményével — amely szerint olyan esélyekkel utaz­tak New Yorkba, mint tavaly Buenos Airesbe — azonban nem érthetünk egyet, hiszen játék­erő tekintetében a tavalyi ar­gentin csapat korántsem képvi­selt akkora játékerőt, mint az idei ameriaki együttes. S állí­tásunk akkor is érvényes, ha figyelembe vesszük, hogy az idei csehszlovák együttes —■ Lendl óriási javulása folytán — jobb a tavalyinál. New Yorkban óriási az érdek­lődés a találkozó iránt. Éppen ezért, ha a csehszlovák csapat szoros eredményt akar elérni ezen a mérkőzésen, úgy az első két napon kell megalapoznia, hiszen az amerikaiak két nap után — még 3:0-ás vezetés ese­tén is — aligha pihentethetik nagyágyúikat. A 20 000 nézőt befogadó Flushing Meadowba ugyanis már két hét óta nem lehet jegyet kapni. A gyors, műanyag borítást! pályán sorra kerülő találkozó főbírája az a dán Kurt Nielsen, aki uz ötve­nes években két ízben is szere­pelt Wimbledon döntőjében, 1956-ban pedig Csehszlovákia elleni 4:l-es dán győzelemmel végződött Davis Kupa-találkozó egyetlen csehszlovák pontjának ,,szenvedő alanya“ éppen ő volt. Ha pedig már a 4:l-et emlí­tettük, véleményünk szerint az ilyen arányú vereség a jelenlegi erőviszonyokat tekintve nem lenne tekinthető túlzott balsi­kernek. De, ahogy mondani szo­kás: a remény hal meg utoljá­ra ... MÉSZÁROS JÄNOS Még mindig Hinault (ČSTK) — A Tour de France 12., 246 km hosszá útszakaszán a belga Willems S:18:34-gyel szerezte meg a győzelmet a francia Duclos-Lasalle és a por* tugál Agostinho előtt. A 13. útszakasz 3 05,5 km hosszú volt, s Robaix-ból Brüsz- szelbe vezetett. A hajrát a bel­ga Maerten bírta a legjobban, és 2:25:48 órával elsőként haladt át a célon a svájci Freuler és a belga De Wolf előtt. Az összetett versenyben to­vábbra is a francia Hinault ve­zet 41 mp-es előnnyel az auszt­rál Anderson előtt. ® Lipcsében az 1 km-es ál­lóra jtos pálya kerékpár-verseny­nyel kezdődtek meg az ifi vi­lágbajnokság küzdelmei. Eb­ben a versenyszámban az ar­gentin Marcel Alessandro 1:07,45-0 idővel a legjobb ifjú­sági csúcsot érte el ezen a pá­lyán. A csehszlovák Jirí Dinka nyolcadik lett. A péntektől sorra kerülő Egyesült Államok—Csehszlovákia Davis Kupa teniszmérkőzés Végeredményét Illetően sok függ a Lendl— 8mid páros szereplésétől (ČSTK-felv. ] FÉRFI TŐRCSAPATBAN Újabb szovjet aranyérem (ČSTK) — A vívóvilágbajnokság kedden a férfi és női tőr csapatversennyel folytatódott. A férfi tőrvívás csapatversenyé­ben este bajnokot avattak. A magyar válogatottnak a négy közé jutásért a szovjet együttessel, azaz a VB egyik esélyesével kellett mérkőznie. A szovjet válogatott 9:5-re győzött a magyarok ellen, így Szeleiék az 5—8. helyért vív­hatnak majd. Először 9:3-ra győztek az Egyesült Államok ellen, majd 9:4-es vereséget szenvedtek a lengyelektől. Eredmények — 1—4. helyért: Olaszország—NSZK 9:5, Szov­jetunió—Franciaország 8:8 (52:54), a 3 helyért: NSZK— Franciaország 9:8, az első he* lyért: Szovjetunió—Olaszország 9:5. Férfi tőrcsapatbajnok a Szov­jetunió, 2. Olaszország, 3. NSZK, 4. Franciaország, 5. Len­gyelország, 8. Magyarország. A női tőrcsapatban a legjobb nyolc közé kerültek: NSZK, Svédország, Olaszország, Len­gyelország, Franciaország, Ma­gyarország, Szovjetunió, Kínai NK. Lapzárta után került sor a női tőrcsapatdöntőre, amelyben a Szovjetunió és az NSZK csa­patai találkoztak. A bronzérmes a magyar női tőrcsapat, miután 7:5-re győzött az olaszok ellen. SPORTHfRADÓ • A grömitzi vitorlázó-világ­bajnokság Finn Dingi versenyé* ben az NSZK sportolói voltak sikeresek. Wolfgang Gerz lett az első honfitársa, Kohlmann előtt. • Az 1979-es tatabányai kézi­labda kupamérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Joachim Decikarm, az NSZK világbajnok csapatának volt erőssége, már nemcsak társai kézilabdamérkő­zéseit látogatja, de legutóbb már a Fortuna Düsseldorf labdarú­góival is edzett. • A Galea Kupa győri selej­tező csoportjának győztese nagy meglepetésre Dánia ificsapata lett, és így továbbjutott a Ma- rianské Láznéban sorra kerülő elődöntőbe. Dánia az első nap után 3:0 arányban vezet Ma­gyarország ellen. A luxemburgi selejtező csoport győztese Egyiptom, amely szintén 3:0 arányban győzött Finnország el­len. Mariborban még nem dőlt el a továbbjutás sorsa, Jugosz­lávia 2:1 arányban vezet Izrael ellen. • Kazimierz Gorski, aki 1974-ben az NSZK-beli labdarú­gó VB-n bronzérmet nyert len­gyel válogatott edzője volt, majd az utóbbi öt évben a Pa- nathinaikosz Athén ezdőjeként működött, a Légia Varsó főed­zője lett. • A labdarúgó Inter Kupa szombati fordulójában a belga RWD Molenbeek ellen a Spar­ta Praha színeiben pályára lép a Szlovák Labdarúgó Liga gól­királya, Stanislav Griga is, aki­nek átigazolását már elfogad­ták. • A magyar országos öttusa­bajnokságon a futás előtt az összetettben az egykori úszó Császár Attila állt az élen 4200 ponttal, 108 pontos előnnyel Dé­ri előtt, akit Vass követett a sorban. A hosszú idő óta válo­gatott Maracskó csak a negye­dik volt és hátránya behozha- tatlannak látszott. Ez egyben azt is jelentette, hogy a stabil vá­logatottak közül szinte senki­nek sem maradt esélye a dobo­góra jutásra. A futásban Császári biztosí­totta bajnokságát, második Vass lett, a bronzérmes pedig Mizsér Attila, aki a hetedik helyről futott föl a dobogóra. Lovaglás Bratislava Nagydija (ČSTK) — A Slávia SVŠT za- bosi parkúráján augusztus 13— 16. között tizenhatodszor rende­zik meg Bratislava Nagydíjáért a nemzetközi díjugrató ver­senyt. A meghívottak közül ed­dig a következő országok ne­vezték öttagú válogatottjukat: Magyarország, NDK, NSZK, Len­gyelország, Ausztria, Svájc és a Szovjetunió. Csehszlovákia mint rendező 15 lovast indíthat. A név szerinti nevezéseket e hó végéig küldik el. A hazai versenyzők legjobbjai közül in­dul majd Pechá£ek, Glatz, Nece­lá, Krpela (a tavalyi Nagydíj győztese], Lamích, Kužela és még mások. Augusztus 13-án, a verseny első napján kétfordulós nyitó ugratásra kerül sor 140 cm-es akadályokon. Pénteken a Nem­zetek Díjáért küzdenek négyta­gú csapatok, ugyancsak két for­dulóban: szombaton lesz a vál­tóugratás és az akadályválasz- tásos verseny; vasárnap, au­gusztus 16-án pedig 150 cm-es akadályokon a Nagydíjért küz­denek a résztvevők. Lipcsében a hét végén rendezik a hagyományos See- lebinder birkózó* versenyt, amelyre hét csehszlovák kötöttfogású és ugyanannyi sza* badfogású birkózó utazott Vítézslav Mácha és Antonín Splítek szakági fő­edzők vezetésével. Köztük az idei év legsikeresebb ha­zai birkózója, Schwendtner Jó­zsef is, aki képűn* kön a lengyel Ste- cykkel mérkőzik (ČSTK-felv.) PLUCKNETT: 72,34 méter (ČSTK) — A stockholmi olimpiai stadionban legutóbb meg- rendett nemzetközi atlétikai versenyen a húszezres nézősereg egy világcsúcsnak és több kiváló eredménynek tapsolhatott. Az amerikai Benjamin Plucknett 72,34-re javította a férfi disz­koszvetés világrekordját, 1500 méteren pedig az angol Coe csak 59 század másodperccel maradt el honfitársa, Ovett vi­lágcsúcsától. A diszkoszvetésben Plucknett kitűnő sorozatot ért el, csupán egy dobása volt 65 méteren aluli. A 201 cm magas, 138 kg súlyú, 20 esztendős amerikai atléta májusban elért 71,20 mé­teres világrekordja után kije­lentette: „Úgy érzem, tovább javulhatok. Most az európai versenyekre összpontosítok és igyekszem minél jobb formát elérni.“ Ez sikerült... Eredmé­nyek: diszkoszvetés: 1. Pluck­nett (amerikai) 72,34 — világ­csúcs, 2. Schmidt (NDK-beli) 69,06, 3. Powell (amerikai) 66,16, 4. Bugár (csehszlovák) 65,90 m, 1500 m: 1. Coe (angol) 3:31,95, 2. Scott (amerikai) 3:34,17, 3. Gonzales (spanyol) 3:34,41, 100 m: Evans (ameri­kai) 10,26, 400 m: Josjö (svéd) 45,63, 5000 m: Herle (nyugatné­met) 13:23,79, 400 m gát: Meier (svájci) 50,89, rúd: Stock (an­gol) 565. A sportfogadás hírei ŠPORTKA 27. játékhete I. húzásának nyereményei: L díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes — 200 000 korona, III. díj: 70 nyertes á 18 720 ko­rona, IV. díj: 4515 nyertes á 470 korona, V. díj: 86141 nyertes á 40 korona. A II. húzás nyereményelosz- tása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 4 nyertes á 167 740 korona, III. díj: 158 nyertes á 7400 korona, IV. díj: 6658 nyertes á 345 ko­rona, V. díj: 102 874 nyertes á 25 korona. A SAZKA 27. játékhetének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 38 nyertes á 6170 korona, III. díj: 802 nyertes á 675 korona. A kocka el van vetve: a csehszlovák klubcsapatok a labdarúgó Európa Kupák újabb évfolyamában a következő pá­rosításban kezdik a küzdelmet — BEK: Ferencváros—Ostra­va, KEK: Glasgow Rangers— Dukla Praha, UEFA Kupa: Bo­hemians—Valencia, Neuchatel Xamax—Sparta Praha. FERENCVÁROS. Olvasóink­nak nem kell különösebben bemutatni a budapesti zöld-fe­héreket. Az 1899-ben alakult klub futballistái eddig 23 al­kalommal nyertek magyar baj­nokságot, egyszer pedig a VVK-t (az UEFA Kupa elődje) Is elhódították. Azzal sem mondunk semmi újat, hogy a „Fradi“ a legnépszerűbb ma­gyar együttes, s nemcsak azért, mert a legtöbb bajnok­ságot szerezte. Hogy milyen labdarúgást játszik napjaink­ban az FTC? Futballozása nem látványos elemeken alapszik, hanem a gyorsaságon, az erőnlélen, a küzdőképességen és a szívósságon. A csapatjá­tékának meghatározó egyénisé­ge a karmester Nyilasi Tibor (26 éves), aki nemcsak irá­nyit, hanem lövi a gólokat is. Egyébként ez a negyedik eset, hogy a BEK-ben csehszlovák és magyar bajnok találkozik egy­mással. Előzőleg — 1974: Tr­nava—Újpest 1:1 és 1:1 (ti­zenegyesekkel az Újpest jutott tovább), 1979: Zbrojovka—Új­pest 2:2 és 2:0 (idegenben!), 1980: Dukla—Újpest 2:3 és 2:0. GLASGOW RANGERS. Har­minchétszeres skót bajnok, s ez „Európa-csúcsnak“ számít. Az idén harmadik lett a skót bajnokságban, harminchat mér­kőzésen 44 pontot szerzett, 60 gólt adott és csak 32-t kapott. A négymilliós lakosú Skóciá­ban tíz csapat szerepel a leg­magasabb osztályban, négy­szer mérkőznek egymással. A skót labdarúgókra, így a glas- gowiakra is egységes felfogás jellemző: kedvelik a rövid át­adásokat, szeretnek cselezni, védelmük zónázik, két előre­tolt csatáruk sok mozgással igyekszik fellazítani az ellen­fél védelmét. John Greig edző több éve alakítja a csapatot, melynek erőssége a 196 cm magas kapus, McCloy, a válo­gatott hátvéd Jardine és el­sősorban a válogatott és a Rangers leggólerősebb labda­rúgója, Derek Johnston. Az el­múlt idényben 41 gólt lőtt vá­logatott és barátságos talál­kozón. Állítólag nem lehet őt tartani. A Rangers háromszor játszott KEK-döntőt és egy­szer elnyerte a kupát — 1961: Fiorentina 0:2 és 1:2, 1967: Bayern 0:1 — hosszabbítás után, 1972: Dinamó Moszkva 3:2. CF VALENCIA. Spanyolor­szág harmadik legnagyobb vá­rosának, a 600 000 lakosú Va­lenciának csapata az ország leggazdagabb klubjai közé tar­tozik. 1902-ben alakult, s mér­kőzéseit a 70 000 férőhelyes stadionjában játssza. A Valen­cia 1962-ben és 1963-ban VVK- győztes volt, egy évvel később a döntőben a Zaragozától ka­pott ki. Tavaly megnyerte a KEK-et, miután a döntőben 0:0-ra játszott az Arsenal el­len, de a tizenegyes rúgások­ban jobbnak bizonyult. A Va­lenciában olyan futballisták játszottak, mint Kempes és Bonhof (mindketten visszatér­tek hazájukba), de még most is akadnak „ászok“ a csapat­ban; például Carrete, Arias, Subirata, akik tagjai a jövő évi VB-re készülő keretnek. NEUCHATEL XAMAX. Ez a számunkra ismeretlen svájci klub fúzió alapján keletkezett 1970-ben. Nemcsak az együttes fiatal, hanem edzője is, hiszen a mindössze 36 éves francia Guilou irányítja a csapatot. A Xamax gyér anyagiakkal ren­delkező vidéki csapat, stadion­ja mindössze 13 000 férőhe­lyes. Nem véletlen tehát, hogy saját nevelésű játékosokra épül az együttes. Az erősségek közé tartozik a válogatott ka­pus Engel, valamint a exválo­gatott Hasler, Trinchero, Mundwiller és a három után­pótlás-válogatott: Favre, Fores- tier és Lüth. A Xamax harma­dik lett a 14 tagú svájci baj­nokságban, 26 találkozón mindössze 25 gólt kapott, leg­kevesebbet a mezőnyben. fT VI

Next

/
Thumbnails
Contents