Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-31 / 76. szám, kedd
A humor komolysága DUBA GYULA: AZ ELRABOLT TALIGA 'A művészeteik különböző ágai közül a szépirodalom nyújtja a legjobb feltételeket a humoros és szatirikus ábrázolásmód alkalmazására; ahogy a drámairodalomban a vígjáték, a rövidebb terjedelmű prózában {az állatmesén kívül) a humo- reszk és a szatíra az a műfaj, mely a komikum különböző formáit valósítja meg. A hu- moreszk és a szatíra nemzetiségi irodalmunkban „szegény gyerek “-nek számít; hagyománya nincs, jelenleg létét tulajdonképpen csak Duba Gyulának és Zs. Nagy Lajosnak köszönheti. Miről szólnak Duba kötetének írásai? Az emberi életet meg- sanyarító, gúzsba kötő, lealacsonyító kicsinyességekről, az emberi Jellem furcsaságairól, az elidegenedésről, az orvosi kezelés fonákságairól, a gyereknevelésről, a szolgáltatásokról és hiánycikkekről, a tesztelésről és városaink rossz szállodai ellátásáról, a modern technikai civilizáció legújabb vívmányairól, a Duna parti sznob kutyasétáltatókról, irodalmi életünk konformista és álvitatkozó szerkesztőiről stb. —, szinte mindenről, ami körülvesz bennünket, s mindenről humorosan, szatirikusán és szórakoztatóan. „Mintha, az élet folyamatossága, és az örökkévalóság gyengéinkben lenne adott“ —írja a szerző könyve fülszövegében. Régebbi humoros írásairól, melyek ma is időszerűek, így vélekedik: „Lám, nevetésünk nem ostor vagy pálca, volt, amely a világ megjavítása érdekében csapkodott — mert az ered' mény, pontosabban: eredmény- telenség nem igazol ilyen feltételezést hanem megszépítő erőforrása, a lélek nyugalma- nak műszere“. Az író rezignál ciója jogos lehet, mégis akaratlanul is igaz: a humor, azonkívül hogy szórakoztat, műfaji és természetes sajátosságaiként mindig támad is, s így védelemre szorulhat (legtöbbször azoklcal szemben, akiket támad) — a humoristának azonban sosem szükséges magyaráznia bizonyítványát. A kritikusok nem becsülik le a humoros műveket a komoly aiko- tások javára, talán éppen azért, mert minél humorosabb egy mű, annál komolyabb. Másrészt a jő humor becsületét a nevetésre szomjas olvasótól sem kell védelmezni (inkább a rossz humoristáktól). Duba legsikerültebb szatíráit mindig pozitív energiák fűtilk, nem a cinizmus, és sosem „lojális“ humort művel, még akkor sem, ha fiktív igazgatók és „közemberek“ stb. kétes ügyein elménökedik — nem beszél mellé a valódi problémáknak. Telitalálatos írásai pedig éppúgy korszakpszichózist jeleznek, mint a legjobb magyar- országi humoristákéi. Leleménye és ötletessége sokszor finomságokban nyilvánul meg, mely nemcsak emberi magatartást, hanem egyben írói módszert is jelent. A direktség vagy indireiktség, a megemelt- ség vagy fordítottság, irodalmi áttételek stb. segítségével Duba megragadott tárgyát fonákjára lordítja, megközelítésével és módszerével nevetségesen áttetszővé teszi. Játszik a valósággal, groteszkbe és képtelenségbe emel, kedveli az abszurdot, inkább felnagyít, mint lekicsinyít, komplikál mint egyszerűsít, szinte vígjátéki figurái és konfliktusai mégsem egysí- Ikúak. Duba humora nevettet bennünket, de érezzük, nemcsak tréfál velünk, mert e műfaj történelemrögzítő — közéleti időszerűségekhez kötődő és rejtett tendenciákat is felnagyító — erejét megérezziik. A szatirikus-humoros irodalom témáját mindennél inkább az aktuális történelem, mondanivalója pedig mindennél inkább az aktuális történelem kritikája. Életszerűek ezek a humoreszkek és tudatosan formállak. Röstellkedő örömmel olvassuk őket, mert nyílt tréfával beszél mindenről, arról is, amiről olvasói esetleg csak bosszúsan suttognak. Túllép az obiigát témákon; bírálja a vezetést: a gazdaságit; s „hiányosságainkat" a véletlen jellemhibákon túl is kritizálja. Rokonszenvet érdemel komolyan kell vennünk őt, mert témái a valóságos életből merítettek, s a célnak megfelelően csak szemléletében, nyelvi megformálásban túlzó. Nemcsak Duba jellemei és helyzetei, de humoreszk-figu- ráinaik nevei is figyelmet érdemelnek, melyek nem magányos nyelvi lelemény szülöttei —- erős profilírozási szándék húzódik mögöttük. Ironikus, sőt szarkasztikus kritikai éllel választja meg hőseinek nevét. A zöldségbolt vezetőjét Cékla Jenőnek hívják (Kitört az alma- láz), a Ma már nem-ben Blöff Zebegény elvtárs lefnem)váltásának története ölt szatirikus formát, Vakaródzó Balambér humoristával vagy az agglegény Galiba szilvás gombócokkal történt esete, éppúgy mint Teodolit minősített főhárom- szögelő hivatalnoki vagy Peme- te Benő egzisztencialista mivolta jellemző tulajdonságok tipi- kusságát hordozza megfellebbezhetetlenül a nevekkel együtt. Egy fokkal többet jelent azonban Konc ügyvéd IBotrány a feketealap körül) vagy Merész igazgató, Nyerész gazdasági helyettese és Csibész főkönyvelője (Vállalati ökör sütés) névválasztásának leleménye. S ez nem véletlen; fokozataiban sem — ezért is mulatságosak ezek a nevek. Minél nagyobb méretű ügyről, társadalrflat is érintő kérdésről van szó, a nevek élesebb fel- fokozottsága, intenzitása kíméletlenebb, közvetlenebb kritikai hangnem által fejeződik ki. Ez pedig tulajdonképpen éles, elítélő alkotó-esztétikai magatartásforma is egyben. Legtöbb esetben Duba elju* a humoros abszurdig, de alig van olyan ad abszurd helyzete, melyhez ne logikus gondolatmenet útján jutna el: az ad abszurdum olyan végeredmény nála, amelyet mindenképpen a logikum hordoz — saját ellentéteként — magában. S ez azért lehet így, mert Duba humora intellektuális színezetet hordoz, melyet nem rokoníthatunk napjaink szóvicces, „beköpéses“ humorával, s amely a magyar humortörténet aránylag gazdag anekdotikus-lírai hagyományaihoz is csak részben hasonló. Emellett a Karinthy Frigyes-i örökség (irodalmi karikatúra) filozofikus ihletésének, Komlós János intellektuális abszurdjal- nak, Moldova György szatirikus írásai történelemrögzítő erejének, a struktúráig ható társadalmi érvényének hatását is kiszűrhetjük a kötet anyagaNépzenei örökség A lemezen Tinódi Lantos Sebestyén, Csokonai, Horatius, József Attila, Nagy László, Szé- csi Margit, Csoóri Sándor és Weöres Sándor verseit énekli Sebő Ferenc, barátaival. Az utóbbi évek egyik legszebb lemeze ez, egységben zenél a dallam a verssel, tiszta az éneklők hangja és tiszták a mondatok — akár az ókori szerelmesek vágyódásairól, akár a békeLkirályról énekelnek is. Életkorra való tekintet nélkül igazi élményt és élvezetet okoz a lemez hallgatása, megint csak bizonyítva, hogy nem gyerekhez és felnőtthöz, hanem cmberhqz szólók a jó művek. Sebő Ferenc és társai hosz- szú évek óta nem adják alább, erre a munkájukra is érvényesek Nagy László sorai: „A múltbeli értékek halott-siratása és halottá vitatása helyett: ők lelkesen kutatnak és választanak népzenei örökségünkben. Választásukkal értelmet adnak az értékeknek hangszereiken. Az újkori versek Sebő-szerzette dallamai azért oly megragadó- ak, mert szigorúan őrzik a zenei anyanyelv tisztaságát.“ A lemez minden bizonnyal nagy örömet szerez szlovákiai magyar gyermekeknek és szülőknek is. (S) ból. A friss-időszerű témákban és mondanivalókban Duba jó érzékkel kamatoztatja a mesterek örökségét, de a maga nemében eredetit alkot. Szóviccei alig akadnak (Tuberus forma- listicus), humorforrása ősibb és egyszerűbb, amit a szakiroda- lom helyzet- és jellemkomikumnak nevez, melyhez a mesélő hang is hozzátartozik. A Szobrok bükkfából című írásában az író epikus hajlama bújik elő, itt ui. Duba leír, elmesél, nem alkotói szándéka a humorra való koncentráltság megvalósítása és az ötleten alapuló villantás. A kötet humoreszkjei közül kiválik A fiókok című írás is, mely mély önelemző jellegével az alkotás motiváló kérdéseire keresi a választ... stb. Duba humoreszkjeinek jellemei és helyzetei tipikusak, a valóságtól is csak annyira rugaszkodnak el, hogy meg ne sértsék a műfaj törvényeit. A görbetükör, melyet a szerző kínál mulatságos és kiábrándító egyszerre, de nem utolsósorban tanulságos is. Humorista alkotói ars poétikának is felfogható, ahogy Duba a sokszor kilátástalannak és reménytelennek tűnő helyzeteket feloldja, s melyet legtöbb esetben erkölcsi intelemként is, gondolkodás nélkül magunkévá tehetünk: nem mindig nyeri el méltatlan büntetését a jó, s a gonosz nem mindig veheti el méltatlan jutalmát. Bizakodásunk is ebben rejlik... (Madách, 19H0) ALABÁN FERENC Régészeti leletek Pécs középkori kézművesnegyedének körvonalai bontakoztak ki az utóbbi idők régészeti kutatásainak során. A pincefeltáró és közműépítő munkálatok közben előkerült leletek arról tanúskodnak, hogy a hajdani piactéren — a mai Széchenyi téren — és a környező utcákban különféle ipari műhelyek egész sora dolgozott. A felszínre hozott munkaeszközök és tárgyak a 400—500 év előtti kézművesség fejlettségét jelzik. A Széchenyi tér alatti egyik régi pince feltárása közben középkori jegy ver kovácsmuhely tartozékaira bukkantak.- U*M FBLMEK AZ IDEGENVEZETŐ (NDK beíi) Szokványos, mindennapi ébredés az egymást szerető pár lakásán. A nő reggelit készít, a férfi még szunyókál egy kicsit. Női combok villannak, férfias vállak ölelnek, majd a reggeli közben kiderül, hogy a férfi szeretné feleségül venni a nőt, de az a szabadságát, sőt, a szerelmét féltve nem áll kötélnek. A mindent előre megsejtő női lélek ezúttal sem csalódik önmagában. A „leánykérés“ veszekedéssé fajul és a nő elkötözik. Teszi mindezt egy hivatását (idegenvezető) szerető, szakmájában elismert, önálló ember. Teszi ezt az a nő, akit a szeretett férfi feleségül kér. Teszi ezt mindazért, hogy ne veszítse el függetlenségét, ne csalódjon, ne maradjon egyedül, ne merüljön el a megszokás ingoványában. A történet egysíkúságából is kiderül, mennyire a szerelem, a házasság modern közhelyeire építette filmjét Rolf Römer rendező. Saját forgatókönyvét filmesí- tette meg. s ebből eredeztethető a túlbeszéltség. a spagettihosszúságúra nyújtott párbeszédek egész sora. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmje után nagyon nehéz többet, mélyebbet, maradandóbbat filmre vinni ebből a legősibb témakörből. A feminista filmhullanak is megvannak hozzánk közelálló képviselői Mészáros Márta és Vera Chytilova személyében. Ök a témának értőbb ismerői az NDK-beli rendezőnél, aki nemével is determinált véleménymondásával unalmas és hiteltelen volt. Annakhatrin Bürger arcának fényképezése Sigfried Mogel operatőr munkájának legfigyelemreméltóbb része. A színésznő kifejező arcjátéka volt az egyetlen, amely a székben tartott, pedig szinte magányosnak éreztem magam az üres nézőtéren. Ebből a tényből is kiderül, hogy ma már aligha csalogatja be a nézőt a mozikba egy-egy film jóízléssel adagolt erotikája. Többre van szükség; többre, akárcsak a férfi—nő kapcsolatban, amelyről ez a film is szólni akar. ű—n X* Dá'sa Veškrnová az AZ A FONTOS, AMI OTTHON VAN című új cseh filmben, amelyet a héten kezdődő cseh és szlovák filmek fesztiváljánK Kladnón is bemutatnak (Foto: Miloš Schmiedberger) A tehetség — nem véletlen csoda Jevgenyin Jevtusenko, a jeles szovjet költő, irodalomkritikai munkásságáról is ismert. Nemrég jelent meg tanulmánykötete A tehetség — nem véletlen csoda címmel. <A kötet nagy visszhangot váltott ki a Szovjetunióban, hiszen az önvallomás eszközeivel tárja fel Jevtusenko merész és izgalmas esztétikai világát. Bizonyára olvasóinkat is érdekli, melyek napjaink szovjet irodalomkritikájának legégetőbb problémái, mik azok a jelenségek, amelyeket feltár, elemez, vagy éppen ostoroz a költő-kritikus. Jevtusenko nyílt hangú, megalkuvást nem tűrő költészetéről ismert. Jevtusenko kritikusként sem más. Sokarcú, alapos az elemzésben, elmélyülő az ítéletekben. Tárgyával bátran szembenéz, nem keres kerülőutakat. A kritikában is költő marad, jellem, önmaga megvalósítója, Jevtusenko szerint a költészetben a legfontosabbról beszélni annyi, mint felfigyelni az eredeti tehetségekre. A művészetben csak egy irányzat lehetséges — az élet igazsága. Az igazságot pedig, csak a nem véletlen csoda — a tehetség képes kifejezni. Az idegen tehetséghez ragaszkodó, szomjúsággal teli jevtu- senkói érdeklődés megragadja az olvasót, ítéleteinek becsületessége bizalmat kelt. Pontosan meghatározza a művész helyét a társadalomban. Ugyenilyen pontossággal méri fel a klasszikusok életművét. Majakovszkijról azt írja: „Mi Majakovszkij sok verséből nőttünk ki, de némelyekhez még nem nőttünk fel/ ' . Megkapóan szól Jevtusenko a költőnek az irodalomban elfoglalt helyéről, a klasszikusokhoz való viszonyáról, az érték és dicsőség fokmérőiről. Nyíltan kimondja, hogy megszaporodott azoknak a száma, akik csak a dicsőség fényében szeretnének sütkérezni, kikerülve a munkával hozható áldozatok lépcsőfokát. S ők, kik csak tartalmatlan szólamokkal a „hagyományokról“ beszélnek, a nemzedékek kapcsolatának legfontosabb jelenségét, a történelem emlékét szakítják szét. S,a konfliktus szereplői ismertek, a harc tartalma is világos: az „evők és ivók“ félnek azoktól, akik „szeretni és gyűlölni“ tudnak, s más utakon, nem a nyílt becsületes küzdelemben keresik a győzelmük reményét. Jevtusenko intő szóval figyelmeztet: óvatosan, nagy felelősségtudattal használjuk az olyan szent szavakat, mint a „Haza“, „nép“, melynek sokan önnön létük harci eszközeivé degradálnak. Semmi sem lehet szégyenletesebb dolog, mint a hazafiság álnok felhasználása önző célok érdekében. Jevtusenko szinte fájón, szenvedéllyel kiáltja: „A karrieristák hazafisága, mely csak mímeli a szeretetet —• közömbösség a néppel szemben. A karrieristáknak' előnyös monopolizálni a hazaszeretetei, a valódi hazafiakat azzal vádolva, hogy hónukat nem szeretik kellőképpen, és nem úgy, ahogy az szükséges“. A hazaszeretettel manipulá- lókat elmarasztalva Jevtusenko lelkesedéssel szól a nemzetköziség eszményéről. Az orosz klasszikus irodalom az emberek egy nagy családba egyesülésének misszióját, annak történelmi példáit bizonyítja. És „azt Utáni igyekezetei, amely az emberek tragikus elszigeteltségét igyekszik kiküszöbölni." Jevtusenko, a kritikus elválaszthatatlan Jevtusenkótól, a publicistától, a vitatkozótól, politikustól. Beszédeiben az írószövetség kongresszusain épp úgy, mint a nemzetközi fórumokon ugyanazokat az elveket védi: az igazság, igazságosság, az emberi egyenjogúság, a nemzetek, fajok egyenrangúsága, a népek barátságának eszméje mellett tesz hitet. Ugyanakkor kíméletlenül ostorozza az ízet lenség, unalmasság megnyilvánulásait, elítéli a kispolgári életszemléletet. „Az emberek csak gondolják, hogy ök nézik a televíziót. Valójában a televízió nézi az ember ekel." Milliók békevágyához leviu- senko ilyen gondolatokkal csatlakozik: „Nekünk nem látszólagos megbékélés kell, hanem örök elvi béke. Ez minden nép akarata. És ilyen elv, amely képes egyesíteni az emberiséget — létezik. Ez maga az ember. Nincs szentebb hitvallás, mint az ember, nincs magasabb politikai meggyőződés, mint maga az ember, nem állhat semmilyen állam magasabban, mint az ember“ Találó Jevtusenko tanulmánykötetének címe. Igen, a tehet ség — nem véletlen csoda! S e^ aláhúzza a könyv legfőbb éráikét: a nagy tehetséggel, becsülettel megírt tanulmányok nyíltan szolgálják a művészet, a hivatás igazságát. MÁZSÄR LÁSZLÓ 1 19M. 111. 31
