Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)
1981-07-02 / 154. szám, csütörtök
Kettős magyar győzelem (kollár) — A bratislavai junior öttusaverseny tegnap véget ért. A győzelmet a magyar Pál és Magyarország együttese szerezte meg, mégpedig teljesen megérdemelten, mert a résztve vők közül ők nyújtották a legkiegyensúlyozottabb teljesít ntényt. A legnagyobb meglepetéssel a szovjet fiatalok szolgáltak rendkívül gyenge lövégeredményeikkel, s a negyedik szám után annyira visszaestek, hogy a futásban már nem tudták biztosítani elsőségüket. A pisztolylövés teljes magyar sikert hozott. Makarov ugyan inég az élen maradt, de Tóth csak 10, Pál pedig 56 pont hátránnyal követte. A lövészet végeredménye: 1. Tóth 1088, 2. Pál 1066, 3. Fekete (kanadai) 1044, 4. Ouck (magyar) 1044, 5—6. Klement 1022 és Broček (csehszlovákok) 1022 pont. Csapatban: 1. Magyarország 3198, 2. Csehszlovákia I. 3022, 3. Olaszország 2912 pont. Tegnap délelőtt a Zergehe- gyen 3000 méteres távon csap tak össze a résztvevők a végső győzelemért, helyezésekért. Azt szinte biztosra lehetett venni, hogy a szovjet együttes — mely az összetettben a harmadik helyre esett vissza, és az élre került magyaroktól már 418 pont választotta el — nem szerzi meg a győzelmet. Az egyéni verseny még nyílt volt, bár Pál jő futó hírében állt. így is lett. A 13.-nak induló szovjet Gaszu- darev ugyan 9:11,4 perccel új pályacsúcsot futott, ezt a számot megnyerte és társai is tudásuk legjavát nyújtva szerepeltek, de a magyarok és a lengyelek előnyét behozni nem tudták. Az eseményre még visszatérünk és értékeljük majd a látottakat. Most csupán annyit, hogy a hazai öttusázók teljesítményével a csehszlovák szakemberek elégedetlenek voltak. Karéi Bártű nem titkolta csalódottságát és kijelentette, hogy a fiúk még átlagtudásukat sem hozták. Mindnyájan csődöt mondottak egy-egy számban és ez megpecsételte szereplésüket. A futás végeredménye: 1. Gaszudarev (szovjet) 131ü, 2. Pál 1172, 3. Polácek (csehszlovák) 1156. Csapatban: 1. Szovjetunió 3518, 2. Magyarország 3352, 3. NSZK 3338, 4. Csehszlovákia I. 3296 pont. Az egyéni összetett verseny végeredménye: 1. Pál (magyar) 5326, 2. Makarov (szovjet) 5308, 3. Tóth (magyar) 5306, 4. Olszewski (lengyel) 5288, 5. To massini (olasz) 5124, 6. Czyzo- wicz (lengyel) 5080. A csapatverseny végeredménye: 1. Magyarország 15 568, 2. Lengyelország 15 368, 3. Szovjet unió 15 204, 4. Csehszlovákia I. 14 884, 5. Bulgária 14 740, 6. NSZK 14 186. Nemzetközi torna (L’STK) — A bratislavai Rapid sportegyesület pályáján július 3-a és 5-e között nemzetközi diák labdarúgó-tornára kerül sor. A torna rendezője a csehszlovák kupagyőztes Rapid csapata, amelynek vendégei ezúttal1 az NDK-beli Fortschritt Neu- stadt, a Budapesti Vasutas, a Slovan Hlohovec, a Strojár Malacky, a Tatran Devín, a Trnávka és az Inter diákcsapatai. A torna pénteken délután kezdődik, a döntőt vasárnap délelőtt játsszák. SPORTHÍR ADÓ 1981 VII. 2. ★ A hírügynökségek jelentébe szerint Barcelona városa bejelentette: benyújtja kérelmét az 1992-ben sorra kerülő nyári olimpiai játékok megrendezésére. ★ Orosz Iréu a 100 m-es női síkfutásban új magyar csúcsot állított fel. 11,45 ös ideje egy tizeddel jobb az általa 1979 ben felállított régi csúcsnál. ★ Az NSZK Bonnban megrendezett úszóbajnokságának döntőjében a következő eredmények születtek: 50 m-es férfi mellúszás: Wolf 29,68, 50 m-es női hátúszás: Duker 31,83, 4X 200-as női vegyesváltó: Köln 8:35,83 (új NSZK-csúcs). Jó időt ért el a 200 m-es férfi vegyesúszás előfutamában Wennmann (1:52,69) és a női 100 méteres mellúszásban Schmitting (1:12,25). ★ A kosárlabdázók Sao Pau- lo-i Világkupájának küzdelmeiben kedden a következő ered A VB-re gondolnak Az idei, hazánkban lebonyolított férfi kosárlabda Európa- bajnokság bronzérmese, a csehszlovák válogatott e hét elején nemzetközi tornára japán fővárosába, Tokióba utazott. A keret — amelyet a Csehszlovák Kosárlabda Szövetség alelnöke, Jozef Žiska vezet — tagjai: Pavel Petera edző és Nikolaj Ord nunk másodedző, Kropilák, Skála, Kos, Havlík, Klimeš, Petr, Rajniak, Brabenec, Hraška, Böhm és 2uffa. Elutazásuk előtt a csehszlovák válogatott kapitánya, Stanislav Kropilák a következőket mondotta: „A tornán öt csapat vesz részt, rajtunk kívül az Egyesült Államok, Kína, Ausztrália és Japán. A legkeményebb dió az amerikai együttes lesz. A velük játszott mérkőzés eredményétől függetlenül örülünk annak, hogy találkozhatunk a világ egyik legjobb gárdájával. Az EB-n szerzett bronzéremért kapott jutalomutazáson kívül a torna egyben nagyszerű erőpróba lesz számunkra a jövő évi kolumbiai VB előtt. S ezzel elárultam, hogy hat héttel az Eu- rópa-bajnokság után már a VB- re, a jó felkészülésre gondolunk, arra, hogy játékunkból eltűnjenek a hibák — s a világ- versenyen is helyt álljunk majd. Bizonyítsuk, hogy az itthon szerzett érem megérdemelt volt.“ (urbán) menyek születtek: Az Augusztus 1. nevű kínai csapat 108:107, arányú győzelmet aratott a venezuelai Guaiqueries együttese felett. A brazil Francana 99:89- re verte az ausztrál St. Kild csapatát. Az első csoport élén a Real Madrid áll 8 ponttal, a másodikat pedig a Francana vezeti — szintén 8 ponttal. ★ Nem sok sikerrel szerepeltek a csehszlovák ökölvívók a havannai nemzetközi tornán. A 63,5 kg os súlycsoportban Jaroslav Polák pontozásos vereséget szenvedett a kubai Riostól, a 67 kg os kategóriában Václav Ružička ellen a magyar Őri kiütéssel győzött. A 75 kg osok között Ivan Gnnda pontozással vesztett a kubai Lleren ellen. ★ A finnországi Lappeenran- ta városában az újzélandi John Walker 3:38,2 p-es idővel győzött az 1500 m-es síkfutásban. További eredmények — 110 m gát: 1. Cooper (USA) 13,61, 2. Moracho (spanyol) 13,92, 3. Bryggare (finn) 13,93. Kalapács- vetés: 1. Riehm (NSZK) 75,90 m, gerelyvetés: 1. Utriainen ffinn) 85,18. ★ A holland Jan Tinnnann győzött a Las Pál inasban rendezett hemzetközi sakktornán. Az utolsóelőtti fordulóban döntetlenül mérkőzött az amerikai Sairawannal, aki előtt másfél ponttal vezet. Korcsnoj legyőzte a spanyol Padront, a dán Larsen pedig Bellont. Megvédik a bronzérmet? (CSTK) — Augusztus 16 tói 23-ig Egerben és Kecskeméten rendezik a leány kosárlabda Eu- rópa-bajnokságot. A csehszlovák ifiválogatott előtt komoly feladat áll, hogy Kecskeméten a döntő küzdelmeiben megvédje az 1978 as olaszországi Európa bajnokságun szerzett bronzérmét. Az ifiválogatott már az elmúlt évben megkezdte az Euró- pa-bajnokságra való felkészülést Jaroslav Ivičič edző és M. M. Vondŕička másodedző vezetésével. Az elmúlt héten a szélesebb keret Prága A- és B- válogatottja név alatt a szocialista országok fővárosainak Pribram- ban megrendezett tornáján vett részt. Mindkét csehszlovák csapat legyőzte Moszkva együttesét, ami mindenképpen szép siker, ugyan így a torna két első helye. Hana Mandlíková már a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjében legszebb napjaira emlékezteiden játszott. Az ausztrálok egyik kiválóságát Wendy Trun- bullt szinte „lemosta" a pályáról, két játszmában 6:0, 6:0-ra... (CSTK fölvétele) Mandlíková—Lloyd döntő! (k) — Wimbledonban tegnap a női egyes elődöntői szerepeltek műsoron. A nőknél pályára lépett az idei torna egyik legnagyobb esélyese, a csehszlovák Mandlíková is, és remek játékkal biztosította döntőbe jutását. A női egyes két elődöntő mérkőzése ellentétes játékot hozott. Míg az első helyen kiemelt Evert Lloyd szinte megerőltetés nélkül fektette két vállra Shrivert, addig a Na vráti lóvá — Mandlíková összecsapás kiegyenlített és színvonalas párharcot hozott. Az első játszmában fej-fej mellett haladt a két játékos, míg végül Mandlíková 31 perc alatt győzött. A második játszmában Navratilova feljavult és ezt a maga javára fordította. Az utolsó játszmában Mandlíková ellenállhatatlan teljesítményt nyújtott, a 14 000 néző gyakran jutalmazta tapssal alakításait. Igaz 3:l-es vezetésnél úgy tűnt, Navrátilo- vának sikerül szépítenie, de Mandlíková 0:30 ról megnyerve adogatását 4:l-re növelte előnyét. Majd az utolsó két játékot is a maga javára fordítva bejutott a döntőbe, ahol Lloyd lesz az ellenfele. A döntőben tehát az első két helyen kiemelt játékos találkozik, s az elődöntő két mérkőzésén látottak után könnyen lehet, hogy igaza lesz azoknak a szakembereknek, akik megjósolták Mandlíková idei wimbledoni győzelmét. Az elődöntő kél eredménye: Mandlíková — Navrátilová 7:5, 4:6, 6:1, Evert Lloyd—Shriver 6:3, 6:1. A férfi elődöntő két összecsapására ma délután kerül sor és a párosítás a következő Borg — Connors, Frawley—McEnroe. A negyeddöntő eredményei: Connors—V. Armitraj 2:6, 5:7, 6:4, 6:3, 6:2, Frawley—Mayotte 7:6, 7:6, 6:3, MnEnroe—Kriek 6:1, 7:5, 8:1. Bánik a bajnok (ČSTK) — A Baník Ostrava ifjúsági labdarúgói szerezték meg az országos bajnoki címet, miután a döntő második mérkőzésén 1:1 arányban döntetlenül mérkőztek az Inter Bratislava csapatával. Mivel a bratislavai mérkőzés is döntetlenül végződött, Ostraván büntető rúgások döntöttek a bajnoki címről. A bratislavaiak az első két 11-est kapu mellé lőtték, a harmadikat az ostravai kapus, Jur- čík kivédte. Az Inter fiataljai a mezőnyben nagyon jól játszottak, de számos gólhelyzetükből csak egyet tudtak értékesíteni és ez döntött. Furcsa per (?) Meglepő hírt közöltek a hír-, ügynökségek. A VfB Stuttgart labdarúgó csapatának vezetői pert akarnak indítani az UEFA ellen, mert indokolatlannak tartják a csapat két kulcsem herének eltiltását! Az UEFA ve^ zérkara ugyanis úgy döntött, hogy Karl-Heinz és Bernd Forster, a két ikertestvér három bajnoki és egy európai kupáméin kőzésen nem szerepelhet, mert megpróbálták az egyik nemzetközi kupamérkőzésen becsapni a játékvezetőt! Még nem tudni, hogy a hír igaznak bizonyuľ-e, de mindenesetre eddig még hasonló eset nem fordult elő az európai ku= pák történetében. Talán ha több iker futballozna . .. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 26. fogadási hété nek első húzására a fogadók 14 millió 816 ezer 163 koronát fizettek be, így 7 millió 408 ezer 81 koronát fizetnek a szerencsés nyerteseknek. Az első nyerőosztályban nincs nyertes, sőt még második díj sincs. Harminchárman nyertek 3. díjat, nyereményük 42 440 korona, a 2852 4. díjasnak egyenként 865 koronát fizetnek, a 70 810 5. díjas nyereményösz szege 50 korona. A Športka második húzásában négy első díjas is volt, egyenként 200 000 kuronát nyertek. A 12 második díjas nyereménye szelvényenként 58 600 korona, a harmadik nyerőosztályban 283 nyereményt fizetnek ki, egyenként 4175 Kčs t. A negyedik díjasok száma 10 095, nyereményük 180 korona, míg az ötödik díj 130 672 nyertese szel vényenként 20 Kčs t kap.- Mivel a prémiumként kisorsolt hajókirándulások vala? inennyi nyertese nem jelentke zett időben, a 28. fogadási hé^ ten, .1981, július 12-én további 15 kétszemélyes nyereményutal? ványt sorsolnak ki. A Sazka 26. fogadási hetének két első díjasa van, nyeremény- összegük 84 290 KŐs. A második díj értéke 2995 korona — 86 nyertes van ebben a nyerőosztályban, míg a harmadik díjra 325 koronát fizetnek 1282 sze rencsés nyertesnek. ★ Csehszlovákia férfi kosár: labda-válogatottja Tokióba utat zik, ahol részt vesz egy nem-, zetközi tornán. A további indulók: USA, Kína, Ausztrália és Japán. A női válogatott a bulgáriai Haszkovban rajtol egy nemzetközi tornán, melynek to-! vábbi résztvevői: a Szovjetunió, Lengyelország, Románia, Olaszország, Kuba, és Bulgária. Pihenjünk — aktíva Itt a nyár, véget ért a tanítás, megkezdődött a vakáció, a szabadságok időszuka. A tanulással, a munkával eltöltött hetek, hónapok, a mindennapi élet monoton ritmusa alaposan megviseli az emberi szervezetet; pihenésre, felfrissülésre vágyunk. ligy felmérés szerint az aktív dolgozók 65—70 százaléka június és szeptember közölt ve szí ki szabadságának nagyobb részét, családostul utazik a vállalati vagy szakszervezeti üdülőbe, saját vikendházába, külföldre. A tanulóifjúságról nem is beszélve, hiszen vakációjuk jelentős részét ők is, táborokban, üdülőkben töltik el. A kérdés must az: megfelelően hasznosítjuk-e a rendelkezésre álló szabad időt, a két hetet, esetleg többel, vagy akár a hétvégét is? A tapasztalat sajnos az, hogy a pihenésre szánt idő nem elég aktív! Sokan tartják még azt a megcsontosodotl szokást, hogy a pihenés egyenlő a semmittevéssel, a lustálkodással, a passzív tevékenységből álló — evés, ivás, alvás, esetleg kártyázás — cselekvéssel. Az is köztudott: a dolgozók 50 százaléka nem üdülésre fordítja a rendelkezésre álló szabad időt, hanem „maszekot", dolgozik a háztájiban, a vikendházán, s akik rászánják magukat az üdülésre, a táborozásra, azok többsége sem aktívan, hanem passzívan pihen. De hát mi is az aktív pihenés? Röviden megfogalmazva mondaná egy orvos — ez annyit jelent, hogy a rendelkezésre álló szabad időt mozgással, testedzéssel, játékkal kiegészítve töltjük el. A testedzéssel összekapcsolt pihenés különösen fontos napjainkban — ahogy ezt a CSKP XVI. kongresszusának a dokumentumai is hangsúlyozzák —, amikor általában fokozódik a szellemi megterhelés és csökken a fizikai munka. Az emberek többsége a heti munka, a tanulás, az egész évi tevékenység közben idegileg fárad el, s bizony sokan akadnak olyanok, akik elfeledik: ezt a fáradtságot aktív pihenéssel azaz testedzéssel lehet gyorsan és jól eltüntetni. Erre ad lehetőséget a szabadság, az üdülés, a táborozás. Nem mondunk semmi újat azzal, ha leírjuk: a tökéletes pihenés, kikapcsolódás lehetősége elsősorban a természetben — az erdőkben, a parkokban, a vizek partján — található meg, a tiszta levegőn, a fénysugárban, a civilizáció lármájától távol. Nem véletlen, hogy az üdülőket, a hétvégi házakat, a táborokat vizek mellett, hegyek oldalában építik fel. Az sem vitás, hogy a természet- járás, a kirándulás gyalogosan vagy kerékpáron az egyik legelőnyösebb testedzési forma. Nincs olyan üdülő, táborhely, hétvégi ház, melynek közvetlen környékén ne lenne alkalmas hely a túrázásra, a kirándulásra. Persze a turizmus megkívánja, hogy áldozzuk fel oltárán saját ké nyelviünket és néha bizony lustaságunkat. Ilyen „luxust" talán csak megengedhetünk magunkn ik egészségünk érdekében?I A természet járás mellett az aktív pihenés ma sik nagy területe a víz felhasználása: úszásra, evezésre, vitorlázásra. Ezt is tudja mindenki. De talán nem árt újra feltenni a sokszor lejátszott lemezt: az úszás edzi az összes izmot, egyenletesebbé, mélyebbé változtat ja a légzést, felüdíti, felfrissíti az egész szervezetet... Az evezés talán még ennél is előnyösebb: a tiszta levegő, a gyó gyltó napfény, a kellemes, megnyugtató viz együttesen hat üdítően ... bármely módját választjuk is az aktív pihenés nek, két fontos szabályt be kell tartanunk: mégpedig a fokozatosság és a folyamatosság elvét, Az, aki egész éven át nem sportolt semmit, ne kezdje az üdülést, a táborozást kétszer 90 percig tartó futballmérkőzéssel, arra se vállalkozzék, hogy első nekirugaszkodással kilométereket evez, túrázik ... Az írott és íratlan szabályok betartása nemcsak megkönnyíti a pihenést, hanem kelle- messé, hasznossá teszik a szabad időt. Az aktív pihenéssel, testedzéssel kiegészített üdülés, táborozás után valóban úgy érezzük majd, hogy újjászülettünk. Tehát jó pihenést! Igazán, persze, az jár jól, aki a mozgást, a rendszeres testedzést az üdülés, a táborozás után sem hagyja abba. (T. V.)