Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-18 / 168. szám, szombat

A kezdeményező és követői Ügy is kezdhetnénk akár a mesében, hogy volt egyszer egy ember...; de mert ez nem mese, hanem valóság, s arról a bizonyos emberről sem szól­hatunk még múlt időben, hi­szen korát meghazudtoló fris­sességgel tesz-vesz, irányít, szervez, tanácsokat oszt stb., ezért maradjunk a valóság ta­laján, s mondjuk így: Létezik Nagyfödémesen egy ember, úgy hívják, hogy Se­bök Lajos. Tapasztalt szakem­ber, harmincéves kertész-múlt­tal a háta mögött. Ismeri a termőföld minden tulajdonsá­gát, igényeit, elvárásait, s így van a zöldségfélékkel is. Hosz- szú évek során kitapasztalta az előnyös és sikeres termeszté­sük felé a legegyenesebb, leg­járhatóbb utat. Mindezt még a helyi Béke Egységes Földmű­vesszövetkezetben tette, ahol a kertészeti részleg vezetője volt. A 60-as évek derekán, ponto­sabban 1966-ban lelkes társá­val megalakítja Nagyfödémesen a kertbarátok szervezetét. Ke­vesen voltak. Mindössze tizen­hármán, közülük is a legaktí­vabb Vinkler Ernő és Bachra­tý Béla volt. A szervezetben az elnöki tisztséget kezdettől fog­va Sebők Lajos töltötte be. Ma is az. Csak egy adatot a fej­lődés igazolására: akkor 13 tagja volt, jelenleg pedig 536 tagja van a szervezetnek. Milyen volt a kezdet, mi volt a legfontosabb teendő? Szak­előadásokat tartottak a kisker­tek kihasználásáról, hiszen a lakosság nem értett egy-egy zöldségfajta előnyös termelési módszereihez. Gyom és fa (nem is gyümölcsfa) uralta a kerte­ket. A dombosabb részeken, mi­vel homokos volt, elterjedt az akác. Szép, szép, kivált amikor virágba borult, de illatától még üresek maradtak a zsebek. Ki vele! A haszontalannak mon­dott földekről kiirtották a gyo­mot is. Kitartó munkára volt szükség, mert a homok jól „konzerválja“ a gyomféleségek gyökérzetét, de győzött az em­beri erő és akarat. Persze, nem mindenütt és mindenkinél egy­szerre. Akik el-eljártak a kis szervezet gyűléseire, szakelő­adásaira, azok voltak a kezde­ményezők. És mindenekelőtt Sebők Lajos, akinek a kertje minden meggyőző szónál szeb­ben beszélt. Addig barátkoztak az emberek, ismerősök a ker­tészkedés gondolatával, míg lassan, fokozatosan nőni kezdett Nagyfödémesen a kertbarátok családja. Először a cukorborsót és a salátát termesztették, majd ki­mondottan Sebők Lajos nevé­hez fűződik a retektermesztés fellendülése. Jó értelemben vé­ve „utánozták“ őt az emberek. Szívesen, készségesen állt az érdeklődők rendelkezésére — tanácsokat osztogatott, bátorí­totta, bíztatta az arra rászoru­lókat. És örült a mások sike­rének. Néhány év alatt szor­galomban, tettrekészségben so­kan fölsorakoztak mögé a fa­luban. A szervező-irányító sze­repkör betöltésére azonban most is szükség van, s ebben a főszerep Sebők Lajosé. Az utóbbi években a tudatos, tervszerű munka jellemzi a nagyfödémesi kertbarátokat. A szervezet vezetősége példásan kidolgozott terv szerint végzi munkáját. A tagok számára idejében gondoskodnak a fóliá­ról, a vetőmagról palántáról, permetanyagokról stb. A 11 ta­gú vezetőségre valóban támasz­kodhat a tagság. Kellő támoga­tásban részesíti a hnb is a szervezetet, Pavel Kercl'o el­nökkel az élen, akire a kezdet­től számíthatnak. A tagság meghálálja a segítségét. A szervezet tagjai — kivált az idősebbek — megnyírták a falu parkjaiban az összes rózsát. A vezetőség rendszeresen tanul- mányutakat, kirándulásokat szervez. Az idén Mélníket, il­letve Labe völgyét választot­ták. Az ilyen utak a tagság számára kedvezményes áron vannak. A szervezet eredményes mun­kájának érzékeltetésére álljon itt néhány adat a legutóbbi évekből: 1980-ban például több mint 5 millió koronát fizettek ki a tagoknak az általuk el­adott terményekért. Két és fél millió csomó retket, 24 va­gon paprikát és 20 vagon pa­radicsomot adtak át a Zeleni- nának. Az idén 3 millió volt a retekcsomó, 35 vagon papriká­ra és 30 vagon paradicsomra számítanak. Természetesen egyéb termények termesztését, illetve felvásárlását is szorgal­mazzák. Többek között a befő­zésre szánt uborkából 7 vagon­ra számítanak. Ilyen nagy mennyiségű áru, termény átvétele, értékesítése nem csekélység. A faluban át­vevő-felvásárló központokat lé­tesítettek, három is működik belőle. A szervezet akár rep- rezentálásra is beillő felvásár­ló üzemének vezetője ugyan­csak Sebők Lajos. Tavaly ké­szült el a tágas, előírásoknak megfelelő tárolóhelyiség, az irodarésszel. A raktározásra szolgáló terület bizony nem egyszer kicsinek bizonyult már a retekidény, vagy a paprika- és paradicsomszezon idejében. Óriási itt naponta, illetve a „hi­vatalos“ napokon a forgalom. Előbb a terményeikkel állnak hosszú sorokban az emberek, majd — a fizetésnél. Pedig ügyes, megbízható kezek dol­goznak odabent az irodában. Kaprinay Lászlóné éjszakákon át számol, iktat, hogy a fize­tésig elkészüljön a munkával. Türelemre, hozzáértésre és egy csomó kitartásra van itt szük­ség. Az emberek jönnek, egyen­ként vagy csoportosan, kérdez­nek, érdeklődnek ..., fogadni kell őket, válaszolni a sokszor már feleslegesnek tűnő kérdé­seikre is. És közben csörög a telefon, az is lehetőség az in­formációszerzésre. Különben a telefon jó szol­gálatot tesz a felvásárló üze­meknek. Elérhető innen a „vi­lág“, ami számukra elsősorban a Zelenina galántai üzemének igazgatósága, ahol az áru- és kocsielosztás történik. És jön­nek a hatalmas teherkocsik, viszik az árut — Észak-, Dél- Csehországba. A 120 ezer ko­rona értékben felépített nagy csarnok kiürül, füllélegezhet Lajos bácsi, Kaprinay László­né és Bachratý Béláné segéd­munkás, hogy a hajnalban kez­dődött munka az esti villany­gyújtáskor befejeződött. A kis üzem kapcsolata jó a Zelenina járási igazgatóságá­val. A szervezet ezt jó minő­ségű, nagy mennyiségű áru szállításával hálálja meg. Számítani lehet rájuk; a ga­lántai járás egyik legeredmé­nyesebben működő alapszerve­zete a nagyfödémesi. Nem vé­letlen, hogy a sok termény sok pénzzel jár. És ez Nagyfödé- mes rohamos fejlődésében is megnyilvánul. FODOR RUDOLF Marokszedés helyeit bmgonyaszedés Nyár van. Az ember szinte biztosra veszi, hogy ilyenkor, aratás idején a földművesek a Laborc mentén is a gabona be­takarításával vannak elfoglalva, a Vajáni (Vojany) Efsz határá­ba érve azonban megbukna az ilyenfajta állítás. No, nem azért, mintha ott nem lenne aratnivaló. Szerencsére van bő­ven. E sík vidék hőerőműve kéménypárjának tövében azon­ban a második kenyérként em­legetett burgonyát is nagy te­rületen termesztik. Betakarítá­sa — csakúgy, mint a gabona- neműeké — szintén most fo­lyik, így nem meglepetés, ha itt több embert találunk a burgo­nyaföldeken, mint a gabonatáb­lákon. A több azzal is magyarázha­tó, hogy amíg a marokszedés már feledésbe merül — hiszen az aratást négy-öt kombájn el­végzi — addig a burgonya gépi szedése még korántsem olyan bevált és megbízható. Ebben a munkában szükség van a kézi erőre. Július elején a naphosszakig tartó görnyedést vállaló sze­dőknek már nem fájt a dere­kuk, hiszen — magyarázatuk szerint — tizenöt-húsz nap ele­gendő idő ahhoz, hogy meg­szokják a hajlongást. Ezt akkor mondták, amikor a deregnyői (Drahfíov) 28 hektáros Lapina dűlő sorait szántotta az eke, s a 31 dolgos kezű asszony és a nyári vakációt munkával töltő 17 fiatal már a sokadik zsákot töltögette. Az egyesült egysé­ges földművesszövetkezet bur­gonyabetakarítási mérlege ak­kor, azaz jó fél hónapi szedés után — a helyiek summázásá- val élve — „maradhatós“ volt. Tűrhető, hiszen a bésiek (Beša) teljesítményét Is hozzászámolva a 105 hektárnyi burgonyaterü­let harmadáról már a fogyasz­Marokszedés már nincs, ezért Majoros Irén, Dzuró Erzsébet, Ker­tész Imréné, Barta Etel — többi munkatársukkal együtt — részt vállalnak a burgonyaszedésből. Ha kell, még szombaton is (A szerző felvétele) lókhoz került az idei termés. Ez mennyiségben akkor 26 va­gont jelentett, s ugyanakkor pe­dig bő 8 tonnás átlagos hektár­hozamot. A hektárhozam nem valami „jajdehfres“, ám elfogadható, hiszen a talaj minősége sajnos őzen a vidéken eléggé változó. A szedők szerint előfordul, hogy a dűlő helyenként 15 tonnát is ad hektáronként, néhol pedig ugyanaz a dűlő 6—7 tonnát is nehezen fizet. — Itt például, ezen a perjés helyen —- mond­ta Kristóf László gazdasági részlegvezető — nem telnek olyan szaporán a zsákok, mint tegnap a dűlő magasabb fekvé­sű részén. Fönt nagyon rövid idő alatt 20 tonnát szedtünk össze, itt viszont örülünk, ha a napi teljesítményünk eléri a 15 tonnát. Persze, ha a többit ki­szedjük, ezt sem hagyjuk a földben. Ürültem Kristóf László őszin­te szavainak. Még akkor is, ha nem rekordtermésről, hanem „csupán“ átlagtermésről szól­tak. S legalább olyan jó volt hallani tőle azt is, hogy munka­erőből nincs hiány, s ha kell, az asszonyok akár szombatokon is munkába állnak. A korai burgonya szedése a Vajáni Efsz-ben július elején megfelelő ütemben haladt. Gyüre István, Szabó Lenke, Pa- lágyi Gizella, Hajtó Gyuláné és a többi szedő azóta minden bi­zonnyal gyarapította a megtöl­tött vagonok számát, s egyre jobban közelednek a 84-hez. A tervek szerint ugyanis ennyi vagon korai burgonyát kell termesztenie a szövetkezetnek, illetve adnia a fogyasztók asz­talára, mégpedig egyidőben a gabonafélék cséplésével. GAZDAG JÓZSEF Egybeírjuk? Különírjuk? Nem árulunk el hétpecsétes titkot, ha megírjuk, hogy a szocialista országokban elég sok műszaki film készül, és filmnapokat is rendeznek. Ezt a témát érintette az egyik írás rövid mondata: A müszakifilm-napon reggeltől estig a leg­újabb műszaki filmeket mutatták be. Nincs itt valami következetlenségről szó? Hát lehetsé­ges, hogy ugyanabban a mondatban egyszer különírjuk, másszor meg egybeírjuk ugyanazt a két szót, és ez így he­lyes? (Lényegében a kötőjeles írás is az együvé tartozás kifejezője.) A helyesírás berkeiben kevésbé járatos újság­olvasó a látszólag azonos nyelvi jelenségek „hol ilyen, hol olyan“ írása láttán sajtóhibára gyanakszik. Pedig ebben az esetben a szerző is, a gépírónő is, az olvasó szerkesztő meg a szedő is ártatlan, az egyedüli „ludas“ — a helyesírási szabályzat. Ha ugyanis az újság így közölte volna: A műsza­ki filmnapon... ez azt jelentette volna, hogy a nap (a film­nap) műszaki, márpedig ez nem lenne logikus. Ilyenkor a szabály az egyértelműség biztosítására megköveteli az alkal­mi egybeírást. Bizony nemegyszer okoz problémát, vajon az egybeírás vagy különírás esetével állunk-e szemben. A helyesírás kérdéseivel foglalkozó szakemberek is elismerik, hogy ez a jelenleg érvényben levő helyesírási szabályzat legigénye­sebb problémája. Általában nem okoz fejtörést a szó írott alakja, ha olyan összetett szóval van dolgunk, amely csupán két elemből, két egyszerű szóból áll: ágyfej, szobafestő, cukor- tartalom, bútorkereskedés, turistaegyesület, tehetetlenség­megállapítás, alumíniumkohászat, társadalombiztosításról stb. Amint a felsorolt példákból kitűnik, két szóból álló összetett szavaink lehetnek rövidebbek vagy hosszabbak. Jelentésük szempontjából az utótag a döntő. A helytelenül egybe- vagy különírt forma félreértésre adhat okot, a fontosabb szabályok ismerete azonban elosz­latja a bizonytalanságot. A tulajdonságjelzőként használt mellékneveket és melléknévi igeneveket az állandósult összetételekben egybeírjuk a főnévvel: drágakő, barnaszén, fehérpecsenye, zöldövezet, könnyűzene, nehézipar, keverő­gép, mosópor, kutatóintézet, üdülőtelep stb. A számnévi jelzőt is egybeírjuk a jelzett főnévvel, ha a kapcsolat önálló fogalmat jelöl: négyszög, tízperc (az isko­lában), százlábú, ezermester. Ezek a szavak különírva egé­szen mást jelentenek (négy szög, ezer mester stb.). Mindig egybeírjuk azokat a jelzős összetételeket, ame­lyeknek az előtagja önálló szóként alig használatos: al­bérlő, élmunkás, középfutam, közérdek, mellékfoglalkozás stb. Ugyanez vonatkozik az önálló jelzőként nem használ­ható -d képzős sorszámnevekre: másodéves, harmadfokú, negyednapi. Ha a szókapcsolatok az egyébként raggal jelölt viszonyt ragtalanul fejezik ki, egybe kell őket írni. Például: hasznot leső, de: haszonleső, példát mutató, de: példamutató; nz áram használata, de: áramhasználat; örömtől ittas, de: örömittas. Ilyenek: adómentes, csoportvezető, segítségnyúj­tás, vállvetve stb. A -fajta, -féle, -nemű ulótagú mellékneveket is általában egybeírjuk: háromfajta {=háromféle), többféle, lúmnemű. Azonos alakú szavaink lehetnek melléknevek (mellékné­vi igenevek) is, főnevek is, például: nevelő — a nevelő, tó­kés — a tőkés, villamos — a villamos. Ezek rendszerint fejtörést okoznak, ha főnév következik utánuk. Melléknévi szerepben önállóak maradnak, főnévként használt alakju­kat azonban egybe kell írni az utánuk álló főnévvel. Lás­sunk néhány példát! A nevelő munka olyan munka, amely nevel (politikai ne­velő munka), a nevelőmunka viszont a nevelőnek, a pedagó­gusnak a munkája. A tőkés szót különírjuk az ilyen szó- kapcsolatokban: tőkés ország, tőkés társadalom, tókés ter­melés; a tőkésvagyon, tőkésvállalat szóalakokban a tőkés­nek (a kapitalistának) a vagyonáról, illetve a vállalatáról van szó. A villamos berendezések üzemben tartásához vil­lamos áramra van szükség. Valamikor a villamoskocsikban villamoskalauzok teljesítettek szolgálatot, s a villamosje­gyet náluk lehetett megváltani. Egyes esetekben nem jár különösebb fejtöréssel, hogy az egybe-, illetve különírt szavak jelentése közti különbségre rájöjjünk. Ha két éves csikóról írunk, két csikóról van szó, a kétéves csikó viszont csak egy lovat jelent. Hasonló a különbség a három emeletes ház (mindegyik csak egy­emeletes) és a háromemeletes ház (egy ház) között. Az utóbbi időben gyakrabban olvastunk a Nevada-sivatagban végrehajtott föld alatti robbantásokról, a földalatti (ide­gen szóval metró) pedig a nagyvárosok fontos közleke­dési eszköze. Az értelmi különbségek kifejezésére a jelző gyakran összeforr a jelzett szóval: a hízó disznó olyan disznó, ameiy hízik, a hízókúrát azonban már egybeírjuk, különben a kú­ra is hízna. A bevásárló háziasszony általában bevásárló­táskával megy a piacra, különírva azonban a táska menne bevásárolni. Ahol pedig gyakran isznak rumos teát, gyorsan kiürül a rumosüveg. HASÄK VILMOS Mi úgyis kérünk! Az udvariasság a magánéletben és a közéletben nem feu­dális és nem kapitalista csökevény. Elárusító, pincér, szál­lodaportás, ügyintéző vagy házigazda nem alacsonyodilc le attól, ha nem „oktatja“ kérésre a vevőt, vendéget vagy ügyfelet, hanem úgy beszél hozzá, ahogy a magyar nyelv­szokás megszabja. Vagyis: boltban, vendéglőben, szálloda- portán, ügyintézőnél, vendégségben stb. kérünk valamit, tehát nem helyes, ha boltban, vendéglőben stb. arról kér­deznek bennünket, mit kérünk vagy éppenséggel felszólí­tanak: tessék kérni! Nem mondom, hogy feltétlenül azt kell kérdezni a vevőtől, ügyféltől: mit parancsol? Lehet a kérdést másképpen is fogalmazni — mit óhajt?, mi a kí­vánsága?, mi tetszik? stb. —, csak éppen az nem helyes, ha minduntalan arra intenek bennünket, hogy kérjünk. Az ugyanis természetes, hogy kérünk, nem pedig parancso­lunk. Azt sem helyeselhetjük, hogy újabban a magánéletben is sok vendéglátó, házigazda így érdeklődik a vendégnél: kérsz egy kávét? így a gyerekekkel beszélünk, mert őket még tanítjuk arra, hogy kérni kell. Mi, felnőttek ezt már általában tudjuk, vagy legalábbis feltételezhető rólunk, hogy tudjuk, tőlünk tehát másképpen illenék kérdezni. Ha valaki nem akarja a parancsol igét használni, akkor mond­ja így: iszol kávét? innál kávét?, főzzek neked kávét? és így tovább. MAYER JUDIT 1981. VII. 18. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents