Új Szó, 1981. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1981-05-07 / 106. szám, csütörtök
99 Magunkénak éreziiik ai iskolái“ Vasárnap van, délután. Irodalmár barátommal indulunk a Bodrogközből, észak felé, a Latorcán túlra: író—olvasó találkozóra abba a városba, ahol Erdélyi János, a múlt századi neves költő, kritikus, filozofus és népköltési gyűjtő született — Nagykaposra (Veiké Kapušany). Szakadozó felhőzet alatt fut kocsink, a „vízmegesi“ területen is, és mire a városba érünk, majdnem derűs az égbolt, de a találkozó körül mozgásnak semmi nyoma, amin különben nem lepődünk meg, mert már az előjelek azt mutatták, hogy nem valami jól sikerült az időpontok egyeztetése. Mi azért csak eljöttünk, ha vasárnapot mondtunk, illik is, kötelességünk is megjelenni. Hosszabb keresgélés után végül azt javaslom, menjünk Kendi Lászlóhoz, hátha ő tud valami biztosat. Egy futballmeccsre siető szurkoló segítő közreműködésével találjuk meg házát, melyet gondosan művelt kert övez. Szerencsénk van, otthon van Kendi László, akivel én már találkoztam vagy öt évvel ezelőtt, amikor feleségét kitüntették a pedagógusnap alkalmából. Most is szívvel fogadnak mindketten, de a találkozóról ők sem tudnak sokat mondani. Kendi László azonban nem hagyja annyiban a dolgot, öltönyt vesz magára, és néhány perc múlva anár hármasban vagyunk ismét a város szívébein. Itt derül ki, hogy a találkozó elmarad. Kísérőnk közben azt mondja, azért ne siessünk, legyünk a vendégei, legalább egy órácskára. Elfogadjuk a meghívást, már csupán azért is, mert néhány korábbi szavából megsejtettük, van, lehet közös témánk bőven, és hátha valamelyikot érdemes a nyilvánosság elé vinni. Egyéhként is gyakori kifogás, hogy erről a vidékről keveset írunk. Mindenekelőtt örömmel halljuk Kendi Lászlótól ás feleségétől, hogy Nagykaposon fölívelőben van a kulturális élet, CSEMADOK-énekkar alakult, tánccsoport, egyre nagyobb a művelődési klub kisugárzó ereje, hogy csak néhány példát említsek. Aztán az iskolára terelődik a szó, ami természetes, hiszen Kendi László is pedagógus. Negyvenhárom éves, matematika—fizika szakos. Tizenkilenc évig ő is a Nagyka- posi Magyar Tanítási Nyelvű Älalpiskolában tanított, második éve a vajáni (Vojany) alapiskola igazgatója. 1956-tól párttag; a Vajáni Efsz és az alapiskola közös pártáin {szervezetének az alelnöke; a járási lektori testület tagjaként vesz részt az átképzési folyamatban; mindezen kívül, miután elvégzett egy tanfolyamot, ő lett iskolájában a pályaválasztási felelős. Ugyancsak tagja a CSEMADOK járási plénumának; énekelt a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkarában, amíg a hangszálai „engedték“; jelenleg elnöke az énekkarnak, mely beszélgetésünk idején, a helyi CSEMADOK-kórussal együtt éppen a kerületi versenyen. szerepel. Azt mondják Kendi Lászlóról, határozott jellemű, jó gondolkodású, munkaszerető ember. — Pártfeladatként kaptam az igazgatóságot. Az elmúlt másfél évben, úgy érzem, megkedveltek a kollégák. Eleinte nehéz volt, ma úgy érzem végre, hogy érdemes dolgozni, mindnyájan magunkénak érezzük az iskolát. Elmondhatom, hogy egy húsztagú, dolgozni akart és tudó, teljes mértékben képesített erőkből álló tantestülete van iskolánknak. Vajánból, Aharáról, Nagyráskáról, Isikéről, Bésből, Deregnyőről és Kisráskáról összesen kétszáz- hatvanegy tanulónk van. Az iskola azelőtt nem nagyon hallatot magáról. — Most a legnagyobb örömöm, hogy tanulóink szépen szerepelnek a különböző nyelvi vetélkedőkön, kulturális rendezvényeken, egyik tanulónk kerületi versenyt nyert prózamondásban és bejutott az országos döntőbe. Van egy éneklő- és három tánccsoportunk; működik fotó- és modellező kör. Közös örömünk, hogy jól sikerültek a felvételik, huszonhárom jelentkezőnkből első nekifutásra tizenkilencet felvettek, közgazdasági, egészség- ügyi és más iskolákba, kilenc tanulónkat gimnáziumba, ebből hat fiú, ami külön örvendetes. Végeredményben a járási átlagon feKiM százalékarányt értünk el. Az anyanyelv és a szlovák nyelv oktatásának színvonalával a felettes szervek is elégedettek, a matematikával sincs probléma, az ebből a tantárgyból rendezett versenyen csapatunk a járás harminchárom Iskolája közül a hetedik helyen végzett. Kémiából az első tíz között végzett egy tanulónk. Két leánykánk éppen most szerepel a járási népdalversenyen. Mindez a pedagógusok igyekezetét is bizonyítja, mellyel én elégedett vagyok. A szülők is felfigyeltek az eredményekre. De van egy javaslatom, ugorjunk ki Vaján- ba, nézzük meg az iskolát. Mindössze hét kilométerre van Innen. Kapóst elhagyva, a táj képét szürkés tömeg, a lomhán füstölgő hőerőmű uralja, felhőkarcoló kéményével. Tómánk azonban továbbra is az iskola. — Huszonhárom éves az épület — mondja Kendi László. — Eléggé leromlott állapotban volt, laboratóriumok, kabinetek, tornaterem és öltöző nélkül. Most már ezek is megvannak. Ha elkészül a speciális tanterem, ideálisnak mondhatók az oktatási-nevelési feltételek. Már van mezőgazdasági területünk is, és áll a fűthető üvegház. Szülők és pedagógusok, társadalmi munkában, melynek értéke mintegy százezer korona, másfél hónap alatt átfestették az épület belsejét, „tetőtől talpig“. A szülő az iskolának, az iskola a szülőnek akció keretében zajlott ez le. De a tantestület is egy emberként dolgozott. A kerület, a jnb oktatási osztálya megfelelő anyagi és erkölcsi támogatásban részesít bennünk- két, és igen sokat köszönhetünk a patronáló üzemeknek. Mire mindezt elmondja Kendi László, megérkezünk az iskola elé, ahol már én jegyzem meg, hogy a tetőzet úgyszintén új. Az is és minden, ami az épületen kívül és l>é viil látható, Kendi László valamennyi szavát igazolja. Bár mindenütt ilyen feltételek között tanulhatnának a gyerekek — mondom én, az első benyomások alapján, de gondolom, azok sincsenek más véleményen, akik évek óta tanítanak itt, és megfordultak elhanyagolt vagy régen idejétmúlt iskolaépületekben is. — Ha egy emberként dolgozik a tantestület, az eredmények nem maradhatnak el — mondja Kendi László. — Egyébként most, a választások tiszteletére, minden faluban, ahonnan gyerekünk van, fellépünk egy negyzenöt-ötven perces kultúrműsorral, melynek szereplői természetesen iskolánk tanulói. Hát ennyit a Vajáni Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskoláról, a véletlen közreműködésével, rövid idő alatt szerzett jegyzetek, benyomások alapján. Megvallom, számomra örömet jelent mindaz, amit hallottam, láttam. Igaz, az eredményeken volt inkább a hangsúly, nem a problémákon, melyekből bizonyára itt is akad, mint mindenütt, ahol dolgoznak, méghozzá ilyen mindent átfogó cselekvő egységben, jó lendületlet. Bodnár Gyula A felejthetetlen Kékszakállú herceg Nyolcvan éve született Székely Mihály Va inna k m ű vészek, ak i k olyan erővel nyomják rá egyéniségük bélyegét egy-egy szerepre, olyan tökéletesen azonosulnak vele, hogy bárki más előadásában ugyanaz a szerep halványnak tűnik, valami zavaró hiányérzetet hagy az emberben. Ilyen erős művészegyéniség volt a magyar operajátszás egyik legnagyobb büszkesége, Székely Mihály is. Aki csak egyszer látta-hallotta őt Ozmin, Sarastro, 11. Fiilöp vagy a Kék• szakálla herceg szerepében, már mindig az ő arcával, alakjával és hangjával képzeli maga elé ezeket a figurákat, s ezt a tartós varázst nem törheti meg többé semmi, még a Székelynél sokkal nagyobb nemzetközi karriert befutott külföldi pályatársak "égy-egy kimagasló produkciója sem. Azok közé a kivételesen ritka énekesek közé tartozott, akik természetes hangjukon énekelnek, nincs szükségük hangjuk „mesterséges“ világo- sítására vagy sötétítésére. Ez az orgánum szinte természeti jelenség volt, valódi ,,basso pro fon do“, bársonyosan puha és telt, a legdörgőbb frázisok megszólaltatására éppúgy alkalmas, mint a legfinomabb pianlssimókra. Hangjának legnagyobb szenzációja ritkaság- számba menő mély regisztere, hozzá foghatóval operaszínpadon éneklő kortársai közül egy sem rendelkezett. Hogy ez a csodálatos basszus negyvenegy hosszú éven keresztül a magyar opera kultúrát szolgálta, bizonyítja Székely Mihály emberi nagyságát. Pedig a bécsi Staatsopertől kezdve egészen a New York i Metropolitan Operáig minden színház örömmel mondta volna magáénak Székely hangját, Ahol csak megfordult külföldi szereplései során, mindenütt nyomába szegődött a siker, a sajtó elragadtatott szuperlatí- vuszokban írt fellépéseiről. John Rosenfield, az egyik legnevesebb amerikai zenekritikus korszakos jelentőségűnek aie- vezte Székely hangját és énekművészeiét, s azt állította, hogy Saljapin óta nem hallott ilyen hangot az amerikai közönség. Ugyanilyen elragadtatott hangnemben írtak a kritikusok Székely Metropolitan- beli fellépéseiről is. De nem sikerült őt rábírni egy hoszszabb szerződés aláírására. „Nagyon tartóztatnak, hogy maradjak itl állandóan, de nem tehetem meg. Kötelezettségeim vannak otthon, nem hagyhatom cserben az Operaházat“ — mondta egy New York-1 interjújában. Székely részéről ez nem üres frázis volt. Ha létezett énekes, aki szinte szentélyként tisztelte a budapesti Operaházat, úgy ő volt az. Kollégái tanúsága szerint „Ha ... belépett a színházba, s az öl- töz'ók Jelé menve a színpadon keresztül vitt az útja, mindig levette a kalapját. Az ő számára a színpad más világ volt; nem munkahely, hanem a művészet temploma Ez az alázat jellemezte művészetét is. Szerepformálásában mindig a zenéből indult ki, ennek vetette alá minden gesztusát, mimikáját, maszkját (amelyet mindig maga készített) — a színpadi alakítás egészét. Játéka mentes volt minden fölösleges túlzástól, mindig a realitás határai között mozgott, de megvolt az a ritka képessége, hogy egy-egy szemvillanással, apró kézmozdulattal egész belső történéseket, szenvedélyeket és indulatokat tudott kifejezni. Felülmúlhatatlan Kékszakállú hercege szinte az egész előadás alatt mozdulatlan volt. De mi minden volt szótárszerűén fenséges mozdulatlanságában! Ebben a szerepében, amelyet 1936-ban énekelt először, csak úgy sugárzott Székelyből az erő és a szenvedély. Hatvanévesen Is olyan intenzitással énekelte, mint hamincöt éves korában. Az előadóművészek — régi és szomorú igazság — nem az örökkévalóságnak dolgoznak. Munkásságuk addig él, amíg élnek azok, akik nézőkként vagy hallgatókként élvezték művészetüket. Székely Mihály, aki most lenne nyolcvan* éves, immár tizenhét éve ha* lőtt. De ha csodálatos hangján megszólal Mozart Varázsfuvolájának Saras írójaként a mikro- barázdákról, egy szebb, tisztább világ üzenetét hozza el nekünk. S ha odafigyelünk, érez* nii fogjuk — hacsak néhány röpke pillanatra is —, hogy igazat énekel. Öt hallgatva, valóban „megtisztul a lélek“. VUITEK KATALIN N epgazdaságunk teljes mértékben számít a nők munkájára; ez azt jelenti, hogy bölcsőde, óvoda és napközi otthon nélkül ezt a feladatot nem tudnák ellátni. A nőik foglalkoztatottsága hazánkban már meghaladja a 45,5 százalékot; ebből a termelésben 41,4, a mezőgazdaságban 44,9 nem termelő ágazatban pedig 58,5 százalékuk dolgozik. A XV. pártkongresszus határozata nagyban elősegítette oktatásügyünk fejlődését és a fiatal nemzedék további szocialista nevelését. Számottevő eredmények tapasztania tóik főleg a bölcsődék és az óvodák fejlődése terén. Az 1979—80-as tanévben Szlovákia 3182 óvodáját 219 995 gyermek látogatta, ebből 20 851 volt magyar nemzetiségű (a nyugat-szlovákiai kerület 918 óvodájába 69 669 gyermek — 13 843 magyar nemzetiségű — járt.) Az utóbbi tíz évben Szlovákiában 960 óvoda épült, ebből 62 az efsz-ek, 280 pedig az üzemeik hozzájárulásával. A napiközi otthonok elmúlt tíz évi fejlődése lényegesen gyengébb; ennek több objektív oka van. Elsődleges feladat volt ugyanis az alapiskolák tanteremhiányának csökkentése új iskolák építésével. Emiatt aztán kevesebb lehetőség volt napközi otthonok építésére, így ezeket az intézményeket főleg régebbi épületekben vagy barakkokban helyezték el. A napközi otthonok az 1979—80-as tanévben emlékeztek meg megalakulásuk 30. évfordulójáról. Dél-Szlovák iá ban nagyon nehezen épült ki hálózatúik. így például a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járásban csak az 1952—53-as iskolai évben kezdték meg tevékenységüket. Kezdetben inkább gyermekmegőrző szerepet töltöttek be, nevelési Jellegük csak fokozatosan alakult Iki. Az 1979—60-as tanévben Szlovákia járt. A dunaszerdahelyi járásban 35 napközi működik, tanulóik száma 3225. A Szlovák Oktatási Minisztérium 1979-es rendelet*! újból körvonalazta a napközi otthonok és klubok szervezési és nevelési feladatait, s új tartalmat adott működésükhöz. A rendelet értelmében a napközi otthonok és iskolai klubok az alapiskolák szerves részét alkotják, de működhetnek tőlük függetlenül is, ahol a tanulók száma eléri a százhúszat. A körzeti napközi 5—fi órát tölt az iskolában, 4—5 órát a napközi otthonban és 4—5 órát van együtt a szüleivel. Néhány családban a gyermekekkel való törődést az idősebb testvér látja el, de a gyermekekkel való rendszeres foglalkozás így is minimumra csökken. Ebből láthatjuk, hogy a napközi otthonok lelkiismeretes munkájára szükség van és főleg a hátrányos helyzetben levő gyermekekre kell több időt fordítaniuk. u A NAPKÖZI OTTHONOK (E1ENT0SE6E otthonokat a körzeti iskolák tanulói látogatják. Ezekben az intézményekben a nevelő munkája eltér az iskolában végzett nevelői munkától, mert itt a tanulás mellett biztosítani kell a gyermekek számára a pihenést, felfrissülést, lehetőséget kell teremteni a játékra, sportra, kultúrára és szakköri tevékenységre. Tervszerűen foglalkoznak a tanulóik esztétikai, erkölcsi, jellembeli és világnézeti nevelésével. Az új irányelvek előírják, hogy főleg az első és második osztály tanulóival kell gyakorolni az iskolában átvett tananyagot, individuális módszerrel. A harmadik és negyedik osztályban is figyelemmel kell kísérni a tanulók felkészülését, de több önállóságot adhatnak nékik. A szülők elvárása a napközi otthonokkal szemben nagyon eltérő. Többségük megkívánja, hogy teljes mértékben készítsék fel a tanulókat a másnapi órákra. Sajnos ez a kívánság a nagy létszámú tanulócsoportok miatt csak részben valósítható meg. Ha megfigyeljük a tanuló napirendjét, megállapíthatjuk, hogy a gyermek aránylag kevés időt tölt családi körben. Az alvásra szánt Idő korcsoporA napközik fejlődése sok vonatkozásban elmaradt az óvodák fejlődésétől, bár ennek is megvan a magyarázata. A CSKP 1973-as oktatáspolitikai határozata főleg a bölcsődék és az óvodák gyorsabb ütemű fejlődését szorgalmazta. Ezért a 7. ötéves tervidőszakban a nemzeti bizottságoknak és az iskolák igazgatóinak nagyobb figyelmet kell szentelniük a napközik és klubok fejlesztésére. A választási programok összeállítása során nem szabad megfeledkezni az említett intézmények továbbfejlesztéséről sem. A szükségmegoldásokat váltsa fel az ideálisabb feltételek keresése. A szülőik jogos kívánsága, hogy gyermekeik kellemes környezetben töltsék szabad idejűiket. A nemzeti bizottságoknak a még jó karban levő épületek felvásárlásával, tatarozásával és hozzáépítésével javítani kell a napközik állapotát. Több kezdeményezéssel és anyagi hozzájárulással az üzemek is javíthatnák a napközik ellátását, környezetük, játszóterük szépítését.. Az óvodákhoz hasonlóan a napközik változzanak át esztétikus, kellemes intézménnyé. A játszóterem legyen sző- nyeggel, függönnyel ellátva, a tantér■“ * * • '* J ■■ AMm /6.«> gyak, szőttesek, kézimunkáik képek. Szobazöldek, virágok varázsoljanak üdeséget a volt sivár napközikbe. Nevelők és szülők sokszor panaszként hozzák -fel a gyűléseken: a napközik miért nem kapnak rendszeresen apró kiadásaikra anyagi fedezetet. A nemzeti bizottságok többsége már eleget tesz a vezetők kérésének és az osztályok száma szerint 200—500 koronát ad. A nevelőik egyöntetű kívánsága az, hogy az elkövetkező ötéves tervidőszakban a napközi otthonok és klubok érjék el az óvodák színvonalát, Az utóbbi években a kisiskolák integrációjának következtében több, 1—5-re és 6—9-re képesített pedagógus napközi otthonban kapott elhelyezést. A pedagógusok nem minden esetben vállalják önkéntesen a napköziben vagy a klubban való munkát, mert az új munkahelyen heti óraszámuk lényegesen magasabb, évi szabadságuk viszont 28 munkanapra csökken. Ezért jogos a napközi pedagógusainak kérése, hogy a pedagógus-szakszervezet központi bizottsága vizsgálja felül órakötelezettségüket és az évi szabadsággal ka p eso la tos kér e l m ükét. Napközi otthonaink pedagógusai több segítséget várnak a szülőktől; fontos lenne, hogy állandó kapcsolatot teremtsenek. Meg kell szilárdítani a napközik társadalmi helyzetét és tekintélyét. Parancsszóra ez nem megy, csakis a pedagógusok odaadó munkája vezethet célhoz. R eméljük, társadalmi összefogással és segítséggel ezek az iskolai intézményeik Is fejlődésnek indulnak, és elősegítik ifjúságunk sokoldalú nevelését. űj sző 1981. V. 7. TELEKY MIKLÓS, * a Dunaszerdaheíyi Járási Pedagógiai Központ voaetöja
