Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 14. szám, szombat
ASZTALITENISZ SZUPER LIGA Vereség Angliában (ČSTK) — Az asztalitenisz Szuper Liga csütörtökön az 5. fordulóval folytatódott. Mivel mind a magyar, mindpedig az angol válogatott legyőzte ellenfelét, e két együttes továbbra is veretlen. A magyarok egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, éppen ezért már tegnap repültek Leningrádba, bogy ott a Szovjetunió ellen pótslják a mulasztottakat. A csehszlovák asztalitenisze- zók Derbyben álltak ki Anglia ellen és váratlanul vereséget szenvedtek. Az elején úgy tűnt, sikeresen veszik ezt a fordulót is, de mind Peliíkáno- vá, mindpedig a két páros, sőt Dvoŕáček is vereséget szenvedet és így alakult ki a végeredmény. A budapesti sportcsarnokban Magyarország Franciaországot fogadta, s ezen a találkozón öt világbajnokot láthatott a közönség. A magyarokat kínosan érintette, hogy férfipárosuk vereséget szenvedett. A két utolsó egyesben azonban Klampár és Gergely megtette a magáét és így a magyar csapat győzött. Anglia — Csehszlovákia 4:3. Douglas — Orlowski 0:2, Hilton — DvoFáöe'k 0:2, Ham- xnersley — Pelikánová 2:0, Douglas, Day — Dvoŕáček, Pansiký 2:0, Douglas, Jarvis — Panský, Hrachová 2:1, Douglas — Dvoŕáček 2:0, Hilton — Orlowski 1:2. Magyarország — Franciaország 4:3. Klampár — Biro- cheau 2:1, Gergely — Secretin 0:2, Oláh — Bergeret 2:1, Jónyer, Klampár — Secretin, Birocheau 0:2, Kriston, Urbén — Secretin, Bergeret 0:2, Klampár — Secretin 2:0, Gergely — Birocheau 2:0. Szovjetunió — Svédország 3:4 Sztro'katov — Thorsell 0:2, Szolopov — Carlsson 0:2, Popova — Lindblad 1:2, Sztroka- tov, Burnazjan — Carlsson, Appelgren 1:2, Bulalova, Szolopov — Lindblad, Appelgren 2:0, Sztrokatov — Carlsson 2:1, Szolopov — Thorsell 2:0. NSZK — Jugoszlávia 0:7. A Szuper Liga állása: 1. Anglia 5 5 0 24:11 10 2. Magyarország 4 4 019:9 8 3. Svédország 5 4 1 21:14 8 4. Csehszlovákia 5 3 2 22:13 6 5. Franciaország 5 2 3 17:18 4 6. Jugoszlávia 5 1 4 17:10 2 7. Szovjetunió 4 0 4 5:23 0 8. NSZK 5 0 5 8:27 0 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Kosárlabda kupamérkőzéseken a következő eredmények születtek — férfi BEK: Real Madrid — CSZKA Moszkva 104:80, Maccabi Tel Aviv — Den Bosch 99:90, Sinudyne Bologna Boszna Szarajevó 92:85, női BEK: Sparta Praha — Delta liloyd Amszterdam 71:49. A Kansas Cityben folyó nemzetközi tenisztornán a kiemelt Turnbull 6:7, 0:6 arányú vereséget szenvedett Pottertól. További eredmények: Lathman — Teeguarden 6:4, 6:4, Jáger — Russel 6:1, 6:1, Ružici — Jau- sovec 6:4, 6:3. A Baník Ostrava labdarúgó- csapata dél-amerikai portyára készül. Az indulás időpontját elhalasztották és a legutóbbi hírek szerint a csehszlovák bajnokcsapat január 23-án repül a tengeren túlra és első mérkőzését Buenos Airesben Argentína 21 éven aluli válogatottja ellen játssza. Lapzártakor érkezett Az I. jégkorong-liga tegnapi fordulójának eredményei: Trenčín—Plzeň 3:2 (1:0, 0:2, 2:0), Gottwaldov—Kladno 1:3 (1:0, 0:1, 0:2,] Košice—Slovan 4:7 (0:1, 1:3, 3:3), Sparta—Jihlava 2:7 (0:2, 0:5, 2:0), Litvinov— Pardubice 5:10 (2:4, 3:2, 0:4), Budéjovice—Vítkovice 5:2. Tengeren túlra utazik a magyar ökölvívó-válogatott. Papp László a jövő hónapban 14 versenyzővel indul Amerikába a hivatalos Egyesült Államok — Magyarország mérkőzésre. A* amerikaiak viszonzásul novemberben a Honvéd Kupán vesznek részt Budapesten. Túlságosan megnyomta a gázt Nizzában a Forma—1 autós világbajnok Jody Scheckter. A bíróság gyorshajtásért kéthó- napi elzárásra, Illetve 4300 márka pénzbüntetésre ítélte. A világbajnok arra hivatkozott, hogy az előtte haladó jármű túl lassan ment. Érvelését nem fogadták el. Az amerikai-kanadai profi jégkorong-liga legutóbbi eredményei: Washington — Los Angeles 3:0, Montreal — Winnipeg 7:3, Philadelphia — Quebec 1:4, Chicago — Boston 3:2, Colorado — New York Rangers 4:3, Calgary — Detroit 10:0. Tarnowban nemzetközi férfi kézilabda torna kezdődött. Az első forduló eredményei: Hut- nik Krakow — Tatran Prešov 25:16, Rakovica Beograd — Korona Kielce 22:20, Wroclaw — Tarnow 25:16. Zbrojovka Brno — UBSC Wien 89:91 — barátságos férfi kosárlabda-mérkőzés. Politechnika Bukarest — Budapesti SE 82:72 — női kosárlabda BEK-találkozó. • a 'S'grr jj- Ý - m 4L' H f I í ■■■ m " v r r 8^ : » 4 .v ' /,* - ? TENISZ KIRÁLY KUPA Csehszlovákia—Finnország 3:C (CSTK) — Tegnap egész Európában folytatódtak a teniszezők Király Kupa-küzdelmei, melyből a csehszlovákok is kivették a részüket. Az ellenfél Chrudymban Finnország együttese volt és a csehszlo vák fiatalok a várakozásnak megfelelően 3:0 arányú biztos győzelmet arattak. Először Birner Timonent, majd Smíd Pa lint fektette két- vállra, de mindkét találkozó szoros küzdelmet hozott. A Smíd, Složil kettős párharca a finn Palin, Berner párossal ádáz küzdelmet hozott. A pályán Smíd volt a legjobb, neki köszönhető a páros sikere. A Bécsben elszenvedett vereség után a csehszlovák Király Kupa-csapat csütörtökön első győzelmét aratta ezen a tornán. Csehszlovákia — Finnország 3:0 — Birner ^ Timonen 6:4, 7:6, Smíd — Palin 7:6, 6:4, Smíd, Složil — Palin, Berner 7:6, 7:5. Hollandia — Monaco 3:0, Ausztria — NSZK 0:3, Olaszország — Svájc 0:3, Nagy-Bri- tannia — Svédország 1:2, Magyarország — Szovjetunió 0:3. Ma a Világ Kupa pontjaiért (ČSTK) — Nové Mesto na Morave ezúttal negyedszer lesz a Világ Kupa pontjaiért megrendezésre kerülő női sífutóverseny színhelye, s első ízben a leghosszabb távon, 20 kilométeren. Csütörtökön még a délutáni órákban is havazott, a frissen esett porhó azonban nem tett kárt a nyomban. Tegnap is edzést tartottak már azok is, akik Üjabb szép teniszsikert ért el Ivan Lendl: a Mesterek Tornáján az elődöntőbe jutott (ČSTK-felv.) Mi újság az európai műkorcsolyázásban? Ä világbajnok páros csak harmadik Az elmúlt napokban több e urópai országban is lebonyolították a műkorcsolyázó-bajn okságot. Ezeken néhány váratlan eredmény született. Több esetben új bajnokokat avattak, mivel a régiek visszavo nultak. 1981. I. 17. Nagy meglepetés született az Ogyesszában rendezett szovjet bajnokságon: a világbajnok Cserkaszova — Saliraj kettős csak a harmadik helyen végzett. A rövid műsorban ugyanis Sahraj bukott, majd a szabadon választott gyakorlat során partnernője vétett hibát. A nagy konkurenciában később már nem tudták behozni hátrányukat. Egyébként az volt a jellemzője a Szovjetunió bajnokságának, hogy a mezőny nagy része 14—17 éves fiatalokból állt. Párosban az elsőséget a Persina — Akbarov kettős szerezte meg, pedig csak másodszor indult a legjobbak között. Tavaly azonban junior világbajnokságot nyert a 16 éves Persina és az öt évvel idősebb Akbarov. A nőknél a 17 esztendős Kira Ivanova lett az első Fomlcseva és a 14 esztendős Szerova előtt. Az utóbbi ezüstérmet szerzett a tavaly Kanadában lebonyolított junior VB-n. A férfimezőtny legjobbjának Igor Bobrin bizonyult, aki harmadik bajnoki címét szerezte. A szovjet műkorcsolyázás legerősebb versenyszáma már évek óta a jégtánc. Ebben a látványos „műfajban“ a Linicsuk — Kar- ponoszov kettős Ismét Igazolta világhírnevét. Másodiik helyen a Mojszejeva — Minyenkov, harmadikon a Besztemjanova — Bukin ikettős végzett. Az NDK bajnoksága során a fiatal műkorcsolyázók domináltak. Sérülés miatt hiányzott Anett Pötzsch és a Bess — Thierbach páros, valamint a visszavonult Jan Hoffmann. A női mezőnyben nyolc 13—15 éves leány közül a 15 esztendős Katarina Witt szerezte meg az aranyérmet. A további győztesek — férfiak: Hermann Schulz, páros: Lorenz — Schubert. A jégtánc nem szerepelt a bajnokság műsorán. Az NSZK bajnoksága reményekre jogosítja fel a nyugatnémet műkorcsolyázókat a február elején Innsbruckban sorra kerUlő Európa-bajnokságon. Ugyanis nagyon jó teljesítményt nyújtottak a győztesek a női és a férfi egyéniben, valamint a párosban. Erich Zeller szövetségi kapitány véleménye szerint az NSZK mökor- csolyázásának ismét reménye van arra, hogy a Kilius — Bäumler kettős után érmet szerezzen a párosban. A nőknél Karin Riediger méltó utódja Dagmar Lurznak; a dinamikusan előadott kűrjében öt sikeres hármas ugrást mutatott be. Ilyen tekintetben a bajnokság fénypontja a 20 esztendős Norbert Schram műsora volt, aki mint az NSZK első műkorcsolyázója tiszta tripla Axelt ugrott. A Riegel — Nischwitz páros is nagyszerű kűrt futott. Jégtáncban a Golier — Klisch pár lett első. Ausztriában az Európa-baj- nokság színhelyén, Innsbruckban rendezték az országos bajnokságot. Legnagyobb figyelem Kristofovics-Binder szereplését kísérte. Tőle várják ugyanis, hogy az EB-n érmet szerez a női mezőnyben. Nagy fölénynyel lett első, ám első hármas ugrása nem sikerült, a többit hibátlanul adta elő. csütörtökön este megérkeztek a Bezrouk-emlékversenyről. A pályával kivétel nélkül mindenki elégedett volt. A Világ Kupa-verseny legnagyobb esélyese a szovjet Szmetanyina, de honfitársnői is beleszólhatnak az előkelő helyezések kérdésébe. Persze számolni kell a norvég és a finn futónökkel is. Jeriová szerint jó szereplésnek kell majd elkönyvelni, ha a csehszlovák versenyzők pontot érő helyezésekkel rukkolnak ki, olyan erős mezőny gyűlt össze Nové Mestón. Lendl az elődöntőben (ČSTK) — New Yorkban a Mestereik Tornájának második fordulója Is érdekes összecsapásokat hozott és általában az esélyesek a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Mint már erről hírt adtunk, McEnroe kikapott honfitársától, Mayer- tól és ez megpecsételte sorsát, hiszen Borg ellen nem' lehettek vérmes reményei. Kikapott a svéd tenisz kiválóságtól és így nem került a legjobb négy közé. Az elődöntőbe jutott a csehszlovák Lendl, aki Solomon után Vilas felett is győzedelmeskedett. A legjobb négy közé jutott tehát Connors, Lendl, Borg és G. Mayer. Eredmények: Lendl — Vilas 7:5, 6:4, Connors — Solomon 6:2, 6:4, Mayer — Clerc 6:3, 7:5, Borg — McEnroe 6:4, 6:7, 7:6. ľ IntlunVnUg W Törökország első elnöke,. Kemal Atatiirk születésének 100. évfordulója alkalmából május 19-én a Fenerbahcse Isztambul labdarúgócsapata megmérkőzik a világválogatottal. A találkozóra Ankarában kerül sor. A világválogatott irányítását a nyugatnémet Jupp Derwall vállalta. ★ Eltörlik a sárga és piros lapokat az angol bajnoki mérkőzéseken. A hivatalos indoklás szerint az 1976-ban bevezetett módszer idejét múlta, ma már gátja a folyamatos játéknak, a bíró „könyvelése“ hosszadalmas és ezzel értékes másodpercek telnek el teljesen feleslegesen. „Kétszer a pincébe küldték csapatunkat* — írja a Kicker címfi sportláp, az NSZK válogatottja montevideói szerepléséről. Jupp Derwall kapitány azonban emiatt cseppet sem kétség- beesett: „Együttesünk ebben az összeállításban két és fél éve játszik, s Stielikével és Schus- terrel még erősebb.* Derwall annyira bízik a gárdájában, hogy a „császár” Beckenbauer • visszahívása a vállogatottba nem is téma számára. Az viszont már biztos, hogy az 1982- es spanyolországi VB előtt kétszer is „kitapogatják* a brazilok gyengéit: májusban Ham- - burgban és a jövő év februárjában Rióban. ★ Óriási fölénnyel nyerte az NSZK-ban az év labdarúgója címet Karl-Heinz Rummenige, a Bayern játékosa. Az aranylabdás Rummeniggét a szavazásban részt vett 80552 szurkoló 69,4 százalékban jelölte az első helyre. Fölényére jellemző, hogy a második helyezett Hrubesch a szavazatok 13,5 százalékát kapta. Az edzőknél a sorrend: 1. Feldkamp (Kaiserslautern), 2.. Csernai (Bayern), 3. Lattek (Dortmund). Afrikába tartanak... (ČSTK) — A csehszlovák súlyemelő-válogatott január 20- án Algériába repül, s ott kezdi olimpiai felkészülését. Emil Brzoska, a csehszlovák súlyemelők edzője a felkészüléssel kapcsolatban a következőket mondotta: — Január elejétől serény munka folyik Csehszlovákia valamennyi súlyemelő központjában. Algírba 16 tagú küldöttség repül, ez az a keret, amelyből azok a versenyzők kerülnek ki, akik három és fél év múlva Los Angelesben Csehszlovákia színeit képviselik majd. A felkészülés elejénél tartunk és Algírban az ottani állami sportközpontban kitűnő feltételek mellett sokoldalú edzéseket folytathatunk. A tapasztalt régi harcosok nagy kedvvel és lendülettel láttak munkához. A fiatalok igyekeznek követni példájukat. Az Algírba induló csapatban a következők kaptak helyet: Zarem- ba, Poliačik, Nedved, Rutter, Sršeň, Baraniak, Matykiewicz, Genšiniak, Khek, Braun, Šolar,, Rehák, Strejfiek, Vymazal, Ježek(i Drška vagy Gregor. A norvég síugrók Sapporóban is bizonyították, hogy jó formában vannak. Felvételünkön a sapporói verseny győztese, Öle Brensetbi látható (ČSTK-felv.I A Bezrouk-emlékverseny 3X5 km-es sífutóváltóját a norvég csapat nyerte — balról: Bratberg, Jenssen, RDnning. (ČSTK-felv.)