Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1981-06-20 / 144. szám, szombat

Nem tekintve órát, napszakot

A tavasz végén, nyár folyamán egyre több friss zöldség ikerül asztalunkra, közöttük melegházi primőrök és mind nagyobb arányban szabadföldi termékek. S miközben a saláta, paprika vagy az uborka kellemes, üdítő ízét élvezzük, talán eszünkbe sem jut, hogy mennyi rengeteg és fárasztó munkát ikell elvégezni, amíg az elültetett magból, zsenge palántából termést hozó növény lesz.

S amikor már kivágható a megfejezett saláta, káposztaféle, leszedhető a megnőtt paprika és érett paradicsom, még mindig kijut a nehezéből. Továbbra is szükség van megfeszített munkára, hosszú órákkal megRakodás közben

nyújtott műszakokra, amíg az utolsó lelt ládát fel nem teszik a teherautóra.

— Csak így tudunk jó minőségű, üde és friss terményt szállítani a felvásárlónak — mondta Csókás Éva, a zöldségkertészet vezetőjének helyettese, amikor az egyik június eleji napon a szógyéni (Svodín) Barátság Egységes Földműves- szövetkezetben jártunk.

DÉLTŐL DÉLIG: HATVANEZER

Perceken belül déli tizenkettő, az asszonyok csoportja a főút felé ballag a szántóföldi karfiol és korai káposzta területét elválasztó úton.

Lassan, méltóságteljesen haladnak, többek gumicsizmájára még mindig jókora sárcsomó tapad. Az árokparton nekilátnak megtisztítani lábbelijüket, s közben végighallgatják a délutáni beosztást.

—■ Asszonyok, a vágással mára végeztünk, délután, ha nem esik az eső, a paradicsomot és paprikát fogjuk kapálni. Egykor tehát itt találkozunk.

A vezetőhelyettes* szavai után az alig kilométernyire lévő Barton (Bruti) lakók haza indulnak, míg a Szőgyéniek inkább pihenésre fordítva az oda-visz- sza vagy tizenöt kilométernyi út idejét, maradnak. Beülnek a közelben parkoló autóbusz-pótkocsiba, hogy elfogyasszák ebédjüket.

— Fáradtak az asszonyok, tegnap este fél kilenckor hagytuk abba a vágást és ma hajnali ötkör már ismét munkába álltak. Nincs ez mindig így, de most egyszerre ötvenezer fej káposztára és tízezer karfiolra kaptunk megrendelést — tájékoztat Csókás Éva, miközben benyitunk a pótkocsiba, ahol az asszonyok időközben már előcsomagolták a hazulról hozott ennivalót.

— A meleg, főtt étel nem íz- lene jobban?

— Bizonyára, ki is hozzák, ha rendelünk. De mára nem kértünk. Borús az idő, lám már szemerkél is az eső, délután talán dolgozni sem fogunk.

—■ El is kelne a pihenés, tegnap és ma jókora munkát végeztünk el.

— Persze, azért a délutáni műszakot is kibírjuk. Már megszoktuk, hogy szükség esetén többet dolgozunk az átlagosnál. A zöldségkertészetben a mára esedékes munkát holnapra halasztani nem lehet, mert az akkor esetleg csak már feleannyit ér.

— Dolgoztunk mi már napi tizennégy órás műszakokat is. Nem egyszer vasárnap is bejövünk, ha hétfőn hajnalban kell szállítani a zöldséget, mert azt pénteken még nagyon korai előkészíteni.

— Most is vagy hétszáz ládát raktak fel a teherautókra, s bizony van mit hajlongani, amíg ennyit huszonnyolcán megszedünk. Ráadásul vizes, sáros a talaj, mert ugye azt se mondhatjuk, most esett, majd küldünk zöldséget, ha megszikkad a föld.

Malárik Jozefina, Gurin Márta, Kunyica Erzsébet és Forub- szky Magdolna szavait társaik egy-egy igenléssel, fejbólintás- sal igazolják. így van, így igaz. Az utóbbi, a zöldségkertészetben dolgozóikat tömörítő szocialista munkabrigád vezetője

imég azt is elmondja, hogy a brigádszellem milyen szerepet játszik a rendkívüli feladatok vállalásában.

— Persze, azért mi sem mindig csak a munkáról, feladatokról beszélünk — teszi még hozzá. — Elmondjuk egymásnak örömeinkét, gondjainkat, megbeszéljük közös terveinket. Például most azt tervezgetjük, hogy a hagyományos nyári kirándulás keretében hová utazunk majd. Valószínű, hogy Dél Morvaországba és Magyar- országra látogatunk el.

ÁRNYÉKBAN IS HARMINCHAT FOK

Aznapra a fóliakertészetben is összejött a munka. A heti 30—35 mázsa paprika helyett egyszeri huszonnégy mázsára szóló megrendelést kaptak. így az ebédidő későbbre maradt, az asszonyok a délt követően is a paprikaválogatással voltak elfoglalva.

— Reggel ötkor kezdtük a szedést, hogy tíz—tizenegy között már kivonulhassunk a sátrakból, mert a fólia alatt ilyenkor ötven fok fölött van a hőség.

— De most borús az idő..5

— Ott benn most is megvan a harminchat fok — védi meg Hubacs Valéria szavait kolléganője, Bartal Erzsébet.

A válogatást közben még csak másodpercekre sem hagyják abba. Elárulják, sietni kell, hiszen rövidesen jönnek az áruért.

— Három csoportba osztályozzuk a paprikát — magyarázza Sárai Lujza. — Külön azt, amit darabszámba lehet eladni, külön a kilóra mért egyes és kettes osztályút.

Csókás Magdolna, Bogyó Izabella, Mocsi Gizella és Szűcs Katalin szorgoskodik még a válogatásban. Az utóbbi a csoport legfiatalabbja, csak első évben dolgozik a zöldségkertészetben. , .

— Megszerettem a munkát, az itt dolgozókkal együtt. Jó a kollektíva, megértőek az emberek, ha úgy hozza a szükség, segítségére vannak egymásnak.

— Mi lesz a további munka?

— Kapálás. Ha esni fog a fólia alatt, ha kisüt a nap, a sátrak közötti részen a paradicsomot fogjuk bedolgozni.

KÖZEL KÉTSZÁZEZER KORONA TÖBBLET

Mintha csak a kérdés eldöntésére vállalkozna az időjárás, perceken belül megered az eső. A paprikát válogatókra felkerülnek az esőkabátok, a munkát így folytatják. Közben megérkezik az autó, a rakodást is megkezdik. A zöldségkertészet vezetőjének helyettesével még egy kis számvetést végzünk.

— Aki idejében akar szállítani és a bevételt sem tartja mellékesnek, annak bizony nem könnyű a dolga. Mert amiért ma huszonnyolc koronát kapunk kilónként, azért holnap esetleg már négy koronával kevesebbet fizetnek.

Elárulja, a paprikáról van szó, másnapra ennyivel csökken a felvásárlási ára. Egyébként május végén 34 koronáért kezdték szállítani. A kelnek például ötnaponként csökkent az ára, és tízezres tételeknél nagyon sokat jelent, hogy fejenként két korona ötven fillért, vagy harmadával kevesebbet kapnak.

Az év eddig jónak mondható. Tervük 3,3 millió korona értékű zöldségféle eladása, és az első három hét alatt a tervezettnél közel 200 ezer korona plusz bevételt értek el. Elmagyarázza, hogyan sikerült. A primőrök termesztése nagyon költséges, hiszen egyre drágább az energia. így az idén a tavalyi 27 fóliaházból csak tizet fűtöttek intenzíven, de annál nagyobb gonddal. Nem eredménytelenül, hiszen közel két héten át egyedül uralták a paprikapiacot.

Bevezet az egyik sátorija, nem kis büszkeséggel mutatja a gombnyomásra működő permetező öntözést, a biztonságosabbá és főleg viharállóbbá tett szellőztetést, és a fóliaházak közötti részt, ahol paradicsomot termesztenek.

— Csak ne jöjjön vihar, jégeső, mint tavaly az egyik szombati napon. Két óra felé már hazafelé indultunk, amikor egy forgószél perceken belül elvitt nyolc fóliaponyvát. Mire kifeszítettük az újakat, este sötét lett, Dehát ez is része a zöldségtermesztésnek, talán hozzá tartozik a széphez, ahhoz ami hozzáköt ehhez a munkához.

Immár hetedik éve tartó vonzalom formálja szavait. Ennyi ideje dolgozik a zöldségkertészetben. Asszonytársai közül többen már tizenkét, sőt tizenkilencedik éve élik életüket a zöldségnövények birodalmában. Azért, mert megszerették ezt a munkát, még ha nehéz is, ha mindjárt legtöbbször gumicsizmában és a földet inézve kell dolgozni naphosz- szat.

EGRI FERENC

Munkában a paprikát válogatók (A szerző felvételei}

„Invalidban ven"?

Az invalidus szó nem ismeretlen a magyarban sem, noha ritkán használatos. Ritkán, mert kiszorította a magyar megfelelője: a rokkant. Nálunk azonban elég gyakran használjuk, de nem invalidus, hanem invalid alakban, vagyis a szlovákban meghonosodott formában. Talán már nem is gondolunk arra, ^hogy rokkant szavunk is van, il- , letve egyesek a rokkant szó használatát csak .hadirokkant’ jelentésben vélik helyesnek, pedig ez mindenkire ráillik, akit a latin eredetű invalidus vagy a szlovákos invalid szóval minősíthetünk. Rokkant tehát az az ember, aki baleset, betegség vagy háborús sebesülés miatt betegeskedik, munkabírása és életereje csökkent. Ezek -az emberek járadékot kapnak keresetük pótlására; ennek rokkantsági járadék vagy egyszerűbben: rokkant járadék a neve. Ha szükséges, még a nyugdíjkorhatár előtt nyugállományba helyezik őket, s rokkantsági nyugdíjat kapnak.

S mivel az ilyen ember fiatalabb, mint a nyugdíjas, meg szokták őket különböztetni. Ha az állapotukról van szó, mi, csehszlovákiai magyarok nem azt mondjuk rájuk: rokkantak, hanem — mint említettük — rendszerint ezt: ih- validok. De akkor vagyunk igazán bajban, ha az illetőről azt kell közölnünk, hogy nyugállományban van, de nem rendes nyugállományban vagy egyszerűbben és kissé népiesen: nyugdíjban —, hanem csökkent munkabírása

miatti nyugdíjban. Nem tudjuk ilyenkor, mit is kezdjünk az ismert invalid szóval, s végül ilyen kifejezést szerkesztünk vele: invalidban van. Magunk is érezzük: korcs kifejezés ez nyelvünkben, de aki nem tud jobbat azt használja, amit alkotni képes, vagy amit mástól hall. És sajnos, ma már elég sokszor halljuk ezt egymástól; nagyon is terjedőben van.

Hogyan is nevezi meg a magyar nyelv ezt az állapotot?

Rokkantsági nyugállomány. De mivel a kifejezés hosszú, s a nyugállomány eléggé választékos szó, úgyszólván csak hivatalosan használják. A köznapi beszédben, társalgásban, néha még a sajtóban is — a nyugdíjban van kifejezés analógiájára — azt mondják az ilyen eanberre: rokkantsági nyugdíjban van vagy egyszerűbben: rokkantságiban van. Á bizalmasabb társalgásban ezzel az igével Is helyettesítik a kifejezést, pontosabban a rokkantsági nyug állományba tették kifejezést: leszázalékolták, ugyanis a rokkantság fokát százalékban szokás kifejezni.

Tehát az invalid helyett a rokkant, az invalidban van helyett a rokkantsági nyugállományban van vagy a rokkantsági nyugdíjban van, rokkantságiban van, esetleg a kevésbé választékos nyelvhasználatban a leszázalékolták kifejezések használatát ajánljuk.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az invalidus szót száműzzük nyelvhasználatunkból. Az invalid alakra természetesen nincs szükségünk, de az invalidus még olykor — ha stilisztikai, tehát környezetfestő vagy más funkciója van —, különösen szépirodalmi művekben fontos stíluselemünk lehet régiességénél fogva. Vagy gondoljunk csak erre az eléggé ismert kifejezésre: invalidusok temploma. Annak a párizsi templomnak a neve ez, amelyben Napóleon földi maradványait helyezték el. Sok turista látogatja ezért e templomot, de egyetlen magyarnak sem jut eszébe, hogy megmagyarítsa e nevet, s párizsi úti élményeiről beszámolva, a „hadirokkantak templomát“ emlegesse. (Ebben a kifejezésben ugyanis az invalidusok szó csupán a hadirokkantakat jelenti.) Még aki ismeri is e történelmi kegyhelyet, talán az is nehezen tudná azonosítani a teljesen magyar név szerint, mert a köztudatban ezen a néven vált ismertté: invalidusok temploma. Arról nem is beszélve, hogy talán még meg is mosolyognák a jó indulatú magyarítót tájékozatlansága miatt.

JAKAB ISTVAM

Őszintén szóivá...

Mostanában baj van nálunk az őszinteséggel. Legalábbis ami az őszinte szó használatát illeti. Kétféle fonákságra figyeltem föl ezzel kapcsolatban. Az egyik a rádióriporté- rek, a másik a szónokok, felszólalók beszédére jellemző elsősorban.

Körülbelül két éve annak, hogy egy rádiós riportban először találkoztam az őszinte kérdéssel. Valahogy ilyenformán: „Na, egy őszinte kérdés: amikor befejezte ezt a munkát, fellélegeztek?" Sajátságos gondolatsűrítménnyel van itt dolgunk. A kérdést föltevő riporter nyilván azt akarta kifejezni, hogy őszinte választ vár kérdésére, s e gondolati háttér jegyében kapcsolta az őszinte jelzőt a kérdés szóhoz. Ez nem csupán egyedi példa. Első meg- hallása óta másoknál, máskor Is találkoztam vele. Azonban még nem késő megálljt parancsolni neki. Ezért azt javaslom riportereinknek: a jövőben, ahelyett, hogy őszinte kérdést tennének föl, inkább őszinte választ kérjenekl

Az őszinte szóval 'való másik fajta visszaélés még gyakoribb. Ilyen példákra gondolok: „Őszintén szólva ez nagyon szép eredmény“, „Őszintén meg kell vallanom, elvtársak, elismerésre méltó munkát végeztek.“ Ha valamilyen keserű, magunk vagy mások számára kellemetlen igazságot mondunk ki, akkor jogos — bár többnyire akkor sem szükséges — ez a formula. Pl.: „Őszinétn megmondom, ezt gerinctelen ségnek tartom.“ Ahhoz viszont, hogy valakit megdicsérjünk, érdemeit elismerjük, józan ítélőképesség kell ugyan, de olyanféle erkölcsi bátorság, amilyet ez a nyelvi sablon sugall, őszintén szólva nem . ..

GRÉTSY LÁSZLÓ

Átadják-e az emlékművet?

Hazai magyar nyelvű idegenforgalmi tájékoztatóban olvastam a következőt:

Az emlékművet 1960 áprilisában adták át. Azt, ugye, nemegyszer halljuk, olvassuk, hogy az építővállalat átadja a kész épületet, az elkészült létesítményt, mondjuk, egy iskolát. Már nem is tartjuk szokatlannak, ha nincs meghatározva, kinek vagy minek adja át. Az elkészült műszaki létestíményt — alagutat,' hidat, autópályát stb. — szintén átadják, de ez esetben már hozzá szokás tenni, hogy a forgalomnak; az új vendéglátóipari létesítményt — szállodát, éttermet, borozót — is átadják, általában a nagyközönségnek, de az új kulturális létesítményeket — színházat, könyvtárt, művelődési házat — megnyitni szokták, nem átadni, az új szobrokat leleplezik, az elkészült emlékműveket pedig felavatják, nem átadják.

MAYER JUDIT

ynsm

1981.

VI. 20.

4