Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-24 / 70. szám, kedd
1981. III. 24. Barátságos, de nem tét nélküli mérkőzés Bratislavában: Csehszlovákia — Svájc Mindenképpen érdekes labdarúgó-mérkőzésre vau kilátás ma a Slovan Bratislava stadionjában, együttesünk vendége 16,30 órai kezdettel az a svájci csapat, amely tavaly 2:0, 1977-ben pedig 1:0 arányú vereséget mért válogatottunkra, s a színhely mindkétszer Bázel volt. A legutóbb 1975-ben fariak nálunk a svájci labdarúgók és Brnóban 1:1 arányú döntetlen született. Az eddigi utolsó csehszlovák győzelem 1967-ben Bázelban született, s együttesünk idehaza utoljára 1958 ban, ugyancsak a Slovan pályáján bizonyult jobbnak 2:1 arányban a svájci tizenegynél. Svájc csapatát vegyes hírek, * eredmények előzték meg. A VB selejtezők során otthon kapott ki 2:l-re Norvégiától, de csak ugyanilyen arányban maradt alul az angol futball fellegvárában, a Wembley stadionban is. Mivel az együttes dél- amerikai portyájának eredményei összehasonlítási alapul amúgysem szolgálhatnak, azokról most ne legyen szó. Mind a csehszlovák, mind a svájci együttes szántára a VB selejtezőkre való felkészülés a tét. Svájc válogatottja április 20-án Magyarország tizenegyét Fogadja, Csehszlovákia csapata április 14-én Törökország együttesének vendége lesz, majd a tavaszi idény VB selejtezőit a Bratislavában május 27-én sora kerülő, az Izland elleni találkozóval fejezi be. Mondanunk sem kell, mennyire fontos mindkét erőpróba valahány pontja. Együttesünk játékának értékelése az elmúlt évben refrénként juttatta eszünkbe, hogy sok gólhelyzetet dolgoz ki a csapat és nagyon keveset vált gólra. Most valóban jól záró védelem, bár nem a hajdani híres reteszt alkalmazó alakzat igyekszik meggátolni a hazaiak eredményességét, s így alkalom lesz annak kipróbálására, hogyan lehet bevenni a szívósan védelmezett kaput. Majd elválik, melyik csapatban akad több mesterlövész, vajon a csehszlovák együttesben-e, amelynek soraiban a legeredményesebbek közé elsősorban Nehoda és Vizek tartozik, vagy pedig Teli Vilmos utódjainak együttesében, ahol a nemzetközi kupatalálkozókról jól ismert Pfister, Bar- beris és Sulser indul elsősorban rohamra a kapu bevételére. Ügy hírlik, hogy az érdekelt megfigyelők egész sora tekinti meg e találkozót, s köztük lesz Mészöly Kálmán, meg az angol szövetség még meg nem nevezett képviselője itj. A látottakat azonban elsősorban a mi szakvezetésünknek kell kamatoztatnia, mert elsőrendű érdek, hogy a folytatásban már bukdácsolás nélkül haladjon válogatottunk célja, a selejtKtö-csoport- kel első helye, vagyis az 1982. évi spanyolor%zrtj^i VB felé. Hétfőn a koraesti ólakban eszményi fut ball-idő ben tartotta átmozgató edzéséi mindkét válogatott, a szakvezetőik kijelentése alapján a magyar Kőrös sípjelére a következő játékosoknak kellene kezdeniük s mai mérkőzést, CSEHSZLOVÁKIA: Hruška — Jakubec. Macéla, ftirkemik, Barmos — Kozák,. BiČovský. Nehoda — janečka, Vizek, Masný. SVÁJC: Btirgener — Zappa. K. Herrmann. Egli, H. Herrmann — Wehiii, Barberis, Botterou. Schweiwiler — Ktse- ner, Sulser. Az esélyekről konkrét szó nem esett. — Ami a szerdán Komáromban (Komárno) sorra kerülő Csehszlovákia—Svájc mérkőzést illeti, csehszlovák részről 21 éven aluli együttes szerepel, a svájciak kijelentése szerint Ők „H“ válogatottjukat játszatják. ZALA JÓZSEF EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK "•fa Brazília labdarúgó-válogatottja vívta ki magának elsőként a jogot a jövőre sorra kerülő világbajnokságon való szereplésre. Vasárnap Rio de Ja- neiróbau 3:1 arányban győzött Bolívia fölött. Góljait Zico lőtte, egyel tizenegyesből. A legyőzőitek becsületgólja is tizenegyesből esett. A találkozónak 122 000 nézője volt. A spanyol- országi VB huszonnégy helye közül így már három foglalt, hiszen a világbajnoki címet védő Argentína és Spanyolország játék nélkül, Brazília pedig mint az első csoportgyőztes szerzett jogot a részvételre. it Argentína junior láb 'darúgó-válogatottja világbajnoki selejtező találkozón 1:0 (1:0) Kézilabda VB-sorsolás A legnehezebb csoportban (ČSTK) — Kölnben sorsoltak a jövő évi férfi kézilabda-világ- banj nők ságra. A csehszlovák csapatnak nem kedvezett a szerencse, mivel a legnehezebb csoportba került. Ellenfelei a házigazda NSZK, a Szovjetunió és az ázsiai selejtező csoport második együttese. A csehszlovák együttes nehéz helyzetben van, hiszen a négyes csoportokból három-három jut tovább, s magúikkal viszik az egymás elleni eredményeket. A világbajnokságot február 23-tól március 8-ig rendezik az NSZK 18 városában. A döntőre Dortmundban kerül sor. A férfi kézilabda-világbajnokság csoportbeosztása: — A csoport: Szovjetunió, NSZK, Csehszlovákia, Ázsia II. B-csoport: Magyarország, Spanyolország, Svédország, Afrika. C-csoport: NDK, Lengyelország, Ázsia I., Svájc. D-csoport: Románia. Jugoszlávia, Dánia, Amerika. Az elődöntők csoportbeosztása^ a következőképpen diákul— 1. csoport: az A-csoport első három helyezettje és a C-csoport első három csapata. II. csoport: a B-csoporl első három együttese és a D-csoport első három csapata. arányban győzött Oj Zéland fö lőtt. -Csoportjában A ponttal az első helyet foglalja el. Mögötte Izrael és Oj Zéland együttesének egy egy pontja van. Tovább az else helyért (ČSTK) — Vasárnap az 1. iab da rúgó liga 21. fordulójában ismét a sző szoros értelmében rangadót bonyolítottak le a !ö város jelenlegi tkét legjobb együttese, a Dukla és a Sparia között. A mérkőzés 18.00 órakor kezdődik, s annak játékvezetője Christov jesz. A tavaszi idényben már megszoktuk, hogy a Dukla és a Sparta együttese felváltva foglalja el a bajnoki táblázat első helyét. Jelenleg a Sparta áll az élen és feltételezhető, hogy vasárnap eléje Tép a Dukla. ' Ezúttal minden további mérkőzés is vasárnap ikerül sorra. 14.0(1 órai kezdettel az RH Cheh —Tatran Prešov i játékvezető Duba), 15.00 órától Lokomotíva Ko&ice—Slávia Praha (Vever- ka), Plastika Nitra—Zbrojovku Brno (Hora). Inter—Slovan (Rezníček), Bohemians- Dukla Banská Bystrica (Vida), Spartak Hradec Králové—ZTS Ke- fcice (Junek), és 17.00 óraikor a Baník Ostrava—Spartak Tma va mérkőzés kezdődik Grégr irányításával. Marcsuk: 257.5 kg (ČSTK) — Lvovban a Druzsba Kupán megdőlt egy álomcsűcs. Alekszejev már négy év óta tartotta a szuper-nehézsúlyú lökés világcsúcsát 256 tkg-mal, amelyet ez idáig csak megközelíteni tudtak Aleikszejev legnagyobb ellenfelei. A 27 éves Vlagyimir Marcsuk 1,5 kg-mat tálszárnyal- ta Alekszejev eredményét, s így vigasztalódott azért, bogy a szakításban nem tudott megbirkózni a kezdősúlyával. Ebben a súlycsoportban a győztes Piszu- renko mögött a csehszlovák Brauin második helyet szerzett. Piszarenko 430 (185—245) íkg- ot teljesített. Ez egyben azt is jelenti, hogy Alekszejev 445 kg- os összetett világcsúcsa állja az utódofk rohamát. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok 10. Strážov 12 4 1 7 11:16 9 11. Lučenec 12 3 3 6 6:11 9 12. Handlová 12 2 4 6 10:16 fi K ELET-SZLO VÄKí A: Snina — Bardejov 2:1, Ružomberok — Strop- kov 2:0, Michalovce — Brezno 3:0, Medzilaborce — Vranov 1:2, Svidník — Svit 2:0, V. Kapušany — Lipt. Mikuláš. 3:1. 1. Ružomberok 12 8 1 3 18.9 17 2. Vranov 12 7 3 2 25-17 17 3. Snina 12 7 0 5 16:12 14 4. Michalovce 12 5 3 4 16 10 13 5. Brezno 12 5 3 4 15:12 13 6. Svit 12 6 1 5 17:15 13 7. Bardejov 12 5 2 5 22:16 12 8. Strupkov 12 5 2 5 11:15 12 9. V. Kapušany 12 5 1 6 14:22 11 10. Svidník 12 5 2 6 12:16 10 11. L. Mikuláš 12 3 1í 17:24 7 12. Medzilaborce .12 2 1 9 10;25 5 Nyugat-Szlovákia KERÜLETI BAJNOKSÁG: N. 7,íimky — Peišfany 2:0, Zl. Moravce — Tovarniky 3:1, St. Turá — Matuškovo 1:0, Bánovce — Šurany 3:1, Hurbanovo — Skalica 3:1, Zbehy — Tlmače 0:2, Topoľčany — N. Mesto 2:1, Modranka — Váhovce 0 2. 1. Bánovce 18 13 3 2 43.10 29 2 Hurbanovo 18 14 1 3 48:21 29 3. ZL Moravce 18 12 j. 5 36:19 25 4 Topoľčany 18 7 6 5 16:14 20 5. Skalica 18 9 1 '8 36:28 19 6 N Mesto 18 6 6 6 27 29 18 7. N. Zániky 18 8 2 8 23:25 18 8 Piešťany 18 6 5 7 20:21 17 9. Zbehy 18 8 1 9 22:26 17 10. Váhovce 18 7 2 9 26.23 16 11. Tlmače 18 6 4 8 22:25 16 32. Továrni ky 1.8 6 3 9 22:34 15 13. Šurany 18 6 2 10 23:31 14 14. Matuškovo 18 5 4 9 23:41 14 15. St. Turá 18 5 2 11 15:32 12 16. Modran k a 18 3 3 12 13:34 S BRATISLAVA: Patrónka — Dúbravka 2:0, ZMDŽ — Kablo 0:0, Rapid — Lokomotíva 3:1, Pezinok — Limbách 2:0, Jarovce — Lozor- no 2.0, Tomášov — Vinohrady 2:2, Strojár Malapky — Vrakúňa 2:0. 1. Pezinok 14 1.0 3 1 31.11 23 2.-3. Rapid 14 8 3 3 32:18 19 Jarovce 14 8 3 3 32:18 19 4 Malacky 14 5 8 1 18:11 18 5. Kablo 14 6 5 3 24:19 17 6. Vrakúňa 14 6 4 4 18:16 16 7. Vinohrady 14 6 4 4 20:20 16 8. Patrónka 14 6 2 6 29:28 14 9. ZMDŽ 14 4 5 5 23:17 13 10. Tomášov 14 3 6 5 18:25 12 11. Limbách 14 5 2 7 26:35 12 12 Dúbravka 14 2 4 8 15:28 8 ■13. Lokomotíva 14 1 4 9 21.39 6 14. Lozorno 14 0 3,11 13:35 3 ii. A. osztály Délnyugat: Vytlrany — Brezová 1.0, Čalovo — Zeleneč 3.1 Te- šedíkovo — Senica B 1:1, Treba- tice —- Selice 4.0, Gbely — L. Trnava 0:0, Vŕbové — Holíč 1:0, Leopoldov — Gobčíkovo 1:0, Lu- žianky — H. Potôň 2:2. 1. H. Potôň 18 10 6 2 39:23 26 2 Čalovo 18 11 3 4 35:17 25 3. Vŕbové 18 11 2 5 38 20 24 4 Trebatice 18 10 2 6 48:30 22 5. Gabčíkovo 18 9 1 8 28:30 19 6. Holíč 18 7 4 7 28:20 18 7. Selice 18 8 2 8 36:29 18 8. Vydrany 18 7 3 8 19:32 17 9. Brezová 18 7 2 9 25:24 16 10. Senica B 18 6 4 8 24:26 16 11. L. Trnava 18 6 4 8 20:32 16 12. Gbely 18 5 5 8 20:34 15 13. Tešedikovo 38 5 5 8 17:34 15 34. Lužianky 18 6 3 9 19:39 15 15. Leopoldov 18 6 2 10 19:24 14 16. Zeleneč 18 4 4 10 23:35 12 Északkelet: Zemné — Tvrdošov ce — nem játszott, V. Uberce — Nemsová 2:1, Želiezovce — Nesvady 2:1, Šahy — Pečeňany 0 0, Bodaný — Bánov 2:1, ľodolie — Chv- nojany 3:1, Rybany — Štúrovo B 1:0, Koniarovce — Sigma 2:0. 1. V. Uherce 18 9 4 5 39:29 22 2. Pečeňany 18 10 2 6 27:24 22 3. Želiezovce 18 9 2 7 45:30 20 4. Štúrovo 18 8 4 6 22:24 20 5. Nesvady 18 7 5 6 31:20 19 6. Bánov 18 9 1 8 26.24 19 7. Koniarovce 18 8 3 7 19:19 19 8 Nemšová 18 8 3 7 20:20 19 9. Podolie 38 7 4 7 25:26 18 10 Šahy 18 8 2 8 23:25 18 11. Tvrdošovce 17 8 1 8 26:40 17 12. Sigma 18 7 2 9 23:25 16 13. Rybany 18 6 4 8 22:24 16 14. Bošany 18 7 2 9 20:24 16 15. Chynorany 18 6 2 9 22:28 14 16. Zemné 17 4 3 10 21:39 11 Szlovák Nemzeti Liga 1 Petržalka 18 12 3 3 35:9 27 2. Levice .18 9 5 4 24:12, 23 3. Martin 18 9 4 5 23:13 22 4. Žilina 18 9 2 7 37:27 20 5 DAC 18 7 fi 5 30:21 20 6. Sp. N. Ves 18 8 3 7 23:28 19 7. Treblíov 18 7 4 7 16:17 18 8. Humenné 18 7 4 7 21:13 18 9. Trenčín 18 7 4 7 23:27 18 10. Senica 18 6 5 7 17:19 17 11. VSŽ 18 6 4 8 18:23 16 12. Dubnica 18 6 4 8 19:25 16 13. Poprad 18 5 5 8 16:25 15 14 P Bysirica 18 4 5 9 18:24 13 15. Puchov 18 5 3 10 16:29 13 16. Zvolen 18 4 5 9 23:27 13 Cseh Nemzeti Liga A-csopórt: C. Lipa- — SU Teplice 0:0, KráJt'iv Dvür — L1AZ Jablo- nec 0:2, Ostí n. L. — UD Pŕíbram 1-1, SI. Líberec — Kovo Déčín •2.0, VTJ Tecbov — Rakovník 3:2, VTŽ Chomútov — Škoda Plzeň 2:1, A.*- M!. BoleslaV Poldi Kladno 2 0, Č 1 udejovlcc — Xaverov 4:0. 1. Teplice 17 13 3 1 32:6 29 2. JabJonec 37 11 3 3 26:12 25 3. Plzeň 17 8 6 3 24:13 22 4. (’ Budfii 17 8 3 6 23:18 19 5. Xaverov 17* 6 b 5 26-25 18 6. Mi. Boleslav 17 7 3 7 22.22 17 7. f\ Lipa 17 6 5 6 16:17 17 8. P ť í br a m 17 6 5 6 18:20 17 9. l.iberec 17 6 4 7 15:21 16 10. Chomútov 17 6 2 9 27:30 14 11. RakovnH1 17 4 6 7 19:22 14 12. D č Čin 17 5 4 8 23:17 14 13. Kladno 17 5 4 8 21:25 14 14. Tachov 17 5 3 9 19:23 13 15. Üstí 17 4 5 8 17:23 13 16. Kr. Dvür 17 2 6 9 16:40 10 B-csopnrt Siezan Frýdek-Mistek — Opava 0:0, Pardubice — Olomouc 12, Gottwaldov — Prostéjov 1:3 Nfichod — Neratovice 2:0, Tŕínec — Vítkovice 0:0, Tábor — VP Frýdek Místek 3:0, KPS Brno Benešgv 4.1, Bohumín — Porube 0:0. 1. Vítkovice 17 13 3 1 35:10 29 2. Tŕinec 17 11 4 2 26 9 26 3. Olomouc 17 10 2 5 28:19 22 4. Prostéjov 17 8 5 4 26:16 21 5. Opava 17 8 3 6 23:18 19 6. Bohumín 17 8 3 6 26:19 19 7. Porube 17 7 4 C 21:18 18 8 VP Frýdek 17 6 6 5 18:17 18 9. Tábor 17 6 5 6 18:19 17 10. Pardubice 17 6 4 7 24:21 36 U. SJ. Frýdek 17 6 4 7 22:22 16 12. Neratovice 17 5 4 8 20:28 14 13. Benesov 17 6 1 10 20.27 13 14 Nácliod 17 3 3 11 17:48 8 15. KPS Brno 17 3 1 13 16:32 7 16. GottrtWidov j7 2 3 12 36 33 7 Divízió NYUGAT SZLOVÁKIA: Jur — Spoje 0:0 ČH Bratislava — Ma- tador 0:2. Galanta — Senec 0 2, Sered — Šaľa 3:0, Hlohovec — Komárno 1:2, Štúrovo — Trnávka 3:0. 3. Matador 12 8 2 2 25:12 18 2 Komárno 12 7 2 3 23 15 16 3 č H Biave 12 6 1 5 38:12 33 4 Trnávka 12 3 6 3 15:17 12 5. Senec 12 6 0 6 14:18 12 6. Štúrovo 12 4 3 5 16:15 11 7. Sered 12 3 5 4 14:13 >1 8. Šaľa 12 5 1 6 13:14 11 9. Spoje 12 4 3 5 15:17 11 10. ]ur 12 4 3 5 10 16 11 11 Hlohovec 12 2 5 5 11:14 9 12. Galanta 12 4 3 7 10:21 9 KOZEP-SZLOVAkiA: Vráble — Čadca 3:1, Žiar — Detva 2:0, Strážov — Bytča 2:0, V. Krtiš — Prievidza 0:0, Kys N. Mesto — Luče nee 0:0, Partizánske — Handlová 2:3. 1. Prievidza 12 8 2 2 28:6 18 2. Kvs N. Mesto 12 6 2 4 16 11 14 3. Partizánske 12 5 4 3 15:15 14 4 Detva 12 6 1 5 17:13 13 5. Čadca 32 5 3 4 13:10 13 6. Vráble 12 6 1 5 15:17 13 7 V. Krtíš 12 5 3 4 11.15 13 8 Bytča 12 4 2 6 14:19 10 9. Žiar 12 3 4 5 10:17 10 Jégkorong: Ma: Fiimrszág— Csehszlovákia (ČSTK) — A finn bajnokság első kél helyen végzett csapatainak válogatott játékosai nélkül érkezett meg a Kinn jégkorong-válogatott, amely ma játssza else mérkőzését Csehszlovákia legjobbjaival Teplicén. A kei csapat holnap is találkozik — Prágában. A finnek azárt érkeztek foghíjas csapattal, mert csak vasárnap ért véget a bajnokság sorsát eldöntő öt mérkőzéses párviadal a Kárpát Oulu és Tappary Tampere csapata között. A bajnok az előbbi lett. A ik ül földön játszó finn játékosok közül csaik a svéd Fárjes- tad csapatában szereplő Lassila kapust hívták meg. A keret: Lassila, Airaksinen (kapusok), Btonífvíst Kikkilä, Hirvcnen, Jyrkkiö, Lehutncn, Levő, Num* melini, Suorainemi (védők), Hjerppe. Leppenan, Makkonen, Mälkiä, Rantiainen, Ruisma, Si- nisaüo, Tarom inén, Touhiniaav Viitala, Javanainen, Koskinen (.csatárok I. B OSZTÁLY Deli csoport: Chrenová — Kra- čany 3:2, T. Miyňany — V. Mača 1:1, Z. Klasy — Žitavany 4:1, Krá- lová — jelka 10:0, Ivánka — Šaľa B 0:1, V. UJany — O. Potôň 1:1, D. Streda B — Trstlce 1:1, Sládkovičovo — Topoľčianky 2:1. 1. O. Potôň 18 12 4 2 44:11 28 2. Z. Klasy 18 12 0 4 44:13 26 3. Topoľčian. 18 9 4 5 38:18 22 4. D. Streda B 18 7 7 4 35:21 21 5. Siádkovič. 18 8 3 7 20:20 19 6. V. Mača 38 8 3 7 22:23 19 7. T. Miyňany 18 8 3 7 20:22 19 8. H. Králová 18 8 2 8 32:30 18 9. Chrenová 18 7 3 8 26:24 17 10. Trstice 18 6 4 8 26:27 16 11. Žitavany 18 6 4 8 25:33 16 12. Šaľa B 18 5 5 8 19:22 15 13. Ivánka 18 4 7 7 23:32 15 14. V, Uľany 18 5 5 8 20:31 15 15. K. Kračany 18 6 2 10 21:17 14 16. Jelka 18 2 4 12 15:56 8 Keleti csoport: St. Tekov — Levice B 3 0, V. Túrovce — Marcelová 2:2, Tlmače B — Gbelce 1:0, Šrobôrová — Komárno B 4:0, Dubník — Tek. Lužany 3:1, Príbeta — Kmeťovo 1:0, Bajč — Dňlovce 2:2, Kolárovo — Zem. Olča 0:2. 1. Príbeta 18 10 3 5 34:23 23 2. Mar celová 18 10 4 4 41:22 22 3. Tlmače B 18 9 3 6 20:17 21 4. Dňlovce .18 8 4 6 34:26 20 5. Bajč 18 7 5 6 34:25 19 6. Dubník 18 9 1 8 30:25 19 7. Zem. Olča 18 6 6 6 24:24 18 8. Tek. Lužany 18 8 2 8 23:28 18 tí V. Túrovce 18 7 4 7 27:42 18 10. Kolárovo 28 8 1 9 29.;35 17 11. Komárno B 18 6 4 8 29:28 16 12. Kmeťovo 18 7 2 9 23:23 18 33. Šrobárová 18 5 6 7 30:30 1S 14. Gbelce 18 7 2 9 27:31 16 15. Levice B 18 6 3 9 20:25 15 16. St. Tekov 18 5 4 9 20:33 14 Közép-Szlovőkioi Keriileti-lnajnokság: Vrútky — Kalinovo 2:2, ČSAD B. Bystrica — Filakovo 1:0, Krásno — Podbrezová 2.2, Brusno — D. Kubín 5:1, Radvaň — Stráňavy 1:1, Nováky — Hrlňová 1:1, D. Vestenice — Scl- ce 0:0, B. Potok — Rim. Sobota 1:0. I. Rím. Sobota 17 9 3 5 30:21 21 2. Podbrezová 17 8 4 5 27.18 20 3. Hiiňová 17 9 2 6 28:22 20 4. D. Vestenice 17 8 4 6 24:19 20 5. ČSAD B. B, 17 8 2 7 27:21 18 6 D. Kubín 17 9 0 8 34:29 18 7. Fiľakovo 17 7 4 6 17:16 18 8 Krásno 17 5 7 5 20:29 17 9. Brusno 17 8 1 8 24:24 17 10. Radvaň 17 5 7 5 20:20 17 II. Vrútky 17 5 7 5 17:23 17 12. B. Potok* 16 6 4 6 16:19 16 13. Stráňavy 17 4 7 6 22:23 15 14. Nováky 17 5 3 9 20:29 13 15. Selce 16 5 4 8 19:33 12 16 Kalinovo 17 2 7 8 14:23 11 1. OSZTÁLY D-csoport: Poltár — Dobrá Niva 1:0, VTJ Zvolen — Cakanovce 1:3, Šafárikovo — Cinobaňa 2:2, Nenince — Hostice 3:0, II. Nemc® —• Hajnačka 0:3, Buzitka — Če- bovce 2:0, Detva jun. — Viglaš- Pstrui,a 2:0, Radzovce — Krupina 10. 1. Hajnačka 17 12 5 2 51:8 29 2. Cinobaňa 17 0 5 3 26:20 23 3- Dobrá Niva 17 7 8 2 22:10 22 4. Cakanovce 17 7 6 4 28:25 20 5. Poltár 17 9 1 7 31:24 19 6. Nenince 17 8 3 6 31:30 19 7. Buzitka 17 6 5 6 34:28 17 8. Detva jun. 17 7 2 8 33:35 16 9. Hostice 17 6 4 7 27:41 16 10 Radzovce 17 7 2 8 19:34 16 11 Krupina 17 7 1 9 34:30 15 12. Viglaš 17 5 4 8 26:30 14 13. H. Nemce 17 6 1 10 14:44 13 14 VTJ Zvolen 17 4 4 9 27:34 12 15. Šafárikovo 17 4 4 9 17:28 12 16. Čebovce 17 3 3 11 30:41 9 Kelet-Szlovákia Kerületi-bajnokság: Budkovcc —- Levoča 0:1, Nac. Ves — Sabinov 4.2, Lubeník — Čaňa 2:1, Barca — Giraltovce 1:1, Kežmarok — Prakovce 1:1, AOZ Prešov — Rožňava 1:1, Jelšava — Král. Chlmec 2:1, Moldava — Š. Miclialany 1:0. 3. Giraltovce 17 11 2 4 30:20 24 2. Levoča 17 9 5 3 23:17 23 3. Lubeník 17 9 3 5 36:23 21 4 Barca 17 8 3 6 30:22 19 5. Prešov 17 7 4 6 28:21 18 6 Jelšava 17 9 0 8 24:21 18 7. Prakovce 17 7 4 5 30:29 18 8. Rožňava 17 7 3 7 25:23 17 9. Čaňa 17 6 5 6 33:29 17 10. Moldava 17 8 1 6 24:23 17 33. Š. Michaľ. 17 6 3 8 26:27 15 12. Nac. Ves 17 5 5 7 22:26 15 13. Kežmarok 17 6 3 8 20:27 15 14. Sabinov 17 6 1 10 23:31 13 15. Sp. Vlachy 16 5 3 8 23:34 13 16. Kr. Chlmec 17 5 3 9 14:27 13 17. Budkovce 17 4 4 9 23:35 12 I. OSZTÁLY Zeniét t ni-csoport: Michalovce — Petrovce 6:4, Čierna — Vojany 0:0, Miclialany — Zálužlce 2:2, Sobrance — Stakčín 0:1, Strážske — Humenné B 2:0, Kochanov- ce — Z. Široká 3:0, Trhovište — Belá 2:0. 1. Kochanovce 15 10 0 5 36:24 20 2. Stakčín 15 10 0 5 23:19 20 3. Humenné B 15 7 4 4 20:21 18 4 Zálužice 15 8 1 7 32:22 17 5. Strážske 15 7 3 5 28:18 17 6 Mlchalany 15 6 4 5 36:24 16 7. Michal, j. 15 6 4 5 24:22 16 8. Belá 15 7 2 6 25:26 16 9. Petrovce 15 6 2 7 26:27 14 10. Sobrance 15 6 2 7 16:17 14 11. Trhovište 15 6 2 7 14:21 14 12. Vojany 15 4 6 5 26:34 14 13. Čierna 15 5 2 8 27:34 12 14. Palín 14 4 4 6 14:20 12 15. Z. Široká 15 1 2 12 10:28 4 Kosicei-csoport: Rozhanovce — Spoje 0:2, Revúca — Valaliky 0:1, Geča — Krásna 0:1, Poproč — Me- dzev 2:2, Koš. N. Ves — Seíia 4:1, Haniska — Myslava 8:0. 1. Spoje 16 14 1 1 46:8 29 2. Koš. N. Ves 15 9 5 2 33:14 23 3. Revúca 15 10 3 3 28:14 23 4. Geča 16 8 1 7 23:22 17 5. Krásna 16 7 3 6 22:18 17 6. Valaliky 16 8 1 7 33:32 17 7. Sirk 15 7 2 6 28:26 16 8. Seňa 16 8 0 8 36:33 16 9. Medzev 16 6 3 7 24:27 15 10. Poproč 16 7 1 8 31:38 15 11. Družstevná 15 6 2 7 22:37 14 12. Myslava 16 4 3 9 21:36 11 13. K. Teplica 15 5 0 10 31:33 10 14. Mokrance 15 4 2 9 18:27 10 15. Haniska 16 4 2 10 25:38 10 16. Rozhanovce 16 4 1 11 16:36 9