Új Szó, 1981. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-23 / 69. szám, hétfő
(folytatás a 9. of dalról! elmélyítésének. Az emberek nem egyszer a pár? tagjainak és tagjelöltjeinek magatartása és cselekvése alapján ítélik meg az egész pártot. Ebből nagv felelősség következik a párt minden tagjara és tagjelöltjére azért, hogy munkájával és magatartásával erősíti-e vagy gyen gitt a párt iránti bizalmat. Az elmúlt időszakban jelentősen nö vekedett azoknak a pártszervezeteknek a száma, amelyek tagjaikat sikeresen ösztönözték a pártfeladatok következe tes teljesítésére, a CSKP politikájának cselekvő érvényesítésére. Több ellenőrzés ismeretei azonban feltárták azt, hogy a formalizmussal és a rutinnal még következetesen nem számoltak le a párt minden szervében és szervezetében, nem egyszer elnézik a felelőtlen ségnek, a politikai, a szervező és az eszmei-nevelő munka minősége és haté konysága iránti igénytelenségnek meg nyilvánulásait. Közben kézenfekvő, hogy az ezzel kapcsolatos igények mind n«- gyobbak lesznek, főleg a népgazdaság tervszerű irányítási rendszere tökéletesítésére hozott komplex intézkedések következetes megvalósításával és a népgazdasági eredmények javítási orientációjával összefüggésben. Az SZLKP Központi Bizottságénak beszámolója joggal emeli ki, napjaink ban nincs fontosabb feladat annál, mint az embereiket megnyerni a párt politikájának, sokoldalúan fejleszteni alkotó gondo Mk od á sin ód j ukat, növelni in unka-alk t i vi tásuka t, szervezettség tikot, szilárdítani a fegyelmet, valamint az irányító dolgozók felelősségvállalását a váIuk bízottakért. Az ellenőrzések eredményei szerint e feladatok sikeres teljesítése megkívánja, hogy. a pártsaervok, a járási pártbizottságok dolgozói és aktívája hatásosabb differenciált segítségben részesítse az a lapszer vezetőiket s céltudatosan törekedjenek elsősorban a párt bizottságok munkájának tökéletesítésére, a tárgyszerűbb bírálat és önbírálat kibontakozását elősegítő légkör megteremtésére. Manapság mindéin pártbizottságtól első soriján a nap nap után végzett aktív politikai, Szervező és eszmei-nevelő munkát, a káderekkel való megfontolt foglalkozást, a jóváhagyott határozatok és a kitűzött feladatok teljesítésének rendszeres ellenőrzését, minden tárgyszerű kezdeményezés hatásos ■támogatását, a munka hatékonyságával és minőségével kapcsolatban az irányító dolgozók magas fokú igényességének teljes politikai támogatását követeljük meg. Bizottságunk, a pártnak a magas fokú hatékonysággal és a kiváló minőséggel kapcsolatos stratégiai irányvonalával összhangban — és ez nyilvánvaló a kongresszusi küldöttek elé terjesztett áttekintésből Ls — rendszeresen ellenőrizte a vezető dolgozók, a párt szervei és szervezetei hozzáállását, a párt gazdaságpolitikája megvalósításához a kiválasztott minisztériumokban, központi intézményekben, vezér igazga t óságokon, kutatóin tézetek • ben, a vállalatokban és az üzemekben. Arra vezette őket, hogy hatásosabban érvényesítsék a párt. vezető szerepel, hangolják össze a gazdasági vezetésben, a szakszervezeti, az ifjúsági és az egyéb társadalmi szervezetekben dolgozó kommunistáknak arra irányuló igyekezetét, hogy a dolgozókat megnyerjék a pártpolitika cselekvő megvalósításának. Bizottságunk az ellenőrzések során megállapította, hogy főleg az utóbbi két esztendő bon részben javult a helyzet a munka hatékonysága és minősége javításával összefüggő problémák iránti hozzáállásban. Számos szervezetben azonban nem következett be a várt fordulat azokban a kérdésekben, amelyek a gazdasági fejlődés igényesebb fel-tételeiből következnek a minisztériumokra, a termelési-gazdasági egységekre, a vállalatokra és az üzemekre. Főleg az irányítás és a tervezés, a tudományos-műszaki fejlesztés, a beruházások, az export, az anyagi műszaki ellátás és a szocialista gazdasági integráció területén a feladatok teljesítésével és teljesítésük biztosításával összefüggésben továbbra is érvényesült az olyan eljárás, amely nem vezetett jelentősebb előrelépéshez, Számos irányító dolgozó körülményesen dönt, eltűri a felelőtlenséget, elnézi a határozatok nem teljesítését. E fogyatékosságok kísérő jelensége a túlzott adminisztrálás, az alibizmus és a bürokrácia. A következetes és sokoldalú ellenőrzés — az irányító munka szerves része*, a feladatok teljesítése szervezésének és a felelősségre vonásnak eszköze — a szervezetek jelentős hányadában még nem érte el a szükséges színvonalat. Esetenként nem törekednek az alulról jövő ellenőrzés kívánatos előfeltételeinek megteremtésére sem, jóllehet éppen ez az ellenőrzés teszi jóval nagyobb mértékben lehetővé a dolgozók részvételét az irányításban, s egyik fontos formája a szocialista demokrácia fejlesztésének. Nem minden esetben ügyelnek az élet által igazolt lényre, hogy igényes ellenőrzés híján nUics tárgyszerű és hatásos bírálat sem •A legfelsőbb pártszervek hangsúlyt helyeznek a határozatok teljesítése hatásos ellenőrzésének elmélyítésére. Bizottságunkat ez arra késztette, hogy intenzívebben mérje fel a pártszerve zuiok ellenőrzési joga gyakorlásának minőségéi. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy sok pártszervezet következetesebben lett eleget ennek a feladatának Néhány pártszervezetben aramban továbbra is problémát okoz azoknak a kérdéseknek kiválasztása, amelyeknek elsőrendű figyelmet kell szentelni, továbbá a feladatok teljesítése színvonalas elemzései kidolgozásának, a taggyűléseken való tüzetes és sokoldalú megtárgyalásának, s annak biztosítása. hoKy hatásos intézkedéseket foganatosítsanak ne csak gazdasági szinten, hanem a politikai munka viszonylatában is. Az ellenőrzési jog gyakorlását gátolják azok a vezető gazdasági dolgozók is, akik kélségbe vonják és bürokratikus huzavonával gyöngítik a pártszervezel által kifejtett bírálatot. Ez megkívánja, hogy az ilyen dolgozókat ne csak felelősségre vonják, hanem egyben nagyobb figyelmet fordítsanak felkészülésükre és arra is, hogy munkájúikról számot adjanak . A legfelsőim pártszervek határozataival való foglalkozás bizottságunk által megvalósított ellenőrzése hiányosságokat jelzett a határozatok lebontásában a vállalatok és szervezetek konkrét feltételeire, valamint a jóváhagyott intézkedések teljesítéséneik szervezésében és ellenőrzésében. Több pártbizottság mindmáig kevésbé hatásos formákat és módszereket alkalmaz a párthatározatokkal való foglalkozás minden szakaszában, lebontásuktól, teljesítésűik szervezésétől, egészen a határozatok teljesítése színvonalának a tényleges eredményeik alapján történő értékeléséig. Hiányzik főleg a menet közti ellenőrzés, a határozatok teljesítése szervezésének oszthatatlan része. Az állami és a gazdasági irányító szervekben a határozatok teljesítésének ellenőrzése során feltárták az irányító apparátus, a termelési-gazdasági egységek, a vállalatok és az üzemek munkaeredményei igénytelen megítélésének eseteit, amelyekkel kapcsolatban a pártszervezetek nem helyezkedtek elvszerű álláspontra. Az SZLKP KERB nek ezek a tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy mennyire fontos következetesen teljesíteni azt a feladatot, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, a CSKP Központi Bizottsága itt. ülésén így fogalmazott meg: „Jóval nagyobb súlyt kell helyeznünk a párt szervei és szervezetei, minden kommunista s elsősorban a vezető tisztségekben bárhol is dolgozó kommunisták magas fokú felelősségére a Központi Bizottság határozatai teljesítéséért, a párt- politika következetes megvalósításáért... Ennek fontos része — hangsúlyozta a továbbiakban Husák elvtárs — minden területen az elvégzett munka hatásosabb ellenőrzése, valamint a következtetések határozott levonása is, amennyiben nem tesznek elegei a feladatoknak, a párt- és az állami kötelességeknek “. Elvlársak, Az SZLKP 1976. évi kongresszusa óta az állampolgároktól 21 430 levél és panasz érkezett az SZLKP Központi Bizottságára. Az SZLKP KERB nagy gondot fordított annak ellenőrzésére, hogyan intézik el a leveleket és a panaszokat a központi bizottság osztályai, valamint a kerületi bizottságok, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottsága és a párt intézményei. Megállapíthatjuk, hogy javult a levelekkel és a panaszok intézésével kapcsolatos munka. A megjegyzéseikre és indítványokra felkészültebben reagálnak, intézkednek a fogyatékosságok és a hí- Irá'k orvoslására. A levelek és a panaszok azt mutatják, hogy az állampolgárok munkahelyükön rendet akarnak, a hibás döntések következményeinek igazságos rendezésére, a feladatok teljesítésével összefüggő kérdések megoldására törekszenek és érdeklődést tanúsítanak a párt politikájának következetes megvalósításával kapcsolatban. A munkahelyeken a panaszok elintézésének tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a panaszok többségét a felsőbb szervek részvétele nélkül helyben elintézhetnék, ha nagyobb gondot fordítanának az emberek szükségleteinek kielégítésére, megjegyzéseire. A panaszok rendszerint a fogyatékosságok és a hibák orvoslásában tapasztalható felületességre és formális eljárásra reagálnák. A pártszervezetek nagyobb gondoskodása a megjegyzések és a panaszok felkészült és következetes elintézéséről, a rendszeres ellenőrzés ebben az irányban javíthatja a helyzetet, jelentős értékeket eredményezhet a társadalomnak és erő sít he ti a. dolgozók bizalmát a vezetők, valamint az illetékes irányító szerv iránt. Ezzel összefüggésben szólni kelt arról is, hogy a panaszok és figyelmes tetések kivizsgálásakor a kritika elfojtásának különféle formáival — hamis tájékoztatással, fogyatékosságok eltitkolásával, az indokolt bírálat ig- norálásával, a bíráló közvetett és közvetlen üldözésével is találkozik- tünk. A bizottság a bírálat elfojtásának bármilyen formáját olyan jelen ségként kezelte, amely ellentétes a párt alapszabályzatával, sérti a CSKP és a szocialista társadalom érdekeit. Gondoskodtunk a helyzet meg ja vitá síiről és a vétkeseket a párt felelősségre vonta. A politikai és nevelési szempontból jelentősebb eseteket a bizottság beleegyezésével a pártsajtóban, főképp a Pravdában nyilvánosságra hozták. A bizottság arra is ügyelt, hogy a dolgozók és tisztségviselők rágalmazása, amely némelyik, főképpen névtelen levélben megnyilvánult, ne befolyásolja tevékenységük objektív értékelését, ne csorbítsa tekintélyüket, A bizottság elutasította azokat a leveleket, amelyekről bebizonyosodott, hogy névtelen íróik rágalmazás céljából küldték. A felülvizsgálások igazolták, hogy a pártszervek rendszeresen foglalkoznak a levelek és a panaszok elintézésének eredményeivel, s irányító munkájukban ezeket felhasználják. A CSKP KB Titkárságának a levelekkel és a panaszokkal kapcsolatos munkáról szoló dokumentumának eliogadása ulán a párt tevékenysége szempontjából e rendkívül fontos szakaszon tovább ja vult a tevékenység színvonala. Bizottságunk szüntelen figyelmet fordított arra, miképpen teljesítik a pártszervek a káder- és személyzeti munkáról szóló határozatot. Az elmúlt időszak tapasztalatai a kádermunka javulását tanúsítják. Ellenőrzéseink eredményei azonban azt mutatják, hogy az irányító munkával szemben a fejlődés mostani szakasza által támasztott fokozott követelmények nem nyilvánulnak meg egyes szervezetek kádergyakorlatában. Szükséges, hogy következetesebben érvényesítsék a káderek politikai és szakmai előkészítésével, a feladatok teljesítésére való felkészültségük objektív értékelésével, a kiválasztásukkal és beosztásukkal, a kádertartalékok kialakításával és nevelésével szemben támasztott követelményeket. A párt hosszú távú, céltudatos káderpolitikájának fontos része az ifjúság szakavatott felkészítése a munkásfoglalkozásokra. Az összehangolt felülvizsgálat eredményei megmutatták, hogy a CSKP XV. kongresszusa után növekedett a fiatal raunkásnemzedék nevelésére és szakmai felkészítésére irányuló gondoskodás, s a pártszervek és -szervezetek aktívabban biztosítják a vonatkozó határozatok teljesítését. Elvtársak. az SZLKP KERB az SZLKP 197ti. évi kongresszusa óla :;91 fellebbezést, panaszt és kérvényt intézett el tagsági kérdésekre vonatkozólag. A tagsági igazolványok 1970. évi kicserélésénél kirótt pártbüntetésekkel összefüggő fellebbezések esetében a bizottság a CSKP XV. kongresszusának irányelvet szerint járt el. A bizottság gondosan és alaposan megvizsgálta a pártbüntetések elleni fellebbezéseket és törlésük kérelmezését. Indokolt esetekben elfogadta a fellebbezést és megváltoztatta az alsóbb fokú pártszervek döntését. Az ellenőrzések arról tanúskodnak, hogy a fegyelmi ügyek intézése során a pártszervek és -szervezetek az alapszabályzattal és a CSKP KB irányelveivel összhangban járnak el. Az SZLKP KERB revíziós munkájában főképpen arra összpontosította figyelmét, hogy a pártszervek, -szervezetek és az SZfjKP intézményei következetesen megtartsák a pénzügyi és anyagi eszközök gazdaságos felhasználásának irányelveit. A pártszervek az SZLKP ellenőrző és revíziós bizottságaival, valamint azokkal a tagokkal együtt, akiket az alapszervezeti bizottságok ellenőrzéssel bíztak meg, rendszeres gondot fordítottak a tagsági illetékek fizetésére. Noha a tagok és tagjelöltek tagdíjfizetési fegyelme szilárdult, meg kell mondani, hogy nem mindenki teljesíti a párttagság eme alapvető feltételét. A párt bevételei az SZLKP 1970. évi kongresszusa óta minden évben gyorsabban növekedtek, mint a kiadások. Ez lehetővé tette, hogy 1977 óta az SZLKP egész tevékenységének költségeit a saját bevételéből fedezze. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságával, az SZLKP KB gazdasági igazgatási osztályával, a kerületi pártbizottságok, valamint a bratislavai városi pártbizottság ellenőrző és revíziós bizottságaival karöltve a gazdálkodással kapcsolatban végrehajtott ellenőrzések igazolták, hogy a pártszervek és -szervezetek gondosan gazdálkodnak a párt vagyonával. Tevékenységük megfelel a párt és az állami normáknak. Biztosították a pártszervek és az alapszervezetek tevékenysége anyagi feltételeinek javítását. Jelentős előrehaladás történt a pártsajtó nyomásának korszerűsítése terén is. A bizottság folyamatosan felülvizsgálta a tagság nyilvántartásának és ad- minisztratívájának vezetését, az írásbeli anyagok levéltári elhelyezését és kiselejtezését, valamint a párt épületeinek ós dokumentumainak védelmét. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságával és az alsóbb szintű bizottságokkal együttműködve a kiválasztott pártalapszervezetekben, üzemi bízót l Ságokon és járási bizottságokon fe- lül vizsgál tűk, hogyan tartják meg a tagság 1980. január 1-től érvényes új nyilvántartásának és statisztikájának előírásait. Megállapíthatjuk, hogy a párt gyakorlatában érvényesítik az új előírásokat és a szervezetek többségében pontosan megtartják. A pártadminisztratíva vezetése is emelkedő színvonalú, fokozódott a rend az írásbeli anyagokban, a folyó ügyvi-1 leiben és a nyilvántartásban Elvtársak, az SZLKP KERB és vezetősége az egész választási időszakban tervszerű és rendszeres munkát végzett. A kong* resszus óta az SZLKP KERB huszonkét** szer ülésezett. A bizottság tevékenységében következetesen érvényesítette a demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés, a bírálat és az önbírálat alap* elveit, a pártdemokrácia minden irányú fejlesztésére törekedett. Gondosan elbírált minden kérdést és problémát, s az objektív ténymegállapítás alapján javasolta megoldásukat. Fogyatékosságok megállapítása esetében pártfelelősségre vonla a kommunistákat, vagy felkérte az illetékes szerveket, hogy vonják le a pártkövetkeztetéseket a pártalapszabályzat és a pártfegyelem megsértői* vei szemben. A bizottság vezetősége, amely a tagsági ügyekkel és a komoly panaszokkal foglalkozott, az SZLKP K8 szerveinek döntése értelmében vizsgálatokat és fegyelmi eljárásokat folyta* tott, a megállapított tények alapján érzékenyen és elvhűen járt el, A bízott-* ság módszertani segítséget nyújtott a SZISZ Szlovákiai Központi Revíziós Bizottságának is. Az SZLKP KERB munkája minőségének és hatékonyságának javítása szempontjából kiváltképpen jelentős volt a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságával megvalósuló szoros együttműködés és a módszertani irányítás, amelyet köszönettel értékelünk. Elmélyült és színvonalasabbá vált az együttműködés az SZLKP KB bizottságaival és osztályaival, a kerületi, a vá-t rosi, a járási és a városkerületi bízott-* Ságokkal, valamint az SZLKP ellenőr* ző és revíziós bizottságaival. A bizottság. sőt az egész társadalmi ellenőrző rendszer munkája hatékonyságának növelése végeit hasznos lenne az együttműködés a népi ellenőrző bizottságok és az ellenőrzési rendszer többi szerve kommunistáival. A bizottság munkája színvonalának emeléséhez jelentősen hozzájárult a testvérpártok képviselőivel, valamint ellenőrző és revíziós bizottságaikkal megvalósult tapasztalatcsere, Munkánkban kiváltképpen hasznosak voltak azok a tapasztalatok, amelyekkel Arvid Ja- novics Pelse elvtárs, az SZKP KB Poli tikai Bizottságának tagja, az SZKP KB Pártellenőrzési Bizottságának elnöke ismerteteti meg bennünket. Elv társak, amint az kiviláglik az SZLKP KB-nak a CSKP XV. kongresszusa, az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítéséről és Szlovákiában a párt további feladatairól tájékoztató beszámolójából — amelyet Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára terjesztett elő — az egész pártra, szerveire és szervezeteire, a kommunistákra, minden dolgozóra minőségileg új, az előző időszakhoz viszonyítva igényesebb feladatok várnak. Biztosítom a kongresszust, hogy az SZLKP KERB minden erejével törekedni fog az SZLKP kongresszusának és a CSKP XVI. kongresszusának határozataiból következő feladatok teljesítésére. Fokozza részvételét a párt sorai aktivitásának fejlesztésében, egységé nek és összeforrottságának erősítésében,‘a munka hatékonyságának és minőségének javításáért kifejtett igyekezetben. Határozottabb befolyást gyakorol a párt ellenőrző rendszere tevékenysége színvonalának emelésére, hogy az az irányítás valamennyi szintjén minden vonatkozásban jelentősen fokozza a szervezettséget, szilárdítsa a' fegyelmet. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai kommunisták, az SZSZK dolgozói az SZLKP KB vezetésével sikeresen megvalósítják az SZLKP kongresszusán és a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatokat. Beszámoló az SZIKP Központi Ellenőrző es Revíziós Bizottságának tevékenységéiül