Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1981-04-27 / 98. szám, hétfő

A NEMZETI FRONT KÖZPONTI BIZOTTSÁGAI EGYÜTTES HISENEK IIITAlA 1981. IV. 27. (Folytatás a 2. oldalról) munkába és a Nemzeti Front, valamint vezető ereje — Csehszlovákia Kom­munista Pártja — politikája helyessé­gének megvilágításába. A választások előkészületei számunkra Is lehetőséget nyújtanak a politikai nevelő munka intenzívebbé tételére és politikai mun­ka végzésére a többi polgár tár sunk között is. A Nemzeti Front egységes jelölőlistájára mi is a párt tehetséges, politikailag és eszmeileg öntudatos tisztségviselőit javasoltuk, akiket kör­nyezetükben becsületes állampolgárok­nak ismernek, akik beváltak az alkotó mun'kában, s mind a munka-, mind a lakóhelyükön jó példát mutatnak a többieknek. Pártunk tagjainak megyőződése, hogy a választási programok teljesí­tése a mostani nehéz feltételek között is lehetővé teszi a nép kétségkívül magas életszínvonalának megtartását és minőségének további tökéletesítését. Tagságunk természetesen ismeri a nemzetközi feltételeket is, amelyek közepette a választások lefolynak, s ezért teljes mértékben támogatják a Szovjetunió békepolitikáját, melynek új konstruktív javaslatait Leonyid Brezsnyev az egész világ elé terjesz­tette a szovjet kommunisták XXVI. kongresszusán, s amelyekről időszerű­ségük miatt Ismét szólt a CSKP XVI. kongresszusán elmondott üdvözlő be­szédében. A termelési fogyasztás növekedésé­nek lassúbb üteme mellett a nemzeti jövedelem gyarapodásának biztosítása igényes feladat, amely feltételezi gaz­daságunk jelentős előrehaladását. Múl­hatatlanul szükséges tehát az eddigi­nél lényegesen jobban kihasználni az anyagi termelésben az összes forrást, fokozni a gazdaságosságot az egész népgazdaságban. Ezen a területen is széles lehetőség nyílik a Csehszlovák Szocialista Párt politikai munkájának kifejtésére. Az elnökség megbízásából, a Cseh­szlovák Szocialista Párt Központi Bi­zottsága 17. ülésének határozatával összhangban a teljes egyetértést feje­zem ki e tanácskozáson előterjesztett beszámolóval és az írásbeli anya­gokkal. MICHAL HOCKO, a Szocialista Munka Hőse, az ostravai Klement Gottwald Oj Kohómü dolgozója Az a társadalmi légkör — mondta Hocko elvtárs —, amellyel ezt az évet kezdtük, kedvező feltételeket teremtett a fiatal nemzedék aktivitásának sokol* dalú fejlesztésére. A SZISZ tömegpoli­tikai munkája iránti nagyfokú igényes­séggel az észak-morvaországi kerület­ben az elmúlt évben sikerült teljesí­tenünk a legfontosabb feladatokat. Jelenleg a SZISZ szervei, az alapszer­vezetektől kezdve egészen a kerületi bizottságig, figyelmüket a választáso­kat megelőző propagandára és agitá- cióira összpontosítják, melynek jelen­tős részét képezik a választási gyűlé­sek. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a SZISZ tagok aktívan vegyenek részt a választási gyűléseken, amelye­ken bemutatják a képviselőket, s ér­tékelik a SZISZ részvételét az adott helység választási programjának telje­sítésében. Választási propagandánk és agitáci- ónk azonban nem merül ki csupán eb­ben, hangsúlyozta Hocko elvtárs. A SZISZ politikai oktatásának keretében ismertetjük tagságunk jelentős részé­vel választásunk demokratikus jellegét, összehasonlítva a tőkés országok vá­lasztásaival. Ismertetjük továbbá azo­kat az eredményeket, amelyeket dolgo­zó népünk a CSKP vezetésével az el­múlt időszakban elért. Ügyelünk arra, hogy az általános eredményeket az adott területre vonatkoztassuk. Azt akarjuk elérni, hogy fiataljaink megfe­lelő közösségi és állampolgári tudat­tal járuljanak a választási urnák elé. Különböző vetélkedő és más szóra­koztató rendezvények révén is igyek­szünk a fiataloknál olyan értékrend- szert kialakítani, melynek segítségével saját gondolkodásmódjuk alapján önál­lóan látják és magukénak vallják szo­cialista társadalmunk minden vitatha­tatlan előnyét és vívmányát. A válasz­tások előtti időszakban Ifjúsági szerve­zetünkben e célunkat tartjuk a legfon­tosabbnak. Hocko elvtárs ezután elmondta, hogy a választások előtti gyűlésekre a kerü­letben 600 pionír agitációs csoport és több tucat művészegyüttes készül a Választások szempontjából megfelelően motivált műsorokkal. MICHAL ŽÄKOVIČ, ä Szabadság Párt elnöke Mai tanácskozásunk — mondotta Mi­chal Zákovič bevezetőben — olyan je­lentős események hatása alatt törté­nik, amilyen a Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának XXVI. kongresszusa, Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa és Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa volt. Ugyanak­kor társadalmunk életének további sza­kaszára készülődünk, amely Csehszlo­vákia Kommunista Pártja — társadal­munk vezető ereje — kongresszusával erősen összefügg. Ezek a törvényhozó testületekbe, valamint az összes szin­tű nemzeti bizottságokba való közelgő választások. A szocialista, tehát a legigazságosabb demokrácia lehetővé teszi minden ál­lampolgár számára, hogy részt vegyen az igényes, nagy célok elérésében, ame­lyeket a kongresszusok tanácskozásán kitűztek — mondotta Michal Zákovič. A szavazólap ezért megtisztelő, egyben kötelező kinyilatkoztatása annak, hogy dolgozóink — a nem kommunista pár­tok és a Nemzeti Front más szerve­zeteinek tagjai is — elfogadták a kong­resszus határozatait és dokumentuma­it, a kitűzött célok teljesítését pedig vállalták. Hangsúlyozta a CSKP XVI. kongresszusa határozatai lebontásának jelentőségét a Nemzeti Front valameny- nyi szervezetében és értékelte, hogy a politikai és közéletben egyre nagyobb figyelmet szentelnek a Nemzeti Front­nak és szerepének. MI, a Szabadság Párt tagjai öntuda­tosan vállaljuk, hogy sokoldalúan elő­segítjük a CSKP XVI. kongresszusán ki­tűzött igényes célok, a 7. ötéves terv feladatai és az új választási programok teljesítését. Arra törekszünk, hogy eze­ket alkotó módon és felelősségérzettel alkalmazzuk hatáskörünkben. A CSKP XV. kongresszusa óta eltelt időszak és a választási programok tel­jesítésének eredményei megmutatták, hogy a munkaaktivitás milyen nagy ér­tékeket hozott. A sikereket hazánk társadalmi kincstárában nem csupán milliárdos összegekkel lehet mérni, ha­nem főleg az állampolgárok növekvő bizalmával a társadalom vezető ereje — Csehszlovákia Kommunista Pártja politikája iránt. Célja mindig az volt és az is marad, hogy elsősorban bizto­sítsa a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság minden dolgozója számára a jobb, nyugodtabb és kulturáltabb életet. Michal Zákovič ezt követően a vá­lasztások előkészítéséről szólt. Arra törekszünk — mondotta —, hogy a Nemzeti Front jelöltjeinek listájára a legjobb és legöntudatosabb állampolgá­rok kerüljenek, akik valóban szocialis­ta hazafiak, öntudatos Internacionalis­ták, békeharcosok, az egész világon az igazságos életért küzdenek. Mindnyá­jan meg vagyunk győződve arról, hogy választásaink újból kifejezik a Cseh­szlovákia Kommunista Pártja helyes politikájába vetett bizalmat. A Szabad­ság Párt tagjai hozzájárulnak ahhoz, hogy a választások kinyilvánítsák az egységet és felzárkózottságot, mert csupán a szocializmusban lehet sza­badon, emberi módon, kulturáltan, a jövő miatti rettegés nélkül élni. A Sza­badság Párt a Nemzeti Frontban ezekért a célokért fog dolgozni. FRANTIŠEK TOMAN, 1 a Csehszlovák Néppárt elnöke A választási előkészületek, melyek röviddel a CSKP XVI. kongresszusa után zajlanak, alkalmat adnak mind­nyájunknak — a Nemzeti Front min­den szervezetének — a kongresszusi határozatok alkotó alkalmazására a sa­ját tevékenység feltételeihez, valamint a politikai, építő és polgári kezdemé­nyező szellem további kibontakoztatá­sára. Teljes mértékben érvényes ez a Cseh­szlovák Néppártra Is, amely fenntartás nélkül azonosul a CSKP XVI. kongresz- szusa által kitűzött célokkal és kész hatékonyan segíteni azok sikeres el­érését. A tagok és tisztségviselők ezen odaadása igazolja, hogy kiveszik részü­ket a választási előkészületekből és a Nemzeti Front által kitűzött választá­si programok teljesítéséből. František Toman ezután arról beszélt, hogy a Csehszlovák Néppárt miként kapcsolódott be a kongresszus előtti társadalmi aktivitásba. Megemlítette a CSKP XVI. kongresszusának tiszteletére tett kötelezettségvállalásokat, a párt politikai dolgozói nemrégiben lezajlott tanácskozásának magas színvonalát, és a pártaktíva résztvevőinek aktív hozzá­állását a jelenlegi gazdasági feladatok­hoz. Ezeknek és további tényeknek az alapján — mondotta — biztosíthattuk Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttjeit, hogy a Csehszlovák Nép­párt tagjai és tisztségviselői a szocia­lista építés újabb igényes feladatainak teljesítésével Ismételten bizonyítják viszonyulásukat a kommunista párt po­litikájához, a Nemzeti Fronthoz és szocialista államunkhoz. A Csehszlovák Néppárt Központi Bi­zottsága az elmúlt napokban részlete­sen foglalkozott a XVI. pártkongresz- szus határozatainak saját feltételeire történő lebontásával, valamint a vá­lasztást megelőző időszak feladataival. František Toman a továbbiakban tájé­koztatta az ülést azokról az intézkedé­sekről, amelyek célja, hogy a Csehszlo­vák Néppárt tagjaival megismertessék a XVI. pártkongresszus eredményeit, s lebontsák azokat a kerületi, a járási és a helyi szervezetek feltételeire. Tuda­tában vagyunk annak — mondotta —, hogy amilyen részt vállalunk a párt- kongresszuson kitűzött program meg­valósításából, annyival járulunk hozzá szocialista hazánk további fejlesztésé­hez. Ezért e feladatokat a legnagyobb fokú politikai és erkölcsi felelősségtu­dattal akarjuk teljesíteni. E feladatok teljesítésére máris jó al­kalom nyílik a képviselő-testületekbe történő választások előkészítése során. Ez a mostani időszak kiemelt feladata, így pártunk nagy figyelmet fordít rá. Azt az alapelvet hangsúlyozzuk, hogy a választásokat nemcsak egyszeri ese­ményként értelmezzük, hanem minde­nekelőtt a XVI. pártkongresszus határo­zatai megvalósításának szerves és el­választhatatlan részeként. A választá­sok nagy szerepet játszanak továbbá a szocialista demokrácia megszilárdításá­ban, népgazdaságunk fejlődésében, va­lamint népünk erkölcsi és politikai egységének erősítésében. E feladatok teljesítésére ösztönöz bennünket az a tudat Is, hogy közös felelősséget kell vállalnunk szülőföl­dünk további felvirágoztatásáért, vala­mint munkánknak nagyra értékeléséért, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke fejezett ki párunk központi bizottsága elnökségének az ez évi márciusi foga­dásakor, valamint a XVI. pártkongresz- szuson. Ilyen értelemben csatlakozunk azok­nak a feladatoknak a végrehajtásához, amelyek Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bi­zottságának választási felhívásában szerepelnek. Szilárd egységben a Nemzeti Front­tal, Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak vezetésével tagjaink elkötelezetten hozzájárulnak a XVI. párkongresszus feladatainak teljesítéséhez, a szocializ­mus és a béke megszilárdításához. KLÄRA JERNEKOVÄ, a prágai Nemzeti Színház drámai együttesének tagja Országunkban minden derék, becsü­letes, hazáját szerető embert inspirált a CSKP XVI. kongresszusának tanács­kozása, mindenki érezte, hogy a kong­resszusi tárgyalások mélyen és közvet­lenül érintik életüket és munkájukat, Jövőjüket. Ezért vallják magukénak szavakban és tetteikben egyaránt a kongresszus határozatait. A CSKP XVI. kongresszusának ha­tározatai számunkra, azok számára is teljes mértékben érvényesek, akiknek az a megtisztelő feladat jutott, hogy küldetésüket a kultúra szakaszán tel­jesítik. A szocializmust nemcsak a társada­lom szüntelen gyarapodó anyagi alap­ja képezi, hanem anyagi és szellemi gazdagságának harmonikus egysége is, amely teljes mértékben az embert, ja­vát és boldogságát szolgálja. A művé­szet gazdagítja az emberi életet, hoz­zájárul teljességéhez, kiegészíti, örö­met, szépséget, optimizmust ad. Két­ségkívül pótolhatatlan nevelői szerepe is van, befolyásolja az emberek tu­datát, elősegíti a szocialista erkölcs alapelvelnek megszilárdítását és fej­lesztését. Mi, csehszlovák művészeik és kultu­rális dolgozók mélységes megelége­déssel fogadtuk azt a tényt, hogy a XVI. kongresszus oly jelentős figyel­met fordított szocialista társadalmunk­ban a kultúra és a művészet szere­pére. Őszinte örömmel tölt el bennünket kulturális frontunk munkájának nagy elismerése, s teljes mértékben egyet­értünk Gustáv Husák elvtárs szavai­val, miszerint magas színvonalú mű­vészet „csakis az alkotó és a nép éle­tének szoros kapcsolatából, az alkotó állampolgári felelősségérzetből szület­het“. Meggyőződésem — és ezt sok tény kétségbevonhatatlanul bizonyítja —, hogy alkotó művészeink döntő többsé­ge mélységesen együtt él népünk min­dennapi örömeivel, áldozatos munká­jával és gondjaival, s öntudatosan ar­ra törekszik, hogy mindannyiunk élete egyre szebb, teljesebb és gazdagabb legyen. így készülünk a közelgő választá­sokra Is. Mint művészek és állampol­gárok igyekezetünket és képességein­ket a Nemzeti Front választási prog­ramjainak, elsősorban kulturális-neve­lési feladataink teljesítésére fordítjuk. Társadalmi munkában Is közreműkö­dünk közhasznú létesítmények építé­sében és az életikörnyezet szépítésé­ben. Minť állampolgárok és művészek hozzájárulunk ahhoz, hogy a júniusi választásokat sikeresen előkészítsék, s a választások örömteli, optimista, lelkes légkörben folyjanak le; méltó­iképpen kifejezzék, hogy népünk tá­mogatja Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a Nemzeti Frontnak a po­litikáját és programját, drága hazánk boldog jövőjének programját. Rendkívüli figyelemmel hallgattuk azt a beszédet, amelyet a CSKP XVI. kongresszusán mondott Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs. Mélységes büszke­séget éreztünk afelett, hogy szaval, a béke védelmében felemelt, megfontolt* felelősségteljes, sürgető és egyben megnyugtató hangja Prágából hang­zott a világba. Szavai kifejezték va­lamennyiünk, az egész szocialista kö­zösség országai népeinek, a világ min­den olyan emberének a meggyőződé­sét, akik békében és biztonságban akarnak élni, dolgozni ós alkotni, s a béke megvédéséért és biztosításáért készek minden erejükből küzdeni. Számunkra, szocialista művészek számára a legnemesebb feladat előse­gíteni az emberiség eme örök vágyá­nak teljesülését. Állampolgári állásfog­lalásunkkal, művészi alkotó munkánk­kal idehaza és bárhol a világban hoz­zájárulunk a békéért vívott harchoz, melynek élvonalában a szocialista kö­zösség országai állnak. Az emberek gondolkodásmódjának formálása, szívük lángra gyújtása a szocializmus és a béke ügyéért — ez­zel járulnak hozzá a csehszlovák mű­vészek ós kulturális dolgozók a CSKP. XVI. kongresszusa programjának tel­jesítéséhez, hazánkban a fejlett szo­cialista társadalom további építéséhez. BOŽENA DVOŔÄKOVÄ a Szocialista Munka Hőse, a Chýnovi Efsz dolgozója A CSKP XVI. kongresszusa határo­zatainak teljesítését reális derűlátással és felelősségérzettel kezdjük — jelen­tette ki a dél-csehországi mezőgazda- sági dolgozók nevében Božena DvoFá- ková. A mai tanácskozás a hetedik öt­éves tervidőszak kezdetén valósult meg, amikor még elevenen él emlé­kezetünkben a XVI. pártkongresszus. A mostani ötéves tervidőszakra kitű­zött célok megkövetelik, hogy a Nem­zeti Front tagjainak és az összes ál­lampolgárnak a kezdeményezését kö­vetkezetesen kihasználjuk. Ez nem­csak azt jelenti, hogy kihasználjuk a termelés minden lehetőségét, hanem a figyelmet a termelés minőségére és hatékonyságára kell irányítani és ez­által biztosítani az életszínvonal eme­lését is. Népünk életszínvonalának emelésé­hez nem csekély mértékben járul hoz­zá a szocialista mezőgazdaság is. Ha­ladása és iparosítása tükröződik a nép ellátásának magas színvonalában. A mezőgazdasági dolgozók feladata és célja, hogy ezt a színvonalat megőriz­zék és tovább emeljék, dolgozzanak akár az állattenyésztésben, akár a nö­vénytermesztésben. Főleg a növény- termesztést kell kiemelten fejleszteni, noha ezzel nem akarjuik azt mondani, hogy az állattenyésztésben nincs javí­tani való. A dél-csehországi kerületben az ál­lattenyésztés terén főleg a szarvas­marha-tenyésztésnek szentelünk első­rendű figyelmet. Az utolsó három év alatt további 32 legelőközpontot léte­sítettünk. Még több helyütt vannak gyenge pontjaink. Ilyen például a tej­termelés és főleg a marhaállomány hizlr'ísa. A hatodik ötéves tervidő­szak kezdetéhez viszonyítva a tejhoza­mot ugyan 238 literrel emeltük, ám az egy fejőstehénre eső 2942 liter tej nem a legnagyobb teljesítmény, és jól tudjuk, hol vannak még tartalékok. 1980-ban nem csupán a tejhozamot emeltük jelentősen, hanem a marha- állomány súlygyarapodását Is. Éppen ezek az eredmények mutatják, hogy a zootechnikai és fajtanemesítésl intéz­kedések mellett nagy szerepet játszik a takarmány, amelyet 1979-ben taka­rítottunk be, és ennek jó minősége. Kerületünkben a legfőbb takarmány a lucerna volt és maradt. Nagyon jó legelők vannak kerületünkben, ame­lyekkel nem mindig bánunk olyan mó­don, ahogyan kellene. Ha a hetedik ötéves terv feladatait méltóképpen akarjuk teljesíteni, akkor minden efsz- ben rendesen biztosítanunk kell a le­gelőik hasznosítását. Ezt tartjuk szem előtt a Chýnovi Efsz-ben, ahol mint állatgondozó és fejőnő dolgozom 1956, a szövetkezet megalapítása óta. Hangsúlyoztam, hogy a marhaállo­mány számára mennyire pótolhatatlan jelentőségű a széna — mondotta be­fejezőben. Meggyőződésem, hogy egy kg kiváló minőségű széna fél kilo- grammnyl szemes takarmánnyal felér. És éppen a széna és a tömegtakar­mány segítségével kellene megolda­nunk a szarvasmarhák etetését.

Next

/
Thumbnails
Contents