Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-30 / 178. szám, csütörtök
Á sikeres munka alapja Beszélgetés Michal Príbela elvtárssal, az SZLKP Lévai (Levice) Járási Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnökével Népgazdaságunk fejlesztését és életviszonyaink kedvező alakulását egyaránt meghatározó igényes jeladatok eredményes teljesitése azt kívánja, hogy szüntelen gondoskodjunk a párt vezető szerepének érvényesítéséről, cselekvőkészségének és egységének szilárdításáról, a párttagjelöltek kiválasztásáról, neveléséről. E témakörről beszélgettem Michal Príbela elvtárssal, az SZLKP Lévai (Levice) Járási Pártbizottsága Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnökével. 1981 VII. 30. — Nemcsak ismerni, hanem — s ez minőségileg több — érteni is kell a párt politikáját, és képesnek lenni arra, hogy az elveket, határozatokat, normákat a konkrét helyzetre is alkalmazni tudják pártalapszerve- zeteink — mondta, majd arról beszélt, hogy tervszerűen kell nevelni, felkészíteni a tagjelöltségre azokat, akik politikai meggyőződésük, jellemük erkölcsi magatartásuk, tettrekészsé- gük alapján megérdemlik a bizalmat, elkötelezetten képesek harcolni a párt céljainak eléréséért. — Hogyan teljesítették ez irányú politikai kötelességeiket a járás pártalapszervezetei? — Alapszervezeteinkben az értékelt időszakban — csupán az 1980-as évet veszem alapul — 332 tagjelölttel gyarapodott a párttagok sora. A képzettség szerinti megoszlás tekintetében a tagjelöltek többsége szakmunkás, közülük 33-an műszaki és mezőgazdasági irányzatú főiskolai képesítéssel rendelkeznek. Nagy általánosságban azonban sem a felvételnél, sem a tagjelöltek szociális összetételét tekintve nem teljesítettük a kitűzött célt, jóllehet az utolsó öt év folyamán sokat tettünk a párttagság minőségének javításáért. — Mégis szólnom kell a tagjelöltek kiválasztásánál és felvételénél megnyilvánuló fogyatékosságokról is. A követelmények meghatározásánál a párt igénye az, hogy a tagjelöltséghez nem elégséges a munkában tanúsított szorgalom és helytállás, az állampolgári kötelességek teljesítése. A tagjelöltnek már a felvétele előtt meg kell ismernie a párt programját, alapszabályzatát, szervezeti alapelveit, fegyelmi követelményeit. S ebben nagy felelősség hárul az ajánlókra, akiknek az is kötelességük, hogy gondoskodjanak a jelöltek politikai neveléséről. Sok esetben ezt a megbízatásukat elhanyagolják, ez irányú tevékenységüket az alapszervezeti pártbizottságok sem értékelik rendszeresen. Ebből adódik, hogy olyan párt- szervezetekben sincs éveken át egyetlen felvétel sem, ahol pedig a lehetőség adott, és kívánatos is lenne a párt sorainak gyarapítása. Ilyen esetekkel találkoztunk a sárói (Sárovce),az alsópéli (Dolný Piai), a felső- szemerédi (Horné Semerovce) és a žemberovcei szövetkezet pártalapszervezeteiben, de az ipolysági (Šahy) Mezőgazdasági Termékfelvásárló és Ellátó üzemben, a lévai Járási Építővállalatnál sem különb a helyzet. — A párttagok többsége közvetlenül részese a pártépítésnek, a tagfelvételi munkának. E helyen is hangsúlyozom mind a kollektív, mind a személyes felelősséget azokért, akik a párt soraiba kerülnek. Fontos a kiválasztás, a megbízatás, a nevelés, az értékelés, de kiemelten nagy szerepe van annak is, miként értékel a pártcsoport, illetve dönt a taggyűlés. Ha valahol nem az alapelveknek megfelelően, laza normák szerint állítják fel a követelményeket a tagjelöltek felvételénél, nemcsak a pártnak ártanak, hanem a jelöltnek is. Ha ugyanis a felvett tagjelölt politikai elkötelezettsége nem felel meg a kívánalmaknak, előbb- utóbb meghátrál, esetleg szembe is kerül a környezetével. Tanulságos dolog, hogy a múlt évben éppen az említett fogyatékosságok miatt 27 tagjelöltet kellett alapszervezeteinknek törölni a pártból. Az előző éviién a tagsági igazolványok cseréjénél hasonló okokból és passzivitás miatt 72 tagot töröltünk a pártból. — E kérdést nem csupán a számok nagysága, hanem az egyes esetek hatása szerint kell kezelni. Annál is inkább, mert számunkra minden ember fontos. A törlés oka az esetek túlnyomó többségében a szervezeti élet elhanyagolása, illetve az átjelentkezési kötelezettség elmulasztása. Több idős párttagot azért kellett törölnünk, mert nyugdíjazásánál munkahelyéről lakhelye illetékes pártszervezetében kellett jelentkezniük. Erre vagy nem voltak hajlandók, vagy ha átjelentkeztek is, nein vetlek részt a pártszervezet életében. Bár a párttagság fegyelme — különösen a tag- könyvcsere hatására — az utóbbi években szilárdult, a pártalapszervezetek fellépése a fegyelmezetlenségekkel szemben erősödött, mégis van bőven tennivaló ezen a téren. — A párt ezmei-politikai és cselekvési egysége, tagjainak önként vállalt és tudatos Jegyelme, alapvető tényezője a párt irányító munkájának. Ezzel kapcsolatban milyenek, a tapasztalatok a járásban? — A Járási Ellenőrző és Revíziós Bizottság feladatának megfelelően rendszeresen ellenőrzi a pártszervezetek tevékenységét és azt, hogy munkájukban milyen mértékben érvényesülnek az alapszabályzat elvei. Egyértelműek az ellenőrzések tapasztalatai: gyakori még a bátortalanság a fegyelmi vizsgálatok lefolytatásánál. Esetenként az alapszervezeti pártbizottságokat visszariasztják a fegyelmi ügyek nagy körültekintést, megfontoltságot igénylő követelményei és az eljárási szabályok nem kielégítő ismerete. Holott mind a pártfegyelmi eljárásokkal, mind pedig a pártbüntetéssel nevelő hatást tesznek a pártfegyelmet megsértő párttagokra, hiszen a büntetés mindig a hibák, a vétségek, s nem az emberek ellen irányul. Alapszervezeti pártbi- bizottságaink szinte ismétlődő fogyatékossága továbbá, hogy azokat sem vonják partvonalon felelősségre, akik a munka- és az állampolgári fegyelmet komolyan megsértik. — Nem mindenütt értik meg, hogy az állampolgári fegyelem és a pártfegyelem nem azonos. Gyakran támadnak emiatt vitáink a pártbizottságokkal, amikor így érvelnek: „ne büntessünk kétszer“. Ennek a meg nem értéséből ered, hogy a párt- büntetést rendszerint a bírósági határozattól teszik függővé. Ebből azt a következtetést is levonhatom, hogy a kommunisták magasabbrendű erkölcsi mércéje még nem minden pártalap- szervezetünknél irányadó. Persze előfordulnak szemléleti hibák is. Akadnak pártbizottságok, ahol radikálisan kezelik a fegyelmi ügyeket s vádirat gyanánt, megbélyegző módon szabják ki a pártbüntetést, noha a pártfegyelmi eljárás lefolytatásának elsődleges célja a nevelés, a súlyos vétségek megelőzése. — De hogy visszatérjek az eredeti kérdéshez, elmondhatom: pártszervezeteink az évzáró- és a nyilvános taggyűléseken — tovább szilárdították cselekvő egységüket, a dolgozó tömegekkel való kapcsolatukat, nagy felelősséggel készültek fel a XVI. kongresszus határozatainak teljesítésére. — A tömegkapcsolat szilárdításának egyik fokmérője, hogy a dolgozók észrevételeikkel, javaslataikkal bizalmasan fordulnak a párthoz. Mire hívják fel a figyelmet bejelentéseikkel? — Az utóbbi két évben számos észrevétel érkezett a járási pártbizottság elmére mind a kommunistáktól, mind a párton kívüli dolgozóktól. A bejelentések többsége az állami és gazdasági tisztségviselők munkájának fogyatékosságaira, a beosztásokkal való visszaélésekre és a kommunista erkölcs elveinek megsértésére hívják fel a figyelmet. Nem kevés azonban a párton belüli demokrácia és a bírálat elfojtása miatt érkező panasz. A bejelentéseknek több mint az egyharmada jogosnak bizonyult, komoly figyelmeztetést jelentenek pártszervünk és az alapszervezetek számára. Természetesen a beérkező levelek között akadnak olyanok is, amelyekben elvhű és becsületes párttagokat, gazdasági vezetőket gyaláznak, koholt vádakat sorakoztatnak fel ellenük. Mi a konkolyt elválasztjuk a tiszta búzától, nem engedjük meg, hogy közös ügyünkért fáradozó embereket lejárassanak. — A dolgozók bejelentéseit a járási pártbizottság a bizalom megnyilvánulásának tekinti, tömegszervező, nevelő és irányítói munkájában kamatoztatja. Jelzéseiket mind az ellenőrző mind a revíziós bizottság arra használja fel, hogy a pártalapszervezetek az alapszabályzat betartására, a lenini munkastílus következetes érvénye- nyesítésére serkentse, s megteremtsük a szavak és a tettek egysége gyakorlati érvényesülésének feltételeit — mondotta befejezésül Príbela elvtárs. SZOMBATH AMBRUS A Babicei Efsz (Uherské Hradišté-i járás) pártalapszerveze- tének mind a hatvan tagja teljesít konkrét pártfeladatot. A pártszervezet jelentős mértékben ennek köszönheti sikeres munkáját. A pártfeladatok szorosan kapcsolódnak a szövetkezet gazdasági-termelési teendőihez. Van, akit szocialista munkabrigád létrehozásával bíztak meg, van, akit gépek szocialista gondozásba vételével. A gépjavításban dolgozó kommunisták azt kapták feladatul, hogy aratás idején kombájnosként, szalmapréskezelőként segítsenek a gazdaságban. Felvételünkön (balról) František Kučera, a párt- szervezet elnöke Josef Horákkal, a pártbizottság tagjával a feladatok teljesítését ellenőrzi. —fü— (Hajdú András felvétele) Kommentáljuk DOHOGOK, DOHOGNAK Egyre gyakrabban halljuk, olvassuk e kulcsszavakat: fegyelmezettség, következetesség, en^giagazdálkodás, takarékosság. Gazdaságilag nagyon is összefüggő fogalmak ezek. A hatékony gazdálkodás és termelés első számú meghatározói. A különböző felmérések, vizsgálatok azt mutatják, hogy a termelés minden ágazatában komoly tartalékok vannak még. Ezeket pártunk, kormányunk energiagazdálkodási programjának következetesebb megvalósítása érdekében minden esetben fel kell használnunk. Erre hívja fel a fi gyeimet a CSKP XVI. kongresszusa is: „Tovább is a kiemelt feladatok közé tartozik az összes energiaforrások ésszerű és hatékony felhasználása.“ A kongresszus egyebek között konkrétan megjelölte a pártszervezetek, pártbizottságok feladatát a hatékonyabb energiagazdálkodás megvalósításában. Elsősorban abból kell kiindulnunk, amink van, s azt kell a lehető leggazdaságosabban és leghatékonyabban értékesíteni a társadalom javára. Most az a kér^ós eleget tesz-e e követelménynek minden felelős szerv szervezet? Megbecsüljük-e kellően a megtermelt anyagi javakat? Sajnos, meg kell mondanunk őszintén, hogy sok még a tennivaló e téren. A példák tucatját sorolhatnám ennek bizonyítására. Am a sok közül most csak egyet említek meg, ami általános jelenség: a zöldségfelvásárlás problémája. Köztudott, hogy a korszerű zöldségtermesztéshez napjainkban sok energiára, vegyszerre van szükség. Ez megdrágítja a termelési önköltséget. Egy szövetkezet zöldségtermesztésének vezetője mondotta a minap, hogy az utóbbi tíz évben szövetkezetükben háromszorosára nőtt a zöldségfélék termesztésének önköltsége. Községükben háromszáznál több kistermelő foglalkozik zöldségtermesztéssel. S a drágán termesztett zöldségek jó részét szemétre kell önteniük, mert csak a szerződésben meghatározott mennyiséget vásárolják fel tőlük. A szövetkezettől is csak azt a mennyiséget veszik át, amire szerződést kötöttek. A főzőtökből például a szerződésben megkötöttnél még kétszer többet el tudnának adni. Csakhát a szerződést akkor kötötték, amikor a tökmag még ki sem kelt, s nem tudhatták, hogy milyen termést szüretelhetnek majd. Egyébként is a szövetkezet, de a kistermelők is mindent megtesznek a terméshozam növekedéséért. S amikor látják a felvásárló vállalatok közömbösségét, nem csoda, ha így fogalmaznak: . Büntetve vagyunk azért, mert többet termelünk.“ Ilyenkor óhatatlanul felvetődik az emberben a gondolat: ennyire gazdagok lennénk, hogy megengedjük magunknak a pocsékolást? A már megtermelt javak kárbaveszhet- nek? E gondolatkörrel kapcsolatban idézem Husák elvtárs szavait, amelyek a CSKP XVI. kongresszusán hangzottak el: „Saját termelésünk növelésével és a kistermelők aktív segítségével javítani kell a zöldség- és gyümölcsellátást.“ Igen, javítani, nem pedig rontani azzal, hogy tönkre hagyjuk menni a nehéz munkával és drágán termesztett zöldségféléket. A társadalom és mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy ennek az állapotnak véget vessünk. Hiszen egyre nehezebbé válik és devizaigényesebb a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek behozatala. Az egyre növekvő élelmiszer- és zöldségfogyasztást nem fedezhetjük a behozatal növelésével, hanem csakis saját termelésünkkel, úgy, hogy többet és olcsóbban termelünk. Am a mezőgazdasági nagyüzemeink és a kistermelők terméke jusson is el mind a fogyasztókhoz, s ez már nem a termelők feladata. Ehhez a követelményhez kell igazítani az ezért felelős szervek és szervezetek pártbizottságainak munkáját is. A bekövetkezett társadalmi, gazdasági változás igényli, hogy minden pártszervezet és pártbizottság jobban összpontosítsa figyelmét és erejét a hatékonyabb, szervező, ellenőrző munkára. Arra kell törekednünk, hogy saját munkahelyén minden kommunista tegyen meg mindent a takarékosabb gazdálkodásért, a hatékonyabb termelésért és a megtermelt javak megbecsüléséért. TÖRÖK ELEMÉR Kevesebb adminisztratív dolgozóval A népgazdaságirónyítás tökéletesítési folyamatának szerves és elengedhetetlen részét képezi az adminisztráció egyszerűsítése, az adminisztrációigényesség csökkentése. A múlt évben a tervek szerint az egyes ágazatokban és szervezetekben — differenciáltan — 2—10 százalékkal kellett csökkenteni az adminisztratív dolgozók állományát. Az ellenőrző jelentések komplex értékeléséből kitűnt, hogy a feladatot — amelynek értelmében tavaly 22 286-tál kellett csökkenteni a szóban forgó kategóriában dolgozók számát — sikerült teljesíteni. Az adminisztratív dolgozók állo^ mányából kikerülőkkel főleg a munkásszakmákat, esetenként pedig a műszaki-gazdasági dolgozók állományát erősítették. Az év folyamán azonban egyenlőtlen volt az adminisztratív dolgozók számának a csökkentése. Ez a folyamat főleg az utolsó negyedévre összpontosult, és sajnos, nemegyszer formális megoldásról volt szó. Az állománycsökkentésbe ugyanis beszámították a nyugállományba vonulók, vagy a gyermekgondozási szabadságot igénybe vevő nők számát is. tö) Kisebb veszteséggel?: Az aratás idején a mezőgazdasági üzemek felelős dolgozói kivétel nélkül valamennyien arról nyilatkoznak, hogy a gabonát a lehető leggyorsabban és a legkisebb szemveszteséggel takarítják be. Ez többé-kevésbé így is történik a tarlón, a kombájnokkal végzett munka esetében, hiszen az erre beosztott felelősök árgus szemmel figyelik a gép után a szalmában, vagy a földön maradt gabonaszemeket, s ha szükséges, intézkednek is — tapasztaltuk többször is a határjárás során. De nem úgy a kicsépelt gabonát szállító járművek után. Itt már sajnos nincs felelős személy, aki figyelné, hogy a drága pénzzel, sok-sok fáradságos munkával kitermelt kenyérnek- való miért hever vastagon elszórva az utak mentén. Mert bizony ez tapasztalható a duna- szerdahelyi (Dunajská (Streda) járásban, de a többi járásban sem jobb a helyzet. Erről egyébként bárki meggyőződhet a terményfelvásárló telepek felé vezető utakon. Az elszórt gabona révén szinte a gabonaföldekről nyomon követhető a gabonaszállító járművek útja. Többen megjegyezték már, hogy szinte fáj a szívük, amikor látják a csordultig megtöltött kocsikról, pótkocsikról — akár hanyagságból, vagy sem, de mégis csurog, potyog, szóródik a földre a búza. Nem kell különösebb matematikai tudás ahhoz, hogy kiszámítsuk, vajon mennyi veszteség származik akkor, ha csak egy 10 kilométeres úthosszon 20 centiméteres szélességben van elszórva a gabona. Ha pedig országos úthálózatunk viszonylatában gondolkodunk, akkor ez az elszórt mennyiség sok-sok tonnára rúg, és ezt a pazarlást még a gabonából önellátó országok sem engedhetik meg maguknak, nem pedig mi, akik még behozatalra szorulunk. Azért szólunk erről a káros jelenségről, mert ahol az aratás még nem fejeződött be. és lehet tenni valamit, ott mentsük meg a menthetőt. MÉRY ISTVÁN