Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám, csütörtök
NÉHA ESTE HÉTIG Látogatás egy magyar tanítási nyelvű szakmunkásképzőben — Hogy miért választottam a dunaszerdahelyi szakmunkás- képzőt? Apám is festő, tetszett a szakmája, mert nem is olyan egyhangú ez a munka, igaz? A kereset? Nem, meg sem fordult a fejemben, bár láttam, hogy apám általában mennyi pénzt hoz haza — mondja Pőthe István, aki idén kapja meg a szakmunkás-bizonyítványt. Ke- merle László villanyszerelő lesz. — Én nem ide készültem az alapiskola után. A komáromi gépipariba akartam menni, s noha jó volt az átlagom, mégsem jutottam be. Apám autószerelő. de nekem nem tetszik ez a szakma, mert az ember fülig olajos. A villanyszerelésben viszont fantázia van. Az elsős Sátor Adrienne varrónő lesz, ha e végzi az iskolát. — Szerencsés vagyok, mert azt tanulhatom, amihez kedvem van. Mindig vonzott a szabás-varrás, ürülök is, hogy itt lehetek. — Iskolánk iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ezért toborzásra sincs szükségünk — kezdi a beszélgetést Fóthy Ferenc, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Középfokú Szakmunkásképző Intézet igazgatója. — Több tanulót is felvehetnénk, hiszen jelentkező van bőven, csakhát nincs elegendő tantermünk. Így is két osztály délutáni oktatásra jár, s ez megnehezíti munkánkat. Jelenleg ötszázötvennégy tanulónk van, a pedagógusok száma húsz. Egvlbként autó- és villanyszerelőket, asztalosokat, festőket és női szabókat képezünk. A tanulmányi idő három év. Ám bizonyára kevesen tudják, hogy iskolánk a nyugat-szlovákiai kerület egyetlen magyar tanítási nyelvű szakmunkásképzője és nálunk csupán elméleti oktatás folyik. Növendékeink több mint ötven üzemben vesznek részt szakoktatáson. — Például hol? — Legtöbb tanulónk a dunaszerdahelyi járási ipari és építőipari vállalatban, a galántai Ag- rostavban és főleg a helyi érdekeltségű szolgáltató vállalatokban részesül szakképzésben. De vannak, akiket az autóközlekedési vállalat, a diószegi cukorgyár, a Druna, a Detva, a Vzoro- dev, a Priemstav vagy a Stavo- índustria szakemberei oktatnak. Egyébként csak azokban a vál- latokban gyakorlatozhatnak fiataljaink, amelyekben megvan a csoportos oktatás lehetősége. A nagyobb üzemekben egy mestert ugyanis kizárólag a tanulók szakképzésével bíznak meg. — Ezek szerint az iskolának nincs tanműhelye? — Műhelyünk nincs, de jó segédeszközök állnak rendelkezésünkre, így a tananyagot kellőképpen illusztrálhatjuk. Már régóta hiányoljuk a tanműhelyt, hiszen fontos lenne, hogy az elméletet és a gyakorlatot összekapcsoljuk, s a tananyag elméleti részeit a gyakorlatban is átvegyük, lépést tartva a tantervvel. Mivel a tanulók szakoktatását vállaló üzemek hálózata rendkívül szerteágazó, sajnos, nincs biztosíték arra, hogy szem előtt tartják a tantervi követelményeket, és éppen azt oktatják, amit a tanuló az iskolában átvett. Jó lenne, ha a szakoktatást az iskola irányíthatná, ebbe azonban nincs beleszólásunk, így aztán fiataljaink szakmai felkészültségének színvonala meglehetősen hullámzó, sőt az is előfordulhat, hogy nem a képességeiknek megfelelő munkával bízzák meg őket. Arról nem is szólva, hogy sok mesternek nincs pedagógiai képesítése sem. — S hogyan lehetne ezen változtatni? — Nem akarok általánosítani, hiszen vannak üzemek, — mint az autóközlekedési vállalat —, amelyek példásan eleget tesznek a tantervi előírásoknak, de vannak, amelyekben nincsenek meg a feltételek az új technológiai eljárások elsajátíttatására. A szakmunkásképzők korszerűsítése, az új oktatási tervezet bevezetése gyökeres változásokat eredményez ezen a téren is. A fiatalok elméleti felkészültsége már most is lemérhető, tudniillik iskolánk 1978 szeptemberében középfokú intézetté alakult; ennek értelmében az egyes szakmákat fokozatosan új alapokra helyezzük. Az új típusú osztályok első növendékei — a festők és villanyszerelők — nyáron végeznek. Nemcsak szakmai tudásuk, hanem általános műveltségük is jobb, mint azoké, akik a korábbi években kerültek ki az iskolából. De a korszerűsítés akkor tölti majd be igazán a szerepét, ha a szakmunkásképzőknek saját műhelyeik lesznek és teljes mértékben az iskola fog gondoskodni a tanulók szakoktatásáról. — S milyenek a tapasztalataik a tanulók helytállásával? Elégedettek velük az üzemek? — Igen. Nemcsak a környékbeli vállalatok, hanem a távo- labbiak is számon tartanak bennünket, dicsérik növendékeink felkészültségét és vissza is jelzik, hogy jól képzett szakembereket nevelünk. Kimondottan szlovák környezetben is helytállnak, például a surányi cukorgyárban. Ezért Is tartjuk fontosnak a szlovák nyelvű szakkonverzációt, sőt most az orosz nyelv oktatását is bevezettük. Az említett eredmények azért is megelégedéssel töltenek el, mert a hozzánk kerülő KíllíÉPÖSTA mOÜIMeil Az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott a magyar— szlovák kulturális együttműködést elmélyítő események száma. Tavaly látott napvilágot, az a szlovák nyelvű kötet, amely reális tükörképet fest a kortárs csehszlovákiai magyar költészetről. Ugyancsak az elmúlt évben rendezték meg Budapesten a cseh és a szlovák irodalom napjait, majd ősszel hazánkban a magyar irodalmi napokat. A két ország kulturális delegációinak és íróinak megbeszélésén született meg az elhatározás, hogy tovább kell mélyíteni az internacionalista együttműködést, olyan új munkaformák alkalmazásával is, amelyek még inkább elősegítik egymás kölcsönös megismerését. A együttműködés egyik hatásos eszköze az, hogy a folyóiratokban több helyet adunk egymás költészetének, a fiatalokénak is. Néhány hónapja a Revue svetovej literatúry című folyóiratban, Vojtech Kondrót válogatásából ismerkedhettek meg a szlovák olvasók Veress Miklós és más fiatal magyaror- száci költő alkotásaival. Most a Mozgó Világ idei első számában fiatal szlovák költők mutatkoznak be a magyar olvasónak. \z összeállítást Ľubomír Feldek kis tanulmánynak is beillő levele indítja, amelyben a ie'es szlovák költő mutatia be a fiatalabb költőnemzedékhez tartozó társait. Figyelemre méltó megállapításai közül hadd idézzük az alábbit: „Fiatal költészet az, amely túléli a többit. Vagyis nemcsak »születése« pillanatában fiatal, hanem később is az marad. Megéri a holnapot, mert becsülettel megfelel azoknak a feladatoknak, melyek elé a ma állítja.“ A magyar olvasó Vojtech Kondrót, Mila Srnková, Jozef Gerbóc, Ľubomír Feldek, Štefan Stražay szlovák költők verseivel ismerkedhet meg. Egyetértünk Ľubomír Fel- dekkel, aki levele végén hangsúlyozza: „Hiszem, hogy a sza- badvers-költészetnek többek között az irodalmak egymásra találásában is fontos szerep jut, ebben is demokratizmusát és internacionalizmusát vélem fölfedezni, és meggyőződésem, hogy Tóth Elemér fordításában legalább annyira lekötik a fiatal magyar olvasók fjgyeimét, mint amennyire a. fiatal magyar költők versei a Revue svetovej literatúry hasábjain a fiatal szlovák olvasókat megragadták. Az ígéretesen kibontakozó együttműködés rövidesen újabb kiadói tettel gazdagodik: a Smena kiadóban nemsokára megjelenik a Doporučené listy (Ajánlott küldemények) című kötet, amelv a fiatal magyarországi költők legjobb verseit tartalmazza Vojtech Kondrót fordításában.-y-f alapiskolások tudásszlntje meglehetősen eltérő, s az első hónapok a mulasztások pótlását is szolgálják. Évente mintegy kétszáz tanuló szerez nálunk szakmunkás-bizonyítványt; többségük szorgalmas, fegyelmezett és ösztönzőleg hat rájuk, hogy ha kitüntetéssel végeznek, a munkahelyen egy osztállyal magasabb bérrendszerbe kerülnek, tehát háromszáz koronával több fizetést kapnak. Megemlítem még azt is, hogy fiataljaink rendszeresen figyelemmel kísérik a tévé híradót, a politikai adásokat és vitafórumokat, örülünk, hogy következetes nevelőmunkánk eredménnyel jár; tanulóink nemcsak a polgári nevelés óráin, hanem általában is hozzá tudnak szólni a politikai kérdésekhez. Néhány perccel később már a két igazgatóhelyettessel folytatjuk a beszélgetést. — Iskolánk szakköri tevékenysége érdekli? — kérdezi Lukács Jenő. — Ahhoz képest, hogy csak tíz tantermünk van, az osztályok száma pedig huszonegy, s a tanítás néha este hétig is tart, a tanulók egy része pedig bejáró, szakköri munkánk sokrétű. Ateista körünk tagjai közül kerülnek ki a párt- tagjelöltek; tavaly tizennégyen voltak. Működik még autós- és rádiós kör, s aktívan tevékenykednek a sportlövészek is. Tanulóink nemcsak a járási honvédelmi vetélkedőkre jutnak el, hanem ott vannak például a kiejtési versenyen és a Puskin- emiékversenyen is. Az utóbbin tavaly első díjat nyertünk. Bár nincs tornatermünk, mégis olyan élsportolóink vannak, mint az autószerelőnek készülő nyolcszoros csehszlovák birkózóbajnok, Schwendtner József, aki már az Európa bajnokságra is eljutott, s tagja az olimpiai válogatottnak. Megemlítem még Csömör Károly, Sipos Milan, Hodossy Vidor, Magyarics Tibor, és Jónás Sándor nevét, akik szintén birkózók, de rajtuk kívül többen is tevékenykednek a járási sportegyesületben. — Ne feledkezzünk meg iskolánk baráti kapcsolatairól sem — szól közbe Horváth Lajos. — Évek óta a Győri 400-as Szakmunkásképzővel tartunk kapcsolatot. Nemcsak tantestületünk tagjai, hanem tanulóink is tapasztalatot cserélhetnek a győriekkel. Pedagógusaink gyakran ellátogatnak a Brno melletti bzeneci szőlészeti szak- tanintézetbe is, hogy betekintsenek az ottani szakmunkásképzésbe. Hogy hasznos munkát végzünk, elismerik a felsőbb szervek is és értékelésük szerint a nyugat-szlovákiai kerület harminchét szakmunkásképzője közül iskolánk a negyedik helyen áll. TÖLGYESSY MÁRIA NEHEUSKÖZPONTU SI81ŠK A szovjet pedagógia időszerű kérdései K orunkat a nevelésügy tartalmi és formai átalakulása, a pedagógiai kísérletek és az újat kereső törekvések jellemzik. Arról Is sokat beszélnek, hogy a pedagógia válságban van, az oktató-nevelő munka nem tud mindenben lépést tartani a tudományban, a technikában, a gazdasági és politikai életben bekövetkezett változásokkal. A tudományos-technikai forradalom következtében valóban megváltozott és egyre változik a képzés formája és tartalma, de a szocialista országok pedagógiai tapasztalatai azt mutatják, hogy ennek a változásnak tudományosan megalapozott reformokkal oly módon lehet érvényt szerezni, hogy az ne ingassa meg, hanem épp ellenkezőleg, stabilizálja a& iskolát. Nem vitás, hogy információkat bárhonnan lehet szerezni, de tudományos, rendszerezett ismereteket csakis szervezett oktatás keretében lehet elsajátítani. A szovjet pedagógia korunk nevelési és oktatási folyamatainak sodrában központi szerepet vívott ki és vállal, akár úgy, mint modell, ihlető példa, vagy éppenséggel — gondolva a polgári teoretikusokra! — hatalmas, harcra kényszerítő ellenfél. Különösen az elmúlt két évtizedben, az 1958. évi iskolatörvény óta, a szovjet pedagógia olyan nagy fejlődésen ment keresztül, hogy nemcsak a szocialista országokban, hanem szerte a világon fokozott figyelemmel kísérik és nagyra értékelik. A szovjet pedagógia világa sok megismerni valót, érdekeset és újat tartogat nemcsak a kutatók, hanem a gyakorló pedagógusok számára Is. Az új helyzet új problémáira keresnek választ a szovjet pedagógiában, amelyek nyilvánvalóan sokban azonos irányúak, célúak és tartalmúak a szocialista országokéval. Például: hogyan lehet megteremteni a pedagógiai elmélet és gyakorlat, az oktatási és nevelési rendszer összhangját a valóságos helyzet szükségleteivel, a gyors iramú fejlődés újabb és újabb igényeivel és feladataival, az átalakulás jövőt sejtető és mutató irányaival és távlataival? Hogyan lehet a hagyományos neveléselméleti kategóriákat tartalmilag továbbfejleszteni, felfrissíteni, korszerűsíteni, hogyan lehet a neveléselméleti kutatásokban az ún. rendszerelmélet alkalmazási lehetőségeit megtalálni? Hogyan biztosítható az óvodából az iskolába való zökkenőmentes átmenet, s ezzel kapcsolatban az előkészítő osztályok megszervezése? Megfelel-e az iskola struktúrája az oktatás tartalmának? Bevált-e az alsó tagozat négy évről három évre való csökkentése (ez a probléma Bulgáriában, Lengyelországban és az NDK-ban is él)? Hogyan emelhető az általános és a szakmai műveltség színvonala a tanulók túlterhelése nélkül? Hogyan lehet kialakítani az általános és szakmai műveltség helyes arányait? Miképpen válhat az „oktatásközpontú“ iskola „nevelésközpontúvá“? Hol tart a tanulók személyiség-mo- delljének kidolgozása — figyelembe véve a nevelési folyamat alapvető szervezeti formáját, a közösséget? Milyen módszerekkel oldható fel a politechnikai oktatásról folyó vitákban ismételten fel-felbukkanó alternatíva: szakmára való felkészítés vagy sokoldalú technikai képzés? Makarenko és Szuhomlin- szkif munkássága után a közösség értelmezésében Bozso- vics, Kurakin, Korotov és Novikova koncepcióiban új értelmezésekkel találkozunk. A szovjet pedagógia tárgya egyre bővül, szélesedik, túllép a szűkén értelmezett ifjúsági és iskolai pedagógián: a nevelés általános törvényszerűségeivel, a felnőttneveléssel, a munkakollektívák pedagógiájával is foglalkozik. Az elmúlt években jelentős haladást értek el a marxista pedagógia általános alapjainak és metodológiájának filozófiai szintű fejlesztésében és a pedagógia különböző ágazatai — többek között az összehasonlító pedagógia — továbbfejlesztésében. A szovjet összehasonlító pedagógia jelenleg három országcsoportra koncentrálja figyelmét: a szocialista, a tőkés és a fejlődő országokra. Napjainkban a Szovjetunió minden negyedik állampolgára — vagyis 60 millió ember — vesz részt az oktatás valamilyen formájában: az általános iskolában, a szakmunkásképző intézetekben, a középfokú szak- oktatási intézményekben és a felsőoktatási intézményekben. A szovjet felsőoktatási intézményekben intenzíven tanulmányozzák a hallgatók személyiségét, viszonyítva a velük egykorú dolgozó fiatalokhoz, s összevetve az elsőéveseket a végzősökkel. Nagy gonddal foglalkoznak a pedagógusképzéssel, arra törekedve, hogy megtalálják az oktató és nevelő egyéniség gyakorlati felkészítéséhez a legjobb és leghatékonyabb módszereket. (A pedagógusképző intézetekben ott is probléma a túlzott feminizáciő, mint alkalmam volt tapasztalni az elmúlt évben Kljevben, s a távoleső körzetek némelyikében még pedagógushiány van). Semmilyen tudomány, tehát a pedagógia sem tételezheti fel, hogy valamennyi kérdést vagy problémát véglegesen megoldott. A valóság fejlődése és a valóság elmélyült tanulmányozása egyre újabb és újabb fela- adatot állít a szovjet pedagógia elé a kommunista nevelés és a közoktatás fejlődésének minden szakaszában. Dr. SZEBERÉNYI JUDIT A GIIAVÍS ELŐBBRE LÉP Egy tévéfelvétel „jegyzőkönyve' Előzmények. Másfél éve alakult meg a Gravis együttes Bratislavában; néhány hónapja elkészítette első rádiófelvételét a Csehszlovák Rádió magyar adásában. A felvett számok közül a Mondd, mit ér című több hétig tartotta magát az Öj Ifjúság slágerlistáján. A két számot többek között eljuttatták a Magyar Televízió Zenei Főosztályára is, ahonnét nagy meglepetésükre egy nap Módos Péter zenei szerkesztő telefonált és egy esetleges tévéfelvétel lehetőségéről kívánt tárgyalni az együttessel. A magállapodás létrejött és a- Magyar Televízió egyik forgatócsoportja Módos Péter és Sztevanovity Dusán vezetésével február 14-én elindult Bratislavába, hogy felvegye a Gravis együttessel a Mondd, mit ér című szerzeményt a Pulzus könnyűzenei műsorba. A forgatás. A színhely a Kijev szálló hallja, déli tizenkét óra. A Gravis együttes tagfal már itt vannak, várják a forgatócsoportot. Idefelé jövet mintha Dusánt láttam volna a Prior környékén, de nem vagyok benne biztos, mondja mintegv önmaga biztatására D?»sik GSbor. Mintha csak erre várt volna, megjelent Sztevanovity Dusán, üdvözli a fiúkat és szüleiket, elnézést kér a várakoztatásért, de Módos Péter még valahol a városban van. Néhány perc múlva megérkezik Módos Péterrel az élen az egész forgatócsoport, üdvözlés, kölcsönös bemutatkozás, kézfogás stb. A rendező leül és röviden ismerteti az elképzelését a felvételt illetően: . „Ahogy elmondtátok, meg most hallottam újra, a számban van egy gitárszóló, egy szóló a billentyűs hangszereken és többször a refrén. Azt hiszem, legjobb lesz, ha először valahol bent felvesszük az egész számot, külön a szólókat, az éneket, megcsináljuk azt a rövid kis beszélgetést, aztán kimegyünk a városba, ott felvesszük még egyszer a refréneket. Ezt úgy gondolom, hogy a háttérben valami tipikus épület meg a Duna legyen, lehessen látni, hogy valóban itt készült a felvétel, legjobb lenle, ha rajta volna a vár, a dóm, az új híd, meg valami hangulatos kis utca az óvárosban. Ez van most, közben még változtathatunk rajta.“ Rövid v'ta után a hangulatos kis utca kimarad a tervből mivel oda nem lehet bemenni autóval, majd az együttes és a forgatócsoport átvonul a nem messze levő próbaterembe. Hát ez nem valami nagy helység, mondják mentegetőzve a fiúk, mikor mindenki bement és már mozdulni sem lehet. Végre sikerült egy kis szabad helyet teremteni, és ismét munkába lépett a rendező, aki egyben a filmfelvevőgépet is kezelte. Csinált egy főpróbát, majd elkezdődött a felvétel. Külön felvette az egész számot, a szólókat, majd a dob szomszédságában foglalt helyet, fényhatásokkal kísérletezett végül elégedetten filmezni kezdte a dobolás náhánv részletét. Még felvette a beszélgetést melvet Dusán készített az együttes tagjaival. néhánv percig különböző távolságokból elmélyülten filmezett egy Gravis-plakátot, és ezzel befejezte a belső felvételeket. Ugyanilyen gyorsan és biztosan készültek el a külső felvételekkel is, látszott, hogv összeszokott forgatócsoport végzi a munkát, tudják, mit akarnak. A végeredmény. A Gravis együttessel készített tévéfelvétel február 26 án este lesz látható a Magvar Televízió második műsorán a Pulzusban, az ismétlés pedig február 27-én, szombaton délelőtt az első műsorban. GYUROV5ZK/LÁSZLÓ 1J8Í. II. 19. 6
