Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-10 / 58. szám, kedd

Pártunk jól felkészült a XVI. kongresszusra A KERÜLETI ÉS A VÁROSI PÁRTKONFERENCIÁK TANÁCSKOZÁSAI MINDENKI ADJA TUDÁSA LEGJAVÁT Az elmúlt időszakban ai (^szak-csehországi kerületben tovább szilárdult a párt vezető szerepe, s elmélyült a párt alapszervezeteinek befolyása a kollektívákban. Ezt jelentős részben elősegítette az, hogy a kommunistákat konkrét felada­tokkal bízzák meg, s érvényesí­tik a bírálat és önbírálat elvét — mondotta beszámolója elején Jaroslav Hajn, a kerületi párt bizottság vezető tiakára. A ^ÍV. kongresszus óta nőve kedett a kerület anyagi és ter­melési bázisa. Különösen a szénfejtés és az energiaterme­lés, valamint az uránércbányá­szat fejlődött gyors ütemben. A Litvínovi Petrolkémiai Komp­lexum tevékenységével lendü tetes ütemben fejlődik a vegy­ipar, s a kohászat, a gépipar fejlődésére is a dinamizmus jel­lemző. A kedvező eredmények mél­tatása mellett a beszámoló bí­ráló szellemben mutatott rá a kihasználatlan tartalékokra és a hiányosságokra — különösen az állóalapok teljes kihaszná­lása, a nyersanyagok, anyagok az energia gazdaságos fel- használása terén. Az elmúlt öt évben Észak’- $sehországban 58 ezer új lakást építettek. Itt is vannak hiányos­ságok, pl. közművesítés és a járulékos létesítmények építése ierén. A beszámolóban és a vi­tában egyaránt hangsúlyt ka­pott a népgazdaság energiaellá­tásának biztosítása, s ezzel kap­csolatban a szénfejtők és a kül­színi fejtési technika megbízha­tó működésének garantálása. A vitában a felszólalások rámutat­tak: munkájuk szempontjából nagyon fontos tapasztalati for­rás a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusának dokumentumai. Az elért ered* mények méltatása, a hibák nyílt feltárása mellett egyönte­tűen hangoztatták: készek tel­jesíteni a CSKP XVI. kongresz- szusán kitűzendő feladatokat. Josef Kempný elvtárs, a CSKP KR Elnökségének tagja, a Köz­ponti Bizottság küldöttségének vezetője, felszólalásában meg­állapította, hogy a gazdasági és a szociális fejlesztés fő irányai­nak tervezete a nemzeti jöve­delem növelését irányozza elő. Ez a feladat igényes, és kap­csolatban áll a gazdasági élet intenzifikálásával. Sokkal job­ban kel) kihasználni azt a ha­talmas gazdasági potenciált, amelyet a szocializmus építése során létrehoztunk. Gazdaság­politikánkban semmi sem fon­tosabb annál, minthogy az ex- tenzív fejlesztés útjáról az in­tenzív fejlesztés útjára térjünk. A legfontosabb az, hogy meg­értsük és a gyakorlatban al­kalmazzuk az intenzifikálás lé­nyegét. Ez pedig úgy foglalha­tó össze, hogy a termelés alap­jául nem lehet kizárólag a ha­gyományos tényezőket venni, vagyis a munkaerőt, a befekte­tést, az alap- és nyersanyago­kat, valamint az energiát, te­hát azokat a tényezőket, ame­lyek mérését és kiszámítását megszoktuk. Az intenzifikálás- ban döntő és a szó szoros ér­telmében meghatározó szere­pük van az új termelési ténye­zőknek, pl. a tudományos-mű­szaki fejlesztésnek, a szocialis­ta lntengrációnak és a dolgo­zók alkotó kezdeményezésének. Csak ezek segítségével tudjuk' magosabb szinten növelni a népgazdaság gyarapodását, mégpedig úgy, hogy csak a meglevő vagy lassan növekvő munkaerő- és anyagtartalékok­ra támaszkodhatunk. A tudományos-műszaki fej­lesztés tartósan a modern ipar és mezőgazdaság meghatározó fejlesztési tényezője lett. En­nek során a dolgozók széles körű részvételére kell támasz­kodni, és meg kell szüntetni azt az elképzelést, hogy a fej­lesztés csak a szakemberek szűk körének ügye. Igaz, hogy mindenki nem lehet tudós, konstruktőr vagy feltaláló, de mindenki hozzájárulhat képes­ségeivel és tudásával a közös műhöz, a termelés növeléséhez, a jobb gazdálkodáshoz. Az em­berek kezdeményezésének fej­lesztése és e kezdeményezésnek elsősorban a gazdaságfejlesztés minőségi feladataira való orien­tálása az irányítás minden szintjén elsőrendű kötelesség. Josef Kempný elvtárs hang­súlyozta, hogy a tudományos­műszaki haladás során a KGST- tagországokkal, különösen a Szovjetunióval való tudomá­nyos-műszaki és gazdasági együttműködésre támaszko­dunk. Ez megsokszorozza erőn­ket a népgazdaság intenzifiká- lása felé vezető úton, s hosz- szú távon stabilitást és pers­pektívát biztosít. Nem véletlen, hogy Husák elvtárs többször hangsúlyozta: a 7. ötéves terv­időszaknak a szakosítás és a Szovjetunióval való kooperáció ötéves tervidőszakává kell vál­nia. Beszédének további részében nagyra értékelte az észak-cseh­országi kerület kommunistái­nak és többi dolgozójának mun­káját, s konkrétan foglalkozott a kerület gazdasági fejlesztésé­nek néhány fő problémájával és a környezetvédelmi kérdé­sek megoldásával. A kerületi pártbizottság veze­tő titkárává ismét Jaroslav Hajn elvtársat választották meg. ALAPVETŐ CÉL A HATÉKONYSÁG NÖVELÉSE 1981. III. 10. Az elmúlt időszakban a dél- csehországi kerületben szép eredmények születtek a gazda­sági, társadalmi, és kulturális élet valamennyi szakaszán. Ezt $ fejlődést tükrözte a kerületi pártbizottság beszámolója is, ^melyet František Pitra vezető titkár terjesztett a konferencia elé. A 6. ötéves tervidőszakban több mint 30 milliárd koronát tett ki a kerületben létesített beruházások értéke. Az ipari termelés 26,7 százalékkal, s a mezőgazdasági termelés a ked­vezőtlen időjárás ellenére 9,0 százalékkal növekedett. A többi ágazatban, a Nemzeti Front szervezeteinek és a nemzeti bi­zottságok munkájában is kife­jeződik, hogy a kerületi párt­szervezet jól irányítja, jól szer­vezi és megfelelő módon ösz­tönzi dolgozóit. A beszámoló rámutatott arra is, hogy egyes őgazatok, illetve .vállalatok teljesítményei közt szembetűnő különbségek van­nak. A munka termelékenysége nem növekedett egyenlő arány­ban az ipari dolgozókra jutó állóalap növekedésével. A kon­ferencia vitájában többször el­hangzott, hogy a 7. ötéves terv­időszakban határozottabban sík­ra kell szállni a társadalmi ter­melés hatékonyabbá télele ér­dekében. A 7. ötéves tervidő­szakban és az utána következő években a dél-csehországi ke­rület rendkívüli fontosságú fel - adatai közé tartozik a temelíni atomerőmű felépítése. A vita kidomborította a poli­tikai-nevelő és Ideológiai mun­ka fontosságát az új feladatok teljesítése során. Többen rámu­tattak az egyes feladatok telje­sítésével összefüggő előzetes tervezés, az emberek gazdasági szemlélete helyes irányításának fontosságára. A fiatal szakmun­kásgárda nevelésével kapcsolat­ban rámutattak a művezetők fontos szerepére. Felszólalt a vitában Vaclav Hüia, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság kül­döttségének vezetője is. Fog­lalkozott hazánk 1981—85. évi gazdasági és szociális fejleszté­se fő irányainak tervezetével. A jelenlegi feladatok — mon­dotta —' az előző ötéves terv­időszak feladataihoz képest bo­nyolultabbak a megváltozott belső és külső, feltételek miatt. A jelenlegi időszakban már nem lehet lényegesen növelni a fűtőanyagok, az energiahor­dozók, a nyers- és az alapanya­gok importját, s jóval korláto­zottabbak a munkaerő tartalé­kok és a beruházási lehetősé­gek is. Jóval igényesebb felté­telekkel kell szembenézni a vi­lágpiacon, fokozni kell a köve­telményeket a termelés minősé­gével és műszaki színvonalával szemben. Ebben a helyzetben a 7. öt­éves terv céljainak elérése megköveteli a hatékonyság gyorsabb növelését, a tudomá­nyos-műszaki fejlődés vívmá­nyainak maximális hasznosítá­sát és hazánk részvételének el­mélyítését a nemzetközi szocia­lista munkamegosztásban. Az adott feltételek között alapve­tő stratégiai cél a hatékonyság növelése, valamint a maximális fűtőanyag-, energia- és nyers­anyag-megtakarítás elérése. Végre kell hajtani azokat az intézkedéseket, amelyek a múlt­hoz képest nagyobb relatív megtakarítást eredményeznek, például évente meg kell taka­rítani legalább két százalék fű­tőanyagot és energiát, a fel­használt fémmennyiség 4,5—5 százalékát. Minél nagyobb meg­takarítást kell elérni a műanya­gok, a cement és a fa felhasz­nálásában. A 7. ötéves tervidő­szaknak a beruházások szem­pontjából kevésbé igényesnek kell lennie, A beruházások évi terjedelme nem haladhatja meg a 6. ötéves tervidőszak végén elért szintet. A népgazdaság tervszerű irá­nyítási rendszerét tökéletesítő intézkedések következetes vég­rehajtásával gyökeres változást kell elérni a munka hatékony­ságának növelése és minőségé­nek javítása teren. A 7. ötéves tervidőszak gaz­dasági és szociális fejlesztési feladatainak megvalósítása fo­kozott igényeket támaszt a párt vezető szerepének érvényesíté­sével, a párt szervező és káder- munkájával, eszmei politikai te­vékenységével s azzal a felké­szültségével szemben, hogy ak­tívan tudja kitűzni az új proii- lémák megoldásának irányait. A párt gazdaságpolitikai céljai elérésének fő feltétele az. hogy mozgósítani tudjuk pártunk és egész társadalmunk alkotó erőit. A kerületi pártbizottság ve­zető titkárává ismét František Pitra elvtársat válaszotlák. A MEZŐGAZDASÁG SZÜKSÉGLETEINEK JOBB KIELÉGÍTÉSIÉVEL A XV. pártkongresszust köve- tő Időszakra a kelet-csehorszá­gi kerületben a párttagság so­rainak állandó javítására, az eszmei, szervezeti és cselekvési egység megteremtésére irányu­ló törekvés volt a jellemző — állapította meg beszámolójában František Tesar, a kerületi párt­bizottság vezető titkára. A kerület dolgozói a 6. öt­éves tervidőszakban valóban szép eredményeket érlek el. Az árutermelés értéke elérte a 240 milliárd koronát, s ez egyben a terv 0,6 százalékos túlteljesí­tését Is jelentette. Különösen a gépipar és az elektrotechnikai ipar fejlődése szembetűnő. Ezekben az ágazatokban a töb­bi ágazathoz viszonyítva meg­háromszorozódott a termelés növekedésének üteme. A beszámoló bíráló szellem­ben elemezte a kerület kilenc üzemének munkáját, amelyek­ben nem teljesítették a 6. öt­éves terv feladatait. Ugyanak­kor nagyra értékelte például a Česká Tŕebová-i Sigma kollektí­váit, amelyek az idei terv tel­jesítésére alapos előzetes ter­vezéssel készültek fel. A mezőgazdasági termelés hiányosságairól is szó volt a beszámolóban. Annak az okát,. hogy több helyen nem képesek a tartalékok hatékony mozgósí­tására, a beszámoló az irányí­tás, a felelősségtudat, az agro­technika alacsony színvonalá­ban jelölte meg. A legtöbb tartalék az irányi-. tásban van, s ez összefügg a komplex intézkedések lényegé­nek megértésével — állapította meg a beszámoló. A komplex intézkedések nem csupán gaz­dasági, de politikai irányelv is. Meg kell érteni mindenütt, hogy a vezető dolgozónak az eddiginél jobban kell ismernie az embereket és a termelőmun­ka színhelyét, nem szabad ki­térnie a konfliktusok elő), és mindenütt a társadalom érde­keiért kell síkraszállnia. A vi­tában felszólaló Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB Elnökségé­nek póttagja, a Központi Bizott­ság küldöttségének vezetője beszédében egyebek között fog­lalkozott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésével, amely ágazatoknak az a fő fel­adata, hogy fokozzák önellátá­sunkat élelmiszerekből. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a külföldi piacokon emel­kedett a gabonaneműek, a ta­karmányok, valamint más me­zőgazdasági termények és alap­anyagok ára, s nehezebbé váll beszerzésük. Nagyra értékelte a kelet­csehországi kerület mezőgaz­dasági termelésének intenzitá­sát és az élelmiszeripar tevé­kenységét. Rámutatott azokra a tartalékokra, amelyek a mező- gazdaságban, különösen a nö­vénytermelésben, a takarmány- termelésben, a rétek és a lege­lők kihasználásában, az állatte­nyésztés intenzifikálásában, va­lamint a vágómarha súlyának és vágósúlyának növelésében lelhetők fel. Kijelentette, hogy a mezőgaz­dasági termelés továbbfejlesz­tésének feladatait a CSKP KB 13. ülése 1979 márciusában tűz­te ki. Hangsúlyozta, hogy ezzel összefüggésben nagy gondot kell fordítani a mezőgazdasági termelés intenzifikálására, fő­ként a koncentráció és a sza­kosítás útján, a tudomány és a technika vívmányainak érvé­nyesítésével, a növénytermelés és az állattenyésztés még min­dig túlságosan nagy vesztesé­geinek csökkentésével, a nö­vénytermelés és a szarvasmar­ha-tenyésztés kiemelt fejleszté­sével, valamint a takarmányoké kai való jobb gazdálkodással. Jakes elvtárs azt is hangsú* lyozta, hogy a mezőgazdaság­ban is küzdeni kell a haté­konyság és a munkatermelé­kenység növeléséért, törekedni kell a gazdaságosság fokozásá­ra. Rámutatott arra, hogy meg kell állítani a mezőgazdasági földterület csökkenését, a meg­levő területet termékenyebbé kell tenni és teljes mértékben hasznosítani kell. Ez azt jelen­ti, hogy teljes támogatásban kell részesíteni a kiskertésze- ket és a kisállattenyésztőket az állattenyésztési termékek, a gyümölcs és a zöldség termeié- sének növelése érdekében, amely termeléssel nemcsak sa^ ját szükségletüket fedezik, ha­nem a piacot is gazdagabbá teszik. A többi ágazatban is, külö­nösen a gép- és a vegyiparban — folytatta Jakeš elvtárs —1 következetesebben kell gondos­kodni a mezőgazdaság szükség­leteinek kielégítéséről. Beszédének végén Jakeš elv­társ hangsúlyozta, hogy ezek az igényes feladatok mindenek­előtt a pártmunka tökéletesíté­se, a párt vezető szerepének érvényesítése és helyes káder- politika megvalósítása útján teljesíthetők. A kelet-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárává ismét František TesaP elvtársat választották meg. FOKOZNI KELL A PÁRTSZERVEZETEK AKCIÓKÉPESSÉGÉT A nyugat-csehországi kerület pártszervezetei az elmúlt idő­szakban szervezetileg és cse­lekvőképességüket tekintve megszilárdultak. Javult a tag­sági bázis összetétele, a pártba több ezer fiatal párt jelöltet vetteik fel. Mindez megnyilvá­nult a párt vezető szerepének elmélyülésében és a gazdasági építőmunka eredményeiben. Az elmúlt öt év alatt a kerület ipari termelése 17 százalékkal növekedett — mutatott rá a konferencia elé terjesztett be­számolójában Josef Miívald, a kerületi pártbizottság vezető titkára. A szerkezeti változások kö­vetelményeinek megfelelően a legnagyobb ütemű fejlődés a géiparban tapasztalható, kü­lönösen az atomerőmű-prog­ram terén, amelynek jelentősé­ge túlnő határainkon, jól tel­jesítették feladataikat a bá­nyászok és a nyugat-csehor­szági gázipari létesítményeik és a villanyerőművek dolgozói. A beruházási tervet 100,8 száza­lékra teljesítették. Ennek kö­szönhető a reaiktorszerelő csar­nok üzembe helyezése, a cho- dov-sokolovi vasúti pályasza­kasz áthelyezése stb. A kerületi pártbizottság be- /.ámolója elismeréssel szólt mezőgazdasági dolgozók si­kereiről, a kereskedelem, a szolgáltatások, a nemzeti bi­zottságok dolgozóinak és a Nemzeti Front szervezeteinek jó munkájáról. A beszámoló azonban nyíltan rámutatott például a több műszakos mun­ka alacsony arányára, a ter­melési költségok csökkenésé­nek lassú ütemére, egyes ex­port feladatok határidőn túli teljesítésére. Ezeket a hiányos­ságokat az emberek közt vég­zett politikai nevelő munka ja­vításával, a párt- és állami fe­gyelem következetes megtartá­sával lehet megelőzni. A konferencia vitájában fel­szólalt Karel Hoffmann, a CSKP KE Elnökségének tagja, a Központi Bizottság küldött-: ségének vezetője is. Beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a kom­munistáik legfontosabb köteles­sége a párt egységének, erejé­nek, befolyásának és akcióké­pességének szilárdítása, a dol­gozókkal való kapcsolatának erősítése és a párt vezető sze­repének elmélyítése a társada­lomban. Ezért minden kommu­nista, minden alapszervezet, minden párt szerv felelős. Hoffmann elvtárs hangsú­lyozta, hogy a párt központi bizottsága nagy súlyt helyez a párttagság szociális és ‘korösz- szetételének javítására, az új párttagok felvételére, minde­nekelőtt a munkásság, az anyagi termelésben dolgozók, minden ágazat legjobb dolgo­zóinak soraiból. Olyan embe­rekre van szükség, akik felké­szültek kötelességeik teljesí­tésére, és képesek kommunista felelősséget vállalni, akik pél­dát mutatnak munkájukban és magánéletükben, elkötelezik magukat a politikai és a köz­életi tevékenység mellett, és aktívan érvényesítik a társa­dalmi érdekeket. Pártunk a dolgozóik körében bizalomnak örvend, s a legjobb dolgozók megtiszteltetésnek tartják azt, hogy a kommunista párt tag­jaivá válhatnak, s aktívan hoz­zá akarnak járulni a párt po­litikájának formálásához és megvalósításához. A párttag-, ság sorainak fokozatos, .ki* egyensúlyozott megfiatalításán val s összetételének javítása-* val a párt megbízhatóan biz­tosítja jövőjét, fejleszti mun-, kas- és forradalmi jellegét. Ez azonban azt jelenti —. folytatta Hoffmann elvtárs —, hogy tartósan figyelni kell és elő koil mozdítani a tagjelöl­teik politikai és eszmei fejlő­désiét, gondoskodni kell arról, hogy mindannyian kijárják a gyakorlat politikai iskoláját, továbbá ellenőrizni kell az igé­(Folytatás a 6. oldalonJ

Next

/
Thumbnails
Contents