Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-12 / 137. szám, péntek
• Gustav Husák elvtárs előadói beszéde A Központi Bizottság harmadik ülésének napirendjén szereplő kérdésekkel kapcsolatban előterjesztett jelentésében Husák elvtárs rámutatott arra, hogy az elmúlt öt hónapban hazánkban két nagy, rendkívül fontos politikai akcióra került sór: a CSKP XVI. kongresszusára és az általános választásokra. Ezek előkészítése és lebonyolítása során a párt, valamennyi szerve, szervezete, tisztségviselői és tagjai nagy politikai és szervező munkát végeztek. Pártunk és egész társadalmunk ebben az Időszakban ismerkedett meg a kongresszus eredményeivel és határozataival. Párton belüli megvitatásuk során a pártszervek és -szervezetek, az összes kommunisták teljes mértékben magukévá tették a kongresszus programját. Ezzel tovább szilárdult pártunk eszmei, politikai és szervezési egysége. Most a legfontosabb feladat a kongresszusi határozatok lebontása és konkretizálása, valamint végrehajtásuk határozott megkezdése. A kerületi pártbizottságok, valamint a prágai és bratislaval városi pártbizottság vezető titkárainak részvételével megtartott tegnapi tanácskozáson — folytatta Husák elvtárs — az- elvtársak közölték, hogyan zajlik le ez a folyamat a kerületekben, a járásokban és az alapszervezetekben. A választások eredményeinek értékelése során Husák elvtárs hangsúlyozta: előkészítésükre és lebonyolításukra nagyon pozitívan hatott az, hogy közvetlenül a CSKP XVI. kongreszszusáí követték. A kongresszuson jóváhagyott program egész népünk programjává vált. .Husák elvtárs a Központi Bizottság nevében köszönetet mondott a pártszerveknek, a tisztségviselőknek, a kommunistáknak azért a nagy és érdemdús politikai munkájukért, amelyet az év eleje óta végeztek. Ismét bebizonyosodott, hogy amikor a párt koncentrálja erőit, magas szintén meg tud birkózni a nagy társadalmi feladatokkal. A csehszlovákiai dolgozók azzal, hogy a választásokon a Nemzeti Front jelöltjeire szavaztak, kifejezték, hogy teljes mértékben támogatják bel- és külpolitikánkat. A választási eredményeknek fontos nemzetközi vetületük is van. Az imperialista, a reakciós és a szocialistaellenes erők jelenlegi fokozódó agresszivitása közepette nagy jelentősége van annak, hogy Csehszlovákia , népe ennyire egyértelműen biztosította támogatásáról a szocialista rendszert, a Szovjetunióhoz és a többi testvéri országhoz fűződő szövetségi kapcsolatainkat, hazánk építésének szocialista útját. Husák elvtárs a továbbiakban a pártunk tagállománya öszszetételének javításáról szóló dokumentummal foglalkozott, amelyet a Központi Bizottság harmadik ülése elé terjesztettek. Megállapította, hogy a pártéletre és a párt további fejlesztésére a XVI. kongresszus is nagy gondot fordított. A párt vezető politikai erőként a szocialista eszmék valóra váltásának útján vezeti a társadalmat. Nem túlzás ezt állítani: a szocialista rendszerre vonatkoztatva érvényes, hogy amilyen a párt, olyan a társadalom is. Ezért nem véletlen — jelentette kí —, hogy az egyik első fontos dokumentum, amelyről a kongresszust követően a Központi Bizottság tanácskozik, éppen erről a feladatról szól. A párt és a társadalom 1968— 1969. évi válsága Idején megtanultuk, mennyire kell törődni a párttal, egységével és akcióképességével, a tagállomány összetételének javításával. Megtanultuk, hová vezet a nemtörődömség a párt helyzetét tekintve, a marxista—leninista osztályjelleg elhanyagolása és megszegése, a proletár internacionalizmus elveinek mellőzése. Ezért a XIV. és a XV, pártkongresszuson külön határozatokat hagytunk jóvá e kérdésekről. A szerzett tapasztalatok alapján a XVI. pártkongresszust kővetően most újabb erről szóló dokumentumot terjesztünk elő megvitatás és jóváhagyás végett. A legfontosabb követelmény, amely ebből adódik, az, hogy a jövőben még nagyobb súlyt helyezzünk a tagjelöltek és a tagok nevelésére, sokoldalú fejlődésére. Az a cél, hogy minden kommunista tevékenysége megfeleljen a kor követelményeinek. A párt tagállománya összetételének javításával egyidejűleg tartósan gondoskodni kell arról, hogy új emberekkel töltsük fel a párt sorait, s helyes legyen ezek osztály- és koröszszetétele. Jellegénél fogva pártunk a munkásosztály élcsapata, ezért a fő súlyt arra helyezzük, hogy az új tagokat elsősorban a munkásság soraiból vegyük fel. Egyúttal a párt sorait szövetkezeti földművesekkel, értelmiségiekkel és más társadalmi rétegekből származó személyekkel kell betölteni. Husák elvtárs rámutatott, hogy az évzáró taggyűléseken, a pártkonferenciákon és a XVI. kongresszuson megválasztották a párt új szerveit az alapszervezetek bizottságaitól kezdve egészen a központi bizottságig. Az általános választásokon az új képviselő-testületeket választották meg, s ennek alapján alakulnak meg a különféle színtű állami végrehajtó szervek. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, mennyire fontos az irányító káderek helyes kiválasztása. A vezető helyekre politikailag és szakmailag felkészült és rátermett dolgozókat kell kiemelni, ' akik teljesíteni tudják és akarják a reájuk bízott feladatokat. Munkájuk értékelésének alapvető kritériumaivá főként a konkrét eredményeknek kell válniuk. Következetesen kell érvényesíteni azt az elvet, hogy minél magasabb tisztséget tölt be valaki, annál nagyobb igényeket és követelményeket kell vele szemben támasztani. A következő időszakban a legfontosabb feladat az lesz — mondotta Husák elvtárs —, hogy megtartsuk és tovább szilárdítsuk azt a bizalmat, amelyet a dolgozók a választások során oly kifejezően helyeztek a párt politikájába. Ehhez konkrétan le kell bontani és következetesen meg kell valósítani a XVI. pártkongresszus határozatait. Ez igényes, bonyolult munka lesz, különösen gazdasági téren. Számos alkalommal és a kongresszuson újból hangsúlyoztuk, hogy a jövő évek nem lesznek könnyebbek, éppen ellenkezőleg, bonyolultabbak. Számos nemzetközi, politikai és gazdasági hatás, valamint belső fogyatékosság következtében, sajnos, nem kielégítően növekszik munkánk hatékonysága, amint ezt a XVI. kongresszus is nyomatékosan kiemelte. Még mindig gyakori a felelőtlenség, Ä CSKP Központi Bizottságának 3. ülése /Folytatás az 1. oldalról.) Felmentette tisztsége alól Josef Kempny elvtársat, a CSKP KB Titkárságának tagját, a KB titkárát, akit más felelős feladatokkal bíztak meg. A CSKP KB Titkárságának tagjává és a KB titkárává FrantiSek Pitra elvtársat választotta, akit ezzel kapcsolatban felmentett a dél-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárának tisztsége alól. Jóváhagyta a CSKP KB bizottságainak összetételét és elnökeiket. Az ideológiai bizottság elnöke Vasil Bifak elvtárs. A népgazdasági bizottság elnöke MiloS Jakes elvtárs. A mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság elnöke FrantiSek Pitra elvtárs. Az ifjúsági munkával foglalkozó bizottság elnöke JindFich Poledník elvtárs. A CSKP Központi Bizottsága határozatot hagyott jóvá. A tanácskozás végén 6ust6v Husák elvtárs mondott beszé i det. A CSKP KB ülése az Internacionálé hangjaival ért véget. a fegyelmezetlenség, a feladatok teljesítésének elmulasztása, amiért nem mindig vonják elég szigorúan felelősségre az embereket. Az elmúlt öt hónap tervteljesítési eredményei azt mutatják, hogy egyes munkaterületeken a fejlődés pozitív, de számos helyen vannak súlyos problémák és fogyatékosságok. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozni fogunk a központi szervekben. Ugyancsak rendszeres gondot fordítanak rájuk a kerületi és a járási pártbizottságok, valamint más szervek. A választási kampány során számos bíráló észrevétel hangzott el az emberek konkrét életfeltételeivel kapcsolatban, ezeket a kérdéseket főként a nemzeti bizottságoknak kell megoldaniuk. Nem szabad megfeledkezni azokról az észrevételekről, amelyek az emberek mindennapi problémáit érintik. Az emberekkel való szoros kapcsolat nemcsak a választási kampány idején helyénvaló, hanem tartós jellemvonásává kell válnia az összes társadalmi és állami szerv munkájának. Végezetül Husák elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy a további munka során is magas marad a párt-, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek és szervezetek aktivitásának színvonala. A nyári időszakban sem szabad megengedni ezen aktivitás csökkenését. Kezdettől fogva törődni fogunk azzal, hogy a XVI. pártkongresszus határozatait a legnagyobb következetességgel és határozottsággal végrehajtsák. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A CSEHSZLOVÁK NEMZETI FRONT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NYILATKOZATA A VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYEIVEL KAPCSOLATBAN (Folytatás az 1. oldalról.) lálunk. Legfontosabb küldetésük az, hogy tartsák szem előtt 3 nép akaratát, és a nép érdekében lelkiismeretesen munkálkodjanak hazánk további sokoldalú szocialista fejlesztésén. Meggyőződésünk, hogy az emberek teljes támogatásban részesítik a képviselőik felelős munkáját. Az embereknek a választások során kifejezett nagyfokú bizalma arra kötelezi a törvényhozó testületeket, a nemzeti bizottságokat és államunk végrehajtó szerveit, hogy még nagyobb kezdeményezéssel és felelősséggel tevékenykedjenek hazánk népe javára. A választások eredményei megmutatták, hogy az emberek létbiztonságukat, reményeiket és perspektívájukat szilárdan a szocializmussal kötik egybe. Kifejezték a dolgozók széles rétegeinek azt a megingathatatlan, eltökélt szándékát, hogy tovább haladnak a fejlett szocialista társadalom építésének, a békéért és a társadalmi haladásért vívott következetes harcnak, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátság és együttműködés megszilárdításának útján. Így az elmúlt napokban ismét felhangzott népünk határozott szava: síkraszállunk a szocialista jövőért, a békés, alkotó munkáért, Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájáért. Egységben végezzünk további közös és szorgalmas munkát hazánk szociális, gazdasági és kulturális fejlesztése programjának megvalósítása során! E programot a CSKP XVI. kongresszusa hagyta jóvá. Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Nemzeti Frotnt és az egész dolgozó nép szilárd egységében a fejlett szocialista társadalom építésének további sikereiérti Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága BEFEJEZŐDÖTT A LE MP 11. PLÉNUMA SÜRGETŐ FELHÍVÁSOK A VÁLSÁG ÁTHIDALÁSÁRA A felszólalók síkraszálltak a párt vezető szerepének a helyreállításáért (CSTK) — Varsóban befejezte munkáját a LEMP KB 11. ülése, amelyen Stanislaw Kania beszámolóját követően a Központi Bizottság számos tagja és póttagja szólalt fel. A felszólalók bírálóan mutattak rá a párt nem eléggé hatékony munkájára, az ország politikai, társadalmi és gazdasági életében mutatkozó negatív jelenségek elmélyülésére, valamint a Szolidaritás néhány tagjának és az antiszocialista erőknek bomlasztó tevékenységére. Síkraszálltak a párt egységének és akcióképességének növeléséért, a társadalomban betaitStt vezető szerepének megszilárdításáért. Wlodzimierz Sawczuk tábornok kijelentette: A válság mélyül, de semmi sem jelzi, hogy radikális intézkedéseket foganatosítanának leküzdésére. A vezetőség felszólításra, nyilatkozatra és biztosításokra szorítkozik. A Szolidaritás néhány vezftője továbbra is az állandó nyomás kipróbált módszerét alkalmazza. Az állami szervek, beleértve a vezető szerveket, részéről tett szüntelen és gyakran indokolatlan engedmények azt a benyomást keltik, hogy nem az állami szervek kezében van a reális hatalom. Jannsz Brych, a LEMP KB szociális és szakszervezeti osztályának vezetője többek között rámutatott arra, hogy a Szolidaritás néhány aktivistája beavatkozik a párt belügyeibe. A Szolidaritás néhány párton kívüli vezetője még arra is nyomást gyakorol, hogy kit választanak meg titkárrá vagy kongresszusi képviselővé. A pártnak feltételeket kellene szabnia a Szolidaritás vezetőségének, amelyektől függeni fog a szervezet további elismerése. Zygmunt Najdowski, a LEMP tOruni vajdasági bizottságának első titkára kijelentette: A válság leküzdésének békés úton és saját erőből történő eddigi formáját a következőképpen javaslom megváltoztatni: a válságot mindenáron saját erőből kell leküzdeni. Andrzej Zabinski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkára többek között a következőket mondta: A vezetőség részéről elértük az engedmények határát. Teljes mértékben bebizonyosodott, hogy nincs esély a megegyezésre az ellenséggel, a kompromisszumra a szocialista rendszer esküdt ellenségeivel. Érthető tehát, hogy szövetségeseink ilyen helyzetben aggodalmukat fejezik ki. Zabinski ezután a katowicei fórum tevékenységéről szólt. Megállapította: meglepi őt az a légkör, amely a fórum dokumentuma körül kialakult. Azok, akik korábban nem egy esetben hallgatólag vették tudomásul a párt tevékenységét aláásó dokumentumokat, egyszeriben ily gyorsan léptek fel a katowicei fórum ellen. Vajdasági pártszervezetünk elvszerüen értékeli a fórum által hirdetett nézeteket. Ez nem mondható el más, vitajellegű strukturális formákról, amelyek valósággal a párt ellen harcolnak. Mieczyslaw Rakowski, a Minisztertanács alelnöke emlékeztetett a mélyülő válságra, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy meg kell vonni a határt a magállapodás és a párbeszéd irányvonalának bírálata és azok megvalósításának bírálata között. El kell gondolkodni a válság leküzdésének eddig alkalmazott politikai módszerei fölött. Hangsúlyozta, hogy a megállapodás, a párbeszéd és a politikai eszközök az egyedüli módja a feszültség felszámolásának. Más módszerek nemzeti drámával végződhetnek. Tadeusz Fiszbach, a LEMP KB Politikai Bizottságának póttagja, a párt gdanski vajdasági bizottságának első titkára rámutatott, hogy napjaink alapvető kérdése a megállapodás irányvonalának hatékony teljesítése. Tadeusz Grabski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kijelentette, hogy az országban sokasodnak a veszélyes irányzatok, s ebben a párt vezetősége sem bűntelen. A Politikai Bizottság már hónapok óta nem konszolidált, nem egységes irányító szerv. Több határozatot tőle függetlenül fogadnak el, így volt ez például a falusi Szolidaritás legalizálásának esetében is. Rámutatott számos más olyan kérdésre, amelyekről, mint a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, egyáltalán nem tudott. Aláhúzta, hogy a vezetőség legfőbb hibája az volt, hogy valamiféle hamis lojalitás szellemében tevékenykedett. Kijelentette, hogy a jelenlegi politikai bizottság Stanislav Kania vezetésével nem képes kivezetni az országot a válságból. Ezzel a véleménnyel szállt vitába a Politikai Bizottság más tagja, Kazimierz Barcikowskl, a LEMP KB titkára, aki többek között elmondta, hogy a Politikai Bizottság erejét az egész párt ereje alkotja. Megerősítette, hogy a párt néhány vajdasági bizottsága saját hibáit a párt vezetőségére akarja hárítani. Nem értett egyet Tadeusz Grabskival, és felajánlotta tisztségéről való lemondását. Tadensz Grabski a vita végén Ismét szót kért és elmondta, hogy a vita folyamán két Javaslat hangzott el. Az első szerint a Politikai Bízottságba vetett bizalom kinyilvánítása, a másik, hogy a Politikai Bizottság foglaljon állást azzal kapcsolatban: képes-e tovább vezetni a pártot a IX. rendkívüli kongresszus előtt. Hangsúlyozta, teljes mérték" ben egyetért azokkal a véleményekkel, hogy sokasodnak a veszélyes irányzatok, egyetért a párt vezetőségének helyes és szigorú bírálatával, hogy a helyzet tovább romlott, egyetért a válság okainak értékelésével. A kérdés az, hogy mindaz, ami az újjászületés leple alatt az országban lezajlik, a lengyel állam érdekét szolgálja-e, vagy pedig felelőtlen engedményekről van szó, amelyek célja a szocializmus megdöntése, a LEMP felszámolása. Ügy vélem, nagy árat fizetünk ezért, és nagy kockázatot vállalunk nem azért, mert a LEMP KB 6. ülése óta hiányzik a helyes politikai stratégia, hanem azért, mert azt nem teljesítettük következetesen, mert engedményt engedmény követ Ezért jelentős mértékben a párt vezetőségét, elsősorban a Politikai Bizottságot és személy szerint-engem terhel a felelősség. A Politikai Bizottság már néhány hónapja nem konszolidált egységes vezető szerv. Számos határozat született a Politikai Bizottság tudta nélkül vagy álláspontja ellenére. Én mint at Politikai Bizottság tagja a sajtóból vagy a rádióból és a televízióból értesültem több fontos határozatról, A Politikai Bizottságon kívül határoztak az úgynevezett Szabad Lengyelország konföderáció vezetőségének szabadon bocsátásáról. Június 3-án olvastunk arról, hogy a Politikai Bizottság elítélte a katowicei fórumot. Teljes felelősséggel szeretném kijelenteni, hogy a Politikai Bizottság nem helyezkedett ilyen álláspontra. A katowicei fórum ügyét a Poíitikai Bizottság nem tárgyalta, mondotta Tadeusz Grabski. A plénum vitájában harminchétén kértek szót, a KB nyolc tagja, illetve póttagja írásban nyújtotta be hozzászólását. 1981. VI. 10.