Új Szó, 1981. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1981-06-16 / 140. szám, kedd
AFGANISZTÁN A Nemzeti Hazafias Front alakuló kongresszusa (ČSTK) — Az afgán társadalom valamennyi osztályának és rétegének, a munkásoknak, parasztoknak, az ifjúságnak és a nőknek, az értelmiségnek és az egyháznak a képviselői vesznek részt a Nemzeti Hazafias Front Kabulban tegnap megkezdődött alakuló kongresszusán. A tanácskozáson részt vesz Babrak Karmai, az Afganisztánt Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, Szultán Ali Kestmand kormányfő és más vezetők. Bab rak Karmai beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy az alakuló kongresz- szus munkája eredményeként egy olyan frontnak kell létrejönnie, amely egyesíti az afgán társadalom valamennyi osztályát és rétegeit, a szervezeteket, a nemzeteket és a nemzetiségeket, az ország hazafias erőit, amelyek az ország fejlesztését és az új Afganisztán felépítését szorgalmazzák. A Nemzeti Hazafias Frontnak hozzá kell járulnia az ország védelmi képessége megszilárdításához és a tömegek mozgósításához — mondotta Karmai. Afganisztán nemzetei és törzsei ennek a frontinak megalakítását öntudatosan támogatják. NÉHÁNY aSS MSORBAN MIGUEL D‘ESCOTO nicaragual külügyminiszter NDK-beli hivatalos látogatása során kollégájával, Oskar Fischerrel nemzetközi kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. OLA ULLSTEN svéd külügyminisztert varsói hivatalos látogatása során fogadta Józef Czyrek lengyel külügyminiszter. VARSÓBAN a Kultúra és Tudomány Palotájában tegnap megkezdődött a Műépítészek Nemzetközi Szövetségének 14. kongresszusa. A résztvevőket Ilenryk Jablonski, az államtanács elnöke és Jerzy Majev/ski varsói polgármester köszöntötte. Leonyid Brezsnyev is üdvözlő táviratot intézett a résztve- vőkhöz. KHALED szaúd—arábiaí király tegnap négynapos hivatalos látogatásra Géniből Madridba érkezett, ahol fogadta őt János Károly király és Calvo Sotelo kormányfő. NORVÉGIÁBAN az atombombák elleni mozgalom kezdeményezésére tegnap akcióhét kezdődött, melynek keretében szorgalmazzák a NATO lázas fegyverkezésének leállítását és atommentes övezet megteremtését Skandináviában. A Nemzeti Hazafias Front megalakítása mindig Is az ANDP célja volt. A párt az áprilisi forradalom győzelme után azonnal hangsúlyozta létrehozásának szükségességét annak ellenére, hogy Anvin idejében elhajlás történt a helyes vonaltól. A front a forradalom kiváltsága és az egész népé. jelentős lépés a nép egységének és a demokrácia fejlesztésének megszilárdítása felé — mondotta befejezésül Babrak Karmai. A Nemzeti Hazafias Front alapszabályzatának javaslatával a küldötteket Szaleli Mohammed Zairai, az ANDP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára ismertette meg. DlVSZ-nyilatkazat (ČSTK) «>■* A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség nyilatkozatot adott ki a Nagy Hunvédő Háború kirobbanása 40. évfar dulójáuak alkalmából. A nyilatkozat többek között leszögezi: tudatosítani kell, hogy az imperializmus azóta sem vesztett agresszív lényegéből. A reakciós körök céljaik megvalósítása érdekében különféle koholmányokkal, rágalmazásokkal és Ideológiai diverzióval a második világháború lényegének megmászására törekszenek. A DÍVSZ nyilatkozata felhívással fordul a világ ifjúságához, hogy fokozza harcát a békéért, a feszültség enyhüléséért, a leszerelésért, a lázas fegyverkezés leállításáért és a békés jövő biztosításáért. A dokumentumok tanúskodnak HAIG TÁRGYALÁSAI HUANG HUÁVAL (ČSTK) — Alexander Haig, amerikai külügyminiszter, aki négynapos kínai látogatáson tartózkodik, tegnap immár másodízben tárgyalt vendéglátójával, Huang Hua kínai külügyminiszterrel. A megbeszélések középpontjában a nemzetközi kérdések mellett a kétoldalú kapcsolatok időszerű problémái, mindenekelőtt az USA és Tajvan meglehetősen rendezetlen kapcsolatai szerepeltek. A nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserét mindkét fél „hasznosnak“ minősítette, a részleteket azonban gondosan titkolták. Az amerikai delegáció egyik tagja mindössze any- nyit mondott, hogy a nemzetközi kérdések értékelésében eléggé megegyező álláspontot képvisel a két fél. Haig kijelentette, hogy az USA Kínát „közeli és értékes barátjának“ tekinti. Hozzáfűzte, hogy Washington és Peking érdekei sok tekintetben párhuzamosak, és politikájuk is gyakran kiegészíti egymást. Ilaig szerint Kína és az USA „egyeztetni“ akarja fellépését a nemzetközi politikai színtéren. A kínai külügyminiszter a két ország kapcsolatait „stratégiai“. fontosságúnak minősítette. Felszólította a washingtoni kormányzatot, hogy a még fennálló nézeteltéréseket „óvatosan és megfelelő módon“ próbálja áthidalni. Haig tegnap délután találkozott Po l-pouin miniszterelnök- helyettessel, akivel főleg gazdasági kérdésekről, ezenbelül a Kínának nyújtandó esetleges további amerikai gazdasági segítségről tárgyalt. Ezt követően Haig megbeszélést folytatott a két ország katonai együttműködéséről Keng Piao hadügyminiszterrel. PORTUGÁLIA HAJLANDÓ KISZOLGÁLTATNI KATONAI BÁZISAIT A PENTAGONNAK (ČSTK) — Luiz Azevedu Coutinho portugál hadügyminiszter tizenkét napos amerikai látogatásáról hazatérve Lisz- szabonban közölte: Portugália kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal, melyek témája a Pentagon rendelkezésére bocsátott portugál katonai objektumok kibővítése lenne. Az Egyesült Államokat mindenekelőtt az Azori-szigeteken levő Lajes légi támaszpont és a Lisszabontól délre fekvő Beja gyakorló repülőtér érdekli. A jobboldali portugál kormány szó nélkül tűri, hogy Lajest gyakorlatilag korlátlanul és el lenőrzés nélkül használják az amerikai repülőgépek. Coutinho biztosította az USA-t arról, hogy ebben az ügyben nem történik változás, és Portugáliának nem lesz kifogása az ellen, hogy Lajest támaszpontként használja az úgynevezett intervenciós gyorshadtest. A javasolt tárgyalások tehát teljesen formálisak lesznek, és csak megerősítik a jelenlegi status quot. (ČSTK) — A The Times ftiíí brit napilap tegnapi számában azt írja, hogy a nyilvános dokumentációs hivatal archívumában a közelmúltban megtalált dokumentumok jutói ta n ú s kod nak: Na g y- B r i ta n n i a röviddel a második világháború után nukleáris és biológiai támadást tervezett a Szovjetunió ellen. A dokumentumoknak 194B januárjától júliusig terjedő keltezésük van, és azoknak a több mint százezer lakosú szovjet városoknak a jegyzékét tartalmazzák, amely** • az angliai, ciprusi és pakisztáni támaszpontokról elérhetők voltak a bombázó repülőgépek számára. Az 1946 júliusában a vezérkari főnökök elé terjesztett dokumentumokat az a különbizottság dolgozta ki, melyeknek elnöke sir Henry Tizard, vezető tudós és a kormány tanácsadója volt. A The Times szerint a jegv- zék 58 olyan szovjet várost jelölt ki célpontul, amelybeu abban az időben a Szovjetunió városi lakosságának 77,5 százaléka élt. ULSTERI ÉHSÉGSZTRAJKOLÚK SIKERE AZ ÍR PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKON (CSTK) — Az ír Köztársaságban közzétették a június 11-én megtartott parlamenti választások végleges eredményeit. Ezek szerint egyetlen párt sem szerezte meg az abszolút többséget, amely feljogosítaná az új kormány összeállítására. A Fiamui Fail, Charles Haughey eddigi miniszterelnök pártja 78-at szerzett meg a 166 mandátum közül. A Fine Gael, a második legnagyobb polgári párt 62, az ír Munkáspárt pedig 15 képviselői helyhez jutott. A független jelöltek — köztük az észak írországi börtönök két foglya — 8 mandátumot szereztek. Az ír parlament alsóházának új képviselői között van a 25 éves Keiran Dolierty, aki az észak-írországi Long Kesh internáló táborban 25. napja folytatja éhség- sztrájkját és a 26 éves Patrick Agnew, aki szintén ennek a tábornak a foglya. Az ír Köztársaság alkotmánya engedélyezi részvételüket a választásokon. * # • Long Kesh észak-írországi internáló tábor éhségsztrájkot folytató öt foglyához tegnap csatlakozott a 29 éves Paddy, Quinn is. A foglyok követelik, hogy London szüntesse meg az erőszakot és a megtorló intézkedéseket az északír tartományban, és az Észak-írország szabadságáért* harcoló bebör-» tönzötteket ismerjék el politikai foglyoknak. A tiltakozó éh-' ségsztrájknak már négy halálos áldozata van. SZUZUKI BRÜSSZELBEN TÁRGYAL (ČSTK) — A nyugat-európai körúton tartózkodó Szuzuki Zenko japán kormányfő tegnap kétnapos hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. A belga fővárosban először Mark Eyskens belga kormányfővel a kétoldalú kapcsolatok kérdéséről tárgyalt, majd találkozott Gaston Thornnal, az Európai Közösségek Bizottságának elnökével. A Közös Piac képviselőjével elsősorban a közösség államai és a távol-keleti #tszág közötti árucsere kérdéséről tárgyalt, amely, mint ismeretes, nem problémamentes. A nyugat-* európai „tízek“ az ázsiai partnerrel folytatott k«re«k®delem- ben az idei év első négy h(% napjában 4,4 milliárd dolláros deficitet értek el, s ezért árra próbálják rávenni Japánt, hogy csökkentse autóexportját a nyugat-európai országokba. FÜLÖP SZIGETEK Ma: elnökválasztás (ČSTK) — A Fülöp-szigete- ken, Camarines Norte tartomány Daet városában a rendőrség lőfegyverét használva vetett véget a mintegy 4000 fős tüntetésnek. A tüntetés résztf VIETNAM TÁRGYALÁSI JAVASLATA (ČSTK) — A vietnami külügyminisztérium jegyzékben fordult a kínai külügyminisztériumhoz, amelyben Peking fegyveres provokációinak azonnali megszüntetését követeli. Vietnam a határtérségben tapasztalható feszültség ellenére azt javasolja, hogy a lehető legkorábbi időpontban újítsák fel a tavaly Peking által egyoldalúan megszakított vietnami—kínai tárgyalásokat. A vietnami fél júliust vagy augusztust jelöli meg a megbeszélések harmadik fordulójának időpontjaként. vevői a ma sorra kerülő elnök* választás bojkottálására szólítottak fel. A rendőrség közlése szerint négy tüntetőt a jendő-- rök lelőttek, nyolcán megsebesültek. Ferdinand Marcos államfő rádióbeszédében felszólította a Fülöp-szigetekieket, hogy ne hallgassanak a választások bojkottálására felszólító felhívásra. Várható, hogy a mai eN nökválasztáson, melyet tizenkét év óta első ízben tartanak meg Marcos elnök győz. A választások bojkottálását ellenzéki politikusok, diák- és szak- szervezetek szorgalmazzák. TAPASZTALATOK, MELYEKET NEGYVEN ÉV UTÄN SEM LEHET ELFELEDNI úl szó 1981. VI. 18. Archibald King, Massachusetts amerikai szövetségi állam képviselőházának tagja a Bostonba érkező szovjet vendégeket (akik között az alábbi sorok szerzője is ott volt), a kö* vetkező szavakkal fogadta: „Az egyik ok, amiért örülök az önök látogatásának, az, hogy az amerikaiaknak majd beszélnek arról, mi az a háború, mekkora emberáldozat árán arattak győzelmet a fasizmus felett. A problémák, amelyekkel az amerikaiak jelenleg találkoznak (itt a Reagan elnök hatalomra jutása utáni lázas fegyverkezés növekedésére gondolt — Sz. B.) abból erednek, hogy népünk nem élte át a háború borzalmait, és országunkra sosem hulltak ellenséges bombák. Talán épp ezért nem él egyesekben annak a nagy veszélynek a tudata, amelyet a háború dicsőítésének politikája von maga után. Nem tudatosítják, milyen esztelenek a hatalmas fegyverkezési kiadások, természetesen a szociális fejlődés programjának rovására“. Napjaink Amerikájában, amelyet áthat a sovinizmus, nem mindennap hallhat az ember ilyen szavakat, amelyek a mi gondolkodásunkat tükrözik. A Kongresszus fekete bőrű tagja választói gondjainak él, akiktől a fegyverkezés elrabolja az Iskolák és a kórházak fenntartására szükséges összegeket. Abból az országból ■ érkeztünk, amely ezekben a napokban emlékezik történelme egyik legtragikusabb évfordulójára — a hitleri katonai gépezet negyven évvel ezelőtti támadására a Szovjetunió ellen. Az amerikaiaknak is megvolt a maguk Pearl Harborje, de utáaz esetleges atomháború lehetséges következményei kutatásában. Nézzék — mondja, a szemünk láttára ütik fel fejüket a neokonzervativisták és a militaristák. Egymás után tartanak beszédeket a televízióban keresztény prédikátorok szerepében. Ez az egész egy fantasztikus rákos daganathoz hasonlít, Játék a tűzzel na az amerikai városokban nem volt egyetlen elsötétítés sem. A háború valahol az óceánon túl tombolt. Emlékeztettük amerikai hallgatóinkat arra, hogy a szovjet haza el>ben a háborúban húszmillió fiát veszítette el, hogy tizenhétezer szovjet város dőlt romba, és újra kellett kezdenünk a felújítást, gyakorlatilag a semmiből. Mindemellett akaratlanul is arra gondoltunk, hogy a sors az amerikaiakat megmentette a hasonló tragédiáktól. Nem kísértik-e túlzottan ezt a szerencsés sorsot azzal, hogy azt a militarista politikusok és tábornokok kezébe adják? Boston közelében él a nyolcvanéves tudós, George Kistia- kowski, aki elismert tekintély amely a háborús láz eredménye. Nem állítható egyértelműen, hogy az emberek, akik a jelenlegi amerikai kormányt alkotják, teljes mértékben elfelejtették a második világháború borzalmait. Igyekeznek a szemétdombra dobni az amerikaiak vietnami „piszkos háborújának“ eredményeit, és a' „vietnami komplexus“ áthidalásáról beszélnek. Ezzel egyidőben „anti- amerikaiakn.ak“ nevezik mindazokat, akik fellépnek az erőpolitika megismétlődése ellen. Caspar Weinberger, a Pentagon főnöke a következőképpen fogalmazta meg az úgynevezett új stratégia célját: biztosítani kell annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok „bármilyen kiterjedésű, bármilyen időtartamú háborút folytathasson a számára létfontosságú területek bármelyikén“. Németország és Japán militarizálása óta a harmincas években ilyen nyílt formában még sosem helyezték a háborús készülődést az állam- politika alapelvei közé. Ma is épp úgy, mint a harmincas években a szovjetellenségnek valamiféle ködfüggönyszerep jut. Mint ahogy ezt a közelmúltban helyesen hangsúlyozta Olof Palme, a svéd szociáldemokraták vezetője, az ismert közéleti és politikai személvi- ség: „A politika amerikai prédikátorai az erő pozíciójából veszélyeztetik a békét nemcsak a fegyverek halmozásával, de gondolkodásukkal is“. Erre napjaink Amerikájában több mint elég bizonyítékot találhatunk. A Pentagont a mindhatóság légköre veszi körül — a hadsereg szükségleteit mindenképpen kielégítik Az amerikaiaknak állandóan azt bizonygatják, hogv a fegyverkezési versenyben éppen úgv győzni lehet, mint a háborúban. Még a nukleáris háborúban is, mivel a „korlátozott háború“ doktrínája mögött az a csábító lehetőség rejlik, hogv egy konfliktus sorsát az európai hadszíntéren lehet megoldani — Nvugat-Európa lakosainak nukleáris öngyilkossága árán. Ezért tesznek olyan óriási erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az európai NATO- tagállamok területén elhelyezhessék a Pershing—2 rakétákat. Ezek a fegyverek elérhetik a Szovjetunió területét. A nukleáris konfliktus jelenlegi jósai abban bíznak, hogy az emberek akaratát megbéníthatják a hazugságok és a gyűlölet mérgével, megfoszthatják őket emlékezőtehetségüktől az antiszovjetizmusnak nevezett injekciók nagy dózisaival. Épo ezért most különösen jelentősek a megemlékezések a szovjet nép negyven évvel ezelőtti hősiességéről és önfeláldozásáról. Nem azért emlegettük ezt, mintha bosszúra vagy visszafizetésre készülnénk, hanem azért, hogy megakadályozhassuk a veszélyes lépéseket és következményeiket, figyelmeztessük azokat, akik a korszerű fegyverek Irányító pultja mögött ülnek. Ma, jobban mint eddig, szükség van mindazok energikus erőfeszítéseire, akik a katasztrófa lehetőségeinek kizárására törekednek. „A tárgyalások elutasításának, a katonai erő dicsőítésének politikája a józan ész elutasításának politikája,“ hangsúlyozta Ismételten az elmúlt napokban Leonyid Brezsnyev. SZPARTAK BEGLOV, ex APN politikai szemleírója BB9