Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-04 / 2. szám, vasarnap
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. januári VASÁRNAP BRATISLAVA • XXXIV. ÉVFOLYAM 2. szám Ara 50 fillér MUNKÁNKTÓL FÜGG 0] évest kezdve az emberekben mindig felmerül a kérdés: milyen lesz? A búcsúzó esztendőről már tudjuk, milyen volt, mit hozott a világ, hazánk, társadalmunk, munkahelyünk, családunk, a magunk számára. De azt, hogy mit tartogat számunk- ra a most induló esztendő, még nem tudjuk biztosan. Azt azonban tudjuk, hogy alakulása döntő mértékben függ tőlünk, az emberektől, munkánktól, hozzáállásunktól. Az eltelt időszak eredményeire, tapasztalataira alapozva tűzzük ki újabb céljainkat, u ugyancsak ezen alapszik az a meggyőződésünk, hogy a társadalom és az egyén boldogulását, az ország és a világ békés életének szilárdítását egyaránt szolgáló terveinket, elképzeléseinket az idén is megvalósítjuk. Gustáv Husák elvtárs 1981 első napján mondott beszédében úgy értékelte 1980-at, hogy az számunkra a békés élet és az építőmunka újabb éve volt. Tudjuk, s éppen az elmált esztendő számos új tanúbizonyságát adta, hogy a sikeres építőmunka számára nélkülözhetetlen békés életért mindennap lankadatlan, szívós küzdelmet kell vívni a béke ellenségeivel, a nem* zetkőzi helyzet szüntelen élezésére, a fegyverkezési hajs-ca fokozására törekvő reakciós erőkkel. Ezt a küzdelmet, melynek fő ereje a Szovjetunió, hazánk népe kitartóan támogatja mind politikai téren, mind azzal, hogy fáradhatatlanul gyarapítja az ország gazdaságát, szilárdítja véderejét, még szorosabbra fűzi barátságát és szövetségét a szovjet néppel és a szocialista közösség más nemzeteivel. Bizakodással, optimista hittel kezdtük meg egy évvel ezelőtt az 1980-as esztendő feladatainak teljesítését. Pedig tudtuk, hogy nem könnyű időszakba léptünk, hogy munkánk során sok nehézséggel és akadállyal kell bírókra kelnünk. Bíztunk azonban hazánk dolgozóinak erejében, képességében és kezdeményezésében. S hogy indokoltan bíztunk, azt aláhúzza az a megállapítás, amelyet Husák elvtárs mostani újévi beszédében hangsúlyozott: „Az eltelt év népünk számára társadalmunk politikai és gazdasági stabilitásának és kedvező fejlődésének újabb esztendeje volt. A munkások, a földművesek és az értelmiségiek, országunk nemzetei és nemzetiségei közös igyekezetével következetesen tovább haladtunk a szocialista fejlesztés útján.“ A szocialista rendszer erejét, előnyeit, hazánk állampolgárainak, dolgozóinak öntndatosságát igazolják tavalyi sikereink, s ezekből indultunk ki idei feladataink meghatározásakor, amelyek teljesítése a múlt évnél még nagyobb erőfeszítést követel meg az emberektől minden munkahelyen. Hiszen nem váltak könnyebbé sem a külső, sem pedig a belső feltételek, melyek feltétlenül megkívánják a gazdálkodás extenzíy módszerei helyett az intenzív módszerek következetes alkalmazását. Ezért továbbra is elsőrendű követelmény, s az eddiginél még sürgetőbben előtérbe lép a társadalom életének minden szakaszán a munka minőségének és hatékonyságának javítása, a gazdaságosság érvényesítése. E létfontosságú stratégiai cél elérését kell elősegíteniük a népgazdaság tervszerű irányítását tökéletesítő komplex intézkedéseknek, melyek érvényesítését ez év, vagyis az új, a hetedik ötéves tervidőszak elejétől kezdjük meg. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 18. ülésén felelősségteljesen megtárgyalták az elkövetkező időszak gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő feladatait. A Szövetségi Gyűlés kamarái 1980 végén tartott együttes ülésükön jóváhagyták a népgazdaság 1981. évi fejlesztésének törvényjavaslatát, s ezzel az idei terv törvényerőre emelkedett, s mindannyiunkat arra kötelez, hogy ez év első munkanapjától kezdve munkahelyünkön minden tőlünk telhetőt megtegyünk a tervből eredő feladatok teljesítéséért. Kiváltképpen nagy szükség van arra, hogy minden egyes dolgozót a belső erőforrások és lehetőségek jol'.b kihasználására mozgósítsanak. Minden szintien ez a legfőbb feltétele a jobb minőségű, hatékonyabb, gazdaságosabb munkának. Következetes megvalósítása az irányítás szüntelen javítását, a munkaszervezés tökéletesítését teszi szükségessé, főképpen pedig a tömegpolitikai munka további fejlesztését igényit, hiszen a dolgozók Bntudatossága, a kitűzött eélok ismerete az alkotó hozzáállásnak, a munkakezdeményezés kibontakozásának nélkülözhetetlen alapja. Jól tudjuk, hogy az emberek nem egyformák. Szép számmal vannak még olyanok, akik minél többet szeretnének kapni a társadalomtól anélkül, hogy ők maguk többet tennének a közösségért. Az élet valósága, társadalmunk fejlesztésének eddig megtett útja azonban cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy egyre többen vannak azok, akik megértették: nálunk a társadalom és az egyén érdekei elválaszthatatlanok, ami a társadalomnak ha&znos, az elősegíti az egyén boldogulását is; s ennek tudatában cselekszenek. Ebből fakad a szocialista munkabrigádok mozgalmának gyarapodása, ebből meríti erejét a szocialista munkaverseny, ez serkenti a munkakezdeményezés széles áradatát, amely az elmúlt évben Is eredményeink elérésének egyik döntő tényezője volt, s nem kétséges, hogy az idén is az lesz. GÁL LÁSZLÓ TERVTEUESÍTÉS UTÁN - ÚJ FELADATOK ELŐTT Két ötéves tervidőszak határán a Poprádi Vagongyárbart Az Uhorské Hradišté—Kunovice-i LET nemzett vállalat dolgozói a XVI. pártkongresszus tiszteletére növelték korábbi szocialista kötelezettségvállalásuk értékét. Az árutermelés évi tervét 15 millió koronával túlteljesítették. Felvételünkön, balról Vajtéch Černoch és Ludvík Jelinek mechanikusok, az L-410 UVF típusú sze mélyszállitó repülőgép hajtóművét szerelik (F. Neevadba felvétel© — CSTKJ RENDKÍVÜLI MŰSZAKOK IIBANYAKBAN Az időjárás nehezíti a külszíni fejtést (Tudósítónktól) — A több mint 4200 embert foglalkoztató Poprádi Vagongyár nemcsak Kelet-Szlovákia és az ország gépiparának, hanem a KGST tagál la ina inaik együttműködésével járó exportfelada- toknaik teljesítése szempontjából is jelentős szerepet játszik. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a Vagongyár teljes mértékben megfelel küldetésének. Ladislav Šimko mérnöknek, a vállalat új igazgató jámaik tájékoztatója is ezt bizonyltja. A 6. ötéves tervidőszak minden évében sikerült egyenletesen teljesíteniük a feladataikat. Egyébként a Poprádi Vagongyár az eltelt, értékelt időszakban árutermelését 76 százalékkal növelte, 17 200 vasúti (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) — Havazás, esőzés és erős szél nehezíti az új esztendő első perceitől kezdve az észak-csehországi barnaszénmedence külszíni bányái dolgozóinak munkáját. Egyes széllökéseik sebessége a 25 métert is eléri másodpercenként. Emiatt elsősorban a földmozgató gépeik több helyen üzemképtelenekké váltak. Bár az ilyen kiesések nem hosszúak, gyakoriságuk mégis jelentős lemaradást okoz. Az említett nehézségok ellenére a bányászok Január elsején, amikor rendkívüli műszakot szerveztek, több mint 107 000 tonna szenet termeltek. Pénteken már 171 000 tonna szenet termeltek és 387 000 köbméter földet mozgattak meg. Tegnapi teljesítményük is ehhez hasonló volt. A dél-morvaországt lignitbányák dolgozói az újévi ünnepek alatt több mint ezer tonna szenet jövesztettek. A munkaszüneti napokon Ratíškovi- cében, Dubňanyban és ŠardiA zábfehi Perla nemzeti vállalat 10. számú üzemében a XVI. pártkongresszus tiszteletére az egyes kollektívák értékes szocialista kötelezettségvállalásokat tettek. Többek között elhatározták, hogy terven felül 9000 kilogramm kártolt fonalat gyártanak, több mint 500 ezer korona értékben. Nem szövött textíliából terven felül 40 ezer métert termelnek. Felvételünkön Marié Poláchovd, a kártoltfonal-ter- melő szocialista munkabrigád vezetője (V. Galgonek felvétel© —• ČSTK) cében több kollektíva a bányagépeket javította. A legtöbb szenet a Hodonínl Hőerőmű számára szállítják, amelynek raktáraiban jelenleg mintegy 176 000 toana fűtőanyag található. A dél-morva- országi bányászok tavaly a háztartások számára 230 000 tonna szenet fejtettek, ebből 30 000 tonnát terven felül. Az ünnepek alatt az ostra- va-k«rvinái kőszénmedenoében sem szünetelt a munka. Tizenhat bányavállalatnál végezték el a szükséges JavítA- és karbantartó munkákat. A gépjavítók ezzel lehetővé tették, hogy a bányászok a mai napon megkezdjék a 7. ötéves terv igényes feladatainak valóra váltását. A bratislaval Slovnaft dolgozói a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére felajánlották, hogy Jobban hasznosítják a feldolgozott szovjet kőolajat, minde- nerkelőtt 0,7 százalékkal növelik a petrolkémiai termékek kihasználtságát. Ezenkívül 13 000 tonnával fokozzák az etiléuter: (ČSTK) — Annak ellenére, hogy a salvadorl katonaipolgári junta erősítéseket küldött az ország északi részén harcoló alakulatainak, nem sikerült megállítani a partizánok sikeres előrenyomulását. A felkelők további városokat foglaltak el Morazan, Chalate-* nango és Cabanas tartományokban. Legfrissebb Jelentések src- rlnt az utóbbi 24 órában mintegy tízre tehető a Junta megtorló akciói halájoe áldozatainak száma. HirttgynflfcaEjH Jelentésük szerint a re&skn la* üdvözlő táviratok (ČSTK) — Gustáv Basák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait D Ne Vinnék, a Burmái Unió Szocialista Köztársaság eLnfltoének, a Burmái Államtanács elnökének az ország nemzett ünnepe alfkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök U Maun Khao- nak, Burma miniszterelnökének, Bohuslav Chftoupok külügyminiszter pedig ü Lay Maunnak, Burma külügyminiszterének* küldött üdvözlő táviratot. Nem vesztegeltek a vagonok (ČSTK) ->■ Feladataik példás teljesítésével kezdték meg, az új esztendőt a kelet-szlovákiai átrakóhelyek dolgozói, A Keleti Vasúti Igazgatóság egész területén Január első két napjában túlteljesítették a tervet. Január másodikén a Kassai (Košice) Pályaszakasz-fönöfcség körzetében a berakás tervét 9,3 százalékkal túlszárnyalták, mi- vei 4427 vagont raktak meg különféle árucikkekkel. Ugyancsak sikeresen kezdtéik meg az új évet a tlszacsemyői (čierna nad Tisou) átrakóállomás dolgozói. Ezen a helyen január első két napján több mint 500 dolgozó 38 500 tonna árut rakott át, 2680 tonnával többet a tervezett mennyiségnél. A Kassa melletti hanlskai étrákóállomáson az év első két napján a tervezettnél 11000 tonnával több ércet raktak át. A két fttrakóállomásról Január 1-én és 2-án 40 vasúti szerelvényt indítottak útnak vasérccel megrakva, ebből 38-afc Ostrava környékére, egyet Be- rounba, egyet pedig Vellmbe* melést, 10 000 tonnával pedig a polietilén-termelést. Két gázolajtípus gyártását vezetik be, ezeket saját kutatóintézeteikben fejlesztették ki. Az ebből származó évi haszon 35 millió korona. Rövidesen befejezik a füst- (Folytatás a 2. oldalon / valy több mint ÍUÜUU olasz személyt gyilko Itatott le a kormánycsapatokkal, azokat, akik elítéltók a katonai-polgári junta politikáját. Gutierrez szélsőjobboldali beállítottságú ezredes, a fegyveres erők főparancsnoka, a junta „erős embere“ San Salvadorban rádióbeszédet mondott, melyben csökkenteni próbálta a partizánok harci sikereit, éa cinikusan kijelentette: a junta garantálja, hogy az idei év a béke éve lesven Salvadorban. (folytatás a 2. oItalon) Többet, jobbat, ésszerűbben (ČSTK) — Értékes kötelezettségeket vállalnak hazánk dolgozói Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa és pártnnk megalapításának 60. évfordulója tiszteletére. Mindkét esemény (okozott munkaaktlvftásra sarkallja az ipar, a mezőgazdaság és má9 ágazatok dolgozóit aa ország minden réssén. SALVADOR Ä PARTIZÁNOK SIKERES ELŐRENYOMULÁSA A junta tavaly mintegy tízezer politikai ellenfelét gyilkoltatta le VI LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!