Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-10 / 58. szám, kedd
š Z LÓVÁ KIA K OMMU NI STA í P ÁRTJA K Ö Z PONTI BIZOTTSfl GÁ NAK NAPILAPJA 1981. március 10. KEDD BRATISLAVA 9 XXXIV. ÉVFOLYAM 58. szám Ára 50 fillér OEMiUTASSALlEKINIfiNK 1MSE \ kommunista felelősség és a nagyfokú igényesség lég* körében szombaton és vasárnap országszerte megtartott kerületi és városi pártkonferenciák bizonyították Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikai és eszmei fejlettségét, egy- •égét, összeforrottságát és akcióképességét, visszatükrözték alkotó erejét, A több mint másfél millió tagot és tagjelöltet képviselő küldöttek nem okoztak csalódást azoknak, akik bizalmukat nyilvánították irántuk. Objektívan, tárgyszerűen és józanul értékelték a kerületek, valamint Prága és Bratislava fejlődését a XV. pártkongresszus óta eltelt időszakra vonatkozóan, a pártszervezetek hozzájárulását a párt szociális és gazdasági programjának megvalósításához, s meghatározták azokat a feladatokat, amelyek a CSKP XVI. kongresszusát követő időszakban a fejlett szocialista társadalom építése irányvonalának további megvalósítása során várhatóan döntőek fesznek. Szavazataikkal megválasztották az új kerületi és városi pártbizottságokat, a kerületi és városi ellenőrző és revíziós bizottságokat, amelyekben a jól bevált tisztségviselőkön kívül a társadalom minden osztályát és rétegűt képviselő új emberek, köztük fiatalok is helyet kaptak. Vasárnap óta ismertek azok nevei, akik abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy a pártot a legmagasabb szintű tanácskozáson, a CSKP április 8-án Prágában kezdődő XVI. kongresszusán képviselhessék. A küldöttek abban a tudatban és meggyőződésben szavaztak rájuk, hogy küldetésüket kommunista elvhűséggel és becsülettel teljesítik, s felelős döntéseket hoznak nemcsak a párt, hanem az egész társadalom jövő céljairól és feladatairól, A kerületi és a városi pártkoníereuciákbol leszúrt leg- Eontosahh tapasztalat az, amit Gustáv Husák elvtárs a prágai városi pártkonferencián így összegezett: a CSKP jól felké- wzlllt a küszöbönálló XVI. kongresszusára, A kerületi és a városi pártkonferenciákkal tetőfokukat érték el a kongresszusi előkészületek, amelyek folyamán sor került az évzáró taggyűlésekre és a járási pártkonferenciákra. Ezeken a kommunisták értékelték munkájuk eredményeit, bírálóan rámutattak a problémákra és a fogyatékosságokra, s mozgósították erőiket társadalmunk további Sikeres fejlesztése érdekében. Már ebhői is következik, hogy nemcsak belső problémáikról, hanem az egész társadalom életét és munkáját érintő kérdésekről is tanácskoztak. A párt vezető szerepének érvényesítéséről minden kerületi és városi pártkonferencián szó volt. A jelentésekben és a vitafelszőlalásokban általánosították a legjobb tapasztalatokat és rámutattak azokra a területekre, amelyeken töké- létesíteni kell a munkát. A konferenciákra nagymértékben hatottak a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusának eredményei. Ez érthető, hiszen a csehszlovákiai kommunisták az SZKP-t mindig példaképüknek tekintették, és merítettek gazdag tapasztalataiból. Amint ezt Gustáv Husák a prágai pártkonferencián elmondott beszédében hangsúlyozta. mindig e legnagyobb, legérettebb marxista—leninistn párttól kaptunk segítséget és támogatást. Szüntelenül vissza fogunk térni az SZKP XXVI. kongresszusának anyagaihoz, amelyek általánosítják a szovjet kommunisták millióinak elméleti és gyakorlati tapasztalatait. A jelentésekben, a vitafelszólalásokban és a határozatokban a kommunisták teljes támogatásukról biztosították azokat a célokat, amelyeket a párt hazánk 1981—1985. évi gazdasági és szociális fejlesztése fő irányainak tervezetében rögzített. A kommunisták meggyőződése, hogy e célok megfelelnek társadalmunk jelenlegi lehetőségeinek és szükségleteinek, hiszen biztosítják népgazdaságunk további tervszerű fejlődését még azokban az években is, amelyek a nehéz kiilső és belső gazdasági feltételek miatt nem lesznek köny- nyfiek. Ezért mindent meg kell tenni e «élok eléréséért. Természetes, hogy a kommunisták éppen ezzel a kérdéssel foglalkoztak a legtöbbet a konferenciákon. A kommunisták minden munkahelyen készek olyan feltételeket teremteni, hogy fejlődjön a dolgozók kezdeményezése, s érvényesüljenek az új módszerek. A jó irányítás és a széles körű munkakezdeményezés a sikeres előrehaladás két legfontosabb feltétele. Ezzel a gondolattal reagált Gustáv Husák elvtárs azon küldöttek felszólalásaira, akik a prágai konferencián a kiváló kollektívák munkájáról számoltak be. A dolgozók öntudatos kezdeményezésének ösztönzése és szervezése terén mindig akad tennivaló. A kerületi pártkonferenciákon a kommunisták örvendetes eredményekről adhattak számot. Nagyra értékelték mindazon csehszlovák állampolgárok munkáját, akik a kommunistákkal együtt hozzájárultak a sikerekhez, akik velük együtt szellemi és fizikai erejük javát, képességeiket, tehetségüket és tudásukat a társadalom szolgálatába állítják. Tény, hogy hazánkban teljes mértékben megvalósul Leninnek az a tétele, hogy a szocializmus építése csak az ember- milliók műve lehet. A kommunisták kötelessége, hogy tovább szilárdítsák a párt kapcsolatát a néppel s a nép javára éljieuek és dolgozzanak, A kerületi pártkonferenciák határozatai ezért arra kötelezték a kommunistákat, hogy példásan teljesítsék feladataikat, szüntelenül sikeres politikai tömegmunkát végezzenek. A kerületi és a városi pártkonferenciák nem zárt ajtók mögött zajlottak le. A televízió, a rádió és a sajtó útján mindenki figyelemmel kísérhette őket, megismerkedhetett azokkal a problémákkal, amelyekről a kommunisták két napon át tanácskoztak. A nyilvános pártgyülések ugyanígy gazdag tájékoztatással szolgálnak a kommunista párt munkájáról. Csehszlovákia Kommunista Pártja jói felkészült a XVI. kongresszusra. Egész népünk jól felkészült rá. Igényes időszakba lépünk, az eddigieknél nehezebb feladatok várnak ránk. De érettebbek, tapasztaltabbak vagyunk, ismerjük lehetőségeinket, erőinket és képességeinket. Ezért józan derűlátással tekintünk a jövőbe, kommunista felelősséget vállalunk népünk boldog életéért. (RUDfi PRAVO) Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki Josef Simont Ľubomír ätrougal és Alois Indra köszöntötte a jubilánst /\ bratislavai Meopla vállalat dolgozói nagy gondot fordítanak a szocialista munkaverseny fejlesztésére. E mozgalomban éléh jár Peter Wolf 8-tagú ifjúsági szocialista munkabrigádja 1974-ben történt megalakulása óta több elismerő oklevelet és kitüntetést kapott. Tavaly szerezte meg a szocialista munkabrigád cím ezüst fokozatát. A csoport tagjai a fűtőanyag- és az energiatakarékosságban is kiváló eredményeket érnek el. A múlt évben több mint 44 000 korona értékű újítási javaslatot nyújtottak be. A képen: Miroslav Zídek, a munkacsoport egyik tagja munka közben (Pavol Neubauer felvétele —' CSTK) (ČSTK) —• josef Šimon mi niszt erelnök-hei ye t lesnek HO születésnapja alkalmából Cseh Szlovákia Kommunista Pártja po 1 i t i k á já nak meg va lós í t ásában szerzett sokéves érdemeiért a köztársasági elnök a Köztarsa sági Érdemrendet adományoz ta. A magas kitüntetést tegnap a prágai Hrzán-palotában Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök adta ót a jubilánsnak. Nagyra értékelte Josef Siimon elkötelezett tevékenységét és hozzájárulását a szocialista társadalom építéséhez, főleg politikai és gazdasági tisztségekben végzett áldozatkész és sikeres munkáját. Az átadási ünnepségen részt vettek: Václav Hűla, Josef Kurj rák, Karol Laco, Matej Lúčan. Rudolf Rohlíček és jíndrich Zahradnik szövetségi miniszterelnök-helyettesek, továbbá Pavol Bahyl, Vlastimil Ehreuber> ger, Ladislav Gerle és Milan Kubát, a szövetségi kormány miniszterei. » * • * Alois indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, tegnap a Szövet sági Gyűlés más tisztségviselői nek jelenlétében fogadta fosef Simon szövetségi miniszterelnök helyettest, a Nemzetek KaA kongresszust köszöntik Prágai és bratislavai dolgozók értékes kötelezettségvállalásai (CSTK) — A dolgozók országszerte a felajánlási mozgalom kiszélesítésével, új kötelezettségek vállalásával reagáltak a XVI. pártkongresszus összehívására. Ez történt Prágában is. A CSKI* Kll 18. ülésén elfogadott határozatokra válaszol va a Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett prágai dolgozók 1980 októberében a múlt évi terv teljesítésére és az idei munkaaktivitás fokozására hívták fel a többi dolgozót. A felhívásra azonnal válaszolt 16 prágai vállalat, üzem és kutatóintézet, amelyek dolgozói értékes kötelezettségeket vállaltak a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának &l). évfordulója tiszteletére A legfontosabb prágai vállalatok dolgozói a XVI. pártkongresszus tiszteletére eddig 789 kötelezettséget vállaltak. Mindenekelőtt megígérték az idei gazdasági terv túlteljesítését, az exportszállításuk teljesítését és a termelés gazdaságosságának növelését. A dolgozók felajánlották, hogy az árutermelés állami tervét 10,5 millió koronával, a forgalom tervét 5,8 millió koronával, a teljesítmények tervét pedig 4,8 millió koronával túlteljesítik. A Szovjetunióba irányuló kivitel feladatainak túlteljesítése érdekében február elején üt prágai üzem képviselői Alek- szandr Botvinnak, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetének átadták az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettségeket. A prágai dolgozók a főváros fejlesztéséért is sokat tesznek. Ebben az évben gyermekintézmények és sportlétesítmények építése, valamint a környezet javítása terén 11 100 500 társaft CSKP KB üdvözlő levele (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága üdvözlő levelet küldött a Mexikói Kommunista Párt XIX. kongresszusának, amely tegnap kezdte meg munkáját az ország fővárosában, , dalmi munkaórát dolgoznak. A városi pártkonferencián is bebizonyosodott, hogy a főváros dolgozói becsülettel valóra vált ják kötelezettségüket. A bratislavai építőipari vállalatok dolgozói is széles körű felajánlási mozgalmat bonta - (Folytatás a 2. oldalon} marójának képviselőjét 00. szü< letésnapja alkalmából. Gratulált a jubilánsnak a Köztársasági Érdemrend odaítélése alkalmából, és átadta a Szövetségi Gyűlés üdvözlő levelét. Ľudovít Pezlár vietnami vendéget fogadott (CSTK) — Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavában fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Vietnami Szocialista Köztársaság oktatási miniszterét, aki baráti látogatás son tartózkodik hazánkban. A fogadáson részt vett Ivan Litvaj, az SZLKP KB osztály- vezetője és Július Hanus szlo* vák miniszterelnök-helyettes. A’ vendéget a fogadásra elkísérte Juraj Buša szlovák oktatási miniszter. A baráti találkozón a viet« namí oktatási miniszter tájékozódott az alap- és középfokú oktatás, valamint a szak* munkásképzés fejlesztéséről, Pezlár elvtárs tájékoztatta a vietnami vendégeket a csehszlovák közoktatás fejlődésé* ről, és megállapította, hogy az oktatás jelentős mértékben hozzájárult szocialista társa* dalműnk fejlődéséhez. Szlovákiai látogatása során Nguyen Thi Binh asszony ellá- tagat a zlatovcei gyermekvárosba, bemutató órákon vesz részt általános és szakmunkás- képző iskolákban s tájékozódik a pedagógusképzésről. Bemutatkozó látogatások (ÖSTK) — Peter Colotka szlovák miniszterelnök tegnap Bratislavában bemutatkozó látogatáson fogadta Jaime Canho- Sous Castrot, a Perui Köztársa* ság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A perui diplomata tegnap Be- uyó Máténál, a Szlovák Nemze* ti Tanács alelnökénél, valamint Szlovákia és Bratislava más tisztségviselőinél is bemutatkozó látogatást tett. AFGANISZTÁN A SZAKSZERVEZETI KONGRESSZUS KÜLFÖLDI VENDÉGEINEK ÜZEMLÁTOGATÁSAI (ČSTKJ — A külföldi küldött ségek, amelyek részt vettek az Afganisztáni Demokratikus Köz. társaság szakszervezeteinek első kongresszusán, tegnap töhb kabuli üzembe látogattak el. A Viliam Kožík vezette csehszlovák szakszervezeti küldött ség más vendégekkel együtt a Dzsangalak fémfeldolgozó és javítóüzembe látogatott el. A vendégek az üzem megtekintése után részt vettek az üzepi dolgozóinak gyűlésén, amelyen Kožík elvtárs is be szédet mondott. A Dzsangalak alkalmazottainak tolmácsolta a csehszlovák dolgozók üdvözleteit és rámutatott . arra, hogy üzemük Is a csehszlovák-afgán sikeres együttműködés bizonyítéka. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia lakosat nagy figyelemmel kísérik az afganlsz* tónt fejlődést, és örülnek azok* nak a sikereknek, amelyeket &£ afgán nép az áprilisi forrada-* lom második szakaszában ért el. Az afgán szakszervezetek első kongresszusán, amely vasárnap fejeződött be, a küldöttek jóváhagyták a szakszervezetek alapszabályzatát, a kongresszusi határozatokat, a szakszervezeti mozgalom címerét és zászlaját, s megválasztották a vezető szerveket. Az Afgán Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke Szattar Púr- deli lett. A vasárnap délutáni zárótanácskozáson jelen voltak az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bizottságának tagjai. A kongreszuson öt földrészről több mint húsz ország küldöttsége vett részt. A Szakszervezetek Központi Tanácsa nevében a csehszlovák dolgozók jókívánságait Viliam Kožík, aa SZKT .titkára tolmácsolta* VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOtJETEKI