Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-09 / 7. szám, péntek
Mucha és a szecesszió TÁRLAT A MIRBACH PALOTÁBAN A bratislavai Mirbach palotában sok látogatója van Al- fons Mucha, az 1860-ban született morva festőművész első szlovákiai tárlatának, amelyen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen tavaly több nyugat-európai nagyvárosban alkalmazták díszként, a jó ízlés megbízható jeleként az ő század- forduló tájékán ikészült plakátjait. kiállítására tódultak a tömegek. És nemcsak hogy a kávéházakban, de az amszterdami. az ostendei és a párizsi utcán is találkozhattam műveivel. A hírnevet föltámasztó párizsi Mucha-kiállítást ugyan nem láthattam, azt viszont a Mirbach palota tárlatán is éreztem, hogy Mucha nyugateurópai reneszánsza annak a nosztalgiahullámnak hordaléka, amely a párizsi diáklázadások, a beat mozgalom befulladása, a képzőművészeti irányzatok fejlődésének szinte teljes megrekedése után a hetvenes évek elejére elöntötte a Nyugatot. A dekadens életérzések képzőművészeti kifejeződésének támogatása, vágyódás az elvont szépségideáihoz és vonzódás ahhoz a felfokozottan szembetűnő stilizáltsághoz, amely a szecesszió jegye — mind-mind természetes életérzése a helyét nem lelő, az apokalipszis fenyegető árnyéka ellen gyakorlatilag semmit nem tehető átlagpolgárnak. A szecesszió hódít. Légiesen megnyújtott figurái könnyedséget, ornamentális stilizáltsága távoli, sejtelmes, megbújta tó-elbújta tó szépséget, lokálszínekkel festett, kontúro- zott felületei pedig egyszerűséget sugallnak. És az allegori- zálási törekvései, az allegória, amely általában a társadalmi válságperiódusok adekvát művészi kifejeződése ... Csoda-e, hogy a hetvenes évek küszöbén a világ plakátművészetében nagy teret hódított a szecesszió? És csoda-e, ha Párizsban, Brüsszelben meg Londonban a vártnál nagyobb sikere van ennek az egyébként nem különösen nagy, nem zseniális tehetséggel megáldott Ivančlcén született képzőművésznek, akit húszévesen nem vettek fel a prágai Képzőművészeti Akadémiára, ezért arra kényszerült, hogy Bécsbem színházi díszleteket fessen újbarokk stílusban; aki huszonhét esztendősen Párizsba utazik, harmincegy évesen Paul Gauguin barátja, 1895-ben pedig — a kor legnagyobb színésznője, Sarah Bernhardt Renaissance Színháza révén — egy csapásra a párizsi utcák legnevesebb, legnépszerűbb művésze, mivelhogy a plakát az utca művészete. Tíz évig tart ez az alkotói korszak, s ha Mucha életművében fontos valamelyik periódus, hát éppen ez; amelyben nemcsak a kor legnevesebb színházi emberétől kap állandó megrendelést, de különféle fogyasztáslés iparcikkeket gyártó vállalatoktól, ékszerészektől jut megbízáshoz, sőt, falldíszítmények- re, álkupolák, kandallók díszítésére is szerződést köt. Körülöttem forog az élet — érezhette Mucha, akinek minden Idők egyik legnagyobb szobrásza, Rodin is a barátja. Párizsból Mucha kíséri a szobrászt az 1902-es prágai kiállítására, és meghívja őt szűkebb hazájába, Morvaországba is. Rodin a meghívását örömmel elfogadja, s bár nem tudni, ő vagy más, de valaki figyelmeztette Muchát, hogy eladja magát. Mucha is érzi ezt, elhagyja Párizst, 1905-től az Egyesült Államokban tevékenykedik előadóként és tanárként, közben New York-i színházaknak dolgozik. Az 1910-es esztendőkben élénken érdeklődik a szláv népek múltja, történelme Üj módszerrel Új ábécés könyv jelent meg Bulgáriában. Általános bevezetésére csak idén kerül sor, de negyven kijelölt osztályban már tavaly az új módszerrel kezdték meg az olvasás tanítását. A könyvet, mely a 1áték illúzióját keltve tanítja meg a gyerekeket az írás és az olvasás művészetéire neves bolgár írók, mű.véjarifc űrt aymVüszek dbi^crztfák ki. iránt. Oroszországba és Lengyelországba utazik, hogy megismerkedhessen a szláv népek történelmével, hogy testközelből vizsgálja a szláv embert s életkörülményeit. Ekkor készülnek a Szláv eposz első skicoei, amelyek alapján később, egy balkáni út után megszületik a történelmi ihletésű festményciklusból is néhány. Utolsó húsz évében — 1939- ben halt meg Prágában — többnyire idehaza él, elhagyja a szecessziót, kései barokk reminiszcenciák fedezhetők fel festményein, majd az impresz- szionizmus, a szimbolizmus — természetesen, mindkettő megkésve, utánzatként — és a mindent befagyasztó akademiz- mus válik uralkodóvá festészetében. Mindebből következtetve: Mucha leglényegesebb korszaka valóban a Párizsban töltött szecessziós-korszak volt, ám ez sem értékelhető művészileg teljesen sikeresnek, hiszen a szecesszió festészetében elsősorban Gauguin, Redon, Bemard, Toulouse-Lautrec, Hodler, Klimt és Munch játszott igazán nagy szerepet, Mucha csupán — mai szóhasználattal — az alkalmazott grafika tétén aratott nagy sikereket. Ha hosszabb ideig nézem a mindenkor egy figurát ábrázoló színházi plakátjait, szépségigényem nem elégül ki, ha a pezsgőt, konyakot vagy csokoládét, kekszet reklámozó plakátjait, vagy növényi díszítményekkel dúsított naptárait szemlélem, ugyancsak hiányérzetem támad. Persze, köztudott, hogy a szecesszió esztétikája nem elégedett meg egy pusztán művészi stílus megteremtésével, igényt formált az egész életvitel formálására. Legnagyobb szerepe (nyilván e szerepvállalásnak is köszönhetően) az építészetben volt. Környezetformáló szerepével a legszélesebb tömegekre kívánt hatni, s lehetséges (hogy mindenki számára érthető maradjon), ezért nem foglalkozott, illetve csak érintőlegesen foglalkozott az élet legmélyebb rétegződéseinek kifejezésével. Arai éppen — Mucha esetében — a szecesszió festészetében különösen érdekes, hiszen nem csupán Mucha, de jó néhány jeles szecessziós festő tagja volt a Les Nebis csoportnak, amely a mély emberi érzéseket formailag és tartalmilag egyaránt páratlanul magas művészi fokon ábrázoló keleti festészet emlőjéből élt. Amikor beléptem a Mirbach-palota kiállítóteremébe, s megpillantottam Mucha stilizált növényi díszítményeit, a nyújtott arcokat, nyomban az amszterdami van Gogh Múzeumban látható keleti grafikák s rajzok jutottak eszembe, amelyek oly nagy hatással voltak van Gogh festészetének alakulására. Amszterdamban ezekről a képekről, ezekről a keleti alkotásokról sem a nagy holland festő remekei, sem Gauguin, sem Toulouse-Lautrec szecessziós festményei nem jutottak eszembe, a Mirbach palotában látható Mucha-művek azonban nyomban az Amszterdamban látott keleti remekeket idézték meg. Az átvétel tehát Muchá- nál a nyilvánvalóbb, akinek — ez az erénye azonban mindenképpen vitathatatlan -— csupán párizsi tíz esztendejében sikerült „kivonulnia“, „elkülönülnie“ (sezessieren) az akadémikus művészettől. Sajnálatos, hogy a szecesszió hanyatlását követően nem tudott újítani. Sajnálatos, mert Mucha igazából csak Párizs elhagyását követően bizonyíthatta volna be, hogy Párizs nélkül Is Mucha. S hogy Mucha szecesz- sziós alkotásaiban miért volt erősen feminista fplakátjain, rajzain, festményein majdnem kizárólagosan nőket ábrázol), arra is csak egy kívülről jött hatás fölemlítésével adhatok választ. Mai napig híres Sarah Bernhardt axiómája (Ady- tól ismerem): „a drámai színjátszó talentum: talentum fe- mininum.“ Feltételezem, Mu- chának a megrendelés teljesítése közben a megrendelő axiómájára is gondolnia kellett, a későbbiekben pedig — mivel nő-plakátjai már nagyon népszerűvé váltak — csak fokozni tudta ezt a feminizmust. Mindezt összegezve, a szecesz- szió társadalmi kötelezettségvállalása a maga idejében haladó, előremutató volt, az Esztétikai lexikon szerint „forrásává vált az összes társadalmi kérdésekkel foglalkozó 20. sz.-i művészeti irányzatnak. (...) A marxista elmélet a fentieknek megfelelően elismeri a szecesszió törekvéseinek relatív értékeit, ugyanakkor bírálja is az irányzat esztétiz- musát.“ Ez a bírálat Muchát is joggal érheti és éri, hiszen Mucha munkái a gyönyörű női figurák pompázatos ábrázolása ellenére alig nyújtanak esztétikai élményt, a századforduló válságkorszakát is csak nagyon nagy áttételekkel idézik meg. Persze, azért érdemes volt megnyitni a tárlatot, érdemes január végéig ellátogatni a Mirbach palotába, végül Is, a maga nemében páratlan képzőművészet-történeti — betájoló szóval: — alkalmazott grafika-történeti kiállításnak lehetünk szemtanúi. SZIGETI LASZLÖ A szülők és a tanulók figyelmébe: TÜBB MAGYAR TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY A SZAKKÖZÉPISKOLÁKBAN A tankötelezettséget befejező tanulók családjában és az alapiskolákban január elején gyakori beszédtéma a pályaválasztás, hiszen a gyerekeiknek rövidesen végleg dönteniük kell, hogy az alapiskola elvégzése után hová, merre mennek. Az előző évek pályaválasztási eredményeit és a tanulók érdeklődési körének aránylag gyors változásait figyelembe véve még ebben az időszakban szükséges a tanulók érdeklődését a középiskolai továbbtanulás iránt úgy irányítani, hogy az összhangba kerüljön az adott lehetőségekkel és a társadalom igényeivel. Az egyéni elképzelések és a társadalmi igények közötti eltérés különösképpen az egyes műszaki szakágazatok területén jelentős; ennek okát abban látjuk, hogy a tanulók nem használják ki kellő mértékben a továbbtanulási lehetőségeket, illetve bizonyos esetekben az egyéni adottságok, képességek nincsenek összhangban a továbbtanulási lehetőségekkel és követelményekkel. Ezt a nem kívánatos állapotot leggyakrabban a szülők és a tanulók elégtelen tájékozottsága idézi elő, hiszen egy- egy szakmáról, szakközépiskoláról, sőt néha a társadalmi elvárásokról sem kapnak olyan felvilágosítást, amely eredményesen hozzájárulna helyes véleményük, nézetük és döntésük kialakításához. A gimnáziumok hálózatában a magyar tanítási nyelvű iskolák és osztályok számában nem lesznek jelentős változások. A továbbtanulásra való jelentkezés előtt azonban tudatosítani kell, hogy a gimnázium alapvető feladata a tanulók felsőfokú tanulmányokra való felkészítése. A gimnáziumokhoz hasonlóan az 1981—82-es iskolai évben a középfokú szakmunkásképző intézetek hálózata is jórészt hasonló lesz a korábbi évekéhez. A népgazdaság igényeinek megfelelően az 1981—82-es tanévben bővül viszont a magyar tanítási nyelvű osztályok száma a szakközépiskolákban. Az eddigi osztályok mellett újabb két magyar tanítási nyelvű osztállyal bővül a Komáromi (Komárno) Gépipari Szakközépiskola, amelyből egy osztály az általános gépészeti és egy osztály az építészeti szakon nyílik (összesen tehát hat magyar tanítási nyelvű osztályt nyitnak a nyugat-szlovákiai kerületből és Bratislavá- ból jelentkező tanulók számára). Az Ersekújvári (Nové Zámky) Elektrotechnikai Szak- középiskolában az erősáramú berendezések szakán az osztályok száma eggyel bővül (ösz- szesen két osztály lesz a nyugat-szlovákiai kerületből jelentkezők számára). Egy-egy magyar tanítási nylevű osztály nyílik a Lévai (Levice) Gépipari Szakközépiskolában és a Vágsellyei (Sala) Vegyipari Szakközépiskolában is, szintén a nyugat-szlovákiai kerület tanulói számára. A Rratislavai Vegyipari Szak- középiskolában (ul. B'ebruáro* vého víťazstva) az előző évekhez hasonlóan az 1981/82-es iskolai évben is nyílik magyar tanítási nyelvű osztály, amelybe elsősorban a közép- és kelet-szlovákiai kerületből jelent* kező tanulók nyerhetnek felvételt, illetve néhány tanuló Bratislavából és a nyugat-szlovákiai kerületből is. Külön felhívjuk a szülők és a pályaválasztási felelősök figyelmét a Léván és a Bratisla- vában nyíló osztályokra, amelyek a kerületi nemzeti bizottságok eredeti szétírásában nem szerepeltek. Hangsúlyozni szeretnénk azt is, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák végzősei* nek kizárólag a magyar tanítá-* si nyelvű középiskolákba és osztályokba irányításával nem tehetünk eleget a népgazdaság szakember-szükségletének. Áss ipari termelés és a népgazdaság egyéb ágazatainak rohamos fejlődése a nemzetiségi szempontból vegyes lakosságú járásokban megkívánja a szakemberképzést olyan ágazatokban is, amelyekben szervezési okokból nem lehet magyar tanítási nyelvű osztályokat nyitni, hiszen bizonyos ágazatokban évente csak minimális számú szakemberre van igény. Mivel eme ágazatok többsége kiemelkedő jelentőségű, fontosnak tartjuk, hogy a magyar nemzetiségű tanulók ezekbe aa iskolákba is egyre nagyobb számban jelentkezzenek. Javasoljuk a szülőknek, hogy gyermekük eredményes pálya- választása érdekében forduljanak bizalommal az iskolák pályaválasztással megbízott szakemberéhez, aki értékes tanácsaival elősegítheti az egyéni érdekek és a társadalom igényeinek összehangolását. Az SZSZK Oktatási Minisztériuma nemzetiségi iskolák osztálya Humor nélkül nem megy Jegyzetek a Csehszlovák Rádió magyar adásának szilveszteri műsoráról Üjra érzem ezt a fránya viszolygást. Hát persze, új év kezdődött, ismét le kell ülni az írógéphez. Nem a hosszadalmas semmittevés, és nem is a nehezen túlélhető, végeláthatatlan eszem-iszom okozza ezt a kellemetlen érzést, hanem az, hogy megint a szilveszteri műsorról kell írnom. Mert ugye, mit lehet még vajon írni az ilyen típusú műsorokról itt és bárhol a világon. Jómagam pedig sohasem várok csodákat, nem tartozom azok közé, akik két órán át minden áron hahotázni akarnak. Mindössze ízlésesen és időszerűen szórakoztató programot várok a Csehszlovák Rádió magyar adásának szilveszteri eszt- rádműsorától is. Mindannyian ismerjük már az objektív nehézségeket. Azt, hogy hazai magyar humorforrásaink bizony gyéren csörgedeznek, sőt olykor megtalálni sem köny- nyű ezeket. A másik probléma a rádió műsorszerkezetéből adódik. A magyar adás már szilveszter délután, a nagy házi sürgés-forgás közepette búcsúztatja az őesztendót. Ez a program tehát afféle 'ítvágvgerjesztő Is lehet az esti vigadalomhoz. Mi tagadás, az Vién egyáltalán nem jött meg a t étvágyam, nem lettem jókedví a magyar adás szilveszteri műsora alatt és útin;, sőt, Rinroxtdlrttan lfeü angolt a program. Említettem már: nem vártam csodákat, de úgy érzem, ez a műsor a nyilván nagyszámú hallgatóság minimális szórakozási igényeit sem elégítette ki. Nem, mert minden életrevaló ötlet nélkül állt össze a műsor szerkezete: konferensz, jelenet és zene mindez újra elölről, egészen a végéig. Következésképpen az adás tempója is meglehetősen monoton volt, nem éreztem fokozatokat, kicsú- csosodást. Szerény hallgatói tapasztalataim szerint a hasonló jellegű szlovák, cseh vagy akár a magyarországi programok azért is népszerűek, és verseny- képesek a tévé műsoraival, mert ötletesen kihasználják a rádió kínálta lehetőségeket, főleg a sokműfajűságot, a humoros beszélgetésektől kezdve egészen a hanghatásokat Is igénybe vevő megoldásokig, amelyek képesek felkelteni és lekötni a hallgatóság figyelmét. Ez a szerkesztési-rendezési egyhangúság talán nem tűnt volna föl annyira, ha a szövegek humorosak lettek volna, ami ugye, vidám műsor lévén megint csak minimális igény. Ha már a szerkesztő nem keresett vagy nem talált hazai magyar humorforrást, akkor a szükségből erényt kovácsolhatott volna úgy is, hogy nívós nragyar;, szlovák, vagy más alkotásokat épít be a műsorba. Sajnos, nem ez történt. Unalmas, szürke jelenetet hallottunk arról, milyen nehéz Pőstyénbe utazni. E részben számomra egy poén akadt: hogy végre vége. A többi jelenet is erőltetett és vérszegény volt. Kivételt a Varsányi Marika által előadott hangulatos monológ képez, amely ugyan több Ismert poént is tartalmazott, ára mégis oázisként hatott ebben a sivatagi egyhangúságban. A többi szöveg úgy nagy általánosságban bírálta fogyatékosságainkat, a szerzők túlontúl ismert kaptafákra próbálták ráaggatni a mondanivalót, holott a kabarék egyik éltető eleme az időszerűség, a konkrétum, az itt és most elvre épülő pellengérezés. Aztán itt van a félnótás Lajos bácsi, aki ezúttal elhozta magával a szomszédasszonyát is. Őszintén szólva sajnáltam Si- poss Ernőt és vele együtt a Magyar Területi Színház többi művészét, hogy az idei műsorban ilyen bárgyúságokat, sokszor pedig már a jó ízlés határát túllépő szövegeket is kénytelenek mondani. Rajtuk pedig igazán nem múlik semmi, hiszen ők ennél ióval többre, másra is képesek, ezt nemegyszer igazolták a rádióban is. Az idén sokat szenvedtek és erőlködtek azért, hogy mosolyogjanak és főleg — mosolyogtassanak. Rádióműsorban még mifelénk sem hallottam annyi magyartalanságot, mint az idén. Olyanokra gondolok, amelyeknek nem volt pel* lengérező vagy egyéb funkciójuk. A legédesebb hiba: azt mondta a konferanszié, hogy félne áll a gallérja, mint a spanyol gallér. Nem tévedés, másnap az ismétlés során magnóra vettem, istenuccse, ezt mondta. A spanyol gallér ugye, nemi betegség. (Bővebbet: a Magyar Nyelv Értelmező Szótára V. kö- te, 1261. oldal.) A zenei blokk ezúttal Is jóval a szöveges rész fölé nőtt, de ez most igazán nem lehet dicséret. Mindössze azon csodálkoztam, hogy Magyarországról miért éppen két énekest léptettek föl, amikor ott — minden egyeztetés és más nehézség ellenére — jó humorú színészeket is találni bőven. írásom elején kellemetlen érzésekről vallottam, ugyanis nem először írok a magyar adás szilveszteri műsoráról, nehéz tehát újat mondanom. Végiglapoztam korábbi értékeléseimet, úgy érzem, éveken át elég türelmes és jóindulatú voltam. Bíztam abban, hogy ez a műsor jobb lesz. Most viszont meggyőződésem, lejárt a türelmi idő, mert ennél rosszabb, sör akárcsak megközelítően ilyen vérszegény szilveszteri műsort nem szabad készíteni. Rádiónk szerkesztői és külső munkatársai a mostaninál sokkal többre kénesek. SZILVÄSSY JÓZSEF 198L* I. 9.
