Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-19 / 143. szám, péntek
Utánpótlás — népviseletben A XXVI. Országos Népművészeti Fesztiválról Hazai magyar néptáncmoz- g-aLmunkban a gyermekcsoportok hosszú éveken át szinte csak mellékszereplői voltak különböző ünnepi rendezvényeknek és fesztiváloknak. Tulajdonképpen csak néhány éve foglalkozunk velük rendszeresen. Mintha valóra válnának Kodály Zoltán intő szavai: „... társadalmunk köreiben is meglehetősen nagy a zenei analfabetizmus, ezt pedig hiába igyekeznek a magasrendű szimfonikus zene népszerűsítésével gyógyítani. Abból nem sokat ért meg, aki nincs rá felkészülve, s nem visz hozzá közelebb a most nálunk annyira divatos belletrisztikus álszakirodalom sem. Ide bizony a zene elemi tüneményeinek gyermekkorban kezdődő fokozatos beidegzése sok éven át való gyakorlása kell; zenehallgatásra való rendszeres neve lés, amit csak az elemi és középiskola alapozhat meg .* Gyermekcsoportjaink fejlődését nagyban segíti az is, hogy kétévenként fórumot kapnak az országos népművészeti fesztiválon. Már két éve is megmutatkozott, hogy a gyermekcsoportokat jól felkészült, kitűnő pedagógiai készséggel és megfelelő művészi érzékkel megáldott szakemberek irányítják. Idén 12 gyermektánccsoport került el az országos döntőre. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy mindannyiuk műsora színvonalas és rendkívül változatos volt. Egy-két, talán figyelmetlenségből vagy sietségből adódó, kevésbé sikeres dallamváltozat kivételével a csoportok olyan nagyszámú, népi kultúránkat reprezentáló dalt, játéikot mutattak be, hogy bízvást elmondhatjuk: ezek a gyermekek már nem válhatnak zenei analfabétákká. Meggyőződésem, hogy idén Zselizen (Želiezovce) érett be a több esztendős munka és tanulás gyümölcse. Hazai gyer- mek táncmozgalmunk ugyanis éveken át stagnált. Néhány éve azonban többen megértették: ahhoz, hogy a mozgalom elveszítse provinciális jellegét, elsősorban tanulni kell. Csoportvezetőink, a Népművelési Intézet tanfolyamain végzett koreográfusaink alaposan tanulmányozták a magyarországi és a szlovák mozgalom alkotó módszereit, koreográfiái munkáit Eredményesen. Ügy érzem, a csehszlovákiai magyar gyermektáncmozgalom nagyot lépett előre, eljutott odáig, hogy Zselizen és más rendezvényeinken is sok a látni- tanulni való. Az idei seregszemle egyik legnagyobb pozitívuma, hogy sok koreográfus saját gyűjtésének anyagát mutatta be. A gyermekek olyan élvezettel, játékos kedvvel mutatták be ezeket a gyakran hibátlanul színpadra alkalmazott, vagy ha tetszik koreogra- íált műveket, mintha nem is a hatalmas (ráadásul szőnyeggel borított, tehát táncolásra meglehetősen alkalmatlan) lévai színpadon szerepelnének, hanem a faluszéli legelőn játszanának, valamikor a századelőn. Csoportvezetőink csodálatos titok nyitjára bukkantak rá. Már tudják, hogyan kell megszerettetni a jórészt urbanizá- lódott gyermekekkel a szülők által is már elfeledett vagy feledésbe merülő játékokat, hogyan lehet azt az egészen kis gyermekeket úgy megtanítani, hogy még az előadás izgalmában is jól szerepeljenek, ne unják meg a sok próba folyamán a játékot, élvezzék még a sokadik előadáson is. Az alkotók általában arra ^rekedtek, hogy a színpadon a gyermekfolklórt a maga teljességében, de a színpad törvényeihez igazodva mutassák be. Néhány esetben a gyermek- játékok és a felnőtt táncok elegyítését kísérelték meg. Személy szerint nem látok különösebb kivetnivalót abban, ha a gyermekek felnőtt táncokat adnak elő. Ahhoz azonban, hogy a ritmikailag bonyolultabb mozgásvilágban nehezebb népi táncokkal valaki színpadra álljon, rendkívül <nagy gyakorlatra van szükség. Nálunk még kevés olyan csoportot tudnék említeni, ahol a játszani nagyon jól tudó gyermekek tánckészsége is annyira fejlett volna, hogy hitelesen adhatnák elő az ilyen műveket. Szerencsére a versenyt nem a rossz táncolás, hanem a játékokat, játékos szokásokat bemutató számos kiváló előadás jellemezte. A bíráló bizottság a ghýme- si (Jelenec) Villő gyermek- tánccsoportnak ítélte oda az első díjat. A második helyet a szepsi (Moldava nad Bodvou) Fehér Liliomszál együttes kapta. A harmadik helyen az ekeli (Okoličná na Ostrove) Tátika csoport végzett. A bíráló bizottság reálisan értékelt. A mozgalom jelenlegi magas színvonalát igazolja, hogy a nagyon erős mezőnyben a díjat nem nyert csoportok közül egyik sem tartozott a „futottak még" kategóriába. Pillanatnyi jobb diszpozíció vagy néhány apró módosítás után akár nyolc csoportot vagy talán még többet is lehetett volna díjazni — és ez egyáltalán nem túlzás. A Népművelési Intézet koreográfiái versenyét a ghýmesi Jókai Mária nyerte Kice-vice című munkájáért. A megosztott második helyen az ekeli Ho- dek Mária és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Pozsár Erzsébet végzett. A harmadik díjat a somorjai (Samorín) Miklós Zsuzsának és a fülek- püspöki (Fllakovské Biskupice] Deák Piroskának ítélték oda. Ebben a versenyben is még több színvonalas koreográfiával ismerkedhettünk meg. Az idei zselizi fesztivál magas színvoA karéneklés értelméről Az V. Kodály-napok elé A karnagy egyedül nem ér sokat, ha nincsenek, akik mellé állnak, az egész karéneklésnek értelmét látják, a kezdés buktatóit vállalják. Mindenütt élnek jó zenészek, de olyan emberek bizonyosan, akik énekelni szeretnek. A komáromiakra ez különösen érvényes. S ha egy karmester és egy effajta igény találkozik: ki kell használni. Tekintet nélkül arra, hogy az ember mit kap érte, mennyire érdekelt a dologban. Ha erről gondolkodtunk volna, akkor már a kezdet kezdetén megtorpanunk. Egy esztendő elteltével mondják ránk: három oka van, hogy már kezdő kórusként eljutottunk a Kodály-napokra. Elsőként emlegetik, hogy a kórus * tagjai közül többen ismerik a karéneklés alapjait. Majd rendszerint az általánosabb, szélesebb zenei alapműveltséget emlegetik. Végül a kórus tagjainak gondolkodásmódjára, szándékuk erejére hivatkoznak. Talán Íg7 U;i, de nem szabad elfelednünk, hogy a fenti jelenségek egész nemzetiségi kórusmozgal- munkat kellene, hogy jellemezzé J» Mim minden, ez sem megy elismerés nélkül, nem fejlődik biztatás, támogatás nélkül. Az amatőr művészeti mozgalmat hivatali kötelességből támogató emberek gyakran elfelejtik, hogy a kórusok tagjai sokszor nem az anyagi segítségért vállalják a munkát. A maguk szórakozására teszik, a maguk gyarapodását szolgálják. Ám az értetlenség, a' lekicsinylés, a gán- csoskodás, érkezzen ez hozzájuk akár helyi, akár országos felelősséggel felruházott szakembertől, mindig romboló hatású. Szerencsére általánosan ez nem jellemző a kórusmozgalmunkra. Több társammal éneklünk a Csehszlovákiai Magyar Tanítóik Központi Énekkarában. Termékenyítő talaj ez minden zenét tanító vagy zenekedvelő pedagógus számára. A szorosabb emberi kapcsolat, az odafigyelés, az érdeklődés még tevékenyebbé, még hasznosabb energiává változtatná az itt tanultakat. Többen közülünk vallják: a „cséem- tékáé“ hatása már-már felmérhetetlen nemzetiségi kórusmozgalmunk egészére. Csak hiánya esetén tudnánk meg, mit is jelent mint példa, szakmai fórum. Ezért sem értjük, hogy kórusmozgalmunk háromévenkénti seregszemléjén az idén éppen az nala, szakmai sikere remélhetően még eredményesebb munkára ösztönzi koreográfusainkat. Lám, érdemes tanulni, dolgozni, mert a siker nem marad el. A fesztivál a verseny kezdetétől a műsorzárásig zökkenő- mentesen, példás rendben zajlott. A szervezés olyan jól sikerült, hogy fel sem tűnt: itt több száz résztvevő fellépését, étkeztetésést és szállását kellett menetrendszerűen biztosítani. Az idei országos népművészeti fesztivállal kapcsolatban mindössze két kifogásom akad. Nem tartom szerencsésnek a néprajzi kiállítás helyiségének megválasztását. Lehet, hogy a zselizi művelődési otthon terme nem méltó ehhez a kiállításhoz, az is valószínű, hogy a szolgáltató ház kiállítóterme erre megfelelőbb. Csak hát, ezt a létesítményt még a várost jól ismerők is nehezen találták meg. Mindössze egyetlen szerény táblát találtam a Schu- bert-park bejáratánál, amely a kiállításhoz vezető irányt mutatta. így azután a gondosan előkészített, szakszerűen és jó ízléssel elrendezett kiállítást nagyon kevesen tekintették meg. Elgondolkoztató az is, hogy az idén különösen szombaton szokatlanul sok üres padsort láttunk. Ne engedjük meg, hogy az évek hosszú sora óta nagy tömegeket vonzó zselizi fesztivál éppen a jelentős minőségi javulás idején veszítse el közönségét. Ügy vél- lem, többet kell tennünk azért, hogy Zseliz a csehszlovákiai magyar dolgozók olyan népszerű találkozóhelyévé váljék, ahol elsajátíthatják anyanyelvi kultúrájuk két lényeges összetevőjét, a népdalt és a néptáncot, s megismerkedhetnek népi kultúránk, haladó hagyományaink tárgyi emlékeivel is. Bírálat illeti a csehszlovákiai magyar sajtót, mert — tisztelet a kivételnek — elég keveset foglalkozott a zselizi fesztivál propagálásával. Nem láttam egyetlen egy hirdető plakátot például a Bratislava— Léva (Levice) útvonalon és más utakon sem. Különösen ilyenkor, amikor hétvégeken számos kulturális rendezvényre kerül sor, bizony, a jó bornak, a jó fesztiválnak is kell cégér. Értékelésem nem lenne teljes, ha nem szólnék elismerően a komáromi (Komárno) járás népművészeti hagyományait bemutató színvonalas folklórműsorról, amely sok feledésbe merülő tárgyat, népviseletet, szokást elevenített fel — színvonalasan. Nagy sikert aratott a Kašava morva folklóregyüttes és a budapesti Alsó-erdő' sori Általános Iskola gyermek- tánccsoportja Is. Nekik is részük van abban, hogy két napon át nagyon jól éreztük magunkat Zselizen. SEBÜK GÉZA a kórus nem szerepel, amelynek a tömegességet, a jó zenei színvonalat köszönhetjük, Tudom, hogy sok énekkar, ha nem is vesz részt az V. Kodály-napok versenyében, autóbuszt bérel és két napra Galántára jön, hogy tanuljon, tapasztaljon. Ezek közül sokan csak itt hallhatnák énekelni a szinte már legendás kórust. Egy-egy énekkar, egy-egy karnagy munkájában sem lehet egyetlen cél a Kodály-napokra való eljutás. Mindannyian tudjuk, hogy dicsőséget jelent, de nem életbevágóan fontos. Kétségtelenül ösztönző, de a távol- maradás ne legyen elkedvetlenítő. Szeretném, ha az idei Kodály-napok sok énekkar, még több karnagy — társam és barátom — metamorfózisának kéz. detét jelentené. A változás a fejlődés örök feltétele, amely a kórusmozgalomban is a kikristályosodáshoz vezet. Bizonyára többen osztják véleményemet, hogy ez feltétele a mindenkori énekkari mozgalomban végzett munka minőségi megújulásának. Eredményességét a kórusok közösségi élete, tagjaik önmagukkal szembeni igényessége segíti. STUBENDEK ISTVÄN, 4 komáromi (Komárno) vegyeskar vezetője Maradt a zene ___ Be mutató — kérdőjelekkel Először azt hittem, valami előjátékról van szó, amikor egy meghirdetett bábelőadás kezdetén egy hús-vér színész jelent meg a tenyérnyi színpadon. Elmondja a prológust, aztán átadja a helyét a báboknak — gondoltam reménykedve. És az első színész után megjelent a második, majd a harmadik, míg végül már hatan szorongtak a csöppnyi színen, kínosan tipegve, hogy az ismeretlen rendeltetésű, fólia borította — bizonyára csúszós — „hegyen“ balesetmentesen adhassák elő Sztravinszkij Tűzmadarát és Bartók A fából faragott királyfifát. A bratislavai Állami Bábszínház ezt a két darabot tűzte műsorára, és meghívóján, érthetetlen módon, bábváltozatnak minősítette az előadott művek zsánerét. Nos, bábok nem voltak, csak hat felnőtt szereplő, a darab műfaját pedig, nem bábjátékról lévén szó, nehéz lenne meghatározni. Táncjáték? A két mű eredetileg annak készült, de itt nem táncoltak. Pantomim? Ahhoz stilizáltabb és főleg sokkal kifejezőbb mozgásra lett volna szükség. A zsáner ismeretlen maradt számomra (a műsorlap sem jelezte), mint ahogy az egész darab mondanivalója is. Elgondolkoztatott az Is, hogy tulajdonképpen kiknek szánta ezt az előadást az Állami Bábszínház? A meghívón gyermekeknek ajánlotta, hétéves kortól felfelé. Az eredeti Sztravinszkij- illetve Bartók-műnek szimbolikus mondanivalója van: a Tűzmadár a szabadság-eszme, A fából fa' rágott királyfi pedig a társikeresés bonyolult problémájára keres választ. De a gyerekek nem elvont fogalmakban gondolkodnak, így eleve nem érthetnek meg egy szimbólumokkal teletűzdelt darabot. Igaz, hogy az említett problémák kifejezetten nem is szerepelnek a -most bemutatott változatban. Pavol Uher, az új változat rendezője, forgatókönyvírója és díszlettervezője épp a lényeget, a humánus végkicsengésű mondanivalót hagyta ki a darabból. De meghagyta az értelmüket vesztett, üres szimbólumokat, és így úgy járt, mint az a nő, aki jobb híján estélyi ruháját szerette volna hétköznapi ruhadarabbá átalakítani. A pompás ruha flittereitől, díszeitől megfosztva már nem alkalmas ünnepi viseletre, de különleges szabásánál fogva hétköznapra sem. Uher a két mű különböző elemeinek fel- használásával egy új darabot kreált. A Tűzmadár ifjú hőse és madár-lánya nála azonos A fából faragott királyfi királyfijával és királykisasszonyával. A Tűzmadárlány Uher darabjának első részében meghal, de a második részben ismét megjelenik, hogy a mese happy enddel végződhessen, mint ahogy ez már Ilyen mesékben dukál. Uher meséje a gyerekeknek sok, a felnőtteknek (mert a bemutatón felnőttek is voltak szép számmal) kevés. A felnőtteket a történet naívsága, a jellemek és szituációk sokszor ellentmondást keltő kidolgozatlansága zavarja, a gyerekeket pedig a számukra érthetetlen szimbólumok. Ilyen például az első rész záróképe: az emberek királyukká választják a gonosz varázsló legyőzőjét, szalagokat lobogtatva Ünnepük a fiatal hőst. Ám a lobogó szalagok egyszerre az ifjú alakja köré te- kerednek, aki végül szinte gúzsba kötve marad egyedül a színen; a ráruházott hatalom és a velejáró felelősség köti gúzsba az új királyt. Ez egy felnőtt számára talán érthető, de mit kezdjen vele a gyerek? És hon- nét tudja, hogy a megölt pók hasából előguruló fonnyadt almák a gonosz varázsló kioltott életét jelképezik? És vajon mit gondol a másik rész zárójeleneténéi a királykisasszonyról, aki egy rosszul szabott alsóneműre vetkőzik, mert csak koronája és díszes ruhája árán engedik az udvaroncok az ifjúhoz? A mindent csak jónak vagy rossznak látó gyerekek hová sorolják a mellékszereplőket, akik hol lelkesen ünnepük az ifjú hőst, hol pedig ármánykodva állják útját boldogságának? Hogy félreértés ne essék, nem az eredeti művek meséinek megváltoztatásával van baj, hisz Bartók és Sztravinszkij e két, immár klasszikus alkotását sokféle változatban játsszák a világ színpadain. De klasszikus műveket megváltoztatni csak akkor érdemes, ha az átdolgozás valami újat, többet, érdekesebbet és értékesebbet tud elmondani az eredetinél. A mostani átdolgozás esetében épp ennek ellenkezője történt. Ha legalább a látvány kárpótolt volna az elmaradt meséért, elfogadhatóbb lenne a darabválasztás. De a sivár kivitelezés aligha mozgatta meg a gyerekek fantáziáját, a felnőttekét pedig legfeljebb bosszankodás- ra késztette. A sokfunkciójú, de gyakran érthetetlen díszlet (egy fólia borította domb, amely hol kertet, hol hullámzó vizet, hol pedig földalatti várat jelez) és a fantáziátlan, puritán, előnytelen jelmezek csak erősítették a kedvezőtlen hatást. A színészek a levegőtlen, kemencefor- róságú teremben főleg arra koncentráltak, hogy ne ütközzenek egymásba a tenyérnyi színpadon, és hogy a mostoha viszonyok (a lábtörésre kiválóan alkalmas, csaknem az egész színt betöltő, lejtős domb, no meg a rossz megvilágítás) ellenére tőlük telhetően kecsesen mozogjanak. Ez érthetően, nem mindig sikerült. Élménynek maradt Bartók és Sztravinszkij csodálatos zenéje, amely — bár kissé sercegve, de szerencsére változtatások nélkül — szólt a lemezről, és maradt még egy jámbor óhaj: hogy a Tűzm-adarat és A fából faragott királyfit egyszer valódi bábszínházi változatban lás-1 suk viszont, hisz e két darab költői világának megeleveníté- sére ez a műfaj kiválóan alkalmas. VOJTEK KATALIN E!iiilli^lffi)Wľifii!iliWH!»!illiil}iiliHitiíni)!ISI!liliill!ISi!ill!il!iI!!jl!illllll!l!IIlt Legjobb énekkaraink Galántán E hét végén Galántán rendezik meg az V. Kodály-napokat, a csehszlovákiai magyar felnőtt énekkarok országos versenyét. Erre a rendezvényre pártunk megalakulásának 60. évfordulója jegyében kerül sor. A bíráló bizottság a kerületi fesztiválok után választotta ki azt a 14 énekkart, amely eljutott az országos döntőbe. Az énekkarok közül három Kelet- Szlovákiából, kettő pedig a közép-szlovákiai kerületből érkezik. Érdekesség az is, hogy a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásból több együttes is a döntőbe jutott, viszont például az érsekújvári (Nové Zámky) egy sem. A döntőbe jutott énekkarok 10—12 perces műsorblokkal lépnek föl szombaton délután két órától a galántai városi művelődési otthonban. A kötelező versenyszám Kodály Zoltán műve, a Gömöri dal. Szombaton délelőtt a Galántai Jnb üléstermében előadás hangzik el Kodály Zoltán élete és munkássága címmel. Este a budapesti Vasas Szakszervezeti Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt a művelődési otthonban, és fellép a Zvon és a Zora egyesített kar Viliam Karmaíin vezényletével. A szlovákiai magyar énekkarok szombat este a galántai járás számos községében, falujában szerepelnek. Az Ifjú Szívek ének- és zenekara ugyancsak szombat este Taksonyban (Ma- túškovo) szerepel. Vasárnap délután a galántai szabadtéri színpadon gálahangversenyre kerül sor, amelyben legjobb énekkaraink, a galántai járás egyesített énekkara, a galántai Kodály Zoltán dalkör és más együttes szerepel — remélhetően szép számú nézőközönség előtt.-V—f t) SZÓ 1981. VI. 18. 6
