Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-20 / 169. szám, hétfő

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. július 20. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 169. szám Ára 50 fillér Magtárban a termés A jó politikai munka eredménye Rövidesen végeznek a szalmabetakarítással és a tarlóhántással is Megkezdték a vetőmag előkészítését A LEMP IX., RENDKÍVÜLI KONGRESSZUSÁNAK 5. ÉS 6. NAPJA Ismét Stanislaw Kaniái választották meg a párt első titkárává LEONYID BREZSNYEV ÜDVÖZLŐ TÄVIRATA ® FOLYTATÓDOTT A KONGRESSZUSI VITA ESSZEKÜ ADMINISZTRÁCIÓI A* adminisztrációban, vagyis a vállalatok, üzemek stb. gaz* dasági tevékenységének irányí­tására létrehozott igazgatási szervezetben dolgozók ezrei sokszor nincsenek meggyőződ­ve munkájuk fontosságáról, szükségességéről. Ügy érzik — a legtöbb esetben indokoltan —, hogy egy-egy kimutatás, elemzés és egyéb sok admi­nisztratív munkával járó akta elkészítése teljesen fölösleges, senki sem veszi hasznát. Tény, hogy irányítani — és jól irányítani — csak az tud­hat, akinek megfelelő mennyi­ségű, jól megválogatott infor­máció jut a kezébe. Fontos a jól megválogatott információ, mert amire szüksége van egy részlegvezetőnek, arra már nincs feltétlenül szüksége a vállalatigazgatónak vagy a ve­zérigazgatónak, s ez az állítás „felülről lefelé“ is érvényes. Látni kell, hogy bármilyen utasítás mögött egy csomó ki­mutatás, összegezés van, amit valakinek el kell készíteni. Szükség van az adminisztrá­ció által szolgáltatott adatokra, de nem a túlburjánzott, össze­hangolatlan papírmunkára. Az utóbbi években — ahányszor csak gazdasági kérdéseket vi­tatnak meg a legfelsőbb párt­ós állami vezetésben — nem véletlenül esik mindig szó az adminisztrációigényesség csök­kentéséről, a szükségszerűen káros bürokratizmushoz vezető irányítási módszerek felszámo­lásáról. A hatékony, jó irányí­tásnak ellensége a bürokrácia, mert visszaszorítja az egészsé­ges kezdeményezés, az önálló­ság kibontakozását. Az adminisztrációigényesség csökkentésének fontossága el­hangzott a legutóbbi pártkong­resszuson is. Ahhoz azonban, hogy e feladatoknak eleget te­hessünk, a munkastílus meg­változtatására van szükség minden irányítási szinten. Az irányítási munkastílus tökéle­tesítése pedig megkívánja a korszerű irányítási módszerek, eszközök alkalmazását, többek között a számítástechnikának az irányításban történő kihasz­nálását. Persze, ahhoz, hogy a gazdaságirányítással kapcsola­tos igazgatási szervezet mun­kája sose legyen fölösleges, az eddigieknél átfogóbb és éssze­rűbb mutatórendszert kell meghonosítani. Nagyon sok mu­tató ugyanis átfedi egymást, az egyik lényegében tartalmazza a másikat, de mert ilyen a mu­tatórendszer, hát ki kell dol­gozni ... Olyan rendszerre van szükség, amely nem tartalmaz fölösleges követelményeket, és amely megfelel az önálló el­számolás és az egész komplex intézkedések alapelveinek. Na­gyon fontos az is, hogy jól megfontolt, helyes döntések szü­lessenek, mert a rossz döntések következményeit fel kell szá­molni, ami ismét csak admi­nisztrációval jár. Az adminisztrációnak ez az ördögi köre nem utolsósorban a formalizmus következménye, s így javulás csak abban az esetben várható, ha e téren is küzdünk a felszámolásáért. A formalizmus elleni harc pe­dig csak akkor lehet sikeres, ha minden irányító dolgozó tisztában lesz azzal, miért fe­lelős, és bátran él is a jogkö­réből adódé lehetőségekkel, nem várja ölbe tett kézzel a fentről jövő papirt. Ha ez mindenütt megvalósul, akkor kisebbek lesznek az olykor ol- vasatlan aktákat is tartalmazó hulladékpapírhegyek. PAKOZDI GERTRŰO Dolgos hétvége az üzemekben Noha az aratás és a szabad­ságok időszakának kellős köze­pén vagyunk, az ipari üzemek dolgozói sem pihennek s jó né- hányukban a hét vége felé sem szünetel a termelés. Ilyen a Brnói Első Gépgyár is, amely főleg a tüzelőanyag energetikai bázis számára ter­mel, s a dél-morvaországi ke­rület egyik folyamatosan ter­melő üzeme. A két hétvégi na­pon 20, áruval megrakott ko­csiegységet bocsátottak útjukra a gyár dolgozói. Két vagon Au­róra típusú turbinát visz a Szov­jetunióba. Nagykaposba (Veľké Kapušany) a tranzit gázvezeték kompresszorállomásai üzemel­tetéséhez szükséges pótalkat­részeket küldtek, a vállalat tre- biči üzemébe pedig két vagon lemezt szállítottak. További megrakott vagonokat indítot­tak útnak a kooperáló vállala­tokba, s ezeken főleg öntvéi nyék voltak. Az ilyen áruból csupán a vasárnapi műszakban 36 tonnát raktak a tehervago­nokba. Ezek a termékek többek között a Trenčín! Szerszámgép- gyárba, a Prerovi Gépgyárba, a kolíni Dukla vállalatba, az Uni- čovi Gépgyárba, valamint a Podbrezovái Gépgyárba kerül­nek. A Kassai (Košice) Nehézgép­ipari Művek 200 dolgozója lé­(Folytatás a 2. oldalon), kát. Az üzemi pártszervezet a politikai tennivalók tervét is idejében kidolgozta, s ezt a pártalapszervezetek működési területükre vonatkozóan meg­tárgyalták taggyűlésükön. A feladatokat júniusban nyilvános taggyűlésen is megbeszélték a gazdaság dolgozóival. Vagyis mindenki jóelőre tudta, mit kell elvégeznie. A tavalyihoz képest több mint két héttel ko­rábban megkezdődött gabona­betakarításra jól előkészítették a gazdaság huszonkét kombájn­ját. Ez elsősorban a javító mun­kacsoportok tagjainak érdeme, akik az elhasználódott alkatré­szek felújításával rugalmasan megoldották a pótalkatrészek hiányát. A saját gépek és a huszon­hat vendégkombájn személyze­te tervszerűen, minden fenn­akadás nélkül megbirkózott a termés betakarításával. A mun­kát az aratási bizottság hangol­ta össze. A bizottság minden nap, sőt szükség szerint napon­ta többször is tanácskozott, s oda összpontosította a gépeket és az embereket, ahol a legna­gyobb szükség volt rájuk. Sajnos, a hektárhozamok — habár a gazdaság dolgozói min­(Folytai ás a 2. oldalon) (ČSTK) — A 7. ötéves terv­időszakra kitűzött irányelvek értelmében 1985-ben 99—100 millió tonna barnaszenet és lignitet, valamint 27 — 28 millió tonna kőszenet kell jö- vesztenünk. Ahhoz, hogy bá­nyászaink teljesíthessék e fel­adataikat, fel kell számolni azokat a fogyatékosságokat, amelyek az elmúlt öt év so­rán nehezítették a termelést, s ki kell használni azokat a tar­talékokat, amelyek a gépipar­ban és az építőiparban rejle­nek. Az észak-csehországi barna­szénmedencében a feladatok zavartalan teljesítése megköve­teli, hogy lényegesen javítsák a szénjövesztés előkészítésének színvonalát. A technológiai be­rendezések felújításával és tn- noválásával kell növelni telje­(CSTK) — A LEMP IX., rendkívüli kongresszusának 5. napján, szombaton a küldöt­tek folytatták vitájukat a ti­zenhat munkacsoportban. A csoportok a párt tevékenységé­nek és az ország politikai, tár­sadalmi és gazdasági életének fő problémáival foglalkoztak. A bizottságok munkájában részt veitek vendégek is — Lengyel- ország különböző területeiről meghívott kiváló tudósok. A bizottságok feladata volt állásfoglalás kidolgozása az egyes problémák megoldásá­hoz. A munkacsoportok figyel­müket a LEMP ideológiai és szervezeti egységének megszi­lárdítására, a párt és a töme­gek kapcsolatának erősítésére és a pártszervezetek tekinté­lyének megszilárdítására össz­pontosították. Éles és gyakran heves volt a vita azokban a bizottságokban, amelyek a lengyel gazdaság nehézségei leküzdésének kérdé­seivel foglalkoztak. Megállapí­tották, hogy a gazdasági vál­ság leküzdésének elsőrendű fel­tétele a mindennapos rendsze­res munka, az öntudatos mun­kafegyelem és a magas fokú szervezettség. Az energetikai források ész­szerű kihasználása problémái­val foglalkozó bizottság három­napos vitája végén jóváhagyott határozatában hangsúlyozza, hogy a lengyel gazdaság vál­ságának leküzdésében a fő fel­adat a fekete- és barnaszén jö- vesztésének növelése. A piaci termelési és közellátási kérdé­sekkel foglalkozó munkacso­port rámutatott arra, hogy fel­tétlenül meg kell változtatni a nagykereskedelmi és kiskeres­sítményüket, s csökkenteni a gépek meghibásodási arányát. Az észak-csehországi barna­szénmedencében több nagybá­nya bővítésére készülnek, töb­bek között a Gorkij, a Merkúr, a Šverma bányákat készítik elő bővítésre. Mindez, persze, jelentős beruházási költséget emészt majd fel, amelynek a lehető legésszerűbb felhaszná­lására van szükség. Mivel a szénjövesztés geo­lógiai feltételei az ostrava-kar- vinái szénmedencében is egyre rosszabbodnak, egyre nagyobb mélységekből kell a felszínre hozni a szenet, nagyobb telje­sítményű, hatékonyabb bánya­gépeket kell kifejleszteni s munkába állítani, és szükség van a Javító-karbantartó bázis munkája színvonalának emelé­sére is. kedelmi árakat, és a piaci ter­melés hányadát az eddigi 28 százalékról 35—38 százalékra kell növelni. Az egyes csoportok tárgyalá­sainak eredményei alapul szolgálnak a LEMP rendkívüli IX. kongresszusa határozatának kidolgozásához. Szombaton délután tartotta meg első ülését a LEMP újon­nan megválasztott Központi Bi­zottsága. Az ülés, amelyet a kongresszus elnökségének meg­bízásából Wojciech Jaruzelski vezetett, a LEMP KB első tit­kárának tisztségébe javasolt je­löltekről tárgyalt. A Központi Bizottság két jelöltet javasolt a kongresszusnak — Stanislaw Kaniát és Kazimierz Barczi- kowskit. A LEMP IX., rendkívüli kong­resszusának küldöttei Stanis- law Kaniát választották meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titká­rává. Kaniára 1311 küldött sza ­vazott, a másik jelöltre Kazi­mierz Barczikowskira a küldöt­tek S68 szavazatot adtak le. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánatait Stanislaw Ka­niának a LEMP KB első titká­rává való megválasztása alkal­mából. Meggyőződésem, hogy az SZKP-t és a Lengyel Egyesült Munkáspártot összekötő testvé­ri barátság tovább fog erősöd­ni a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionaliz­mus szellemében — hangzik a táviratban. Varsóban tegnap reggel, a LEMP kongresszusának 6. nap­ja a teljes ülés vitájával foly-< tatódott. BERUHÁZÁSOK A SZÉNBÁNYÁSZATBAN Végeztek az aratással a hét végén az egész dunaszerdahelyi (Du­najská Streda) járásban, ahol idén egyébként 26 000 hektáron ter­mesztettek gabona)éléket. Felvételünk a légi (Lelmice) Csehszlo vák—NDK Barátság Efsz-ben készült, ahol a kombájnokat már a lencsetáblákra irányították. Ezt a növényi a szövetkezetben 200 hektáron termesztik, s a jövőben a tervek sz,érint 300 hektárra bővítik e növény termésterületéi. A felvételen: a lencsebetakarító- kombájnok (Blažej Palkovič — CSTK felv.) Miközben ezeket a sorokat a papírra vetem, a Diószegi (Sládkovičovo) Magtermesztő Állami Gazdaság több mint há­romezer hektár gabonaföldjén az utolsó hektárokat aratják a kombájnok. A Csehországból ér­kezett vendégkombájnosok már napokkal ezelőtt hazatértek gépeikkel, s a terv szerint ma a diószegi kombájnosok is útra kelnek, hogy a testvérbaráti gazdaságokban viszonozzák a segítséget. Az idei gabonabetakarítás ta­pasztalatairól Cséfalvay Zoltán, az állami gazdaság üzemi párt- bizottságának elnöke tájékoz­tatott. Elmondta, hogy nagyon átgondoltan és előrelátóan ké­szítették elő az aratási munká­Meg kell szilárdítani a párt vezető szerepét Stanislaw Kania első titkár­rá történt megválasztása után tegnap rövid beszédben mon­dott köszönetét az iránta meg­nyilvánult bizalomért. Rámutatott, hogy a LEMP előtt számos bonyolult problé­ma áll. „Meg kell szilárdítani pártunk vezető szerepét, újból meg kell nyernünk és meg kell szilárdítanunk országunk, pár­tunk megbízhatóságát, szövet­ségeseink szemében, hogy a világon senki se kételkedhes­sen abban: Lengyelország a szocialista közösség szilárd láncszeme és az is marad, s pártunk marxista—leninista párt. Le akarjuk küzdeni a ne­hézségeket, amelyek nemcsak az embereknek ártanak, hanem veszélyeztetik országunkban a szocializmust és független éle­tünket is.“ Kifejezte meggyőző­dését, hogy a párt úrrá lesz ezeken a feladatokon. Stanislaw Kania továbbá hangsúlyozta, minden tőle tel­hetőt meg akar tenni azért, hogy megszilárduljon a LEMP egysége és hogy „a megegye­zés irárfyvonalát, valamint Len­gyelországban a szocializmus veszélyeztetése elleni harc irányvonalát“ fogja érvényesí­teni. Nyílt bírálat A kongresszus szombat esti ülésén igen nyílt és bíráló be­szédet mondott Albin Siwak, a LEMP KB újonnan megválasz­tott tagja. Emlékeztetett arra, (Folytatás a 2. oldalon/ üdvözlő távirat Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter üdvözlő táviratot küldött Carlos Lemosov Sim- mondsnak, a Kolumbiai Köztár­saság külügyminiszterének or­szága nemzeti ünnepe alkal­mából.

Next

/
Thumbnails
Contents