Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-18 / 142. szám, csütörtök
Ahol több jnini hétszáz gyerek van Egy magyar tanítási nyelvű alapiskola eredményei Történelem a jelenben Ján Kulich kiállításáról Az Érsekújvári (Nové Zámky) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 23 osztályában jelenleg 720 gyerek tanul; a három nyolcadikban 75, a két kilencedikben 59 a létszám. A tizennégy évesek közül 34-en, a tizenöt évesek közül 22-en jelentkeztek középiskolába, illetve szakközépiskolába (a továbbtanulásra jelentkezők 80 százalékát felvették], a többiek szakmunkástanulónak, illetve kilencedikbe mennek. Horváth Lajos tanár három éve foglalkozik a pályaválasztás irányításával. — Állandó kapcsolatban vagyunk a járási munkaügyi hivatallal és a pszichológiai tanácsadóval. De nemcsak a 14—15 évesekkel kellene foglalkozni; már az alsó tagozaton jó volna elkezdeni a pályaválasztás irányítását, hogy mire a gyerek felnő, határozottan tudna választani. Mi nehezíti a pályaválasztási felelős munkáját? — A sok adminisztráció, meg hogy heti két órában — ennyit szánnak rá hivatalosan — lehetetlen ezt a munkát elvégezni. Ha fogadónapot tarthatnék, s lenne egy helyiség, ahol a gyerekek felkereshetnének a problémáikkal, sokkal többet tudnék végezni. Jelenleg az a helyzet, hogy én járok a gyerek után, egyik osztályból a másikba futok. Azt tartanám a legfontosabbnak, hogy a gyerek bizalommal forduljon hozzám, hogy, tanító elvtárs, jó leszek én ácsnak? Csak hát az elfoglaltságom, meg a gyerekek elfoglaltsága akadályozza, hogy ragaszkodjunk a kijelölt időhöz. Egyes középiskolákba nehéz bekerülni. Általános jelenség a túljelentkezés. — A lányok esetében ez a közgazdaságira vonatkozik; iskolánkból nyolcán jelentkeztek az újvári közgazdasági iskolába, s ebből hét lány. A szülők — érthetően — azt szeretnék, ha a gyerek helyben tanulna tovább. Nincs érdeklődés például a vágsellyei (Šaľa) vegyipari szakközépiskola iránt (ahol szeptemberben magyar Osztály is nyílik), s a lévai (Levice) gépipari iskola magyar tagozatára is csak egy, a šura- nyi közgazdaságiba viszont egy gyerek se jelentkezett, mert oda utazni kell — 6 kilométert. i — Meg kell értetni a szülőkkel, gyerekekkel, hogy egy helyre ne jelentkezzenek sokan, hogy minden iskolába eljusson egy két tanulónk. Horváth Lajos ebben az iskolai évben mint pályaválasztási felelős befejezte a munkáját; a gyerekek elhelyezkedtek. De csak árnyoldalai volnának en- nek a munkának? A válasz határozott: nem. — A járás tanulmány utakat szervez a gyárakba, üzemekbe, s ez igen hasznos. Jobban felkelthetem a gyerekek érdeklődését egy-egy szakma iránt, ha a látottak alapján beszélek róla. Nagy segítséget jelent az iskolaorvos is — aki a mi épületünkben rendel és nagyon jó a kap* csolata a gyerekekkel. • • • Az iskola negyvenkét pedagógusa közül tizenegy párttag, l/ass Károly, a pártszervezet elnöke több feladatot is említ: mindenekelőtt a párttagok számát szeretnék növelni — különösen az alsó tagozaton. Jelenleg a legfontosabb feladat talán az iskolarendszer átépítése, vagyis hogy az áttérés a nyolc- osztályos általános iskolai képzésre — ez nyolcvannégyig valósul meg — zökkenőmentes legyen. — Az ilyen nagy iskola, mint a miénk, nem vonhatja ki magát a város kulturális-politikai életéből sem — mondta Vass Károly. — Pártszervezetünknek nincs is olyan tagja, aki ne fejtene ki valamelyik tömegszervezetben munkát; heten lektorként működnek. Ám elsőrendű feladatunknak az oktató-nevelő munkában a még jobb színvonal elérését tartjuk. Vass Károly optimizmusa nem azt jelenti, hogy gond-baj mesz- sze elkerüli az iskolát. Ez nem így van, mondja, mert ahol több mint 700 gyerek van, ott gond is bőven akad. Lényegéből derű sugárzik, meg hogy szereti hivatását, az iskolát — de hát ez természetes, hiszen ebben az épületben izgult érettségikor, és tizenöt éve itt pedagógus. Harmincnyolc éves, tizennégy éve párttag. Már nem vagyok fiatal, mondja, csak pártelnökként számítok annak. Alig fél éve tölti be a funkciót. — Emberekkel dolgozni nehéz. De hogy valaki fiatal-e vagy idősebb, szerintem teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy becsülettel végezze a munkáját. Meg az a fontos, hogy a problémákat ne csak felvessük, hanem oldjuk it meg. • • • Ml tagadás, diákkorunkban egyikünk sem ment mindem reggel repeső szívvel iskolába. Én sem. De évek ■ múlva visz- sžatérni „szenvedéseink“ színhelyére — jó is, s egy icipicit megható is. De egyúttal elszomorító látni a málladozó vakolatot, a feltöredezett járdát, a rozoga ajtót... Mit kapott ez az iskola a harminc év alatt, kérdezem Száraz Lászlótól, az iskola igazgatójától. — Teljes korszerűsítést. Először a központi fűtést vezették be másfél millió költséggel, az új padlózat és az új villanyvezeték négy és fél millióba került, hozzáépíteni is kellett, mert máshol nem lehetett elhelyezni a kazánházat. Ötvenöt éves az épület, s míg az 'iskola a nyitrai Pedagógiai Kar gyakorló iskolája volt, kivételesen sok segédeszközt kapott, úgyhogy ilyen szempontból a jól felszereltek közé sorolható. A tornaterem azonban sürgősen korszerűsítésre szorulna, új tornaszerekre van szükség. Terveik: ha a lehetőségek megadat (ná) nak, bevezetni a szaktantermes oktatást, de ehhez 2—3 millió kellene. A kazánok felmondták a szolgálatot, két új kazánra van szükség, nehogy az elkövetkező télen ismét „hideg napok“ legyenek az iskolában. Halaszthatatlan a tetőszerkezet megjavítása, a kémények évek őta szét vannak nyílva. Balesetveszélyesek! Tehát a nyárra tervezett festés ismét elmarad. Vagy mégse? A költségvetés keretei mindenütt szűkek, de az iskolaépületek karbantartására és korszerűsítésére (s a balesetveszély elhárítására J mégiscsak gondolni kellene ... Annál is inkább, mert ha rendbe hoznák ezt az épületet, talán a város legszebb iskolája lenne. Száraz László huszonnyolc éve tanít ebben az iskolában, húsz éve igazgató. Az évek során kisebb-nagyobb gondokkal kellett megbirkóznia, de öröm is érte, nem is kevés, hiszen az iskola a jó színvonalú iskolák közé tartozik; a tanerők mind képesítettek s hogy felkészültek is, azt a különböző versenyeken, olimpiákon elért helyezések bizonyítják, meg a visszajelzések: a volt tanulók helytállása. KOPASZ CSILLA Táj és ember Andrássy Tibor műveiről Viszonylag ritkán jelentkezik önálló kiállítással, s érdekes: ennek ellenére alkotásait aránylag jól ismerik, hiszen a Dielo üzleteiben kapósak a csendéletei, tájképei és más alkotásai. Vincent Hložník tanítványa volt a bratislavai főiskolán s ezért nem csoda, hogy elsősorban a grafika felé vonzódik. Andrássy Tibor alkotásainak egyik gyakori motívuma az ezerarcú, utánozhatatlan szépségű természet. A tornaijai (Šafárikovo) származású grafikust kezdetben a tátrai és az árvái vidék szépsége ihlette meg. Később, amikor mai lakóhelyére, Somorjára (Samorín) került, felfedezte a dunai táj sajátosságait, megkapó látnivalóit. A középnemzedékhez tartozó grafikus azonban nem vonul vissza az élet eseményeitől, nem csupán a természet szépségei érdeklik őt. Művészi eszközökkel ábrázolja az emberek életét, szebb jövőnkért vívott harcukat. A világűr és az ember című grafikai ciklusában a tudomány és a technika eredményeit, de ezen belül is elsősorban a páratlan emberi teljesítményeket érzékelteti. A Vietnam című ciklusában a névtelen vietnami hősök gigászi küzdelmét ábrázolja megkapóan. Megdöbbentő erejűek a Chilei terror című grafikai lapjai Is. Andrássy a képzőművészet eszközeivel, elkötelezett alkotásokkal mond határozott nemet a sötét háborús tervekre, a nagyarányú fegyverkezésre, amely a szakadék szélére sodorhatja az emberiséget. Ritkán jelentkezik kiállításokkal. Most azonban már itt az ideje, hogy a széles körű nyilvánosság is megismerkedjék az utóbbi évek grafikai termésével. Erre rövidesen sor kerül Bratislavában. CTIBOR VAŠINľA’ Kétségtelen, hogy az 1981-es év egyik legjelentősebb tárlata volt a Ján Kuliché, melyet a Művészetek Házában rendeztek meg pártunk megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Nem ez volt az első alkalom, hogy lehetőségünk nyílott megismerkedni a kortárs szlovák szobrászművészet e kiemelkedő képviselőjének a munkásságával, hiszen Ján Kulich eddig 24 önálló és számos csoportos kiállításon mutatkozott be; és akár művészettörténeti ritkaságnak is számíthatjuk, hogy már két terjedelmes monográfia is összegezte művészetét. Lehet, hogy mindez olyan gondolatot ébreszthet valakiben, hogy mesterségesen népszerűsített művészről van szó, de ez a mostani kiállítás is, aztán az egész életmű visszhangja elhessegeti az efféle gondolatokat. Kulich művészete közvetlen környezetéből táplálkozik; az egyéni stílus céltudatos munkával alakult ki. A művész híven ábrázolja, érzékelteti az élet zajiásának dinamikáját, őszinte állás- foglalással örökíti meg a nemzet történelmi múltját. Nem nehéz megtalálni azokat a jegyeket, eszmeieket és esztétikaiakat egyaránt, melyek alapján Ján Kuli- chot 1973-ban nemzeti művész címmel tüntették ki. A művei iránti érdeklődés, őszinte megnyilvánulás is jelzi azt, hogy a szobrászművész nemzete múltjának és jelenének kifejezője. A kiállítás 30 év termését mutatta be 364 szobrászmunka (szobrok, domborművek, plakettek és érmék) és 32 rajz szerepeltetésével. Teljes áttekintést nyújtott Kulich művészetének formai, tartalmi, műfaji, alakulásáról, eszmei egységéről. Ugyanakkor rámutatott sokoldalúságára, kiforrottságára. Megidézte a Kulich által alkotott emlékműveket Is, melyek országszerte megtalálhatók. Tematikai szempontból e művészet egyik jelentős fejezetét alkotják a portrék, melyeket Kulich nem csupán az arcmás geometriai vetületébe foglalt jellemvonások ábrázolásával formált meg. A portré az alany egész lényének fizikai és szellemi egyesítésével alakul ki. E munkáiban híres személyiségeket, politikusokat, hadvezéreket, irodalmárokat, legendás történelmi alakokat, baráti és családi körét, munkásokat, értelmiségi dolgozókat, diákokat és gyermekeket elevenített meg. A jellemrajzokban, a történelmi-társadalmi környezetek ábrázolása során teljes mértékben kibontakoztatja képzelőerejét; erről vall a formai szerkezet, a komponálás módja Is. Kulich portréi szimbolikusak is egyben; külön értéküket abban látom, hogy a művész nem idealizál, nem „eszményképek“ megmintázására törekszik, munkái többsége mégis monumentális Jelleggel vetíti elénk az embert. Műfaji szempontból a plakett és érem dominál Kulich művészetében. E műfajt újszerű for* mamegoldásokkal gazdagította. Nem ragaszkodik mindig a mértanilag egységesen meghatározott formájú plakettekhez, a szabálytalan sokszöget gyakran alkalmazza, növelve így a szerkezeti dinamikát is. A tematikai sokrétűség, e műfaját is jellemzi és mivel nem cserélte fel a kisplasztika és a plakett fogalmát, fokozottabb mértékben összpontosít a Jellemtó részletekre. Ennek alapján Kulich plakett- és éremművészete dekoratívabb és jelképesebb, mint a többi műfajban született alkotások. A geometriai kompozíció, az egyes részletek kihangsúlyozása, a feliratok elrendezése a háttér és a tematikai motívum felülete strukturális megmintázásának összhangja emeli e munkákat a kortárs szlovák plakett- és éremművészet élére. Kulich technikai fejlődését a kiállításon legátfogóbban kamaraszobrai' és kisplasztikái érzékeltették. A különböző életképek, néprajzi motívumok, mondavilágot idéző mozzanatok, jelképes és dekorációs térkitöltő alkotások nem csupán a stiláris fejlődésről tanúslkod' tak, hanem kidomborították a nyersanyagok jelentős kifejező szerepét is. Ján Kulich ma már a fémszobrászat művészeként alkut. Pályája elején hódolt ugyan a klasszikus szobrász- nyersanyagoknak is — több kifejező fa-, márvány- és kőszobrot faragott —, de Idővel teljesen áttért az öntés technológiájához. És nem állapodott meg a bronzöntvényeknél. Üj- fajta öntvényeket is készített, új hegesztőmódszerek bevezetésén is dolgozott. Mindezek együttesen hatottak stílusa alakulására; a mesterségbeli fogások gyakorlati ismerete lehetővé tette számára, hogy a fém megmunkálásának felületi nyomait tudatosan belekomponálja szobrai szerkezetébe. Egyúttal elmondhatjuk, hogy szobrásznyelve egyenes úton alakult ki, szélsőséges kitérők nélkül. Müveinek fő Jellemvonása a tömbszerű zártság, melyben határozott szerepük van a külső körvonalaknak. Szobrainak felülete kezdetben — mint általában a hagyományos alapanyagok esetében mindig — nagy sima síkokból alakult ki, mellőzte az aprólékos részletezést. Mondanivalóját a test egész mozdulatával és az arc jellegzetes kifejezésével hangsúlyozta. A fémek alapos megismerése révén eljutott odáig, hogy fénytöréssel, belső kontúrokkal emeli ki mondanivalóját, expresszív dinamizmust ér el a hegesztett szobrok megformálásában, a síkok törésfelületének összefor- rasztásával. Mint minden jelentős művész, Kulich sem dolgozik sablonok szerint, hanem igyekszik minden alkotását egyéni módon megfogalmazni. A nagyközönség Ján Kull- chot elsősorban emlékművel révén ismeri. Éppen ezért a kiállítás külön értékének tekintem, hogy az felidézte néhány emlékmű megszületését, érzékeltette, hogy azok többéves alkotói tevékenység összegezései, másrészt jelezte, hogy a jövőben újabb Ilyen munkák kerülnek ki a keze alól. A magas színvonalon megrendezett kiállítás szer-ves kiegészítője volt a dokumentatív jellegű katalógus, mely tömören ismerteti Ján Kulich életrajzát, pályafutását. Kár, hogy a képanyag megválogatása során nem fogtak át szélesebb témakört, s hogy számos ismert köztéri szobor helyett nem mutattak be több kamara jellegű művet. A katalógus művészettörténeti jelentőségé^' növeli a kiállított anyag teljes jegyzéke. Jómagam szívesen gondolok vissza erre a kiállításra, melynek a megnyitóján Is nem véletlenül hangzott el többször, hogy köszönet a sok értékes szépért. LEHEL ZSOLT A Trnavai Vasúti Javítóüzem és Gépgyár 1977 óta nevel vietnami szakembereket. Szakmunkásképző intézetében jelenleg 40 vietnami fiatal tanul. A képen: a vietnami szakmunkástanulók munkáját Ján Baiány művezető ellenőrzi (Pavol Neubauer felvétele — CSTK) Az iskola harmincéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepsé- mn a régi diákok is felléptek (Berta András felvétele:)
