Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-24 / 46. szám, kedd
Az SZKP Központi Bizottságának beszámoló jelentése —— iiimi ihwhmwbwwwmbbwmbbwbwbwmmwmwmbwb—mbmb—bmí' iw ttt—ki mwhbbbfmw^Iiuj— /Folytatás a 4. oldalról) rei és útjai idegen tapasztalatok mechanikus ismétlései. Az NDK vagy Lengyelország, Magyarország vagy Kuba, Mongólia vagy Jugoszlávia, egyszóval: minden szocialista ország sajátosan valósította meg a forradalmat, olyan formában, amilyet az illetékes ország belső erőinek viszonya, a nemzeti sajátosság és a külpolitikai helyzet diktált. Fegyveres harcra és az új társadalmi rendre való áttérés békés formáira is; a dolgozó osztályok gyors hatalom- ra jutására és hosszadalmas folyamatokra is volt példa. Egyes országokban idegen intervencióval szemben kellett megvédenie magát a forradalomnak, más országokban nem került sor külső beavatkozásra. A különböző országokban, mint már említettem, a szocializmus alapjai lét-* rehozásának és megszilárdításának, a szocialista társadalom építésének Is megvannak a maga sajátosságai. Csak akkor beszélhetnénk valamilyen „unifikációról“ és állíthatnánk szembe egymással a kommunista pártokat annak alapján, hogy elismertek vagy sem a társadalom átépítésében érvényesített módszereik, ha figyelmen kívül hagynánk a reális tényeket. Egyes kommunista pártokban időnként bíráló vélemények hangzanak el országunk fejlődésének különböző konkrét eseteit illetően. Nem állítjuk, hogy nálunk minden ideális volt. A szocializmus a Szovjetunióban elképzelhetetlenül nehéz feltételek között épült. A párt szöz- földön vágott magának utat. És senki sem tudja jobban mint mi, milyen nehézségekbe és hiányosságokba ütköztünk ezen az úton, és melyek azok, amelyeket még mindig nem sikerült áthidalnunk. Az elvtársi konstruktív bírálatot fiJ gyelmesen meghallgatjuk. Határozottan ellenezzük azonban az olyan „bírálatot“, amely elferdíti a szocialista valóságot, miáltal akaratlanul is szolgálatot nyújt az imperialista propagandának és az osztályellenségnek. Pártunk abból indul ki, hogy a kommunisták közti nézeteltérések nem át- hidalhatatlanok, amíg azok, természetesen, nem elvi ellentétek a forradalmárok és a reformisták, az alkotó marxizmus és a dogmatikus szektásság és a baloldali avanturizmus között. Itt természetesen szó sem lehet kompromisz- szumról — ma éppúgy nem, mint Lenin idejében. Ha azonban a kommunisták a közös forradalmi ügyért harcolnak, abból indulunk ki, hogy a különböző nézetek és álláspontok türelmes elvtársi megvitatása felel meg legjobban közös céljainknak. A nemzetközi kommunista mozga lom tekintélye további megszilárdítá sának és fokozásának nagy egyesítő ereje és szilárd tényezője a kommunistáknak a békéért, az imperializmus agresszív politikája és a nemzetek nukleáris katasztrófával veszélyeztető lázas fegyverkezés elleni következetes harca. A legfontosabb, hogy a marxista— leninista tanítással felfegyverzett kommunisták mindenki közül a legmélyebben és a leghelyesebben látják a világban lejátszódó folyamatok lényegét és perspektíváját, s ebből helyes következtetéseket vonnak le országaik munkásosztálya és dolgozói érdekeiért, a demokráciáért, a békéért és szocializmusért folytatott harcuk számára. Az SZKP ezen az alapon fejleszti kapcsolatait a testvérpártokkal. Jó kapcsolatokat tartunk fenn a kommunista pártok többségével, így a francia, portugál, német, görög, finn, dán osztrák és további európai kommunista pártokkal. Hasonló jó kapcsolatai vannak az SZKP-nak az amerikai, ázsiai, afrikai országok és Ausztrália testvérpártjaival. Ezeket a kapcsolatokat továbbra is szilárdítani fogjuk közös ügyünk, a béke és a szocializmus Ugye nevében. A nemzetközi kommunista mozgalom életében jelentős esemény volt az európai kommunista és munkáspártok 1976 os berlini konferenciája. Kitűzte a munkásosztály és a dolgozó tömegek Elvtársakl A Szovjetunió az értékelt időszakban továbbra is a tőkés országokkal való békés egymás mellett élés és kölcsönösen előnyös jgyüttmfiködés lenini politikáját valósította meg, és határozottan fellépett az imperializmus agresszív intrikái ellen. Az említett években tovább mélyült a kapitalizmus általános válsága. A kapitalizmus fejlődése természetesen nem állt meg. Az utóbbi tíz év alatt azonban már a harmadik gazdasági depresz- sziót éli át. Az infláció soha nem látott méreteket öltött. 1970 óta a fejlett tőkés országokban az árak átlag 130 százalékmegbízható céljait a lázas fegyverkezés ellen, a feszültség további enyhüléséért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Oj ösztönzést adott a háborús veszély elleni harcnak az európai kommunista és munkáspártok 1980-as Párizsban a békéért és leszerelésért megtartott találkozója. Hozzájárult az európai ňép- tömegeknek azon komoly veszély elleni harca aktivizálásához, melyet Európa számára a NATO-paktumnak az új amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Eu- rópában való elhelyezéséről hozott döntése jelent Az előző kongresszus óta megszilárdult az SZKP együttműködése a többi demokratikus erővel. Mindenekelőtt Finnország, Belgium, Svédország, Japán, Spanyolország és egy sor további ország szocialista és szociáldemokrata pártjaival fejlődtek tovább kapcsolataink, mindenekelőtt a háborús veszély elleni harc kérdéseiben. Nagy jelentőségűek kapcsolataink a Szocialista In- ternacionálé vezetőségével, részvételünk a Szocialista Internacionálé konferenciáján a leszerelésről, kapcsolataink azzal a munkabizottsággal, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik és a Szocialista Internacionálé e bizottsága küldöttségének fogadása az SZKP Központi Bizottságán. Korunk szociáldemokráciája jelentős politikai erőt képvisel. Még jobban hozzájárulhatna a nemzetek létérdekeinek védelméhez, mindenekelőtt a béke megszilárdításához, a nemzetközi légkör javításához, a fasizmus és a fajüldözők, valamint a reakció által a dolgozók politikai jogaira mért támodá- sok elleni harchoz. A gyakorlatban azonban a szociáldemokrácia vezetői távolról sem tevékenykednek mindig ebben az irányban. Sokukat magával ragadott az anli- kommunizmus törvénye. Egyesek hagyták, hogy bevonják őket az imperializmus által a szocialista országok ellen szervezett kampányba, és az úgynevezett atlanti szolidaritásra hivatkozva igazolják a lázas fegyverkezést. Az ilyen politika természetesen nem felel meg a dolgozók érdekeinek, és mi határozottan elítéljük. Azonban aktívan fogjuk támogatni mindazokat a lépéseket, amelyek a béke és a demokrácia javát szolgálják. Á jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést a szociáldemokraták, kai, a szakszervezetekkel, a vallási körökkel és valamennyi demokratikus és békeszerető erővel a háború megelőzésének és a béke megszilárdításának kérdésében. Ennek az együttműködésnek jó példája a tavaly Szófiában megrendezett népek világparlamentje a békéért. A szovjet kommunisták üdvözlik a kommunista pártok sikereit, amelyeket soraik bővítésében, a tömegekkel való kapcsolatok megszilárdításában, a munkásosztály és valamennyi dolgozó érdekeinek, demokratikus jogainak és szabadságának védelmében, a monopóliumok hatalma korlátozásáért folytatott harcban, a militarizmus elhatalmasodásának megállításában és országaik fejlődése szocialista perspektívájáért folytatott küzdelemben értek el. Elvtársak! A terror és az üldözések ellenére a kapitalista országok kommunistái a börtönökben és a koncentrációs táborok szögesdrótjai mögött, a nemzetek boldogulásáért folytatott önfeláldozó és gyakorta nagyon nehéz mindennapi munkában bizonyítják hűségüket a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméihez. Mély szolidaritásunkról biztosítjuk kommunista testvéreinket, akik a fasiszta diktatúrák börtöneiben szenvednek, megtorlásoknak vannak kitéve és illegalitásban folytatják nehéz harcukat. Szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal, akiket meggyőződésükért, a munkásosztály pártjában való tagságukért különböztetnek meg s fosztanak meg polgári és politikai jogaiktól. Dicsőség a kommunistáknak, a nép ügye becsületes harcosainak! kai emelkedtek, ebből 1975-ben 50 százalékkal. Az inflációs görbe egyre jobban emelkedik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok új elnöke hivatalba lépése alkalmából elismerte: az Egyesült Államok „történelme egyik legrosz- szabb inflációs időszakát éli“ és „az infláció közvetlenül több millió amerikai életének alapját fenyegeti“. Egészen nyilvánvaló, hogy az állami irányítás mily kevéssé segíti a tőkés gazdálkodást. A burzsoá kormányok inffdcióellenes intézkedéseikkel elősegítik a termelés pangását és a munkanélküliség növekedését. Arra törekedve, hogy megakadályozzák a tér. melés válságos csökkenését, még inkább fokozzák az inflációt. A szociális ellentétek még jobban kiéleződtek. A tőkés társadalom viszonyai között a termelésben a legújabb tudományos-műszaki vívmányok bevezetése a dolgozók ellen fordul. A gyárakból és üzemekből több millió ember kerül az utcára. Az utóbbi tíz év alatt a fejlett tőkés országokban a munka- nélküliek száma kétszeresére növekedett. 1980-ban 19 millió ember volt munka nélkül. _ Sikertelenek azok a kísérletek is, hogy különböző szociális reformokkal tompítsák az osztályharc élét. Az elmúlt tíz év alatt a sztrájkolók száma több mint egyharmaddal növekedett és a hivatalos adatok szerint, elérte a ne- gyedmilliárdot. Kiéleződnek az ellentétek az imperialisták között, fokozódik a piacokért, a nyersanyag és energiaforrásokért folytatott küzdelem. A japán és a nyugat-európai monopóliumok egyre sikeresebben konkurrálnak az amerikai tőkével, még az Egyesült Államok piacán is. A hetvenes években az Egyesült Államok részaránya a világán az exportban csaknem 20 százalékkal csökkent. Azok a nehézségek, amelyeket a kapitalizmus él át politikáját, többek között külpolitikáját is befolyásolják. Kiéleződött a harc a tőkés országok külpolitikai irányvonalának fő kérdéseivel kapcsolatban. Az utóbbi időben szemmel láthatóan aktivizálódtak az enyhülésnek, a fegyverkezés korlátozásának, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolatok javításának ellenzői. A legagresszívabb imperialista körök politikájában egyre jobban megnyilvánul az avanturizmus és az az eltökéltség, hogy az emberiség létérdekeit is kockáztatják a kimondottan nyerészkedési célok elérése érdekében. Ezek a körök tüntetően megvetően viszonyulnak a nemzetek jogaihoz és vágyaihoz; a néptömegek felszabadító harcát a „terrorizmus“ megnyilvánulásaként próbálják feltüntetni. Valóban elérhetetlen célt tűztek ki maguk elé — akadályt akarnak állítani a világban végbemenő haladó változások útjába és újból meg akarják szerezni a nemzetek sorsa feletti uralmat. Példátlanul megnövekedtek a katonai kiadások. Az Egyesült Államokban évente ezek a kiadások 150 milliárd dollárt értek el. Az amerikai hadiipari komplexum azonban ezekkel a csillagászati összegekkel sem elégszik meg. Egyre többet követel. Az Egyesült Államok NATO- beli szövetségesei — ha egyesek vonakodva is, — Washington nyomására kötelezték magukat, hogy automatikusan növelik katonai kiadásaikat, majd- csaknem évszázadunk végéig. E jelentős összegek nagyobbik részét az új stratégiai nukleáris fegyverek gyors fejlesztésére költik. A fegyverek előállítását a békét veszélyeztető katonai doktrínák hirdetése kíséri; ilyen a hírhedt Carter-doktrína. Az embereket arról akarják meggyőzni, hogy a nukleáris háború korlátozott lehet és bele kell törődniük abba a gondolatba, hogy ez a háború megengedhető. Ez azonban a nemzetek egyértelmű félrevezetését jelenti! Hiszen az amerikai elképzelések szerint a „korlátozott nukleáris háború“, mondjuk Európában, már eleve az európai civilizáció egyértelmű elpusztítását jelentené. Természetesen az Egyesült Államok sem vonhatná ki magát a háborúból. Nyilvánvaló, hogy az ilyen tervek és doktrínák komolyan veszélyeztetik az ösz- szes, köztük az amerikai nemzetet is. Ezeket a terveket világszerte elítélik. A nemzetek kategórikusan nemmel válaszolnak! Az imperialista körök a más államok és nemzetek iránti kapcsolatokat a leigázás és a kényszer kategóriája szerint értelmezik. A monopóliumoknak szükségük van az idegen kőolajra, uránra, színesfémekre, ezért az Egyesült Államok érdekszférájába sorolja a Közel-Keletet, Afrikát és az Indiai-óceán térségét. Az amerikai hadigépezet gyors ütemben hatol be ezekre a területekre és tartósan ott akar maradni. Az Indiai-óceánban levő Diego Garcia sziget, Oman, Kenya, Szomália, Egyiptom — mi következik még? Az Egyesült Államok ki akarja terjeszteni a NATO funkcióit, hogy mással is megossza a kiadásokat és egyúttal szorosabban magához fűzze lömbbeli partnereit. A washingtoni stratégák, nyilván számos további országot is be akarnak vonni háborús előkészületeikbe, a világot be akarják hálózni támaszpontjaikkal, repülőtereikkel és fegyverraktáraikkal. Akcióik igazolására „a szovjet veszélyről“ beszélnek, amely Közel- és közép-Kelet kőolajgazdagságát, vagy pedig a kőolaj szállításának útjait veszélyeztetik. Ez a híresztelés tudatosan hazug, mivel szerzői jól tudják, hogy a Szovjetunió nem akarja saját kezébe venni sem az egyiket, sem a másikat. Értelmetlen az az elképzelés, hogy a Nyugat kőolaj érdekeltségeit meg lehet védeni azáltal, hogy ezt a területet puskaporraktárrá változtatják. Nem, mi egészen más nézeteket vallunk arról, hogyan lehet valóban békét szavatolni a Perzsa-öböl térségében. Az újabb és újabb tengerészeti és légi hadseregek, csapatok és fegyverek kivezénylése helyett azt javasoljuk, hogy számolják fel a háborús veszélyt és kössenek nemzetközi megállapodást. Közös erővel, figyelembe véve az érdekelt felek törvényes érdekeit, ebben a térségben is kialakítható a stabilitás és a béke légköre. A térség államainak szuverén jogai, a tengeri és más útvonalak biztonsága szavatolható. Ez az értelme azoknak a javaslatoknak, amelyeket a közelmúltban a Szovjetunió terjesztett elő. Ez a kezdeményezés világszerte, töb-* bek között a Perzsa-öböl számos országában is széles körű támogatásra talált. Akadtak azonban olyanok is, akik elleneztek a szovjet javaslatokat, köny- nyű kitalálni, melyik táborban. Bízunk abban, hogy az Egyesült Államok és más NATO-országok kormányai nyugodtan és elfogulatlanul átgondolják az egész ügyet, hogy megkezdhessük közösen a mindenki számára elfogadható megoldás keresését. Ha ebben a kérdésben megállapodást érnénk el, a világóceán különböző területein megkezdődhetne a katonai je-< leniét csökkentésének fontos folyama* ta. Az elmúlt évek folyamán, ugyanúgy, mint azelőtt, elvhű és konstruktív politikát folytattunk az Egyesült Államokkal való kapcsolatok területén. Sajnos az előző washingtoni kormány egyál-. talán nem törekedett a kapcsolatok fejlesztésére és a kölcsönös megértésre. Nyomást akart ránk gyakorolni és megkezdte mindannak a pozitívumnak a megsemmisítését, amit nagy erőfeszítések árán az elmúlt években a szovj jet—amerikai kapcsolatokban sikerült elérnünk. Ezáltal kétoldalú kapcsolataink sok területen visszafejlődtek. Befagyasztották a SALT—II szerződést. Az Egyesült Államok egyoldalúan megszüntette velünk a tárgyalásokat a fegyverkorlátozás egyes aspektusairól, mint például a harmadik országokba való fegyver* szállítmányok megszüntetéséről. Sajnos, a Fehér Ház vezetőinek cseréje után is Washingtonból nyílt agresszív felhívások hangzanak el és olyan nyilatkozatok, amelyeknek célja az országaink közti kapcsolatok további rontása. Ennek ellenére bízunk abban, hogy azok, akik ma az amerikai politikáról döntenek, végül reálisabban ítélik, majd meg a dolgokat. A Szovjet-1 unió és az JEgyesült Államok, valamint a Varsói Szerződés és a NATO mai katonai stratégiai egyensúlya objektíve a világbéke megőrzését szolgálja. Nem' törekedtünk és nem is törekszünk arra, hogy katonai túlerőre tegyünk szert* Politikánknak nem ez a célja. Nem engedjük meg azonban, hogy ilyen túlerőt szerezzenek velünk szemben. Az ilyen kísérletek teljesen kilátástalanok, ugyanúgy, mint az a törekvés, hogy az erő pozíciójából tárgyaljanak velünk! Valóban államfői bölcsességről tanúskodna, ha nem kísérelnék meg megbontani a mai egyensúlyt és nem indítanák el a lázas fegyverkezés új, még költségesebb és veszélyebb fordulóját. Ehliez azonban a politikai módszerek közül ki kell iktatni a „szovjet veszélyre“ vonatkozó elcsépelt állítást." Nézzük meg a valóságban milyen is a helyzet. A stratégiai nukleáris fegyverek, valamint Európában a középhatósugarú nukleáris fegyverek területén a két fél között hozzávetőlegesen egyensúly alakult ki. Egyes típusú fegyvereknél, bizonyos túlerőben van a Nyugat, másoknál viszont mi. Az egyensúly még szilárdabb lehetne, ha megkötnék az ide vonatkozó megállapodásokat és szerződéseket. A harckocsikról is beszélnek. A Szovjetuniónak valóban több harckocsija van. A NATO-országokban sincs belőlük azonban kevés. Azonkívül, sokkal több tankelhárító eszközük van. Nem felel meg a valóságnak az a verzió sem, amely szerint a Szovjetunió túlerőben van a fegyveres erők létszámát illetően. Az Egyesült Államoknak és a többi NATO-országnak valamivel több a katonája, mint a Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés többi országának. Milyen szovjet katonai túlerőről lehet szó? Az Egyesült Államokat ugyanúgy, mint a világ összes többi országát valóban a háborús veszély fenyegeti. Ennek forrása azonban nem a Szovjetunió, sem pedig állítólagos túlere* je, hanem a világszerte fenntartott fe» szültség és maga a lázas fegyverkezés, (Folytatás a 6. oldalon} 4. Kapcsolatok a tőkés országokkal. Ellenállás az agresszív erőkkel szemben. A béke és az együttműködés politikája
