Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám, hétfő
Rút üdő vagyon, nem mehetünk ki, mit csináljunk? Kártyázzunk, igyunk, hazudjunk, trágárkodjunk, vagy még rosszabbat is kövessünk; nem jobb vol- na-é annál egy szép historicus, politicus, vagy geographus, vagy valami szép fabulás, tréfás, mulatságos könyv olvasása, sine peccato, et cum profectu ac delectatione? (bűn nélkül, haszonnal és qyönyörűségqel). BETHLEN MIKLÓS Angyal Angéla, főiskolai hallgató 1. Barátnőmmel beszélgetek telefonon. Kérdezem, karácsonykor megajándékoztáik-e könyvvel. Mondja, nővérétől Tolsztoj Háború és béke című regényét kapta két kötetben, s bár nem tudja, mikor fogja újraolvasni a gimnazistaként már olvasott remeket, örült az ajándéknak. S talán még jobban örült egy másvalakitől kapott Levél a meg rém született gyermekhez című könyvnek, amelynek szerzőjéről, Oriana Faliadról ugyan még nem hallott, de az ünnepek alatt nagyon megszerette ezt az olasz újságírónőt. Nagyon jó könyv, fűzte mondandójához. Rákérdeztem: mitől jó egy könyv? Minek azt tudni, válaszolt nyomban, majd néhány pillanat elteltével szinte magától kérdezte: hát mitől rossz egy könyv? Attól, hogy a szövege nem áll közel hozzám ... Majd emeltebb hangon: én nem mondom olyan dologra, ami nem tetszik, hogy tetszik, és ami tetszik, arra nem mondom, hogy nem tetszik. És ennek tudata tökéletesen megnyugtatott, mert tudom, érzelmeimmel ítélem meg a könyveket is. Az elemző olvasás csak végső soron olvasás, mindenek- ciőtt egyéniségformálás, része önmagunk megalkotásának — írtam le, miután letettem a kagylót. Vajon e lány csak a meséért, a cselekményért olvassa-e mohó falánksággal a könyveket, vagy azokért a dolgokért (is), amelyek a cselekmény mögött vagy fölött húzódnak. Vagy éppen benne. Az elmúlt esztendő magyar könyvkiadásának egyik legjelentősebb kötetében, Ottlik Géza Prózájában olvasom: „ .. .tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek — de maga a mű.“ Gondolom, barátnőmet elsősorban a mese bűvöli el, s csak nagyon mélyen, emocionális világa határtalannak tűnő, számára megfoghatatlan valóságában jelentkezik hatóerejével a mű. A mesének adja át magát őszintén és izgatottan. Baj ez? Nem mondhatnám, hiszen az olvasók zöme így olvas — levonja magának az alkata, a személyisége kiszűrte következtetéseket. Ekképp viszont mégsem élhet teljes életet a mű, csupán annak meséje, hiszen az ilyen módon olvasóval csupán a mese él. A mű olyan, mint a Janus- arc. Nem a magyar, a két ugyanolyan arcű Janus, hanem a klasszikus, a mindig különböző arcú kettős arc. Mindig a helyzetünk befolyásolta elemzőkészségünk határozza meg, melyik arcát mutatja a mű, annak mozaikjai. Hangsúlyozom: a mű — amelynek meséje, a cselekménye már Ismert, amelyet csak a cselekményért már nem lenne érdemes újra- oivasni. Persze a mű lényege nem Is csak a forma, nem Is csak a tartalom. Ezek a mű természetes járulékai. A mű az. ami a mese és a forma fölött. mögött, alatt vagy éppen benne húzódik. Ami a fönt említett két járulékból végül is szerkezetet ötvöz. Mindebből következtetve: az olvasás csak végső soron olvasás, hiszen a mű elemzése avagy az elemző olvasás mindenekelőtt önmagunk újra- és újraalkotásának része. Helyzetűnktől, mondhatnám, az olvasás idejétől függően. 2. Az olvasás Ideje ... Elidőzöm ennél, mert fiatal barátom szerint az olvasáshoz átállási idő kell, amely az általa élt valóságból a könyv valóságába röpít. Sokszor, nagyon sokszor faggatom őt, mit olvasott legutóbb, miért nem olvas többet, miért nem olvas rendszeresen. Szó sincs arról, hogy nem szereti a könyveket, hiszen volt időszaka, amikor éjjel-nappal vele voltak Káp• rázat címmel Szabó Lőrinc válogatott versei. Vonatban, otthon, unalmasnak tűnő előadáson vagy baráti körben ebben merült el, talált örömet vagy éppen menekvést, és előtte, s azóta is mindig, József Attilában. Szereti a könyvet; mint annyi fiatal társának, neki is életszükséglete a költészet, csak kevés ideje marad az olvasásra. Napi két szabad órájában úgymond átállni sem képes, azért kezébe sem vesz regényt vagy hosz- szabb elbeszélést. Az a fajta olvasó ő, akinek a könyv csak akkor nyújt élményt, ha azonosulni tud a hőseivel, az azonosuláshoz pedig nyugalom és viszonylag sok idő kell. A közelmúltban egyik közös költőbarátunknál hosszas vitát folytattunk hármasban arról, kell-e az olvasáshoz átállási idő vagy nem kell. Regényről beszélve arra jutottunk, ha az olvasó veszi a fáradságot, s rendszeresen, mindennap olvas a regényből és szüntelenül együtt él a regénnyel, akkor nem kell az átálláshoz Idő, hiszen a mű szálai, bárhová megyünk, bármit csinálunk, velünk vannak, illetve, bármikor képesek vagyunk felidézésükre. Fölgyorsult tempójú világunkban, amelyben jó, ha hetente akad három-négy órányi csendünk az olvasáshoz, csak így tudom elképzelni a regényolvasást: az olvasó, ha nincs kezében a regény, akkor is együtt él hőseivel, a mű addig megismert elemeit magával viszi a gyárba, az iskolába, az utcára mindenhová. 3. Karácsony utolsó napján megkérdeztem fiatal barátomat, olvasott-e aznap. Ébredés után, még az ágyban nekidurálta magát. A paraszt panaszai című több mint négyezer éves, A világirodalom legszebb elbeszélései című válogatásban meglelhető elbeszélésnek, amely szerinte unalmas Írás, mert monoton. Ebből nyilvánvaló, hogy ő is a mese, a cselekmény felől közelített az íráshoz, ami fölöttébb elgondolkoztató, hiszen amíg József Attilában, Szabó Lőrincben és sorolhatnám, még kikben fölfedezte a mű rejtettebb, mesén túli mozaikkockáit, addig ebben az óegyiptomi elbeszélésben nemhogy a mű rejtettebb, mesén túli izgalmas elemeit, de az epikai építkezés monotonságának funkcióját,, a költészetien az érzékenységével mindenkor kitapintott esztétikumot sem látta meg. Pedig a bibliai Jóbot megidéző panaszfelsorolás oly képi gazdagsággal megáldott, amelynek ízeire rá szokott érezni másoknál. Tegyem hozzá: huszadik századiaknál. Valóban kellene hát az az emlegetett átállási Idő? Amelyben elérünk az általunk élt valóságból a könyvben foglalt valóságba? Kissé somolygőn kérdezem ezt, hiszen ezzel mintha azt mondanám, a négyezer évvel ezelőtt íródott irodalomhoz közel két napnyi, az ezer évvel ezelőtt születetthez tíz órányi, a múlt századihoz egy óra átállás szükségeltetik. Nem lenne célszerűbb, ha megismer-* kednénk az emberiség történelmével, amely nem tíz vagy száz olyan egységből áll, amelyekbe átállni meg kell tanulnunk, hanem oszthatatlan egyből: , önmagunk történetéből. Hogy otthon lehessünk a világban, otthon kell lennünk az emberiség történelmében, s hogy ebben otthon lehessünk, az oszthatatlanban, meg kell tanulnunk elemzően olvasni, így, huszadik századi emberként, egyszerre lehetnénk otthon minden korban. Mert csak így élhetünk, Kassákot megidézve, „a mi időnkben“. Csak így lehetütik hasznosak másoknak, így lehet hasznos általunk a könyv. 4. A kiadók és a nyomdák úgy lehetnek hasznosak, ha aszté- tikailag kifogástalan könyvet terveznek, nyomnak. Lassan már közhellyé csontosodik, hogy a kirakati könyvek közül az első pillantásra megállapítható, melyek a Madách Könyvkiadó termékei. Van ebben némi túlzás, de tény, hogy hazai magyar könyveink leg- szebbi'ke is „szerényebb, mint a legszebb szlovák, cseh vagy magyarországi kiadványok. Pedig nem mindegy, milyen könyvet adunk az olvasónak. Már a külalak is válthat ki ellenszenvet, ösztönözhet olvasásra. Gyermekkorom legszebb karácsonyát az Öreg néne őzikéje című csodálatos rajzokkal teli könyvnek köszönhetem. Sokáig őriztem ezt az ajándékot, mint legnagyobb értéket; mint egyik lányismerősöm kishúga a Messzike című, jugoszláviai magyar gyermek- vers^antológiát. De nem csupán a húg, felnőtt lányismerősöm is a versekbe szédült, s mint elmondta, a legközelebbi szavaló versen yen gyermekvers-összeállítással kíván pódiumra lépni. Egyrészt ezért kérte kölcsön az Ami a szívedet nyomja című svéd gyermekvers-antológiát, másrészt, nyitottsága megőrzése céljából. Ugyanebből a célból, karácsonyi ajándékként, kizárólag gyermekkönyvekkel lepte meg a húgát, vallva, épüljön benne az olvasó lélek. Mindkét említett gyermekverskönyv egyszerű, szép, és nagy betűvel szedett. Mintha a két könyvtervező alaposan Ismerné Albert Kapr — világhíres NDK-beli könyvművész 101 tétel a könyvtervezéshez című — fejtegetéseit, amelyekből kitetszhet, hogy sem a könyvtervezés, sem az olvasás nem gyerekjáték. Ellenkezőleg, komoly embermunka a gondolat rögzítésére és továbbadására. De hadd másolom ide karácsonyi olvasmányaim egyik legérdekesebbjéből, Kapr könyvéből a Stanley Morisontól vett mottót, hiszen az a már említett „ml időnk“ helyes értelmezését Is segítheti, és olvasásszemléletünket, olvasói tudatunkat Is módosíthatja: „A hagyomány több, mint azoknak a formáknak a megőrzése, amelyek a társadalom régmúlt korszakaiban szokásosak voltak. Egy emberéletnél hosz- szabb Időn át összegyűlt tapasztalatokat, amelyeket következő nemzedékek Igazoltak, nem lehet jntnden további nélkül félretoln!... Hangulat, érzés, képzelet, sugallat, belátás vagy találékonyság nem pótolja kielégítően az anyag lényegének és a felhalmozott tudás átadásában és elterjesztésében betöltött szerepének ésszerű megértését. Mindig szükség volt gondolkodásra, a gondolat rögzítésére és továbbadására.“ SZIGETI lAszlö Jókai Anna 4447 című regényét, amely szerintem a kortárs magyar írónő legjobb műve. Több mint tíz éve, 1968- ban jelent meg először, s egyből a magyar prózairodalom élvonalába emelte a szerzőt. Joggal. A 4447-ben olyan világ tárul elénk, amiről ritkán kaptunk s kapunk ilyen meggyőző és megdöbbentő képet. A szám egy józsefvárosi ház helyrajzi száma, amely házhoz annyi tragédia, annyi szomorúság, annyi közöny kötődik, hogy a regény végére ez a mennyiség már önmagát figyelmezteti: így nem szabad élni. Ennyire nem szabad nem szeretnünk egymást. Nusi néni, aki 1944-ben vette ezt a háromszobás házat, előszoba nélkül, udvari vécével, itt neveli, nevelgeti Eszter lányát, akinek kisiklott a házassága, de igyekszik új életet kezdeni, rajz tanári állást vállal vidéken, Janika fiát, aki dolgos fiú, de valahogy neki sem megy úgy, ahogy szerelné; albérlője, a hülye Jenci szövegeivel csak tetézi a bajt, akárcsak Nusi néni testvérbátyja, a nyugdíjas kerületi munkásőr, akinek valami zűrje is volt ötvenhatban, s akinek húsz évvel fiatalabb felesége, Nusi néni szerint, „jobbfajta.“ És itt él még a nyolcvanhárom éves nagymama, valamint Szapper úr, Nusi néni férje, aki naponta már csak egy fröccsöt képes meginni, de még így is minden éjjel összerondítja a zsákdarabot, amit neje lepedő helyett tesz alá. Húsz, kerek húsz esztendeje élnek együtt ezek az emberek, s olyannyira ismerik egymást, hogy néha már a másik mosolya is elviselhetetlen számukra. Mert valahol elrontották egymást, semmibe vették kapcsolataikat, nem szerették kellő hittel, A szlovák költészet nagy klasz- sztkusát, Andrej Sládkoviöot (1820—1872 J a magyar szlová- icisták Arany Jánoshoz szokták hasonlítani. S A gyetval legényben s a Toldiban valóban sok az egyezés. Azonos a két mű célja: egy népi hősben megmutatni a nép egészséges életerejét, tehetségét. Azonos a két alkotás műfaja: A gyetval legény Is „költői beszély“ (csak — Sládkovič alkatának megfelelően — több benne a lírai elem, mint a Toldiban). S végül sok a rokonság a két mű meseszövésében: Toldi embert öl, Martin a király sólymát üti le, mindkettőnek menekülnie kell, s mindkettőt az igazságos király menti meg a bűn' hődéstől. odaadással, önfeláldozással egymást. Kisvárosaink elpolgá- riasodott rétegének életét juttatta eszembe az ő életvitelük, hiszen több ilyen családot ismerhettem meg, s figyelhetem még most is belső átváltozásaikat, életszemléletük hullámzásait. Sok mindent kutatnak, keresnek ezek az emberek, csak egymást nem, egymás baklövéseit, tévedéseit, egymás szeretetét és vágyódásait nem akarják látni. Nem véletlen, hogy a regény megjelenésekor kirobbanó siker volt, s azóta mindig az, akárhányszor jelenjék meg. Az írónő bátran nyúlt egy olyan témához, amelyben sok mindenki magára ismerhetett, amely rajzával a többségről szól, a többséget érinti nagyon-nagyon mélyen. S mint a fülszövegebn olvasható, az írónő „az érdekfesztíő cselekmény keretében tudja ábrázolni — ráadásul társadalmi és lélektani vonatkozásokban is hitelesen — egy zárt, pusztulásra ítélt világ alakjait, és meggyőzően tudja sugallni az igaz emberség egyik alaptörvényét: közönyben nem lehet élni, ablakot kell nyitni a világ felé, az új felé.“ A siker- regényt több nyelvre lefordították, közöttük csehre és szlovákra. A Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó 30 év sorozatában 1978-ban harmadszor megjelent regény társaságában látott napvilágot ugyancsak harmadik kiadásban a Mindhalálig, negyedik kiadásban pedig a Tartozik és követel című Jókai Anna-re- gény. Ezek is érdemesek az olvasásra, bár engem elsősorban a három év után újraolvasott 4447 bűvölt el mélyen embert üzenetével és figyelmeztetésével: csak a kölcsönös szere- tetben viselhető el az élet. Legyünk kényesek a szeretetre. Afrika és Indonézia rejtelmes zugaiba visz el bennünket ez a könyv. Szumátral csillagos éjszakákon önfeledten bámuljuk a holdat, amint arany labdaként fürdik a tó vizében; szorongó szívvel keressük az Ogooué forrásvidékét, hogy ott gorillával találkozhassunk; vir- rasztunk az őrtűz mellett, és fogvacogva hallgatjuk a zsákmányra törő oroszlánok, tigrisek, leopárdok bömbölését; nyárfalevél módjára reszketünk a fa tetejében, míg alant a megvadult elefánt egymás után csavargatja ki az embervastagságú pálmáikat. Az esemény- sorozatot igazán élvezetes olvasmánnyá teszi az író egyéni ízű nyelve, amely e műben érte el csúcspontját. A MADÁCH KiADÚ ÚJ KÖNYVEI Tőzsér Arpád: Szavak barla„gjában Jakab István: Nyelvünkről nyelvünkért Megközelítés (Fiatal költők és képzőművészek antológiája) Madách Naptár, 1981 Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen; Időzített boldogság Tölgyessy György — Milan Kenda: Éltető és pusztító sugárzások Stingl Miloslav: Mell Antu Jan Ryska: Hajónapló Tacitus összes művet I. II. Ajtmatov: A versenyló halála, Fehér hajó Karéi Capek: Egy kis foxi élete Az olvasásról, karácsonyi szúrópróbákkal Már megvásárolható ANDREJ SLADKOVIC: A GYET- VAI LEGÉNY, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1980. Ara: 10.— korona EUDO ONDREJOV: KALANDOK A VADONBAN, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 19B0. Ara: 15.— korona
