Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-06 / 31. szám, péntek

Hozzájárultak a párt irányvonalának megvalósításához (ČSTK) - Pártkonferenciát tar­tottak tegnap Bratislavában a Kle­ment Gottwald Katonai Politikai Akadémia pártszervezetének tag­jai. Értékelték azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a CSKP XV. kongresszusán és a CSKP KB ülésein elfogadott határozatok tel­jesítése terén értek el. Jelen volt a CSKP KB küldöttsége Ján Ja­niknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezeté­sével. Az előterjesztett jelentés meg­állapította, hogy az akadémia pártszervezete a legutóbbi párt­konferencia óta eltelt időszakban a kongresszusi irányvonal megva­lósítására törekedett. A pedagó­giai testület aktívan hozzájáruit a párt szükségleteivel és a katonai gyakorlattal kapcsolatos problé­mák megoldásához és a hadse­regben végzett pártmunka fejlesz­téséhez. A jelentést követő vitá­ban Ján Janik elvtárs is felszólalt, s nagyra értékelte a pártszervezet hozzájárulását ahhoz, hogy az akadémia végzettjei sikeresen töl­tenek be felelős tisztségeket a fegyveres erőknél, valamint szá­mos párt, állami és társadalmi szervben és szervezetben. Határidő előtt teljesítik a Szovjetunióba irányuló kiviteli tervfeladatokat (Folyt, az 1. oldalról) kötelezettségeiket Alekszandr Botvinnak és sok sikert kívántak a szovjet kommunisták tanácsko­zásához. A mozdonygyár dolgozói az SZKP XXVI. kongresszusa tiszte­letére felajánlották, hogy az idén 315 ČME-3 típusú mozdonyt szál­lítanak a Szovjetunióba, 40-nel többet mint tavaly, ezenkívül 10,5 millió értékű pótalkatrészt, köztük húsz komplett motort. A ČKD smíchovi üzemének dol­gozói felajánlották, hogy a T-3 SU villamostípusból 570-et november 30-ig útnak indítanak a Szovjet­unióba, s bővítik a szervizszolgála­tot, ezenbelül a kezelőszemélyzet kiképzését. Az Aero konszern kollektívája felajánlotta, hogy a repülőgépex­port tervét december 23-ig teljesí­ti, s addig az időpontig a pótalkat­részeket is útnak indítja, s meg­gyorsítja a repülögépmotorok javí­tását. A prágai Vagongyár dolgozói azt ígérték meg, hogy új típusú szivattyúállomást fejlesztenek ki, s ezzel energiamegtakarítást ér el a szovjet kőolajvezetékek üzemel­tetői számára. A košíŕei Ipari Automatizálási Vállalat dolgozói azt ajánlották fel, hogy tavalyhoz képest 1295-tel növelik a Szovjetunióba szállított FS-1501 típusú fotoelektrikus fel­vevők számát. ■ IX/I (Tudósítónktól) - Mindazt, mi szem-szájnak ingere, megtaláljuk február 18-a és 25-e közt a Brnó- ban az idén már nyolcadízben megrendezésre kerülő Salima élelmiszeripari kiállításon. De nemcsak a hazai és a külföldi élelmiszerek lesznek megtekint­hetők Brnóban. A mintegy 35 ezer négyzetméternyi területen a szoci­alista és a kapitalista országok 600 vállalatának és cégének me­zőgazdasági termékeivel, élelmi- szeripari gépeivel és berendezé­seivel, az élelmiszerek minőségét ellenőrző laboratóriumi készülé­kekkel és a korszerű csomagolás technikájával is megismerked­hetünk. A csehszlovákiai vállalatok új­donságait, amelyek a tegnapi prá­gai sajtóértekezleten kapott tájé­koztatások szerint a világpiacon is megállják helyüket, a prágai és a bratislavai KOOSPOL, az UNI- COOP és az INTERCOOP, a TECHNOEXPORT és TECH- NOPOL, a SKLOEXPORT és szá­mos más külkereskedelmi vállala­tunk mutatja be. Az Arany Salimáért folyó ha­gyományos versenyen a zsűri az idén 40 kiállított tárgyat vesz na­gyító alá. Az eredményeket febru­ár 23-án hirdetik ki.-km­Kevés a vetöburgonya a déli járásokban BURGONYATERMESZTŐK ÉRTEKEZLETE (Tudósítónktól) - Tegnap Šu- ranyban szlovákiai értekezleten vitatták meg a korai burgonya ter­mesztésének időszerű kérdéseit Jozef Mudroch mérnök, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium növénytermesztési osztályának vezetője bevezető be­szédében megállapította, hogy a 6. ötéves tervidőszakban a ter­melés nem növekedett. A mező­gazdasági üzemek eledási tervü­ket 60 százalékra teljesítették. Döntő fordulatot kell elérni a vető­burgonya termesztésében, az ag­rotechnikai eljárások korszerűsíté­sében és a tárolási lehetőségek javításában. A növénytermesztési osztály javaslata szerint a szako­sításnak megfelelően egyes me­zőgazdasági üzemekben 60-hek- táros parcellákon kell termelni a korai burgonyát. Ilyen nagy terü­leteken jól ki lehet használni a gé­peket és az öntözőberendezése­ket. Bejelentette, hogy az idén a mezőgazdasági üzemek 17 300 tonna korai burgonyával többet adnak el a mezőgazdasági üze­meknek, mint a múlt évben. Az élénk vitában felszólalók kérték a felsőbb szerveket, hogy kedve­zőbb körülményeket biztosítsanak a korai burgonya termesztéséhez. Bírálták, hogy a déli járásokban kevés a vetőburgonya. Ján Búry, a mezőgazdasági felvásárló és el­látóvállalat igazgatója elmondotta, hogy a múlt év júniusában a me­zőgazdasági üzemek nagyon ke­vés korai burgonyát adtak el. A ké­sőbbi időszakokban nem teljesí­tették az eladási terveket. Az értekezlet résztvevői elhatá­rozták, minden lehetőséget fel­használnak a korai burgonyater­mesztés korszerűsítésére, és min­dent megtesznek annak érdeké­ben, hogy a korai burgonyából ne legyen hiány. (balla) Üdvözlő levél František Mišeje elvtársnak (ČSTK) - Viliam Šalgovič,a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke tegnap fo­gadta František Mišeje szlovák pénzügyminisztert, az SZNT kép­viselőjét jelentős életjubileuma al­kalmából. Átadta a jubilánsnak az SZNT Elnökségének üdvözlő le­velét, amely nagyra értékeli Mišeje elvtársnak az SZNT képviselője­ként és más közéleti tisztségek­ben kifejtett sokéves aktív és áldo­zatkész tevékenységét. Egyúttal átnyújtotta a CSSZBSZ Központi Bizottságának „A Csehszlovák­szovjet barátság fejlesztésében szerzett érdemekért“ érmét. A fogadáson részt vettek: Fran­tišek Hagara, Anna Kretová és Benyó Máté, az SZNT alelnökei, valamint Jozef Piték, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára. Fokozott aktivitással (Folyt, az 1. oldalról) lat lévai üzemében a dolgozók munkakezdeményezése az alapja vállalásuk teljesítésének. A hatékonyság növelése, a mi­nőségi munka, az anyagokkal való takarékosság, a túlórák számának csökkentése nem is­meretlen fogalmak az üzemben. Bizonyítéka ennek az 1860 egyéni és a 71 kollektív vállalás is, amelyek összértéke több mint 8 millió 341 ezer korona. A hetedik ötéves terv úttörői mozgalomba eddig már 329 dol­gozó kapcsolódott be. Köztük van Katarína Pastierová, aki az öt év termelési feladatait négy év alatt akarja teljesíteni. Első­sorban saját termelésének fo­kozásával, rendkívüli műszakok ledolgozásával és a bevált szcsokini-módszer alkalmazá­sával (több gép kezelésével) va­lósítja meg vállalását. Figylemreméltók a járás pio­nírjainak felajánlásai is. Többek között idős kommunistákkal való beszélgetéseket szerveznek, vál­lalják a háborúban elesett hősök sírjainak gondozását, a forradalmi hagyományok szobáinak létesíté­sét. Tízezer órát dolgoznak társa­dalmi munkában, s a gyűjtési akci­ók során minden pionír 25 kilog­ramm vasat, 5 kilogramm hulladék­papírt és 2 kilogramm gyógynö­vényt gyűjt. D.T. Hazánk továbbra is támogatja a haladó arab népeket Az algériai államfő fogadta Bohuslav Chňoupekot (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminisztert algériai látogatá­sának második napján Algírban fogadta Bendzsedid Sadli, az Al­gériai Nemzeti Felszabadítási Front főtitkára, államfő. Hazánk külügyminisztere a ta­lálkozó során tolmácsolta algériai vendéglátójának Gustáv Husák szívélyes jókívánságait, melyeket algériai részről köszönettel viszo­noztak. Hazánk külügyminisztere Bendzsedid Sadlinak átadta köz- társasági elnökünk személyes üzenetét amely hangsúlyozza a csehszlovák és az algériai nép mély barátságát. Az üzenetben Gustáv Husák köszönettel elfo­gadta az algériai látogatásra vo­natkozó meghívást, melyet már korábban átadtak neki. „Cseh­szlovákia népe továbbra is szilárdan támogatja az arab világ haladó erőinek igazságos harcát“ hang­súlyozza Gustáv Husák üzenete. A baráti találkozó során áttekin­tették a kétoldalú kapcsolatok el­mélyítésének további lehetőségeit minden téren. A két vezető képvi­selő ezenkívül véleménycserét folytatott néhány időszerű nem­zetközi kérdésről. A találkozón je­len volt Vladimír Berger, hazánk algériai nagykövete is. Bohuslav Chňoupek tiszteletére Algírban ünnepi ebédet adott al­gériai kollégája, Mohammed Sa- dik bin Jahja. Az ünnepi ebéden részt vettek az algériai kormány további tagjai, valamint a politikai és közélet további vezető képvi­selői. Mindkét külügyminiszter egya­ránt hangsúlyozta, hogy a cseh­szlovák külügyminiszter első hivata­los baráti algériai látogatása újabb ösztönzést jelent a kétol­dalú kapcsolatok további elmé­lyítésében. Bohuslav Chiioupeket tegnap fogadta Muhammad din Ahmad Abdalghani algériai miniszterel­nök. Külügyminiszterünk átadta Ľubomír Štrougal kormányfő szí­vélyes jókívánságait, melyeket al­gériai részről viszonoztak. A hosz- szabb ideig tartó, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen megvitat­ták a hagyományos baráti kapcso­latok és a sokoldalú együttműkö­dés további lehetőségeinek kérdé­sét. Néhány időszerű nemzetközi kérdést is megvitattak. Mindent meg kell tenni a kölcsönös biztonság megszilárdításáért (Folyt, az 1. oldalról) zetközi kapcsolatok objektív kife­jezője. Az elhangzott felszólalások többsége ezt teljes mértékben megerősítette. A csehszlovák küldöttség veze­tője a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a madridi találkozón min­dent meg kell tenni a biztonság és a kölcsönös bizalom elmélyí­tése érdekében. Az európai biz­tonság szempontjából elsőrendű fontosságú kérdésnek tekintjük a lázas fegyverkezés megfékezé­sét. Ezért tartjuk kulcsfontosságú­nak az európai katonai enyhü­léssel és leszereléssel foglalko­zó értekezlet összehívását. Eh­hez legjobb kiindulópontot a len­gyel javaslat jelenti, amely rendkí­vül konkrét, egyik fél számára sem biztosít egyoldalú előnyöket, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy valamennyi részt vevő fél teljesen egyenjogú partnerként vegyen Tiltakozás a rágalmak ellen (ČSTK) - Mély felháborodást váltott ki a csehszlovák közvéle­ményben az Umanitának, az Olasz Szociáldemokrata Párt lap­jának az az állítása, miszerint Lidi- cében olasz terroristákat képez­nek ki. A hős község lakosai helyi nemzeti bizottságuk nyilatkozatá­ban fejezték ki határozott tiltako­zásukat e hazug állítás ellen. A nyilatkozat egyebek között meg­állapítja: Felháborodással hallottunk az Umanitá című olasz szociálde­mokrata napilapnak arról a hazug koholmányáról, hogy községünk­ben olasz terroristák kiképző tábo­ra van. Ez a kiagyalt arcátlan ha­zugság sérti a kivéazett lidiceiek emlékét és községünk lakosainak becsületét. Községünk békés céljairól és életéről évente a hazai és a külföl­di látogatók százezrei győződnek meg. Köztük olasz turisták is van­nak. Meggyőződtek erről Marza- botta olasz város képviselői is, amely város Lidicéhez hasonló sorsra jutott, mert szintén a fasiz­mus és a háború ellen küzdött. A Lidice nevével való visszaélés­nek nyilvánvalóan arra kellett vol­na szolgálnia, hogy leplezze az olaszországi terrorizmus igazi bű­nöseit, illetve azt, hogy képtelenek őket leleplezni, s szerves része annak a kampánynak, amelyet a nemzetközi imperializmus a szo­cialista országok elvhű és béke­szerető politikája ellen indított. 60 éve alakult meg a cseh forradalmi ifjúság szervezete (ČSTK) - Ma van a 60. évfordu­lója annak, hogy megtartotta ala­kuló kongresszusát a Cseh Kom­munista Ifjúsági Szövetség. Ez a kongresszus rakta le az alapokat ahhoz, hogy három csehszlovákiai forradalmi ifjúsági szervezet a Csehszlovák Kommunista Ifjú­sági Szövetségben egyesüljön, amely Csehszlovák Komszomol néven került be a történelembe. Az első világháború befejezése után számos európai országban alapították meg a legöntudato- sabb forradalmi erők a kommunis­ta pártokat, s 1919 márciusában létrejött a Kommunista Internacio- nálé. Elsősorban a fiatalok voltak baloldali godolkodásúak, hiszen őket súlyosan érintette az imperia­lista háború és nem hatott rájuk az akkori szociáldemokrácia refor­mizmusa. 1919 novemberében a forradalmi ifjúsági szervezetek létrehozták az Ifjúsági Kommunis­ta Internacionálét, amely a Kom­munista Internacionálé csoportja lett. A haladó csehszlovákiai fiata­lok, akik már az Osztrák-Magyar Monarchia idején megkezdték szervezetük létrehozását, a szociál­demokrata párt helyi szervezetei keretében hozták létre csoportjai­kat. Ezeknek a csoportoknak a há­ború végén mintegy 40 ezer tagjuk volt, nem voltak önállóak, s a szo­ciáldemokrata vezetők árulása és a Szovjet-Oroszországból beá­ramlott új eszmék hatására saját forradalmi szervezet létrehozásá­ra törekedtek. Az első lépéseket Szlovákiában tették meg. A forradalmi ifjúsági csoportok 1920. szeptember 5-én megtartott kongresszusán létrejött a Szlovákiai Kommunista Mun­kásfiatalok Szövetsége, novem­berben Csehországban a Német Forradalmi Ifjúsági Szövetség, s mindkét szervezet csatlakozott az Ifjúsági Kommunista Internacio- náléhoz. 1921. február 6-án be­fejeződött a nemzeti kommunista ifjúsági szervezetek létrejötte, mi­vel megalakult a Cseh Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség, két héttel később pedig e szervezetek a Csehszlovák Komszomolban egyesültek, amelynek akkor 20 ezer tagja volt. A cseh forradalmi ifjúság szer­vezetének megalakulása logikus betetőzése volt a munkásmozga­lomban végbement haladó folya­matoknak. Az a tény, hogy magá­évá tette a Kommunista Imernacio- nálé eszméit és támogatta a fia­tal szovjet államot, lerakta mai ifjúsági mozgalmunk alapjait. részt a tervezett európai szintű értekezlet munkájában. A javaslat egyik legnagyobb előnyének tart­juk, hogy nem szab semminemű előzetes feltételeket, és teljes mértékben a helsinki Záróok­mányból indul ki. Úgy véljük, a Madridban előterjesztett jugosz­láv, román és svéd javaslatok is tartalmaznak néhány realista ele­met és vitathatatlan, hogy a fran­cia javaslatnak is vannak hasonló pontjai. A Madridban előterjesztett többi javaslattal kapcsolatban nem fe­ledkezhetünk meg azokról, ame­lyek a gazdasági, kulturális kap­csolatok és az információcsere te­rén történő együttműködésre vo­natkoznak. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy tovább folytatódjon a zavartalan kelet­nyugati gazdasági és kereske­delmi együttműködés, amint azt az egyik csehszlovák javaslat is leszögezi. Radoslav Klein támo­gatásáról biztosította a szocialista országoknak az energetikai, ipari és műszaki-tudományos együtt­működési kérdésekkel foglalkozó, magas szintű európai értekezlet összehívására tett javaslatát. A továbbiakban élesen elítélte egyes országok arra irányuló tö­rekvéseit, hogy beavatkozzanak más országok belügyeibe. Ez nemcsak a helsinki értekezlet ha­tározatinak mond ellent, hanem ugyanakkor sérti az illető ország törvényeit és jogi rendszerét. Csehszlovákia és a többi szocia­lista ország eltérően több más or­szágtól a legjobb bizonyítékai az emberi jogok és a szabadságjo­gok kérdésében tanúsított felelős­ségteljes és aktív magatartá­sának. Felszólalásának végén a Sza­badság és Szabad Európa diverzi- ós rádióadók tevékenységével foglalkozott és hangsúlyozta: Csehszlovákia nem engedi meg, hogy az említett adók megkísérel­jék szocialista rendszerünk aláá- sását. Hangsúlyozta, a csehszlo­vák küldöttség a továbbiakban is mindent megtesz a madridi találkozó sikeres befejezéséért. A továbbiakban még a Szovjet­unió, az NDK, Lengyelország, Hollandia és Jugoszlávia képvi­selője kért szót. Az európai gazdasági együtt- müködés kérdéseivel foglalkozó munkabizottság megkezdte az európai energetikai együttműkö­dés fejlesztésére vonatkozó két javaslat vitáját. A szovjet-lengyel, illetve osztrák javaslatok szorgal­mazzák egy magas szintű, ener­getikai kérdésekkel foglalkozó konferencia összehívását. Mad­ridban az Egyesült Államok kül­döttségének vezetője kategoriku­san elutasította az energetikai ér­tekezlet összehívásának gondola­tát. 1981 II. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents