Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-06 / 31. szám, péntek

A CIPÓGYÁRI KOMMUNISTÁK SZAVA Beszélgetés Ján Caban elvtárssal, a partizánskej Augusztus 29. Cipőgyár üzemi pártbizottsága elnökével Mozgósító jelszavakat, szocialista munkafelajánlásokat hirdető transzparensek egész sora szegélyezi Partizánskéban a cipőgyár környékét. Mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyáróriás üzemcsarnokaiban nem mindennapos tevékenységet folytatnak a dolgozók. Törekvéseiket most főképpen az éves terv teljesítésére, a XVI. kongresszus és a CSKP megalakulása 60. évfordulója méltó köszöntésére tett ígéreteik beváltására összpontosítják. S ebben különösen jelentős szerepet tölt be a munkahelyeken végzett pártmunka, melynek formáiról, gazdaságpolitikai lecsapódásáról és hatékonyságáról Ján Caban elvtárssal, az üzemi pártbizottság elnökével beszélgettem. úl szó 1981. II. 6.- Érdemes megemlíteni - mon­dotta bevezetőül hogy vállala­tunknál - amelyhez a komáromi (Komárno) és a nemesócsai (Ze­mianska Oľča) gyáregység is tar­tozik, közel 1500 párttag és-tagje- lölt aktivitásával számolhatunk. Fi­gyelembe kell venni azt is, hogy a cipőipari munka több más, zö­mében ugyancsak nődolgozókat foglalkoztató iparághoz viszonyítva nagyobb munkaintenzitást köve­tel, a kialakult munkarendszerek nagy pontosságot, a technológiai és munkafegyelem szigorú meg­tartását igénylik, mindezt két mű­szakos termelés mellett. A feladatok igényességéhez mérten • Melyek azok a feladatok, amelyek az elkövetkezendő esz­tendőkben megszabják a párt­munka irártyát?- Mindenekelőtt a gazdaságiak. Ezek között is az idei tervmutatók elérése súlyponti kérdés nálunk. Hogy többet ne mondjak, a múlt évihez viszonyítva 1 millió 142 ezer pár cipővel többet kell gyárta­nunk, ami kollektíváink számára legalább 33 millió 989 ezer pár lábbeli elkészítését jelenti. A gyár­tási folyamatban előreláthatólag sem számolhatunk ideális feltéte­lekkel, hiszen a kellékek és a nyersanyagok beszerzése ez idén is nagy nehézségekbe ütkö­zik, de ezenkívül a külföldi piaco­kon várható árhatások kedvezőt­len alakulásával is szintén alapo­san meg kell küzdenünk. A kom­munisták számára nem marad más hátra, minthogy személyes példamutatásukkal mozgósítsák belső tartalékainkat, felkarolják munkatársaik kezdeményezését, így biztosítsák gyártmányaink ma­gasabb fokú műszaki-gazdasági színvonalát.- A múlt évben ezen a téren sok szép eredménynek örvendhet­tünk. Többek között annak, hogy vállalatunk 1,5 százalékkal túltel­jesítette bruttó- és 4 százalékkal az árutermelés előirányzatát. Ám­de csak a termelés terjedelmét tekintve teljesítettük a tervet, mert a valóságban 1 millió 339 ezer pár cipővel így is kevesebb árut állítot­tunk elő. Erőfeszítéseink kedve­zőtlen hatását mi sem érzékelteti jobban, minthogy ezt a munkát a szabad szombatok felhasználá­sával meghosszabbított műsza­kok keretében biztosítottuk, ami- koris 1,9 millió pár és 120 millió korona értékű cipőt gyártottunk. Hasonlóképpen beszélhetek a ki­viteli terv alakulásáról, 100,3 szá­zalékra itt is teljesítettük az elői­rányzatot, hiszen a szocialista ál­lamokba 6 millió, a tőkés orszá­gokba pedig 4 millió korona értékű áruval túlteljesítettük feladatain­kat. Az áruösszetételben azonban nem teljesítettük a tervet, ami leg­inkább a partizánskéi cipőkészítő gyárrészleg, a Zlaté Moravce-i és a komáromi üzemegységünk rová­sára írható. A vállalati pártkonfe­rencián az üzemi pártbizottság be­számolója mulasztásukért név szerint is elmarasztalta az említett gyáregységek vezetőit, ám úgyan- úgy bírálta az áruszállítás és a termelés szervezéséért felelős kommunisták tevékenységét is.-^-Vállalatunk gyáregységeiben az elmúlt évek folyamán - a kom­munisták határozott álláspontja eredményeképpen - érvényesítet­tük a minőségellenőzés komplex kísérleti rendszerét. A szerzett jó tapasztalatokat tehát megfelelően kívánjuk hasznosítani a január el­sejével életbe lépő tökéletesített gazdaságirányítási rendszer sike­res működtetésében is. Ehhez a munkához megbízható hátteret nyújt számunkra, hogy a munka minőségének és hatékonysága növelésének kérdését dolgozó kollektíváink szívügyüknek tekin­tik, alkotó hozzáállással viszonyul­nak a feladataikhoz. Sokat mond ezen a téren, ha megemlítem, hogy vállalatunk éppen az 1978-80-as évek folyamán 156 millió koronával gyarapíthatta nye­reségét. Kinek köszönhető a si­ker? A dicséret elsősorban az Ale­xander Švec elvtárs irányította műszaki gárdát illeti. A kollektíva tagjai a kísérletezés-fejlesztés -termelés-felhasználás folya­matában olyan tematikus felada­tokat oldottak meg, amelyek segít­ségével 61 millió koronával csők- kenthettük a ráfordítási költsége­ket és 41 millió koronát takarítot­tunk meg népgazdaságunknak devizában. A műszaki fejlesztést ezután is támogatjuk, s az eddigi­nél nagyobb gondot fordítunk az elfogadott újítási javaslatok érvé­nyesítésere, amelyek közül - saj­nos - alig felét hasznosítják a gya­korlatban. Sokan és mégis kevesen • A cipőipari szakma egyre inkább veszít vonzerejéből bi­zonyítják ezt a munkaerő hul­lámzás adatai is. Mit tesznek a pártszervezetek a saját hatás­körükben, hogy megszilárdítsák a szakma becsületét?- Nagy vonásokban már szól­tam a vállalat idei terveiről, céljai­ról. Szükséges azonban, hogy a kérdés kapcsán a hetedik ötéves tervidőszak reánk háruló feladatait is érzékeltessem. 1985-ig bezáró­lag a terv szerint 5,8 százalékkal kell növelnünk a termelést. A mi feltételeink között ez azt jelenti, hogy az értékelhető időszakban 1 millió 895 ezer pár cipővel többet kell gyártanunk. De ezen belül - már az idei év folyamán - 115 ezer pár olyan minőségű cipő elő­állításáról kell gondoskodnunk, amely minden tekintetben kielégíti a vásárlók megnövekedett igénye­it, a divat követelményeit. A tervi­dőszak vegéig tehát 575 ezer pár kellék- és anyagigényes cipő ter­meléséről van szó, amelynek gyártására sem anyagilag, sem pedig gépellátás tekintetében nem vagyunk kielégítően felkészülve. Ehhez még hozzátehetem: a hato­dik ötéves tervidőszak kezdetén nyilvántartott munkáslétszámunk az 1980-as év végéig mintegy 420 fővel csökkent. Ezért hangsúlyo­zom mindig, hogy bár sokan va­gyunk, a nagyobb feladatok bizto­sításához mérten mégis kevesen.- Nem kendőzhetem el azt a tényt sem, hogy a szakma egyre veszít vonzerejéből. Erre vall, hogy az utóbbi esztendők folyamán 336 fiatal cipőipari dolgozó fordított há­tat a gyárnak. E kedvezőtlen jelen­ség visszaszorítására pártalap- szervezeteink nagy erőfeszítése­ket tesznek elsősorban azáltal, hogy a gyáregységek vezetőivel karöltve nagyobb gondot fordítunk a szakmára jelentkezők kiválasz­tására, a jobb munkafeltételek meg­teremtésére és a fiatalok nevelé­sére. Ezt a célt követik a szociális és az egészségügyi gondoskodás színvonalának emelésére fogana­tosított intézkedések is. A pártmunka tükre- Jóllehet eddig többnyire a fel­adatokról és a gondokról beszél­tem, vállalatunk kommunistáinak pártmozgalmi tevékenységükért sem kell szégyenkezniük. Jelen­tős többségük nagy áldozatválla­lással és a követelményeknél is magasabb szinten teljesíti köte­lességét. Ennek köszönhető, hogy vállalatunknál rend és alkotó lég­kör uralkodik, a felelősséggel vég­zett kifogástalan munkának nagy a becsülete. Végeredményben ez szavatolja a minőséget, és növeli a párttagok tekintélyét. Sok példát említhetnék ennek bizonyítására. Többek között azt, hogy dolgozó­ink 90 százaléka vesz részt a kommunisták ösztönző hatására a tervcélok eléréséért folytatott szocialista munkaversenyben, vállalatunk politikai és gazdasági vezetői felbecsülhetetlen érték­ként tartják számon a 230 szocia­lista- és a 8 komplex racionalizáci­ós brigádban dolgozó újítók, ész- szerúsítők fáradozásának ered­ményeit.- Pártalapszervezeteink a mű­szaki színvonal, a gazdasági haté­konyság és a termelés növelésére irányuló minden kezdeményezést hathatósan támogatnak, nem hagyják kialudni a begyújtott tűz lángját. Hogy ez nem a forma és a külsőségek érdekében történik, igazolhatja az a tény: a „Mindenki szocialista módon“ jelszóval meg­hirdetett és népszerűvé vált ver­senymozgalom a befejeződött terv­időszak minden évében legalább 30 millió korona értékű energia- és nyersanyag- megtakarítást ered­ményezett. A munka és a gyárt­mányok minőségét szavatoló sza- ratovi módszer szerint pedig - no­ha még az értékelésében sok a formális elem - vállalatunknál több mint 3500-an dolgoznak.- Vállalatunkra vonatkoztatva befejezésül még annyit: kommu­nistáink munkáját és a gyártott cipők minőségét manapság sok kritika éri. A tárgyszerű bírálatot megszívleljük és mindent megte- szük azért, hogy a jövőben egyre kevesebb legyen az elmarasztaló panasz. SZOMBATH AMBRUS KÖZÖS ERŐVEL A KÖZÖS CÉLOKÉRT A marxizmus - leninizmus azt ta­nítja, hogy a tömegeket vezetni és annak a harcuknak az élén állni, amelyet a proletár diktatúráért, a szocializmus és a kommuniz­mus építéséért vívnak, csak olyan párt képes, amely forradalmi, har­cos és politikailag egységes. A pártegység a pártépítés, a párt élete és tevékenysége marxista- leninista alapelvére épül. Lenin a pártegység alatt minden párttag szoros összefogását értette egysé­ges eszmei, taktikai és szer­vezeti alapon, egységes program megvalósítását, egységes alap- szabályzatból kiindulva. A CSKP a párttagok sorainak egybeforrá- sáért vívott harcot úgy gyakorolja, hogy szilárd alapot teremtsen az egész párt aktivitásának biztosítá­sához, s a párt vezetésével min­den dolgozó aktivizálásához. Ez megköveteli, hogy minden egyes kommunista a pártegység marxis- , ta-leninista tartalmára építse tevé­kenységét. A kommunista párt egységének alapja a marxizmus - leninizmus. Ez a tanítás minden párttagnak lehetővé teszi a helyes megisme­rést és tájékozódást még a legbo­nyolultabb helyzetekben is, illetve a tanulságok mindenkori helyes levonását. Az az alapdokumen­tum, és eszköz, mely a kommunis­tákat egységbe tömöríti, a párt programja, az eszmei egység pe­dig a párthatározatban fejeződik ki. A pártegység elérésének döntő előfeltétele az az eszmei egység, amely mindig döntően befolyásol­ja a szervezet módszerét és mun­káját. Lenin figyelmeztetett arra, hogy közös eszmei alap nélkül nem lehet szó egységről. A párt sosem tekintette sorai­nak egységét örökre adottnak, el­lenkezőleg, a pártegységet a min­dennapi céltudatos, politikai, esz­mei-nevelő és szervező munká­ban hozza létre. Ebből az követke­zik, hogy akárcsak az egész párt, a pártegység is élő, dinamikusan fejlődő szervezet. Mivel a párt a marxizmus - leninizmusra épül a pártegység megköveteli a párt­tagok eszmei színvonalának nö­velését, ez tehát állandó feladat. A párt ideológiai egységéért ma is harcolni kell. A CSKP KB XV. ülése is hangsúlyozta ennek szük­ségességét, azt, hogy a párt szer­vei és szervezetei, minden párttag fejlessze az ideológiai nevelőmun­kát, a tömegpolitikai tevékeny­séget. A párt eszmei egységét alá kell támasztania a párt szervezeti egy­ségének, melynek alapja az alap- szabályzat. Az eszmei egység és a szervezeti egység dialektikusán kapcsolódik egymáshoz. A párt alapszabályzatából következnek a párt építésének és belső életé­nek alapelvei és normái. A demok­ratikus centralizmus összekap­csolja a centralizmust és a pártfe­gyelmet a demokratizmussal, a pártéletben, biztosítja a kisebb­ség alárendeltségét a többségnek, ami nélkül nem érhető el a gondol­kodás és a cselekvés, a szavak és a tettek egysége. A CSKP KB 11. ülése rámutatott a párthatározatok teljesítésének fontosságára, illet­ve arra, hogy a határozatokat min­dig idejében le kell bontani a helyi feltételekre s teljesítésüket ellen­őrizni kell. A feladatok teljesítéséért mindig konkrét személyeknek kell felelniük. A párt nem tudná teljesí­teni politikai vezető szerepét, nem lehetne a munkásosztály és a dol­gozó tömegek szervezője és neve­lője ha nem volnaegységes, szilárd egységbe tömörült szervezet. Elengedhetetlen része a párt- egységnek a politikai és az akció­egység. Ebbe torkollik az ideológi­ai és a szervezeti egység. A politi­kai és az akcióegység minden párttagot és tagjelöltet a párt vala­mennyi szervét és szervezetét ar­ra kötelezi, hogy részt vegyen a párt programjának, a felsőbb pártszervek határozatainak meg­valósításában. A párt forradalmi tapasztalatai bizonyítják, hogy a nézetek egysége, alátámasztva a szervezeti egységgel, a kommu­nisták akcióegységét eredménye­zi, így a gondolatok és a szavak egysége közös cselekvést ered­ményez. Ezen láncszemek bár­melyikének gyengítése, csökkenti a párt vezető szerepét a társada­lomban. Nem véletlenül figyel­meztetett a CSKP KB 18. ülése arra, hogy minden vezető szerv, minden felelős dolgozó tartsa szem előtt: a kongresszus által kitűzött feladatok, illetve az egyes KB-ülések határozatainak nem teljesítése, komoly politikai, esz­mei-nevelő és erkölcsi következ­ményekkel jár. A párttagokat az emberek nem szavaik, hanem tet­teik alapján ítélik meg elsősorban. Dr. Ján Machyňiák KONGRESSZUSI MŰSZAKOK A SZOVJETUNIÓBAN Az SZKP XXVI. kongresszusá­nak tiszteletére az egész ország­ban kongresszusi műszak kezdő­dött, a dolgozók ezrei élenjáró mó­don végzik munkájukat, egész bri­gádok, kollektívák dolgoznak így. Az Oroszországi Föderáció egyik ipari központjában, Voronyezsben szeptember elsejéig ezer munkás határidő előtt teljesítette ötéves tervét. Mindennap újabb hírek érkez­nek az ország különböző vidékei­ről a szovjet kommunisták kong­resszusi munkafelajánlásairól. Csupán néhányat idézünk. Na­ponta 240 tehergépkocsi: ez a Ká- mai Autógyár munkaüteme. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók elhatároz­ták: a tizedik ötéves terv feladatán kívül még tízezer autót gyártanak ötféle változatban. A moszkvai Zarja cipőgyár munkásai a kong­resszus megnyitásának napjáig terven felül 60 ezer pár kiváló minőségű cipőt készítenek. A li- pecki traktorgyár dolgozói 500 traktort szerelnek össze, vlagyimiri kollégáik pedig 600 motort gyárta­nak hozzájuk. A magnyitogorszki- ak a martinkemencék javítási ide­jének lerövidítése révén az ötéves tervidőszakban több mint 600 ezer tonna acélt olvasztanak terven felül. Folyik a harc az idővel, azon­ban a termékek minőségéről sem feledkeznek meg. A litvániai Balti­ja hajógyár dolgozói a határidőnél két héttel korábban bocsátották vízre a Lenszk fenékhálós halász­hajót. Az Uszty-ilimszki hőerőmű 4. energiablokkjának üzembehe­lyezését 100 nappal előbbre hoz­ták. A szibériaiak sikerét azok a le- ningrádi munkások is elősegítet­ték, akik határidő előtt készítették el a gépegységeket. Ez a módszer a „munkások stafétája“ nevet kapta. A szeverodonyecki Azot Termelési Egyesülés kollektívája is határidő előtt teljesítette ötéves tervét azáltal, hogy több mint 12 millió tonna műtrágyát adott a me­zőgazdaságnak. Az ukrán vegyi­pari munkások, lehetőségeiket számba véve, elhatározták, hogy az év végéig még 1,5 millió tonna „termékenység-vitamint“ állíta­nak elő. Észtországi kollégáik egy egész esztendővel korábban he­lyezték üzembe a kombinált ásvá­nyi műtrágyát előállító gyárat. Di- mitrovgrad városban az építők, az idővel versenyezve, fél évvel ko­rábban helyezték üzembe azt a házgyárat, amely évente 110 ezer négyzetméternyi lakást épít majd. Az Atommas dolgozói is harcra keltek az idővel: elhatároz­ták, hogy a kongresszus megnyi­tásának napjára, vagyis fél évvel a határidő előtt elkészítik az első atomreaktor burkát. Hogyan sikerül ilyen eredmé­nyeket elérni? Mi a magyarázat?- Ez annak következtében le­hetséges, hogy minden gép, az egész üzem számára optimális munkakörülményeket biztosítunk - magyarázta Borisz Korobko, a szeverodonyecki Azot Egyesü­lés párttitkára. - Ez pedig minden egyes ember tudásától és a szak­képzettségétől, azoktól a tulajdon­ságaitól függ, amelyek különösen világosan nyilvánulnak meg a szo­cialista versenyben. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a szeverodonyecki vegyipari mun­kások szorgalmasan tanulnak a gazdasági továbbképző tanfo­lyamon, részletesen elemzik a sa­ját műhelyükben, üzemükben je­lenleg kialakult helyzetet, s ennek során feltárják a tartalékokat, ta­nulmányozzák a legkorszerűbb munkamódszereket, melyeket ké­sőbb a munkások százai sajátíta­nak el.-Az SZKP XXVI. kongresszu­sának tiszteletére indított verseny­ben nem olyannak látszunk, ami­lyenek vagyunk, hanem amilyenek lenni szeretnénk - hangsúlyozta Vlagyimir Vnyevcev, a voronyezsi Avtogenmas gyár hegesztőbri- gád-vezetője. A népgazdaság fej­lesztéséhez való hozzájárulásunk a szakmai hozzáértéssel, a mun­kanap megszervezésével, az anyagi-műszaki ellátottság szint­jével mérhető... És ami a legfon­tosabb: munkáslelkiismeretünk­kel, a ránk bízott ügyért való fele­lősségünkkel. (A Fáklya nyomán) Egységbe forrva

Next

/
Thumbnails
Contents